Lesz Csepelen fogyatékos frakció? – Hat hete játszik vak süketnémát az MSZP

Csepel.info

Az egyik vádemelés a kettő közül, ami Szenteczky János érinti

Június 17-én, éppen hat hete hozták nyilvánosságra azt a jogerős bírósági ítéletet, mely szerint Szenteczky János, a csepeli MSZP frakcióvezetője a Csevak Zrt. vezérigazgatójaként közpénzből fizette ki magánügyvédeit. A politikust, aki a fizetésén felül 37 millió forintot markolt fel prémium vagy jutalom formájában a cégnél, a közelmúltban két büntetőügyben is vád alá helyezte az ügyészség. Hiába szólították azonban fel többször is a csepeli adófizetők pénzének visszaadására és lemondásra, Tóth Mihály korábbi MSZP-s polgármestert pedig arra, hogy reagáljon az ítéletre, sem ők, sem a csepeli MSZP nem szólalt meg ezekben az ügyekben – értesült a Csepel.info.

Szenteczky János, akit jelenleg is az érintett ügyvédi iroda véd a csepeli mutyiügyek büntetőeljárásaiban, a jogerős bírósági ítélet alapján 2010-ben, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) vezérigazgatójaként bízta meg úgy a Hőrich és Varga Ügyvédi Irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat közpénzből, az önkormányzati céggel fizettette ki. A Csepel.info úgy tudja, hogy az iroda összesen bruttó 3.750.000 forintot kapott meg a csepeli adófizetők pénzéből. Információink szerint az önkormányzat büntető feljelentést is tett az ügyben.

Ezzel párhuzamosan a vagyonkezelő céget jelenleg vezető Werner Péter, és Ábel Attila, a Fidesz csepeli elnöke is felszólította a szocialista politikust a csepeli adófizetők pénzének visszaadására, aki semmit nem reagált ezekre. Később, egy testületi ülésen Borbély Lénárd pénzügyekért felelős alpolgármester tette meg ezt a felszólítást újra, de Szenteczky és párttársai akkor is úgy tettek, mintha nem is hallottak volna semmit az elmondottakból. Miután pedig a csepeli Fidesz elnöksége szólította fel ismételten lemondásra “a bűnbandát“, és Tóth Mihály korábbi MSZP-s polgármestert, hogy adjon magyarázatot a történtekre, a csepeli MSZP frakció bűncselekményekben megvádolt tagjai már meg sem jelentek a soron következő képviselő-testületi ülésen.

Büntetőeljárások, polgári peres ítéletek a csepeli elszámoltatásban

Lakásmutyi”, fiktív lakásfelújítások gyanúja

Mi történt?

A feljelentések szerint az önkormányzat rendeletét megszegve kivételezett emberek kaptak pályáztatás és rászorultság nélkül szociális lakásokat. A közpénzből felújított ingatlanokat a bérlők hat hónappal később a piaci ár töredékéért megvehették. Ezek után a tulajdonossá vált bérlők több millió forintos haszonnal, immáron piaci áron adták tovább az ingatlanokat. A lakásfelújítások során a gyanú szerint túlszámlázások és fiktív számlázások is voltak. Az érintett cégcsoport egyik vezetője Juhász Ferenc, egy, a soroksári MSZP-hez közel álló vállalkozó, Szenteczky János régi ismerőse és üzlettársa volt. A vállalkozóhoz kapcsolódó cégcsoport 2010-ig több mint félmilliárd forint értékben kapott megbízásokat a csepeli önkormányzattól.

Gyanúsítottak: Szenteczky János, Juhász Ferenc vállalkozó

Vádemelés Szenteczky János pártelnök ellen

Mi történt?

A csepeli önkormányzat 1991-ben kötött bérleti szerződést a Csepeli Ifjúmunkás Sportegyesülettel (CSISE) az Erdősor u. 45–47. szám alatti ingatlanra. Az egyesület már eleve az egyébként szokásos bérleti díj egytizedéért bérelte a helyiségeket, miközben nem kevés pénzt szedtek be a súlyzózást, gyúrást kedvelő fiataloktól.

A CSISE egy idő után már a bérleti díj tizedét sem fizette ki, ingyen használták az ingatlant, de ezt senki nem kérte számon rajtuk. Miközben egy szociális lakás esetében a Csevak három hónapnyi elmaradásnál felmondta a bérleti szerződést, az „ifjúmunkások” négy éven keresztül használták fizetés nélkül az ingatlant úgy. Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett az önkormányzat feljelentést. A rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az ügyet az ügyészség felé.

Gyanúsított: Szenteczky János

Rágalmazás gyanúja egy lejárató kampányújság kiadásával kapcsolatban

Mi történt?

Két nappal a 2010-es önkormányzati választások előtt a Csepel.info hírblog nevével visszaélve, ugyanezzel a címmel kampánylapot kezdtek el szórni  Csepelen. A lap a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőit rágalmazó hamis állításokkal volt tele. Készítői hűtlenséggel és közpénzzel való visszaélésekkel gyanúsították meg az ellenzéki képviselőket, a lejárató cikkekhez még szállítólevelet is hamisítottak. Bár az első pillanattól kezdve nyilvánvalónak tűnt, hogy a fideszes képviselőket lejárató kiadvány a csepeli MSZP-hez kötődhet, Szenteczky János tagadta, hogy ő adták ki. A rendőrség ennek ellenére a nyomozás során mégis eljutott a politikus meggyanúsításáig.

Gyanúsított: Szenteczky János

Vádemelés Takács Krisztián MSZP-s képviselő ellen sikkasztás bűntette miatt

Mi történt?

A csepeli önkormányzat Borka-Szász Tamás MSZP-s frakcióvezető segítségével 2007 októberében úgy döntött, hogy az iskolai sportudvarok korszerűsítésére külső beruházókat vonnak be. A Széchenyi István Iskola sportudvarára kiírt versenyeztetési eljárást az egyetlen induló, a V-Tel Kft. nyerte el. A V-tel tulajdonosai között Takács Krisztián, a csepeli MSZP tagja is ott volt. A vagyonhasznosítási szerződés szerint a műfüves pályát palánkkal és labdafogó hálóval kellett körülvenni, és a tulajdonjog az átadás-átvételt követően az önkormányzathoz került. A pálya hasznosításának joga nem kevesebb, mint tíz évre a V-Tel Kft.-t illette meg. Az átadás-átvétel során azonban „nem vették észre”, hogy a kivitelezés nem a kiírás és a szerződés szerint készült: a pálya két kapuja mögötti labdafogó hálók hiányoztak.

Mivel a pálya nagyon hangos volt, és a minél nagyobb bevétel reményében folyamatosan használták, a palánkot leszerelték, hogy a helyére labdafogó hálót tegyenek. Bár a tulajdonjog az önkormányzaté volt, a leszerelt palánkot a V-Tel Kft. mégis eladta az önkormányzatnak 1 500 000 forintért. A leszerelés költségeit is az önkormányzat állta. A V-Tel emellett vállalkozási szerződést kötött arra, hogy bruttó 360 000 forintos összegért megépítsék a pálya köré a labdafogó hálót. Azt az ötméteres hálót, amivel a szerződés szerint át kellett volna adniuk a pályát.

A Csepel.info által megszerzett vádirat szerint összesen 2 260 000 forint értékben történtek indokolatlan kifizetések a műfüves pályánál. A vádirat kiemeli, hogy a palánk értékesítése során a V-Tel Kft.-t képviselő Takács Krisztián másodrendű vádlott idegen, rábízott dolgokról rendelkezett, így a palánk értékesítésével 1 500 000 forint kárt okozott. A vádiratból az is kiderül, hogy Takács Krisztiánt a bíróság magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2010. január 19-én jogerős ítélettel egyszer már egy év próbára bocsátotta. A vád szerint a sikkasztást Takács Krisztián ez alatt a próbaidő alatt követhette el.

