Továbbra is lehet pályázni az önkormányzati lakásokra

Csepel.info

Szakemberek cáfolták a Demokratikus Koalíció vádjait arról, hogy lehetetlenné vált a csepeli önkormányzati lakások pályázata, és vissza kell azt vonni. Hosszú, több órás bizottsági ülésen vették végig a pályázati kiírásban szereplő 24 lakást, és döntöttek arról, hogy az önkormányzat fenntartja a pályázatot.

A Demokratikus Koalíció (DK) csepeli szervezete október 13-án közleményben követelte a csepeli lakáspályázat visszavonását, és ugyanezen okból, a lakáspályázat visszavonása miatt kérte Horváth Gyula, a DK csepeli frakcióvezetője a pályázatokkal foglalkozó bizottság rendkívüli ülésének összehívását is. A bizottság október 19-i ülésén cáfolták a DK szakértőjének vádjait, és nem vonták vissza a pályázatot.

A bizottsági ülésen elhangzott, hogy a csepeli önkormányzatnál a bérlőktől visszakerülő lakásokat 25 éve ugyanaz a szakember méri fel. Az önkormányzat a pályázaton nyertes bérlőktől elvár bizonyos felújításokat. Elhangzott az is, hogy a bérlők a saját maguk által elvégzett felújítások után általában jobban vigyáznak az otthonukra. A pályázatban kiírt lakások vitájánál az egyik Ady Endre úti lakásnál a fürdő felújítása – amiről a DK szakértője azt állította, hogy felesleges – kötelező feladat, mert beázást okoz egy csőtörés, csúszós és balesetveszélyes a zuhanytálca. A konyhabútor kicserélését pedig – amely a DK szerint felesleges – az önkormányzat azért támogatja, mert annak kivitelezése rendkívül igénytelen módon, esztétikailag is igénytelenül valósult meg.

Az is elhangzott, hogy az önkormányzat a feltétlenül szükséges felújítások esetében szigorú, az inkább esztétikai jellegű hibák javításánál megengedő magatartást tanúsít. Kiemelték, hogy a megvalósult felújítások az elmúlt évtizedekben végül mindig a bérlők és a bérbeadó önkormányzat kölcsönös megállapodásán múlt, amiből eddig nem volt probléma. A bizottság ennek tudomásul vétele mellett korrigált öt lakás feladatlistáján, ahol a fűtőtest megnevezésén vagy a várható költségeken módosítottak. Egyik változtatás sem volt olyan jellegű, ami a pályázat újbóli kiírását indokolta volna.

A lakáspályázat elérhető itt.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !