Laci bácsi szívből mesél

Csepel.hu

A kerületi óvodákban és általános iskolák alsó tagozatában ősszel indult mesemondó előadás-sorozat záró-rendezvényét tartották a Nagy Imre ÁMK színháztermében. A Csepeli Gyermekek Évéhez kapcsolódó program keretében óvodások és kisiskolások ismerkedtek meg Sikli László költő, meseíró saját szerzeményű költeményeivel.

A rendezvényen az Óvodavezetők Munkaközösségének nevében Hermanné Laboncz Etelka, az Erdősor-Festő Utcai Óvoda vezetője köszöntötte a megjelent vendégeket. Ezután kicsikhez és nagyokhoz szólt a pályafutása során mintegy kilencezer gyerekkel találkozott író.

A mesék gazdag érzelemvilágára hívta fel a figyelmet, amitől a gyermekek képzeletvilága a legjobban fejlődik. „Édesapám minden este mesélt, tőle hoztam a mese szeretetét, amit igyekszem szívből továbbvinni. Számomra mindig hatalmas élményt jelent, ha apróságok között vagyok. Tőlük többszörösen visszakapom azt, amit kedves mesemondásommal adok. Ezt az örömet nem adnám semmiért, örökre enyém marad” – tette hozzá Sikli László.

Előadásában beszámolt személyes gyermeknevelési élményeiről, majd saját versesköteteit mutatta be a közönségnek. A Lepke száll…  című könyv és a Történelmi ABC legújabb kötetének érdekessége, hogy mindkettőt 10-12 évesen gyermekei illusztrálták. A könyvlapokat szép állatrajzok és iniciálés betűk díszítik. A játékosan fogalmazott versek könnyen megtanulhatóak, magyar történelmünkről és múltunkról szólnak.

A mesemondó Laci bácsi a Csodakút Óvoda udvarán található búbos kemencéhez írt, „Az öreg molnár kemencéje” című személyes hangvételben előadott meséjével búcsúzott a csepeli gyerekektől.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !