Orbán: Európa egy álomvilágban él

Origo

Angela Merkellel készít szelfit egy menekült

Angela Merkellel készít szelfit egy menekült

Orbán Viktor a Bildnek azt mondta: kitart a menekültpolitikája mellett, mert az uniós politikusok becsapják, hiú reményekkel áltatják a menekülteket. Közben az osztrák kancellár a náci Németországéhoz hasonlította az Orbán-kormány menekültekhez való hozzáállását. Ez után élesen bírálta Erwin Pröll alsó-ausztriai tartományfőnök a kancellárt az Österreich című osztrák napilapnak adott interjújában. Egyáltalán nem tartom segítőnek azt, hogy a kancellár ebben a helyzetben konfrontálódott a magyar miniszterelnökkel, ahelyett, hogy egymás között tárgyalnának. Attól tartok, hogy bizonyos tanácsadók hamis irányba terelték a kancellárt, amely nem méltó egy államférfihoz, és a helyzetet nehezebbé teszi” – hangoztatta Pröll.

“Ezért épít Magyarország kerítést a menekültek ellen” címmel közölt szombaton interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Bild című német lap. A magyar kormányfő természetesnek nevezte az együttérzést a migránsokkal, de azt is mondta, hogy az együttérzés nem elég. “Cselekednünk kell” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, mit érzett a tengerparton fekvő halott kisfiúról készült felvételeket látva, a miniszterelnök elmondta: megrázó élmény volt, minden emberélet elvesztése tragédia. Ugyanakkor a szülőkre is gondolt, akik egy Szírián kívüli, biztonságos menekülttáborból indultak el, és kockáztatták saját maguk és gyermekeik életét. Hozzátette: az út veszélyeit “nem tudjuk magunka vállalni”, ezért “jobb lenne, ha nem jönnének ide”. (Azóta kiderült, hogy a kisgyerek apja volt az egyik embercsempész.)

Jobb lenne, ha nem jönnének

Magyarországon “felkelést” eredményezett a német döntés, hogy a migránsokat beengedik Németországba – válaszolta arra a kérdésre, hogy a menekültválság mennyiben tekinthető német problémának. Korábban a magyar hatóságok kézben tartották a helyzetet, amikor viszont Berlin bejelentette, hogy az uniós szabályokat átmenetileg hatályon helyezik, kitört a káosz – jelentette ki. “Ez történik akkor, ha nem tartják be a szabályokat” – tette hozzá.

’89-ben más volt a helyzet

Az 1989-es határnyitásról szólva rámutatott, hogy az NDK-s menekültek nem illegálisan tartózkodtak Magyarországon, “nem fütyültek a magyar törvényekre”, a magyarok pedig önszántukból nyitották meg előttük a határt. Most viszont “idegenek törik át a határainkat” – mondta a kormányfő, kiemelve: “a kommunizmus kerítése ellenünk irányult”, viszont “az a kerítés, amelyet most építünk, értünk van”. “Csak azt mondhatom: itt állok és nem tehetek másként”– válaszolta arra a kérdésre, milyen érzés Európa legfőbb gazfickójának szerepében lenni. A magyarok garantálják, hogy az “európaiak szabadon mozoghatnak és a határaik védettek” – szögezte le.

A politikusok is becsapják a menekülteket

Orbán Viktor kifejtette: a migránsokat az embercsempészek és az uniós politikusok is becsapják, mind azt ígérik, jobb életük lesz és maradhatnak akkor is, amikor a hazájukban béke lesz, de megtapasztalják, hogy a “méz, amely Németországban folyik, kicsit kevésbé édes, mint remélték”, és az életszínvonalat a teljesítmény határozza meg, nem az igények. Arra a kérdésre, látta-e személyesen a Keleti pályaudvaron kialakult nyomort, azt mondta: járt ott, de nem ment be.

Nem ő a migránsok kedvence

“Valószínűleg nem én vagyok a migránsok kedvence, de a politikámat sem egy fotó időhorizontján mérem” – reagált arra a kérdésre, hogy lehetne-e olyan szelfit készíteni, amelyet Angela Merkel német kancellár készített menekültekkel. Orbán Viktor befogadna otthonába egy menekült családot, “ha az a migránsoknál nem bátorításként hatna, hogy jöjjenek hozzánk Európába”.

Arra a felvetésre, hova menjen a sok menekült, miután jövő kedden lezárulnak Magyarország határai, a miniszterelnök kijelentette: vissza, “oda ahonnan jöttek”, ugyanis nem háborús övezetből érkező emberekről van szó, nem veszély elől menekülnek és nem azért jönnek Európába, mert biztonságot keresnek, hanem mert jobb, talán német, talán svéd életet akarnak. De “a jobb élethez nem fűződik alapvető jog, csak a biztonsághoz és az emberi méltósághoz” – húzta alá Orbán Viktor.

Álomvilágban

A európai vezetők “pillanatnyilag álomvilágban élnek”, és “fogalmuk sincs” a veszélyekről, hiszen az “utánpótlás végtelen”, és ha “mindenkit beengedünk, Európa megsemmisül”. E helyett van egy terv, amelyet a kormányfő a következő uniós csúcson mutat be. Ennek része a Szíria körüli országok jelentős pénzügyi támogatása. Különösen Törökország teljesítménye rendkívüli a menekültkérdésben – mondta a miniszterelnök, megjegyezve: hetente kellene misét mondani Recep Tayyip Erdogan török államfőnek. “Nem hagyhatjuk cserben az olyan államokat, mint Törökország, és nem lehetünk fukarok”.

Hozzátette: az uniós befizetéseket egy százalékkal növelni, a közös költségvetés egyéb célokat szolgáló kiadásait egy százalékkal csökkenteni kellene, az így keletkező forrásokat pedig a Szíriával szomszédos államok támogatására lehetne fordítani. Amennyiben még több pénzre van szükség, “megemeljük a segélyt, egészen addig, amíg elapad a menekültáradat” – fejtette ki Orbán Viktor. Az Európában lévő menekültekről úgy vélekedett: “közülük senki nem akar visszamenni; attól tartok, mind itt maradnak”.

Először le kell zárni a határokat

Orbán Viktor szerint a menekültkvótáknak akkor van értelmük, ha zárva vannak a határok, különben nem tudni, hány embert kell elosztani. Az pedig “illúzió”, hogy a kvóták alapján például Észtországban vagy Portugáliában elhelyezett emberek a helyükön maradnak, ha Németországba akarnak menni.

Még senkit nem büntettek meg az uniós jog betartásáért– reagált arra, kitart-e a kvóták elutasítása mellett, ha az EU szankciókkal fenyeget. Brüsszelnek inkább Görögországra kellene nagyobb nyomást gyakorolnia, mert évek óta nem védi uniós külső határát – tette hozzá, hangsúlyozva: “nem is lenne az egész menekültválság, ha Görögország eleget tenne kötelezettségeinek”.

Tiszteli az iszlámot

Az iszlamizáció veszélyéről szólva kiemelte, hogy tiszteli az iszlámot, de a bevándorlás révén a belátható jövőben többségben lesznek a muzulmánok Európában, ésha Európa “megengedi a kultúrák versengését, akkor a keresztények fognak veszíteni”.

Úgy vélte: ezek a tények, “az egyetlen kiút” pedig az Európát keresztény kultúraként megőrizni vágyók számára az, hogy nem engednek be mindig egyre több muzulmánt. A menekültválságot kiváltó szíriai polgárháború lezárásának esélyeiről szólva kiemelte, hogy a konfliktus megoldásához egy szövetségre van szükség, amelynek összeállításához az Egyesült Államoknak és Oroszországnak dűlőre kell jutniuk egymással.

Forrás: Origo

Egy hozzászólás “Orbán: Európa egy álomvilágban él” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “Először le kell zárni a határokat”
    “A miniszter (Simicskó hdsgtáb) a látogatás során rámutatott: az elmúlt napokban jelentősen megnövelték a magyar-szerb határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát, amely immár mintegy 4300 főre emelkedett.”
    .
    Atyaúristen! Szűzmáriaidesanyám!
    Csak nem hadat üzent valamelyik könnyelmű nagyhatalom, ráadásul most, amikor a fele Gripenünk teherszállító gépeket fog el és kényszerít földre a Baltikumban?!
    Amit tehetnek katonáink, hogy a díszőrséget állnak a határnál kellő tisztelettel fogadják az érkezőket:
    “Menekültek jobbról! Fegyvert szíjra! Tisz–teeee—-legj!” 😀 😛

Itt lehet hozzászólni !