Elszámoltatás Csepelen: vádat emeltek a képviselő ellen

Ítélet: a frakcióvezető az önkormányzat cégével fizette ki ügyvédjét

Csepel.info

Szenteczkynek kevés volt a munkabérén felül kapott 37 millió forint: az ítélet szerint még az ügyvédjét is a csepeli adófizetők pénzéből fizettette ki

Sikkasztás bűntettének elkövetése miatt emeltek vádat Takács Krisztián csepeli MSZP-s képviselő ellen – értesült a Csepel.info.

Lapunk információi szerint egy másik perben a bíróság olyan ítéletet hozott, mely szerint Szenteczky János – aki jelenleg az MSZP csepeli frakcióvezetője -, vezérigazgatóként úgy bízott meg egy ügyvédi irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat közpénzből, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt-vel fizettette ki. Az ítélet leszögezi, hogy az eset “a társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes” azaz a jó erkölcsbe ütközik. Az önkormányzat új vezetése több alkalommal is kiemelte: a visszaélések, korrupció- és bűncselekmény-gyanús szerződések megszüntetésével, felülvizsgálatával évi kétmilliárd forintot spóroltak.

A műfüves pártember

A Vörös Csepel című tényfeltáró könyv egy kisebb fejezetben foglalkozott Takács Krisztián MSZP-s képviselő műfüves sportpályájának esetével. Információink szerint az ügyben két gyanúsított ellen nyújtott be az ügyészség vádiratot hanyag kezelés és sikkasztás bűncselekményének elkövetése miatt.

A könyvben leírtak szerint a csepeli önkormányzat Borka-Szász Tamás MSZP-s frakcióvezető segítségével 2007. októberében döntött úgy, hogy az iskolai sportudvarok korszerűsítésére külső beruházókat vonnak be. A Széchenyi István Iskola sportudvarára kiírt versenyeztetési eljárást az egyetlen induló, a V-Tel Kft. nyerte el. Akkoriban megszokott volt, hogy a pályázatok nyertesei a párthoz kötődő vállalkozók közül kerülnek ki, a feltételek pedig nem éppen a csepeli adófizetőknek kedveznek. Ezek után senkit nem lepett meg, hogy a V-tel tulajdonosai között Takács Krisztián, a csepeli MSZP tagja is ott volt.

A vagyonhasznosítási szerződés szerint a műfüves pályát palánkkal és labdafogó hálóval kellett körülvenni, és a tulajdonjog az átadás-átvételt követően az önkormányzathoz került. A beruházás ellenértékeként a pálya hasznosításának joga 10 évre a V-Tel Kft-t illette meg, ami busás hasznot ígért. Az átadás-átvétel során azonban már azt sem vették észre, hogy a kivitelezés nem is a kiírás és a szerződés szerint készült: a pálya két kapuja mögötti labdafogó hálók hiányoztak.

Mivel a pálya túl hangos volt, a palánkot leszerelték, hogy a helyére labdafogó hálót tegyenek. Bár a tulajdonjog az önkormányzaté volt, a leszerelt palánkot a V-TEL Kft. mégis eladta az önkormányzatnak 1.500.000 forintért, mintha csak a sajátja lett volna. A leszerelés költségeit is az önkormányzat állta. A V-TEL emellett vállalkozási szerződést kötött arra, hogy bruttó 360.000 forintos összegért megépítsék a pálya köré a labdafogó hálót. Azt az 5 méteres labdafogó hálót, amivel a szerződés szerint át kellett volna adniuk a pályát.

A Csepel.info által most megszerzett vádirat szerint a fenti ügyletek során összesen 2.260.000 forint értékben történtek indokolatlan kifizetések a műfüves pályánál. A vádirat kiemeli, hogy a palánk értékesítése során a V-Tel Kft-t képviselő Takács Krisztián II. rendű vádlott idegen, rábízott dolgokról rendelkezett, így a palánk értékesítésével 1.500.000 forint kárt okozott. Takács Krisztián 2010 ősze óta listás képviselőként tagja az önkormányzat MSZP-s frakciójának.

Szenteczky megbízása jó erkölcsbe ütközött

A Csepel.info úgy tudja, hogy egy másik, ezúttal polgári perben a bíróság első fokú ítélete alapján Szenteczky János MSZP-frakcióvezető 2010-ben, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) vezérigazgatójaként úgy bízott meg egy ügyvédi irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat közpénzből, az önkormányzati céggel fizettette ki. Információink szerint az ügyvédi irodával a szocialista politikus havi bruttó 750.000 forint értékben kötött megbízási szerződést határozatlan időtartamra. A szerződés alapján az ügyvédi iroda az ő vezérigazgatói tisztségről való lemondása után még két hónapig kapott megbízási díjat. Megdöbbentő, de a tanúvallomások alatt az is kiderült, hogy ezért a pénzért az ügyvédi irodának egy alkalommal sem kellett igazolást adnia a vállalt munkaórák teljesítéséről.

Részlet az ítéletből

Amikor a választások után a Csevak új vezérigazgatója megkezdte a szerződések átvizsgálását, kettő e-mailen kívül semmit sem találtak arról, hogy az ügyvédi iroda bármilyen munkát is végzett volna – legalábbis az önkormányzati cég részére. Miután a munkavégzés bizonyítása felszólításra sem történt meg, a Csevak egyoldalúan felmondta a velük kötött szerződést, és megszüntette a megbízási díj átutalását. Szinte már tragikomikus, de ezek után az első fokon most véget ért pert még az ügyvédi iroda kezdeményezte azért, hogy a megbízási díjat mindenféle munkavégzés bizonyítása és elvégzése nélkül a fennmaradó hónapokra is fizesse ki nekik az önkormányzati cég.

A Csepel.info által most megszerzett ítélet szerint a bíróság széleskörű bizonyítást követően azt a következtetést vonta le, hogy a szerződés nem az önkormányzati cég, hanem a „cég akkori vezetőjének, Szenteczky Jánosnak az érdekeit szolgálta… A bíróság álláspontja szerint az, hogy egy közpénzekkel gazdálkodó, önkormányzati tulajdonban álló cég vezetője az esetleges büntetőjogi felelősségével kapcsolatos vizsgálandó kérdésekre úgy bíz meg ügyvédi irodát, hogy a megbízási díjat a cég fizeti ki a kerületi önkormányzat tartalék alapjának a terhére, ez a társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes, tehát a Ptk 200. § (2) bekezdésének második mondata szerint semmis.” – szögezte le a bírósági ítélet.

A Csepel.info úgy tudja, hogy az iroda összesen bruttó 3.750.000 forintot kapott meg a csepeli adófizetők pénzéből, a per pedig a további 2.250.000 forint megszerzésére irányult. Ezt felmondási díj címen követelte az érintett ügyvédi iroda. Lapunk információi szerint a sikeres per után az önkormányzat további célja az, hogy a további következmények se maradjanak el, az érintett ügyvédi iroda pedig fizesse vissza a csepeli adófizetők pénzét.

Csepel.info

60 hozzászólás “Elszámoltatás Csepelen: vádat emeltek a képviselő ellen” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    Ez az egykoron szebb napokat látott gyönyörűséges szóvivő, aki még a Fletó karjaiba is beleájult, a megható pillanat kedvéért, vajon hová tűnt?

  2. Manitu szerint:

    Több millió forintot költött arra, hogy a mi pénzünkből kifizesse az ügyvédjét, aki azért védte, mert elmutyizták az önkormányzat lakásait mag vagyonát?

    Önmagában már ezért le kellene mondania Szenteczkynek. Bár már a korábbiak miatt is le kellett volna mondania. Tulajdonképpen az lett volna mindenkinek a legjobb, ha nem is lett volna soha se politikus, se cégvezető.

    A Kinder tojások se maguktól szerelődnek össze, oda is kell ember.

  3. mamika szerint:

    soha nem előre néznek mindig hátra, ezért nem halad Csepel jövője sem. Sok sok minden kellene hogy szebbé és boldogabbá tegyék ennek a kis falu lakóinak az életét, és ne mindig a gáncsoskodás menne. Most sem ugy megy minden ahogy elképzelték sokan , régen is voltak gondok, de azok mindig is lesznek. Egyszer már az életben nem egymást kéne szapulniuk, hanem összefogva a mi életünket kellene szem előtt tartaniuk.

  4. Manitu szerint:

    Mamika melyik faluban él? Mert itt Csepelről van szó, ahol évi kétmilliárd forintot lehet megtakarítani azzal, hogy megszünt az MSZP-s kormányzás, és 16 évig ígérgetett fejlesztések fejeződnek be folyamatosan. Mert a Fidesz beváltotta az ígéreteit. És ilyen ígéret volt az is, hogy a tolvajok menjenek börtönbe, mert bizony oda valók mamika.

  5. "?!" szerint:

    Három egyszerű kérdésem van, de biztos, hogy senki nem fog érdemi választ adni rá:

    1.) Ha ebben a bejegyzésben Takács Krisztián meggyanúsításáról tudósítanak, akkor a szerencsétlen bértollnokok miért Szenteczky János fényképét tették ki a bejegyzés fölé?

    2.) Miért nem merte aláírni ezt a csepel.hu-ról átvett förmedvényt az a szánalmas hazugláda, aki ezt a förmedvényt megírta?

    3.) Hányszor kell még megcáfolnom azt az első bekezdés utolsó mondatában ismét leírt arcátlan hazugságot, hogy a jelenlegi dilettáns fideszes színtársulat “évi kétmilliárd forintot megspórolt?
    (Néhányszor már részletesen ismertettem, hogy szó sincs semmiféle megspórolásról. Csak a szociktól megörökölt, de 2 éven keresztül eltűntnek hazudott északi pénznek a költségvetés fiktív tételei mögé eldugdosott összegeit szokták megtakarításnak hazudni!)

    A fenti kérdésekben megfogalmazott tényeken semmit nem változtat a szerencsétlen bértollnok “Manitu”- nak és társainak a szánalmas hazudozása!

  6. szigetország szerint:

    mamika!

    Már megbocsásson, de bűnözőkkel, gonosztevőkkel nem fogok össze, ahogy javasolni tetszett.
    Csak nem azt tetszik javasolni, hogy kirabolnak, meglopnak, s utána tegyek úgy, mintha semmi nem történt volna?

  7. admin szerint:

    Kedves ?!: a költségvetésből pontosan látszik az a sokat vitatott 2 milliárd. Egyébként pedig le lehet ellenőrizni a cikk további állításait is, mind igazak.

  8. szigetország szerint:

    Púpos!

    1. Takács Krisztiánt nem meggyanúsították, hanem megvádolták.
    2. Szenteczky Jánost érintően pedig elmarasztaló ítélet született.

    Hahó! Valaki!
    Van még olyan az MSZP-ben, aki ellen nincsen folyamatban lévő meggyanúsítás, vádemelés, ítélet?

  9. yoda szerint:

    NYugi szigetország! Ez a szocik gengszter-szárnya, azért vannak ott is becsületes emberek. 🙂

  10. szigetország szerint:

    yoda!

    Kösz, megnyugodtam (némileg). De nem ártana, ha a tisztakezű szocialistákról is lehetne hallani.

  11. "?!" szerint:

    Kedves admin!

    A költségvetés nem bizonyít semmiféle megtakarítást!
    A költségvetésből csak az látszik, hogy mit írogattak be a költségvetés készítésekor, esetenként úgy, hogy senki nem gondolta komolyan, hogy a költségvetésnek a kerületi felújítások és kerületi beruházások táblázatának egyes soraiba betervezett tételeket az adott évben meg is akarják valósítani!

    Az ilyen fiktív tételek egyike volt például a Csepel Szigeti Észak-déli Regionális Főközlekedési útnak a Bp. XXI. kerületi szakaszára
    – 2011-ben a kerületi beruházások 31. sorában betervezett 514 millió Ft,
    – 2012-ben ugyanerre a célra a beruházások 21. sorába betervezett 547 millió Ft.
    A költségvetésbe betervezett ilyen tételeket könnyű volt megspórolni, mert nincs olyan ember, aki a költségvetés készítésekor ezeknek a megvalósítását komolyan gondolta volna!

    Jegyezd meg, hogy két naptári év költségvetésének a tartalma soha nem egyforma, ezért hozzáértő és tisztességes emberek két- vagy több naptári év költségvetésének az induló, vagy záró adatai alapján, az eltérések miatt szükséges korrekciók nélkül, soha nem jelentenek ki olyat, hogy az összehasonlított valamelyik évben megtakarítás, vagy túllépés keletkezett.
    Ilyen kijelentésekre csak dilettáns alakok, vagy a gerinctelen hazudozók vetemednek!

    De minek is magyarázom én ezt neked?
    Te arra is képtelen vagy, hogy a fent említett két fiktív tételt megtaláld az önkormányzat 2011. és 2012. évi költségvetésében!
    Ennek ellenére vagy annyira pofátlan, hogy még ki is akarsz oktatni ebben a témában!

  12. "?!" szerint:

    Te szerencsétlen, szánalmasan hülye “szigetország”!

    Számodra megismétlem, hogy ne velem foglalkozz, hanem párosodj szorgalmasan azzal aki téged a világra szart!

    Világos, Te sötét agyú barom!

  13. admin szerint:

    Kedves “?!” ,

    aki nem akarja látni, az nem látja. Kérj segítséget.

  14. szigetország szerint:

    Púpos!

    Mondd, a gazemberek sorában hol állsz?
    Elkészült már ellened a vádirat vagy várnod kell még a sorodra?
    Ha másért nem, bűnpártolásért elővehetnek… Deme haverodat is valami hasonló miatt dugták dutyiba.

  15. felix szerint:

    Szigetország!
    Amennyiben van igazság a földön akkor meg fogsz ismerkedni a fidesz maffia szárnyával.
    Remélem, hogy nem túl korán mert akkor azt nem éled túl.
    Amennyiben kilépsz a “kis” körödből és hajlandó vagy kinyitni a szemed akkor azért most is láthatsz egyet s mást.
    A lényeg az, hogy ne MSZP.-ben, vagy FIDESZ.-ben, gondolkodj, csak arra koncentrálj, hogy a te pénzedről van szó.

  16. mamu szerint:

    @mamika! (2013. február 07., csütörtök – 14:34) Ha majd kontyon vág a betörő és elviszi mindenedet, remélem, akkor is csak a jövőbe fogsz majd nézni a lélegeztetőgépen, és megtiltod a rendőröknek, hogy szítsk a békétlenséget a betörőddel!

  17. Királyerdei szerint:

    Barom komcsik!
    Nem szentecki volt aki követelte az “elszámoltatást”?
    Nem ő volt,akiröl kiderült,hogy 37 millió “jutalmat” (vajjon miért érdemelte?) vágott zsebre?
    Az elvtársai szintén zsebelték a “jutalmakat”?
    Hol tudtak a jelenlegi önkormányzatra rábizonyítani 1Ft jutalmat is?
    Tanuljátok már meg a pofátokat befogni,mert égtek mint a Reischtag!

  18. Királyerdei!
    Te is megtanulhatnád már legalább a neveket!
    Reichstag és nem Reischtag! ))) 😛 (((

  19. nagyapó szerint:

    Szörnyű! Bárhova néz az ember, elvtársi lopás. Azután jön a maszatolás, nem erkölcsös, de jogszerű; elévült; nem bizonyítható. Ez a szocialista erkölcs?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Menjünk vissza a Tiszti Casinóig?

  21. nagyapó szerint:

    csecsemő béka! Azt az intézményt úgy hívták Tiszti Kaszinó. Fő kéne nyőni má!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. felix szerint:

    ebihal!
    Az nem számít.
    Nekik lehet.

  23. szigetország szerint:

    Csak kapkodom a fejem, hogy a szocialisták mennyit loptak, raboltak Csepelen. Szinte minden nap kiderül valami mocsok. A bűncselekmények széles skáláját mutatták be: a piti lopásoktól kezdve a kettős emberölésig.

    S még mindig tagadnak és tagadnak… (Deme Gábor is tagad!)

  24. szigetország szerint:

    felix!

    Ki mondta, hogy bárkinek is lehet bűnözni?
    Elő a bizonyítékokkal!

    Szenteczkynél ítélet is született, Takács Krisztián vád alatt, Gulyás Gábortól megvonták az ügyvédi munka gyakorlását, Deme börtönben.

  25. Tarjányi László szerint:

    Szenteczky is kapott 37milliót, Orosz is 37millió jutalmat vett fel 2002-2010 között, mit tettek érte? Én spóroltam Csepelnek 4Milliárd-200millió=3.8Milliárdot a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződés felbomlasztásával, amelynek én voltam az egyetlen tevékeny ellenzője. Nemhogy még csak 1% sikerdíjat/38milliót nem kaptam, DE MÉG CSAK KÖSZÖNETET SEM! SEM AZ MSZP-TŐL, SEM A FIDESZTŐL, pedig mindkét párt vastagon benne volt az ügyletben, s a FADESA-tól kapott bruttó 11.3Milliárd elköltésében is benne voltak mint az előző, s mint a mai önkormányzat. Azt a 3.8Milliárdot is költötték illetve költik, amelyet én spóroltam meg Csepelnek, s amelyet sem ők és senki más azóta sem köszönt meg nekem!

  26. felix szerint:

    Senki nem mondta, csak éppen nem akarsz tudomást venni róla.
    “Szemtanuk” nyilatkoztak róla és soha senki nem cáfolta meg.
    Nekem ennyi elég.

  27. felix szerint:

    Szigetország!
    Az öt offshore cég 12 milliárdja se számít ?

  28. felix szerint:

    Vagy nem kéne utána járni annak a legendának, hogy az egyik üzletlánc 400 milliós ÁFA csalása megfelelő mértékű tulajdonrész ellenében el lett sikálva.
    Vegyétek le a szemellenzőt és pátoktól függetlenül védjük meg azt ami a mienk.
    Persze választhatjuk továbbra is azt a játékot, hogy a mieink ügyesek a tieitek meg lopnak.

  29. felix szerint:

    szemétláda!
    Mi van az öt offshore céggel amelyek 12 milliárdot nyertek?
    Azok kiknek az elvtársai?

  30. "?!" szerint:

    Kedves admin!

    Az már a pofátlanság teteje, hogy dilettáns, vagy buta emberként 16:44-kor Te írtad nekem azt, hogy “aki nem akarja látni, az nem látja” és arra biztatsz, hogy én “kérjek segítséget”!

    A 16:25-kor elköldött írásomban, az évenkénti 2 milliárd Ft megtakarításáról szóló hazugságotok cáfolataként azt állítottam, hogy Ti az önkormányzat költségvetésébe betervezett fiktív tételek évvégén megmaradó összegeit hazudjátok megtakarításnak!

    Állításom bizonyítása céljából példaként megneveztem részetekre (és nyilvánosság részére) a 2 milliárd Ft-os hazugságotokat megcáfoló legnagyobb tételt, amelyet 2011-ben is, és 2012-ben annak ismeretében írtak be a költségvetésbe, hogy már a beíráskor is tudták, hogy a betervezett összeg felhasználására az adott költségvetési évben garantáltan nem kerül sor!

    A 16:44-kor írt pimasz válaszod alaján úgy látom, hogy ennek a két tételnek a megtalálása meghaladja a szellemi képességedet, ezért az alabbi adatokkal én segítek neked, és megvilágítom a sötét agyadat.

    Tehát, a Csepel Szigeti Észak-déli Regionális Főközlekedési út Bp. XXI. kerületi szakaszának finanszírozására a költségvetésben 2011-ben és 2012-ben előírányzott összegeket, az alábbi helyeken találod meg az önkormányzat költségvetésében:

    – A 2011. évi 547 millió 14 ezer Ft összegű előírányzatot megtekintheted a 2011. szeptember 29.-én megtartott képviselő-testületi ülés 28. napirendipontjához tartozó, 85 oldal terjedelmű, 227. számú előterjesztés 74 oldalán, a 34. tételsorban!

    – A 2012. évi 540 millió 904 ezer Ft összegű előírányzatot megtekintheted a 2012. november 29.-én megtartott képviselő-testületi ülés 17. napirendipontjához tartozó, 60 oldal terjedelmű, 349. számú előterjesztés 58 oldalán, a 21. tételsorban!

    Nekem címzett kioktatás és újabb pofátlankodás helyett ellenőrizd a fentebb leírtakat!

    Ha azonban ez a feladat meghaladja a képességedet (ill. képességeteket), akkor értesíts, és én készséggel bemutatom részetekre papíralapon is, és az önkormányzat elektronikusan elérhető költségvetéseiben is ezeket az adatokat, valamint a 2 milliárd Ft évenkénti megspórolásáról szóló hazugságotokat megcáfoló többi adatot!

  31. "?!" szerint:

    Figyelj, Te szánalmasan hülye gerinc nélküli “szigetország”!

    A 16:54-kor írt förmedvényedre válaszolva megismétlem részedre, hogy szólítsd “púpos”-nak az anyádat, és párosodj vele naponta többször is szorgalmasan!

    A feltett kérdésedre válaszolva pedig közlöm, hogy én nem állok egyik sorban sem, és csak akkor nyilvánítok véleményt ha valakik megsértenek azzal, hogy ugyanolyan hülyének néznek mint amilyen Te vagy, és a szemembe hazudnak!

    Közlöm azt is, hogy Te messze előttem számíthatsz vádiratra bűnpártolásért, mert veled ellentétben én egyik tábor bűneit sem pártolom!

    Demét pedig veled együtt leszarom, még akkor is, ha Te már most is folyamatosan arról álmodozol, hogy egyszer majd megfújhatod Deme lába között a furulyát.

    Remélem, hogy kielégítő részedre a fenti válaszom, Te szerencsétlen sötét agyú idióta?!

  32. nagyapó szerint:

    Törött gerincű felkiáltójel, 1/2eszű1/2x, idióta Dr. grün t.t., csecsemő béka, és a többi komcsi! Hazugságaikon kívül mi a véleményük Szentecki, Takákcs et.-ak “félrelépéséről” (talán jogos, de nem erkölcsös?)?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  33. felix szerint:

    Szemétláda!
    Te ugyanazt a bírósági ítéletet olvastad amit én.
    Az ítélet megszületett, egyéb közöm nincs hozzá.
    Egyéb véleményemet olvashattad már több helyen is.
    DE MI A TE VÉLEMÉNYED AZ ÖT OFFSHORE CÉG ÁLTAL NAPJAINKBAN ELNYERT 12 MILLIÁRDRÓL????????

  34. Narancsvírus szerint:

    Ma a bíróság, az ügyészség a Fidesz kezében, zsebében van! Ezt hívják diktatúrának, mert a saját korrupt ügyeit elmossák, míg másokat tönkretesznek!

  35. "?!" szerint:

    Noé s “nagyapó”, Te szánalmas köpönyegforgató volt komcsi barom, mi az anyád picsájáért kóstolgatsz engem?
    Ha még működne a memóriád, akkor tudnád, hogy veled ellentétben én soha nem tartoztam egyik párthoz sem, ezért azt ajánlom, hogy a velem szembeni pofátlankodás helyett, az Ararát-hegységben foglalkozz a szénád rendbetételével Te volt komcsik leg- gerinctelenebbje!

    Ami pedig a Szenteczky és Takács volt elvtársaid szexuális”félrelépésével” kapcsolatos kérdésedet illeti, közlöm azt, hogy veled ellentétben én egyiknek sem tartottam a gyertyát, ezért nem ismerem a történetüket!

    A nem szexuális félrelépésük megítélése pedig nem rám, hanem a bíróságra tartozik!

    Ha azonban a velük szemben hangoztatott vádjaitokból is csak annyi igaz, mint amennyi észak-csepeli pénzek eltűnéséről, vagy az évenként megtakarított 2 milliárd forintról előadott hazugságaitokból, akkor az a véleményem, hogy Szenteczky János és Takács Krisztián (volt elvtársaid) hozzád és a gerinctelenül hazudozó jelenlegi elvtársaidhoz viszonyítva makulátlan ember!
    Ez a véleményem azonban nem számít, mert a velük szemben tett feljelentéseitek elbírálása a rendőrség, az ügyészség és a bíróság feladata.

    Ismereteim alapján azonban kijelentem, hogy Ti semmivel nem vagytok különbek a folyamatos visszafelé mutogatás során megvádolt volt elvtársaidnál!

    Világos, Te sötét agyú tanácsnok, képviselő?

    Ceterum censeo… A köpönyegforgató gerinctelen volt kommunista “nagyapó”, ha kinyitja a száját, vagy veri a billentyűzetet akkor hazudik, ha kinyújtja kezét, akkor pedig lop.
    (Aki hazudik az lop is, és minél többet és nagyobbat hazudik, annál többet lop!)

  36. szigetország szerint:

    Ez a végtelenül szánalmas, szerencsétlen Púpos teljesen elvesztette önmérsékletét, és itt erőlködik, ahelyett, hogy ezt a vécén tenné.
    Azt ajánlom, hogy ha szorulásod van, ne a magasabb színvonalon kommentelők között erőlködjél, hanem spurizz a klotyóra és ott adjál bele mindent, mielőtt a gatyádba csinálnál családod szégyenére.
    Összevissza hablatyolsz, ahogy mentegeted a bűnözőket, amiből arra következtetek, hogy magad is egy bűnözői csoport tagja vagy, illetve szeretnél hozzájuk csatlakozni, mert eddig nem osztottak neked zsíros falatokat…

  37. Gordon szerint:

    “?!” már megint ivott a gyógyszerére…
    holott nem lenne szabad.

  38. hajós szerint:

    Vajon mi lehet az oka, hogy a fideszesek folyton-folyvást az MSZP-vel foglalkoznak? Önállóan nem képes meghatározni magát a Fidesz, csak az MSZP-vel szemben?
    Ennyire félnek az mszp-től?

  39. mamu szerint:

    @hajós! Nem az mszp-től, hanem az útonállóktól. Ha kiraboltak, te nem foglalkoznál azokkal, akik tették? Csak az önmeghatározásoddal? Agyonvert, kiba@…tt kódis senki…

  40. felix szerint:

    mamu!
    AZ öt offshore cég most matat a zsebeidben és egy szavad sincs hozzá!

  41. Manitu szerint:

    A csepeli MSZP-sek láthatóan csak terelni próbálják a témát. De tényleg: nektek nem úgy tűnik, mintha egy maffia lenne itt az MSZP Csepelen?

  42. felix szerint:

    Manitu!
    Szerintem mind a két dolog ugyanarról szól és nem terelés, hanem figyelemfelkeltés.
    Az egyik oldalon a dolgok a törvényes mederbe kerültek- feljelentés, eljárás és ítélet-. A másik oldalról meg mehet tovább a szabad rablás?
    Az nem a köz pénze?
    Amit a jobb oldal visz abból neked is csurog valami, vagy a te zsebedből tűnik el?

  43. felix szerint:

    Döntsétek el végre, hogy bűnüldözés vagy maffia háború.

  44. Manitu szerint:

    Amit tesztek, az terelés, semmi köze a konkrét csepeli esetekhez. Amiknél ti vagy mindig tagadtok, vagy mindig bagatelizáltok vagy mindig tereltek. Mint most is.

  45. felix szerint:

    Manitu!
    Ami országos az Csepelt is érinti, mert az önkormányzatok költségvetése zömmel a közösből táplálkozik.
    Nem bagatellizálok semmit csak két oldallal szemben próbálom védeni a közöst és nem ítélkezem előre úgy mint ti.
    Az ítéletet a bíróságokra bízom annak ellenére, hogy nem feltétlen tenném le a nagy esküt a mindenkori objektivitásukra.
    Hidd el ezek sokkal fontosabb dolgok mint egy izraeli parkolás esete.

  46. felix szerint:

    Manitu!
    Egyébként nincs ti, mert én én vagyok.

  47. "?!" szerint:

    “szigetország” írta ma éjjel 00:07-kor írta, nekem címezve:

    “Ez a végtelenül szánalmas, szerencsétlen Púpos teljesen elvesztette önmérsékletét, és itt erőlködik, ahelyett, hogy ezt a vécén tenné.
    Összevissza hablatyolsz, ahogy mentegeted a bűnözőket, amiből arra következtetek, hogy magad is egy bűnözői csoport tagja vagy, illetve szeretnél hozzájuk csatlakozni, mert eddig nem osztottak neked zsíros falatokat…”

    Kedves szánalmasan hülye gerinc nélküli “szigetország”!

    Csak a rend kedvéért, és hogy el ne felejtsd az otthoni tennivalóidat, megismétlem részedre, hogy szólítgasd “púpos”-nak az anyádat, és párosodj vele naponta többször is szorgalmasan!

    A fent idézett 00:07-kor írt förmedvényedre reagálva pedig tájékoztatlak, hogy folytatásos rendszerben és kifejezetten neked címezve fogom ide üríteni azt, hogy miért nem tetszik a jelenlegi helyzet, valamint azt, hogy mi a problémám a gátlástalanul hazudozó narancsos garnitúrával.

    Tehát ezentúl kiemelten számíthatsz rám, Te szerencsétlen idióta.

  48. "?!" szerint:

    Kedves “Gordon”, Te vágásra érett szerencsétlen hízó sertés!

