Helyi népszavazáson dőlhet a Csepel SC sorsa?

Csepel.info

Csepel SC sajtótájékoztató 2007 júliusában

Az a bizonyos sajtótájékoztató 2007. júliusában: Zárai és Tóth tagadták, hogy el akarják adni a a Csepel SC-t

Kedden az Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság – Németh Szilárd sporttanácsnok előterjesztésében – úgy döntött, hogy a Csepel SC Alapítvány ingatlanjait érintő kerületi szabályozási terv (KSZT) ügyében helyi népszavazást kezdeményez Tóth Mihály polgármesternél.

Németh Szilárd sporttanácsnok a Csepel.info-nak hangsúlyozta, azért készítette el javaslatát „rohamtempóban”, mert végleg bebizonyosodott, hogy nagyon előrehaladott állapotba került a sporttelep lenyúlása. Tegnap ismét kikérte a Béke téri (központi sporttelep) ingatlan földhivatali dokumentumait, s legnagyobb meglepetésére egy 2008. február 4-i széljegyen az egyik kereskedelmi bank jelzálog- és vételi jogának bejegyzését találta. Ekkor döntött az ügyben a helyi népszavazás kezdeményezéséről. Nagyon biztatónak találja, hogy előterjesztését – ami bár nem kis ellenállást váltott ki az MSZP-s bizottsági tagokból – a bizottság a végén mégis megszavazta. Így a helyi népszavazásról szóló kerület rendelet értelmében a végleges döntést – a népszavazás megtartásáról, annak időpontjáról – a képviselő-testületnek kell kimondania február 21-én.

A népszavazási kérdés a következő lenne:

Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete a Csepel SC Alapítvány Béke téri (HRSZ 201861/2) és Kis-Duna-parti (HRSZ 209956 és HRSZ 209951/4) ingatlanjain kizárólag sportcélú fejlesztést (verseny-, (verseny-, szabadidő-, diák- és parasport, illetve utánpótlás nevelés) tartalmazó kerületi szabályozási tervről alkosson helyi rendeletet?

A sporttanácsnok már tavaly nyár eleje óta több előterjesztésével próbálta azt elérni, amiről most közvetlenül Csepel választópolgárai kezébe kerülhet a döntés. Németh véleménye, hogy a kerületi szabályozási terv az egyetlen, de nagyon is erős eszköze az önkormányzatnak. Az, hogy él-e vele, vagy a „befektetők” kénye-kedve szerint, velük összejátszva születik meg a szabályozási terv, most még Tóth Mihály polgármester és az abszolút többségben lévő MSZP-SZDSZ koalíció felelőssége. „Ettől a felelőségtől csak úgy tudnak megszabadulni, ha kiírják a helyi népszavazást, ami persze kockázat is számukra, mert a csepeliek nem hagynák a százéves sportklub vagyonát lenyúlni.” –érvel Németh. Arra kérdésünkre, hogy miért javasolja, hogy a Kis-Duna-parti evezős és kajak-kenu telepről is népszavazás döntsön, azt felelte, abból, hogy bevallottan „egy gazdasági egységként” kezelik az ingatlanokat, már jól kitapintható: az elv- és üzlettársak ezekre is kivetették hálójukat. Úgy látszik a tavalyi Kis-Duna-parti „lakóparti” fiaskó nem vette el a kedvüket a „befektetőknek”.

Az ülésen a szocialisták információ hiányra, a szerintük ellentmondó hírek tisztázására, a bele nem szólás elvére, az eladósodott önkormányzatra hivatkozva nem szavazták meg a kezdeményezést. „Minden esetre érdekes, hogy a Csepel SC megmentésére nincs pénz, a polgármesteri hivatal „21. századi, európai formátumú” átépítésére van. Nemrég, még hazudozónak tituláltak, mert felhívtam a közvélemény figyelmét a 3 milliárdos költségvetési hiányra, tegnap pedig Zanati Béla mindezt beismerve azt mondta, hogy éppen az óriási hiány az oka, hogy nem segít az önkormányzat a Csepel SC-n?” – kommentálta Németh Szilárd sporttanácsnok.

