Gyurcsány-párt Csepelen: azonnal pénzt kértek

Nehezen megy a pártszervezés, a többség nem meri otthagyni az MSZP-t

Csepel.info

Új kezdet

November 3-án, csütörtökön jelentette be közös közleményben a csepeli MSZP és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció helyi szervezete, hogy ezentúl egymással szövetségben, ámde külön pártban és külön frakcióban kívánnak működni.

Még ugyanazon a napon a csepeli önkormányzat vezetői azt a levelet is megkapták, melyben Borka-Szász Tamás, az MSZP korábbi és a Gyurcsány-párt újdonsült csepeli frakcióvezetője máris pénzt és külön frakcióirodát követel – értesült a Csepel.info.

“A nemzetközi helyzet fokozódik”

Lapunk értesülései szerint egyelőre nehezen megy a Gyurcsány párt szervezése, holott Csepelt eddig a “Gyurcsány-vonal” egyik fellegvárának tartották. Úgy tudjuk, hogy a helyi MSZP-szervezet legfőbb erejét adó gazdasági csatornákat az elmúlt évben nagyrészt felszámolta a kerület új, Fideszes vezetése. Részben ennek köszönhető, hogy azonos színvonalú szolgáltatások mellett kétmilliárd forintot takarítottak meg az önkormányzat költségvetéséből, ami a csepeli adófizetőknek hiába jó hír, ha az MSZP-közeli szervezeteknek, vállalkozásoknak súlyos csapást jelent.

Ettől azonban csak megrendült, és nem szűnt meg a pártszervezet gazdasági háttere. Információink szerint a “Csepeli Magazin” nevű havilap is az MSZP-hez köthető, és bár a cikkeket többnyire a párt képviselői írják, a havi megjelentetés így is sok millió forintba kerül. Úgy tudjuk, hogy ezt a “félretett pénzekből” és az olyan, többek szerint MSZP-közeli  szervezetek hirdetéseiből próbálják finanszírozni, mint a korábban Deme Gábor által vezetett Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola vagy éppen a Laguna étteremhálózat. (Deme Gábor a kettős gyilkosság tárgyalásán tett olyan tanúvallomást, hogy az iskola tevékenyen hozzájárult a pártfinanszírozáshoz, és voltak olyan hónapok, amikor 1-1,5 millió forintot fizettek ki különféle célokra szocialista köröknek, amit neki kellett „lepapíroznia”. Most az iskola ebben az MSZP-közeli lapban hirdeti szolgáltatásait.) A helyi Fidesz azt gyanítja, hogy az MSZP komoly támogatója lehet még a háttérben a Csepel SC helyére lakóparkot és plázát álmodó offshore-cégcsoport is.

– Pénz még mindig bőven akad, ha nem is annyi, mint korábban – erősítette meg értesüléseinket lapunk MSZP-s forrása. “A lóvé pedig nagy úr, nem véletlen, hogy a frakció gyakorlatilag egy ember kivételével egyben maradt. Nemrég még azt híresztelték, hogy Gyurcsánynak annyi pénze van, hogy az államadósságot is zsebből kifizethetné. Most mindenki azt várja, hogy az új pártban ezt a gazdagságot érezni lehessen. Ha lesz sok pénz, az MSZP-ből is több lesz az átlépő. Emiatt van most még ilyen nagy pangás” – hívta fel figyelmünket informátorunk.

– A DK egyik központi alakja Avarkeszi Dezső, de nem ő a csepeli főszervező. Ezt a munkát Borka-Szász Tamás kapta, aki nem csak legendásan lusta, de Tárnokon is lakik, ami elég messze van a kerülettől. Ettől függetlenül úgy tudom, hogy Borka a képviselő-testületen kívül rekedt vagy éppen Szenteczky által a pártból kirugdalt MSZP-sekkel valamint az SZDSZ és az MDF korábbi vezetőivel is felvette a kapcsolatot. Az ígérgetés korszaka van, és a Gyurcsány-pártnak szembe kell néznie azzal, hogy mindenki minimum alpolgármester – vagy legalább egy önkormányzati cég vezérigazgatója – akar lenni. Most mindenki ígérget és licitál ezerrel. Ahogy nálunk mondják, a nemzetközi helyzet fokozódik – fogalmazott MSZP-s informátorunk.

“Szenteczky is elvárja, hogy kiálljanak érte”

Borka-Szász Tamás kiválásának az lett volna az egyik nagy előnye, hogy az új pártszervezet legalább kommunikációs szinten megszabadul az előző kerületi vezetés által hátrahagyott perek esetleges negatív következményeitől. A helyi MSZP elnöke és most már a párt frakcióvezetője is Szenteczky János. Ő volt annak a Csepeli Vagyonkezelőnek a vezérigazgatója, amelyben – legalábbis a Fideszes vezetés feljelentései szerint – számos gazdasági bűncselekményt követtek el. Noha Borka-Szász Tamásnak is kijutott a jóból, és családi vállalkozásaival okkal nyerte el az “igazságügyi tárca udvari bonyolítójának” címét, az ő csepeli tevékenységével kapcsolatban információink szerint egy kifizetetlen számlát kivéve nincs folyamatban eljárás.

Informátorunk szerint azonban Borka-Szász nem fogja megúszni, és hiába szeretné előkelő idegenként nézni a kettős gyilkosság perét vagy az új önkormányzati vezetés által megtett feljelentések következményeit.