Gyanúsítottak: K. István elsőrendű vádlott, hanyag kezelés vétségével, Takács Krisztián másodrendű vádlott sikkasztás bűntettével.

Másodfokú, jogerős ítélet: Szenteczky közpénzből fizette ügyvédeit

Mi történt?

2013 februárjában született elsőfokú bíróság ítélet, mely szerint Szenteczky János MSZP-frakcióvezető 2010-ben, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) vezérigazgatójaként úgy bízta meg a Hőrich és Varga Ügyvédi Irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat közpénzből, az önkormányzati céggel fizettette ki. Az ügyvédi iroda összesen 3 750 000 forintot kapott a csepeli adófizetők pénzéből, ráadásul további 2 250 000 forintot akart kiperelni az önkormányzattól. Júniusban a Fővárosi Törvényszék megerősítette az elsőfokú ítéletet, ami ezzel jogerőre emelkedett.

A bíróság – a bizonyítást követően – megállapította, hogy a szerződés nem az önkormányzati cég, hanem a „cég akkori vezetőjének, Szenteczky Jánosnak az érdekeit szolgálta… A bíróság álláspontja szerint az, hogy egy közpénzekkel gazdálkodó, önkormányzati tulajdonban álló cég vezetője az esetleges büntetőjogi felelősségével kapcsolatos vizsgálandó kérdésekre úgy bíz meg ügyvédi irodát, hogy a megbízási díjat a cég fizeti ki a kerületi önkormányzat tartalék alapjának a terhére, ez a társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes, tehát a Ptk 200. § (2) bekezdésének második mondata szerint semmis.”

Az önkormányzat az ítélet ismeretében büntetőfeljelentést tett, Werner Péter vezérigazgató, a Csepeli Városgazda Zrt. részéről valamint Ábel Attila alpolgármester, a Fidesz helyi elnöke pedig arra szólították fel Szeneczky Jánost, hogy fizesse vissza a csepeli adófizetők pénzét.

Csepel.info

80 hozzászólás “Lesz Csepelen fogyatékos frakció? – Hat hete játszik vak süketnémát az MSZP” bejegyzésre

  1. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Akkor egy kis alapvető jogi ismeret: Szerződés semmisségének megállapításakor az eredeti állapotot kell helyreállítani. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy az ügyvédi irodának kell visszafizetnie a Csevak részére a korábban kifizetett díjazást.

    Kérdés akkor, hogy vajon miért Szenteczkytől kéri a Fidesz azt a pénzt, amit nem Szenteczky vett fel. Ennyire jogi analfabéták a fideszesek?

  2. Balos szerint:

    Szerintem az a kérdés hajós, hogy miért nem mond le az, aki ilyen dolgokat tesz, és még le is bukik. No meg az, hogy miért véditek: a János nem veszi észre, hogy mindenkit éget? Jön a választás, és Csepelen mindenki tudja, hogy nem volt egy angyalka, semmilyen értelemben sem. Azt is tudja mindenki, hogy számos büntetőfeljelentés van, meg azt is, hogy Magyarországon a vádemelések többségéből jogerős ítélet is lesz.

    Így ha jól számolom, a Fideszeseknek lesz cirka hat hóap múlva két-három bírósági ítéletük MSZP-sek ellen, és sajnos talán nem is alaptalanul, az önkormányzati választásokra pedig már lesz jogerős ítélet is.

    Kinek kell ez? Hagyni kellene, hogy új arcok is jöjjenek, talán a Szabó Szabolcsot kellene előre engedni, ő legalább láthatóan képes lenne a csepeli baoldal összefogására. Én nem fogom az infó fórumát pörgetni, úgy ennyit. Akinek meg inge, vegye magára kedves csepeli MSZP!

  3. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Balos! Én ugyan nem védtem Szenteczkyt! És őszintén szólva nem igazán érdekelnek a csepeli mszp belügyei. A választáson úgyis közös ellenzéki jelöltek lesznek.

  4. Turai szerint:

    Fogyatékos frakció-már van:)

  5. Turai szerint:

    “ez a társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes”
    Az nem volt ellentétes, hogy további 5 millió Ft-ot fizetett ki előnyugdíjra-amire a testület nem adott pénzt?(nem tom azt is a tartalékalap terhére tette)
    Egyébként Hajós!
    Azért kell neki fizetnie,mert őt védte az ügyvédi iroda.

  6. Bugi szerint:

    Hajós azt hiszi, hogy ő lehet majd a közös jelölt 🙂

  7. ... Grün szerint:

    Már megint szar a csepeli fityesz helyzete?!
    Ilyenkor kerül elő pótcselekvésként Szenteczky, mint “Prügelknabe”!
    .
    “egy közpénzekkel gazdálkodó, önkormányzati tulajdonban álló cég vezetője az esetleges büntetőjogi felelősségével kapcsolatos vizsgálandó kérdésekre úgy bíz meg ügyvédi irodát, hogy a megbízási díjat a cég fizeti ki a kerületi önkormányzat tartalék alapjának a terhére, ez a társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes, tehát a Ptk 200. § (2) bekezdésének második mondata szerint semmis.”
    .
    Tehát a cselekménye erkölcstelen?! De mint ilyen nem büntethető?! 😛

  8. Gordon szerint:

    Ejj mszp… nem szégyelled magad!?

  9. ... Grün szerint:

    Röffencs!
    A szégyen meg mégannyira sem bűn!
    Neked már bőven ki van egy életfogyt. belőle! ))) 😛 (((

  10. robi szerint:

    Két hét múlva 8 hete lesz, hogy nyilvánosságra hoztak egy jogerős ítéletet, ami a felszólított személyt nem kötelezi semmire.

    Az uborkaszezonban – udvari megrendelésre -íródott bulvár cikk helyett javasolnék valami értelmesebbet:

    http://nol.hu/belfold/europai_mercevel_merve_csaknem_a_fel_orszag_szegenysegben_el?ref=sso

  11. nagyapó szerint:

    Eetásak! Égnek, mint a Reichstag. Kihagytak egy szemináriumot. Most nem az a lemez megy, hogy miért rossz a bíróság ítélete, hanem az a lemez, hogy a Fidesz befolyásolja a bíróságokat.
    Gyucsány(i) et. ezt az irányelvet adta ki.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. ... Grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Nekem csak egy kérdésem lenne:
    Ki a pöcs az a zÁbel Attila, hogy csak úgy minden jogerős bírósági ítélet nélkül, bemondásra visszafizetésre szólíthat fel valakit?!
    Most látom, hogy valami Szeneczky nevűt?! 😛
    .
    “Ábel Attila alpolgármester, a Fidesz helyi elnöke pedig arra szólították fel Szeneczky Jánost, hogy fizesse vissza a csepeli adófizetők pénzét.” 😀

  13. lolka szerint:

    robi szerint:
    2013. július 29., hétfő – 17:21
    -A cikket olvasva, felmerült bennem az a pár mondat ami csapból is folyik már:
    http://propeller.hu/itthon/2750020-imf-hitel-augusztus-kozepeig-vegtorleszt
    -Valahogy a figyelem nem arra fordul amerre kéne, hogy forduljon…

  14. felix szerint:

    Félix szerint:
    Ha a hülyeség fájna, csendháborításért ítélnék el a fidesz frakció egyes tagjait.
    Az eredeti állapot visszaállításánál Szenteczkynek nincs szerepe.
    Amennyiben visszaáll az eredeti állapot a szerződés érvénytelensége miatt. az azt jelent. hogy a pénz Csepel visszakapta az ügyvédi irodától, ezért nincs több követelni valója.
    A dolog erkölcstelensége nem változtat a jogelveken és jógi törvényszerűségeken.
    Szenteczkynek el sem kellett volna vállalnia a hőn áhított tisztségeket, de ennek a fidesz csak örülhet.
    Lemondatni a legnagyobb ökörség.

  15. Bugi szerint:

    Megint csak az a fránya terelés. Mit is mondott ki a bíróság? Hogy Szenteczky a közpénzt magáncélra használta, a SAJÁT ügyvédeit fizette ki. Akik pont a büntetőügyekben, a nagyüzemi mutyik és tolvajlások ügyeiben fogják védeni.

    Fizesse vissza a pénzt, ez világos. De fizesse vissza az okozott kárt, és a jutalmait és prémiumait is, mind a 37 milliót, mert egy büdös fillért sem érdemelt volna!

  16. felix szerint:

    Bugi!
    Az indoklást ne téveszd össze az ítélettel.
    Az ítélet az eredeti állapot visszaállítását mondta ki.
    Az eredeti állapot visszaállításában az önkormányzatnak és az ügyvédi irodának van tennivalója.

  17. Perspektíva? szerint:

    17:21-es
    Ez a ti profilotok egyike, azonnal “tereltek.”

  18. felix szerint:

    Amennyiben Szenteczky kifizeti az ügyvédi költséget, a bírói ítélet még nem nem lett végrehajtva, mert a pénz nem maradhat az ügyvédi irodánál.
    Ezt kéne alapvetően megérteni, mert az eredeti állapotban a pénz a Csevaknál volt.
    Mit nem lehet ezen megérteni?

  19. Bugi szerint:

    Alapvetően azt kell megérteni, hogy nem szabad lopni. Szenteczkynek ezért kell lemondania. És ezért lenne a legjobb, ha az egész csepeli MSZP eltakarodna.

  20. Gladiátor szerint:

    Mielőtt az emberek hajba kapnának, és/vagy bárkit is elítélnénk vagy magasztalnánk, kérem Admint, hogy “kopizza” be a jogerős ítélet pontos szövegét annak érdekében, hogy mindenki tisztán láthassa és értelmezhesse azt.

    Ahhoz hogy objektív vita alakulhasson ki a jogban járatlan fórumozók között, és/vagy hitelessé válhasson egy közzétett hír, fontos a szóban forgó ítélet pontos ismertetése.

    A fenti hírben, zöld színnel kiemelt szövegkörnyezet csak az indokolási részben leírt bírói következtetést szemlélteti, mely nem azonos az ítélet pontos szövegével.

  21. Gordon szerint:

    “És ezért lenne a legjobb, ha az egész csepeli MSZP eltakarodna.”

    A csepeliek legalább ennyit megérdemelnének.
    Tiszta, Mszp mentes közéletet!

  22. robi szerint:

    Kedves Perspektíva!
    Én lennék a 17:21-es.
    Nem kívántam terelni, csak a már tízszer leírt történet helyett ennél az ügynél sokkal jelentősebb társadalmi problémára kívántam a helyi vérebek figyelmét ( sikertelenül) felhívni.

    ad1. – eddig azt hittem, hogy tudsz szöveget értelmezni és érted a humort. Sajnálom, túlbecsültelek.
    ad2. Azt hittem, hogy önálló véleménnyel bírsz. Tényleg nem érted, ebben a történetben mit jelent az, hogy semmis? Elmagyarázom a kedvedért: egy semmis szerződés esetén vissza a pénzt! Annak, aki a szerződő fél volt. Magyarul: az ügyvédi iroda fizessen.
    Bugiék belőled is bohócot csináltak?

    ad3. A többes szám első személyen szánalmasan röhögök. A történet és a címszereplő egyáltalán nem érdekel, egyik brancsot sem szolgálom. Politikusok nekem erkölcsről amúgy se papoljanak.
    A módszer miatt ragadtam tollat.

    Egyébként kár, hogy elveszítetted saját arculatod.

  23. felix szerint:

    Perspektíva!
    Úgy látom, hogy itt is égsz.
    Kell ez neked? 🙂

  24. nagyapó szerint:

    Eetásak! A”kitűnő” jogászok, úgymint 1/2eszű1/2x, meg idióta Dr. grün t.t., na és főleg robi, meg a többi Ságvári klón!
    Az alperes nem az ügyvédi iroda, hanem az őt megbízó, aki Szenteczky. A pénzt neki kell visszafizetni. A kifizetett pénzt vagy bevasalja a Hőrich és Varga Ügyvédi Irodán (nehéz lesz), vagy nem, de a hunyó (elítélt) ő.
    Gy.k. Ha Szenteczky úr taxiba ül és elmegy Párizsba az önkormányzat pénzén (ami a mi pénzünk), akkor a bíróság a sikkasztót és nem a taxist (l. Gyuszi) ítéli el.
    ennyire egyszerű.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. nagyapó szerint:

    Apropó! 4 % az MNB alapkamat!
    Apropó! Visszafizetjük a szocik által felvett, eltapsolt, ellopott kölcsönt!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  26. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    nagyapó nem tudja, miket hord össze.
    Ebben a perben a felperes az ügyvédi iroda volt, az alperes pedig a Csevak.
    Szenteczky egyáltalán nem volt fél a perben. Se felperes, se alperes. Ebből következően rá nézve az ítéletnek semmiféle jogkövetkezménye nincsen.
    A bíróság kimondta, hogy a Csevak és az ügyvédi iroda közötti szerződés semmis. Ennek a PTK szerint egyetlen jogkövetkezménye van: az ügyvédi irodának vissza kell fizetnie a Csevak számlájára a korábban kapott díjazást.
    Lehet, hogy már rég vissza is utalta, csak a fidesznyikok itt pattognak, hogy minél több habot verjenek.

  27. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    “Visszafizetjük a szocik által felvett, eltapsolt, ellopott kölcsönt!” – lelkendezik nagyapó.

    Ha az IMF hitelre gondol, akkor megjegyezném, hogy 1. nem lett sem eltapsolva, sem ellopva, 2. úgy fizetjük vissza, hogy felveszünk kétszer olyan drága hitelt, és abból fizetjük ezt vissza.

  28. felix szerint:

    Szemétláda!
    Döntsd el, hogy hülye vagy, netán hazug.
    Az IMF hitel kétharmada a nemzeti bankban volt, amikor győzött a fülkeforradalom.
    Amennyiben eltapsolták, akkor nem nehéz kitalálni, hogy kik tették.
    Igyál még egy kicsit aztán menj aludni.

  29. nagyapó szerint:

    hajós (akitől Dobák nem határolódik el!)!
    Pro primo először (ahogy titkár et. mondta) Megadom magam. Fizesse vissza az ellopott pénzt Szenteczky, vagy az ügyvédi iroda. Nekem mindegy, csak az elsikkasztott pénz kerüljön meg. Kérem az átutalás számát!
    Pro primo másodszor (ahogy titkár et. mondta). Honnan veszi, hogy “felveszünk kétszer olyan drága hitelt”? Miért nem négyszer olyan drágát?
    Merjünk kicsik lenni, de hazudjunk nagyot!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  30. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x (végkiárusítás, már 1/4eszű)! Döntse el trágárkodik, vagy okoskodik! Megjegyzem az első érthetőbb.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  31. felix szerint:

    Szemétláda!
    Nem mindegy neked.
    Az eszed csak a söröspohárig ér el.
    Inkább keres egy antennát a borra való átálláshoz.

  32. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    nagyapó! az IMF-hitelt kb. 2,5%-os kamatra kaptuk, most viszont 5% körüli kamatra veszünk fel hiteleket. Szóval annyi történik, hogy az olcsó hitelt drága hitelre cseréljük, ennyi.

  33. ... Grün szerint:

    “Hivatalosan bejelentették, hogy Magyarország a lejárat előtt, 2013. augusztus 12-éig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF-hitelét. Ezzel kapcsolatban közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz szerkesztőségünkhöz Szanyi Tibor, szocialista országgyűlési képviselő, aki így fogalmazott: az MSZP felszólítja Orbán Viktort, hogy fejezze be a hazudozást, a hazai ügyekben kevésbé járatos külvilágot pedig pláne ne kábítsa!”
    .
    http://www.stop.hu/gazdasag/olcsobbat-dragabbal-valtanak-ki-ki-unnepli-ezt-orbanekkal-egyutt/1168640/

  34. ... Grün szerint:

    “A gond csak azzal van, hogy a kedvező, 2-2,5 százalékos kamatra kapott IMF-kölcsönt piaci – információk szerint forint alapú – állampapírok értékesítésével valósítja meg a Fidesz. Ennek eredményeként a gazdasági széljárásnak és a pénzügyi piacok szeszélyeinek kitett Magyarország jelentősen drágább – 4-5 százalékos kamatozású – kölcsönből finanszírozza a visszafizetést. Persze kommunikálni most lehet, visszafizetni ráér később.”
    .
    Sanyaró Vargánya is mosolyog belül! 😛
    .
    http://www.stop.hu/gazdasag/alaptalan-orbanek-jokedve/1168529/

  35. felix szerint:

    Ezeket emészd meg szemétláda!

  36. Gordon szerint:

    A nagyon “okos” szoci pártaktívák nem tájékozódnak, nem figyelik az eseményeket és nem értik a következményeket. Pedig csak óvasni kellene a híreket és tanulni az elrettentő imf-es példákból:

    “Újabb készenléti hitel felvételét tervezi Románia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), hogy a jövőben is stabilan finanszírozhassa az országot. A balliberális Ponta-kormány gyakorlatilag szolgai módon hajtja végre a nemzetközi szervezetek kéréseit, szemben hazánkkal, ahol nem a lakosságot sújtják a kabinet lépései az államadósság és a deficit ügyében – állapította meg a Mensura Transylvanica erdélyi elemzőintézet.

    (…)

    Az MT szerint igaz, hogy ehhez szükséges volt bizonyos mértékű leépítés a közalkalmazotti szférában, a nemzetközi hitelezőktől kapott pénz, valamint az, hogy az állam a kapott hitelért cserébe vállalja a gazdaságnak a hitelezők feltételei alapján történő talpra állítását. Például a közkiadások drasztikus csökkentése és a még állami tulajdonban levő cégek jelentős részének privatizációja révén. Vagyis előfordulhat, hogy amit a vámon sikerült megnyerni, azt az ország elveszíti a réven.”

    http://mno.hu/hatarontul/a-balliberalisok-szolgai-modon-hajbokolnak-az-imf-nek-1173598

    Persze a magyar balliberálisoknak is “feküdt” a külföldi parancsok szolgai módon való teljesítése.

  37. ... Grün szerint:

    Röffencs!
    A csóró ruminestik nem akarják dupla pénzért financérolni politikájukat!
    A kirúgásokat meg amúgy is meg kell csinálni!
    Zorbán nem vett fel hitelt és számolta valaki, hogy hány embert rúgott minden IMF követelés nélkül?! 😛

  38. felix szerint:

    Gordon!
    Akkor most nem az IMF, hanem a gazdasági hitelezők diktálnak?
    Az igaz, hogy valamennyivel drágábbak.
    Értelmezel is vagy csak másolsz?

  39. Gordon szerint:

    Hány embert rúgott ki Orbán?

    És hány embert rúgtak ki, valamint mekkora megszorítás volt eddig az IMF haver Portugáliában és Görögországban?

    Számoljunk csak! Konkrétumokat kérek!

    Cserébe én is adok:

    “”Nagyon jó eredményt értünk el. Reményeim szerint holnap (hétfő) reggelre az Eurogroup ülése előtt meg is lesz a megállapodás” – jelentette ki Poul Thomsen, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) görögországi missziójának vezetője vasárnap tudósítók előtt a görög illetékesekkel folytatott hosszadalmas tanácskozás után.

    Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszter szintén annak a reményének adott hangot, hogy hétfőre sikerül megállapodásra jutni a kérdésben.

    Görögországnak több ezres létszámleépítésben kell megegyeznie a közszférában a mentőcsomagot finanszírozó nemzetközi hitelezőkkel, az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF képviselőivel ahhoz, hogy megkaphassa a mentőcsomag esedékes 6,3 milliárd eurós részletét.”

    http://hvg.hu/gazdasag/20130707_Gorogorszag_megegyezik_az_IMFfel

    Ez a “nagyon jó” eredmény… IMF módra…

    Etánsak! Szoci pártaktívák!
    Ti tényleg nem nem olvastok semmit, tényleg nem tudtok semmiről?

  40. Gordon szerint:

    “Akkor most nem az IMF, hanem a gazdasági hitelezők diktálnak?” – kotyog bele felix.

    Nem érti, hogy az IMF konkrétan beleavatkozik az általa pénzelt ország gazdasági életébe. Megmondja, hogy a kölcsönért cserébe honnan hány embert kell kirúgni és milyen stratégiai állami vagyonrészeket kell eladni gyorsított kényszerprivatizáció keretében (pl.: energiaszektor). Adott esetben még az ország olyan szakpolitikai ügyeibe is beleszólhat, mint például egy gyógyszerrendelet (mint ahogy az a nyolcvanas években történt).

    Az IMF nem ad, hanem elvesz. Elveszi az ország vagyonát. Elveszi az adott ország cselekvőképességét. És védi a bankokat és a pénztőkét. Meg a saját helyi paprikajancsijait (Gyurcsány-Bajnai-D209 spicli) A kisember nyomora nem érdeki, az ő nyomoruk felett érzéketlen.

    Ezzel szemben a fejlett és stabilnak mondható államoknak a piacon felvett adóssága nem így működik (ha egy bizonyos határon belül tud maradni). Egy nagyobb államadósság nyilván jobban megkötheti egy szuverén állam kormányának kezét… ezért is volt óriási hiba, hogy 2002 és 2010 között a szocialisták felelőtlenül eladósították az országot. Most kaparhatunk, fizethetjük. Az etánsakat az emberek kirúgták (megérdemelték!), rájuk nem számíthatunk (sose számíthattunk!). A szakértelmük csak a tervezett eladósításra és a pénz/ állami vagyon ellopására terjedt ki… ennyit tudnak …. meg a szájukba rakni a buktát, fröccsöt. És még ugatni nyüszíteni is tudnak… de semmi egyéb.

    A szocik 25 éven belül másodszor adósították el a sárga földig az országot és lökték a csőd szélére (1984., 2009.). Látható tehát, hogy a szocialista etánsaknak se a munkáról se a gazdaságirányításról nincs fogalmuk. Nem is volt soha.

    Csak ahhoz “értenek”, hogy tengernyi adósságot hátrahagyva “szakértsenek” és okoskodjanak (most egy részük börtönbe került, illetve odatart, ez újdonság, persze mehetne több is – legfeljebb majd építenek egy új börtönt nekik).

    Ahova egy szocialista gazdaságpolitikus (népnyelven: soha munkában nem látott komcsi nagyokos) a lábát beteszi ott fű nem terem… tönkre is tették az országot. Ne felejtsük!:
    1984.
    2009.

  41. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Nézzük meg a KSH adatait.
    http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli006.html

    A köztisztviselők és közalkalmazottak létszáma a költségvetési intézményekben:

    2010 ápr-jún.: 787 ezer
    2013 jan-márc.: 699 ezer

    Tehát a válasz: 88 ezres létszámleépítés volt a közszférában.

  42. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Jaja, de jó is, hogy nem az imf-re hallgattunk. Így értük el a nagyszerű sikereket 2010 óta:

    – a gazdaság visszaesett, a 4 év mérlege 0 körüli gazdasági “növekedés” lesz, miközben a régiós országok 10% körül növekednek
    – a beruházások gyakorlatilag leálltak
    – a társadalmi egyenlőtlenségek növekedtek, nőtt a nyomorban élők száma
    – a munkanélküliség semmit se változott
    – több százezren vándoroltak ki külföldre
    – az államadósság szintje semmit se változott (de eközben eltüntettek 3000 milliárd Ft magánnyugdíjat)

    Nagyszerű, nagyszerű!

  43. Gordon szerint:

    Dobákhajós még küzd mint disznyu a jégen.

    Szegényt nem értesítették, hogy az emberek nem az utcára kerültek a közszféra karcsúsítása során, hanem vagy nyugdíjazásra kerültek vagy a nyugdíj mellett dolgozók munkáját köszönték meg (ők azok akik esetenként több százezer forintos nyugdíj mellett kerestek még több százezret). Na erre most nincs szükség!

    A foglalkoztatottság szerencsére nő. Munkából kell élni, vagy nyugdíjból (ha az ember el tud menni), nem nyugdíj melletti papírtologatásból, mindenféle ál-státuszokból.

    Persze Dobákhajósék fenti pár mondatából is visszaköszön a szocialista múlt. A kapun belüli munkanélküliség, a Párt tagjainak előtérbe helyezése, a sok állásban lévő pártaktivák, a Szabad Nép félórák és foximaxik világa (felix ott éltanuló volt). Így éltek ők…

    De könyörgöm, mikor mennek el a szocialista pártaktívák dógozni?!!!
    Dógozni, etánsak, dógozni!

  44. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    “A foglalkoztatottság szerencsére nő” – hazudja a szardarab. Pedig köztudott, hogy csak akkor, ha a közmunkásokat és a külföldön dolgozók egy részét is beleszámolják a foglalkoztatottságba. Egyébként sajnos csökken.

    “a Párt tagjainak előtérbe helyezése” – hahaha, ezt mondja az a szardarab, aki még a trafikmutyit és a földmutyit is foggal-körömmel védi. Maffiacsaládok, Simicska, Nyerges, stb., — ááá, ez aztán nem a Párt tagjainak előtérbe helyezése.

    Szardarab Gordon! Te is úgy gondolod, ahogy Etikus, azaz hogy Orbán Viktor családjának elképesztő meggazdagodása remek dolog, mert a magyar nemzet vagyona nő tőle?

  45. Gordon szerint:

    Forrásod van?
    Vagy csak dumálsz?

    Azt tudtok…

  46. Gordon szerint:

    “több százezren vándoroltak ki külföldre” -hangoztatja a Pártdirektívát Dobákhajós pártaktíva (ne haragudjunk rá, hisz ezért fizeti a Párt)

    De könyörgöm!
    Dobákhajós pártaktíva még a saját házi lapjukat se olvassa!???

    Nem lesz így belőle jelölt…

    Nézzük mit ír a Népszabadság:

    Éhezni Londonban, berendezkedni Zürichben, hazatérni Budapestre

    “Hazajönnek. Mert hiányzik az otthon. Vagy mert nem jött be a szép új világ ígérete. Akárhogy is, hazajönnek. Itthon egy ideig keresik a helyüket, aztán talán újra összecsomagolnak, és megint szerencsét próbálnak. A magyar sajtó még a külföldi munkát vállaló magyarok egyre növekvő számával van elfoglalva, pedig egyre többen döntenek úgy, hogy jegyet váltanak egy budapesti járatra, csak oda.”

    http://nol.hu/belfold/20130413-ehezni_londonban

  47. Gordon szerint:

    “miközben a régiós országok 10% körül növekednek” – okoskodik Dobákhajós.

    A szocialisták alatt meg 7%-kal csökkent. Pont.

    De persze hogy lehet, hogy Dobákhajósék “bezzegországaiból” arányaiban véve is sokkal többen mentek ki külföldre szerencsét próbálni?

    Lengyelekkel van tele London.
    Románokkal Olaszország.

    Hogy lehet ez?
    És hogy lehet, hogy a magyar fiatalok sok esetben visszajönnek?

    Kérem hibádzik az etánsi logika… nem lehet, hogy megint (jobban mondva: folyamatosan) hazudnak a szocialista pártaktívák? (Jó pénzért vagy lelkesedésből az szinte teljesen mindegy.)

    És hogy lehetett az, hogy a szocializmuban, mikor mindent a szocialista pártaktívák ellenőriztek több százezer magyar ember szökött külföldre (és esze ágában se volt hazajönni). Az hogy lehetett? Hisz a szocialista pártaktívák szerint akkor minden nagyon szép és minden nagy jó volt (a Hegyeshalomnál álló sorokat látva ez vélhetően nem igaz).

    Ha már kivándorlás: erről meséljenek a Dobákhajós féle “pártaparattcsíkok”… !!!

  48. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Gordon, te élvezed, hogy lépten-nyomon legyengeelméjűzöd saját magadat?
    Minden hozzászólásom fölött ott áll – a hozzád hasonló szellemi nyomorékok kedvéért – hogy nem vagyok Dobák.
    Szegény Dobákot hagyd már békén.

  49. Gordon szerint:

    Mond dobákhajós pártaktíva!

    Nem szégyelled a pofádat, hogy elő mersz állni ezzel a kivándorlás témával!?

    Amíg évtizedeken át bitoroltátok idegen szuronyok segítségével a közhatalmat több százezer magyar ember hagyta el hazáját a megélhetési gondok és a politikai terrorotok miatt. Jelentős részük soha nem térhetett haza.

    Az itthon maradt hozzátartozókat megbélyegeztétek, silány képességű és végzettségű Párttársaitokat raktátok olyan állásokba, melyeket a kivándoroltak hozzátartozóitól vettetek el (plusz a státusszal járó ajándéknyugdíjak, Kútvölgyi jogosultság, ajándék beutalók, és egyéb protekciók).

    Járt a pofátok reggeldélbeneste… állítottátok, hogy ti mindent sokkal jobban tudtok (mint ahogy most is ezt ugatjátok), mindenki fogja be rajtatok kívül a száját… hazudtatok megállás nélkül (miközben az országot gazdaságilag tönkretettétek és a sárga földig eladósítottátok).

    Mégegyszer kérdezem (és a többi szocialista pártaktívától is):
    Nem szégyellitek a pofátokat!?

  50. Perspektíva? szerint:

    Kommunistákat képviselők, jajveszékelők, akik mindenre képesek, hogy azt az újólag bekövetkező megaláztatásukat elkerüljék a közelgő választásokon.
    Elviselni nem tudják, hogy NEM KÉR BELŐLÜK A NÉP!!!

    Ezért minden mocskolódásra (kimeríthetetlenek) képesek: szüntelen hazugságokra, megtévesztésekre, stb…………..Olvassák el, hogy mi mindenre képesek! S aztán látszólag, színlelve esedeznek a bocsánatért, s aztán itt fentebb újólag elkezdi a félagyú sem felix a mocskolódását! Hát ilyen minősíthetetlen emberekből hogyan lehet közösséget építeni?

    Etikus szerint:
    2013. július 29., hétfő – 13:10
    Hol vannak a trafik és a pénztárgépekről szóló mindennapos “jóindulatú” firkászok?
    Ma még nem jelentek meg.

    Etikus szerint:
    2013. július 29., hétfő – 13:18
    Azért az látható, akár a felcsúti, akár melyik beruházás, fejlesztés az egyéni érdekek, a közösségi érdekekkel találkoznak. Nem kizárólag önző, érdekeket szolgálnak.
    Azaz a nemzet vagyonává válnak. Mekkora különbség, ugye?! Nem a külföldi ofsor cégekben, a Kajmán szigetek bankjaiban stb. landolnak. Tehát a nemzet gyarapodik, a temetőbe meg nem viszi senki sem.

    hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:
    2013. július 29., hétfő – 13:25
    Jaja. Etikus véleménye: ha Orbán Viktor családja gazdagodik, azzal csak a magyar nemzet gyarapodik, hurrá, hurrá!

    hajós et, és Mikulás et-k! Mindenki a nemzet vagyonát gyarapítja a saját vagyonának gyarapításával!
    (Elaludtál a szemináriumon) Mennyire tereltek!

    Azt, hogy közben négymillióan élnek a létminimum alatt, azt ki nem szarja le. Fő, hogy Orbánnak egyre jobb! Egyes becslések szerint Orbán már az 5 leggazdagabb ember között van Magyarországon.

    Etikus szerint:
    2013. július 29., hétfő – 13:31

    Érdekes a ferdítésed, torzításod, T hajós et!

    Nem akarok veled vitatkozni, de a minap egészen véletlenül a Klub rádión meghallgattam a leggazdagabbakról szóló műsort.
    Nos, csak neked jelentem, hogy a Miniszterelnök is szóba került, de ott a műsorban az hangzott el, hogy nincsen az első százban, sőt nem is jegyzik, annyira távol esik vagyona, a “nagyokétól.”

    Perspektíva? szerint:
    2013. július 29., hétfő – 13:37
    A közeljövőben fogok vele beszélni, de ezeket az általad felvetett, neked problémát okozó témákat, mint tudod, nem illik, még csak említeni sem, nem hogy kérdezni. Hiszen ezt Te is tudod. S nem azért, mert Ő a kormányfő.

    felix szerint:
    2013. július 29., hétfő – 13:48
    Perspektíva!
    Ennyire rövid az eszed?
    Itt vagyok és én szoktam a pénztárgépekről indulatmentesen tárgyszerűen írni.
    Megpróbálhatsz cáfolni ez ügyben, de már most szólok, hogy nem fog sikerülni.

    felix szerint:
    2013. július 29., hétfő – 18:31
    Ha a hülyeség fájna, csendháborításért ítélnék el a fidesz frakció egyes tagjait.
    Az eredeti állapot visszaállításánál Szenteczkynek nincs szerepe.
    Amennyiben visszaáll az eredeti állapot a szerződés érvénytelensége miatt. az azt jelent. hogy a pénz Csepel visszakapta az ügyvédi irodától, ezért nincs több követelni valója.
    A dolog erkölcstelensége nem változtat a jogelveken és jógi törvényszerűségeken.
    Szenteczkynek el sem kellett volna vállalnia a hőn áhított tisztségeket, de ennek a fidesz csak örülhet.
    Lemondatni a legnagyobb ökörség.

    Perspektíva: Ez a Te(Ti) erkölcsi nívótok, 0000000……..- – – – – – -…………(minusz Te ökör faj, mert nem vagy tudatában amiről hablatyolsz nap mint nap 0-24-ig.
    Te tudós közgáz ökör, aki a nyereség képződését, új találmányával helyezte, specifikus definíciójával, s akarja közoktatásra bevezetni!!!

    felix szerint:
    2013. július 29., hétfő – 18:33
    Bocsi!
    Ezt máshova szántam.

    Perspektíva? szerint:
    2013. július 29., hétfő – 20:15
    T. idióta féleszű sem!
    “Hol vannak a trafik és a pénztárgépekről szóló mindennapos “jóindulatú” firkászok?
    Ma még nem jelentek meg.”

    ezen írásaikkal! (jóindulatú) Ennyi következtetésre sincsen agyad.

    Már az általam korábban írottakra is gyakran válaszoltad: “ezt most nem értem!”
    Erre többször válaszoltam, hogy tanulj meg a sorok között olvasni.

    felix szerint:
    2013. július 29., hétfő – 20:19
    Bocs, de a “firkászok” és az idézőjelbe tett jóindulatú megtévesztett.
    Valahogy éppen az ellenkező szándékot jelezték nekem a sorok közt.

    Perspektíva? szerint:
    2013. július 29., hétfő – 20:27
    Ja és még valamit te idióta féleszű

    A 13:10-est az én értelmezésem szerint az etikus írta, és nem a perspektíva!

    Vesd össze a 13: 48-as saját hozzászólásoddal!

    Akkor ki az idióta?

    Nem kétséges, hogy Te! Hiszen napról napra bizonyítod saját magad.
    Téged alacsony mivoltodra való tekintettel, képtelenség cáfolni. (13:48)

    felix szerint:
    2013. július 29., hétfő – 20:38
    Abban igazad van, hogy rossz helyre címeztem a válasz és ezért meg is követlek.
    A cáfolatokkal azért néha megpróbálkozhatsz.
    Legyen egy kis önbizalmad lehet, hogy egyszer mégis sikerülhet neked is.

    Perspektíva? szerint:
    2013. július 29., hétfő – 20:46
    Csűrni, csavarni, kiforgatni, hazudni, szándékosan megtéveszteni stb. ez a ti sajátos erényetek, hiszen 1917 óta ebből éltek.
    Köszönöm, de nincs szükségem, és nem tartok igényt, a Te önbizalom növelő tényeződre. (hagyd a süket dumát, ismét alaposan beégetted magad)
    Inkább alkalmazd, és próbáld meg megtisztelni vele az elvtársaidat.

  51. ... Grün szerint:

    Orbán nem így tervezte: a KSH adatai az Éhségmeneteket igazolták

    “A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint a létminimum 2012-ben havonta 85 960 Ft volt, az egy évvel korábbi érték 102,4 százaléka. Jelenleg a lakosság 41 százaléka, 4,3 millió magyar él a létminimum alatt, ami 300 ezerrel több az előző évinél, a gyermekek körében pedig még magasabb, több mint 50 százalék ez az adat – írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Komjáthi Imre, Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület, elnöke.”
    .
    Orbán tervez de sose úgy sikerül?! ))) 😛 (((
    .
    http://www.stop.hu/belfold/orban-nem-igy-tervezte-a-ksh-adatai-az-ehsegmeneteket-igazoltak/1168688/

  52. robi szerint:

    Szórakoztató dolog szemezgetni a tegnapi hozzászólásokból.
    Csak két csúcs sztorit emelnék ki:
    – nagyapóról eddig is tudtuk, hogy hadilábon áll a számok világával, gondoljunk csak a 2013-as minimálbér értelmezése kapcsán leírt vicces álláspontjával. Most kiderül, hogy a jogi szövegek értelmezése sem az ő műfaja. 22:36-os hozzászólása előtt valaki felhívhatta, hogy ne égesse magát és korrigált. Ez pozitívum.
    – Perspektívát elragadta az indulat. Az pedig tudjuk, hibára késztetheti az embert.
    A két cikkel korábbi nekrológban ezen a néven köszöni meg azt a pontosítást, amit Etikus névre kapott. Elfelejtette a gépét átállítani.

    Kiderült, hogy Etikus= Perspektíva?

    Ahogy nagyapó mondaná: Ságvári et.

  53. felix szerint:

    Az a baj ezzel az “etikus perspektívával”, hogy még azt sem veszi észre, hogy saját magát égeti.
    A saját írásait még akkor sem érti meg, amikor újra elolvassa azokat.

  54. felix szerint:

    Gordonka!
    Hozzál légyszi valami forrást az IMF. követeléseiről.
    Tudod itt a forrás csak az IMF, ehet.

  55. csaba péter szerint:

    És mi van Orbán posványosi megparadicsomozásával ? Ez itt nem hír adminkám?

  56. Perspektíva? szerint:

    robi szerint:
    2013. július 30., kedd – 08:06
    “elfelejtette a gépet leállítani”

    Az véletlenül sem juthat eszedbe, -az indulatodnál, elvakultságodnál fogva, a kilátástalanságotok miatt, az örökös támadásaidnál fogva, aminek alig, alig vannak alapjai.hogy más is írhatott, ha már be volt kapcsolva a gép, a tudtom nélkül.

  57. admin szerint:

    Hamis hírt nem teszünk fel, kedves Csaba Péter. Tusnádon kb. ötven tv-rádió-újságíró-stáb szokott jelen lenni a beszéd elejétől a végéig. Hogyan lehetséges, hogy ezek – köztük a magyar baloldali média teljes köre – nem láttak semmit, ami állítólag az orruk előtt történt?

    Ilyen az, amikor egy álhírből hír lesz egy noname román médium híradásából, amelyik valószínűleg ott sem volt.

  58. Perspektíva? szerint:

    Perspektíva? szerint:
    2013. július 27., szombat – 14:54 (pénzszivattyú)

    Látom téged is szíven ütött, az ebben írottak. Pedig nem nevesítettem, de Te legalább “bejelentkeztél, ha nem is úri modorral.”
    Egyébként van mikor reálisan is írsz, sajnos egyre ritkábban az utóbbi időben, amit akként aposztrofáltam, hogy “túlbecsültelek.” S ez egyre inkább igaz is! Sajnos.

    Ne hidd el azt, senkinek, hogy ebben az országban minden rosszul megy!
    Kétségkívül előfordulnak hibák is, deeeeeeeeee, az , hogy a társadalomban béke van, s nem teljes káosz, gyilok, bűnözés, robbantások stb. mint az előző éra alatt!

    Emlékeztetek mindenkit!

    az 1994-98 és a 2002-2010-es klientúra ideje alatt, az egész világ rólunk “csevegett, itt forgatott dokumentációk, jelenetek alapján.” Mármint, hogy úszott az ország a nagy káoszban, a bűncselekményekben, a robbantásokban, a gyilkolásokban stb.!!!
    Most, hogy az ország vezetése mind ezt megfordította a TÁRSADALOM JAVÁRA, igaz nem kis áldozatok árán.
    Elfelejtettétek volna, hogy mindezt azok idézték elő, akiket Ti most képviseltek úgy, hogy az egész országot hazugságokkal, megtévesztéssel stb. özönszerűen látjátok el, hogy káoszt okozzatok, mert hiszen ez a Ti “fegyveretek, erősségetek!!!

    Az ország apraja nagyja megismerte az általatok kiterített kártyáitokat, rádöbbent szinte egy emberként, arra, amit csak nem 10.000.000 azaz tízmillió emberrel tettetek. Szinte a porig aláztátok a legszörnyűbb tetteitekkel, a hazugságaitokkal, amit a nyilvánosság elé is tártatok, mert még abból is tőkét akartatok a magatok javára kovácsolni, egy esetleges konfrontációnak a kirobbantatásával. Háttérből, megrendezve! Szerencsére a “társadalom java része” minderre idejében rádöbben, és józan, emberi viselkedése kapcsán “visszavonulót fújt.”

    Mj.: A Miniszterelnök úr a szombati beszédében, egy szót sem szólt rólatok, meg sem említve, mert rendkívül okosan, higgadtan a jövő feladatainak főbb területeiről beszélt, amelyek stratégiai szempontok alapján fogalmazott, és osztott meg a NAGYÉRDEMŰVEL!

    Azok, akiket Ti szeretnétek látni ismét a hatalomban, mindezt naponta megtette, akár többször is, más más témákban, még törvényeket is “hozatott,” amit a társadalom nem volt hajlandó befogadni, legfőképpen azokat végrehajtani, mert már követhetetlenné, és végrehajthatatlanná váló törvénykezés folyt, kizárólag a hatalom megtartásának érdekében, a Társadalom szinte teljes kizárásával.

    A NÉP ezeket nem felejti, de a többi gaztetteket sem, tehát minden jel arra utal, hogy belátható időn belül, nem kér belőletek, semmilyen szinten, már látni sem akar benneteket.

    Akik, ezek után is, mégis rájuk teszik majd a voksukat, azok abszolúte agyhalottaknak tekinthetőek, mert soha sem nézték a nemzet, a haza érdekeit, ha nem önző érdekek motiválják őket minden szinten.
    Mondhat bárki, bármit, ez a valóság! De hát mindig voltak árulók, konspirálók, összeesküvők stb. hiszen erről szól……..

  59. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    admin! Ha mondjuk Bajnairól lett volna ilyen paradicsomozós hír, azt gondolkodás nélkül, azonnal lehoztátok volna.
    Nem hamis hírt nem közöltök, hanem olyan hírt nem közöltök, ami a fidesznek vagy Orbán vezéreteknek ciki.

  60. ebihal szerint:

    Azt mondja az észosztó, hogy aki a másra szavaz az agyhalott! Sőt konspiráló, áruló
    és összeesküvő! És még azt állítják, hogy a baloldalon ássák az árkot, mondják a
    gyűlölet beszédet! Szerencsétlen!

  61. Perspektíva? szerint:

    ÖSSZEFÜGGÉSÉBEN PRÓBÁLJA ELOLVASNI ÉRTELMEZNI!
    A nemzet és a haza érdekében, ha…………….egyáltalán. Az a baj, hogy képtelenek ebben gondolkodni, csak a pártok, amit mondanak, azt kell önöknek is és nincsen összefüggő koncepcionális megszólalásuk sem. Mondjuk társadalmi méretekben sem! Leginkább!!! Egy két mondattal mint látja több helyütt is, én tudok mit kezdeni, de Önök a bővített mondattal, az összefüggő, a részletekre is kiterjedőekkel szemben, béna kacsává válnak. Hiszen ezt tapasztalhatjuk, leginkább a megnyilvánulásaik révén.

    Talán sikerül! az egész töredéke a rész, amelyekből össze áll az egész is.
    Erényetek egy egy rész kiemelése, snittelése, aztán jöhet a megtévesztés.
    Nem vitatkozni akarok veletek, ha nem tompítani azt a már elviselhetetlen hangnemet, hazugság áradatot stb. a becsületesebb emberek érdekében, akik nem szeretnek pennát fogni. Inkább teszik a dolgukat, serényen a hazájuk érdekében!

  62. Perspektíva? szerint:

    Azt mondja az …..
    Se nem hal, se nem béka, akkor hát minek nevezzelek?
    Miféle szülemény(torz) vagy te?
    Kérlek most az egyszer légy segítségemre.
    Csak nem te vagy az, amit annyira szeretnek a libák és a kacsák, és úgy nyelnek le, mint kacsa a nokedlit, pillanatok alatt?

  63. ebihal szerint:

    Perspektíva?
    Én összefüggéseiben nézem a dolgokat, és biztos vagyok abban, hogy a részletekből
    tevődik össze az egész. Abban is biztos vagyok, hogy aki a részletekben rosszul
    teljesít, az az összegzésnél mínuszba kerül. Lehet itt frázisokat pufogtatni, de kézzel-
    fogható, igazolható eredmények nélkül szart sem ér!

  64. csaba péter szerint:

    A perspektíva az új néven , nagyapó, bugi gordon stb . nem veszitek észre , hogy egy emberrel diskurálunk? ugyanazzal a fidesz fizetett bloggolójával?