    A ma éjjel 00:57-kor írt figyelemelterelő panaszos röfögésedre reagálva, arra hívom fel a figyelmedet, hogy ne csak a seggnyalásért kapott moslékzabálásra koncentrálj, hanem olyan panaszkodás helyett, hogy “már megint ivott a gyógyszerére, holott nem lenne szabad”, vigyázz jobban anyádra, hogy ne igyon alkoholt a gyógyszereire!

    Vagy olyan szánalmasan hülye vagy, hogy még az anyádra sem tudsz vigyázni?

  49. Gordon szerint:

    A stílus maga az ember.

  50. "?!" szerint:

    Bizony, bizony “Gordon”!

    Ahogy írod: “A stílus maga az ember.”

    A gerinces korrekt ember nyíltan kimondja és konkrét tényekkel támasztja alá a véleményét!
    A gerinctelen és inkorrekt ember pedig konkrét tényeket tartalmazó vélemény kifejtése helyett mellébeszél, hazudozik, és a másik fél ledegradálásával igyekszik a lényegről és a valóságról elterelni a figyelmet!
    Úgy, ahogy Te szoktad és a bértollnok társaid szokták csinálni!

  51. Bugi szerint:

    Szorul a hurok elvtársak!

  52. Gordon szerint:

    “?!”

    Nem degradáltalak le (annak ellenére, hogy te nagy kedvvel anyázol itt össze-vissza).
    Csak azt kértem, hogy ne igyál a gyógyszereidre.
    Ez olyan nagy kérés, hogy így mellre kell szívnod?
    Fontos, hogy minél hamarabb a gyógyulás útjára lépj.
    Sokan aggódnak érted.

  53. Haver07 szerint:

    Komolyan mondom borzalmas, amit ide irtok egymásnak! Emberek térjetek észre! Talán ide lenne elismerni az egyik oldal bűneit és a másik oldal sikerét. Igen, szakítsunk a múlttal és fogadjuk el és támogassuk a mostani, jobban működő politikai alakulatot. Adjunk lehetőséget ennek a garnitúrának a következő ciklusra is, hogy bebizonyíthassák Ők tényleg az emberek mellett állnak, a tisztesség útját járják, tevékenységükkel a közjót szolgálják!

    Egyébként a család az első! Remélem mindenki ellátta az otthoni teendőit?

  54. felix szerint:

    Reménytelen dologra kár az időt fecsérelni. 🙂

  55. ebihal szerint:

    Bugi!
    Mi a baj? Nem kapsz levegőt?

  56. nagyapó szerint:

    Haver07! Igaza van.
    “Talán ide lenne elismerni az egyik oldal bűneit és a másik oldal sikerét.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  57. nagyapó szerint:

    Idézetek törött gerincű felkiáltójeltől:
    “A gerinces korrekt ember nyíltan kimondja és konkrét tényekkel támasztja alá a véleményét!”
    Nézzünk néhány nyílt és konkrét tényt a’la törött gerincű felkiáltójel:
    “szólítsd “púpos”-nak az anyádat, és párosodj vele naponta többször is szorgalmasan!”
    “Demét pedig veled együtt leszarom, még akkor is, ha Te már most is folyamatosan arról álmodozol, hogy egyszer majd megfújhatod Deme lába között a furulyát.”
    “seggnyalásért kapott moslékzabálásra koncentrálj”
    Ilyen egy igazi proli. Tényleg stílus maga a zember!
    Lajos böfög mindenfélét, tényleg mennyit ivott? Talán az némi mentség.
    Egy dalt tanult csak a komcsi katonaiskolában (az iskolák csúcsa), és azt magáévá tette: “ej te bunkócska te drága”
    Fentiek alapján igaz:

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  58. felix szerint:

    Nocsak nocsak!
    Szemétláda te akkora komcsi voltál, hogy az elvtársaid dalt írtak rólad?

  59. magyar szerint:

    egy tény ami biztos,Ambrus Úr is benne van a műfű buliban,az bizton állítom!Pedig ő nagy FIDESZES volt.Oda áll ahol pénz van! Utána kéne nézni ennek is!

  60. felix szerint:

    Fideszesnek utána nézni?
    Na te is idegenszívű vagy. 🙂

Itt lehet hozzászólni !