“Ha Borka-Szász kiáll Gyurcsány mellett, Szentezcky mellett is ki kell állnia”

– Elég hülyén hangzik, hogy ő volt az egyetlen vezető a csepeli MSZP-ben, aki semmiben sem vett részt, meg nem tudott Deme Gábor iskolai sikításáról. Csak hát a politika ilyen, Borka-Szász azt mond amit akar. De mivel Mesterházi kiállt Gyurcsány Ferenc mellett a Gyurcsány elleni perben, Szenteczky is elvárja Borka-Szász Tamástól, hogy kiálljon mellette az őt érintő perekben. Ha Borka-Szász  kiállt Gyurcsányért, és táblát emelt, hogy az ügyészség Fideszes, akkor Szenteczky mellett akkor is ki kell állnia, ha börtönbüntetésre ítélik – hangsúlyozta forrásunk.

Csepel.info

52 hozzászólás “Gyurcsány-párt Csepelen: azonnal pénzt kértek” bejegyzésre

  1. Zsonyo szerint:

    Szerkesztőség!
    Nem az a fontos, hogy Borka Szász mi volt? Hanem az, hogy a törekvése demokratikus, vagy nem. Ha demokratikus, üdvözölni kell, ha nem akkor elutasítani.
    Ez egy demokratikus újság kötelessége.
    Az újság ugyanis nem lehet szolgálóleánya senkinek!
    Egyetértünk?

  2. Manitu szerint:

    Szerinted megváltozik valaki vagy valami attól, hogy nevet változtat?

  3. "?!" szerint:

    “Manitu”!

    Nem Te írtad véletlenül a fenti vitaindító cikket?
    Azért kérdezem, mert több mint gyanús a cikk hangvétele.

  4. GONDOLKODÓ! szerint:

    Minden pártban és azon kívül is vannak jó és rossz emberek, függetlenül attól, hogy mindenki jónak születik.
    Tehát, konklúzió: évek óta írom azt is, hogy már régen nem pártokban kell gondolkodni.
    Az csupán az áldemokráciának egyik specifikus eszköze. Illő lenne kitekinteni a világba, és reálisan értékelni a ránk is leselkedő nehézségeket, amelyek elsősorban emelkedett lelkületű, értelmes emberek színre lépését, cselekvő aktivitásukat várja el az emberiség érdekében.
    Súlyos, elsősorban morális társadalmi problémák sötét foltjai jelenített változataival találkozhatunk ez alkalommal is. Amikor a már jól megérdemelt kitüntetett személyt nem a valós végzett munkája, emberi kvalitásai alapján értékelik, -s veszik a bátorságot nem kevesen-, negatív formába helyezni az értékes embert, a teljesítményt, végső soron az elismerést!!!
    Óriási balgaság!

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    “jól értesült szerint:
    2011. november 03., csütörtök – 09:31″

    Ön, Óriási bakot lőtt!
    Sürgősen változtassa meg nevét, mondjuk blöffölőre.

  6. Gordon szerint:

    Röhejes ez az “új kezdet”. Főleg hogy Borka máris a markát tartja.

  7. nagyapó szerint:

    Valamit nem értek. Borka-Szász Tamás egyéni képviselő. Rendben.
    A szocialista frakció tagja, így jogosult a frakcióiroda használatára. Amikor azonban kilép, nem frakció tag, így nem jogosult frakcióirodára, sőt egy olyan párt tagja, amelyik nem mérette meg magát, hasonlatosan a kétfarkú kutya pártjához.
    A mennyiben Takács, Gergely, akár egy Fideszes képviselő kilép, neki új frakciója lesz, új irodát kap?

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  8. gyalog szerint:

    Hegedűs Zsuzsanna szociológus 12 millió, Balogh Gábor öttusa-világbajnok 9 millió, Tellér Gyula korábbi fideszes képviselő több mint 7 millió forintot kap a kormányfőnek adott tanácsaiért évente – derül ki a Miniszterelnökség által kötött szerződésekből, amelyek legfrissebb adatait a kormányzati honlapon hozták nyilvánosságra pénteken.

    Bagoly mondja verébnek…

    Nem értem, miért nyitjátok ki egyáltalán a szájatok.

  9. gyalog szerint:

    További édességek:
    A legnagyobb összegű szerződést a Miniszterelnökség az IMG Inter Média Group Kft-vel kötötte: a társaság „médiaszolgáltatások nyújtása a Szociális Konzultáció 2011 keretében” címen kapott mindössze nyolc napos munkáért 40 millió 193 ezer forintot. A cég meghatározó tulajdonosa az a Patonai Péter, aki az első Orbán-kormány idején egy ideig a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója volt.

    Az IMG népszerű más állami szereplők körében is: a HVG korábbi írása szerint csak az év első két hónapjában már 318 millió forint állami megrendelést kapott.

    A lajstromból kiderül az is, hogy majdnem 8 millió forintot kapott „lakossági tájékoztatásra a Szociális Konzultáció 2011. keretében” Fonyó Károly cége, az AllSys Management Kft.

    Fonyó Károly és Simicska Lajos kapcsolatáról az origo.hu fél éve írta meg, hogy Fonyó annak a Mahir Cityposter Kft-nek az egyik vezető tisztségviselője, amely mai napig Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozik.

    Szintén Simicskához köthető egykori közeli munkatársként Győri Tibor, akit 6 millió 728 ezer 40 forintért 2011. januárjától a jövő év végéig a miniszterelnök tevékenységével kapcsolatos jogi koordinációs feladatok végrehajtásával bíztak meg.

    Médiafigyeléssel két millió forintért a Médianéző Kft-t bízták meg, amely a Nézőpont Intézet médiafigyelő cége. Érdekesség, hogy a Nézőpont Intézetet Győri Tibor alapította és korábban többségi tulajdonosa is volt a társaságnak, a friss cégadatok szerint viszont a cégnek ma már csupán egyetlen részvényese van, Mráz Ágoston Sámuel. De jutott feladat az anyacég Nézőpont Intézetnek is: ők 1,7 millió forintért hazánk soros EU-elnökségének lakossági megítéléséről készítettek közvélemény-kutatást.

    A megbízottak között található az a Prestige Media reklámügynökség, melynek az egykori Fidesz-pártigazgató Várhegyi Attila az ügyvezetője, Várhegyi felesége pedig a tulajdonosa. A cég „filmgyártás a Magyarország Alaptörvényének megalkotását előkészítő nemzeti konzultációhoz” címen kapott 7,7 millió forintot.

    Várhegyi Attila a mainap.hu-nak azt mondta, ebből a pénzből hét darab félperces tv-spotot készítettek, ezek számoltak be arról, hogy hol tart éppen a nemzeti konzultáció. Ugyanide tartozott az az egyperces rövidfilm, melyben Szájer József és Szili Katalin mond köszönetet a konzultációban való részvételért. Ezeknek rádiós változata is készült.

    Több mint egymillió forintot kapott pénzszállításra Pintér Sándor belügyminiszter egykori cége, a Civil Biztonsági Szolgálat. Pintér még 2010 márciusában adta el részvényeit a Prostasia Zrt.-nek, amelynek tulajdonosa Kántor Tibor, aki az I. Orbán-kormány idején az APEH elnökhelyettese volt. Pintér Sándor a Magyar Nemzetnek korábban azt mondta, volt cége megrendeléseihez nincs köze.

    Hegedűs Zsuzsa csaknem 12 millió forintot kap jövő év végéig. A szociológus a társadalmi felzárkóztatás és a társadalmi konfliktusok kezelése terén ad tanácsokat, stratégiákat dolgoz ki ezek megoldására. A megbízása 2010 júliusában, nem sokkal a kormányváltás után indult.

    November utolsó napjáig a Miniszterelnökségnek dolgozik Völgyesi Miklós, ő az az egykori bíró, aki nemrég feljelentette Gyurcsány Ferencet a 2006. október 23-ai rendőri túlkapásokkal összefüggésben.

    Völgyesi majd másfél éves munkájáért 4,2 millió forintot kap összesen.

    Százezer forint ütötte a markát Jókai Anna írónőnek, aki ezért az összegért Brunszvik Teréz halálának 150. évfordulója alkalmából emlékbeszédet írt és mondott el a Brunszvik Mauzóleumnál.

    Érdekes a a Summa Virtus Kft. megbízása. A társaság a 2006. október 23-ai események kivizsgálása kapcsán ad jogi tanácsokat 1 millió 680 ezer forintért. A főtevékenységként konferencia, kereskedelmi bemutató szervezésével fvoglalkozó társaság tevékenységei közé csak idén márciusban került be a jogi tanácsadás, így amikor júniusban elnyerte a megbízást már foglalkozott jogi tanácsokkal a társaság. Érdekesség ugyanakkor, hogy a cégnek a vendéglátással foglalkozó FH Gasztro Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. az egyedüli tulajdonosa.

    „A Magyar Hősök Emlékünnepéről történő méltó megemlékezés érdekében reklámügynöki szolgáltatás” – ezen a címen 679 ezer forintot fizetett ki a Miniszterelnökség az ENG Film Szolgáltató Bt-nek, de hogy ez a feladat pontosan mit takar, nem sikerült kiderítenünk, mert a cégnek csupán egy mobilszáma létezik, ami viszont folyamatosan ki van kapcsolva. A Formaa Vizuális és Kommunikációs Bt 2,626 millió forintért „a Miniszterelnökség kommunikációval összefüggő kreatív tervek készítése, társadalmi célú kiadványok nyomdai előkészítése”.

    A lajstromból kiderül az is, hogy egy meg nem nevezett rendezvény miatt 2,3 millió forintért kibérelték a Szépművészeti Múzeumot. Pandula Attilának 375 ezer forintot fizettek ki „A Magyar Köztársaság kitüntetéseinek írásbeli és grafikai tervei” jogcímen. Öt fiatalnak egyenként 35 ezer forintot fizettek „országtanulmány készítése szakmai gyakorlat keretében”. Aránylag jól járt a Bálvány Szolgáltató Kft, amely művészeti szolgáltatás címén egy napi munkáért kapott 800 ezer forintot – írta a mainap.hu.

  10. Vátesz szerint:

    Valamivel etetni kell a klientúrát, segítettek 2010-ben kopogtatócédulát gyűjteni! 😀

  11. nagyapó szerint:

    gyalog! Nem érez némi különbséget mondjuk a komcsi “filozófusok” és Hegedűs Zsuzsanna szociológus, vagy Balogh Gábor öttusa világbajnok között? Itt a minőség a fontos. A komcsi pénzelosztás nem a tudásról szólt, hanem a haveroknak történő osztogatásról.
    Különben m ia véleménye Borkáról??

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  12. Manitu szerint:

    Borka elvtárs mennyi pénzt lapátolt ki a minisztériumból? És még kevesli?

  13. Manitu szerint:

    “?!”: miben látod a hasonlóságot? Mert én látom az MSZP-ben és a DKP-ben 😉

    Talán szerinted nem ugyanaz a kettő? Ha nem tévedek, most Borka-Szász két korábbi Borka-Szászt tagadhat le, mert most megint nem ugyanaz, mint 2010 ősze óta, és pláne nem ugyanaz, mint 2010 ősze előtt.

  14. jenő szerint:

    Tényleg, akkor ez a Borka-Szász már nem is ugyan az, aki október 31 előtt volt??? Mert az azelőtti mint tudjuk tőle nem ugyan az, mint aki 2010. októberéig volt, mert akkor már egy másik volt, és akkor most megint?

    Hogy van ez, valaki segítsen!

  15. Manitu szerint:

    Szerintem amikor Borka hazamegy, akkor a felesége is azt kérdezi tőle, hogy most ő melyik Borka. Amúgy leírhatná már, hogy hány millát söpört be a minisztériumból a családi cége. Elvégre közérdekű adat.

    Persze ezt várhatjuk. Ugyanis az a Borka nem ez a Borka, mint tudjuk. De mindezt Borka orvosa is tudja?

  16. csapos szerint:

    Manitu!
    A te orvosod mit tud? Nem másról, rólad! Tartsd meg magadnak a titkot!

    Büszke lehetsz magadra. (http://csepel.info/?p=16133#comment-104759 ) Megint tovább növelted a Fidesz tekintélyét, közkedveltségét. Csak így tovább! Gratulálok!

  17. Manitu szerint:

    Csapos Gyuri, megint több folyt le a torkodon mint kellene. Hát nem olvastad Borka et. levelét arról, hogy ők nem ők? 😀

    Na sebaj, kikerestem neked, mert nem csak mókás olvasmány, de a csepeli MSZP-CSDK lelkületét is jól mutatja:

    http://csepel.info/wp-content/uploads/Borka_Szasz_Tamas_level_kabel_tv.jpg

    “Ráadásul ez a képviselőcsoport nem az a képviselőcsoport, akinek a képviselői irodát az önkormányzat korábban biztosította.”

    Margit! Nooormális? http://www.youtube.com/watch?v=sq5cU6svUbM

  18. bugi szerint:

    Borka-Szász Tamásnak kötelessége elszámolni azzal, hogy a cégei mennyi közpézt habzsoltak be. Meglepne, ha az összeg tíz-húszmillió alatt lenne.

  19. aggódó szerint:

    Havi, vagy éves szinten? Az egyik összeg soknak, a másik kevésnek tűnik.

  20. ebihal szerint:

    Egyenlőre senki nem cáfolta amit “gyalog” lajstromozott.
    nagyapó! Nincs különbség, és ha ez a minőség akkor még jobban szarban leszünk.

  21. Manitu szerint:

    Csepelen is jól látható a különbség: már nincs csődveszély, nem kellett iskolákat bezárni, a Borka-félék nem viszik ki a közpénz-milliókat a minisztériumokból, csak Csepelen kétmilliárddal kevesebből működik az önkormányzat, mint korábban. Szerintem nem rossz ez az eredmény.

  22. Bolemann Lajos szerint:

    Csődveszély volt Csepelen?
    Akkor mi lehet az ötkerben, Hódmezővásárhelyen, Esztergomban, Kaposváron stb, ahol a helyi fideszes önkormányzat nagyságrendekkel több adósságot halmozott fel?

    Mintha a régirákót bezárták volna, de lehet hogy tévedek.

    Az észak-csepeli területért kapott pénz maradékát, amelyet az előző önkormányzati vezetés fejlesztések céljára elkülönített számlán tartott és nem vont be a költségvetési hiány csökkentése céljából a költségvetésbe, a jelenlegi önkormányzati vezetés bevonta a költségvetésbe és ezzel látványosan 2 milliárd Ft-tal tudta csökkenteni a költségvetési hiányt.
    (Az nem számít, hogy ugyanennyivel csökkent a költségvetésen kívüli fejlesztési tartalék)

  23. Manitu szerint:

    Látom, ma este nem bólét ittál bóléember. Legközelebb nézz utána, hogy a csőd, a hitel valamint a költségvetés micsoda.

  24. Zoli049 szerint:

    Esztergomot elmeséled?

  25. Bolemann Lajos szerint:

    Mi nem igaz abból amit írtam?
    Bizonyítsd az ellenkezőjét!

  26. Bolemann Lajos szerint:

    Pécs (231 ezer forint), Hódmezővásárhely (450 ezer forint), Szolnok (262 ezer forint), Sopron (308 ezer forint), Kaposvár (244 ezer forint) és Dunaújváros (273 ezer forint). A fővárosiak átlagadósságát 33 városé is meghaladja.
    Ezen belül a csúcstartó Harkány 1 millió forint feletti, Cigánd 713 ezer forintos és Esztergom 613 ezer forintos egy főre jutó adóssága.
    Nézz utána milyen színű önkormányzatok halmozták fel ezt a tetemes adósságot.

  27. Manitu szerint:

    1. Pécs MSZP-s vezetés alatt halmozta fel az adósságot.
    2. Az adósság megítélése városoknál is függ attól, hogy egy város mekkora és mire vett fel kölcsönt. Pl. Budapest Demszkyék alatt szét lett lopva, adósságban úszik és mindez nem jó befektetésekbe ment, szocialista módon élte fel a város az olyanok etetésével akik pártkasszákba nyomták vissza a pénzt (Hagyó és társai például.)

    Maradjunk annyiban, hogy legalább egy minimális közgazdasági tudást fel kellene magadba szívni, mielőtt elkezdesz okoskodni.

  28. Zoli049 szerint:

    Esztergomot elmeséled már nekem?

  29. Bolemann Lajos szerint:

    1. Pécs MSZP-s vezetés alatt halmozta fel az adósságot.
    Na erre nem ártana egy link is. Páva perei mennyibe kerültek a városnak?
    Mi van a többi várossal? Lázár János Hódmezővásárhelyével? Medgyes Tamás Esztergomjával? Kósa Debrecenjével? stb. Arról bezzeg kussolsz.

    A fővárosiak átlagadósságát 33 városé is meghaladja!

    “akik pártkasszákba nyomták vissza a pénzt”. Szijjártó győri ténykedése?

    “Maradjunk annyiban, hogy legalább egy minimális közgazdasági tudást fel kellene magadba szívni, mielőtt elkezdesz okoskodni.”
    Mire ez a nagy arc? Én GKI adatokra hivatkozom, te mire?
    Ki a fütyi vagy te? Egy külkerületi szavazógép még két és fél évig.

  30. Bolemann Lajos szerint:

    Eszergomot csődbe vitte Medgyes Tamás fideszes polgármester 20 milliárd felhalmozott adóssággal. És hogy milyen nagyszerű befektetéseket finanszírozott belőle, arról olvasgathatsz pl. a szeretgom.hu-n is.

  31. Zoli049 szerint:

    ááááá! Még jobb volt egy lezárt privát fórum, ott írtak érdekeseket. Az a 20 már 23, csak 20-at ismernek el. Ebből felmutatható egy élményfürdőnek látszó, a város képet is rontó beton-üveg förmedvény, úgy 10%-os kihasználtsággal. A Széchenyi tér burkolása, Mexikóból hozatott kövezettel!!! EZ MIND!!!

  32. Ditte szerint:

    Mi van a csiplusszal, már zártkörű lett? Csak zuhanyozás és bejelentkezés után látogatható?

  33. Ditte szerint:

    “csiplusz” – ennek a blognak a kistestvére, vagyis inkább epigonja.

  34. aggódó szerint:

    Manitu buta mint a tepertő.

    1. 19:36-os hozzászólásában saját maga sem tudja eldönteni, hogy Borka honnan vitte el a közpénz milliókat: a Minisztériumból, vagy Csepelről? Mert ha az előzőből, akkor ennek a csepeli megtakarításokhoz semmi köze.

    2. A 2 milliárdos “megtakarítás”-t a részletek taglalása nélkül pozitívnak értékelni, üres szólam. A kormány sem tekintheti saját munkája eredményének a nyugdíjpénztárak államosítását, a kerület sem annak a pénzügyi átcsoportosítást, ha az egyik fórumozó feltevése igaz. A megtakarítás Magyarországon hosszú ideje elvonást, megszorítást jelent: szociális kiadások csökkentést, a foglalkoztatottak reálbérének csökkentését.
    Lehet büszke egy kerület arra, hogy az önkormányzati cégében a beosztottak fele annyit keresnek, mint más kerületekben: a jó szakemberek az utóbbiak felé menekülnek.
    Csepel – más kerületekhez és a szomszéd településekhez viszonyítva – szegény település. A 23 kerületből tán itt a legolcsóbb a lakás. Nem azért, mert itt többet loptak, mint máshol.
    Loptak mindenütt. Itt nem nagyon volt miből. 20 éve nincs komoly árbevétel. A gyárak megszűntek, a lakosság ingázik, mert nincsenek munkahelyek.

    Számomra az lesz a fejlődés lehetőségének záloga, ha befektetők jönnek és lesz árbevétel. Aki a süppedt állapoton változtatni tudnak, azok előtt majd megemelem a kalapom.
    És akkor nem lesz szükség Manitu győzelmi jelentésére sem.

  35. gyalog szerint:

    Köztörvényes bűnnel bemocskolni a politikai ellenfeleket – ez igen!
    Ez a legsötétebb Rákosi-érában volt.

    Nagyapó! Most már az emberek megélhetésére megy ki a játék. Mit remélhet a jobboldal? Hónapokat, amíg még megúszhatja ezt a sok hazugságot, amit ’98 óta művel?

    Ma már nem lehet papírtalpú csizmában frontra küldeni a “híveket”.
    Le fog esni a tantusz.

    Ma még van egy esélye Magyarországnak:
    Tartva a szélsőjobb térnyerésétől össze kell fogjon a demokratikus rész. Ha nem: jönnek az új nyilasok.
    Vak, aki ezt nem látja.
    Ceterum cenzeo: ha most nem fogunk össze, később már nem lesz rá esély a belátható időben.

    Ultima ratio: a bölcs ember tudja ezt.

  36. Suttogó szerint:

    Tamás! Elmész te a fenébe. Micsoda váltás ez.
    Áruló!

  37. Bolemann Lajos szerint:

    Ki az a Tamás?

  38. "?!" szerint:

    “Manitu buta mint a tepertő.” (Írta “aggódó”.) “Legalább minimális közgazdasági tudást fel kellene magadba szívni, mielőtt elkezdesz okoskodni.” (Írta “Manitu”.)

    “Manitu”!
    Ha neked konkrét információid vannak arra vonatkozóan, hogy hatalmas összegeket loptak el a Csepeli Önkormányzat előző vezetői, akkor hozd nyilvánosságra a konkrét adatokat, és tegyél feljelentést tolvajok ellen!
    Ha viszont konkrét adatokkal nem rendelkezel, akkor ne blöffölj és ne hazudozz!

    “Manitu”!
    Szedd össze a közgazdasági tudásodat, és a Csepeli Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott alábbi hivatalos adatokat figyelembe véve meséld el, hogy a tegnap 19:36-kor elküldött írásodban mire alapozva állítottad, hogy “Csepelen kétmilliárddal kevesebből működik az önkormányzat, mint korábban”?!

    KIADÁSOK MINDÖSSZESEN:
    2007. évi tényszám: 19.278.023.000,- Ft.
    2008. évi tényszám: 21.005.418.000,- Ft.
    2009. évi tényszám: 18.318.229.000,- Ft.
    2010. évi tényszám: 20.486.705.000,- Ft. (Kt. által jóváhagyva 2011. IV. 28.-án.)
    2011. évi előirányzat: 20.251.747.000,- Ft. (Kt. által jóváhagyva 2011. X. 27.-én.)

    Mesélj “Manitu”!

  39. Bolemann Lajos szerint:

    Mesélj Manitu!
    Mi van azzal a 2 milliárddal! Na most annyival kevesebb, vagy annyival több? Mert ugye az nem mindegy.

  40. Manitu szerint:

    Kedves gazdasági analfabéták.

    1. Borka-Szász minimum két helyről kapott közpénzt. Az egyik a csepeli önkormányzat volt, a másik pedig Avarkeszi minisztériuma.

    2. Szerintetek miért hallgat Borka-Szász arról, hogy hány milliót söpört be a családi cége az adófizetőktől?

    3. Szerencsétlen, görcsölő tudahasadt írásjelnek meg bólénak üzenem, hogy a hiánycsökkentésről a Csepeli Hírmondó is írt, olvassátok el figyelmesen. Már nyár óta ezt mondja a Fidesz, még senki nem tudta megcáfolni. Sőt, kénytelen-kelletlen még Szenteczky is elismerte a hiánycsökkentést. Szenteczky fideszes?

    Bóléember, fogj a kezedbe valami közgazdasái könyvet, és tanulj egy keveset. Sajnos Csepel is azért került csődközelbe, mert a pártodba ugyanolyan sötét hülyék mindenhez, mint te. Illetbe egy dologhoz nem voltak hülyék: jutalmat felvenni, meg a haveroknak közpénzt lapátolni.

  41. aggódó szerint:

    Manitu!

    1. Amit most mondok, ne áruld el senkinek: nem Borka az egyetlen magyar politikus, aki az elmúlt 20 évben két ( vagy több) helyről vett fel közpénzt.
    Ma szerinted, Csepelen nincs ilyen politikus? Igen-nem: várom konkrét válaszod.
    2. Lehet, hogy felháborodsz azért, mert Borka nem súgta meg neked, mennyi közpénzt vett fel, de én meg azt állítom: más sem árulta el, hogy az elmúlt 20 évben mennyit vett fel.
    Miért pont a Borka izgat? Nem védem, mert meg van róla a privát véleményem, de vannak kis hazánkban páran, akik nála jobban megtollasodtak. Egyébként, meg jelentsd fel, ha tudsz valamit.

  42. Bolemann Lajos szerint:

    “Csepelen kétmilliárddal kevesebből működik az önkormányzat”

    2007. évi tényszám: 19.278.023.000,- Ft.
    2008. évi tényszám: 21.005.418.000,- Ft.
    2009. évi tényszám: 18.318.229.000,- Ft.
    2010. évi tényszám: 20.486.705.000,- Ft. (Kt. által jóváhagyva 2011. IV. 28.-án.)
    2011. évi előirányzat: 20.251.747.000,- Ft. (Kt. által jóváhagyva 2011. X. 27.-én.)

    Oldd már fől létszíves ezt az ellentmondást!

    Nem vagyok az Mszp tagja (nem is voltam), ezért nem tudom Borka-Szász milyen munkáért milyen pénzt kapott, mint ahogy azt sem tudom, hogy Németh Szilárd könyvtár-ruhatár szakos polgármesterünk a Vasutas szakszervezettől, illetve a Vitukitól milyen munkáért, milyen pénzt kapott.

  43. Manitu szerint:

    Aggódó Boka elvtárs!

    Ne aggódj, hanem írd le nyugodtan, hogy mennyit zsebeltél be a családi vállalkozásaiddal.

    Bólémann:

    A Csepeli Hírmondóban ez jelent meg: “A legfontosabb eredmény azonban mindenképpen az, hogy a 2010 októberében várt 4,3 milliárd forintról 2,4 milliárdra sikerült csökkentenünk a költségvetési hiányt, és ezt úgy tettük meg, hogy a megörökölt adósságokat folyamatosan törlesztettük.”

    Cáfoltad? Nem. Németh az említett helyen dolgozott, nem pedig a családi vállalkozásaiba seperte be a milliókat. Nagy különbség valamiért megdolgozni vagy összeköttetésekkel bezsebelni? Szerintem igen. Nem a munka szégyen. Vagy szerinted tök véletlen, hogy Borka családi cégei pont Avarkeszi minisztériumánál lettek udvari beszállítók? Szerinted az is véletlen, hogy Szernteczy elvtárs pont annak a Juhász Ferencnek volt a strómanja, aki aztán százmilliókat kapott az önkormányzattól?

    http://csepel.info/?p=10772

  44. "?!" szerint:

    Kedves “Manitu”, Te “Minden Indiánok Nagy Szellentése”!

    14:13-kor írtad:
    “Szerencsétlen, görcsölő tudahasadt írásjelnek meg bólénak üzenem, hogy a hiánycsökkentésről a Csepeli Hírmondó is írt, olvassátok el figyelmesen. Már nyár óta ezt mondja a Fidesz, még senki nem tudta megcáfolni.”

    Válaszként közlöm az alábbiakat:

    1.) Az Önkormányzat hivatalos költségvetési adatait nem a Csepeli Hírmondóban közölt propagandaszövegekből, hanem az Önkormányzat évenkénti költségvetéseit és annak módosításait tartalmazó előterjesztésekből és testületi határozatokból, valamint az ezekhez tartozó hivatalos könyvvizsgálói jelentésekből lehet megismerni.

    2.) Írtad, hogy “Már nyár óta ezt mondja a FIDESZ, és még senki nem tudta megcáfolni”.
    Közlöm, hogy FIDESZ nem mondhatott semmit, mert egy párt nem tud beszélni, csak legfeljebb egyes olyan fideszes politikusok közöltek az általam leírtaktól eltérő adatokat, akik vagy maguk sem tudták, hogy miről beszélnek, vagy rosszabb esetben a Gyurcsány által Balatonőszödön beismert stílusban hülyének nézik a választóikat.
    Meggyőződéses FIDESZ-szavazóként a tájékozatlanságot vagy a tévedést megtudom bocsátani, de a FIDESZ politikusaitól sem fogadom el, hogy hülyének nézzék a lakosságot, ezért cáfoltam meg a 11:54-kor elküldött írásomban az általad papagájként ismételgetett hazugságot.

    3.) Annak érdekében, hogy ne állíthasd, hogy még senki nem tudta megcáfolni a Csepeli Hírmondóra hivatkozva általad szajkózott hazugságot, az alábbiakban ismét megcáfolom, hogy “Csepelen kétmilliárddal kevesebből működik az önkormányzat, mint korábban”:

    A CSEPELI ÖNKORMÁNYZAT ÉVENKÉNTI KIADÁSAI MINDÖSSZESEN:

    2007. évi tényszám: 19.278.023.000,- Ft.
    2008. évi tényszám: 21.005.418.000,- Ft.
    2009. évi tényszám: 18.318.229.000,- Ft.
    2010. évi tényszám: 20.486.705.000,- Ft. (Kt. által jóváhagyva 2011. IV. 28.-án.)
    2011. évi előirányzat: 20.251.747.000,- Ft. (Kt. által jóváhagyva 2011. X. 27.-én.)

    Megjegyzés:
    A fenti számadatok mindegyikét jóváhagyta az Önkormányzat által megbízott könyvvizsgáló, valamint az Önkormányzat Képviselő-testülete.
    A 2007., 2008. és 2009. évi adatokat pedig jóváhagyta az Állami Számvevőszék is.

    Záradékként megerősítem “aggódó”-nak azt a véleményét, hogy “Manitu buta mint a tepertő”.

    Üdvözletel: a gazdasági analfabéta “?!”.

  45. Axor szerint:

    Tisztelt elvtársak itt vagytok!
    Hiába kerestelek titeket a Csipen, narancsvirtus volt az utolsó még 26-án.
    Azt a sok baromságot inkább a CSIP-re írjátok, hogy ott az elvakult bolsevik szoclib elvtársak élvezzék.

  46. aggódó szerint:

    Manitu!
    Mielőtt még újabb ostoba találgatásokba kezdenél, a feltett kérdéseimre válaszolj!
    Na kezdj hozzá!
    – szerinted, van a helyi önkormányzatban olyan politikus, aki két v. több helyről vesz fel közpénzt a mai napig? ( u. i: engem nem irritál, csak téged)
    – hányan vallották be az elmúlt 20 évben , hogy mennyi közpénzt vettek fel?

    Menj be a pártirodádba és kérdezd meg az érintetteket: majd elküldenek melegebb éghajlatra.

  47. Bolemann Lajos szerint:

    Kedves Manitu!
    Nem tudom hogy a Corvinuson, vagy az ecserin szerezted a közgazd. dipidet (szerintem inkább te is csak valami tantó bácsi lehetsz, mint a pártelnököd).
    Na szóval, hogy mennyiből működik Csepel Önkormányzata, és mennyi a hiány, az két különböző dolog.
    Csepel Önkormányzata működési költsége nem lett kevesebb 2 milliárddal, sőt nőtt mintegy kétmilliárddal. Tehát hazudtál.

    A hiány valóban csökkent 2 milliárddal, úgy hogy a fejlesztésekre félretett pénzekkel (Észak-Csepel) csökkentették a hiányt. Egyik zsebből a másikba rakták. Nagy mutatvány. Tehát ez is hazugság.

    Kedves Axor elvtárs, ha egy asztalnál valaki nem tud érdemben hozzászólni egy témához, az vagy kussoljon, vagy menjen és rendeljen egy kör sört. Miután itt sört nem lehet kérni, azt javaslom válaszd az előbbit!

  48. "?!" szerint:

    “Manitu”! 15:26-kor “Bólémann”-nak címezve írtad:
    “A Csepeli Hírmondóban ez jelent meg: A legfontosabb eredmény azonban mindenképpen az, hogy a 2010 októberében várt 4,3 milliárd forintról 2,4 milliárdra sikerült csökkentenünk a költségvetési hiányt, és ezt úgy tettük meg, hogy a megörökölt adósságokat folyamatosan törlesztettük.
    Cáfoltad? Nem.”

    Felhívom a figyelmed, hogy a Csepeli Hírmondóból idézett szöveg, az alábbiak miatt olyan Gyurcsány-féle tájékoztatás, amikor nem kerül sor “az igazság teljes kibontására”:

    1.) A költségvetési hiány radikális csökkentése úgy történt, hogy az északi területek eladásából befolyt bevételéből még meglévő 2.5 milliárd Ft nagyobb részét a jelenlegi önkormányzat vezetése annak ellenére vonta be a költségvetés finanszírozásába, hogy 2006-ban a Képviselő-testület (a FIDESZ frakció támogatásával) úgy döntött. hogy “Az északi ingatlanokért befolyt bevételt kizárólag fejlesztési feladatokra lehet fordítani és azt költségvetésen kívüli elkülönített számlákon betétben kell tartani”.

    2.) Ezzel a meg nem ismételhető hiánycsökkentő intézkedéssel gyakorlatilag megszüntették az északi bevételből képzett fejlesztési tartalék legnagyobb részét.

    3.) Ha ezeket a pénzeket az mszp-s önkormányzati vezetők vonták volna be a költségvetésbe, akkor ennyivel kevesebb költségvetési hiányt örökölt volna a fideszes vezetés, de ugyanakkor nem örököltek volna költségvetésen kívül kezelt fejlesztési tartalékot.
    Azaz, most nem lett volna lehetőségük a fideszeseknek ezzel a látványos költségvetési hiánycsökkentő intézkedéssel dicsekedni.

    4.) Ennek a költségvetési hiányt csökkentő adminisztratív intézkedésnek annyi a valós haszna, hogy a költségvetési hiány finanszírozásához szükséges hitelek éves kamata kb. 30-40 millió Ft-tal meghaladná az elkülönített számlán tartott fejlesztési tartalékok betéti kamatát, ezért ez különbözet jelentkezik valódi megtakarításként.

    Ez a teljes egészében kifejtett igazság. Remélem, hogy érted “Nagy Szellentés”!

  49. Vica szerint:

    A sárdobálás érdekes “játék”. Ha valakit sárral dobálunk, magunk is sárosak leszünk. Ha pedig valakinek vaj van a füle alatt, annak nem érdemes mások szennyesét kiteregetni, mert ki tudja, ki lesz legközelebb a soros. Nos, hát látjuk, az MSZP idején MSZP-közeli cégek kaptak jó pénzért megbízásokat, és az MSZP számára fontos emberek kaptak jó kis pénzeket, mint tanácsadók. Mi ebben a pláne? Amikor az MDF volt hatalmon, akkor ők nyomták a saját embereiket, amikor pedig a FIDESZ, akkor a FIDESZ-közeli cégek és személyek járnak jól. Sajnos nincs ebben semmi különös. Csak az a gusztustalan számomra, hogy – bár a fentiekkel szerintem mindenki tisztában van – mégis égbekiáltó bűnként emlegetik mindezt. Börtönnel fenyegetőznek, s akit csak képesek, be is kaszliznak, hogy csökkentsék az ellenség számát. Azért az előző kormányok idején nem volt ilyesmi, pedig akkor sem működtek ezek a dolgok másként.
    Ha a mostani kormány nem ezt csinálná, azt mondanám, végre valakik rendet tesznek. Csakhogy egyik kutya, a másik eb. Bort isznak és vizet prédikálnak, közben pedig ítélkeznek. Gusztustalan ez az egész… Mindig is az volt, s egyre undorítóbb lesz a politika.

  50. Vátesz szerint:

    Majd ha nem lesz már mit költeni, akkor beáll a “világbéke” Csepelen, a csepeli Fidesz majd összeborul a csepeli MSZP-vel, mint tették ezt 2000. nov. 7-én, a Wallis- Észak-Csepel Szindikátusi Szerződés aláírásakor! Annyi a különbség, hogy most Németh Szilárdnak nem Tóth Mihállyal, hanem Szenteczkyvel kell összeborulnia! Kis országnak csak egy elitje van meg egy csőcseléke! A politikusok vajon melyikbe tartoznak? 😀

  51. CsepeliNo1 szerint:

    Ez a Csepel.info TELJESEN FÉLRETÁJÉKOZTATJA AZ EMBEREKET!

    Kezdjük az alcímmel: Nehezen megy a pártszervezés, a többség nem meri otthagyni az MSZP-t
    Jobb, ha tőlem tudjátok, a TÖBBSÉG már otthagyta az MSZP-t!

    Én úgy tudom, minden önkormányzatba bejutott pártnak, az Önkormányzatnak biztosítania kell egy frakcióirodát!

    De világos, hogy ez, és más ellen miért ágál ennyire a Fidesz!
    Tudják, hogy Gyurcsányék, fogják Őket elkalapálni, és akkor kiderülnek az ügyeik.

    Ha a Borka-Szász féle párt meg a Szenteczkyvel koalícióban akarja Németh Szilárdékat leváltani, akkor MINEK LÉPETT ki a pártból?!
    Nem mindegy, hogy hol van!
    Szenteczkyvel nem lehet, koalícióra lépni, mert akkor a Demokratikus koalíció elássa magát! Akik csatlakoznak hozzá, nem azért csatlakoznak, hogy Szenteczkyvel koalíciózzanak!
    SZÓ NEM LEHET SZENTECZKYről! Ő már kimutatta a foga fehérjét, az meg látszik a Csepeli MSZP tagságon, hogy mennyien maradtak ott!

Itt lehet hozzászólni !