Most épp a baloldal bomlik Csepelen

Csepel.info

Leszámol a korábbi pártelnökkel, Horváth Gyula frakcióvezetővel a csepeli DK jelenlegi elnöke, Paál Géza. Ezért kezdeményezte, hogy politikustársát vegyék le az önkormányzati jelöltek közül. Azt beszélik, Horváthnak azért kell mennie, mert támogatja a közös ellenzéki polgármester-jelöltet, és ez az ellenzéki pártok között is konfliktushoz vezet – értesült a Csepel.info.

Csepel lassan a párton belüli leszámolások földje lesz. Korábban Németh Szilárd oszlatta fel a Fideszt, hogy aztán mindenkit kizárjon, aki a jelenlegi polgármestert, Borbély Lénárdot támogatja. A rezsibiztos azért darálja le saját pártját, zárta ki a polgármesterrel és az alpolgármesterekkel együtt a tagok háromnegyedét, mert nem adják oda az alapítványának az önkormányzat több értékes vagyontárgyát, és nem adják el a Kis-Duna-part egy jelentős részét.

Németh Szilárdnak azonban sikerült, ami a legtöbb helyen nem: bosszúhadjáratában összehozott egy igazi nagykoalíciót Borbély ellen, ami egészen a 2024-es költségvetés második szavazásáig működött. A Fidesz-DK-MSZP-Momentum mindent leszavazott, ami az önkormányzatnak bevételt jelentene, majd – első körben – a költségvetést is megbuktatták.

Ám a csepeli ellenzék közben rájött, hogy ha teljesen csődbe viszik a kerületet, saját magukkal is kitolnak.

Hiszen mégiscsak kormányzásra készülnek. Ezért amikor a költségvetést második körben 14:4 arányban megszavazták, a 8 független és fideszes képviselő mellett ott állt a 6 ellenzéki politikus is. A költségvetést megszavazó fideszes képviselőket Németh Szilárd természetesen azonnal árulónak nevezte, de információink szerint pont ez,

a költségvetés megszavazása az oka annak is, hogy Horváth Gyulát most le akarják váltani.

Úgy tudjuk, hogy a vád nem az Horváth ellen, hogy miért nem szavazott Németh Szilárddal a költségvetés ellen, hanem az, hogy miért szavazott Dukán Andrással a költségvetés mellett. Vagyis, hogy miért támogatta a momentumos polgármester-jelöltet, és szavaztak közösen. Ebben a vádban közrejátszhat, hogy Paál Géza a DK polgármester-jelöltje volt, ám Gyurcsányék Csepelen kisebb esélyt látnak a győzelemre, mint Budafokon, és beáldozták csepeli jelöltjüket a nagyobb győzelmi esély reményében.

Paál Gézának még fáj, hogy nem ő lett a polgármester-jelölt

Az ok pedig, hogy ez a mostani válság nem csak a DK belügye, hanem a csepeli ellenzéki koalíció közös problémája, éppen a közös szavazás. 2010 óta minden ellenzéki koalíció azonnal szétesik, ha nem sikerül nyerniük. De ami rosszabb: akkor is rosszul működnek az ellenzéki koalíciók, ha éppen nyerni tudnak. Bár a pénz sokszor összetartja a koalíciós társakat, rengeteg példa akad ennek ellenkezőjére, akár Csepel közvetlen szomszédságában, Ferencvárosban vagy Szigetszentmiklóson is.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !