Csepeli hamut gyűjt a rendőrség

Blikk

Hamut gyűjtöttek egy tűzrakó helyről a Nemzeti Nyomozóiroda gyilkossági nyomozói – értesült a Blikk.

A zsaruk ugyanis a csepeli hajléktalangyilkosságokkal kapcsolatban jutottak olyan információkhoz, hogy az áldozatok közül volt olyan, akit elégettek a tettesek. Úgy tudjuk, a mintákat igazságügyi szakértők vizsgálják.

Az elhunytak egyik hozzátartozója éppen a helyszínen volt a mintavétel idején.

– Az anyósom holttestét még nem azonosították, egyelőre csak gyanú, hogy őt is megtalálták. A hamut a szemem láttára zacskózták be. Volt, akit halála után úgy próbáltak eltüntetni, hogy tűzre dobták – állította a Blikknek a rokon.

A Blikk információi szerint egyébként a családtagok egyike ismerte a gyilkosságokkal gyanúsított Dragant és bandáját, és elképzelhető az is, hogy akaratán kívül ő adta a tippet a mészárosbrigádnak a gyilkosságra, amikor szeretteiről és azok németországi munkájáról beszélt.

Mint arról beszámoltunk, a rendőrök augusztus 11-én négy holttestet ástak ki a szabadkikötő melletti eperföldből, miután egy férfi kiszabadult a neki ásott sírból és feljelentést tett.

Forrás: Blikk

7 hozzászólás “Csepeli hamut gyűjt a rendőrség” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    Szabad tűzőn, nem tudom elképzelni, hogy emberi maradványt úgy elégessék, hogy csont ne maradjon…igaz össze lehet gereblyézni és akárhova elásni. A hamuból kimutatható, hogy emberi a vagy állati eredetű, csont maradvány nélkül…

  2. Zoli049 szerint:

    “Az elhunytak egyik hozzátartozója éppen a helyszínen volt a mintavétel idején.

    – Az anyósom holttestét még nem azonosították, egyelőre csak gyanú, hogy őt is megtalálták. A hamut a szemem láttára zacskózták be. Volt, akit halála után úgy próbáltak eltüntetni, hogy tűzre dobták – állította a Blikknek a rokon.”

    Október 12-én, mikor mesélte a horgász lakóteleptárs, hogy kotorják a hamut… Akkor nem a táborban, hanem a Duna partra vezető úton tették ezt, ahol van egy pár égetés nyom, mégpedig a fémgyűjtők, kábelégetési nyomai, ezeket kotorták akkor.

    A táborban már rég átkotorták, átrostálták, azóta ott semmi, csak az enyészet, meg a “használható” tárgyak elfogyása. Esetleg ha onnan vesznek most mintát, az remek munka. 🙂 Biztos nem jártak arra azóta emberek és állatok? 🙂 Minden tele van kutyával!

    Dr Jan Garavaiglia mondotta az ID-n, hogy a holttest 1500 fokon, 2 óra alatt égethető el. Szerintem ez a krematórium. Mivel a benzin sem ég 800 fok felett, így nem tudom hogyan lehet mindent elégetni? Olyat nem olvastam, hogy csontot találtak volna. DE(!) Amennyiben sikerült teljesen elégetniük a hajléktalanoknak, a nomád körülmények között valakit, akkor szerintem a kosszal keveredett hamuból nem értem hogyan akarnak DNS-t kimutatni?

    Végszóra? Egyszer arról volt már szó, hogy azonosították a négy áldozatot. Most akkor a Blikk talált ki megint valamit, vagy éppen volt négy eltűnt ember és hozzá négy holttest? Utóbbi teória morbid lenne!

  3. Jeniszej szerint:

    lolka!
    Szabad tűzőn, nem tudom elképzelni, hogy emberi maradványt úgy elégessék, hogy csont ne maradjon…igaz össze lehet gereblyézni és akárhova elásni. A hamuból kimutatható, hogy emberi a vagy állati eredetű, csont maradvány nélkül…
    Olvasom, – rengeteg a kóbor kutya a területen. Falkában mászkálnak.
    A kutyák megeszik a csontokat.
    Ekkor a kutyagumi fehérre vált. – Krétásodik.
    Javaslom, hogy a kutyaszart is szedjék össze.
    )))) 😀 ((((

  4. Jeniszej szerint:

    “Klikk” után, – szabadon. )))))) 😀 (((((
    Vizsgálódni kellene a területen a gereblye után is, mert ha megtalálják, akkor beigazolódni látszik “lolka” feltevése, miszerint a csontokat összegereblyézték és elásták valahová.
    Persze más a helyzet, ha a tettesek rákaptak az emberhúsra. Mert ha így van, hogy a megátalkodottak megsütötték és megették az áldozatok maradványait, akkor más irányban is vizsgálódni kel
    Azt mondja a Fater, van egyfajta ember csoport, akik elássák az elhullott jószágot majd néhány nap után, kiássák és megeszik.
    Ejha! Fura ízlésük van. – Utálkozik az Öregem.

  5. Jeniszej szerint:

    Van, aki rémeket lát álmában. Megjelenik előtte az eltűnt anyósa szelleme. 🙂
    Rettegésében, most bizonyosság után kutat?

  6. lolka szerint:

    Jeniszej szerint:
    2011. november 06., vasárnap – 08:58
    -Őrülök, hogy formában vagy. Nekem tetszik, kiérzem az iróniát is, ha van…

  7. Zoli049 szerint:

    Jeniszej szerint:
    2011. november 06., vasárnap – 08:39
    “Vizsgálódni kellene a területen a gereblye után is”

    Akkor elárulom, hogy 1 hónapig volt ott egy ásó is! De a gereblye az csak 1 hónapja, ha eltűnt onnan?! Azért időben eszükbe jutott megint valami, nem?

Itt lehet hozzászólni !