Megnyílt Csepel első darts klubja

Csepel.hu

A Rakéta utcában járva sokan nem is sejtik, hogy bokszterem felett egy darts klub nyitotta meg kapuit. A klub rövid idő alatt igen népszerű lett, az edzésekhez a környező kerületekből, településekről is sokan csatlakoznak. Az egyesület Feketéné Medgyesi Barbara elnök és Molnár László coach szakmai irányításával várja a darts iránt érdeklődőket, legyen szó lelkes amatőrökről vagy tapasztalt játékosokról. A két vezetővel a sport szeretetéről, az edzésekről és a jövőbeli terveikről is beszélgettünk.

Barbara Csongrádon született, főiskolai tanulmányai kezdetén költözött Budapestre, három évtizede alapított családot Csepelen, a bankszektorban dolgozik. Mindig is szerette a sportokat, focizott, röplabdázott, úszott, rendszeresen fut. A dartshoz nem volt köze mindaddig, amíg a munkahelyén egy családi nap alkalmával be nem nevezett egy versenyre, amit nagy meglepetésére megnyert. A történet végére azonban itt nem került pont, érdekes fordulatot vettek az események. Barbara gyermeke ugyanis a Széchenyi iskola darts-szakkörébe járt, amelyet Molnár László vezetett. „Amikor az iskolába mentem, elmeséltem Lacinak, hogy megnyertem egy darts-versenyt. Kérte, hogy dobjak néhányat és attól kezdve nem szabadultam. Azóta együtt dolgozunk, ő lett az edzőm, és immár tíz éve tartó barátság fűz össze bennünket” – meséli nevetve.

Barbara jelenleg a Pénzügyi Darts Liga játékosa, kéthetente vannak versenyei. A bankok közötti sporttalálkozót évente egyszer rendezik meg, csapatával itt is rendszeresen indulnak, általában dobogón végeznek. „Mindig az motivált, hogy a bankok közti sporttalálkozón megmutassuk, jó eredményeket tudunk elérni. Indulok kisebb versenyeken is, azonban a versenyszerű élsport nem fért bele az életembe.”

Játék, szövetség, bajnokság

„A dartshoz nem annyira tehetség kell, inkább kitartó szorgalom. Barbara céltudatos és jól tud összpontosítani. A mozdulat, a dobástechnika tanulható, a matek egyértelmű, a táblán meg kell tanulni a számokat” – mondja László, aki komoly tapasztalattal bír e sportágban. Több mint két évtizede versenyez, edz, 15 évet töltött a szövetség vezetésével, felügyelőbizottsági és elnökségi tagként, alelnökként, ugyanakkor szakkommentátor is. „Csepelen volt egy bárom a Komáromi utcában, éppen a pultnál álltam, amikor besétált egy férfi és azt mondta, jó ez a hely, de kellene ide egy darts-gép. Behozott egy automatát. Az egyik pincérem nagyon ügyes volt, ő kezdett tanítgatni. Később leköltöztem vidékre, Nagyszakácsiban alapítottam meg az első klubomat, ahol sok más sport mellett a dartsé volt a főszerep. Badacsonytomajban lettem versenyző és pár évre rá Veszprém-megye bajnoka. Ez a sport lett az életem, van egy saját darts klubom és egy remek csapatunk” – teszi hozzá László.

Álomból valóság

Amikor a csepeli klub ötletéről kérdezem őket, László felidézi, hogy amikor Barbara négy éve második helyezést ért el csapatával a bankközi versenyen, már akkor megfogalmazódott, milyen jó lenne egy hely, ahol rendszeresen lehet gyakorolni. „Körbe néztünk Csepelen, és folyamatosan érlelődött a gondolat, hogyan lehetne ezt megvalósítani” – folytatja Barbara. „Az önkormányzat és Borbély Lénárd polgármester támogatásával kaptuk a helyiséget, példaértékű összefogásnak köszönhetően született meg Csepel első hivatalos darts egyesülete, amely a Csepel UFC Kft. szakosztályaként, a Magyar Darts Szövetség tagjaként működik. A kapcsolat a szövetséggel azóta is támogató szívélyes jellegű, köszönettel tartozunk nekik. Az önkormányzattal pedig együttműködési megállapodást kötünk és csatlakozunk a Csepeli Sportsziget Programhoz.

Már az első héten nagy volt az érdeklődés, sokan jelentkeztek hozzánk, még el sem készült a terem, de már voltak olyan játékosok, akik hozzánk akartak leigazolni. A klub tavaly december 4-én nyitotta meg a kapuit, hat darts táblával indultunk, két hét múlva újabb négy táblával bővültünk, tervezzük a bővítést. Egyre többen keresnek meg minket, edzéseinket hetente kétszer tartjuk, kedden és csütörtökön 18 órától, minden hónap utolsó keddjén házi versenyt rendezünk. Ha valaki komolyan veszi ezt a sportot, szeretne fejlődni, akkor sokat kell gyakorolnia, napi egy órát legalább, ehhez egyesületi szinten adunk szakmai támogatást” – mondják. Ahogy Barbara és László fogalmaz, szeretnének közösségi élményeket nyújtani, sok tervük van. Rengeteg visszaigazolást kapnak, hogy jó úton haladnak. „Két nyílt napunk is volt, a második alkalommal az edzésekbe is bele lehetett kóstolni, de nyomon követhető volt nálunk a világbajnoki döntő is. Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült megvalósítani, amit megálmodtuk és egy jól működő, hiteles szakmai keretbe helyezni.”

Arra kérdésre, miért érdemes edzésekre járni László már sorolja is a sport előnyeit. „Kikapcsol a napi rohanásból, a hétköznapoktól eltérő, logikusabb gondolkodást igényel olyan, mint a sakk, három-négy dobással előre kell tervezni.” A darts mellet Barbarának és Lászlónak van még egy közös hobbija. Mindkettejüknek kedvence a Road együttes, akik gyakran koncerteznek a Barba Negrában. A zenekarnak van egy dala, amelynek az a címe, M.A.😭, vagyis Merni, Akarni, Tudni, Tenni. Ez a klub jelmondata, hitvallása is.

A klub elérhetősége: csepeldartsclub@gmail.com

Potondi Eszter

 

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !