VISSZAUTASÍTJUK A BALOLDAL RÁGALMAIT

Fidesz.hu

bild

Egy előre megkomponált baloldali támadásról van szó Magyarország ellen – utalt Németh Szilárd a Spiegel Werner Faymann osztrák kancellárral készített interjújára, a szerb Blic és a Magyar Narancs legutóbbi címlapjaira szombati sajtótájékoztatóján.

A képviselő a Fidesz-KDNP nevében határozottan visszautasította a nemtelen bírálatokat, egyúttal felszólította Ausztria miniszterelnökét és az említett lapokat, hogy kérjenek bocsánatot Magyarországtól és Orbán Viktor kormányfőtől.

A támadásokat Németh Szilárd azzal indokolta, hogy hazánk az egyetlen schengeni ország, amely betartja a schengeni egyezményt, a Dublin III rendeletet, valamint a genfi konvenciót is, a ránk zúduló illegális migránsok kezelésében.

Görögországot nem éri semmi kritika, részükről rendben van az, amit a görögök csinálnak – jegyezte meg.

A kormánypárti politikus szerint egyértelmű, hogy az osztrák kancellár nyilatkozata belpolitikai célokat szolgál, „hiszen nem áll jól a szénája a baloldali politikusoknak az előttük álló helyhatósági választásokon”.

Egész Európában a baloldali politikusok „szavazatszerzési szándékkal” állnak ki az illegális migránsok mellett, bennük új baloldali szavazókat látnak – mutatott rá.

Németh Szilárd hangsúlyozta, hogy a nyugat-európai politikusok szavaival éles ellentétben áll az, amit tesznek. Példaként említette, hogy Ausztria az elmúlt napokban többször lezárta hermetikusan határait, a vonatok Magyarországról nem mehetnek át, ami viszont teljesen ellentétes a schengeni szerződéssel. „Jól látható, a felelőtlen nyilatkozatok melyek, arra csábítják ezeket az embereket, hogy Európa felé vegyék az irányt, szét fogják feszíteni az Európai Unió határait” – emelte ki.

A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy Nyugat-Európában éles ellentét van a vezető politikusok által támogatott politika és az európai polgárok véleménye közt.

Meg kell védeni azokat a sikereket, melyeket hazánk az elmúlt öt évben elért, ezeket a sikereket saját magunkra kell fordítanunk – húzta alá, utalva arra is, hogy az európai és hazai baloldal felelőtlen bevándorláspárti politikája veszélyezteti az eddig elért eredményeket. „Számunkra az a legfontosabb, hogy a törvényes rendet az európai és magyar kultúra megvédése érdekében visszaállítsuk” – szögezte le, hozzátéve, hogy cél az illegális migránsok Európa felé tartó áradatának megállítása.

(fidesz.hu)

32 hozzászólás “VISSZAUTASÍTJUK A BALOLDAL RÁGALMAIT” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Ezt a süket dumát.
    A nem kérünk a bevándorlókból dicséretesebb lenne a néha akadozó befogadásnál.
    Kedves segédtornatanár helyettes jelölt úr, ugye ezt nem gondolja komolyan.

  2. Kalitka szerint:

    Labanc majom!

    Inkább nézne tükörbe. Hitler nem osztrák volt véletlenül? Megnézhetné a korabeli felvételeket, milyen elragadtatással hurrázott, éljenzett a nép, mikor Hitler bevonult. Kétszínű ökör. Ha valahol van idegengyűlölet a világon, az akkor Ausztria. Minden nemzetet utálnak. A különbség annyi, hogy a tőlük keletre lévőket le is nézik, a tőlük nyugatra lévőket pedig csak simán megvetik. Ha üldögél velük egy órácskát az ember, rövidesen előkerül a Judenfrage. Kedvenc témájuk. Köpködnek, gyűlölködnek, mocskolodnak kifogyhatatlanul. Ráadásul egy öntelt, tehetségtelen, suttyó népség. Sportban, művészetben, zenében sehol sincsenek.

  3. ebihal szerint:

    Ugye mondtam már, hogy nem normális!?

  4. felix szerint:

    Kalitka!
    Karakter gyilkolsz gondolkodás helyett.
    Népet köpködsz azért mert a politikusai emberségesebbek a tieidnél.
    Tudod ez az elfojtott szégyenérzettől van.
    Ser primitiv.

  5. mandaf szerint:

    Igen tisztelt keresztény Csepeli polgárok!
    A csepeli szocialisták,gyurcsányisták, eggyüt-pm-ek az iszlámvallást szeretnék felvenni, mert lehet négy feleségük és lehet verni, rugdosni őket bűntelenül, mert a vallás nem tiltja, inkább üdvözítőnek tartja. . Bár lehet, hogy testmozgás e-formáját most is űzik.

  6. felix szerint:

    Különösen az ateisták.
    Ész hova mész,

  7. felix szerint:

    A vakkomondoros keresztény fideszes ként verte a nejét.
    Ott a vallás nem akadály.

  8. Grün Izidor szerint:

    mandaf!
    Miért kell ahhoz muzulmánnak lenni, hogy több neje legyen valakinek?!
    Tegnap helyeztek örök nyugalomra egy embert Akit gyászoltak:
    Törvényes felesége, törvényes gyermekei, szeretője és annak törvénytelen gyermekei!
    A búcsúztató beszédet egy keresztyén tiszteletes mondta!

  9. felix szerint:

    fideszesként

  10. Grün Izidor szerint:

    A Magyar Narancs címlapja kísértetiesen hasonlít egy szlovák karikaturista, Marian Kamensky bő egy hete közölt grafikájára, ami ugye a szerb Blic nevű újság címlapján is megjelent, csak egy kicsit más Orbán képpel!
    http://valasz.hu/data/cikk/11/4989/cikk_114989/Orban_karikatura.jpg

  11. Tarjányi László szerint:

    ELÉGEDETT VAGYOK! AZ ESZES PARASZTGYEREK LEGÚJABB MÉMJE IS KIVÁLÓAN MŰKÖDIK!
    A szentgotthárdi befogadó tábor is az ötletem szerint működik, a migránsok gyalog átmennek Ausztrába! Rögtön ezt kellett volna tenni, nem a bicskei vonatmegállítással próbálkozni!
    AZ ESZES PARASZGYEREK AKÁRHÁNY HABONYNÁL TÖBBET ÉR!
    Magyarország jövendő fideszes vezetője le fogja cserélni Habonyt az eszes parasztgyerekrel!
    KÖSZÖNÖM ILLETÉKES! 😉

    http://csepel.info/?p=43944#comment-249997 “Németország telítődik – megérkeztek a terroristák is”
    Tarjányi László szerint:

    2015. szeptember 12., szombat – 00:01

    Az illetékesek megfogadták az eszes parasztgyerek legutóbbi tanácsát a menekültprobléma okos és törvényes megoldására! Már nem Debrecenbe meg Bicskére viszik a migránsokat, hanem Vámosszabadiba, meg Körmendre, meg két nap múlva már Szentgotthárdra is!
    Én javasoltam hogy a nyugati határ mellett levő befogadóállomásra kell szállítani a migránsokat, a többit majd ők megoldják GYALOG! Az osztrákok ugyanúgy nem tudják majd feltartóztatni őket, ahogy mi meg a macedónok sem!

    http://csepel.info/?p=43770#comment-248597 “Magyarország csak észhez térítette a nyugatot a menekültvonatokkal?”
    Tarjányi László szerint:

    2015. szeptember 02., szerda – 22:34

    OKOS ÉS TÖRVÉNYES MEGOLDÁS! Magyarország az összes délen bejövő migránsnak adjon menetlevelet a vámosszabadi menekülttáborba, azzal hogy ott fogják elbírálni a menedékkérelmüket! A többit megoldják a migránsok, Vámosszabadi határátkelőhely Szlovákia felé, pár perc gyalog.

    Javaslat Németh Szilárdnak, a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnökének, Magyarország leendő vezetőjének. Copyright Tarjányi László.

    Aki érdekelt, kérem továbbítsa!

    http://csepel.info/?p=43798#comment-248760 “Bicskén pattanásig feszült a helyzet – megdöbbentő videó”
    Tarjányi László szerint:

    2015. szeptember 03., csütörtök – 22:44

    Baj akkor van ha egy fideszes gondolkodni kezd, mert akkor mindent elront!

    Tegnap este javasoltam annak akit illet, hogy minden Röszkénél belépő menekültnek adjanak egy papírt, hogy menedékkérelmét a Győr-Sopron megyei Vámosszabadi befogadó állomásán fogják elbírálni, s ezzel az igazolással ingyen utazhassanak a célállomásra!
    Vámosszabadi egyébként határátkelőhely Szlovákia felé, pár perc gyalog a befogadó állomástól, a többit meg majd megoldják a menekültek! Kértem a javaslat továbbítását az illetékes felé.

    Mit tesz erre a fideszes döntéshozó? Gondolkodik! Bár ne tette volna, az eszes parasztgyerek javaslatát változtatás nélkül kellett volna megvalósítani! Akárcsak 2002-ben! Akkor is gondolkodtak, aztán változtattak az eredeti javaslaton (azonnal gázárcsökkentést ígérjenek!), csak a gázár változatlanul hagyását ígérték, vesztettek is!

    Az illetékes mégsem valósíthatta meg az eszes parasztgyerek javaslatát a menekültválság megoldására, mert akkor NEM ADHATTA VOLNA ELŐ SAJÁT ÖTLETEKÉNT (!), ezért a vámosszabadi befogadó állomást a bicskei befogadó állomásra változtatta! Persze oda nem mentek volna önként a migránsok, így EL KELLETT RABOLNI ŐKET A MEGTELT VONATTAL! Annyi eszük a migránsoknak is van, hogy a célállomást megkeressék okostelefon térképapplikáción! Vámosszabadi a szlovák határon van, át lehetett volna sétálni gyalog, a szlovákok meg úgyis továbbengedték volna a migránsokat Csehországba, a csehek meg Németországba!

    Kedves fideszes ILLETÉKES, ez jól elrontottad! Felesleges szerencsehozó talizmánnak tekinteni az eszes parasztgyerek ötleteit, ha gondolkodással azt elrontjátok!

    Apropó, a liberális média és politikai közösség kérte, szíveskedjék jelentkezni annak az idiótának, aki ezt a bicskei vonatmegállítást kitalálta!
    Kedves ILLETÉKES, illene ennek a kérésnek eleget tenni!

  12. Kalitka szerint:

    Felix!

    Teljes hülyeség, amit írtál!
    Ez egy jellemtelen manyus, nincs karaktere.
    Nem emberséges, csak egy álszent ökör.
    Én nem köpködök egy népet a politikusai miatt. A hétköznapi emberről írtam, amit írtam, és tapasztalatból tudom, hogy sajnos igaz.
    Végül nem kell mindekinek tapsolni, aki Orbánt szidja.
    Olvasd el Kertész, Konrád idevágó írásait.
    Szégyenérzet? Ugyan miért?

  13. felix szerint:

    Katka.
    Ja ha önmagukért köpködöd őket az más.
    Akkor bocsi.

  14. helyi szerint:

    Szilárd! Ülj le, egyes! Vagyis megbuktál, ahogy egykori tanítónőd mondta az egyik reggeli rádióműsorban hétvégén! Ahogy fogalmazott: “Én nem erre tanítottam ezt a gyereket, egyáltalán nem vagyok rá büszke” 🙂

  15. ebihal szerint:

    Az eszes paraszt csak nem ellopta a macedónok ötletét?

  16. joságos szerint:

    T. Kalitka! A szombati 17:19-es H.Sz.-z a következőket kívánom megjegyezni: Kiváló sőt világhírű zenészeik voltak. Talán ezekről maga is halott! Mozart, Haydn, Strauszok! Írok közül Franz Kafkát említeném mert az Ő nevét talán maga is ismeri! A sok sok kiváló tudósuk közül az örökléstan megalapozóját említeném a neve Gregor Mendel mert róla az általános iskolában is tanultak! Ami a sportot illeti! rengeteg olimpiai és világbajnok sportolójuk van a téli sportok köréből. Azonban Niki Lauda nevét talán maga is ismeri! Ha nem, Ő háromszoros világbajnok F1-s versenyző! Amúgy abból amit le irt az tűnik ki mintha maga gyűlölködne!

  17. Grün Izidor szerint:

    T. joságos!
    Úriemberhez nem méltó egy fegyvertelennel szellemi párbajt vívni! 😀

  18. joságos szerint:

    T. Grün Izidor!
    Igaza van! Sajnos ki jöttem a sodromból.

  19. Tarjányi László szerint:

    Az eszes parasztgyerek nem lopta el a macedónok ötletét, ők határtól határig szállítják őket!

    Ahogy kihangsúlyoztam, OKOS ÉS TÖRVÉNYES MEGOLDÁS, a migránsokat Röszkéről egy befogadó állomásra kell szállítani, mert ezt írja elő a dublini egyezmény! A kormány Debrecenbe meg Bicskére szállította őket, pontosabban adott nekik egy papírt amivel ingyen utazhattak vonaton az említett befogadó állomásokra. Csakhogy a migránsok a budapesti átszállás helyett itt maradtak Budapesten, s okozták a lehetetlen állapotokat a Keleti környékén. Ebből nem találta a kiutat sem a kormány, sem az ellenzék!

    Én ezért javasoltam az OKOS ÉS TÖRVÉNYES MEGOLDÁST, hogy Vámosszabadiba kell utaztatni a migránsokat, ami közvetlenül a szlovák határnál van és nemzetközi határátkelőhely! A problémát a migránsok maguk megoldják, annyi eszük van hogy gyalog kimenjenek Magyarországról!

    Sajnos az ILLETÉKES ezt rosszul valósította meg, a Keletiben zsúfolásig megtelt vasúti szerelvényt “elraboltatta”, azaz elindította nyugati irányban, de a migránsokat Bicskén megpróbálta letessékelni a vonatról. Nem ment, ennek a megoldása az lett, hogy az osztrákok humanitárius okokból egy napra kinyitották a határt a vonatok előtt, aztán meg lezárták.

    Kénytelen voltam az ILLETÉKEST egy újabb tanáccsal helyreigazítani, végre megértették a lényegét, a határ közelében levő befogadó állomásokról a migránsok GYALOG át tudnak menni! Az osztrákok meg ugyanúgy nem tudnak velük mit tenni, mint ahogy mi meg a macedónok sem tudtak!

    A Csepelinfó törzskommentelői mindennek elmondtak a javaslattétel napján, holott elmagyaráztam nekik, a németek meg más sem tudják őket visszatoloncolni, ha egyszer beléptek oda, mert eltűnnek a no-go zónákban. Egyébként meg több rendőr kellene egyetlen személy kitoloncolásához, ez tízezreknél megoldhatatlan!

  20. ebihal szerint:

    Tarjányi!
    Ne polírozd magad, a végeredmény ugyanaz!

  21. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. László
    Soha sem fogsz tudni olyanokat írni, ami a gonosz sötétségben fényt jelenthetne.
    Dacára annak, hogy a fáklya a kezedben van.

  22. ebihal szerint:

    Ezek szerint te már menthetetlen vagy!

  23. felix szerint:

    Most az egyszer jól látod GONDOLKODÓ.
    Ennek a pöcs kormánynak hiába ír bárki bármit, nem oszlik a gonosz sötétség.
    Bár te nem tudod, de pöcs nélkül ezt írtad.
    Mondhatnám töketlenül.

  24. TenkA szerint:

    joságos

    Franz Kafka nem osztrák volt. A többi stimmel.

    Auf Wiederschauen!

  25. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Kövér László, hangsúlyozva, hogy a rendszerváltozáskor indult és azóta színre lépő pártok közül a Fidesz a legsikeresebb, nemcsak Magyarországon, hanem az egész volt szocialista táborban. Nem találni még egy olyan pártot, amelyik 1990-ben elindult, mind a mai napig létezik, és immár harmadik kormányzati ciklusát tölti. Nincs még egy olyan politikus, mint Orbán Viktor – mondta. Nem ismerik a Fideszt, akik azt gondolják, ilyen egyszerűen el lehet őket távolítani. Ez egy politikai közösség a szó legszorosabb értelmében, és erejét éppen a nemzet iránti elkötelezettség adja – fejtette ki Kövér László.”

  26. ebihal szerint:

    Érdekes! A közelmúltban azt nyilatkozta, őt már nem érdekli a Fidesz, csak a családja.
    Szerintem eddig is így volt, a saját zseb volt neki a fontos!

  27. joságos szerint:

    TenkA!

    “Kafka középosztálybeli német zsidó családban született Csehországban, ami akkor az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. Apja Hermann Kafka kereskedő (1852–1931), anyja Julie Kafka, sz. Löwy (1856–1934) Bár anyanyelve német volt, Kafka gyermekkorában megtanult csehül és egész életében folyékonyan beszélte.”
    Gondolom így már ez is stimmel! Amit leírtam azt fejből írtam az idézet a Wikipédiából van.
    A viszontlátásra!

  28. Grün Izidor szerint:

    joságos!
    igaza van TenkA-nak!
    Kafka nem volt osztrák!
    Sőt magyar sem és cseszki sem! Az meg hogy csepeli volt légből kapott állítás lenne!
    A többi amit Ön írt stimmel! 😀

  29. TenkA szerint:

    Kedves joságos!

    wikipedia?

    Akkor már:

    http://mek.oszk.hu/01300/01391/html/vilag175.htm

    “Zsidó volt németek között, miközben német volt a csehek között, míg prágai csehnek számított az Osztrák-Magyar Monarchiában.”

    Illetve: http://konyves.blog.hu/2013/07/03/130_eve_szuletett_franz_kafka

    De nem offolok tovább, nem ez a téma. 🙂

    Auf Wiederschauen!

  30. nagyapó szerint:

    Az EU országainak baloldali vezetői, mind a bevándorlók szavazatainak köszönhetik hatalmukat. Rövidtávú érdekük (a hatalom megtartása) továbbra is a bevándorlás támogatása. Németországban 6 millió a bevándorló, aki szavazhat.
    Franciaországban Hollande 1,1 millióval előzte Sárközyt, miközben 2millió arab szavazott rá.
    Ausztriában 550 000szavazó, a szavazók 8,6 %-a migráns.
    Folytathatnám, de a lényeg, hogy a baloldal csak a migránsokkal tudja fenntartani hatalmát.
    Merkel mutti, akiről kiderült, hogy amikor cselekedni kell, béna, boldog lehet, hogy kaphat 200 mecsetet Szaúd-Arábiától! A kölni dóm mellett csodás lesz egy jóval nagyobb mecset. A mecsetből zengeni fog a müezzin, de a déli harangszót eltörlik.
    Szerencsére a kelet európai országok ellenállnak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  31. felix szerint:

    Perfekt vagy a titkos szavazatok megoszlását illetően.
    Nektek mindenhonnan van listátokM

  32. Kalitka szerint:

    T joságos!
    Mozart és Haydn idejében nem jártam a monarchia területén, én csak a mai Ausztriát ismerem. Sajnos nem sokat segít ezen a silány, sekélyes, együgyű népségen, hogy született néhány zseni több száz éve arrafelé.
    Látom, ügyesen idézget. De hogyan jutott el odáig, hogy Kafka osztrák. A zsidó származásából, a német nyelven írt műveiből, netán a prágai születéséből vonta le ezt a bölcs következtetést?

Itt lehet hozzászólni !