Polgármesteri kérés a csepeli szállásadók felé

Csepel.hu

Borbély Lénárd csepeli polgármester levélben fordult a kerületi szállásadókhoz, arra kérve őket, nyújtsanak segítséget a bajbajutott családoknak, személyeknek azzal, hogy a veszélyhelyzet alatt senkinek ne szüntessék meg a lakás- vagy szobabérleti szerződését – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljutott levélből.

Alább közöljük a teljes írást.

Tisztelt Szállásadók, Használatba adók!

A koronavírus a súlyos gazdasági hatások mellett az egyszerű hétköznapokat is újraírja, a járvány különleges időszakot hozott, amelyben a társadalmi szolidaritás és az összefogás fontosabbak lettek, mint valaha.

Éppen ezért arra kérem valamennyi Csepel területén működő szállásadó tevékenységet folytató, továbbá lakásokat használatba adó gazdasági társaságot, hogy nyújtsanak segítséget a bajbajutott családoknak, személyeknek azáltal, hogy egyrészt a veszélyhelyzet időtartama alatt senki irányába ne szüntessék meg fennálló lakás- vagy szobabérleti, használati szerződésüket, másrészt ne emeljék meg a bérleti díjakat oly módon, hogy annak megfizetése a Bérlő vagy Használó megélhetését veszélyeztetni, megelőzve ezáltal azt az állapotot, hogy bárki az „utcára kerüljön”.

Magyarország Kormánya és az Önkormányzat is megtette a szükséges lépéseket, most Önökön a sor, hogy társadalmi szolidaritást és méltányosságot gyakoroljanak embertársaik irányába.

A Kormány felfüggesztette a végrehajtásokat és kilakoltatásokat a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idejére.

Önkormányzatunk szintén nem foganatosít kilakoltatási tárgyú végrehajtási cselekményeket lakóingatlanok tekintetében, továbbá nem kerül a bérleti díj megemelésre a szociális és szolgálati lakóingatlanok tekintetében.

Az előttünk álló időszak nehéz lesz, mindenkitől erőfeszítéseket követel, mindenkinek felelőssége van, mindenkinek hozzá kell, hozzá kellene tennie a magáét, ezt kérem most Önöktől is.

 

Szolidaritásukban bízva, üdvözlettel:

Borbély Lénárd

Csepel.hu

19 hozzászólás “Polgármesteri kérés a csepeli szállásadók felé” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    A magyarok javarészt jó emberek, szolidárisak egymással. Ugyanakkor jelentős probléma, hogy külföldi állampolgárok (elsősorban EU-n kívüli befektetők) nagy számban vásárolnak lakóingatlanokat elsődlegesen befektetési céllal, amire már egy üzletág épült rá. Az ingatlanpiac nagymértékben kitett a külföldi piaci szereplőknek, ennek tudható be az utóbbi évek hatalmas mértékű ingatlanárrobbanása valamint a bérleti díjak megfizethetetlenségig történő emelkedése. Sajnos ezeket a nem magyar embereket az érdekvezéreltség, a rosszindulat, és a gonoszság jellemzi. Ráadásul egy mukkot nem értenek a csepeli polgármester üzenetéből.

  2. Horváth János szerint:

    Ezt a marhaságot honnan szedted?

  3. Qqriq szerint:

    A tényeket nem kell kitalálni, azok adottak.

  4. Horváth János szerint:

    ???

  5. Hattinger miklósne szerint:

    Ha valaki szallon lakik es esetleg nem tudja kifizetni akkor sem tehetik ki?sajnos nemhogy lejebb vittek volna az arat meg feljebb emelte a tulajdonos.ha nem fizetunk mehetunk ezt mondta.ilyenkor mit tehet az ember?eleg szomoru hogy ilyen helyzetbe is csak fenyegetozni tudnak!es had ne tegyek fel kepet arrol milyen helyrol van szo.

  6. Qqriq szerint:

    Tény: Budapest európai viszonylatban az egyik legolcsóbb nagyváros, miközben az egyik legjobb hozammal rendelkezik. Egyes kerületekben a vásárlók negyedét-harmadát teszik ki külföldiek. Ezek a vásárlók túlnyomó többségükben befektetési céllal vesznek ingatlant. Kiemelkedő a fizetőképes ázsiai lakásvásárlók jelenléte, akik egyszerre nagy számban, hullámokban lepik el a piacot, felverve ezzel a kínálati árakat. Nemcsak lakóingatlanokat, szállodákat, hanem irodaházakat, kereskedelmi ingatlanokat is keresnek. Ezek a befektetők nem foglalkoznak a bérlőik egyéni szociális problémáival fizetési nehézségek esetén, hanem kizárólag üzleti alapon hoznak döntéseket.

  7. pl szerint:

    Az a tény, h gazdád kitalálta a CSOK-t, és aki teheti, ellopja, úgyhogy bár gondolom nem számolsz, de nyugodj bele, h a CSOK és rokonai, fejenként akár 27 millió kukában, elégetve!
    Ezért van az emelkedés. Hogy ezrével ezt a kínaiak meg tudják fizetni, az meg azért van, mert mindenki, a hazzafyak is náluk vásárol. Nézz körül!

  8. mitya szerint:

    Szeretném kérdezni,hogy a szelektív hulladék gyűjtő miért van zárva pont most mikor mindenki otthon marad és takarít és vinné az összegyűjtött hulladékot(melyik f@kalap ötlete volt???)

  9. Qqriq szerint:

    pl,
    azt állítod, hogy a CSOK-osok vásárolnak vagy építenek befektetési céllal lakásokat? Biztos van ilyen is, de én nem általánosítanék. A kínaiak azért nálunk fektetnek be, mert a 2000-es évek elejétől a mindenkori magyar kormány célja Magyarországot Kína kelet-közép-európai tevékenységének regionális központjává tenni és úgy néz ki, sikeresen -tegyük hozzá, hogy a régió többi országának is hasonló törekvései vannak. Azért azt is jegyezzük meg, hogy Kínának világszinten a második legnagyobb gazdasága van és a jelenlegi prognózisok szerint a vörös kapitalisták másfél évtizeden belül lehagyják az USA-t. Tény, hogy a kínai befektetők nem nézik a magyar emberek érdekeit, hanem a saját érdekeiket tartják szem előtt.

  10. pusssh szerint:

    Láttunk már prognózisokat, Qqriq…

  11. csok szerint:

    Qqriq: A csok megjelenése feldobta 10 misi-vel az új ingatlanok árait. A piac meg felárazta a használt ingatlanok értékét. + Hozzádobták a 10 misis életkezdési valamit, ami szintén dobott az ingatlanokon. Persze a jól értesültek, gondolom felvásároltak pár ingatlant még a csok előtt….

    Észszerűbb lett volna állami, önkormányzati bérlakásokat építeni ebből a pénzből, fiatalok számára olcsó lakbérrel. Építőipar fellendül,a haverok szintén kaszálnak, a fiatalok meg 3 gyerek után olcsón megvehetik a lakást. Ha meg nincs gyerek akkor büntető lakbér visszamenőleg.
    De akkor mi lett volna a felvásárolt lakásokkal…….

    Jó, ne legyünk pontatlanok: AirBnB is megtette a hatását, amit szintén nem akarnak rendszabályozni. Vajon a parlamentben hányan foglalkoznak vele?

  12. Qqriq szerint:

    Az ingatlanárak alapból rugalmatlanok (viszonylag lassan változnak), tehát szükségtelen volt a jólértesültség a CSOK bejelentése előtt. Ráadásul később sokszor variálgatták a szabályokat, ami szerintem nem volt előre eltervezve. Másrészt az építőiparban jelentős szakemberhiány, munkaerőhiány van az elvándorlás jelensége miatt, ami szűk keresztmetszetet okoz ebben a gazdasági húzóágazatban. Ahhoz, hogy az építőipari vállalkozók gátat vessenek a szakemberek elvándorlásának, fejleszteni kell a béreket, amihez azonban először magasabb vállalási díjakra és végső soron magasabb ingatlanárakra van szükség, hiszen az nem szerencsés, ha a használt lakások kereslete az új építésű lakások rovására emelkedik meg. Az önkormányzatoknak lehetőségük van bérlakásokat építeni most is, de nem teszik, sőt szabadulnak a meglevőktől is. Vajon miért? Azt is meg kell jegyezni, hogy az olcsó lakbér a piaci albérletek versenyképességét rontják. Márpedig az ingatlan kockázatosabb befektetésnek számít mint a pénzügyi befektetés, kevésbé likvid, emiatt magasabb a befektetők hozamelvárása is.

  13. Horváth János szerint:

    Qqriq!
    Az építőipar talán az egyetlen ágazat, ahol a kormánynak jelentős ráhatása van a folyama-
    tokra. Az építőipar növekedése meghatározó a GDP- ben. Éppen ezért a kormány mestersé-
    gesen turbózta fel ezt az iparágat, különösen a lakásépítést. Ha elolvasod a rendeletet és a
    módosításokat látható, hogy már eredetileg sem a rászorultság volt meghatározó. Tehát, az
    erőltetett növekedés szakemberhiányhoz vezetett, ez pedig a költségek és átfutási idők
    növekedését vonta maga után. Ezzel tulajdonképp agyoncsapták azokat, akik saját erőből,
    valós igényre akartak építeni.
    Egyébként az ingatlanok likviditása pont az ilyen valóságtól elszakadt beavatkozások miatt
    problémás. Viszont még mindig biztosabb, mint a pénzügyi megtakarítás. A forint vásárló-
    értéke az elmúlt 10 évben 30%-kal csökkent.

  14. csok szerint:

    “Az ingatlanárak alapból rugalmatlanok (viszonylag lassan változnak), tehát szükségtelen volt a jólértesültség a CSOK bejelentése előtt. ”
    lásd az elmúlt 5 évet……. 🙂 Pontosan lehetett tudni, hogy mit fog okozni a 10+15 és a hozzádobott 10.
    “Ahhoz, hogy az építőipari vállalkozók gátat vessenek a szakemberek elvándorlásának, fejleszteni kell a béreket, amihez azonban először magasabb vállalási díjakra”
    Van elvándorlás? 🙂 A vállalkozók gyorsan lenyelték a csökkentett áfát, a csokot és a hitelt. Egy pillanat alatt. Nekik hirtelen nagyon jó lett. De egyszerű munkásnak? Aláírom, hogy emelkedett a bére, mert tényleg nem talált embert a vállalkozó. Bár érdemes lenne megnézni a szakképzettséget egy építkezésen. De vajon az emelt béréből, ki tudja fizetni a háromszorosára drágult ingatlant? Spoiler: nem.
    “Az önkormányzatoknak lehetőségük van bérlakásokat építeni most is”
    Miből tudnak építeni az önkormányzatok bérlakásokat? Az állam tudna, lásd a devizahiteleseknek, eszetlenül. 🙂
    “sőt szabadulnak a meglevőktől is”
    Főleg párton belül. Nyugi, mindkét oldalt értem.
    “Azt is meg kell jegyezni, hogy az olcsó lakbér a piaci albérletek versenyképességét rontják.” (Kis szurka: a várban is?)
    A fiataloktól várja a népességgyarapodást a kormány.Mikor vállalnak gyereket a fiatalok: Ha fizetniük kell a drága piaci albérletet?
    Kaptak új építésű lakásra 10 misit felvehetnek hozzá 25 misi hitelt. Budapesten 50 millió alatt nincs új lakás. A feltételeknek (3 gyerek) megfelelő lakáshoz mennyi önerő szükséges? Mennyi idő alatt tudja összegyűjteni? Ellenben most a kicsit megemelkedett fizetésből fizethetik a megdrágult albérletet. A tehetősek megint jól jártak. De nem ők fogjak benépesíteni az országot… Vagyis sikerült a terv?

    Szerintem a kritika előrébb visz, jobban, mint a mindent elfogadás. Ha pedig figyelmem kívül hagyják, akkor őket is ott kell hagyni.

  15. csok szerint:

    Azért arra kíváncsi vagyok, hogy fog hatni a koronavírus miatti válság az ingatlanokra. Gondolom a csökkenés sokkal lassabb lesz mint a növekedés volt. A kérdés, hogy milyen hosszú lesz a válság. Bár szerintem a németeket kell nézni. Ha náluk rövid lesz, akkor nálunk sem lesz olyan vészes.

  16. Qqriq szerint:

    HJ!
    Az ingatlan azért nem likvid eszköz, mert nem tehető azonnal pénzzé, mint például az értékpapír (lásd magyar állampapír, amit akár néhány kattintással pénzzé lehet tenni). A gyűjtögetés, spórolás (pl. egy bankbetéten tartott megtakarítás) és befektetésből származó hozam nem ugyanaz a kategória. A befektető alapvetően a befektetéseiből él és a hozamot forgatja vissza befektetésbe, nem a munkával megteremtett pénzéből tesz félre, úgymond kuporgat.

    “Az elmúlt 4-5 évben az ingatlan volt a legjobb befektetés Magyarországon, hosszabb távon azonban a bankbetét és a nagybani állampapírok hozama is lekörözte. Ráadásul a hozamok ingadozása miatt az ingatlanbefektetés jóval kockázatosabb volt – derült ki egy MNB-tanulmányból. Jelenleg lassul az árnövekedés az ingatlanpiacon, sőt a fővárosban és a megyeszékhelyeken egy év alatt a harmadával javultak a vásárlók alkupozíciói.”
    https://www.azenpenzem.hu/cikkek/nem-is-olyan-jo-befektetes-az-ingatlan/6579/

    A rászorultsági alapú adakozó politika baloldali szemléletmód. A rászorultakkal az a probléma, hogy nemcsak ma, hanem holnap és holnapután is tartani fogják a markukat az állam bácsi felé. És ugyebár osztogatni csak abból lehet, amit közösen megtermeltünk. Az eltartottakra pedig nem lehet gazdasági növekedést építeni.

    csok,
    az ingatlanárak merevek (rugalmatlanok), mert nem olyan gyorsan változnak mint például a devizaárfolyamok vagy mondjuk az üzemanyagárak. Azaz pl. egy kormányzati intézkedés hatása nem jelenik meg azonnal az ingatlanpiacon, jelentős átfutási idő van (legalább hetek, hónapok telnek el), tehát nincsen hátrányban az a befektető, aki csak az intézkedés nyilvános bejelentésekor jut először információhoz. Az igazság az, hogy az áremelkedés látható volt, de azt nem lehetett előre tudni, hogy ingatlanárrobbanás következik. Az új építésű lakások piaci értékét emelni kellett, hogy ezáltal az építési beruházók több bevételhez jussanak és többet tudjanak adni a munkásoknak. A hazai építőipari bérek mára már a jellemző német fizetések felét is elérik, így figyelembe véve az olcsóbb hazai megélhetést és az emberi tényezőket (család, barátok, nyelv), vonzó alternatívává vált az itthoni munkavállalás. Persze itt nemcsak az egyszerű melósokról van szó, hanem arról, hogy az építőipar jelentős befolyással bír az egész gazdaságra. Ha egy gyárat akarnak valahol létrehozni, azt először fel kell építeni, mielőtt megkezdődne a termelés. Ahhoz, hogy az üzem minél gyorsabban hozzájusson a nyersanyagokhoz valamint szállítani tudjon a megrendelőinek jó minőségű utakra, autópályára van szükség, amit szintén meg kell építeni. A termelésnek élőmunka igénye van, amit az aktív korú népesség szolgáltat, ennek az utánpótlását a születendő gyermekek biztosítják.

  17. csok szerint:

    Qqriq: A bérlakás építés, nem növelte volna az építőipar teljesítményét? Ezzel együtt az általad vázolt helyzetet elérését? (Ami szerintem csak teljesen igaz, mert a pénz töredéke, jutott csak el a munkásokig.)A fiatalok nem jutottak volna a bérlakás építéssel olcsó lakáshoz, aminek a megszerzése érdekében, tényleg megszülettek volna a gyerekek? Kíváncsi leszek, majd a büntetésekre, ha nem születnek meg a gyerekek….

  18. Nagyapó szerint:

    csok! A nagyberuházásokat nagy cégek végzik, ahol nincs gond. Gond van a lakóházépítéseknél, mert kevesebb az új házakra beadott engedélyeztetés, nyártól csökkenés várható (ráadásul hiányoznak a vendégmunkások).
    Ha egy házaspár nem teljesíti a szerződési feltételeket, akkor nem büntetés van, hanem a kölcsönt vissza kell fizetni. Ez a szerződésben olvasható. Megjegyzem a családnak addigra már van háza/lakása, így nem kell lakbért, albérletet fizetni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. Horváth János szerint:

    Qqriq!
    Nem állítottam, hogy a “kuporgatás” és a befektetés azonos kategória , viszont az biztos, hogy
    a jelenlegi szabályozás nem támogatja azokat, akik érdemben tesznek azért, hogy lakhatási
    problémájukat megoldják. A kimutatások szerint a legtöbb lakást kölcsönökből, támogatásokból
    vették, s nem titkolt szándékkal bérbeadás szándékával.
    Az MNB erősen érdekelt a kötvénypiacon, a véleménye kérdéses.
    Ha a rászorultsági alapon való támogatás baloldali szemléletmód lenne, akkor a fejlett nyugati
    országok nem gyakorolnák. Amit leírtál az szöges ellentétben áll az Orbán által hangsúlyozott
    “senkit nem hagyunk az út szélén” szlogennel.
    Az utolsó bekezdés értelmezhetetlen.

Itt lehet hozzászólni !