Öt éves a Csepel.info hírblog

Csepel.info

Még egy sikeres népi kezdeményezésünk is volt

Több mint 9 ezer bejegyzés, azoknál több mint 130 ezer hozzászólás és számos, az országos médiában is nagy médiafigyelmet, nem egyszer botrányt kiváltó cikk után öt éves lett a Csepel.info hírblog. Büszkén állíthatjuk, hogy a magyarországi blogírás történetében kiemelkedő szerepet játszottunk. Egyike voltunk azon honlapoknak, melyek híreit megbízhatóságuk miatt az MTI sokszor átvette, idézte. Lapunk egyes cikkei könyvben is tovább élnek a  “Vörös Csepel” című tényfeltáró kiadványban.

A Csepel.info fedte fel először a csepeli kettős gyilkosság egyik elkövetőjének személyét, mely után többször megmutattuk a nyomozás hiányosságait, titkait. Így azt is, hogy Deme Gábor Podolák Györgytől, Csepel országgyűlési képviselőjétől indult el az emberölés helyszínére. Podolák csak lapunk cikkének megjelenése után, egy szintén általunk indított népi kezdeményezés nyomására ment el a rendőrségre, és tett tanúvallomást, melyet a kettős gyilkosság tárgyalásán is meg kellett ismételnie.

Számos esetben lepleztük le a csepeli MSZP-s önkormányzati vezetés által kialakított – a Fidesz szerint évi kétmilliárd forint közpénzt felemésztő – mutyivilágot, így a lakásmutyit vagy éppen a fiktív útfelújításokat, a csepeli MSZP vezetőjének soroksári strómankodását. Szintén sokat írtunk Gulyás G. Gábor, a csepeli MSZP ügyvéd-politikusának beteg és idős emberek, nyugdíjasok, családok tönkretételét okozó pályafutásáról, amely során nem kisebb személy, mint dr. Avarkeszi Dezső korábbi igazságügyi államtitkár, az MSZP másik csepeli parlamenti képviselője segített neki ügyfeleket fogni.

A Csepel.info adott hírt először Gyurcsány Ferenc egyik fiának érettségi botrányáról, miután többek szerint úgy nyomták át az érettségin, hogy közben az ugyanolyan tudású és képességű osztálytársait megbuktatták. Ennek a botránynak az érdekessége, hogy az Oktatási Hivatal végül nem vizsgálta ki a megbuktatott osztálytársak szüleinek panaszát, viszont amit kivizsgált, az alapján az akkor érvényes szabályok és törvények szerint el kellett volna venni a Gyurcsány fiú érettségijét. Ez akkor elképzelhetetlen volt, és nem is történt meg. A politikusi cinizmus csimborasszója viszont, hogy Gyurcsány Ferenc később, Schmitt Pál “plágiumbotránya” idején már az első sorban volt azok között, akik Schmitt doktori címének elvételét és a köztársasági elnök lemondását követelték.

Mindezeken felül azonban a legnagyobb eredményünknek mégis azt tekintjük, hogy hírblogunk át tudta törni a csepeli önkormányzat mindent elemésztő cenzúrájának falát. Csepelen, húsz évvel a rendszerváltás után még cenzor válogatta ki, hogy mely híreket olvashatják el a kerület lakói: még arra is volt példa, hogy a Fidesz karácsonyi üdvözletét találták az MSZP számára veszélyesnek, és tették olvashatatlanná. A Csepel.info kezdettől megjelentette a csepeli pártok közleményeit, és talán egy kicsit a mi munkánknak is köszönhető, hogy 2010 ősze óta a kerületi lapban is rendszeresen megszólalhat az ellenzék, ami korábban elképzelhetetlen volt.

Csepel.info

19 hozzászólás “Öt éves a Csepel.info hírblog” bejegyzésre

  1. Katka szerint:

    Mi az kedvet kaptatok az öntömjénezésre. Bár az is lehet, hogy ő fizet nektek, hisz arctalanul, saját magatok nyíltan való felvállalása nélkül pocskondiázzátok azokat, akik nem nyalnak be a fidesz hazug, förtelmes vezetésének. 99 %-ban máshonnan ollózzátok össze a cikkeiteket, ez marha nagy hozzáértést követel. Persze a fidesz által leírt visszaélésekről nem veszitek át a cikkeket, olyan öntelt, hazug, kivagyiak vagytok, mint vezéretek Orbán Viktor! Nem a valós problémákat írjátok most sem, pedig van bőven, hanem vissza kell nyúlni az évtizedekkel ezelőtti eseményekhez, persze annyi eszetek sincs, hogy azoknak aktív részese volt a komcsi Orbán család meg a fidesz képviselőinek a fele.

  2. jegenye szerint:

    Katka!

    Akkor mi a fenének nézegeted ezt az oldalt? !!!

  3. Bugi szerint:

    Hajrá-hajrá! Katka, ha hazugságra vágysz, olvasd a cenzor oldalát!

  4. Jeniszej szerint:

    )))))) 😀

  5. Hát meg vagyok sértődve! Egy mondatba azért csak odafért volna, hogy “És a Nagy Szilvesztert is szét zrikáltuk! 😀 😀

    Gratulálok ehhez az 5 évhez, és ezt most komolyan mondom! Tudom, hogy sokan olvassák ezt az oldalt, és azt is, hogy most jó néhányan felhördülnek ezeken a sorokon. “Nem érdekel.” Mindenki magába nézhet, hogy mit tett le az elmúlt 5 év alatt, és ha van mit, akkor azt mutassa fel.

    Többek között az a mi nagy bajunk -magyaroknak -, hogy sosem voltunk képesek elfogadni a másik ellenkező véleményét (még meghallgatni sem, nem hogy megpróbálni megérteni), és sohasem voltunk hajlandók elismerni az ellenfeleink eredményeit. (Most sem) Valami okból attól tartja magát mindenki valamire, hogy a környezetéhez -ellenfeleihez – úgy viszonyítja magát, hogy az a másik egy semmire való. Súlyos hiba ez, és nem vagyunk hajlandók tanulni belőle, pedig ez miatt nem jutunk előbbre.

    Épp a múlthéten néztem körül a Csepelen elérhető információ források között, mert arra voltam kíváncsi, hogy a mindennapok dolgait ki (melyik szervezet) hogyan interpretálja. Hát szinte sehogy. Az igen durva, hogy a helyi MSZP-nek például 2011 december 16-a óta semmi mondanivalója nincs. (Legalábbis azóta nincs bejegyzés az oldalukon)

    Soha, senki ne várja, hogy ez az oldal egy kicsit is megváltozik, más stílusú lesz, vagy kevesebbet fog árnyékra vetődni. Azt viszont furcsállom, hogy egyetlen csepeli szervezet sincs, aki a korábbi cikkekben állítottakat, összevetné a mai valóságokkal. Mert ugye a hulladék szanaszét, az összetört padok és telefonfülkék, a cigaretta csikkek, és a kutyagumik ugyanúgy virítanak. No meg a “hol a pénz kérem szépen”, ma sem világosabb napjainkban, mint az előző vezetés alatt, a ki hol dolgozik mennyi pénzért, és a közpénzek hogy is vannak a megszüntetett költségvetési helyeken? -kérdések ma is léteznek, csak senki nem feszegeti. Ezért is van nagyon könnyű dolga ennek az oldalnak, viszont azt értékelem, hogy nem állt le, csak a fókuszt helyezte át. A választások előtt a “majd mi kiderítjük, leleplezzük, megoldjuk” volt a fókuszban, most meg a “hátrafelé nyilazás”, és a fényesítő marketing.

    Azt se várja senki, hogy a mai kormány, vagy a helyi vezetés hibáiról itt olvashat. Majd hülyék lennének! Ezekről máshol kéne olvasni, és igen sokat is lehetne. Erre most csak a CSÚ blog vállalkozik, mint ahogy az akkori cenzúrát a CSI törte meg, a mostanit pedig a CSÚ blog. Ott is nevek nélkül, csak úgy, mint itt.

    A lényeg, hogy sok munka van ebben az oldalban eddig, és gondolom, hogy sok izgalom is. És ha kitart a lendület, és a dolgokba vetett hit, akkor legyen még öt év ebben a munkában, én ez kívánom. Csak hogy tudjuk mihez viszonyítani a vélt, vagy valós dolgokat!

  6. zsonyo szerint:

    Gratulálok az öt éves tevékenységhez. Egyetértek azzal, hogy új módszereket alkalmazott a hírportál és ezzel segítette a kerületben a tisztánlátást, és a tájékoztatás megújítását.
    Ez nagy érdeme a szerkesztőknek.
    Szeretném azonban, ha az egyoldalúság helyett a realitás lenne a jellemzője a Csepel.info-nak. Ez jelenthetné ugyanis egyedül azt, hogy még öt évet megélhessen.
    A kommentelők teljesen belterjesek, és a gyűlölködésen és egymás szidásán kívül, másra nem koncentrálnak. Nem tudom észre vették-e, de a cikkek tartalmára sem figyelnek már, ezért rájuk sem érdemes odafigyelni. Sok sikert kívánok!

  7. Jeniszej szerint:

    Kedves zsonyo!
    Azt mony a Fater nem tehet róla, hogy egy cikkről más ugrik neki be, mint másnak.
    Az Öregnek sok cikkről a megmaradt foglalkozásköri ártalmából eredően más, a büdös disznók jutnak az eszébe.
    Kedves zsonyo írjál sűrűbben, hogy az öt évet megélt” hírportál” jellemzője megváltozzon.
    Az egyoldalúság helyett személyed jelenlétével színesedjen a realitás talaján a portál.
    További sok sikert mindenkinek, akik jelenlétükkel megtisztelnek Engem és a Fateromat, meg mindenkit.
    😀

  8. felix szerint:

    A túlzott egyoldalúságon kívül nekem ok.
    Ügyesen terelitek el a figyelmet.

  9. Nagyapó szerint:

    Ságvári et! Szorgosan tanulmányozza a “Vörös Csepel”-t! Abból a csepeli komcsik viselt dolgainak egy részét megismeri.
    Várom a könyv folytatását.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  10. lolka szerint:

    Valami sumákolás van! Eddig a “nagyapó” kis betűvel volt írva…Nekem tetszik az “info”…főleg a helyi közérdekű része a többit máshonnan szerzem be…és így nem alakul ki a szűk látókör…

  11. Dr. grün szerint:

    lolka!
    Előléptették! 🙂

  12. lolka szerint:

    Dr. grün!-Nem, szerintem valami más probléma lehet. Az imént olvastam, mindjárt ide teszem… felix szerint:
    2012. szeptember 14., péntek – 23:25 “A rövid távú memóriád kb. 2 másodperces.”…írja “nagyapó”-nak… 😀

  13. Narancsvírus szerint:

    Boldog szülinapot! Hozzám képest még kamasz korban jártok!

  14. Béla szerint:

    “Verbálisan terrorizálta, nem engedte, hogy a székből felkeljen”, majd “egyszer csak megfogta a Rózsa fejét és szoptatás közben a szék fa keretébe ütögette”.
    Megdöbbentő részletek Esztergom fideszes polgármesterének magánéletéről.

    Meggyes Tamás többször is súlyosan bántalmazta a nőt – volt, hogy kitépte a haját -, és olyan is előfordult, hogy a bántalmazás miatt a hölgy kórházba került. A verések mellett Kui Rózsa állítása szerint férje hosszú időn keresztül csalta őt hivatalbeli beosztottjával, most pedig megpróbálja ellehetetleníteni.

    Mi lesz most, hogy elfogadták a házasságon belüli erőszakról szóló törvényt?

  15. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!
    Nem követtem a kezdettől a csepelinfo pályafutását, mert kezdetben elutasítottam a névtelen fórumok mocskát. A médiákkal nem volt jó a kapcsolatom: a cenzúra olyan mértékű volt, hogy 2004 óta a szoci sajtó a nevemet sem volt hajlandó leírni évekig. Előfordult, hogy egy rendezvényen az én felszólalásomhoz csatlakozókat mindet közölték – nekem még a nevemet sem írták le – vicces volt.
    Aztán eljött egy próba – szerencse alkalom: 2008. január 8.-án közölték először a nekik megküldött nyílt levelemet – szemben a csepeli összes médiummal, akik egyáltalán nem – korrektül, változatlan formában.
    Igyekeztem mindig a nevemhez méltón, tárgyilagos lenni: ez alól csak azok a kivételek, amikor névtelenül mocskolódó férgek (szoci és fideszes egyaránt) szemétkedéseit kellett visszavernem. Sajnos, a névtelenség vonzza a gerinctelen embereket, még akkor is, ha az ember tisztában van a mocskolódó kilétével.
    Soha, sehol sem voltam hajlandó névtelenül fórumozni, ezért volt egy rövid időszak, amikor itt hagytam a csepelinfot. Ennek a fórumnak ez az egyetlen hibája: nem tudja kezelni a szemét embereket.

    Mindentől függetlenül, hiába fideszes fórum, mégis mindig korrekt és tiszteletre méltó volt.
    Küszködtem itt szocikkal ugyanúgy, mint 2010 óta a fideszesekkel.

    Őszinte tiszteletem azért, hogy a mai napi, soha, egyetlen alkalommal sem cenzúráztak, pedig nem szoktam diplomatikusan írni az igazam védelmében.
    Nem tudom, hogy az Ábel Attila mellett kik csinálják ezt a médiumot, de jól végezték a dolgukat.
    Persze, lehetnek kifogások a felhozatal ellen, de csinálta valaki jobban? Nem, hiszen a mai napig nem akadt még párja. Volt a csepelinfoplusz, ami semmiben nem különbözött ettől – meg is döglesztették a szocik.
    A CsepelÚjság blog? Nem mondom, hogy nem nézem meg, de a cenzúrában betöltött szerepe miatt nincs hitele többé.
    Az összes fórum közül azonban ma is a csepelinfo a második a magyarorszag.hu fóruma mellett, amit rendszeresen olvasok, illetve ahova szükség szerint írok is.

    Gratulálok az elmúlt 5 évhez – remélem tisztességük továbbra is megmarad.
    Üdv menyus

  16. Gordon szerint:

    “A médiákkal”

    🙂

  17. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Gordon

    Igen, helyesen: A médiumokkal.
    Örülök, hogy csak ennyi telik tőled. 🙂

    Üdv menyus

  18. Mari nénye szerint:

    Isten éltessen Grűn elvtárs 😀

  19. Hajdu Ilona szerint:

    KÉRELEM

    Ma tollat ragadott kezem ! Kihez fordulhatnék ?
    Magamtól kérdezem !
    Lehet csekély az esély ,de egy próbát azért megér,
    Hogy orvosolják a bajunk,
    S ha mégse…Hát tovább próbálkozunk!

    Volt egy nagy múltú Nyugdijas Klub Csepelen,
    Csillagtelep szívében, Sziget a szigetben ..
    A Radnóti Miklós Művelődési Házban ,
    Hol jól érezték magukat a szépkorúak általában.

    Volt Énekkar, élő zene , tánc, vicces percek, programok,
    Névnapozás, köszöntések , vendég művészek..
    Minden ünnepre méltó készülődés,
    Soha nem lankadó lelkesedés .

    Száz fölött is volt tagjainknak száma,
    Mi negyvenre csökkent mára…
    Miért? Határozat, mondták,
    S tőlünk a vasárnapokat megvonták…

    E Klub több volt , mint csupán egy terem,
    Hol vidámság, és jókedv terem.
    Szerelmek, és barátságok szövődtek itt bent.
    Eme családias hangulat tartalmasabbá tette a létet.

    Nem vezet engem önös érdek, mikor segítséget kérek,
    Mert a fennmaradásunkban remélek.
    Mi , kik átdolgoztuk az Életünk,
    Ennyi szórakozás sem jár nekünk?
    Ezért írok megannyi társunk nevében,
    És a segitségüket kérem !

    Tisztelettel: Cs. Hajdu Ilona

Itt lehet hozzászólni !