Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fitnesz parkot

Csepel.info

2019. november 22-én adták át a Németh Szilárdhoz kötődő Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) területén a tízmillió forintból kialakított szabadtéri fitneszparkot.

A szabadtéri kondiparkot még a birkózószövetség korabeli cikke szerint is a csepelieknek építették, így bárki számára elérhetőnek kellene lennie. Ám a KIMBA kordont épített az épület és a fitnesz park köré, a Csepeli Birkózó Clubot pedig – akiknek a birkózócsarnok épült – nem engedi be az épületbe. Ezt tetézi, hogy Németh Szilárd, a szövetség elnöke a csepeli birkózók szerint egy alkalommal azt is kijelentette, hogy ha közpénzt kap valamire, azt onnantól a sajátjának tekinti.

A fitnesz park átadásán “Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke elmondta, a kondipark építési költségeit Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácstól pályázat útján nyerték el. A szervezet elnöke, Hatala József úgy fogalmazott, a sport a bűnmegelőzés egyik fontos formája, ezért támogatnak hasonló projekteket. Hozzátette, hogy a most átadott területet nem csupán a birkózók használhatják majd, hanem bárki eltöltheti ott hasznosan a szabadidejét.” – áll a birkózószövetség korabeli cikkében.

Csepel.info

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Nem lesz strandbirkózó országos bajnokság Csepelen

Rendőrt hívtak Csepel polgármesterére

Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fitnesz parkot

7 hozzászólás “Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fitnesz parkot” bejegyzésre

  1. […] Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fit… […]

  2. […] Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fit… […]

  3. […] Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fit… […]

  4. […] Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fit… […]

  5. […] Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fit… […]

  6. […] Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fit… […]

  7. […] Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fit… […]

Itt lehet hozzászólni !