Elkészült az idei költségvetés tervezete

Csepel.hu

2023-ban is kiegyensúlyozottan, stabilan és biztonságosan működhet Csepel – erről szól a kerületünk idei költségvetési tervezete – írja Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán azzal kapcsolatban, hogy elkészült az önkormányzat idei költségvetés-tervezete (A dokumentumba most Önök is betekinthetnek itt: Koltsegvetes_2023.pdf.).

A polgármester kiemelte: hosszú hónapok szakmai előkészítése és folyamatos egyeztetések mellett, valamint számos bizonytalansági tényező figyelembevételével elkészült Csepel Önkormányzatának 2023. évi költségvetés tervezete. Erről szavaznak majd a képviselők a soron következő, február 23-i képviselő-testületi ülésen.

 

A költségvetés összeállításának fontos ismérveit több körös egyeztetés folyamán a képviselő-testület összes tagja megismerhette és véleményét elmondhatta, illetve elmondhatja. Köszönöm mindazon képviselőknek, akik eljöttek és részt vettek az egyeztetéseken. Csepel biztonságos működése közös érdekünk és felelősségünk! – tette hozzá a polgármester, megemlítve, hogy a legfontosabb kritérium az volt, hogy szigorú takarékossági intézkedések mentén működőképes legyen a kerület és a színvonalat minimum tartsák, de inkább emeljék.

„Csepel ezek alapján kiegyensúlyozottan, stabilan és biztonságosan működhet tovább. A korábban elindított fejlesztéseket befejezzük, új utakat építünk, az energetikai hatékonyság kiemelt figyelmet kap. A jelenlegi helyzetben megteremtettük annak is a lehetőségét, hogy jelentős biztonsági tartalékot képezzünk az idei évre, hiszen az elmúlt évek megmutatták, hogy bizonytalan időszakot élünk, és nekünk, Csepel felelős vezetőinek garantálnunk kell a közös otthonunk működését, ezért mindenre fel kell készülni.” – írja.

Az önkormányzati dolgozók munkahelyeit nem csak megtartják és biztosítják, de a magas infláció okán a béreket is növelik. 820 dolgozó részesül a minimálbér emelése kapcsán 14, illetve 16%-os béremelésben. Az óvodapedagógusoknak az ágazati pótlék 12%-kal emelkedik, emellett meg kívánják tartani a jelentősnek számító csepeli pótlékot is számukra. Szintén 12%-os béremelést kapnak pedagógus ágazati pótlékként a bölcsődei dolgozók. Ugyanekkora emelkedés vár az egészségügyi dolgozókra.

Azoknál a munkavállalóknál, akik nem részesülnek ilyen típusú emelésben jogszabály erejénél fogva, ott saját hatáskörben javasolnak segítő kezet nyújtani. Ezért több mint 400 dolgozók bérét tervezik megemelni egységesen 15%-kal. A Polgármesteri Hivatalban és a közterület-felügyelőknél az illetményalapot 65 ezerről 70 ezer forintra javasolják megemelni.

A legjelentősebb kiadás-növekedés a rezsiköltségeknél jelentkezik. „Közel 2 milliárd forinttal kell többet terveznünk, és vár ránk számos nem ismert tényező is. Azonban a takarékos működés mellett a Magyar Kormány is segítséget nyújt. Mindemellett a magas élelmiszerárak miatt jelentősen emelkedik a kiadásunk a közétkeztetés kapcsán is, hiszen a szülők befizetése mellett jelentős összeggel járul hozzá az önkormányzatunk is minden gyermek étkezéséhez.” – írja Borbély Lénárd, hozzátéve: ahhoz, hogy a megemelkedett orvosi bérek kapcsán március 1-től továbbra is fent tudják tartani a 24 órás felnőtt és gyermekorvosi ügyeletet a kerületben, további jelentős forrásokat kell biztosítani. „Az ügyelet kapcsán természetesen érkeznek a köszönő szavak mellett jogosnak tűnő – néha kemény hangvételű – kritikák is, de a csepelieknek biztonságot jelent a szervezett orvosi ügyelet, így kiállunk a fenntartása mellett.”

A 2023-as költségvetésben természetesen helyet kapnak a nemzeti kisebbségek, a Csepeli Lelkészi Körön tagjainak útmutatásával az egyházak, valamint a sport, a kultúra és a civil szervezetek támogatásai egyaránt.

„Az idei évben is kiemelt figyelmet fogunk fordítani a csepeli családokra, a legkisebbektől a legtapasztaltabb családtagokig. A csepeli támogatások köre – úgy, mint az iskolakezdési támogatás, a gyógyszertámogatás, lakhatási és a rezsitámogatás is marad. Elkötelezettek vagyunk a szociálisan rászoruló, nehéz helyzetben lévő csepeliek támogatásának további biztosításában. Kiemelten őrizzük hagyományainkat és csepeli identitásunkat. Az intézményeinket, kerületünk természeti kincseit.”

A polgármester kiemelte: 2023-ban is Csepelért fognak dolgozni, ezért összefogásra hív mindenkit! Számítanak az építő jellegű kritikai észrevételekre, a támogató ötletekre.

Csepel.hu

20 hozzászólás “Elkészült az idei költségvetés tervezete” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Majd újraírjátok.

  2. Gary Ridgway szerint:

    Aszongyák recesszió van?
    Van ez így. Ehhez a háborúnek senmi köze.
    A (mellé) duma nem kell.ű
    🤣😜

  3. László szerint:

    Vizsgálódik a versenyhivatal, mi ez a drágulás a boltokban. Eddig merre jártak? Nagy Márton szerint jövőre kilövünk, jelentsen bármit…

  4. Gary Ridgway szerint:

    Az a marci az, aki kanyalózott a postákkal?

  5. White Trash szerint:

    Az a lényeg, hogy a Vodafone társaság tele lesz a rogán bizalmasaival, így a lopás folytatódik.

  6. Nagyapó szerint:

    Igen, loptak az államnak 94,5 tonna aranyat, meglopták az állami vagyont 11 650 milliárd forintról (2010-ben), 17 743 milliárd forintra (2020-ban)!
    Még sok ilyen lopás és utolérjük Ausztriát!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. László szerint:

    Az állami vagyont ne mossa már össze pl. a gázszerelő cégeivel.

  8. Gary Ridgway szerint:

    Tegnap ment a recska, hogy hűűű a forint.
    Mindjárt térdelt az euró előtt 16 forintot. 🤣
    Csak két országnak pusztult jobban a pénze. Ez is egy eredmény. 😜

  9. Gary Ridgway szerint:

    Fater, ne tegyél erre semmit, mert soha nem jön el Ausztria utolérése, de te ezt biztosan már nem fogod látni.

  10. Gary Ridgway szerint:

    Whjte!
    Mit lop ki a veszteségből? 🤣☝

  11. Nagyapó szerint:

    Folyik a moslékkoalíció KI TUD TÖBB HÜLYESÉGET ÍRNI versenye!🤣 🤣 🤣

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. László szerint:

    A moslékkoalíció miatt van ott az ország ahol…

  13. középvonal szerint:

    Parkolással kapcsolatban írok.

    Szeretném, hogy Csepelen a parkolás ingyenes maradjon (Polgármesterünk is ezért dolgozik)
    Viszont a költségeket valódi “összedolgozással” valamelyest csökkenteni lehetne.

    A mód, mellyel ez működhetne:
    1. Bp.-i önkormányzat,
    2. Csepeltől délre fekvő települések önkormányzatai (csepeli áthaladás ill. parkolás)
    polgármestereivel való együttműködés.
    (Megbeszélés, megegyezés után, kialkudott összeggel járuljanak hozzá lakósaik gépkocsijának parkoltatásához.)

    Indok, amely miatt ez mindenkinek jó lenne:
    1.Bp-en csökkenhet a gépkocsik száma
    2. a környező települések lakói ingyen parkolhatnak
    3. hozzájárulhatunkl így a környezet-, klimavédelemhez

    Csepel plusz teendője, a HÉV végállomásánál lévő parkolási lehetőség növelése.
    Ez esetleg a volt 2-es számú posta és itt lévő könnyű szerkezetes (ronda) építmény lebontásával nyerhetne területet, melyet össze lehetne nyitni a meglévő parkolóval.

    Nagyon halvány reménnyel, talán az országgyűlési képviselő is bevonható az egyezkedésekbe?

    Hát ennyi. Remélem nem utópia!

  14. Gary Ridgway szerint:

    Öreg ratyi!
    Maga az eladó mondta, hogy veszteséges volt a cég.
    Mi a faxt hazudozol megint?
    Majd egyből nyereség lesz, mert a tiétek?
    Az egekbe emelitek majd az árakat, mint a Digi? Értelek már.
    Nekem mondjuk nyolc, fater, mert egyik sem érint.

  15. László szerint:

    Ezeknek hiába magyarázod. Orbán fészbok oldalán azt írja egy lelkes rajongója hogy nincs mit tenni fontolóra kéne venni az orosz meg a kínai nyelv tanulását kötelezővé tenni mert úgy is vezető nagyhatalmak lesznek. Sokan lájkolták is az ötletet. Végül is nem rossz elgondolás, az akkugyárban meg a gulágon könnyebben megértjük a vezényszavakat. 🤣

  16. Gary Ridgway szerint:

    Fehérorosz is kellene, mert Putylernek az is kell. Moldovába beletörik a bicskája, ezt borítékoljuk.

  17. Gary Ridgway szerint:

    Kihagytam, a YouTube-on eddig 45(!) Kreml propagandista oldalt blokkoltam, napi 2-3 terem. Jeleztem már az EU fele. 🤣👍

  18. László szerint:

    Minden videó előtt nézheti az ember “a szankciók tönkretesznek minket” Van még a világon ilyen ország?

  19. Gary Ridgway szerint:

    Tegnap tele volt a YT, hogy az EU-ban mi vesszük a legdrágábban a gázt. Egyik agitpropon meg az volt, hogy a villany 80%-át megtermeljük. 🤣
    Ilyen ország tényleg nincs még egy, államforma: hazugság!

Itt lehet hozzászólni !