Hová lett a BKV pénze?

Pártiroda-botrány: mélyen hallgat az MSZP

Csepel.info

http://csepel.info/wp-content/uploads/mszp-hunvald-szn%C3%A9-hagy%C3%B3-%C3%A9s-az-%C3%A9rt%C3%A9kek.jpg

Eddig egyetlen magyarázó szó nem hagyta el egyetlen MSZP-s vezető száját sem arról, hogy milyen pénzből vásárolt Hagyó Miklós fővárosi “fénykora” alatt budapesti ingatlanokat, pártirodákat az MSZP.

A Csepel.info a közelmúltban több dokumentum nyilvánosságra hozatalával hívta fel a figyelmet arra, hogy az elmúlt években négy ingatlant vásárolt az MSZP – és ebből kettőt akkor, amikor Hagyó Miklós volt a főpolgármester-helyettes. Arra még semmilyen magyarázat sincs, hogy honnan szereztek ehhez pénzt. Az viszont bizonyítható, hogy az érintett ingatlanokat a választási kampány előtt pénzszerzésre használták, és 550 millió forintos hitelt vettek fel rájuk. A felvett hitel egyébként többszöröse annak, mint amennyit a választási kampányban a párt az egész ország területén elkölthetett volna. A pártiroda-botránnyal kapcsolatban a héten megjelent Demokrata című hetilapnak is nyilatkozott Németh Szilárd csepeli polgármester.

Mint arról a Csepel.info hírt adott, nem csak a vételi összeg eredete rejtélyes, de az ingatlanok eladói is felettébb érdekesek. A XVII. kerületi, Kaszáló utcai, 1085 m2-es ingatlant és irodát 2005 nyarán szerezte meg, és 2007-ben adta tovább az MSZP-nek az Inveszt-Alfa Kft. Ezt Juhász Ferenc “jegyzi”, akinek a cégeivel a Csepel.info és Vörös Csepel című könyv már nem keveset foglalkozott.

Juhász 2002-2006 között a soroksári önkormányzat pénzügyi bizottságának és a Soroksár Városfejlesztéséért Közalapítványnak az MSZP-s tagja volt, betéti társaságán keresztül pedig az önkormányzati ingatlanok értékbecslőjének szerepét is ellátta. Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke akkor került vele közelebbi üzleti kapcsolatba, amikor 2005-ben strómanként vett részt egy soroksári, Kis-Duna parti ingatlan megszerzésében és értékesebbé tételében.

Amikor Szenteczky a Csepeli Vagyonkezelő vezérigazgatója lett, Juhász Ferenc cégeihez ömleni kezdett a csepeli adófizetők pénze. Ezek – köztük az Inveszt-Alfa Kft. – 2010-ig összesen mintegy 800 millió forint értékben kaptak különböző megrendeléseket. Csakhogy a rendőrségi feljelentések szerint a cég a piaci árnál lényegesen drágábban dolgozott és el sem végzett munkákat is leszámlázott. Még az is előfordult, hogy egy közbeszerzési eljárást Juhász Ferencnek egy olyan cége nyert meg, amelyik el sem indult a közbeszerzésen.

De nem csak egy ilyen, nyilvánvalóan MSZP-közeli tulajdonossal találkozhatunk. Az MSZP IX. kerületi, Lónyai utcai, 88 m2-es irodáját az MSZP-SZDSZ-es vezetésű Ferencvárosi Önkormányzat tulajdonolta 2007 nyaráig, amikor azt – szintén Hagyó fénykorában – a párt tulajdonába sikerült kiprivatizálni. Az MSZP XIII. kerületi, Teve utcai, 121 m2-es irodája 2000-től 2002-ig az Angyalföldi Lakásépítő Rt tulajdonában volt, mielőtt az MSZP-hez került.

A megismert négy MSZP-s iroda közül tehát három esetben is érdemes firtatni, mennyi volt az ingatlanok vételi ára és a valós, piaci ár közötti különbség.

1,49 milliárd forintos kár a BKV-nál

Miközben nincs válasz arra, hogy a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesi időszakában miből vásárolt a fővárosi MSZP pártirodákat, az ügyészségi vádemelés szerint Hagyó úgy tekintett a BKV-ra, mint személyes és politikai jellegű kiadásainak fedezetére.

Egy híradás a sok közül Hagyó és párttársai üzelmeiről

A vádirat szerint Hagyó tanácsadójával, L. Ottóval és H. Évával, a BKV-hoz tartozó DBR Metro részleg sajtóreferensével 2007 és 2009 között olyan utasításokat adtak a BKV Zrt. vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára hátrányos döntéseket hozzanak, szerződéseket kössenek. Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi vezérigazgató, Regőczi Miklós kommunikációs vezérigazgató-helyettes és a többi vádlott a vád szerint annak ellenére teljesítette ezeket az utasításokat, hogy egyértelmű volt, azok nem a BKV és a főváros érdekeit szolgálják. A bűnszervezet létrehozója és vezetője az ügyészek szerint Hagyó Miklós volt. A bűnszervezet a vádirat szerint 2008 augusztusáig működött, és több mint 1,49 milliárd forint kárt okozott a BKV Zrt.-nek.

Az MSZP irodaügye azért lehet különösen érdekes, mert pártemberek ugyan már nem egyszer buktak le korrupciós ügyekben, arra azonban még nem volt példa, hogy “pártkasszákba” befolyt pénzeknek is nyomára akadtak volna. Természetesen addig, amíg ilyenre nincs bizonyíték, mindezt csak vélelmezni vagy gyanítani lehet, amit az is erősít, hogy a párt semmiféle magyarázatot nem adott a gyors gazdagodására.

Csepel.info

47 hozzászólás “Hová lett a BKV pénze?” bejegyzésre

  1. Borka-Szász Tamás szerint:

    Köszönjük, hogy a korábbi info-s cikkben lévő mondatok sorrendjét felcserélve “új” cikket sikerült írni. 🙂 Nulla plusz információ.

    Már a korábbi vitában is megírtam: az ÁSZ honlapján olvashatók a pártok gazdálkodásával kapcsolatos jelentések. Az MSZP esetében a 2007-2008. évi jelentés van fenn, a 2009. évi ezek szerint vagy nem készült még el vagy még nem került fel a honlapra. A fenn lévő 2008-as jelentés 2 oldal, de az akkori ingatlanvásárlásokra pl. kitér, hiszen egy ilyen tranzakciót nem lehet elrejteni.

    Az ÁSZ folyamatosan vizsgálja a pártok gazdálkodását, lehet az MSZP, Fidesz, Jobbik vagy most már Demokratikus Koalíció.
    Egy ingatlanvásárlás esetében egyértelműen ellenőrizniük kell, milyen forrásból történt a beszerzés (értsd: a legális pártpénznek erre fedezetet kell nyújtania).

    Szóval, a gittrágás helyett konstruktív javaslatom van. Ha a szerkesztőnek bűncselekményre (vagy annak gyanújára) utaló adat van a birtokában, jelezze azt az ÁSZ-nak vagy a hatóságoknak. Szerintem biztosan soron kívül ránéznek, ismerve a fülkeforradalmi lendületet.
    Hiányoltam az ezzel kapcsolatos mondatokat a cikk végéről, vagy azt: ilyenről nincs tudomásunk, ezért a cikket kérjük írói munkásságunk részének tekintetni.

    Ilyen egyszerű. Minden más szarkavarás és politikai PR duma, kedves Attila!
    (Szerintem amúgy nem véletlen, hogy a Vörös Csepelbe sem került bele ez a téma. Noha voltak a könyvben bőven rém gyenge lábakon álló sztorik, ez még azokhoz képest is elég fantázia dúsnak tűnik….)

  2. admin szerint:

    Kedves Borka-Szász Tamás!

    Mellébeszélés helyett akár válaszolhatott is volna arra, hogy mennyibe kerültek és miből fizette ki az MSZP az irodákat.

    Mert ez így valóban csak gittrágás. Egyébként örülünk, hogy most kivételesen nem tartja magát kívülállónak, de akkor akár írhatna adatokat is – minimum a csepeli MSZP irodáról.

    Üdvözlettel:

    Csepel.info
    szerkesztőség

  3. Borka-Szász Tamás szerint:

    Kedves Admin Attila!

    Ebben az ügyben, mint a DK képviselője, persze (már) kívülálló vagyok. Nem is tisztem a csepeli MSZP nevében sem nyilatkozni, sem védekezni.
    Ám 2009-ben még a csepeli MSZP politikusa voltam, így ha Önök kedvenc szórakozásuknak, a ténygörbítésnek és a sározásnak hódolnak, akkor ebben a témában (mint sárral lefröccsentett közszereplő) nyilván megszólalok.

    Mindig nagyon jól szórakozom, mikor az Önök “objektív” cikkeit olvasom, szóljon az a csepeli MSZP-ről vagy másról. Mikor tényszerű morzsákat szívós munkával és mérhetetlen képzelőerővel (és valljuk meg, némi ilyen irányú tehetséggel) gyúrnak össze fantasztikusan jól hangzó, “bombasztikus” sztorikká.
    Mindig becsatolnak 1-2 dokumentumot, pár tényecskét, hogy azért hihetőnek tűnjön a dolog, de sosem fordítanak sok energiát a rögeszméik és a fantazmagóriák hitelt érdemlő alátámasztására.

    Sebaj. Az átlag polgár (jelen esetben én) erre csak egyet tehet: türelmesen, mint a kisgyermeknek újra és újra elmondja azokat a TÉNYEKET, amikről tudomása van vagy felhívja az olvasó figyelmét a cikkekben lévő ordító ellentmondásokra és hiányosságokra, és utána a többit a polgárokra bízza.

    A korábbi cikkükben bemásolták a tulajdoni lapokat. Még ki is sárgították rajta, hogy az irodának szolgáló lakás tulajdonosa (egyben vásárlója) az MSZP Központ, nem pedig a csepeli MSZP. Ennél fogva a vételi árról, annak forrásáról a csepeli szervezet tagjainak nincs tudomása. Miért is lenne???????!!!!!!!!
    A Központ biztosított egy irodát a helyi szervezetnek, megegyeztek a fenntartás költségeiben és kész. A csepeli MSZP-nek ebben a vételi ügyben 2009-ben tudomásom szerint semmi tennivalója nem volt, nem is lehetett.

    A “nagy” MSZP pedig elszámol a tranzakcióról az ÁSZ felé (tudja, Domonkos polgártárs ül ott), hogy milyen ingatlant vett mennyiért és MIBŐL. A forrás eredetét egyértelműen igazolnia kell, az csak LEGÁLIS forrásból származó pénz lehet. (Ha véletlenül nem így volt és ennek ellenkezője bizonyosodik be, akkor lakoljanak a bűnösök.)

    Bár tudom, hogy nehezére esik, olvassa már el még egyszer figyelmesen az első hozzászólásomat. Egyszerű, magyar nyelvezetet igyekeztem használni.

    Utolsó kérdésem:
    – tettek már feljelentést? vagy szóltak már legalább az ÁSZ-nak, micsoda “disznóságokra” bukkant ez a csodálatos csepeli nyomozó csapat?
    – szóltak már az Erstének, hogy valaki úgy adott hitelt az MSZP-nek, hogy arra ÖNÖK SZERINT az ingatlanok nem nyújtottak fedezetet? Stb.
    (Vagy nem kapták még meg ehhez az engedélyt a gazdáiktól?)

    Szerintem is be kéne fejezni a gittrágást ebben az ügyben, Önöknek. De persze nincsenek illúzióim, ezt a gittet még nagyon sokáig fogják rágni.
    Valamivel el kell terelni a figyelmet arról, hogy – idestova 1,5 éve – Csepelen sem történt semmi érdemi, csak nemzetiszínű lufieregetés.

  4. Bugi szerint:

    Szerintem Borka elvtársat senki nem akadályozza abban, hogy megmondja, miből vette a pártja a pártházát, miközben egyébként az országot és a kerületet tönkrevágták. Borka elvtárs arra sem hajlandó válaszolni, hogy a családi cégük mennyi közpénzt kapott a minisztériumtól.

    Nem az ÁSZ-ra kellene mutogatni csepeli ügyekben Borka elvtárs!

  5. nagyapó szerint:

    Mintha a cikkben nem arról lenne szó, hogy ki mit vett, amit Borka-Szász hosszasan ecsetel, hanem az, hogy mire vették fel és mire költötték az 550 millió forintos hitelt? Erre nincs válasz a két hosszú, adatokat nélkülöző írásban.
    Ögyes mondta Kohn bácsi New Yorkban, amikor ……

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  6. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Egy eljárásban senki nem köteles maga ellen beismerő vallomást tenni, aminek semmi kihatása nincs a kiszabott elmarasztalás mértékére!
    Saját érdekében akár még hazudhat is!
    A fejlett demokráciákban, (mint hazánk is) a bizonyítás terhe mindig a gyanúsítónál van!
    Ez az ártatlanság vélelme röviden! ))) 🙂 (((

  7. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Kohn bácsi nálunk mondja és nem New yorkban amikor a bedobott pénz ellenében nem jön ki semmi a zautomatából:
    Ögyes! 🙂
    Régen a zamerikai filmeket arról ismertük fel, hogy felvették a beszélőt és tárcsáztak!
    Míg nálunk hosszú türelembe került mire találtunk egy fülkét, ami a hatvan filléres tantusz ellenében vonalat is adott! Persze, ha a zelőző az érmét vissza is adta! ))) 🙂 (((

  8. "?!" szerint:

    Kedves “Bugi”, és kedves erkölcsileg lenullázódott “nagyapó”!

    Ti ketten együtt éppen kitesztek egy szarrágó csótányt, amelyiknek esze nincs, de megy előre és rágja ami az útjába esik.

  9. nagyapó szerint:

    grün! Nézőpont kérdése. Én arra gondolok, Kohn bácsi New Yorkban tapasztalja azt, amit honosítani lehet. Ez talán erősebb, mint egy hazai példa.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  10. CsepeliNo1 szerint:

    Nagyapó biztosan azért ilyen erkölcsi celeb, mert lehet, hogy neki is jutott a Skodákból! Sokáig nem fogja használni!
    FIÚK! Addig tegyétek bele a kilómétereket… a mi pénzünkből!

  11. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Láttál Te már olyant aki Nyújorkba jár lopni tanulni?!
    Egy közelebbi példa a Mariahiferen
    “Magyar! Ne lopj!” ))) 🙂 (((

  12. joságos. szerint:

    T.”?!”igazuk van a Nagyapó féléknek(T.K.Bugi,Gordon,stb.)amikor folyvást a múltat kutatják!
    Valószínűleg arra kíváncsiak,hogy imádott FIDESZ vezéreik elszámoltak-e már az eladott székház árával?Avval amit 20 éve már,hogy eladtak!

  13. lolka szerint:

    A tantusz 50 fill. volt…

  14. Horváth Gyula! Te akarsz beülni abba a Skodába? 😉

  15. joságos. szerint:

    Lolka!a tantusz 60 fillér volt!Nekem voltszerencsém használni.1963-tól 1Ft volt az ára.50f a
    villamos vonal jegy volt.

  16. "?!" szerint:

    Kedves “joságos.”!

    Én a Fideszben pártszakadást előidéző “székházügyet” és “Joszif Toth ügyet” eddig, a Fidesz iránti lojalitásom miatt nem emlegettem fel, de úgy látszik, hogy az itt hazudozó és mindenkit hülyének néző bértollnokokat csak ezek felemlegetésével lehet észre téríteni.

  17. nagyapó szerint:

    CsepeliNo1 Már nincs komcsi éra. Nekem “mi autónk van”. Nincs állami autóm, így nem járhatok Záhonyba tankolni. A Skodától mindig idegenkedtem, amióta farmotoros lett.

    joságos. Tudja miről ír? Nem hiszem. Mikor volt a Fidesznek saját székháza?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  18. joságos. szerint:

    Nagyapó!A rendszer váltás után!Próbáljon utána nézni a netten!Egyáltalán nem érdekel,hogy maga mit hisz.Azt,hogy nem tud semmit meg nem csak én tudom hanem még sokan mások is.

  19. robi szerint:

    Ez nem vicc és nem egy több évvel ezelőtti hír:http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/szazmillios-vezetoi-jutalmak-a-bkv-nal-2079901

    Egy csőd szélén álló cég 2012-ben milliós jutalmakat osztogat a havi több milliót keresőknek? Akkor itt mi változott?

  20. joságos. szerint:

    T:”?!”!Azt hiszem téved!Ezeket semmivel sem lehet észre téríteni!Viszont lelkes komcsik lesznek
    ha a FIDESZ újra ellenzékbe kerül.Valamiből akkor is meg kell majd élniük!!

  21. nagyapó szerint:

    joságos! Csak kíváncsi voltam. A volt Tisztiház nem a Fideszé volt, hanem több párt közös tulajdona. Elképzelhető milyen kedves dolog, amikor a kormánypárti és az ellenzéki párt egy helyen dolgozik. Hasonló volt, amikor a Kisgazdáknak és a KDNP-nek volt közös tulajdona.
    Képzelje el Csepelen a Jobbikot és az MSZP-t egy helyen.
    Ennek a helyzetnek volt feloldása az eladás, amit az SZDSZ felfújt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  22. joságos. szerint:

    Nagyapó!Már megint félre beszél!!

  23. prof. em. Dr. islander szerint:

    nagyfater mindig eltol egy-egy jointot egy varázsgömb kíséretében és közben írogat össze-vissza

    szórakoztató egy fazon! én csípem!

    pl. A Skodától mindig idegenkedtem, amióta farmotoros lett.

    Hát az elég régen volt, amikor átálltak a farmotorra, de ezek szerint a mostani Skodák már bejönnek az öregnek

  24. nagyapó szerint:

    joságos! Igaz, csak nem tudom melyik félre!
    islander! Tényleg régen volt. Szerettem a Skoda Oktáviát, még jobban a Felíciát (bár a két karburátort beállítani művészet volt), viszont a farmotorosok szörnyűek voltak (cementes zsákkal csomagtartójukban még elmentek).
    Az újak viszont VW-ek, jók, de szerintem csak Skoda emblémájúak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  25. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Sajnálom szegényt, a következőt,
    Miattad fogom büntetni őt,
    Nem leszek gonosz, se könyörtelen,
    Csak annyira komisz, mint te vagy velem!

    Sajnálom szegényt, ki előttem áll,
    Eljátszott mindent előre már,
    Nem hiszem soha egy szavát sem el,
    Csalódni elég volt egyszer!

    Kár volt így hazudni,
    Volt egy tisztább út is,
    Kár volt így hazudni,
    Megtettem volna úgy is!

    Sajnálom szegényt, a következőt,
    Miattad fogom büntetni őt,
    Naponta, rajongva jöhet felém,
    Csak téged akarlak én!”

  26. Ábel Attila szerint:

    Tamás, szerintem fel lennél háborodva, ha az önkormányzat az ÁSZ-hoz küldene a folyamatos kérdéseiddel, amikor az önkormányzat a kompetens. Nehogy már a csepeli MSZP pártirodájáról az Állami Számvevőszéknek kelljen magyarázatot adni!

    Sunyítás van Tamás, már megint sunyítotok. Mennyibe kerültek az irodáitok, köztük a csepeli? Mire ment el az 550 millió forint? Miből vettétek az irodákat? Nem az ÁSZ vette meg, és nem az ÁSZ vett fel 550 millió forintot, hanem ti.

    Mikor fogsz egyszer az életedben valamire válaszolni?

  27. Mr. Absolut Dexter szerint:

    Borka-Szász Tamás! Mért nem húzol már el a szennyesbe, hisz keményen “mocskos” vagy?!

  28. prof. em. Dr. islander szerint:

    🙂

  29. CsepeliNo1 szerint:

    Kedves Borka-Szász Tamás!
    Nem ismeri az Fidesz mondást? Nagyobb disznóságot találtunk, mint amire számítottunk. De eddig sehol semmiről semmi adat!

    Kedves Ábel Attila! Maga a Bolgár Györggyel beszélgessen, ott legalább többen élvezhetik demagógásgát, és Gyurcsány-fóbiáját! Szerintem kezeltetnie kéne magát!
    Borkán kéri számon MSZP pártirodát? 1.) Ő már nem Mszp tag, 2.) amikor megkapták a pártirodát, nem volt csepeli vezető Mszp-s politikus. Bár maguknak ilyen kis apróságok nem számítanak! Örülök, hogy ennyi fehérjeállománnyal ilyen székben ül. EZ A MAGYAR (CSEPELI) DICSŐSÉG! Ja, meg az ima… ;-)))))

    Nagyapó!
    Azért, mert nem nyalsz eléggé, arról nem tehetek! Szilárdka, különben bárhol tankolhat, bármennyiért. Plussz még 2 alpoli, plussz Csevak vezír is … KI IS A SZEMÉT?!

  30. Ábel Attila szerint:

    Kedves CsepeliNo1!

    1. Borka-Szász Tamás nem MSZP-tag volt, hanem frakcióvezető. Így pontosan tudnia kellett, hogy miből és mennyiért vették az irodát. Engem nem érdekel, hogy most milyen pártban van, az a felelősségén nem változtat. Ha meg nem tudott semmiről, okkal-joggal viselhetett bohócruhát a szocialista bohócforradalomban. De ha így van, ez után a megszólalás után jobb, ha vesz egy bohóc-orrot magának, és le sem veszi többet.

    2. Borka-Szász Tamás maga érezte úgy, hogy rá is tartozik a kérdés. Ezért szólalt meg. Ettől még természetes, hogy a mélyen hallgató Szenteczky Jánosra, sőt az egész budapesti és országos MSZP-s vezetésre is tartozik az ügy. Sőt, rájuk még jobban.

    3. A pártiroda-vételről nem az ÁSZ-nak, hanem az MSZP-nek kell beszámolnia. Ön tagadja ezt? Szerintem elképesztő cinizmus volt ez a megszólalás attól a Borka-Szásztól, aki azzal kampányolt, hogy majd a DK-pénzekkel (is) elszámol. Sem az MSZP-s múltjával, a minisztériumtól a családi cégeihez betolt közpénz-tízmilliókkal, sem az MSZP ingatlanvételeivel, sem a DK-s Gyurcsány-tagtoborzóval nem tud elszámolni.

    4. Bolgár György egyszer már az interjú alatt elnézést kért tőlem, de nyugodtan megismételheti. Többször is. Ugyanis azt mondta, hogy amikor Gyurcsányért és a családjáért mondattak imát, az magánkezdeményezés volt. Nem az volt. Azon kívül olyat is állított, hogy nem szokták fasisztázni az Orbán-kormányt, meg nem szokták azt mondani, hogy itt diktatúra van. Vagy a saját adóját sem hallgatja, vagy simán átsiklik a tények fölött.

    CsepeliNo1, érdekes volt a fideszes idézet, meg a tényekről tett kijelentése. Az ingatlanok adatai, a vételi adatok, időpontok, az 550 milliós hitelfelvétel: tények. Talán nemsokára az is tény lesz (és nem csak tapasztalat), hogy Hagyóék tönkretették a BKV-t. A többiről most ne is beszéljünk.

    És valóban, az MSZP részéről ugyanakkor nincs semmiről semmi adat, amivel magukat védhetnék. Miért nincs? Nem furcsállja, hogy nincs? Miért nem szólal meg az MSZP, miért nem tisztázzák magukat?

  31. miska72 szerint:

    A börtön az otthonuk nem Budapest! 🙂 🙂 🙂 Rossz a plakát! 🙂 🙂 🙂

  32. joságos. szerint:

    Na kérem!A BKV új ügyéhez mi a hozzá szólás?Ez is a komcsik műve?

  33. "?!" szerint:

    Kedves Attila!

    Rémálmomban sem képzeltem el, hogy egyszer ilyen elképesztően demagóg és álszent szöveget olvashatok Tőled, mint amit itt eleresztettél!

    Abban pedig biztos vagyok, hogy Te is nagyon jól tudod, hogy az 550 millió Ft hitelt az MSZP a Köztársaság téri székházból való elköltözés érdekében, az új székház vásárlásához vette fel.
    A csepeli mszp-s iroda vakargatása pedig annyit ér, mintha a tavalyelőtti havat akarnád most elsöprögetni. Tudod minek nézik azt aki ezzel próbálkozik?

  34. "?!" szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Az előző hozzászólásom után kalandoztam egy kicsit az interneten és megtekintem a mai termést.
    Olyan írásokat is találtam, amelyeket a figyelmedbe ajánlok!

    Elsőként ajánlom a “szendamondja” oldalról az “Úton a szakadékba 3.” című írás egy rövid részletét:

    “Most az Orbanizmust, azaz a szimpla kleptokrácia kiépítéséig vezető folyamatot veszem szemügyre, melynek végén ott, a ma elkerülhetetlennek látszó “SZAKADÉK”!

    Pünkösti Árpád, a Fideszről szóló “Szeplőtlen fogantatás” c. könyvében többek között azt írja, hogy Orbán (és a Fidesz) már a kezdet kezdetén is hajlamos volt “a törvény szélén” járni.
    Ez a magatartás a rendszerváltás előtt és annak kezdetén még lehetett ugyan szimpatikus, kurucosan ellenzéki magatartás, de a parlamentáris demokrácia, a jogállamiság intézményeinek és törvényhálójának kiépülése után ugyanez “kiskapuzás” már nem más, mint szimpla törvénysértés!

    Hogy pontosan meg tudjam világítani az Orbanizmus lényegét, annak párton belüli kialakulását, ismertetnem kell az előzményeket is. Ennek érdekében pedig tennem szükséges néhány “kitérőt” a szakadékhoz vezető út leírásában!
    Első kitérő:
    Miközben a magát radikálisan liberális, nemzedéki pártnak beállító Fidesz (emlékszik még valaki e névrövidítés eredetiére? – “Fiatal Demokraták Szövetsége”!) az Országgyűlés falain belül fennhangon szidalmazta az 1990-ben hatalomra került Antall-kormányt annak gazdasági téren tanúsított tesze-toszasága okán (joggal), illetve közjogi klerikalizmusa miatt (joggal), “odakint” simán üzletet kötött vele.

    Ez volt az a híres “MDF-Fidesz székház-ügy“, melynek lényege: az MDF pártpénztárnoka (Gansperger Gyula – utóbb fideszes cégek, így pl. Bajnai Gordon korábbi munkahelye, a Wallis Rt. főnöke lett!) és a Fidesz pártkasszása (Simicska Lajos – köllene róla bármiféle ismertetőt leírnom?) megegyzetek egymással abban, hogy pártjaik finanszírozása érdekében az Antall-kormány rendeletileg kiutalja a két szervezetnek “pártszékház” címén a pesti “Tiszti Kaszinó” épületét. A rendeletre még pecsét és aláírás sem került, amikor az épület már el lett adva cca. 2 milliárd Ft.-ért!

    Hogy ezen a pénzen a két párt miként osztozott meg, nem érdekes. Az sem, hogy az MDF mire fordította a maga részét.
    A Fidesz azonban ezzel alapozta meg cégbirodalmát: a befolyó összegből jutott Orbán apjának és testvérének kőbányászati cége feltőkésítésére, illetve azon 13 pártvállalkozás megalapítására is, melyek hat esztendővel később, jelentős köztartozások hátra hagyásával a németországi török “Kaya Ibrahim“, illetve a szerbiai “Josip Tot“ neveire szóló útleveleknek a simlis Fidesz, a simlis Schlecht Csaba közreműködésével és egy simlis ügyvéd segítségével eladott – egyetlen nap alatt!

    Ezen székház-ügy napvilágra kerülése (1992. végén) szakadást eredményezett a Fideszben, a párton belül már addig is létező törésvonalak felszínre kerültek.
    A “populista és alapvetően kleptokratikus” Orbán-frakció nyílt összeütközésbe került az “eredeti elveket” valló “Fodor-féle szárny“-nyal.
    Az 1993-ban, Debrecenben tartott küldöttgyűlésen Orbán győzött, mert megvásárolva magának az eredetileg “fodorista” Kósa Lajost.
    Innen kezdődött a Fidesz “jobbra-igazolása“, illetve “szolnoki-budapesti” business-párttá válása.”

    Gondolom, hogy a fenti írás többi részének az idézése nélkül is belátod, hogy a mai fideszeseknek nem érdemes az általad piszkálgatott pitiáner mszp-s ügyekkel foglalkozni, mert a politikai ellenfelek hasonló hozzáállása esetén egy nagyon piszkos állóháború alakulhat ki, amely mindkét félnek súlyos károkat okoz.
    Ehelyett ideje lenne már elásni a csatabárdokat, és meg kellene próbálni közös erővel kihúzni az országot és Csepelt abból a slamasztikából, amelybe a nagy széthúzás eredményeként sikerült belevinni!

  35. "?!" szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Ízelítőül most talált gyöngyszemként bemutatom még a “barikád” című újság címoldalán közölt, “Hová lett a Fidesz indulásához felvett 100 milliós bankkölcsön?- Itt az idő válaszolni!” című írás bevezető részét.

    “A Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) 1991. november 5-én kölcsönszerződést kötött a Magyar Hitelbankkal.
    A parlamentbe egy évvel azelőtt bekerült, 1988-ban alapított fiatal párt 100 millió forint kölcsönt vett fel “szervezeti fejlesztésre”.
    Ahogy a kölcsönszerződésben állt a Fidesz a pénzt “vidéki irodaházak bővítésére, azok technikai és infrastrukturális feltételeinek a javítására, valamint nagyobb apparátus koordinálására képes budapesti központ kialakítására fordítja”.
    A pénz visszafizetésének garanciájára a szerződés “egyéb kikötés” pontja alatt a következő állt: “A kölcsön visszafizetésének biztosítékaként az Adós részére 1994. december 31-ig az állami költségvetésből biztosított támogatás szolgál, valamint a FIDESZ költségvetésébe beállított különböző támogatóktól befolyó pénzeszközök szolgálnak.”
    Csakhogy: ez a kölcsön soha nem lett visszafizetve.
    A Magyar Hitelbank gyakorlatilag szponzorálta a később négy évig kormányzó, s most ismét kormányzásra készülő Fidesz indulásának a költségeit (meg persze emellett az elvileg fedezetül szolgáló parlamenti állami támogatást is felvették).”

    A cikk többi részét nem idézem, mert remélem ez is elég meggyőző abban a tekintetben, hogy legalább akkora károkat okoz nektek a Ti általatok végzett sárdobálás, mint amennyi kárt az általatok megcélzott pártnak okozni tudtok.

  36. jenő szerint:

    Tisztelt Csepel.info!

    Javaslom, hogy kérjék ki az önkormányzattól az előző vezetők – köztük természetesen a talpig becsületes Horváth Gyula – vagyonnyilatkozatait több évre visszamenőleg. Ha lehet, a családtagok vagyonnyilatkozatába is nézzenek bele. Kiváncsi lennék egy vagyonosodási görbére. És persze ezzel szemben a valóságra is.

  37. Manitu szerint:

    Borka-Szász Tamás 80 ezer forintos havi jövedelemből visszafizetett 5,5 millió forint hitelt. Gratulálok Barka-Szász Tamás!
    2011: http://www.csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Vagyonnyilatkozatok/2011/Borka-Szasz_Tamas_onk_kepviselo.pdf
    2012:
    http://www.csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Vagyonnyilatkozatok/2012/Borka-Szsz_Tams.pdf

  38. robi szerint:

    Manitu úgy látszik most költözött fel a tanyáról.

    Nem ismerem Borka- Szászt ( őszintén szólva nem is érdekel, hogy honnan van pénze), de ne játssza meg egyetlen bértollnok sem azt, hogy nem tudja, mi megy ebben az országban.

    Kedves Manitu!
    Ha eddig nem hallottál arról. hogy több millió munkavállaló zsebbe kapja a bérét, alacsony bér mellett kifizetett osztalékról, adót nem fizető vállalkozókról, munka nélkül alkalmazott családtagokról Dél-kelet Európa felé haladó kis hazánkban, kérdezz rá bátran a következő eligazításon!

  39. CsepeliNo1 szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    1.) Igen, volt frakcióvezető is. Na és? Előtte meg megszületett. Utána baba volt, majd gyerek, aki iskolába járt, utána úgy döntött politikus lesz… Ezekből az időpontokból bármit rá lehet olvasni! Csak időpontban van Ön elcsúszva, de nagyon. Szerintem meg a BOHÓC RUHA maguknak kellene, ahogyan itt Csepelen már 2 éve tevékenykednek!

    2.) Egyetértek, Szenteczkyre tartozik az ügy, meg Tóth Mihályra. Senki másra!

    3.) Erre majd 2 év múlva a választások után válaszolok! Ha erre most válaszolnék, valószínű, Önök beperelnének engem. :-))))))

    4.) Ez az ima, azért “gázos” mert az egész csepeli lakosságból sikerült Önöknek idiótát, és hülyét csinálniuk! Csupán egyéni “nyalás” céljából! Köszönjük!

    Hagyóék IS tönkretették a Bkv-t (náluk borult ki a bili), de a rendszerváltás óta mindegyik kormánypárt kivette belőle a részét! Vitézy Dávidről ne is beszéljünk, jó?!

    DE FURCSÁLLOM, ÉS MEGKÖSZÖNNÉM, HA MEGKÉRDEZNÉ ERRŐL TÓTH MIHÁLYT, ÉS SZENTECZKY JÁNOST!

  40. Borka-Szász Tamás szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Tényleg őszintén kérlek, olvasd el a beírásaimat még egyszer. Távirati stílusban:
    1. Az irodákat az MSZP KÖZPONT vásárolta, mivel a csepeli MSZP nem tud tulajdont szerezni, ilyet csak az MSZP mint párt tud. Kérdéseddel fordulj az MSZP Központhoz, kérlek, én tényleg nem tudom a választ (nem is érdekel).
    2. Fogalmam sincs, mennyiért vették az irodát anno, egy csepeli frakcióvezetőnek “ehhez semmi köze” nem volt, nincs is volt miért.
    3. Még egyszer, tagoltan: ingatlanvásárlással és annak forrásával az ÁSZ felé el kell számolni. Ugye nem is feltételezünk olyat, hogy a Domonkos polgártárs által vezetett ÁSZ nem ugrana azonnal, ha valami bibit lát? 🙂

    4. A felvett 550 millió Ft hitel mint bevétel szintén megjelenik az MSZP könyvelésében, mint bevétel, és ennek párjaként feltételezem a kiadási oldalon a költések. Ezzel szintén el kell számolni az ÁSZ felé.

    Végezetül: tényleg mit játsszátok itt az agyatokat? A kormány emberei ülnek a Földhivatalban, az ÁSZ-nál. Tényleg olyan nehéz lekérnetek, hogy milyen árak szerepelnek az adásvételi szerződésekben, illetve ráküldeni az ÁSZ-t a szocialistákra, ha nagyon akarjátok?
    UGYE NEM AKARSZ MINKET ETETNI azzal, hogy ez olyan nagy nehézséget okoz a Pártnak??????
    Hogy nem ezzel kezdtétek, sokat elárul a sztori “alátámasztottságát” illetően.

    A többit ítélje meg az olvasó.

  41. énisvoltam szerint:

    Régen jártam ezen az oldalon , mert úgy ítéltem meg, hogy ez az oldal egy vak és elfogult oldal! Most elolvasva néhány bejegyzést sajnos látnom kell , hogy semmit nem változott!! Itt mindenre vevő közönség van és még a tények sem zavarják a kommentelők nagy részét!!:( Honnan van pénz egy ilyen oldal működtetésére??? Szegény Csepel, szegény Magyarország!! 🙁

  42. Jeniszej szerint:

    énisvoltam szerin
    Elég sok hiba csúszott ebbe a rövid mondókádba. ))) 😀 (((

  43. Dr. grün szerint:

    énisvoltam!
    Azért gyere máskor is!
    A zilyen mélyenszántó, építő jellegű kritikákra nagy szükség van a mai ellaposodott világunkban!
    Itt nem lenne nehéz Fároszként kiemelkedned a háborgó tengerből!
    Gondold át még egyszer!
    Léci, léc! ))) 🙂 (((

  44. Pisti szerint:

    Borka “az ember aki ott se volt” Tamás. 🙂

  45. Etikus szerint:

    énisvoltam szerint:
    2012. február 12., vasárnap – 12:17

    ” Szegény Csepel, szegény Magyarország!!”

    Már KARÁDY KATI is énekelte, egykoron világhírűvé lett slágerét, amely kinn élő disszidensek között vált leginkább, közkedveltté.

Itt lehet hozzászólni !