Együtt: Magyarországot olyanná kell tenni, amilyen a Pride

Együtt, Csepel.info

A párt szerint most ez a legfontosabb dolgok egyike – no meg a migránsok betelepítése

Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője felhívást tett közzé Facebook oldalán, melyben a szombati melegfelvonulásra hívja támogatóit. Ebben hangzik el pártjának üzenete.

Miközben az Együtt szerint a Pride a demokrácia és az elfogadás netovábbja, a felvonulás provokatív, hivalkodó jellege és a nyílt utcán megjelenő szexuális tartalma, keresztényellenes üzenetei miatt a melegek körében sem túl népszerű. A felvonulókat ez nem zavarja, sőt: most az őket védő kordonok elbontásával akarnak botrányos légkört kialakítani.

Az Együtt felhívását az Y-gen, a párt ifjúsági szervezete készítette. Nem kertelnek, egy az egyben elmondják, hogy Szabó Szabolccsal és a többi pártpolitikusukkal milyen Magyarországot szeretnének:

“a Pride egy pillanatfelvétel abból a Magyarországból, amelyet mi szeretnénk látni”

Szabó Szabolcs ezt képviseli

Szabó Szabolcs elméletben a csepeli-soroksári emberek képviselője, legalábbis ők választották be a parlamentbe. Valójában azonban Soros György szervezeteit próbálja minden erejével és befolyásával segíteni, amiből nem csinál nagy titkot. Ennek megfelelően pártjával együtt az illegális bevándorlás lelkes támogatói. Lebontanák a magyar határvédelmet és a kerítés valamint a határőrizet legádázabb ellenzői között vannak. Ha Szabó vicces kedvében van, – csak hogy provokálja választóit – migránsok millióit ígéri Csepelre telepíteni, mecsetet is ígérve nekik.

Szabó Szabolcs

Szabó Szabolcs

Ha magyarokról, különösen ha csepeliekről vagy soroksáriakról van szó, már nem túl engedékeny az Együtt politikusa. Szabó nem támogatta a devizahitelesek megsegítését, a rezsiköltségek csökkentését, és a fogyasztóvédelem megerősítését sem. De elutasította a nagypénteki ünnepnapot is, amit azzal indokolt, hogy miközben a keresztények éppen eleget ünnepelhetnek, a menekültnek nevezett muszlim illegális migránsok nem kapják meg a kellő tiszteletet és segítséget. A csepeli Szent Imre tér felújításakor – csak hogy megakadályozzon vele egy panelfelújítást – fényképet is képes volt manipulálni, csak hogy a céljait elérje.

A Csepelen és Soroksáron megválasztott, valójában azonban Gyulán lakó politikus ugyanakkor eddig nem ment el a Pride-ra, ami talán épp a felvonulás harsány és hivalkodó jellege miatt történt. Most, hogy közelednek a választások, és az 1%-os pártnál minden lehetséges szavazatot be kell gyűjteni, ez is megváltozott. De ott sem lesznek egyedül. Nagyon kell a szavazat az MSZP-nek, a DK-nak és a Momentumnak is, akik szintén nagyon készülnek a vonulásra. Így már csak az a kérdés, ki tudja jobban riszálni magát, hogy nagyobb feltűnést kelthessen, és azzal talán több szavazatot arathasson.

Csepel.info

7 hozzászólás “Együtt: Magyarországot olyanná kell tenni, amilyen a Pride” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Ez a vadbarom kell nekünk ?????

  2. kobak szerint:

    Mindig is tudtam, hogy ez a Szabó egy kis buzi!

  3. Dzsinácska szerint:

    Remélem jövőre leváltják ezt a kis buzeránst!

  4. Kötelező szerint:

    Ott a helyed te repedtseggű köcsög.

  5. Kötelező szerint:

    Remélem összevérez egy betört fejű aidses buzi

  6. robi szerint:

    Nem ártana szembenézni Csepelnek, hol tart, milyen színvonalú jelöltek közül választhatnak jövőre az itt lakók?

    A jelöltek minősítik a települést.

  7. savanyójóska szerint:

    Ennek már végképp semmi köze a demokráciához. Ha valaki arra büszke, hogy ferdehajlamú és ezt még nyilvánosan propagálja, annak még egy kereke hiányzik. Ennyi erővel vonulhatnának a pedofilok, nekrofilok, zoofilok, a szarra izgulók stb…. de lehet utóbbiak is mind ott vannak már.

Itt lehet hozzászólni !