„Vörös Csepel” – könyv a visszaélésekről

Csepel.hu

„Vörös Csepel” címmel jelentetett meg tényfeltáró könyvet az elmúlt évek visszásságairól, korrupciógyanús ügyeiről a csepeli önkormányzat. A pénteki sajtótájékoztatón Németh Szilárd polgármester elmondta: a kiadvány ugyan a könyvesboltokban is megvásárolható lesz, de a csepeli önkormányzat a kerület összes háztartásába ingyen el fogja juttatni azt.

A könyvbemutatóval egybevont sajtótájékoztatót Németh Szilárd nyitotta meg, aki elmondta: a könyv erkölcsi üzenete, hogy az elmúlt időszak „mutyivilágának” véget kell vetni, és hogy hasonló esetek többé ne fordulhassanak elő. Ezért szándékozik az önkormányzat a kiadványt minden kerületi háztartásba eljuttatni. Kijelentette továbbá, a csepelieknek jogukban áll megtudni, hiszen ez a Fidesz választási programjában is szerepelt, hogy az előző önkormányzatok vezetése milyen módon végezte a munkáját az elmúlt mintegy 8 évben.

A polgármester szerint politikai, erkölcsi és jogi elszámoltatásra egyaránt szükség van. Hangsúlyozta, hogy a politikai elszámoltatás az országos és az önkormányzati választásokon már megtörtént, amikor a jelenlegi vezetés kétharmados győzelmével a választópolgárok kinyilvánították a véleményüket, hogy véget akarnak vetni az elmúlt időszak visszaéléseinek.

A morális elszámoltatásról azt mondta, ennek nagy mérföldköve ez a kiadvány, amely lehetővé teszi, hogy a csepeliek szélesebb körben is megismerhessék, hogy a szocialista vezetés a korábbi 8 esztendőben milyen mértékben herdálta el a kerület és lakói jövőjét.

A jogi elszámoltatással kapcsolatban a polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat eddig mintegy negyven korrupciógyanús ügyet vizsgált, közülük sokban tették meg a feljelentést is. Ezekből több eset még ma is csak a vizsgálati szakaszban tart.

Ezt követően Ábel Attila alpolgármester, a könyv szerkesztője közölte, hogy a kiadvány szimbolikus üzenetet hordoz, miszerint egyetlen párt helyi vezetésének sem szabad a korrupciót megtűrnie, mert látható, hogy a kis kompromisszumok, kis „mutyiügyek” végül akár gyilkosságig is elfajulhatnak.

Ábel Attila hangsúlyozta, hogy a 35 ezer példányban megjelent, 96 oldalas könyv terjedelmét az olvashatósághoz szabták, így sok dolog már nem fért bele. Példaként említette a csepeli MSZP iroda „550 millió forintos titkát” is, amely – szerinte – összefüggésbe hozható az egyik olyan céggel, amely az előző időszakban sok százmillió forintos önkormányzati megrendeléseket kapott Csepelen.

Forrás: Csepel.hu

130 hozzászólás “„Vörös Csepel” – könyv a visszaélésekről” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    A könyvnek remélem annyi szerepe legalább lesz, hogy visszatartsa a jelenlegi veze-
    tést attól, hogy a szocikhoz hasonló útra tévedjen. Azt viszont nem értem, hogy az
    olvashatóságra hivatkozva szemezgetnek a dolgok között, 500 millió nem kis tétel !

  2. Bolemann Lajos szerint:

    35 ezer példányban.

    Ez mennyibe fáj a kerületnek?

  3. szigetország szerint:

    Bólé!

    Neked mennyit ér meg az igazság kiderítése?

  4. lucifer szerint:

    Amíg nem olvastam el, nem mondok róla véleményt. Minden esetre, nagy vita várható. Arra viszont megkérek mindenkit, csak konkrétan dokumentálható dolgokra hivatkozzon minden fórumozó és ne legendákra.

  5. csapos szerint:

    Jogos és józan a kérésed lucifer! Ezért nem fogják megtartani.

    Ez itt Magyarország a Fidesz által leamortizált forinttal és ez itt Csepel, az eredményt felmutatni képtelen fülkeforradalmi Handa Bandával. Nekik már csak a Vörös Csepel maradt. Azt is kiéneklik egymás szájából. Ráadásul hamisan.

  6. szigetország szerint:

    Bólé!

    Újra kérdem:
    Neked mennyit ér meg az igazság kiderítése?

  7. grün szerint:

    szigetország!
    Így látatlanban, ennek a könyvnek kb. annyi köze van a zigazság kiderítéséhez, mintha
    az USA a zApolló programot Verne Gyula Utazás a Holdba című regénye alapján hajtotta volna végre!
    Csak hogy a nagy nevettetőt Arkagyij Rajkint idézzem
    “Ván beennee válámi, de neem az igázi!”

    “Ábel Attila hangsúlyozta, hogy a 35 ezer példányban megjelent, 96 oldalas könyv terjedelmét az olvashatósághoz szabták, így sok dolog már nem fért bele”

    Ez ugyanaz mint amikor a Kőszívű ember fiait zanzásítják, hogy kötelező olvasmányként a diákok ne unják meg és végig olvassák!
    Woody Allent kérdezte a cimborája mikor a gyorsolvasás technikáját elsajátítva két óra alatt elolvasta a Háború és Békét
    Miről szólt a könyv Woody?!
    Valami oroszokról!

  8. bugi szerint:

    Nagyon helyes.

  9. bugi szerint:

    Kell ez a könyv.

  10. Zoli049 szerint:

    szigetország szerint:
    2011. november 25., péntek – 16:25

    A könyvről már harmadszorra esik szó, nehogy elfeletsék a zemberek?
    Mennyit érne nekem meg (igaz nem nekem címezted) az igazság?
    Derüljön fény a dolgokra, nem bánom személy szerint, mielőtt félreértés esne, csak valóban mibe kerül ez a propaganda anyag, mikor ott a net, a hírmondó és sorolhatnám.

    Az igazságot meg még remélem, hogy egyelőre a bíróság szolgáltatja?

  11. Bolemann Lajos szerint:

    Szigetország!
    Bolemann Lajos és nem bólé.

    Én biztosan megveszem. És hogy kinek mennyit ér meg ez az igazság, az majd az eladott példányok számából úgyis kiderül. Mennyiért fogjátok árusítani?

    Szeretnék vásárolni továbbá egy esztergomi narancskönyvet is. Remélem hamarosan az is megjelenik, bár szegényeknek már a közétkeztetésre sincs pénzük.

  12. miska72 szerint:

    ” Fidesz választási programjában is szerepelt, hogy az előző önkormányzatok vezetése milyen módon végezte a munkáját az elmúlt mintegy 8 évben.”

    KORRUPT HOZZÁ NEM ÉRTŐ MÓDON! AZÉRT NYERTEM MEG KÉT PERT ÜGYVÉD NÉLKÜL!
    HATÁRIDŐK BE NEM TARTÁSA! BEJELENTŐ HÜLYÉNEK NÉZÉSE!
    ROHADT SZOCIALISTA GAZEMBEREK!

  13. demokrácia szerint:

    Szóval Boleman nem is csepeli.

  14. Bolemann Lajos szerint:

    Bolemann, nem Boleman!

  15. Vátesz szerint:

    Németh Szilárd barátságos a kutyákhoz: “Na mi van? Jaj de aranyos!”
    Két alpolgármesterével gyalog mentek a Pusoma étterembe. Van mit ünnepelniük gondolom, a hétfői meg a csütörtöki testületi ülés, meg még ez a könyvbemutató is.
    A harmadik alpolgármestert kocsival hozták. Itt ma nagy eszem-iszom lesz, okos ember ilyenkor gyalog megy. Gondolom még az aperitifnél tartanak, jó étvágyat kívánok nekik. Mi bennük a közös: szeptember 2. péntek, október 11. kedd, november 25. péntek?

  16. Bolemann Lajos szerint:

    Videó a rendőrsorfal mögött menekülő fideszesekről

    http://szeretgom.hu/content/69586-video-a-rendorsorfal-mogott-menekulo-fideszesekrol

  17. helyi szerint:

    Bazártakapuját egy újabb szoci “műhely”…http://csepelinfoplusz.hu/

  18. helyi szerint:

    Bezárta is jó lesz…

  19. nagyapó szerint:

    Csak fújják, fújják a vuzuvelát. Mennyibe került? Mennyiért árulják? Stb. Ha megnézik az előterjesztést, 7mFt az előállítás költsége (a szerző ingyen dolgozott), a terjesztés ingyenes, minden család kap belőle, amennyiben könyvesboltokba kerül, természetesen lesz ára.
    csapos, a nagy közgazdász örülhetne, mert a forint gyengülése esetén gazdaságos az export, így többet ér a kádkő.
    Vátesz! Kár a szövegért, nem lesz lejmolás, nincs ingyen kaja-pia!

    Ceterum censeo…..A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop
    (l. „Vörös Csepel” – könyv)

  20. grün szerint:

    nagyapó!
    Várjuk meg a következő kurzus által kiadott Narancsos könyvet!
    Abból minden idevonatkozó kérdésre kimerítő választ kapunk! 🙂 🙂

  21. szigetország szerint:

    grün, csapos, bólé és bandája!

    Elhiszem, hogy sz@rul jön nektek a szembesülés….
    Minden vádlott tagad és hazudozik, amikor elébük tárják a tényeket!

  22. "?!" szerint:

    Ne fanyalogjatok, hanem örvendezzetek azon, hogy a könyv kiadásának a lebonyolításával országos rekordot állított fel Csepelen a kiadással megbízott Magyar Ház Kft.!

    Két héttel ezelőtt (november 10-én) hatalmazta fel a Képviselő-testület Németh Szilárd polgármestert arra, hogy szerződést kössön a könyv megjelentetésével kapcsolatos feladatok ellátására, és lássatok csodát, a mai napon máris megtarthatták a könyv ünnepélyes bemutatóját, és osztogathatták a könyv első szériáját.

    Mi ez, ha nem egy csepeli csoda?

  23. ebihal szerint:

    Ahogy elnéztem a Fenyves óvoda udvarát, tudják,ahol a múltkor a Szilárd ki akarta
    rángatni azt a kis fát, hát ott jobb helye lett volna ennek a pénznek!

  24. nagyapó szerint:

    grün (péntek – 20:26)
    Az az érzésem, hogy a “Várjuk meg a következő kurzus által kiadott Narancsos könyvet!”, egyikünk sem fogja megérni (nekünk sajnos, gyermekeimnek szerencsére).

    Ceterum censeo…..A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop

  25. Lakó1214 szerint:

    szigetország szerint:
    2011. november 25., péntek – 20:29

    Kik a vádlottak? Írsz neveket?
    Gyanúsítottak? Írsz neveket?

    Köszi! 🙂

  26. abcd szerint:

    “Példátlan felhatalmazás: népharag elől menekültek a fideszes képviselők

    Esztergomban mégiscsak lesz világítás és közétkeztetés, a képviselőtestület engedélyt adott Tétényi Évának a számlák kifizetésére a pénteki testületi ülésen. A bedühödött polgárokat ezzel ugyanakkor mégsem sikerült lecsillapítani, a fideszes önkormányzati képviselők ugyanis csak az ülés vége után közel háromnegyed órával, rendőri védelem alatt tudtak távozni az ülésteremből, mely előtt feldühödött esztergomiak csoportosultak”

    NA ÉS ????

  27. Lakó1214 szerint:

    Esztergomról lehetne ódákat zengeni és mégsem zeng senki. Miért? 🙂

  28. szigetország szerint:

    Kik a vádlottak? De gyorsan felejtetek. Pl. Deme Gábor…

    Nem olvastok újságot?

  29. Lakó1214 szerint:

    Dehogynem, de most akkor az iskolai esetet írja meg a könyv? Ne már!

  30. grün szerint:

    szigetország!
    “Minden vádlott tagad és hazudozik, amikor elébük tárják a tényeket!”
    Joguk van hozzá! Majd amikor egy megdönthetetlen bizonyítási eljárás után megrogyik azok súlya alatt, még akkor sem kell beismerő vallomást tennie!
    Legfeljebb szelíd alázattal elfogadja a független bíróság ítéletét, mint például Nagy Imre, vagy átkokat és fenyegetéseket szór a testületre és kivezetik mint a Marian Cosma ügy elítéltjét!
    Van egy könyv ami alapján ítélkeznek (BTK) nem pedig egy saját bevallás szerint is összelapátolt 95 oldalas fantazmagóriák gyűjteménye!
    “Ejtsük el a medvét, utána tárgyaljunk a szűccsel!” (mai magyar nem gondolkodó)

  31. szigetország szerint:

    grün!

    Ugye, nem komolyan írtad, hogy Nagy Imrét és Deme Gábort egy lapon említed?

    Másik dolog: a vádlottnak valóban joga van hazudni, de a sértettnek is vannak jogai! Ugye, elismered, hogy a sértettet is megilletik a jogok, noha erről egy árva szó említést nem tettél?
    Miféle világrendet képzelsz így el?

  32. gyalog szerint:

    A vörös könyv nem tisztázni akar, hanem terel. A hülyéket tereli, arra amerre dühöt és indulatot támaszthat. A majdnem egész igazságszolgáltatás kézi vezérlése nem elég, hogy a bűnöst baloldalon megtalálják.
    Szeretettel, gyalog

    ceterum cenzeo: náciból sosem lesz demokrata.

  33. grün szerint:

    szigetország!
    Hogyan kevered ide Demét?!
    Fent említettet nem is említettem, persze lehet, hogy nem vigyáztam eléggé és a betűimből kis türelemmel kirakható a neve?!
    Ki beszélt itt a sértettetek jogairól?! Ami természetesen megilleti Őket, csak először azt kell tudni a sértést ki követte el és az miben nyilvánul meg! Jogerős ítélet után joguk van az eredeti állapot helyreállítását követelni!
    Ez nem iszapkatasztrófa, ahol hatalmi szóval ki lehet jelölni a zelkövetőt!
    Ne marhíjjá má, szerencsétlen beteg ember!

  34. Letiltatott szerint:

    Visszaélések Csepelen… szilárd elvtárs 40 kilót hízott a választásokat követően.

  35. "?!" szerint:

    Kedves “szigetország”!

    Te “miféle világrendet képzelsz így el”, hogy a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságot megelőzve, a Btk. helyett, a Vörös Csepel könyv alapján szeretnél más emberek felett ítélkezni?

    Miféle eltorzult lelkivilágú ember vagy Te, hogy a kettős gyilkosság kapcsán, a gyilkosságot nagy valószínűséggel végrehajtó Kun Tamás helyett, kizárólag csak azt a balfácán Demét emlegeted, akivel szemben egyelőre sem a rendőrség, sem az ügyészség, sem a bíróság nem rendelkezik olyan bizonyítékokkal amely alapján gyilkossággal vagy felbujtással lenne vádolható?

    A hozzád hasonló túlbuzgón önbíráskodó alakokat elmegyógyintézetben kellene tartani, mert az ilyen figurák szokták elkövetni a lincseléseket és a pogromokat, pedig általában ők érdemelnék meg, hogy bírósági eljárás nélkül lámpavasra akasszák, vagy a Dunába lőjék őket.

    Fogd vissza magad, és várd meg a törvényes bírósági eljárások eredményét, mert a bűnösség megállapítása és az ítélet meghozatala (nemcsak Deme esetében, hanem más esetekben is), szerencsére nem a hozzád hasonló vérszomjas dilettánsok hatáskörébe tartozik!

  36. szigetország szerint:

    ?!

    Olyan világrendet képzelek el, ahol a sértettnek is vannak jogai, sőt, fontosabb jogai, mint a vádlottnak. Már tessék megbocsátani…

    A lámpavasra akasztás és a Dunába lövés a kommunisták és a nácik módszere volt — bizonyítottan. Nagyrahivatott és becses személyed ezt a módszert alkalmazná szerénységemmel szemben, amiből arra következtetek, hogy kommunista vagy náci vagy.

    Tehát mi áll hozzád közelebb: a kommunista állatiság vagy a náci kegyetlenség?

  37. Vátesz szerint:

    Nagyapó! Nem vágyom ingyen kaja-piára!
    A Pusoma étterem kiváló hely az informális találkozókra. Ott találkozni lehet azokkal, akikkel nem a hivatalban akarnak beszélni/egyezkedni.
    Mi bennük a közös: szeptember 2. péntek, október 11. kedd, november 25. péntek?

    2011. szeptember 02., péntek
    Vajon mit ünnepeltek 2-án este a Pusoma étteremben Németh Szilárd részvételével? A japán kapitulációt?
    (Valami nagy banzáj lehetett, mert sokan jöttek a Pusomába, Németh Szilárd meg kint telefonált az étterem előtt a kocsiknál.)
    2011. október 11., kedd
    Ma estefelé a feketeöltönyös fiatalember (Borbély Lénárd) jött a buszmegálló felől, a Pusoma étterem előtt úgy tűnik az utolsónak nyilatkozó úrral (Csepeli Szakrendelő vezetője) beszélt egy gépkocsi mellett. Ma tartották a rendszeres informális összejövetelt?
    (Ez az a nap amikor a balesetet szenvedett csepeli gyermekek ellátása során a Szakrendelőben nagyot alakított Németh Szilárd és Borbély Lénárd. Bizonyára ittak egyet az ijedtségre a Szakrendelő vezetőjével.)
    2011. november 25., péntek – 18:00
    Németh Szilárd barátságos a kutyákhoz: “Na mi van? Jaj de aranyos!”
    Két alpolgármesterével gyalog mentek a Pusoma étterembe. Van mit ünnepelniük gondolom, a hétfői meg a csütörtöki testületi ülés, meg még ez a könyvbemutató is.
    A harmadik alpolgármestert kocsival hozták. Itt ma nagy eszem-iszom lesz, okos ember
    ilyenkor gyalog megy. Gondolom még az aperitifnél tartanak, jó étvágyat kívánok nekik.

  38. csaba péter szerint:

    Eltekintve attól , hogy mi a véleményem a helyi elvtársakról, tudomásom szerint csepeli ügyben eddig még semmiféle ítélet semmilyen ügyben nem volt.
    Addig ez rágalmazás.
    Függetlenül attól ,
    hogy
    tetszenek a kerényi képek
    egytértek
    a NER el
    a gazdasági szabadságharccal
    a nemzeti htvallással
    a forint elleni komcsi zsidó támadás tényével
    Matolcsi zsenijével
    A szemét IMF meg sem jelent feltételeinek elutasításával,
    stb

  39. csaba péter szerint:

    Hiszek egy Istenben hiszek egy Hazában hiszek Magyarország feltámadásában , igaz nem veletek

  40. szigetország szerint:

    Csaba!

    Ki mondta neked, hogy velünk együtt higgyél? Ki tart igényt egy ilyen ostoba szmélyre?

  41. csaba péter szerint:

    Na látod a NER pont erről szól AZ ilyen ……………

  42. "?!" szerint:

    Kedves “szigetország”!
    Írtad, hogy:
    “A lámpavasra akasztás és a Dunába lövés a kommunisták és a nácik módszere volt — bizonyítottan. Nagyrahivatott és becses személyed ezt a módszert alkalmazná szerénységemmel szemben, amiből arra következtetek, hogy kommunista vagy náci vagy.”

    A fent idézett szöveged is a szellemi és érzelmi korlátoltságodat bizonyítja, mert értelmes ember számára a 23:00-kor küldött írásom egyértelműen arra utal, hogy én a törvényes eljárást tartom szükségesnek mindenkivel szemben. Még veled szemben is.

  43. csaba péter szerint:

    Minden estre az biztos , hogy te sem voltál soha csepeli

  44. noname szerint:

    Érdekes ez a nagy csepeli “nincsen pénz” duma!
    A művelődési házakon 9 milliót akarnak megspórolni a zavaros összeolvadásokkal, miközben egy ostoba propaganda brossúra kiadására bevallottan 7 milliót költenek.

    Ki a fene kérte fel a mi Szilárdunkat, hogy ilyen baromságokat sózzon a csepeliek nyalkába?
    Az elszámoltatásnak nem kommunista propaganda a lényege, hanem az ügyek felderítése és átadása az ügyészeknek és a bíróságnak!

    Az emberek nem az ilyen nagyapo szerű kommunista bérencek fidesz propagandájára kíváncsiak, hanem tisztességesen szeretnének élni, és dolgozni úgy, hogy közben apolitikusok ne lopják ki a zsebéből a pénzt.

  45. nakiaz szerint:

    “?!” szerint:
    2011. november 25., péntek – 23:00
    balfácán Demét emlegeted, akivel szemben egyelőre sem a rendőrség, sem az ügyészség, sem a bíróság nem rendelkezik olyan bizonyítékokkal amely alapján gyilkossággal vagy felbujtással lenne vádolható?
    HÁT EZ NEM IGAZ! Véletlenül, bizonyiték nélkül nem ül előzeteseben már lassan 3 éve!
    Van bizonyiték a vádiratba, van bizony el kellene olvasni!

  46. grün szerint:

    nakiaz!
    Ha van bizonyíték elegendő, akkor mire várnak a zítélettel?!
    Esetleg még sincs?!
    Előzetesbe helyezni valakit bőven elegendő a bűncselekmény gyanúja!

  47. nakiaz szerint:

    Az hogy eddig tart a Birósági tárgyalás, az sajnos a Magyar jog, miatt van! Bizonyiték van bőven, és előzetesbe nem tartanak “véletlenül” 2,és fél éve valakit bizonyiték nélkül.
    Azonkivül miért véded, téged is bemártott, mindenkit bemártott, egész csepelt átvágta, egész csepelt átformálta!
    Szemérmetlnül, pofátlanul ott árt ahol tud, az ÁVH-.nagyapjára hivatkozva, nagyra tartva őt!
    Gyűlöletből, bosszúból (Tné szerint is) ha nemki már nincs kiút, másnak se legyen jobb. A könyv meg ugy tudom nem csak errről szól. Másról is lehet “nézet” csere!

  48. grün szerint:

    nakiaz!
    Nem- e?!
    Soroljak néhányat akit bűncselekmény hiányába két-három év előzetes fogvatartás után szabadlábra helyeztek?!
    De nem kell, hiszen Te is hallgatsz rádiót, nézel tv-t!
    Milyen szép is lenne, ha működne a népítélet, egy ide egy oda?!

  49. nakiaz szerint:

    grün!
    Nem voltam minden tárgyaláson ott, de amin ott voltam, éppppp elég bizonyiték van az ellen akit olyan vehemesen védsz!
    Ott volam pl. amikor a “védenced” ügyvédje felmentést kért, erre a Biró azt mondta, hogy elutasitja, mert a vádpontok nem egyhültek, sőt!!!!
    Ez szó szerint elhangzott, kérdezt meg azt akik ott voltak, mert úgy látszik te nem voltál ott, csak a vakkvilágba beszélsz, vagy a tv-re, bulvárra hallgatsz, nem a tényekre!
    Ja és más tények is vannak abban a bizonyos könyvben! Erről annyira nem érdemes vitatkozni, itt van jeljelentés, van vádirat, van birósági tárgyalás, folyamatban van, de a többi?

  50. grün szerint:

    nakiaz!
    Senkit sem védek! Mindenki nyerje el a zelkövetett tettért járó büntetését!
    De könyörgöm, egy bíró ne azért ítéljen büntetőt, mert az ellenszurkolók felhördülnek, hogy KÉZZZZZZZZZZZZZZ!
    Valóban nem voltam ott a tárgyaláson, mert egyéb elfoglaltságom van és a zilyesmit amúgy is szeretem szakemberekre bízni!
    De Te ott voltál és még sincs előrehaladás!
    No még egyszer fussunk neki!
    “a vádpontok nem egyhültek, sőt!!!!”
    A vád még mindig nem bizonyíték, annak alapján valakit elítélni a zigazságszolgáltatás megcsúfolása lenne!

  51. Toth Kati szerint:

    Grün!Ismered a mondást?:Aki a kegyetlennek kegyelmez az még kegyetlenebb.Na ehhez tartsa magát minden szoci hívő!Ha ezek hatalomra kerülnek ismét ,vége ennek a hazának ,ezt kell szem előtt tartani.Soha többet mszp!jA ÉS AZ A GYURCSÁNYI FÉLE SZAR SE!

  52. nakiaz szerint:

    Grün, aki nem akarja nem hallja meg az igazságot. Nincs mit mondani! Azt hallod meg amit akarsz, szíved joga!
    Akinek van füle hallja! A vádpontok meg megállják a helyüket! Tanuk vannak, épp elegen! Bizonyíték is van épp elég! Te mondtad, hogy nem voltál ott, akkor miről beszélünk! Ami megjelenik itt-ott az csak töredéke, ami elhangzik a Bíróságon!
    ÉS BIZONY TÓTH KATINAK IGAZA VAN, AKI KEGYETLENNEK KEGYELMEZ AZ MÉG KEGYETLENEBB!!

  53. "?!" szerint:

    Kedves “nakiaz”!
    Írtad, hogy “itt van jeljelentés …”.

    Azt javaslom, hogy higgadj le és ne dadogj!
    A “jeljelentés” még akkor sem döntő bizonyíték, ha az “FELjelentés” akar lenni.

    Engem a Ti magatartásotokkal kapcsolatban az háborít fel, hogy a politikai indíttatású gyűlölet miatt nem látjátok a fától az erdőt, és a gyilkosságokat nagy valószínűséggel elkövető Kun Tamás nevének az említése nélkül, csak a balfácán Demével foglalkoztok, akivel kapcsolatban csak annyi biztos, hogy az épületben tartózkodott a gyilkosság időpontjában, továbbá segítséget nyújtott a gyilkosnak a nyomok eltüntetésében, valamint az Ő feladata volt az alapítványi iskolától lenyúlt pénzek lepapírozása.

    Csak nem gondolod komolyan, hogy a mai világban az alapítvány kuratóriumának az elnöke és a kuratórium tagjai tényleg teljesen ingyen foglalkoztak az alapítványi iskola
    mindennapos problémáival úgy, ahogy az alapító okiratban az le van írva?

    A feketén történt kifizetéseket most mindenki simán le tudja tagadni, és így nagyon helyesen az összes pénzügyi szabálytalanságért a balfácán Deme fogja megkapni a méltó büntetést.
    Alapjában véve ez így helyes, mert csak az ilyen ítéletek tarthatnak vissza másokat attól, hogy Deméhez hasonlóan ilyen pénzügyi szabálytalanságokra vállalkozzanak.

    Azt én is valószínűnek tartom, hogy Deme saját zsebre is dolgozott ha a főnökei elvárták tőle, hogy az Ő érdekükben szabálytalanságokat kövessen el.
    Ez a bűne azonban koránt sem olyan súlyú mint a kettős gyilkosság elkövetése.

  54. nakiaz szerint:

    Azért mert nem jól tudok gépelni, még nem kell szórakozni, ideges meg te vagy!
    Az hogy ott volt az biztos, az hogy VÉGIGNÉZTE a kivégzést a biztos, az hogy

  55. nakiaz szerint:

    bocsánat nem jó gombot nyomtam meg, nem idegességemben, hanem mert béna vagyok!
    Az hogy Ő TERVEZTE EL A KIVÉGZÉST az is bizonyitható.
    Ja és nem érek rá egész nap, mint te akinek ez a munkája. További hozzászólásod “sajnos” csak hétfön tudom megnézni, de nem biztos, hogy meg is akarom!
    Ja kunnak meg mi a fene érdeke lett volna, igen ő volt a kivégző, de ki volt az agy?! Ja ne is válaszolj, biztos a két áldozat!

  56. CsepeliNo1 szerint:

    MÉG JÓ, HOGY EZ AZ ÖNKORMÁNYZAT ILYEN LÁTSZAT POLITIZÁLÁST CSINÁL!

    De még így is ÓRIÁSI KÁRT okoznak a kerületnek!

    Remélem 2 év múlva úgy ELZAVARJUK ŐKET, és a jól megfizetett bandatagjait, hogy 50-60 évig a tűz közelébe sem jönnek!

  57. lb szerint:

    CsepeliNO1: Te már tudsz valamit?! Nem 2014 őszén jár le a mandátumuk? Addig még 3 év van!

  58. ennéllejebbmár nincsen szerint:

    attól tartok, hogy ez a kiadvány többe fog kerülni 7 millió forintnál, a várható perköltségek jelentősen dobnak majd a végösszegen…….

  59. Vica szerint:

    Nem vágyom rá, hogy elolvassam. Úgy gondolom, ez egy újabb fröcskölődés, mocskolódás a másik oldalra a jelenlegi hatalom megszilárdítása érdekében. Engem nem tesz boldoggá, ha sárdobálás van a környezetemben, és biztos vagyok benne, hogy valaki nem attól lesz nagygyá, hogy a másikat a mocsokba tapossa (ez ugyanis undorító). Olvastam itt régebben egy-két, Németh Szilárdra nem túl hízelgő hozzászólást, amit szépen elhesegettem magamtól, mert “jónak” akartam látni Őt. Borzasztó viszont, ahogyan lejáratja saját magát ezzel a módszerrel, amire még büszke is…

  60. Vica szerint:

    A makulátlan FIDESZ politikusokkal kapcsolatban: A fiam úgy jött haza az egyházi iskolájából a napokban, hogy az egyik osztálytársa (akinek FIDESZ-es képviselő az apukája) azzal dicsekedett, hogy ingyen utazhat a MÁV-on is, ugyanis az apukája szerzett Neki egy, a MÁV dolgozók családtagjainak járó ingyenes utazásra jogosító igazolványt…
    A gyerekem csak azzal kommentálta itthon a történetét, hogy “undorító, amit egyesek megengednek maguknak, pedig kőgazdagok”.

  61. CsepeliNo1 szerint:

    Remélem kitöltik a mandátumukat, és elviszik azt a SZ.RT amit kavartak!
    Megszabadulunk ettől a hozzá nem értő, de jó sok pénzt lenyúló, népnyúzó, NÉPÍRTÓ bagázstól!

    Sok fórumozónak adok most tanácsot!
    Ne dőljetek be a Fideszes provokációnak, ami arra a két érvre épül, hogy Deme mint a csepeli Mszp tagja benne volt egy gyilkosságban, a másik, meg hogy mennyi jutalmat vettek fel az előző ciklus vezetői. De annak már nem számolnak utána, hogy Őnekik sokkal nagyobb az apparátusuk, több vezető van (1 polgármester, és 3 alpolgármester), és összességében Ők többet keresnek egy évben, mint az előző ciklusban, a még a jutalmakkal együtt is! Plussz ismerek olyan sporttanácsnokot az előző ciklusból, aki az ülésekre sem járt be, de az érte járó fizetést felvette!

  62. ebihal szerint:

    Toth Kati! Ha ezek hatalomra kerülnek sem lesz vége a hazának, mint ahogy eddig se
    volt. Azt viszont többen pedzegetik, hogy ha O.V. továbbra is szabadon hagyja a Matol-
    csyt, akkor bizony vége lehet.
    CsepeliNo1 ! Ezekkel a tanácsokkal csak óvatosan!

  63. miska72 szerint:

    Mennyibe fáj sz a könyv a csepelieknek? Mannybe fájtak a szocialisták a kerületnek? Hmmm? Mennyi hiányal lettek leváltva? Hmmm, Az nem baj? ÉRDEKES! 🙂 🙂 🙂

  64. Lakó1214 szerint:

    Mennyibe fáj a jászolőrzés, a Pre info kft által? Egy 12 millás mercivel őrzi a zember? 🙂

  65. csaba péter szerint:

    Nekem tetszenek a kerényi képek ……. és örülök hogy Tóth Kati meg van elégedve .
    Nekem is tetszik a leminősítés a 450 Ft os gázolaj 320 forintos euró … aszart se érő fizetés és nyugdíj.
    De jó kedves Kati , hogy ezt már nem a gyurcsányék csinálják , mert azokat nagyon utálom .
    Egyetértek Matolcsi zsenijével . Igaz a kádári korszakan halottam utoljára a csőd közben , hogy mi vagyunk a legjobbak . Most is………….

  66. Manitu szerint:

    A csepeliek elszámoltatásra is szavaztak. Ezt a könyvet tehát megszavazták, megszavaztuk.

    Minden csepelinek joga van tudni, hogy mit művelt a pénzével az MSZP.

  67. csaba péter szerint:

    És azt is hogy ti mit műveltek az ország és csepel vagyonával.

  68. Zsonyo szerint:

    Hölgyeim és Uraim!
    Itt hétmillió forintotfordítanak tényfeltárásra a nagyjaink!
    Közben nincs pénz művelődésre, civilekre!
    Van ismeretük arról, hogy pénz hiányában napokon keresztül nem működött a telefon az egészségügyben és a mentőknél?

  69. Manitu szerint:

    Kizárólag jutalmazásra több, mint százmillió forintot költött el az MSZP-s felsővezetés a pénzünkből. Kizárólag a Szent Imre tér terveire vagy 180 milliót, csak a fiktív lakásfelújításokra és lakásmutyikra vagy hetven-nyolcvan milliót, és ha jól tudom csak a fiktív útfelújításokra vagy kilencven milliót.

    Minden csepelinek joga van tudni a számokat. Még nekem is, hogy legközelebb még pontosabb listát tudjak írni még pontosabb számokkal.

    Zsonyo, nem kell hazudozni.

  70. Gordon szerint:

    “Itt hétmillió forintotfordítanak tényfeltárásra a nagyjaink!”

    Az előző csapat több mint 180 milliót költött olyan tervekre, melyekből nem lett semmi.

    Ebből a 7 millióból legalább lett könyv 35ezer példányban.

  71. ebihal szerint:

    Én még emlékszem arra , amikor az 1-es kapunál zsíros kenyeret tettek Lenin
    kezébe, ma viszont sok családnál örülnének, ha valaki ugyan ezt tenné a gyerekkel.
    Ebből a szemszögből nézve nem csak a 7 milla, de az a kétszer 100 ezer is herdálás,
    amit könyv támogatás címén juttat az önkormányzat olyan kiadványoknak, melyek
    kulturális értéke nem sok.

  72. Gordon szerint:

    ebihal!

    A 180 millióról mesélj!

  73. grün szerint:

    Gordon!
    Hét millából 35 000 könyv?!
    Tankönyveket nem vállalnak, van akinek kétszer annyit is megérne! 🙂

  74. Gordon szerint:

    Kérdezd meg az illetékest. Elég olcsón készült a könyv.

    De mi készült el a 180 millióból???

  75. ebihal szerint:

    Manitu! Már kérdeztem a múltkor, hogy lett a 82 millából 100 millió? Ráadásul ez nem csak jutalmazás volt, hanem végkielégítés is ha jól emlékszem. Ez is sok, de hazudni nem illik.
    Gordon! Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy 180 milliót csak úgy fű alatt kiadtak.
    A főnököd , a Szilárd biztos tudta, csak akkor lapított.

  76. Vátesz szerint:

    A zsidó után most már a csepeli is a könyv népe! 😀

  77. Manitu szerint:

    Úgy te szerencsétlen, hogy bele kell még számolni a munkaadó (önkormányzat azaz a csepeli adófizetők) járulékait.

    Ebihal: a vörösök nem csak jutalmat vettek fel a nulla munkájukra. Itt milliárdok tűntek el.

    Minden csepelinek joga van tudni, hogy mit műveltek a pénzünkkel!

  78. Manitu szerint:

    Gordon: villák készültek, csak nem Csepelen. Mind kiköltöztek Csepelről, még a mostaniak közül is a két pártvezér Tárnokon lakik.

  79. Vátesz szerint:

    Gordon, te nem voltál ott tegnap 18:00-kor a Pusoma étteremben a nagy fideszes eszem-iszomon?

    http://csepel.info/?p=17033#comment-107691 “„Vörös Csepel” – könyv a visszaélésekről”
    Vátesz szerint:
    2011. november 25., péntek – 23:18

  80. ebihal szerint:

    Szívesen beszélnék róla, de sajnos nem hozzám vágták. De látod, ha nem csak dumálnátok róla, hanem először kivizsgálnátok, milyen körülmények között, kinek
    adtak megbízást, volt rá felhatalmazás vagy sem, és ha kiderül a simli, akkor jogo-
    san téphetnétek a szátokat, de így ez hiteltelen.

  81. ebihal szerint:

    Manitu! Én mindent megpróbáltam, de te menthetetlen vagy! Mellesleg érdeklődj, ki az
    a FIDESZ képviselők közül, aki az elmúlt néhány évben házat vett. Tudok néhányat!

  82. Lakó1214 szerint:

    grün!

    Egy kicsit, ha bárki is utána számolna ennek, akkor kijönne, hogy 200,- HUF/db, ha ebből lejön az ÁFA, akkor 160,- HUF/db egy könyv ára? 100 Ft-ért lehet venni egy képeslapot. Velem ezt nem eteti meg senki. 😛

  83. Vátesz szerint:

    Az önkormányzatoknál el lehet számolni éttermi számlát reprezentációs költségként?

    http://csepel.info/?p=17033#comment-107691 “„Vörös Csepel” – könyv a visszaélésekről”
    Vátesz szerint:
    2011. november 25., péntek – 23:18

  84. csaba péter szerint:

    Ezek szerint a helyi önkormányzat számlagyáros lett

  85. Vátesz szerint:

    Én kérdeztem, nem állítottam!

  86. grün szerint:

    Lakó1214!
    A zunokám tankönyvei 13000 forintba kerültek és nem talicskával ment érte!
    Egy újabb fejezet az eljövendő narancsos bűnlajstromba! 🙁 🙁

  87. Manitu szerint:

    Ezek szerint Vátesz mindent elszámolt, még azt is, ha kocsmába ment 😀

    Grün, ti privatizáltátok kommunista cégeknek a tankönyvkiadókat. Nem kell a mocskotokat másokra kenni.

  88. Gordon szerint:

    Vátesz ma kínjában elkezdett összeborulni az angolszász hitelminősítőkkel. Rájuk hivatkozik, velük érvel.

    Nem gondoltam, hogy Fidesz utálatában idáig süllyed a buta parasztfiú. 😀

  89. csaba péter szerint:

    És hogy te milyen paraszt vagy ?
    Nagyparaszt csak földje nincs
    Igazi ÁLKULÁK

  90. Manitu szerint:

    Vátesz és Noname a két vérig sértett idegpuffancs. El tudom képzelni, ahogy Vátesz terepruhában bújkál a Kis-Duna parton és távcsővel figyeli a környéket, hogy Németh Szilárd merészel-e kilépni a házából. Kis kukkoló.

    Bár szerintem szánalmas.

  91. Gordon szerint:

    Szánalmas hülye (paraszt)gyerek. 🙂

  92. Gordon szerint:

    Csaba bavaria péter meg egy buktaleső. 🙂

  93. Vátesz szerint:

    Csepel vezetőit csak megismerem hét méterről, Morovik Attila meg éppen két méterre volt tőlem, amikor kiszállt az őt szállító gépkocsiból. Egyszer sem kukkoltam őket, mind a három alkalommal véletlenül láttam őket. Biztos tudomásom van, hogy rendszeresen tartanak ott informális találkozókat! Én sohasem járok terepruhában, sem távcsővel. Azt meg azért idéztem, mit mondott Németh Szilárd az étterembe menet, hogy Vátesz nem csak lát, de hall is. Németh Szilárd hangját és nevetését aztán nem nehéz felismerni, mintahogy Ábel Attila szemüveges arcát sem. Egyedül Borbély Lénárd arcát nem ismertem fel a fényviszonyok miatt, de őt a termetéről azonosítani lehet. Morovik Attila mellettem szállt ki a kocsiból, ő viszont nem ismer engem.
    Mitől szánalmas valaki, aki éli a hétköznapi életét és összetalálkozik olyanokkal akik azért mennek gyalog valahová, hogy a vacsora mellé ihassanak is?

  94. Gordon szerint:

    “Morovik Attila meg éppen két méterre volt tőlem” – írja büszkén Vátesz.

    Azóta is erre…. 😀

  95. Vátesz szerint:

    Gordon és Manitu! Ti vagytok szánalmasak! Én tegnap a csepelinfóban még jóétvágyat is kívántam a társaságnak, a történetet mindössze azért írtam le, nehogy azt higgyék az ilyen informális találkozókról semmi sem szivárog ki!

  96. szigetország szerint:

    Most olvastam bele a könyvbe — ez szégyen!! Ezek után mertek pofázni, amit Csepellel műveltetek?!

  97. szigetország szerint:

    Vátesz, te ostoba!

    Ha a polgármester a közeli munkatársaival megbeszélést folytat, mi ezzel a baj? Akkor volna baj, te sületlen, ha nem beszélnének egymással!

  98. Gordon szerint:

    Vátesz korábban örvendezett, hogy őt letegezték a csepeli kommancsok.

    Ez az a viszony lehetett, mikor az urak letegezik a cselédjeiket.

  99. szigetország szerint:

    Grün azért tud drága tankönyveket vennie az unokáinak, mert a nagypapának telik rá. Te, grün, ezt is az ellopott közpénzből finanszírozod?

  100. Vátesz szerint:

    Vátesz szerint:
    2011. november 26., szombat – 22:33
    “Biztos tudomásom van, hogy rendszeresen tartanak ott informális találkozókat!”

    Hát persze! A három alpolgármesterrel van egész nap a hivatalban, s amit nem tudtak napközben megbeszélni, azt egy pohár bor mellett folytatják! Na és azon a napon (okt. 11) mit keresett este a Szakrendelő vezetője a Pusomában? Szeptember 2-án a nagyszámú társaság tényleg a japán kapitulációt ünnepelte?

    Gordon, te nagyon hülye, engem nem a komcsik tegeztek, hanem a teljes csepeli politikai garnitúra, kivéve Tóth Mihályt!

  101. szigetország szerint:

    Vátesz!

    Téged azért tegezett az egész csepeli politikai garnitúra, mert mindenki cselédnek nézett. Biztosan jókat nyaltál jobbra, balra — a fene essen a recés nyelvedbe!

  102. Manitu szerint:

    Az egyik pillanatban azt bizonygatod, hogy nincs is semmiféle rosszindulat benned, hiszen miért is ne mehetne egy polgármester gyalog valahova. Hát igen, hallottunk legendákat az MSZP-s vezetőkről, hogy ők mindig kocsival mentek…

    Aztán, a következő pillanatban már megint benyomsz valamit, hogy miért nem csak munkaidőben találkozik a munkatársaival, és biztos valami óriási titok lappang amögött, hogy többen is vannak. De akkor miért nyilvános helyre mennek, és miért úgy, hogy Vátesz kukkolómester is láthassa?

  103. Vátesz szerint:

    Az állam elsőszámú szolgája én vagyok! – mondta I. (Nagy) Frigyes porosz uralkodó.
    Én meg Csepel cselédje vagyok, ezért mostam ki a szarból a Tóth Mihály és Németh Szilárd összeborulásával létrehozott Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződésből Csepelt, amivel 3.8Milliárd Forintot spóroltam meg Csepelnek!

  104. Vátesz szerint:

    Manitu! Nem kell oda járni, ahol velem is lehet találkozni! “Biztos tudomásom van”, vajon mit jelent? A megállapodásokat meg kell ünnepelni, de megbeszélni is jobb fehér asztal mellett, mint egy kocsiban.

  105. grün szerint:

    szigetország!
    grün fia azért kénytelen drága pénzen tankönyvet vásárolni a saját gyermekeinek, mert a zönkorik fantasztikus irodalomra (birkaterelésre) fordítják az erre fordítandó pénzt!

  106. csepeli diák szerint:

    Hol lehet majd megvenni a könyvet?

  107. CsepeliNo1 szerint:

    Igen Gordon, ami tele van hazugságokkal, és 7 millióval kitörölhetjük a seggünket!
    De sikerült a művelődési ágból több embert a héten kirúgni, nem sikerül az egészségügyi dolgozóknak fizetésemelést adni (a barátokon kívül, mert azok jól megvannak fizetve), ne sikerül a tanároknak (a barátokon kívül, mert azok jól megvannak fizetve), a rendőröknek (a HŐS SÁGI JENŐN kívül), stb…
    Tehát ez a 7 millió tényleg megérte! EZ EGY RIPACS KÖNYV, semmi több! Kérdésem, Miért nem akkor írták a könyvet, amikor a nyomozások befejődtek?
    Én mesélek Gordon!
    A 180 millió 1994 óta lett elköltve! Ha egy önkormányzat valamit fejleszteni akar, azt meg kell terveztetni. A 180 millió az TERV volt! Az “új” SZTK-t meg kell terveztetni, a mentőállomást is, egy Csepel Plazát is meg kell terveztetni, egy csatorna hálózatot is meg kell terveztetni. Soroljam még? Ha ennek az önkormányzatnak lenne valami terve, azt is meg kéne terveztetni. Tehát, a Te hozzászólásodból kiderül, hogy NINCSENEK tervek, tehát, ebben a választási ciklusban már nem lesz semmi fejlesztés! Tehát, úgy érünk a ciklus végére, hogy semmit nem csináltak, még annyit sem, mint Tóth Miskáék! Pedig Őket tudták kritizálni Németh Úrék!

  108. admin szerint:

    Kedves csepeli diák!

    Információink – és a fenti cikk szerint – a könyv minden csepeli háztartásba eljut.

  109. islander szerint:

    csepeli diák

    bemész a PoHiba és adnak egyet. Kérjél!

  110. islander szerint:

    Lakó1214

    Pre info KFT

    ezt honnan veszed?

  111. Öreg halász szerint:

    Kedves CsepeliNo1!

    Kezdjük ott, hogy az MSZP-s vezetés önmagában is 9,5 millióval keresett többet, mint a jelenlegi. Kijön bőven a 7 millió csak ebből? Naná. A korábbi politikai szervezet – képviselők és bizottsági tagok – további kb. harmincmillióval kerestek többet, mint a mostaniak. Kijön bőven a 7 millió csak ebből? Naná!

    A csepeli MSZP-s vezetés ezen felül a csepeli adófizetők pénzéből további, kb. 80 millió forint jutalmat és egyéb juttatást kapott, ami a munkaadói járulékkal együtt már meghaladja a 100 millió forintot. Kijön bőven a 7 millió csak ebből? Naná!

    A Szent Imre tér újratervezéséért 182 millió forintot fizettetek ki a semmire. Kijön bőven a 7 millió csak ebből? Naná!

    Csak a Budapest21 portálra kb. 170 millió forintot fizettetek, miközben az egész rendszer egy kalap szrt ér. Kijön bőven a 7 millió csak ebből? Naná! A lakásmutyira kb. 40 milliót, fiktív lakásfelújításokra még ennyit, fiktív útfelújításokra dupla ennyit költöttetek. Kijön bőven a 7 millió csak ezekből? Naná!

    A Fidesz programjának része volt az elszámoltatás, és a képviselő-testület is megszavazta. Tehát nem csak a választók, de a képviselők is. Ti 11 milliót költöttetek csak könyvkiadásra. Megkaptak ezekből bármit is a csepeliek? Nem. Szavaztak a kiadásukra a csepeliek? Nem. Szavaztak ezekről a képviselők? Nem.

    Akkor miről beszélsz?

  112. Lakó1214 szerint:

    islander!

    Ezt a felíratot olvastam a jászolt őrző ember hátán, fingom sincs ki-mi ez?!

    Öreg halász!

    Ezt tegyük hozzá:

    http://index.hu/belfold/2011/11/27/1_2_millio_az_atlagjutalom_az_nmhh-nal/

  113. Öreg halász szerint:

    Kedves lakó, gőzöm nincs, hogy a hatóság emberei miért kapnak jutalmat, de szerintem neked sem. Mellesleg ez azért is lehet, mert nem is csepeliek, és csak azért hoztad fel, mert mellébeszélsz.

    A helyi politikai vezetés sokkal de sokkal többe került.

  114. Lakó1214 szerint:

    Ha már válság és recesszió, akkor nincs 1,2 millás jutalom. Nálam legalább is így jön ez ki etikusan. Csak egy példa, hogy ezek sem szentek. Ennyi…

  115. Manitu szerint:

    És mit szólsz a csepeli elvtársaid sok millás jutalmaira, amit a válság közepén kaptak?

  116. Lakó1214 szerint:

    Ne-ne-ne-ne!

    Nem kell a melléduma!

    Kérdezem továbbra én is Esztergom??????????

  117. Ditte szerint:

    Újságcikkek alapján kéne ítélkezni Esztergomról? Az imént hallottam a teljesen független Tétényit, aki egyik mondatában azt mondta, hogy 0 forint felett rendelkezik, a másikban pedig azt, hogy ő személyesen intézkedik arról, hogy a közszolgák kapják meg a fizujukat. Az gondolom 0 forintnál több.
    Az is elgondolkodtatott, hogy 800 000 forintba kerül 1500 gyerek közétkeztetése egy napra.
    Vagyis 500 forintnál több a norma egy gyerekre. Ez nem kevés.

  118. Lakó1214 szerint:

    Nem kell újságcikk, felesleges!
    1 évig a megyében éltem, 10km-re Esztergomtól, ahol naponta megfordultam. Tudnék mesélni, hogy mi ment ott. Csak egy példa. A Hídlap című újság, amit a párt és a város adott ki akkor, most is 40.000(!) példányban, hetente(!) Nem a hírmondó gagyiságú minőség.
    Az, hogy Tétényi 0 Ft felett rendelkezik? Természetes, mert a közgyűlés akadályozza, mert megteheti! Most a 800.000 Ft? Én többre tippeltem volna. Amúgy az a megye, mármint az északi rész, megérne egy blogot! 🙂

  119. ebihal szerint:

    Manitu! Lakó 1214 csak annyit mondott, hogy ezek se szentek, ezek után mi a fenének
    hozod elő az elvtársakat? Csak a szemedet akarják egy kicsit megtisztítani a homály-
    tól.
    Ditte! Tétényi egy csomó mindent nem tehet a testület felhatalmazása nélkül, ugyan-
    úgy mint a Tóth sem tehetett, ergo az összes képviselő tudott mindenről.
    Hogy az 533 forint sok vagy kevés nem tudom.Kérdés, hogy mi van benne /reggeli,
    ebéd, tízórai, esetleg az elkészítés és szállítás/.

  120. Ditte szerint:

    Rossz hír. Én 18 évig éltem abban a vármegyében.
    Én 500 ft-ból négytagú családomnak főzök kétfogásos ebédet.
    Ebből a Hídlap sztoriból mi a tanulság?

  121. Lakó1214 szerint:

    1. Pénzkidobás a Hídlap…
    2. Nem az ottani, zártkörű cégárakkal dolgozol.
    3. Gondolom, hogy nem Meggyes alatt éltél ott???
    4. Számomra ez miért rossz hír???

  122. Manitu szerint:

    Nem kell a melléduma. Ez itt Csepel. Tízmilliárdos vagyonvesztés, milliárdos pénzkidobások a válság közepén. Rongyrázós MSZP-s felsővezetés vidéki vagy más kerületekben épített házakkal, villákkal.

    Nem kell mellébeszélni. A fórum is ehhez a cikkhez kapcsolódik: Vörös Csepel.

  123. Manitu szerint:

    Egyébként el tudom képzelni mi menne itt, ha a polgármester és az alpolgármesterrek, képviselők nem is Csepelen laknának, mint az MSZP-DKP esetében volt és van. Az előző MSZP-s vezetésnél a pesti kerületek és Szigetszentmiklós volt a divat, most Tárnok.

    Mit szóltok, hogy az elvtársak csak kasszának tartották és tartják a kerületet, és még csak nem is itt laknak?

  124. Ditte szerint:

    1. Akkor a csepeliek legalább takarékosak.
    2. Kiskereskedelmi árú alapanyagokkal dolgozom, de nem könnyű, az igaz.
    3. Még Havas elvtárs idejében.
    4.Nem mondtam, hogy számodra rossz hír.

    Az 533 ft-os ár azért is ütött szöget a fejembe, mert én is közel ennyit fizettem a gyerek ebédjéért még tavaly. Ehhez még ugyanannyit pótol az állam? Vagy ez csak az ingyenesek díja? Ha meg csak az ingyenesek ebédjét nem fizeti az önkori, akkor akik befizették, miért nem kaptak ebédet? A híradások nem igazítanak el.

  125. "?!" szerint:

    “Manitu”, Te Minden Indiánok Hatalmas (és nagyon büdös) Szellentése!

    Csepel soha nem volt “Vörös Csepel”, csak egyesek szerették volna vörösnek láttatni.

    Az 1994. és 2010. közötti 16 évben is csak azért volt szoci dominancia Csepelen, mert a helyi jobboldal pártjait irányító önző politikusok olyan “ügyesen” osztatták meg a jobboldal szavazatait, hogy a fegyelmezetten szavazó volt mszmp-sek és családtagjaik szavazata elég volt a szociknak választási győzelem megszerzéséhez.

    Mielőtt hülyeségeket írogatsz, jusson eszedbe, hogy 1956-ban itt tartott legtovább a fegyveres ellenállás, a munkástanácsok működése, és itt adtak zsíros kenyeret Lenin kezébe!

  126. ebihal szerint:

    Manitu! Te csak ne képzelődj! Így is elég sok böszmeséget hordasz össze! Már
    Gordonnak is elmagyaráztam, hogy ha előbb kivizsgáltátok volna az ügyeket és
    pontról pontra bizonyítottátok volna a simlit, még kalapot is emelnék, de így?

  127. Lakó1214 szerint:

    Nem tudom, hogy a gyermekétkeztetésre, a fizetők körében van-e állami támogatás, de szerintem nincs, ezt az önkormányzatoknak, a rászorulók részére pótolja az állam. Az iskolák, óvodák az önkormányzat alatt állnak, a befolyt pénz ide áramlik és az önkormányzat áll szerződésben az étkeztetővel. Itt a Junior van Csepelen, itt ő a szállító és hallomásom szerint napi 400,- Ft körüli összeg az étkeztetés?

    Esztergomban gyanítom, hogy akkora volt a restancia, hogy emiatt keményített be az étkeztető cég. A pénz meg egy helyen tudott elakadni.

  128. Manitu szerint:

    Tudathasadásos írásjelnek jelzem, hogy a Vörös Csepel egy könyv címe.

Itt lehet hozzászólni !