Az elfogadott költségvetés után

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester közösségi oldalán a március 14-ei testületi ülés után a következő posztot tette közzé:

„Jó hírem van a csepeliek számára! A határidő előtti utolsó pillanatban, a mai képviselő-testületi ülésen sikeresen, hat független képviselő, a fideszes képviselők egyharmadának és az MSZP–DK–Momentum képviselőinek támogatásával elfogadtuk Csepel konszenzussal előkészített költségvetését!

Mit jelent ez az itt élőknek? Egyebek mellett azt, hogy a kerületi útépítéseket nem csak folytatni tudjuk, de nagyszabású útfelújítási programunk keretében hamarosan megkezdődik a Maros utca teljes körű felújítása is, illetve további rossz állapotú utak, mint például a Szebeni, a Tihanyi, az Erdősor és az Akácfa utcák megújításának tervezése is elindulhat. Tovább tudjuk támogatni a gyermekes családokat, folytatjuk a nyugdíjas közösségi programokat, fenn tudjuk tartani az egészségügyi ellátást, kellő számú rendőr maradhat az utcákon, és új térfigyelő kamerákat tudunk kihelyezni. Többségi egyetértés volt a képviselő-testületi tagok köré-ben abban is, hogy január 1-jétől visszamenőlegesen nem csupán az óvodapedagógusaink fognak béremelésben részesülni, hanem az egészségügyi dolgozók, és több ezer tisztességes csepeli munkavállaló bére is emelkedni fog. Tovább tudjuk támogatni a helyi közösségeket, a kerületi civil, kulturális és sportszervezeteinket, valamint a csepeli egyházakat. Fenntartható marad a kerület stabil pénzügyi helyzete is, amiért felelős gazdálkodással az elmúlt években nagyon sokat dolgoztunk. Mindez egyértelműen Csepel és az itt élők közös sikere! A mai szavazás és az elmúlt hetekben a kezdeményezésemre lezajlott képviselői egyeztetések azt is megerősítették, hogy félre kell tenni a pártpolitikát, és egymással párbeszédet kell folytatnunk. Ez a csepeliek érdeke! Köszönöm azoknak a képviselőknek, akik az egyéni és a közös egyeztetéseken konstruktívan vettek részt, és egyúttal hálásan köszönöm a kollégáim áldozatos és fáradságos szakmai munkáját, amivel Csepel 2024-es költségvetését lelkiismeretesen előkészítették! Ma a képviselők többsége támogatta a korábbi években megkezdett önkormányzati programjaink folytatását: az útépítéseket, a családtámogatásokat, a béremeléseket, az egészégügy, a közbiztonság fejlesztését és még sok mindent, amit régóta elkezdtünk, és fontos a csepelieknek.

Az elfogadott költségvetésbe az ellenzéktől jövő észszerű, az itt élők és a kerület javát szolgáló javaslatokat is beépítettük, ami nem egyik vagy másik párt győzelme, ahogy ezt mostanában magukról hirdetni szeretik, hanem éppen annak a politikától és gyűlölködéstől mentes párbeszédnek az eredménye, amit a csepeliek érdekében kezdeményeztem. Egy biztos: a Csepel fejlődését szolgáló útról nem fogunk letérni, erre kaptunk a kerületiektől felhatalmazást, és erre tettünk ígéretet!

A költségvetés elfogadásán most túl vagyunk, a csepeliekre leselkedő legnagyobb veszélyt ezzel elhárítottuk. De itt nem állunk meg! Még nagyobb lendülettel fogunk a jövőben is Csepelért és az itt élőkért dolgozni kollégáimmal és a csapatommal együtt. Nekünk mindig Csepel volt és Csepel lesz az első!”

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !