Tízmilliók parlagfüvesítésre

Csepel.info

Parlagfű az Adyn

Íme a kertészeti művelet egyik eredménye

120 millió forintot költött a XXI. kerületi önkormányzat a csepeli „elefántos park” rekonstrukciójára, de sokan – az allergiások egészen biztosan – valósággal prüszkölnek a felháborodástól. A lakótelep egész területén, sokmillió forintért kicserélt földből ugyanis pázsit helyett a gyomnövények legszélesebb skálája, de leginkább, és legnagyobb számban parlagfű nőtt ki.

A csepeli Ady Endre út és az Árpád utca közötti park környékén már a termőföld cseréjekor megsűrűsödött a levegő a beruházó és a lakók között. Sokak szerint ugyanis nem a kutyapiszoktól évekig szennyezett föld, hanem a helyére kerülő új termőföld sugárzott magából olyan elviselhetetlen bűzt, hogy még a meleg nyári estéken is inkább csukott ablak mellett próbáltak aludni. Az igazi felháborodás azonban akkor tört ki, amikor a sok-sok gyerek által is áhítva várt „gyep” is megjelent.

Parlagfű az Adyn

Van belőle bőven

A kicserélt talajból kinőtt „pázsit” már megjelenésekor is jobban hasonlított az allergiás megbetegedésekért leginkább felelős parlagfűre, ahogy pedig teltek-múltak a napok, fű helyett csak újabb gyomnövények bújtak ki a „virágföldből”. „Először nyugtatgattak bennünket, hogy előbb néhány gyomnövény valóban megjelenhet, utóbb azonban füves, pázsitos lesz a park. Ez azonban nem történt meg, és az allergiások nyár vége óta szenvednek a parlagfűtől” – mondta el lapunknak az egyik felháborodott lakó.

Parlagfű az Adyn

A domb bal oldala tele van parlagfűvel, a jobb oldalon nem cserélték a földet

Egyetlen helyen, a „szánkódombon” maradt csak meg egy csíkban az eredeti talaj – feltehetően a beruházók jótékony hatású trehányságának köszönhetően. A Csepel.info által bemutatott fotón jól látható az éles különbség az új föld és a régi között: míg – igaz kisebb mennyiségben – az eredeti földből valóban fű nőtt ki, az újból kizárólag gyomnövények és parlagfű.

Bár az önkormányzat most próbálja csitítani a környék lakóinak felháborodását, a Csepel.info úgy tudja, a közelmúltban még a sikerpropaganda egyik zászlóshajója volt az érintett parkrekonstrukció. A kerület MSZP-frakciója ugyanis – a fővárosi tiltás ellenére – idén májusban vadplakátokkal ragasztotta körbe a Kis-Duna partot. A párt úgy próbálta bemutatni több százmillió forint közpénz elköltését, mintha azt kizárólag az MSZP jóságának köszönhetnék a csepeliek, és büszkén jelentették ki, hogy az elefántos park rekonstrukciójára 120 millió forintot költöttek.

Vadplakátozás

Májusi vadplakátozás a féltett Kis-Duna parton…

Elefántos park

…120.900.000 forintba került a parlagfüves rekonstrukció

Csepel.info

22 hozzászólás “Tízmilliók parlagfüvesítésre” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Látom a propagandaplakát kitért arra a kerékpárútra is, amelyet már sokan kerestek.

    Önöknek. Csepeliekért. – mintha nem a mi pénzünkről volna szó, hanem ők adnák. Én átírnám:

    Parlagfű. Önöknek, tőlünk. Az Önök pénzéből.

  2. Burián Mária szerint:

    Több helyen találkozom családi házak előtt parlagfűvel.Érzékeny vagyok rá és olykor ki is húzom.Ma éppen a polgármester úr szomszédja előtt találtam egy bokrot.A Repkény domb is telis teli a gyomnövénnyel.
    Én sok év óta allergiás vagyok az idei év sokkal kellemetlenebb volt és többe került, mint a korábbiak. Keressünk közösen megoldást.Pl. tavaszi írtó akciót.
    Tisztelettel egy nagyon beteg!!!!!!!!

  3. Laja szerint:

    Több, mint 120 millió forintba került??????????????? MICSODA????????? Az, hogy parlagfüvet telepítettek. Én gyakran járok azon a környéken, de ez a “fejelesztés” nem lehetett ennyi.

    Saját magam is tapasztaltam, hogy minden tiszta parlagfű! Köszönjük az önkormányzati vezetőknek! Köszönjük Szentczky Jánosnak, a Csevak Kft. vezetőjének, és köszönet érte a teület képviselőjének is! Ha jól tudom, ott a Borkaszász Tamás a helyi kisfőnök.

    Szép volt fiúk!

  4. grál szerint:

    Gárda lábhoz!!! Irány Csepel, parlagfűírtás rendel!!!!!

  5. baniko21 szerint:

    Több kérdésem lenne.
    1.) Melyik cég csinálta a parkot, illetve korszerűsítette.
    2.) Honnan hordták a földet, kinek a telkét parlagfű mentesítették ilyen
    módszerrel?
    3.) 1 kg fűmag mennyibe kerül? Azzal szoktak füvesíteni!

    Parkot főleg ha a gyerekeknek csinálják, sokkal körültekintőbben kelle-
    ne létesíteni. Majmok módjára szajkózzak az európai elvárást, de ezt
    aligha nevezhetném annak.
    Sok-sok ember allergiás, és termesztés helyett, sokkal hatékonyabban
    irtani kellene. Mi került 120 millióba?

  6. Laja szerint:

    Na, ez látod jó lenne! Hamár ez a szerencsétlen önkormányzat nem gondoskodik a kerületi parlagfűről. Jó lenne, ha bármely civilszervezet segítene. Mindegy, hogy hogy hívják, csak tüntessék el az allergén gyomot!

    Egyébként van olyan csepeli civil szervezet, amelyik rendszeresen önkormányzati feladatot lát el… csak úgy mondom.

  7. Laja szerint:

    baniko21, egy időben írtunk pont, látod 😉

  8. Nagyapó szerint:

    Hölgyeim/Uraim
    Másról van itt szó. A terület talajcseréje után természetes, hogy előtörnek a gyomok, különösen a parlagfű, ami a frissen elhagyott területet kedveli. Ezek után az általam ismert módszerek:
    1. angol módszer, nyírni 200 évig
    2. fűmaggal beszórni (tömörítés, stb.), majd a kelés után pl. Gyomstop-pal bepermetezni (a kétszikű gyomokat megöli), és locsolni.
    3. megkérdezni a Csepeli Kertbarát Kört, akik ajánlanak kb. 5 kertészmérnököt, akik csekély honoráriumért még legalább 10 megoldást javasolnak.
    Mi van ehelyett?
    1. meg kell határozni a feladatot szakértő segítségével
    2. meg kell találni a csókos kivitelezőt, vele megegyezni
    3. kiírni a pályázatot úgy, hogy csak egy cég pályázhasson
    4. indulhat a munka sok-sok millióért, mehetnek a plakátok, duzzad az egyéni, meg a pártkassza.
    Addig hadd nőjön a gaz mert így EU konform, mondja a CSEVAK.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  9. hamu szerint:

    A probléma nagyobb! A kerékpárút, soha nem fog megépülni, ennyiért, mivel az Önkormányzatunk sajnos nem tudta aláírni az EU-s megnyert pályázatának szerződését!
    Ez annyit jelent, hogy a plakáton nem bontottákki a teljes igazságot. Mi az hogy! Nagyon is!
    A pályázatrólszóló információm az ESZA KHT honlAPJÁRÓL SZÁRMAZIK!
    kÖSZÖNJÜK kedves plakátozó frakció!
    Önöknek csepelieknek!Csepeliekért!

  10. Lexon szerint:

    hamu: ez nem ide tartozik.
    Nagyapónak igaza van abban, hogy a gyomok (különösen a parlagfû) elôretörése egy biológiai folyamat eredménye, ezzel mindenki számol, aki füvesít. Megvannak a módszerek arra, hogy ebbôl hogyan kell továbblépni és füves területet elérni. Nem olyan nagy katasztrófa ez, csak kezelni kellene, mielôtt túl késô lesz. És nem csak tanakodni, hanem megfogni a permetezôt…

  11. miska72 szerint:

    MSZP megcsináljuk! nem kicsit! NAGYON! GAZEMBEREK VEZETIK A KERÜLETET!

  12. Bubus szerint:

    Pedig én is hallottam valamit, hogy gixer csúszott be egy juniós pályázatba. Ez volt az? Tájékoztassatok már, mert a Csepel újságból szerintem nem fogom megtudni!

  13. Lexon szerint:

    Gyerekek, gyerekek, tegye fel a kezét, aki látta a szemével ezt a parkot! Ugye, hogy nem sokan vagyunk?! Én ma reggel nem voltam lusta, elmentem oda. A területen szépen lenyírt füvet találtam, az egész park ejó benyomást keltett bennem, szépen néz ki. A domb két oldala között tényleg látható a különbség, de nem egészen úgy, mint a képeken. A régi, megmaradt részen sem csak fû van, viszont az a rész kiégett, sárgásbarna színû. Az új rész ellenben zöld. És tényleg van gaz is benne, nem is kevés, de a fû dominál. És nem a parlagfû. Sajnos nincsen nekem digitális fényképezôm, most jól jött volna.
    Azt persze továbbra is rejtély, hogy mi került ezen 120 millióba…
    Biztos vagyok benne, hogy a felébôl is legalább ilyen szépen meg lehetett volna csinálni. Ez azt jelenti, hogy sok tízmillió forint zsebekbe vándorolt. 🙁
    Szóval, aki itt habzó szájjal kiabál, az elôbb vegye a fáradságot, és sétáljon el arra…

  14. miska72 szerint:

    Csepelen lehet füvezni! Mindenki a parlagfűtől prüszköl.

  15. hamu szerint:

    Szerintem a plakát miatt ide tartozik. Az hogy úgy hirdetünk valamit hogy már készen van, aztán kiderül hogy soha nem is fog elkészülni, szerintem olyan, mintha leírnánk hogy hazudtunk! Éjjel meg nappal is!
    A kertészkedés összegéről is erről a plakátról értesültünk!
    Drágák nekünk ezek a “fejlesztések”. A csepelieknek a csepeliekért!
    Ja és még valami, ha a parlagfű magától is terem, minek még telepítéssel is bajlódni? Egyébként parlagfű ellen legjobb a nyugalom! Rövid ideig tart az iritáció, évente csak egyszer jön el, biztosan elmúlik!
    Ez a plakátozó frakcióra nem biztoshogy igaz!

  16. Lexon szerint:

    Tóth mária:
    grál tényleg nagy paraszt, viszont emiatt keverte ide a Magyar Gárdát:
    „Nem a romákat meg a melegeket fogja fenyegetni, hanem – első körben – parlagfüvet fog irtani a Magyar Gárda – árulta el a szervezet egyik alapítója, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, a Fidesz kulturális tagozatának tagja.”

  17. jani szerint:

    Egy kis kedélycsillapítás végett !
    Minden Máriának nyagyon boldog névnapot kívánok !!!

  18. admin szerint:

    Mária nap ide vagy oda, azért ez már sértő volt, és töröltük.

  19. […] mindenhol elvégeznék. Csepelen ilyesmivel aligha dicsekedhet az önkormányzat, itt inkább közpénzből segítik a gyomnövény […]

  20. […] közel 121 millió forintba kerülő Elefántos-park rekonstrukció során gyakorlatilag parlagfűvel ültették be a […]

  21. […] tudja, hogy a sokszor félrevezető információkat tartalmazó reklámfüzetek költségoldala – a parlagfüvesítésről és a többi botrányról már hallgatnak a kiadványok – a Fidesz-KDNP frakciót is érdeklik, […]

  22. […] Reméljük, a rehabilitáció jobban sikerül, mint a füvesítés […]

Itt lehet hozzászólni !