Csepel.info

Út a népszavazásig

Mottó: „A félkarú rablóktól meg tudjuk védeni a hozzánk lejáró fiatalokat, de a kétkarúaktól már nem.” (Egy csepeli edző így értékelte a csepeli sport helyzetét 2007 nyarán.)

– 1991-ben 10 utód cég, az akkori önkormányzat támogatása mellett megalapítja a Csepel SC Alapítványt.

– 1994-ben csepeli MSZP-s politikusok is bekerülnek az alapítvány kuratóriumába.

– 1998-ban már 360 millió forint köztartozása van a Csepel SC egyesületnek.

– 2000-ben a csepeli önkormányzat MSZP-s vezetésének aktív közreműködésével egy új alapítványba próbálják átjátszani a Csepel SC ingatlanvagyonát. Ezt az ügyészség nem jegyzi be.

– 2000-ben Podolák György MSZP-s országgyűlési képviselő lesz az alapítvány kuratóriumi elnöke.

– 2004-ben olyan előterjesztés kerül a csepeli képviselő-testülete elé, amelyben az önkormányzat átvenné köztulajdonba a Csepel SC vagyonát, s önkormányzati intézményként működtetné tovább. Ennek az előkészítése évekig tartott, de az érintettek legnagyobb meglepetésére az MSZP-s többség ezt leszavazta.

– 2005 elején a Fővárosi Bíróság – a kamatokkal és a késedelmi díjakkal 900 millió Ft-ra emelkedett köztartozása miatt – kimondja, az akkor 93 éves Csepel SC sportegyesület megszüntetését. A szakosztályok egy része jogutód nélküli egyesületekbe és gazdasági társaságokba kényszerül.

– 2005 végén, a választások közeledtével, Podolák György lemond kuratóriumi elnökségéről, s átjátssza az alapítói jogokat egy Belize-szigeteki offshor cég hátterű befektetői csoportnak. Ekkor a „befektetők” emberei és Zanati Béla MSZP-s frakcióvezető ülnek be a kuratóriumba, amelynek elnöke Zárai László felszámoló-biztos lesz. Viszont egyetlen világklasszis sportoló vagy edző sincs a kurátorok között.

– 2007-től a csepeli önkormányzat MSZP- SZDSZ koalíciójának szavazataival felére csökkentik a Csepel SC támogatását. Az alapítvány kuratóriuma elbocsátja munkavállalóinak jelentős részét (köztük a sok mindenről tudó főkönyvelőt), s megkezdi a bérleti szerződések „felülvizsgálatát”.

– 2007 folyamán Németh szilárd sporttanácsnok több javaslatot is készít többek között a nehézatlétikai terem és a reflektorok megmentésére, a támogatás nagyságának visszaállítására, illetve a pekingi olimpiai felkészülés támogatására. Ez utóbbit hosszas huzavona után 2007 szeptemberében elfogadják.

– 2007 tavaszán Zanati Béla is lelép a kuratóriumból.

– 2007 nyarán, Németh Szilárd sporttanácsnok sajtótájékoztatója után Zárai László és Tóth Mihály MSZP-s polgármester tagadják, hogy támogatják a befektetői szándékokat, s kijelentik, hogy a jövőben is csak sporttevékenység lehet a Csepel SC területén.

– 2007. nyarán és őszén Németh Szilárd sporttanácsnok négy alkalommal is kísérletet tesz arra, hogy rendkívüli képviselő-testületi ülésen olyan rendezési tervről alkosson rendeletet az önkormányzat, amely csak sportcélú (verseny-, szabadidő-, diák- és parasport illetve utánpótlás nevelés) fejlesztést engedélyez a Csepel SC területén. A rendelet elkészültéig változtatási tilalmat is javasol elrendelni. Az MSZ frakció mindannyiszor – a sportolókat, edzőket és szurkolókat megalázva – határozatképtelenné teszi az üléseket.

– 2007 szeptemberében a kuratórium a stadion 10 darab reflektorára bontási kérelmet ad be a csepeli önkormányzat építési hatóságához.

Németh Szilárd sporttanácsnok hatósági jognyilatkozatban foglal állást a bontás ellen, a világítóoszlopok megvédése érdekében.

– 2007 novemberében Zárai László kuratóriumi elnök megbízza az Ecorys Kft.-t, hogy készítse el a befektetési lehetőségeket. Németh Szilárd sporttanácsnok a Csepel újságban megjelent esszéjében áll ki a Csepel SC sportpályájának megvédése mellett, s javaslatot is ad a jövőbeni feladatokra.

– 2007 decemberében Németh Szilárd sporttanácsnok hivatalos levélben fordul az Országgyűlés szakbizottságához, a sportállamtitkárhoz és a sportszervezetekhez a Csepel SC vagyonának megmentése érdekében.

– 2008. január 24-én az Borka-Szász Tamás, az MSZP új frakcióvezetőjének dicsérete mellett és javaslatára, az MSZP-SZDSZ koalíció leveszi napirendről a Németh Szilárd sporttanácsnok által készített „Sportoló Csepel – A 21. kerület sportja a 21. században” című sport- és testnevelési koncepciót. (Ennek elkészítésére a Képviselő-testület egyébként egyhangúlag kérte fel a sporttanácsnokot.)

– 2008. január 31-én a Tóth Mihály polgármester által vezetett gazdasági kabinet ülésén, az Ecorys Kft. prezentációjában elhangzott többek között, hogy a Csepel SC területének 2/3-án befektetéseket, 1/3-án a „lakossági sportolást” támogatnák. Ez magyarul a közel száz éves egyesület versenysportjának likvidálását is jelenti. (Az 1912-ben alapított munkás sportegyesület – az olimpiai pontok tekintetében – a világ 10 legjobbja között foglal helyet.)

Podolák György országgyűlési képviselő ezen az ülésen nem átallotta megjegyezni, hogy „egyesek annyit ártottak az ügynek, hogy egy csepeli vállalkozó sem próbálna meg itt befektetni”. Tehát, szerinte jöhetnek a Belize-iek, vagy más előre „levajazott” offshor cégek.

Szintén árulkodó, hogy a Csepel SC Alapítvány teljes ingatlanvagyonát „egy gazdasági egységként” akarják kezelni. Úgy néz ki, hogy nemcsak a Béke téri központi sporttelep került így veszélybe, de az elv- és üzlettársak már a rendkívül értékes zöldterületen lévő Kis-Duna-parti evezős és kajak-kenu telepre is kivetették hálójukat.

Tóth Mihály polgármester zárszavában kifejtette, hogy a prezentációban bemutatott „fejlesztési elképzeléseket” támogatják a szocialisták, és személy szerint ő is, s a háttérben ehhez készítik azt a rendezési tervet, amit legkésőbb márciusban terjesztenek elő. A dolog érdekessége, hogy gyakorlatilag egy hónap alatt készítik el azt a rendezési tervet, amihez máskor egy-másfél év szükségeltetik.

– 2008. február 4-én a CIB bank Zrt. Jelzálogjogot és vételi jogot jegyeztet be a Csepel SC Alapítvány Béke téri (központi) sporttelepére.

– 2008. február 12-én Németh Szilárd sporttanácsnok kezdeményezésére az Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság helyi népszavazást kezdeményez Tóth Mihály polgármesternél a Csepel SC Alapítvány Béke téri és Kis-Duna-parti ingatlanjait érintő kerületi szabályozási tervről, azért, hogy a fenti ingatlanokon csak sportcélú fejlesztéseket lehessen megvalósítani. A Képviselő-testületnek február 21-én kell döntenie a kiírásról és a népszavazás idejéről.

Csepel.info

A témához kapcsolódó korábbi cikkek a Csepel.info-n:

Hamarosan megoldódik a Csepel SC és a csepeli sportélet sorsa (2008. február 1.)

Titokban tartják a csepeli MSZP „őszödi beszédét” (2008. február 5.)

Botrány: aljas játékba kezdtek a Csepel SC privatizátorai (2008. február 7.)

Eltűnhet a lassan százéves csepeli sportélet (2008. február 12.)

Még korábban:

Kilátástalanná vált a csepeli sport jövője? (2007. szeptember 16.)

A Csepeli Munkáspárt sajtóközleménye (2007. szeptember 18.)

A Munkáspárt csepeli elnökének felszólalása a KT-ülésen (2007. szeptember 28.)

Elbontják a stadion lámpáit? (2007. október 10.)

Futballmeccs gyertyafényben – a vég kezdete Csepelen? (2007. október 17.)

A lámpákért égtek a gyertyák – szó sincs életveszélyről! (2007. október 19.)

Ötödjére is nem a Csepel SC-re (2007. október 24.)

Jönnek, mennek, méricskélnek (2007. november 27.)

Csepel SC: Zárai és Zanati enyhén szólva nem mondtak igazat (2007. december 5.)

24 hozzászólás “Helyi népszavazáson dőlhet a Csepel SC sorsa?” bejegyzésre

  1. Nagyi szerint:

    Igen legyen szavazás a CSEPEL SC-röl!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  2. zsnagyi szerint:

    Igen .legyen szavazás a Csepel SC-ről!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  3. Kovács Ernő szerint:

    Szavazzunk ez nem kérdés! De, honnan lesz majd pénz a Csepel SC megmentésére? Ez érdekel a legjobban! A Fradi megmenekült. Már gratuláltam nekik a csepeliek nevében. De szép lenne nálunk is egy ilyen mesébe illő történet!

  4. Öreg halász szerint:

    Tisztelt Hölgyek és Urak!

    Nem az a kérdés, hogy vannak-e befektetők, akik a sportban nemcsak kikapcsolódást látnak, hanem üzletet is. Nyilvánvalóan vannak, de az is nyilvánvaló, hogy soha nem mennek oda, ahol káoszt, leépülést látnak.

    A Csepel SC-be akkor fog bárki befektetni, ha működése átlátható, jövője egyértelműen meghatározható lesz. Ebben az SC-nek és az önkormányzatnak van téglája. Az önkormányzat és az SC vezetői akkor cselekedtek volna érthetően, ha január végén azt jelentették volna be, hogy továbbra is sportcélokra fogják használni az SC-t, sőt uszodát építenek, elszántak a fejlesztésben és várják a befektetőket.

    A jelenlegi formában nem olyan befektető fog jönni, aki sportot akar, hanem olyan, aki bevásárlóközpontot vagy lakóparkot. Az ugyanis gyorsabban hoz hasznot, mint a sport. Evidens.

    Zárai és Tóth egy dolgot tett világossá: fél éven belül is képesek az SC jövőjét illetően 180 fokos fordulatot tenni, azaz megbízhatatlanok olyan befektetőknek, akik legkevesebb 5-10 éves befektetési időben gondolkoznak.

    És most olyat mondok, amit nem szoktam: amit Tóth Mihály és Zárai urak tettek, az az emberek megvezetésének minősített esete volt. Zárainak egyébként eleve le kellene mondani a vezetésről, hiszen ha igaz az, hogy az SC olyan helyzetben van, amilyennek ő leírta, akkor azért ő a felelős.

  5. mami szerint:

    Ebben az országban a politikusok sajnos azt tesznek amit akarnak mi kis emberek nem számitunk a lényeg hogy az ö zsebük tele legyen.
    Kiváncsi lennék hogy mennyi pénz kerülne a polgármeste úr zsebébe attol a cégtöl aki elválalja a kivitelezést?
    Mert ugyebár ez igy müködik (tepastalat)
    Borzalmas ami ebben az országba folyik hol sportolnak majd a gyerekeit? Megyünk más kerületbe?
    SZAVAZZUNK!!!!!!!!!!!

  6. Török Magdolna szerint:

    Az MSZP-sek mindent kivivnak maguknak,sajnos a mi bórünkön gazdagodnak meg. Mi ott vagyunk a sárba tapposva,munka nélkül mert a drága kormányunk ezt csinálja velünk,hogy minél hamarabb dobjuk fel a talpunkat.

  7. Csaba szerint:

    Megyünk szavazni! hajrá Csepel!

    Apropó! Merre jársz anti, csak nem lebuktál? Talán nem is anti vagy hanem gyuri?

  8. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik a kerületet! El a kezekkel a Kis-Dunapartról és a Cspel SC ről! A komunista GAZEMBEREK a Galvániszapot lopták volna haza és a szar szemét gazember munkályuk után, vehetek volna egy jó galvániszap fürdőt.

  9. miska72 szerint:

    Könyörgöm csukják le őket!

  10. jani szerint:

    Most kell aztán összefogni minden sportot szeretőnek, sprtolónak, mindekinek ,aki egy kicsit is szereti a sportot . Korábban már kérdeztem, hogy lehetséges e, hogy a csepeliek szavazásaal döntsék el a Csepel SC sorsát. Ezek szerint dönthetünk. Itt a lehetőség sportszeretők, hogy dönthessünk.!! Ne hagyjuk magunkat !!
    Kiderült, hogy eddig rendessen megvezzeték a csepelieket., mert azt mondták “az SC területe a sporté marad “! Lassan érthetővé válik , hogy már amikor távolmaradtak többször, a testületi üléstől – az MSZP-s képviselők – ők már akkor is tudták, hogy ez lesz , de még korai lett voln a szinvallás! Ezt avval is bizonyítíni lehetne ha meg tudná valaki nézni, mikor készültek az un. fejlesztési tervek !? Bár a mai világban egy dátum se jelent semmit .
    Egy hónap alatt, ilyen tervet nem lehet elkészíteni !
    Hát a bank bejegyzés is túl gyorsra sikeredett !!
    Megy itt minden ha jól tolják a szekeret !
    “Fejlesztési terveket támogatják a szocialisták” mondta Tóth úr., de azt is mondta, hogy
    “Az ELKÉSZÜLŐ TERVEK A BEFEKTETŐK ÉRDEKEIT FOGJÁK SZOLGÁLNI” !!!!!!! HOPPÁ !!
    Hát végre kibújt a szög a zsákból. Csak fejlesztési tervről beszélt, azt nem merte mondani, hogy a befektetők terve !!
    Érdekes módon áll össze a kép a szocialista elképzelésről sport ügyben. Egymás mellé rakni, és együtt kell olvasni a történéseket. .
    Kiderül ki kelt pánikot ? Ki a támogatója a sportnak ? Ki mit tett, mit tesz, és ki akar tenni érte.? Ki is beszél sületlenséget ?
    Egy felszámoló-biztos,ha értékesít valamit, ha jól tudom azután jó pénzt kap / nem tudom hány százalékot /
    Aki tudja írja meg mennyi az SC felbecsült értéke !
    Jó lenne erről minél szélessebb körben a csepelieknek tájékoztatást adni !
    Csináljuk meg a szavazást, mutassuk meg, hogy a csepeliek meg tudják védeni sportjukat, nagymultú klubjukat.

  11. Levente szerint:

    miska72: és antit is 🙂

  12. Laja szerint:

    Ez a gonosz Fidesz, már megint keresztbe akarja húzni Tóth Mihály és Zárai Lacika számításait, miszerint az SC vagyonát kiárusítani, a zsebeket megtömni…

    Két hazug erkölcstelen, szakmaiatlan ember, akik a befektetők kivánságait lesik…

    Meg kell állítani őket mindenképpen. Bár kicsit késő, mert Zárai már lepusztította az alapítvány vagyonát, de ennek ellenére mindent meg kell tennünk azért, hogy megmentsük a CSEPELT!!

    Zárai egy sporthoz nem értő kólkler, a polgármestert csak a befektetők érdekei érdeklik, ezért most már nincs más hátra, mint hogy a csepeliek döntsenek!!!

    SZAVAZZUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  13. atata szerint:

    A sport egészségügyi, nevelési, és erkölcs építési feladatokat lát el. Remélem nem kell ennek mechanizmusát kifejtenem. Külön kiscsoportban természetesen az értetlenek számára ( Tóth, Zárai, Táncsics stb) hajlandó vagyok ezt egyszer elmagyarázni.
    Tehát arról van szó, hogy nem minden azonnal, és nem pénzként realizálódik. A szocializmusban ahol az fent említett egyének szocializálódtak az ember volt a legfőbb érték, egészségével , jól neveltségével és jó erkölcseivel együtt.
    Ma az “urak” ezt úgy tűnik elfelejtették, egy jó kis zsebbe csúszó támogatás igen feledékennyé tesz egyeseket. Persze, bizonyítani nem tudjuk hiszen egész életükben dolgoztak, mi meg csak lógattuk a lábunkat.

    A sport lehetősége, az egészség feltételei, a tovább tanulás hozzáférhetése
    az új mindent megváltó varázs szó a z öngondoskodás fogalom körébe kerül, de nevezhetjük ezt röviden pénznek, vagy ha jobban tetszik anyagi erőnek, vagy anyagi lehetőségnek. A lényeg a tehetős kisebbség számára lesz csak hozzáférhető.
    Ezen munkálkodnak a fenti uracsok, ezt kell megakadályozni- újra éles a jelszó: Fel fel te éhes proletár – vedd észre a jövőd menj szavazz! Hajrá Csepel!!!

  14. Szente-Toller Éva szerint:

    Tisztelt polgártársak,és Csepeli lakosok!
    Próbálom követni a kerületben is és fővárusunkban,és az egész hazánkban
    történő eseményeket. Már katasztrófálisan elfajul a helyzet ha továbbra is igy folytatódik! Tény hogy az ország két felé szakadt.Ez nem igazán fog jó
    utra vezetni.Itt hazánkban is a PÉNZ a Nagy úr hát természetesen követve
    az imperialista nagyhatalmak trendjét mindig a felső vezetés fogja a tejszint elérni, nem a pornép, akinek a fizetése rá megy a panel rezsire,ami néplakásnak épült,és jelenleg már lassan luxusnak számit ez az egészségtelen lakás./Családi házban nötem fel, a külömbségek óriásiak!/Ellehetítlenitik az átlag ember életét.Ez nem demokrácia,ez piszkos kapitalizmus, keleti fizetéssel,ami itt azzal jár hogy állandóan csak fenyegetnek!
    Minden jót kivánok mindenkinek,csak bírja ki!

  15. Igor szerint:

    Felháborítóóóó!!!
    …hogy 2008-ban még mindig a volt MSZMP-s pártfunkcionáriusok ( Tóth Mihály, a CsM. volt páttitkára) osztogatják a közvagyiont egymás között.
    Mint egy dúvadat – úgy kéne kilőni.

  16. jenő szerint:

    Fel kéne már ébredni, vegyük vegyétek már észre,hogy mi folyik itt, a kormányban a kerületben volt káderek rendelkeznek óríási vagyon felett,
    közben meg szakmailag nullák, a gerinc utat kellene ilyen nagy “szakértelemmel” intézni.Tóth Úr! hol van a megígért uszoda amivel a választások előtt kábította az embereket a fél önkormányzati vezetés a munkásotthonból indult ki igaz Orosz úr? Társadalmi ellenálást kell szervezni
    tüntetéseket, szavazást kezdeményezni és elzavarni a Mszmp-és elvtársakat!
    HOl volt itt rendszerváltás?? jó léti rendszerváltás az volt , nekik.
    Meglepő, megdöbbentő, gusztustalan. Sajnos nem ők hibásak hanem mi mert ezt türjük, és ha az lesz amit ők akarnak akkor meg is érdemeljük.
    Tehát lépjünk a tettek mezejére, Hajrá Magyarország Hajrá Csepel!!!!!!!

  17. Gabike szerint:

    Minden képen legyen népszavazás. Politika és párt állásfoglalás nélkül. Egyszerűen, mert csepeliek vagyunk, szeretjük a kerületünket, szeretjük a sportot, bűszkék vagyunk a sportólóinkra. Ha marad az SC, akkor a jővőben is van esély: új Balczókra, Kovács Istvánokra, Kolonicsokra,Kőbán Ritákra stb. de ha eleve, egyes prominens személyek búsás haszon érdekében a lehetőségét is elveszik a mai fiataloknak, gyerekeknek a sportólástól, akkor nagyon szomorú világ következik. Úgyan akkor, kenetteljes együtt érző pofával beszámolnak arról, hogy mennyi mindent tettek kerületűk és a fiatalok érdekében. Sajnos egyre gyakrabban fordul fel a gyomrom, hogy minden lelkiismeret furdalás nélkül beszélnek valamiről és egészen másképpen cselekszenek.
    Igen is, legyen népszavazás!

  18. kokika szerint:

    Tökéletesen egyet értek jenö: vel. Az uszodáról annyit, hogy meg van, de senki nem használja. Ez a papírgyári uszoda. A papírgyár privatizálása után
    Tóth Misiék azt hitték, azt csinálnak az uszodával, amit akarnak. Csoportokat,
    rendezvényeket szerveztek oda. De a fenntartási költségekhez nem akartak hozzájárulni. Az új tulajdonos egy idő múlva felajánlotta, hogy osszák meg a költségeket, de erre az önkormányzat cinikus, agresszív választ adott. Nem hogy nem egyezett bele, de meg akarta követelni, hogy a kerítésen kívüli részt is a tulajdonos tartsa rendbe. Erre a tulajdonos be intett egy jó nagyot.
    A kis buták nem tudták, hogy európa egyik legnagyobb papíripari mágnásával állnak szemben. Azóta az uszoda üresen pang. Mivel a papírgyár
    hamarosan megszűnik, és a területet eredeti állapotban kell átadni.Valószínűleg az uszodát is le kell dózerolni. Ez azt jelenti, hogy több méteres talajcserét kell elvégezni a gyár területén, beleértve az uszodát is.
    Meg kérdezném, miért nem tett semmit az önkormányzat a papírgyári MEGLÉVŐ uszodáért semmit? És ebből indult el a csepeli papírgyár bezárása. A tulajdonos felajánlotta egy környezetkímélő, munkahelyeket megtartó modern papírgép felépítését. Tóth Misike ebbe nem ment bele. Kíváncsi vagyok mit fog kezdeni a rá szakadó munkanélküliekkel.Persze,neki mindeggy. Az ö pénztárcája nembánja.

  19. jani szerint:

    T Kokika !

    Majd azt teszik amit a volt CSM . gyárainak munkanélküli csapataival.!!! Azt mondták nekik segítség gyanánt, ” majd szólunk a csepeli munka nélküliek hivatalának, hogy lesznek munkanélküliek “. Marha nagy segítség volt. Útólag is köszi érte.
    Aki halott gyárat akar látni, menjen az egykori CSM.-be, és nyitott szemmel tegyen egy sétát.. Szégyen gyalázat ami ott van !!!
    A fő útról letérve is érdemes körülnézni !

    Ui. : Meg lehet nézni a felújjitott, az I. kapu feletti neon felíratot is, amit Orosz és Zárai ??!!! urak ujjongva adtak át !
    Csak a rend kedvéért, azóta se volt kivilágítva !! Nehogy valaki aki arra járva, nosztalgiával gondoljon az egykori Csepel Vas és Fémművekre.
    Sírniuk kellett volna , hogy mivé lett az egykori gyár, és
    mivé lett egykori munkahelyük.
    Egyébként nem csak a gyárat tették tönkre, dicső politikusaink döntéseikkel – nem csak Csepelen , hanem az egész országban is -hanem az egykor ott dolgozók által létrehozott értékeket, ovodákat, iskolákat,uszodát, napközis tábort, stb.
    Nagy félelmem, hogy az SC is erre a sorsa jut. !!!
    Sajna, ma mindent a pénz mozgat !!!

  20. DFK szerint:

    A csepeli birkanyáj meg megy majd a szegfűs kolomp után.

  21. jani szerint:

    A “vezér ürüt”, akinek a nyakában van a kolomp, azt kellene más irányba terelni !

  22. szilvi szerint:

    Hát nagyon jó lenne ha nem lakópark meg ehhez hasonló valamik lennének, hanem spotorlási lehetőség.uszoda,akár egy koncert csarnoknak is beillő hely,ahol jég van télen stb.olyan jó lenne !De hát ehhez mi is kellünk.mi csepeliek.hiszen ingyen semmit nem adnak.Ha valamit szeretnénk ahhoz áldozni is kell rá.

  23. jani szerint:

    Valahol olvastam az interneten, hogy már 1957 után jépályát akartak építeni a Csepel SC területén. Akkor is fontos volt a sport, mintahogy a Weissmanfrédéknek is az volt.Ők látták a fától az erdőt, vajon miért ?

  24. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik a kerületet! Önkormányzati MAFFIA!

Itt lehet hozzászólni !