  65. ebihal szerint:

    Perspektíva?
    Látom nehezen viseled, amikor rád olvassák a hülyeségeidet. Szokj hozzá, te sem
    vagy több mint itt bármelyikünk!

  66. felix szerint:

    A robbantgatások akkor szűnnek meg amikor a megrendelő elérte a célját.
    Lehet gondolkodni!

  67. felix szerint:

    Perspektíva előtt még komoly feladatok állnak, mert a felső tagozat már nem játék.
    Ne a fel kis pajtás.

  68. felix szerint:

    Ne add fel……

  69. Perspektíva? szerint:

    T. 15:00-ás!
    Óriási tévedésben vagy!

  70. Gordon szerint:

    Kézzel fogható eredményeket és forrásokat követelnek a (fórumon is) többszörösen levitézlett szocialista pártaktívák, de tudjuk: ők részletekben és egészben is hazudtak loptak csaltak. Ők olyanok…

    Nem figyelik az agit-prop irodájukat. Ugatják, hogy rossz dolog az IMF segélyt visszafizetni (amit ők vettek fel anno). A Párt azonban váltott. Ma már azt ugatja, hogy túl későn került sor a visszafizetésre.

    Olyan ez mint a rezsieljárással kapcsolatos álláspontjuk: hol lelkesen támogatják és keveslik a rezsicsökkentést (ne feledjük: ők anno a háromszorosára emelték a gáz árát); hol meg azt ugatják, hogy nem lehet megcsinálni, mert tönkremennek a szolgáltatók (“szegény” szolgáltatók).

    Duma, duma, duma…

  71. Perspektíva? szerint:

    15:30-as
    Fogalmad sincs az egészről! Mondom én, de sokaknak!
    Csak károgtok a semmiről, és azt hiszitek magatokról, hogy a tudálékosok is tudnak valamit. Valójában szinte semmit! Ti itt éltek, mint a csecsszopók, és egymástól lopjátok a nagyobbnál nagyobb hülyeséget! Tisztelet a kivétel, mert akad. Nyugodtan megsértődhettek, tudjátok, vagy nem, nem Csepelen csinálják a politikát. Most aztán nevezhettek akárminek, ez így van ahogyan leírtam, csak TI el nem tudjátok képzelni! A valóság mögötti rendezést.
    Egyszer, ha leülnék veletek és elmesélnék, csak néhány történetet, tátva maradna a szátok, de technikák nélkül! Egyszer már megtettem, néhai volt tanult kollégámnak, és Ő is úgy cselekedett!
    Felvilágosodás!?

  72. robi szerint:

    11:31 hsz-hez:
    Kedves Etikus-Perspektíva!

    – melyik soromból olvastál indulatot?
    – nehéz a felfogásod. Miféle kilátástalanságról hadoválsz? Már leírtam, hogy nem tartozom a pénzért elszegődött politikusi szolgahadhoz. El sem tudod hinni, hogy mások nem pincsikutyák
    – azt írod kínodban: “hogy más is írhatott, ha már be volt kapcsolva a gép, a tudtom nélkül.”
    Tán csak nem a hivatali gépedről leveleztél? Valaki beosont az irodádba?

    Ne tedd magad teljesen nevetségessé.

  73. Perspektíva? szerint:

    Robi, robi!
    Elégedj meg annyival, hogy egykoron, többre tartottalak! (Előtted írtam néhány sort), ráérsz Te is, elemezgessétek. Többit is kellene, sajnos nincsen hozzá affinitásotok, s már neked is tovatűnőben, mert e helyütt nem túl sok lehetőség kínálkozik a konstruktivitásra.
    Akkor meg minek, csak károgni, károgni?

    Trónkövetelőknek figyelmébe!

    III. Richárd: “Végeztem, osztó kedvem mára leapadt!”

  74. Bugi szerint:

    Remélem Szenteczky lesz a csepeli balliberális maffiaszövetség polgármester-jelöltje. Bár hozzá kell tennem, hogy Tóth Mihály volt a mutyiönkormányzat mutyipolgármestere, aki az eddigi vádemelések alapján – egy igazi keresztapához méltóan – úgy tűnik mással csináltathatta meg a piszkos munkát.

  75. felix szerint:

    Lássuk be. Perspektíva vitaképtelen és felmerül a gyanú, hogy nem teljesen normális.
    Olyan igyekezettel írja a semmit, hogy az bámulatos.

  76. felix szerint:

    Goron!
    A hadoválás nem helyettesíti a forrást.
    Hol vannak az IMF követelései.
    Tudod ezek nélkül a nagy hévvel elkezdett hadoválásod már a legelején hamvába dőlt.
    Forrásokat követelsz, de a legelső állításodat képtelen vagy forrással alátámasztani.
    Lapozzunk.

  77. felix szerint:

    Gordon

  78. David Holcey szerint:

    Sziasztok a nevem David Holcey vagyok Kanadából vagyok itt, hogy bizonyságot tegyek , hogy én kaptam kölcsön Mr Jack melegítő után kértem többször különböző hitelt nyújtók , aki azt állította , hogy még tanúskodni jobb ezen a fórumon, azt hittem, a tanúvallomások , ahol a valós és alkalmaztam, de soha nem kaptam kölcsön. Én szorul sürgős kölcsön lehet indítani egy vállalkozást , és kértem különböző hitelt nyújtók , aki megígérte, hogy segít , de soha nem kaptam a loan.Until egy barátom be nekem, hogy Mr. Jack melegítő Swart , aki megígérte, hogy segít nekem, és valóban úgy tett, ahogy megígérte nélkül bármilyen formában a delay.I soha nem gondoltam még mindig megbízható hitelt nyújtók amíg nem találkoztam Mr Jack melegítő , aki valóban segített a kölcsönt, és megváltozott a belief.I nem tudom , ha bármilyen módon rászoruló a valódi és sürgős hitel , szabadon fel a kapcsolatot Mr Jack melegítő keresztül az e-mail { jackwarmer1loanlender@gmail.com }

  79. Vátesz szerint:

    David Holcey! Kár erőltetni a tört angolságot, mert aki tisztában van a magyar í és a többi hosszú magánhangzó használatával, az hiába tesz be angol szavakat az általa állítólag nem ismert magyar szavak helyett. A hitközség ajánlásával Mr. Jack Warmer is alapíthat Magyarországon bankot, úgy hogy kár neked a részére itt hitelfelvevőket felhajtanod! Egyébként meg miből gondolod, hogy aki megégette magát svájci frank hitellel, az majd átváltja kanadai dollárra? Nem kell itt hadoválni, nem kell ahhoz kölcsönt nyújtani, hogy olcsón megszerezhesd valamely adós magyarországi ingatlanát, lehet azt árverésen is venni negyedáron! Amúgy meg én is tudok egy tuti befektetést, nyiss szállodát a Siratófalnál!

    Egyébként ha azt állítanád hogy a google fordítóval írtad a levelet magyarul, az nem tud helyes magyar mondatszerkezeteket generálni és nem hagy bent angol szavakat!
    HA NEM TUDNÁD, a csepelinfó motorja azokat írja ki kék színnel, akik más néven már kommentelnek itt azonos IP-címről!

  80. marvel collins szerint:

    Hitel ajánlat stressz nélkül

    Szüksége van egy sürgos kölcsönt fizetni a számlákat, és elkezd egy új üzleti ??? Vagy ha már keres egy kölcsön, és még mindig csalás a kölcsön vagy bank? Itt van egy esélyt, hogy életed vissza, és kap az alapok meg kell befektetni.
    hitel cég e-mail: customersdesiretrustfirm@gmail.com

Itt lehet hozzászólni !