Csepel.hu
Az önkormányzat június 26-án elfogadta az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló rendeletet, mely több fontos változást hozott a lakásbérlők számára.
Azok az önkormányzati bérlakásban élők, akiknek bérleti szerződésük lejárt, vagy idén december 31-ig lejár, 2025. szeptember 30-ig kezdeményezhetik szerződésük megkötését, adhatják be kérelmüket, igazolhatják, hogy megfelelnek az előírt feltételeknek. Bár a határidő vészesen közeleg, még benyújthatók a szükséges iratok.
„Lázas háttérmunka folyik, hogy a határidők tekintetében segítő kezet nyújtsunk azoknak a bérlőknek, akik még nem adták be kérelmüket bérleti szerződésükkel kapcsolatban. Az új lakásrendelet szigorú jogvesztő határidőt állapít meg, így szeptember 30-a után nem lehet érvényes kérelmet benyújtani. Ám még nem késő akár részlegesen is beadni azokat az igazolásokat, amelyeket a jogszabály meghatároz” – hívta fel a figyelmet Sipos-Tóth István Dr., a Csepeli Ingatlanhasznosítási Nonprofit Kft. (CSIHK) ügyvezetője, aki hangsúlyozta: „Aki szeptember 30-ig részlegesen benyújtja a kérelemcsomagját, a CSIHK elfogadja azt, még ha hiánypótlásra is szorul. Ez azt jelenti, hogy lefolytatják a bérlői jogviszony vizsgálatát, nem utasítják el hiánypótlásra hivatkozva az iratokat.” Nyáron külön munkacsoportok alakultak, hogy a tömegessé váló jelentkezéseket, a beérkező kérelmeket fel tudják dolgozni. Az ügyfélszolgálat létszámát megduplázták, hosszabb nyitvatartási időt rendeltek el. Külön fogadják a telefonos megkereséseket, igyekeznek az idősek számára külön segítséget nyújtani. Megközelítőleg hétszáz-nyolcszáz kérelemre számítottak, a beadott dokumentumok száma azonban alig érte el a hatvanat. Ez jelentős mértékben elmaradt a várttól.
„Igyekszünk mindent megtenni, hogy a bérleti szerződésekkel kapcsolatos információk eljussanak az érintettekhez. Folyamatosan bővítjük fórumaink körét, tájékoztatóinkat minden önkormányzati lakóingatlan címére eljuttattuk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezeket a kérelmeket mellékleteikkel együtt kell leadni, hisz ennek hiányában a lakhatási jogviszony szűnik meg. A jelenleg hatályos szabályozás szerint az ingatlant kiürítve kell visszaadniuk azoknak a bérlőknek, akik a rögzített határidőkig nem járnak el. Az egyéni felelősségnek meghatározó szerepe van ebben a helyzetben” – hangsúlyozza Sipos-Tóth István Dr. A bérlők az elmúlt években megszokták, hogy az éves adatszolgáltatáson kívül nincs teendőjük. A jogszabály azonban megváltozott, minkét fél aktivitására szükség van. „Az a szándékunk, hogy rendezett jogviszonyok jöjjenek létre, rendezett bérlőkkel és ingatlanállománnyal. A CSIHK jogszabály végrehajtó szervezet, nincs egyedi méltányossági jogköre, nem rendelkezik szabadon az ingatlanok felett, az önkormányzat által meghozott döntéseket és rendeleteket hajtja végre. Aki szeretne bérleményében maradni, annak kötelessége ezeket az iratokat benyújtani. Aki beadja a dokumentumokat, és ennek tényét igazolja, azt a CSIHK elfogadja. Nem érdemes késlekedni, ügyfélszolgálatunkon minden segítséget megadnak az érintetteknek. Az idős, beteg, mozgásukban korlátozott embereket – ha ezt jelzik– személyesen keresik fel munkatársaink. A határidőket jogszabály rögzíti, így a következményeket is. Megpróbáljuk a jogszabály értelmezését kitágítani, kiterjeszteni, hogy minél több embernek segíteni tudjunk a törvényes keretek között.” – tette hozzá Sipos-Tóth István Dr.
P.E.
Lapzártánk után érkezett az információ, miszerint annak érdekében, hogy az önkormányzati bérlők legszélesebb köre biztosan rendezni tudja a jogviszonyát, Borbély Lénárd polgármester rendkívüli előterjesztést nyújt be a szeptember 25-i képviselő-testületi ülésre, mely szerint a kérelmek intézésének határideje 2026. március 31-re kerül módosításra, ezzel is segítve a csepelieket.