Ismét összefogásra buzdít a polgármester

Csepel.hu

Nem csitul a szomszédunkban a háború. Továbbra is naponta több ezren menekülnek Magyarországra, és vannak arra utaló jelek, hogy a harcok által eddig nem érintett Kárpátalját is bármikor elérheti a háború. A bajt tetézi, hogy egyre több menekült érkezik Ukrajna keleti feléből leginkább a beregszászi járásba, ellátásuk még súlyosabb helyzet elé állította az ottaniakat, akiknek a saját lakosaikról is gondoskodni kell – áll Borbély Lénárd polgármester facebookos bejegyzésében, aki a folytatásban ismét összefogásra buzdítja a csepelieket, hogy segítsünk együtt az ukrajnai háború menekültjein.

Hozzátette: a múltkori adományok után sajnos megint egyre nagyobb hiányt szenvednek a kárpátaljaiak leginkább tartósélelmiszerekből (liszt, szénsavmentes ásványvíz, cukor, olaj, tészta, rizs), de tisztítószerekre is nagy szükség van. „Ennek orvoslásában szeretnénk újfent segíteni, ezért úgy döntöttünk, még nagyobb intenzitással folytatjuk adománygyűjtő akciónkat” – tette hozzá, megemlítve, hogy a Segítség Köve Alapítvánnyal együttműködve arra kéri a csepelieket, fogjanak össze újra és segítsenek együtt a bajbajutottakon!

Adományaikat leadhatják minden szerdán ás pénteken 10.00 óra és 17.00 óra között a Hollandi út 8-as szám alatt, a 4-es pavilonnál.

Csepel.hu

3 hozzászólás “Ismét összefogásra buzdít a polgármester” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Ki fog adományozni ha itt is megdrágul miden? A magyar állam majd ezt is megoldja mint annyi mindent. Bizalmam töretlen!

  2. kormánypárti kitiltott szerint:

    Ahogy (nem) olvasom, nem járt sikerrel a gyűjtés?
    Lecsövesedett társadalomtól már nehézkes lesz kérni.

  3. kormánypárti kitiltott szerint:

    10 nap után semmi hír, hogy mi lett a sorsa a cuccoknak?
    Ott rohad?
    Kivitték már?
    Nektek is sofőr kell?

Itt lehet hozzászólni !