Kampányköltség-vita: nem kerültek elő a számlák

Csepel.info, Fidesz-hu, MSZP.hu

Kérj számlát, adj számlát! Nehéz úgy tévét nézni vagy autóval utazni, hogy ne látnánk azt a bizonyos reklámot, melyben a számlatömbből hidak, mentőállomások nőnek ki. Dacára e sok jó dolognak, egyetlen számlával sem tudott előállni az MSZP csepeli szervezete, miután a Fidesz-KDNP frakcióvezetője és képviselőjelöltje arra kérte őket: számoljanak el kampányköltségeikkel úgy, ahogy ők.

A fenti videón és az alábbiakban a Fidesz-KDNP sajtótájékoztatójáról valamint az MSZP válaszközleményéről számolunk be, melyben – sajnos csak szavakban – cáfolták a Fidesz-KDNP képviselőinek állításait. Borka-Szász Tamás MSZP-s közbeszerzési guru, kampányfőnök és frakcióvezető arról sem beszélt, hogyan lehetett a közpénzből működő Csevak Zrt. az MSZP-s jelölt kampányszervezője a párt faültetési akciójában – és mindez mennyi pénzébe került az adófizetőknek.

A fényképgalériánk itt nézhető meg

Számoljon el kampányköltségeivel a csepeli MSZP!

Vasárnap a tisztesség és a hazugság, az emberekkel való együttérzés és az arcátlan pénzszórás között kell választani a csepeli 3-as körzetben – jelentette ki Németh Szilárd csütörtökön sajtótájékoztatón.

Németh Szilárd, a csepeli Fidesz frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján bemutatta Gárday Balázst, a vasárnapi időközi választás Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőjelöltjét.

Németh Szilárd az önkormányzati választás kampányának körülményeiről szólva – arról, hogy ki mennyiből kampányol akkor, amikor Bajnai Gordon egy nagyon brutális, az embereket keményen megszorító MSZP-csomagot tett közzé – elmondta, az MSZP jelöltje, Mészáros Ferenc tegnap egy televíziós vitában úgy nyilatkozott, hogy őt nem érdekli a Bajnai-csomag.

Német Szilárd megjegyezte: “mi ezt nem csodáljuk, hogy a jelölt urat nem érdeklik ezek a tények, hiszen számításaink szerint erre az önkormányzati kampányra minimum 3 millió forintot költött a képviselőjelölt úr és az őt jelölő MSZP”, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy egy országgyűlési választáson is 1 millió forint engedélyezett a kampányra a jogszabályban.

Az MSZP-s jelölt kampányanyagait ismertetve Németh Szilárd elmondta: 2200 példányban bemutatkozott egy “kemény papíros, színes levélben”, valamint egy látszólag hasonló, de ugyanolyan drága levélben kérte az embereket, hogy ne fogalakozzanak a Bajnai-csomaggal, hanem csak vele. Továbbá közzétett egy 8 oldalas újságot, melynek a végén holnapra egy nagy kampányzáró bulit hirdet meg.

A kampány további elemeként említette, hogy az MSZP-s jelölt kétszer is fizetett politikai hirdetést tett közzé a helyi újságban, valamint Németh Szilárd kiemelte azt a “brutális plakáterdőt” is, amelyet buszokon, buszmegállókban jelentetett meg. Hozzátette: és az egész Sétányt, így mind a négy sétányt “óriási plakátokkal virágozták föl”. Beszámolt arról is: úgy tudják, hogy egy tévés társasággal készítette el a profi reklámfilmjét.

Így számításaik szerint a parti, a fizetett politikai hirdetések, a nőnapi szegfűosztás “nagyon alsó hangon számolva” 2 millió 900 ezer forintra jött ki – tájékoztatott Németh Szilárd.

“Felszólítjuk Mészáros Ferencet és a csepeli MSZP elnökét, Tóth Mihály polgármestert, hogy számoljanak el számlával igazoltan azokról a pénzekről, amit a kampányra költöttek” – jelentette ki a fideszes politikus.

Németh Szilárd beszámolt arról is, hogy a Csepeli Vagyonkezelő közpénzből faültetési akciót szervezett Mészáros Ferencnek.

Megemlítette azt is, hogy az MSZP-s jelölt a helyi horgászegyesület elnöke, és a horgászegyesület az utóbbi időben minden héten szerepel valamilyen hírrel a Csepel újságban. A csepeli frakcióvezető feltette a kérdést: “a magát szakmai érdekvédelmi, és Csepel legnagyobb civil szervezetének valló horgászegyesület hogyan jutott el odáig, hogy az MSZP társpartnere ebben a választásban?”.

Németh Szilárd felszólította a Csevak vezérigazgatóját, a helyi MSZP alelenökét, hogy hozzák nyilvánosságra azt a közpénzt, “amit a párttársának a kampányára fordítottak”.

Gárday Balázs, a Fidesz-KDNP csepeli képviselőjelöltje elmondta, a jelenlegi megszorító csomagok mellett arra törekedtek, hogy minél olcsóbb, és emellett minél hatékonyabb kampányt tudjanak véghezvinni, így ez tükröződik a kampányanyagaikban is.

Ennek kapcsán bemutatta a Fidesz fénymásolt kampányanyagait, továbbá egy egyoldalas nőnapi és egy ugyanilyen húsvéti üdvözlőkártyát, illetve egy egy névjegykártya méretű kártyát, mely a szavazással kapcsolatban tartalmaz információkat. Mint elmondta, irodaszereket vásároltak még a kampányhoz, illetve a Kiserdő kitakarításához védőeszközöket. Beszámolt arról is, hogy saját kezűleg készítették el a kampányvideójukat, így az gyakorlatilag egy forintjukba sem került.

Kiemelte: a csepeli Fidesz, illetve az ő kampánya az ott lakóknak egy fillér közpénzébe nem került, plakátot meg sem jelentettek. Hangsúlyozta: minden egyes tétel számlán szerepel.

Rámutatott: a csepeli Fidesz kampánya 164 292 forintba került, melyet számlákkal tudnak igazolni.

Most tehát vasárnap a tisztesség és a hazugság, az emberekkel való együttérzés és az arcátlan pénzszórás, a változás és a változatlanság, a mutyi világa között kell választani a csepeli 3-as körzetben – jelentette ki végül Németh Szilárd.

Forrás: Fidesz.hu

Válasz a Csepeli Fidesz-KDNP sajtótájékoztatójára

A csepeli időközi választás szinte az utolsó napokig megőrizte méltóságát, és a képviselő-jelöltek nagyon helyesen a választókkal és a programjuk ismertetésével voltak elfoglalva. A Fidesz-KDNP jelöltjének április 22-i szórólapja és április 23-i sajtótájékoztatója, illetve a Jobbik körzetben kihelyezett plakátjai sajnos véget vetett ennek az idilli állapotnak.

Gárday Balázs úr, a Fidesz-KDNP jelöltje vagy saját programját nem tartja elég meggyőzőnek, vagy már nincs mondanivalója a választóknak. Mindenesetre teljes gőzzel beindította Mészáros Ferenc képviselőjelölt és a csepeli szocialisták elleni lejárató kampányát.

Még szerencse, hogy – bár semmilyen törvényi előírás nincs erre vonatkozóan – kampányunk költségvetése meg sem közelíti a csepeli Fidesz által meglebegtetett összegeket. Nincs nehéz dolgunk: a sétányokon Mészáros Ferenc számtalan barátja, ismerőse és sok baloldali szimpatizáns segíti a kampányt, teszik ezt szívvel-lélekkel és teljesen ingyen. Ezúton is szeretnénk nekik nyilvánosan megköszönni az általuk nyújtott hatalmas segítséget!

Külön öröm számomra, hogy a kampányban kirakott plakátjainkat környezetbarát formában és módon helyeztük ki, és a választás után nyom nélkül tudjuk majd eltávolítani őket a villanyoszlopokról és a fákról.

A lejárató kampány sohasem elegáns, és őszintén sajnálom, hogy egyes jelöltek ilyen áron akarnak nyerni. Külön köszönöm a többi csepeli pártnak és jelöltjeiknek, hogy nem folyamodnak ilyen eszközökhöz.

Borka-Szász Tamás, frakcióvezető
az MSZP csepeli szervezete elnökségének nevében

Forrás: MSZP.hu

A témához kapcsolódó korábbi cikkek:

Ahol az élő fákról is MSZP-s plakát lóg

A szegfűt is lecseréli az MSZP?

“Szopás” volt az Internacionálé

76 hozzászólás “Kampányköltség-vita: nem kerültek elő a számlák” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Hová tűnt Borka-Szász Tamás? 🙂
    Hol az MSZP?

  2. loastman szerint:

    Elolvastam a “Fogadj örökbe egy fát” című cikket. Javaslom mindnekinek jól nézze meg a képeket, mert ezek a férgek ez után többet NEM fognak dolgozni…
    (A féreg alatt mindenki azt ért amit akar.)

  3. aloe szerint:

    Miért öltözött Gárday Balázs a sajtótájékoztatóra autószerelőnek? :):)
    Így próbál hatni a gyáriakra, hátha ha munkásruhában jelenik meg, majd többen szavaznak rá.. 🙂 Érdekli is őt mennyi pénzt költ az mszp, kellett valami kampányeseményt generálnia neki is…
    Ez olyan mint a járatritkítás, több csepelen járó busznál is van járatritkítás, érdekes, hogy csak a sétányokon szórólapoztak és tiltakoztak, a többieket leszarták.. Más környéken miért nem dobáltak szórólapokat, hogy nem fogják hagyni a járatritkítást??? persze a kérdésem csak költői..
    Egyébként ha kiáll az emberek elé egy képviselőjelölt, egy közszereplő annyival megtisztelhetné őket, hogy normálisan felöltözik, mikor épp a sajtóhoz, közvetetten pedig a választóihoz beszél.

  4. loastman szerint:

    BSZT-t idézve: “a sétányokon Mészáros Ferenc számtalan barátja, ismerőse és sok baloldali szimpatizáns segíti a kampányt, teszik ezt szívvel-lélekkel és teljesen ingyen.”
    Ha teljesen ingyen:
    – akkor minek kell ide a náci karlendítéses SZDSZes padödö?
    – akkor minek kell majálist rendezni?
    Csak nem azért, mert még mindig vannak primitív emberek akik egy pár virsliért és egy üveg sörért cserébe szavaznak?

    De bízom abban, és szívből kívánom, hogy minden MSZ(M)P szimpatizáns kipipálja az MSZ(M)P melletti négyzetet, ahogy a plakáton is van, mert akkor mi is kipipálhatjuk, hogy Csepelen mi vagyunk az elsők, akik győztünk az MSZ(M)P ellen!

  5. loastman szerint:

    Kedves Aloe!

    A többi járatritkitás ellen is tiltakoztak, csak figyelmesen kellett volna elolvasni a bedobott anyagot, mely úgy kezdődik: RÉSZLET a demszkájnak és hagyónak küldött levélből…

    Az is lehet, hogy a Balázs munkából ment oda, mert ő dolgozik, és nem lop-csal-hazudik, mint 2006 óta kb 200 ember…

  6. aloe szerint:

    A kérdésem az volt, szórólapoztak más körzeben is járatritkítás ügyben?

  7. Gordon szerint:

    Szeretném látni az MSZP számláit. Amíg nem láttuk őket, addig kár itt rugózni a szoci szimpatizánsoknak. A csepeli MSZP kapcsán már régen nem beszélhetünk hitelességről.

  8. Borka-Szász Tamás szerint:

    Tisztelt Uram!
    Aki leférgezi polgártársait, illetve a fákon akasztva szeretné látni őket, az még a féregnél is lejjebb van. Ott már nem is tudom mi van.. talán az egysejtűek?

    (Vajon hol van a csepelinfo oly kényes ízlésű moderátora? Biztosan éppen most ment ki valahova…)

    Tisztelettel,

    Borka-Szász Tamás
    alias Féreg

  9. Gordon szerint:

    Borka úr!
    Szeretném látni a számláikat.

  10. aloe szerint:

    Azért arra kiváncsi lennék, hogy Szilárdék hivatalosan megkeresték-e az MSZP vezetőit, hogy kérik a számlákat.. vagy csak ezt a sajtótájékoztatót tartották kampányfogásnak. Ez nem minősül megkeresésnek. Akkor mi ez a cím, hogy nem mutatták meg a számlákat?
    Ez ugyanolyan, mint hogy miért ír nyílt levelet Németh Szilárd Demszky Gábornak a járatritkítás érdekében, amikor ott ül a fővárosban képviselőként, viszont ott a hírek szerint nem nagyon hallják a hangját. Ez is mind-mind kampányfogás.

  11. admin szerint:

    loastman!
    Valóban túllépted egy picit a határt, ezért hsz-edet moderáltuk. Legközelebb higgadtabban érvelj.

  12. admin szerint:

    Tisztelt Borka úr,

    aki olvassa a Csepel.info-t az láthatja, hogy működik a moderálás. Ezzel együtt sem tudunk egyfolytában, éjjel-nappal a számítógép előtt ülni.

    Ön az egyik legszorgalmasabb olvasóink közé tartozik, így hát előfordul, hogy egy-egy nem ide illő hozzászólást hamarabb talál meg, mint mi.

  13. asdf szerint:

    Ültetett a Csevak ekkora lendülettel fákat más körzetben is?

  14. Borka-Szász Tamás szerint:

    Tisztelt CSEPELINFO Szerkesztőség! Kedves Fórumozók!

    Az időközi kampány holnap lezárul, a médiakampány is befejeződik.
    Ezúton szeretném megköszönni a Csepelinfo szerkesztőségének, hogy annyi hosszú és kitartó cikkben foglalkozott a jelöltünkkel és a csepeli szocialistákkal.
    A megjelent cikkek szövegének egy része tárgyszerű volt, másik része valótlanság és fantazmagória, de ezek arányát fedje jótékony homály…
    Azt is ki kell emelnem, hogy az Önök számára elküldött közleményeinket gyorsan és szöveghűen jelentették meg minden esetben.

    Önök sokat segítettek abban, hogy Mészáros Ferenc képviselő jelöltet minél többen megismerjék mind a sétányokon, mind Csepelen. Fáradhatatlanul és kérlelhetetlenül reklámozták nevét, programját, egyedi logóját. Ez megfizethetetlen, ezt csak megköszönni lehet!

    A jövőbeni további sikeres együttműködés reményében tisztelettel,
    Borka-Szász Tamás

  15. Gordon szerint:

    Ja, ráadásul a Csevak fák közpénzből vannak. Míg a fidesz fénymásolt szórólapjai nem. Valószínűleg mindkettőnek köze van a kampányhoz, de ismétlem: a Csevak kampány az adófizetők pénzén van. A felállás így már mindjárt más. A padödö miből van?

    Egyébként én beszéltem fideszes képviselővel az utóbbi hetekben, és tájékoztatott a BKV terveiről, bár szórólapot nem hagyott nálam.

    A sétányokon vasárnap szavazás van, az emberek végre dönthetnek. Jó lenne, ha teljes Csepelen így lehetne (mondjuk az EP-vel egyidőben).

    Aloe! Ha ennyire hiányolod a fideszes szóróanyagokat, akor jelentkezz a helyi fidesz irodában szórólapozásra, és vegyél nekik patront és papírt! Persze azt is mond el, hogy te vagy az “aloe” a csepel.inforól.

  16. Öreg halász szerint:

    A választás előzményeire tekintettel nem nagyon értem, mire fel bulizik az MSZP pénteken.

    Aloe, én is olvastam a Fidesz levelét, és egyáltalán nem csak a 159-es busz járatszámáról szól.

    Ráadásul a levelezők nem közpénzt költöttek ezzel az akcióval, hanem közjót szolgáltak.

    Én határozottan támogattam volna a faültetést is, ha pl. a Csevak rendezhetett volna a képviselőjelölteknek egy közös faültetést. Szenteczkynek ez nagy húzása lehetett volna, de nem lett. Neki csak a szocik kellenek. Mennyibe került? Szerintem ez a közpénz pártcélú felhasználása, ami szerintem túllép az erkölcs határain.

  17. Gordon szerint:

    Borka úr!
    Mi lesz a számlákkal? Bemutatná őket? Vagy inkább tovább sumákolnak (ön és a csepeli MSZP)?

  18. Gordon szerint:

    Admin!
    Igazatok van, Borka (Red Bull, Csapajev stb?) úr valóban lelekes csepel.info olvasó és kommentelő. 😉

  19. hahaha szerint:

    Kedves Borka Szász Tamás!

    Nem gondolkodott még el azon, hogy mi lesz akkor, ha nem az mszp jelöltje nyer? Mit jelent ez az ön jövőjére nézve?

    Jó gondolkodást!

  20. Gigi szerint:

    A fák nem kérdezik, hogy ki ásta az árkot nekik, és ki fizetett értük a kertészetben: örülnek. Én is velük együtt, hogy Csepelre kerültek! 🙂

    Kedves Gordon, számlakövetelés helyett ajánlom figyelmedbe a frakcióvezető sorait: “…a sétányokon Mészáros Ferenc számtalan barátja, ismerőse és sok baloldali szimpatizáns segíti a kampányt, teszik ezt szívvel-lélekkel és teljesen ingyen.”

    És ha Gárday Balázs munkából is ment sajtót tájékoztatni, a komoly megjelenés (bár csak forma, csak csomagolás) legalább olyan fontos része a képviselői tevékenységnek, mint a tartalmi, hogy mikor melyik szavazógombot nyomja meg. Ez hasonló ahhoz, amikor – a saját szakmámból merítve példát – valaki eleven, átütő erejű cikket ír, ámde élvezhetetlenül: tele helyesírási hibákkal. 🙁

  21. Öreg halász szerint:

    Kedves Gigi, most sem vagy elfogultabb, mint szoktál.

    Teljesen mindegy, hogy mit kampányoltak közpénzből.

    Hogy jobban értsd: akik nem pont MSZP-sek, azoknak olyan ez, mint ha valaki ellopná a pénzüket, és abból ültetne fákat, hogy megválaszák őt képviselőnek.

    Ezért írtam, hogy ez akkor lett volna szép gesztus, ha a Csevak a képviselőjelöltekkel közösen ültetett volna fát, és nem csak egy párt vett volna ebben részt. A Csevak vezetője meg véletlenül pont ennek a pártnak lesz polgármester-jelöltje, úgyhogy nagyon gyomorforgató az eset, és még súlyos erkölcsi, de lehet, hogy jogi kérdéseket is felvet.

    A számlakövetésről meg annyit, hogy az sem mindegy, hogy egy párt mennyi pénzt kampányol el. Ja, hogy ha a szocik verik el a pénzt, az nem baj? Na ezért tartunk itt Gigi, az ilyen gondolkozás miatt.

  22. kp szerint:

    Önmagáért beszélt a sajtótájékoztató….
    Gagyi hatásvadászat a melósruhával (ki gondolta, hogy a választók annyira ostobák, hogy ezt beveszik?), sok hazúgság Németh Szilárd módra, stb.
    “Köszönjük Emese”

  23. Gigi szerint:

    Összefonódtak (Csevak & MSZP), ez nem kétséges, és ez nem jól van így! Kedves Öreg halász, az ötleted valóban kihúzta volna a dolog méregfogát – nem akarsz politikusnak menni? 🙂 -, ám pro és kontra elfogultság helyett inkább messzebbről próbálom nézni a helyzetet (a fákat)…

    … és meghallani azt is, ha valaki a másik oldalon érvel, például azzal, hogy nem kellett fizetni a kiadványokért – mert létezik a szponzori támogatás formája. Ez a részükről eltapsolt pénz? Nem turkálhatunk más zsebében, ha a sajátját szórja. Az pedig, hogy megérte-e, csupán választás kérdése – még jó, hogy vasárnap vége (egyelőre).

  24. loastman szerint:

    Tisztelt Borka-Szász Tamás úr!

    Van olyan mondás, hogy akinek nem inge, nem veszi magára. Ezek szerint talált Magának inget az “írásomban”. Erről azt gondolom nem én tehetek.

    Továbbra is fenntartom azta véleményemet, hogy a képviselőket igen is felelősségre kell vonni és bűntetni. Jelen pillanatban ez totálisan hiányzik az egész országban. Hogy miről beszélek? Ha én a munkahelyemen rosszul végzem a munkámat (nem évekig, mint mások!), akkor először figyelmeztetnek, majd kifizettetik az okozott kárt, legvégül elküldenek melegebb éghajlatra. Ez 2006 óta mikor történt meg?

  25. Gordon szerint:

    Kedves gigi!

    Az írod nekem:
    “…a sétányokon Mészáros Ferenc számtalan barátja, ismerőse és sok baloldali szimpatizáns segíti a kampányt, teszik ezt szívvel-lélekkel és teljesen ingyen.”

    Szerintegy hagyjuk ezt a dumát. Ez csak üres fecsegés konkrétumok nélkül. Nagyon nem jön át. A fidesz a számlákat szeretné látni (azon rajta van az is, hogy ki fizetett). Számlákat egyenlőre nem láttunk (talán kiadták a feladatot Vecsésre?).

    Amit bekopiztál az csak szövegelés. A fidesz számlákkal bizonyított mindent. Hol vannak az mszp számlái? Vannak egyáltalán számlái? Vagy netalán a feketegazdaságot erősítették?

    Gigi, te gyekorlatilag azt is állítod, hogy a Mészáros “barátai” fizettek a Csevaknak, hogy nyírják a füvet, ültesség a fákat és virágokat. Szerintem viszont ezzel nincs az ügy tisztázva.

    Először is:
    Elő a farbával, lássuk a számlákat!
    Ki, kinek, mikor, és mennyit fizetett.

    Egyenlőre az mszp titkolja ezeket az adatokat. Nem tudom, hogy miért teszik ezt. Talán vaj van a fejükön? Ha nem lenne vaj, akkor már biztosan kiálltak volna, és bizonyították volna az igazukat. Nem tették.

  26. Öreg halász szerint:

    Azzal nem foglalkozok bővebben miért égő egy volt munkáskerületben munkásnak lenni és dolgozni – azoknak, akik korában maguk tetszelegtek munkásként, bár soha nem dolgoztak (jó sztorikat lehet hallani ilyen témában Csepel mai vezetőiről a volt gyári munkásoktól).

    Gigi: az ilyen, pártokat segítő szponzori támogatás a politikában sokszor úgy működik, hogy valaki szívességből kinyomtat egy szórólapot, amiért nem kér pénzt, aztán szívességből kap egy önkormányzati feladatot, amiért sok (köz)pénzt kap. Így lehet kikerülni, hogy egy párt akár csak egy árfa fillért is fizessen, viszont ingyenes baráti segítségről papoljon a baráti sajtó, az egésznek meg az emberek igyák meg a levét, mert ők fizetik ki mindennek az árát (még a baráti média árát is, lásd Csepelt).

  27. sasmadár szerint:

    aloe, borka

    Tán csak nem szégyen a melósruha? Ez a Gárday, még tényleg gyerek, de legalább nem szégyelli, hogy ő a munkája mellett politizál. Úgy, egyébként, ahogy ez rendjén is van. Az önkormányzati képviselőség nem főállásban végzendő! (erről szól a törvényi meghatározás is.) Ő legalább átérzi, amit ti már régen nem. Milyen is az egy melósruhába beleizzadni, megdolgozni valamiért, örülni a munkának, az alkotásnak, kemény és tisztes melóval eltartani a családot. Nem pedig kifenve-kinyalva, fehér gallérral mutyizgatni, közbeszerzést szakérteni a haveri elvtárs minisztériumában, tízmilliókért!

  28. Pomócsik szerint:

    Nem értem a történetet. Az utolsó fillérig mutassák be azonnal a kampányköltségeket! Kötelességük megtenni!

    Ha én nem tudom bemutatni a számláimat, akkor úgy megbüntetnek, hogy arról koldulok, és még lehet, hogy egy vagyonellenőrzést is rám küldenek. Az MSZP-nek meg bármit lehet?

  29. Zolika szerint:

    Borkának: nem lenne egyszerűbb igazat mondani? Álljanak már elő a számláikkal!

  30. spam szerint:

    Dea a csevakos számlálkait is mutassák be!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  31. aloe szerint:

    Sasmadár, alias Szilárd,
    Tetszik ez a kampány duma, “Milyen is az egy melósruhába beleizzadni, megdolgozni valamiért, örülni a munkának, az alkotásnak, kemény és tisztes melóval eltartani a családot. ”
    De ettől függetlenül még az egyszerű munkás ember is ha behívják a tévébe egy interjúra, felveszi az ünneplőjét.
    Egy képviselő mikor a választói elé lép, megtiszteli az öltözékével (is) az embereket. De ha Gárday még tényleg gyerek, ahogy írod is fenti bejegyzésedben, akkor nem szóltam. Csak egy gyerek miért akar politikust játszani?!

  32. csepeliiszap szerint:

    Úgy látszik, hogy a pénzmosás, sikkasztás, számlaügyek, amik kirobbantották – ne hallgassuk el – a kettős gyilkosságot, ennek folyományait is továbbkísérik. Csak nehogy ebből is újabb tragédia legyen.

  33. spam szerint:

    Szerintem nem a ruha teszi az embert. Tök mindegy, miben volt a jelölt. Az a fontos, amiről szó volt. Úgyhogy nem kell itt a mellébeszélés.

    Folyik a lé a szoci kampányra. Miből?

    Aloe, ez a gyerek, ahogy mondod, elintézte az életveszélyes aknák lefedését, az életveszélyes villanyoszlopok megjavítását. Elintézte, hogy visszacsökkentsék a sétányokon a parkolási díjakat, miután a “mohó Szentecky” azt a háromszorosára felemeltette (nagyon találó megfogalmazás).

    Eközben a többi nagy felnőtt képviselő, akik irányítják a várost, mit csinál?
    Buszjáratot terel el, közpénzből kampányol… stb stb.

  34. aloe szerint:

    nem én mondtam, hogy gyerek, olvass figyelmesebben, Sasmadár állította, h az. én arra reagáltam

  35. atlétaa szerint:

    Csak anyázni,személyeskedni,mocskolódni tudtok……………mindenki söpörjön a saját portája elött……………nagyon gyenge a szinvonal…………Hajrá CSEPEL……..

  36. loastman szerint:

    Vasárnap este elmondom, hogy miért nem lesznek számlák, addig hagyok időt…

  37. atlétaa szerint:

    “Anyu, ugye az apunak nincs igaza és most már nem is lesz”?-kérdezte fiam szerfelett reménykedve öt éves korában……………csak a CSEPEL–és -SZENTECZKY……………

  38. Bubus szerint:

    A törvény előírja, hogy a pártoknak el kell számolniuk a kampányköltségeikkel. Akkor meg tessék előállni azokkal a számlákkal, punktum!

  39. loastman szerint:

    Bubus: borítékoltam a válaszukat.

  40. napsugár szerint:

    Csak egy kérdésem van. Amikor -a sajtótájékoztatón ruházatával mindenkit megtisztelő, szerelőnek öltözött- Gárday Balázs a Kiserdő takarításához eszközöket kért és kapott a Csevaktól, az nem közpénzből ment???? Most nevetek…. 😀

  41. Bubus szerint:

    Ne nevess te kis butus, érdeklődj.

    A Csevak még a Kis-Duna parti civileknek is köteles (vagy kénytelen?) volt az összegyűjtött szemét elszállításában segítkezni. Más azonban a szemetet összeszedni, olyan eszközökkel, amelyek nem fogynak el, nincs költségük, és megint más dolog közpénzes földmunkagépekkel árkokat ásni, és fákat ültetni, amelyek nem kevés pénzbe kerülnek.

  42. aloe szerint:

    Bubus drága,
    Minek nincs költsége???
    A szemét és konténerek elszállításának?
    Na ne röhögtess már.. Tényleg vicc, ami ezen az oldalon megy.. 🙂

  43. loastman szerint:

    Kedves Napsugár!

    Idéznék a cikkből: “Ennek kapcsán bemutatta a Fidesz fénymásolt kampányanyagait, továbbá egy egyoldalas nőnapi és egy ugyanilyen húsvéti üdvözlőkártyát, illetve egy egy névjegykártya méretű kártyát, mely a szavazással kapcsolatban tartalmaz információkat. Mint elmondta, irodaszereket vásároltak még a kampányhoz, illetve a Kiserdő kitakarításához védőeszközöket.”

    Mit adott a Csevak?

  44. napsugár szerint:

    Kedves Lostman!

    Szerintem nem fog megsértődni Balázs vagy Szilárd, ha megkérdezed tőlük, mit biztosított számukra a Csevak. Hogy ezt nem írták le a cikkben?! Egyrészt nem lep meg, másrészt ennek elhallgatásáról megint csak őket érdemes kérdezned.

  45. Bubus szerint:

    Aloe, ne legyél már a drága MSZP-dtől ilyen elvakult.

    A szemetet nem kell elszállítania a Csevaknak, nem tartozik az alapvető fenntartói kötelességei közé? A faültetés nem egészen más feladat, nagyobb költségekkel, mint a tisztaság fenntartása, amit minden nap meg kell tenni hétfőtől vasárnapig? Szerinted esetleg meg kellene büntetni azokat a gonosz embereket, akik összeszedik mások után a szemetet?

    Mészárosnak meg Avarkeszinek nem a saját pénzén kellett volna fákat venniük? Nem? Biztos?

  46. aloe szerint:

    Az éves faültetések is a Csevak feladatai közé tartoznak, mely fákból bárki igényelhet, mint ahogy korábban már más pártok és civil szervezetek is kaptak fákat. Szóval miért kellett volna Mészárosnak és Avarkeszinek a saját pénzén fákat ültetni?
    Vagy ha nekik kellett volna, akkor már Gárday is elszállíthatta volna a szemetét a saját pénzén.
    Amúgy szerinted meg kell büntetni azokat a gonosz embereket, akik fákat ültetnek?

  47. Öreg halász szerint:

    És még az MSZP nyomja a dumát, hogy nincs ingyenétel.

    Pedig itt úgy tűnik, hogy minden ingyen van, csak nem mindenki tud róla.

  48. miska72 szerint:

    Számlákkal 80 ezer emberért! 🙂
    atlétaa te fizetett MASZOPOS vagy? 😉

  49. miska72 szerint:

    l”Borka-Szász Tamás:

    2009. április 23. 22:40-kor
    Tisztelt Uram!
    Aki leférgezi polgártársait, illetve a fákon akasztva szeretné látni őket, az még a féregnél is lejjebb van. Ott már nem is tudom mi van.. talán az egysejtűek?

    (Vajon hol van a csepelinfo oly kényes ízlésű moderátora? Biztosan éppen most ment ki valahova…)

    Tisztelettel,

    Borka-Szász Tamás
    alias Féreg”

    Ezen Önnek és a Csepeli Önkormányzati MAFFIÁNAk is elkellene gondolkodni!

    Már mondtam, ha nem bírja a gyűrődést el kell menni 3 műszakba esztergálni! Ja oda ész is kell?
    Nem muszáj POLITIZÁLNI! 🙂 🙂 🙂

  50. miska72 szerint:

    Mert ez egy MAFFIA! BIZONYÍTÉKAIM VANNAK!

  51. miska72 szerint:

    MSZP-s plakát minden lámpán és fán.
    De szép látvány. 🙂

  52. miska72 szerint:

    Tisztelt Borka úr!

    Még ön is ülhet a vádlottak padján! 🙂

  53. miska72 szerint:

    Lesz itt még RENDSZERVÁLTÁS!

  54. miska72 szerint:

    Seres Mária beszámolója egy parlamenti ülésről:

    Vannak napok, amiket be sem kell jelölni a naptáramban, hisz úgysem fogom soha elfelejteni. Ilyen lesz április 14. Szűk két órát töltöttem a Parlamentben. Tanulságos volt.
    Egyedül mentem – egyedül képviseltem 605 ezer embert.
    Először vettem részt parlamenti ülésen.
    A díszpáholyban biztosítottak helyet nekem, mint a népszavazás kezdeményezőjének. Ez a páholy közvetlenül a képviselői széksorok mögött van, tehát közelről szemlélhettem és hallhattam a „nívós” képviselői munkát, és ízelítőt kaptam az ülés közbeni – elnézést a szóért de nem találok jobbat helyette – primitív szóbeli és egyéb megnyilvánulásokból is.

    Az első döbbenetet az ülésterem zaja okozta. Alig hallottam mit mond a szónok. A képviselők beszélgettek, telefonáltak, ki-be járkáltak, újságot olvastak. Felnevettek egy-egy nyelvbotláson, felhördültek egy-egy „bevállalós” mondaton. Így viselkedik a politikai „elit”?! Úgy éreztem magam mint egy sportmérkőzésen: van két csapat, két ellenfél – de a szurkolókat már nem a játék szépsége érdekli, hanem egymás hergelése. A saját csapatnak elnézik a botladozását is, de az ellenfél nem tud olyan bravúrt végrehajtani, amire ne acsarkodással vagy gúnnyal reagálnának.

    Abban a zűrzavarban figyelni sem lehet. Ha szavazásra kerül sor először csengetnek, hogy mindenki bejöjjön a folyosóról, a büféből. Következik a gomb-nyomás. Tisztelet a kivételnek, de a többségnek fogalma sem lehet miről is van szó, ám a frakció-vezér elkiáltja magát hogy IGEN vagy NEM és akkor azt a gombot nyomják. Ezt hívják úgy, hogy frakciófegyelem – no meg persze demokráciának is… Szégyen! Nincs odafigyelés, egyéni vélemény, saját lelkiismereti döntés, netán a választók érdekének szem előtt tartása vagy bármilyen mérlegelési szempont… És így a szavazási eredményt mutató tábla sem okoz senkinek meglepetést.

    Azt sejtettem, hogy nem leszek túl népszerű a 386 képviselő körében. Miért is lennék? Viszont 605 ezer ember – mit ember: választó! – véleményét azért mégis csak illene tiszteletben tartani éppen nekik, mint bennünket képviselőknek.
    Hogy engem Gyurcsány-bérencnek nevezzenek és azt mondják, bravó, így kell kilopni 4 milliárdot az ország zsebéből, azt nem személyeskedésnek tekintettem, hanem a sok százezer emberrel szembeni ostoba tiszteletlenségnek.
    Az, hogy rám megvető pillantásokat tesznek, gúnyosan elhúzzák a szájukat vagy a hátam mögött cinikus és gusztustalan megjegyzéseket tesznek az sem érdekelt, de hogy egy képviselő ebből az egész népszavazásból csak annyit szűrjön le, hogy, idézem: Az kéne hogy ingyen dolgozzunk, mi!? – ez már kiverte nálam a biztosítékot. Nem, nem kell ingyen dolgozni. Csak dolgozni. De amit láttam, azt ennek semmiképpen nem lehet nevezni.

    Akadtak olyan képviselők is, akik gratuláltak. Pontosan négyen, és őszintének tűntek. Ki is fejtették, minek köszönhetem az elismerésüket. A parlamenti hangvételről is egyezett a véleményünk: ez a stílus immár totális kudarc. Amikor arra sem hajlandóak, hogy meghallgassák a másik véleményét, hisz már a mondandója első pillanatában tudják, hogy le fogják szavazni, csak azért mert ő mondja, akkor elvárható hogy ő majd figyelemmel lesz a másik álláspontjára?
    Úgy gondolom, naivitás lenne azt képzelni, hogy ezek a pártok valaha is megtalálják a közös hangot (szerintem nem is keresik). De azt is, hogy képesek lennének bármit is megoldani…

    A népszavazásról végül határozatot hoztak. Előtte egyetlen frakcióvezető sem élt a megszólalás lehetőségével. Fel sem merült az EP választással együtt történő lebonyolítás, pedig ígérték, hogy a frakciók egyeztetnek.
    Minden frakció vezére az IGEN szót kiáltotta, így azt a gombot nyomták. A képviselők tehát népszavazást „akarnak” a saját költségtérítésükről. Hárman tartózkodtak.
    És már megvan az is, mennyibe kerüljön a procedúra: maximum 3,9 milliárdba.

    Közben odakint zajlott a civilnek egyáltalán nem nevezhető tüntetés.
    Furcsa volt látni, ahogy a képviselők a parlamenti folyosón sétálva kipillantottak a térre: ugyan mi zajlik odakint. Feszültségnek, bizonytalanságnak nyomát sem lehetett érezni. Védve voltak. Az egész teret lezárta a rendőri kordon, csak a térbe torkolló utcákon gyülekezhettek az emberek.

    Amikor kiléptem a Parlamentből szónokok mikrofonba kiáltott szavainak foszlányát fújta a szél. Érteni semmit nem lehetett belőle. A tömeg hangja meg el sem jutott az Ország Házáig.
    Furcsa érzés volt lépkedi a kiürített téren. Egyik oldalon a szigorúan védett „elit”, a kordonon túl pedig az elégedetlen felhergelt tömeg. Én meg ott sétáltam közöttük, középen, egyedül. Kicsit elméláztam ezen a szimbolikus helyzeten, de hirtelen kaptam egy kijózanító jégesőt a nyakamba…

    És végül innen üzenném az előttem helyet foglaló képviselőknek, hogy nem attól leszek boldog, ha hozzák a villamosjegyüket elszámolni, hanem ha nem kell majd nekik több jegyet váltani.
    Legalábbis a Kossuth térre nem.

  55. miska72 szerint:

    Így képviselnek minket az “urak”a TISZTELT házban!

  56. miska72 szerint:

    Így képviselnek minket az “urak”a Polgármesteri hivatalban is!
    Ez a való világ! 😉

  57. Gigi szerint:

    Öreg halász, akkor ezek szerint az önkormis holdudvarosok között jellemzőek a nyomdászok? 🙂

    Aloe, nyugi, itt sem folyik egyéb, mint ahogyan Seres Mária az országgyűlést lefestette: “A saját csapatnak elnézik a botladozását is, de az ellenfél nem tud olyan bravúrt végrehajtani, amire ne acsarkodással vagy gúnnyal reagálnának.”

  58. Gordon szerint:

    Seres Máriának innen üzenem, hogy régen nincs már villamosjegy.

  59. atlétaa szerint:

    Hiteltelenmiska:Ez csak egy fórum öreg 2009,de téged az élet is kimoredál,ugyan is diszkvalifikálod önmagad az értelmes emberek táborából……….szánalmas……..Hajrá CSEPEL…….

  60. Nagyapó szerint:

    Borka et.!
    Ha járt a sétányokon, akkor láthatta, Mészáros és Gyurcsány et.-ak lógtak a fákon. Önök akasztották fel őket, miért csodálkoznak?
    Milyen pénzből kampányoltak?
    Lássuk: Padödö tehenek 800eFt, mögöttük Mészáros et. 12 méteres tablója 100 eFt, Mészáros et. fákon lógva, 500eFt, Mészáros et. buszokon lógva 600 eFt, kaja-pia 100eFt, fűnyírás (CSEVAK) kb. 21 eFt, Mészáros et. szórólapja – ahol elmeséli, hogy mit tett az önkormányzat a mi pénzünkből – 200 eFt, Mészáros et. szórólap 2, ahol elmeséli ugyanazt, hogy mit tett az önkormányzat a mi pénzünkből, akkor, amikor ő még a halakat “lőtte” (fordítva tartotta a botot) Deme et.-sal együtt, 100eFt.
    Ez így együtt 4 842 000 Ft, azaz majdnem 5 mFt, akkor, amikor egy országgyűlési képviselőnek (igaz Avarkeszi, Podolák et.-ak!) 1 mFt-ból kell gazdálkodni.
    Mibúúl, ahogy Orosz et. szokta mondani (nagy embereket csak szószerint), kérdezhetik a 13. havi nyugdíjat elvesztő öregek, a GYES-GYED-et elvesztő kismamák, mibúúl telik?
    Szemben a Fidesz-KDNP által bemutatott, számlákkal igazolt 160 000 Ft költséggel.
    Borka et.! Miről beszélünk? Igaz, Cato után szabadon hogy:

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  61. panelproli szerint:

    Ne követeljétek már annyira a számlákat, még a végén megint lelövik egymást az elvtárs-urak, :)-ha nem stimmel a pénzügyi elszámolás.
    Vagy épp ezért követeljük?!?!?!

  62. miska72 szerint:

    atlétaa nekem nagyobb a rajongótáborom, mint neked.;)
    No comment. 🙂
    Hová tűnt Borka-Szász Tamás? 🙂
    És én mondom az igazat akkor is ha neked és az elvtársaknak nem is tetszik!
    Ezt 2 Bírósági JOGERŐSEN MEGNYERTper is BIZONYÍTJA!
    Gezemberek vezetik az országot!
    Gazembrek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos!
    Hajrá magyarok ……!

  63. atlétaa szerint:

    Sajnos keserű ember vagy te miska gyerek………….(gazember,szélhámos) válámi ujat ha lehetne.Hajrá CSEPEL……..

  64. miska72 szerint:

    Attól méfg nekem van igazam. 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  65. atlétaa szerint:

    Lehet,hogy igazad van.:)

  66. miska72 szerint:

    atlétaa tudod mi a baj? Az a baj, hogy őont azoknak kell bizonyítani akik a HIBÁKAT BŰNCSELEKMÉNYEKET ELKÖVETTÉK. Na az a baj. Tudod mindenghol a szocialisták vannak. A RENDSZERVÁLTÁS még NEM történt meg! Mindenhol ojan emberek vennak, akik KAPCSOLATAIK útján kerültek az államigazgatásba, és a hivatalokba. Mindegy, ogy nem ért hozzá akor is alkalmazzuk, mer hát sógor, barát, koma, rokon. Ha valaki valamilyen, hibát elkövet, ezt többek közt ezért se lehet FELELŐSSÉGRE VONNI. Hogy néz már ki, hogy a legjobb cimborámat pénzbírságra, vagy BÖRTÖNBE juttatom. Na ez itt a baj. Ez egy SZERVEZETT BŰNSZERVEZET.
    Demokrácia? DIKTATÚRA! Demokrácia? HOL? Mindenki tud valami umákságot a másik cslekedeteiről! Igy nem is lehet felelősségre vonni SENKIT! Tudod: ” ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni?”
    Nem e lehetne e? Hát igy már lehet. Majd intézkedem, és eltusolom az ügyét.
    Na ez a való világ. 😉

  67. miska72 szerint:

    atlétaa nem volt benne gazemberezés meg szélhámosozás. 😉
    De szerinted milyen emberek ezek?
    Mert nem tisztességesek, nem becsületesek, abban ugye egyetértünk. 😉

  68. miska72 szerint:

    Látod Borka-Szász tamás is csak vergődik itt mint hal a parton, nem azt mondta, hogy miska 72 én nem ismerem a történetét, beszéljük meg.
    Csak azt, hogy KIKÉREM NMAGAMNAK. Na ez nem párbeszéd. Ha én politikus lennék, akkor ha valakinek valamilyen problémája lenne azt MEGHALLGATNÁM! Váltsunk hangnemet és tisztességesen normális hangnemben beszéljük meg az esetet. Kérném, hogy találkozzunk, felajánlanák neki egy találkozót, a hivatalban, és ha neki van igaza, akor TELJES MELLBEDOBÁSAL TÁMOGATNÁM! Ha a pártom GAZEMBERSÉGET VÉGZETT MEGINDÍTANÁM A FELELŐSSÉGRE VONÁST? ÉS KILÉPNÉK EBBŐL A PÁRTBÓL! Mert csak egy igazság létezik!

  69. atlétaa szerint:

    Van köztük bőven tisztességes meg becsületes,de te azokat nem ismered..sajnos ilyen világot élünk.

  70. atlétaa szerint:

    Na azért csak kijön az igazi éned,ha ilyeneket irnál biztos meghalgatnának.

  71. miska72 szerint:

    atlétaa ÍGY KEZDTEM AZ ÜGYINTÉZÉST!!!!!!!!!!!!!!! 😉
    NEM VOLT EREDMÉNYE!!!!!!!!!!!!!!!! 🙁
    Van köztük bőven tisztességes?
    Csak én vagyok ilyen peches, hogy nem találkottam velük sehol?
    Pedig nagyosn sok embert kerestem meg. Pártállástól függetlenül, HATÓSÁGOKAT!

  72. atlétaa szerint:

    Sajnos ez van ezt kell szeretni szokták mondani az okosok………Hajrá CSEPEL……………

  73. […] az MSZP mindent megtett, amit pénzért meg lehetett tenni. Elképesztő mennyiségű plakát, buszos hirdetések, jó minőségű […]

  74. […] közelmúltban a “pipás horgász” keltett sokmilliós kampányával feltűnést, de a sok pénz is kevésnek bizonyult a “magyar NIKE-jel” befutásához. Arról nem is beszélve, hogy […]

  75. […] „civilt”, a Csepeli Horgász Egyesület elnökét, Mészáros Ferencet indítsák. Azonban a többmilliós kampány és a „közbeszerzési aduász” Borka-Szász Tamás kampányfőnöksége ellenére sem jött be […]

Itt lehet hozzászólni !