“Kritikus ponton állunk” – Soros György az euró megmentéséről

“Az eurót ugyanúgy nem lehet visszacsinálni, mint ahogy egy rántottát sem”

Origo, Csepel.info, TV2 Tények

Bár Soros Györgyöt már számtalan súlyos vád érte a pénzügyi-gazdasági és politikai tevékenységével kapcsolatban, azt senki nem vitatja, hogy amit mond, arra érdemes odafigyelni.

Márpedig a görög válság erősen érinti Magyarországot, és a Medgyessi-Gyurcsány-Bajnai kormányok idején felgyülemlett hatalmas államadósságunk miatt különösen nagy veszélyben vagyunk. Noha Soros nem említi Magyarországot a legveszélyeztetettebb államok között, az Origo alábbi cikkét már csak az ott megfogalmazott dilemmák miatt is érdemes elolvasni.

Nincs más út, mint az euró megmentése – vélekedett csütörtöki budapesti előadásában Soros György, aki szerint ebben a németeknek kell főszerepet vállalniuk, a kulcskérdésnek pedig azt nevezte, hogy sikerül-e beindítani az egész európai gazdaság növekedését.

Az euró már velünk van, ezt ugyanúgy nem lehet visszacsinálni, mint ahogy “egy rántottát sem”, ezért az euróválság egyetlen megoldása a közös európai pénz megmentése – mondta Soros György magyar származású üzletember az általa alapított Közép-európai Egyetemen (CEU) csütörtök délután tartott előadásában.

Soros a CEU és az Institute for New Economic Thinking (INET) nevű intézet által közösen szervezett eseményen beszélt a válság kialakulásának okairól és a megoldási lehetőségekről, saját gazdaságfilozófiai nézeteinek szempontjából.

Az üzletember kijelentette: a legnagyobb, legsikeresebb, leghatékonyabb európai gazdaságot működtető németek átérzik, hogy muszáj mindent megtenniük e cél érdekében, de úgy látja, az elmúlt hónapokban az eurózóna összes vezetője rendre túl későn és túl keveset tett. Van még esély arra, hogy ezen változtassanak, de továbbra sem megfelelő eszközöket alkalmaznak. Márpedig minél később találnak rá a helyes útra, annál nagyobb lesz a késlekedés ára, és úgy tűnik, hogy most kritikus ponton állunk – tette hozzá.

“Az adósságcsapda fekete lyuk”

Soros György szerint az első lépés a piacok megnyugtatása, a nemzetközi szervezeteknek, a kormányoknak és a szabályozó intézményeknek egységesen kellene fellépniük. A rendelkezésre álló forrásokat nem szabad elaprózni, így a bankok feltőkésítése helyett esetükben is a garanciavállalást kellene választani, az EFSF nevű európai mentőalap segítségével, amely egyébként már nem áll messze egy közös uniós kincstár modelljétől.

Ezután a Görögország után jelenleg a két legveszélyeztetettebbnek számító tagállamot, Spanyolországot és Olaszországot arra kellene bátorítani, hogy bocsássanak ki rövid lejáratú állampapírokat (kincstárjegyeket), a bankrendszert pedig arra, hogy ezekbe fektessen – magyarázta Soros.

Egy kérdésre válaszolva jogosnak nevezte azt a felvetést, hogy vajon lehet-e egy adósságválságot újabb adóssággal gyógyítani. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy ha minden ország megszorító intézkedésekkel akarja csökkenteni az adósságát, az megfojtja a gazdaságot, és biztosan világméretű depresszióhoz vezet. “Ez az adósságcsapda egy fekete lyuk” – fogalmazott Soros, és azt mondta, éppen ezért muszáj megtalálni a módját az egész európai gazdaság élénkítésének.

Soros hangsúlyozta, hogy a lényeg itt az európai gazdaság egysége, a közös fellépés, mert az euróválság legnagyobb veszélye, hogy dezintegrálhatja az Európai Uniót. Az EU története az integráció erősítéséről szólt egészen 2008-ig, azóta ez a folyamat megfordult, aminek leglátványosabb jele az volt, amikor Angela Merkel német kancellár kijelentette, hogy nincs közös garancia az adósságokra, minden országnak külön-külön kell garanciát nyújtania. “Az euróválság elsősorban bankválság és államadósság-válság, de politikai krízis is, a dezintegrációs tendencia megjelenése miatt” – mondta a magyar származású milliárdos.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Rendezett csőd

A Görögország esélyeit firtató kérdésre azt válaszolta, nagy probléma, hogy a teljes görög államadósság húsz százalékának elengedése nem elég. Ezért most valóban reális veszély van egy rendezetlen csődre, amit pedig mindenképpen el kellene kerülni. Megjegyezte, hogy a rendezett csőd is többféle lehet, a közös pont, hogy a legfontosabb a pénzintézetek betéteseinek védelme kell, hogy legyen.

Soros azt is mondta, hogy az euróövezet nyilvánvalóan tökéletlen, befejezetlen modell, hiszen egy valuta mögött erős központi bank, kincstár és közös költségvetési politika kell, hogy álljon. Szerinte a megalkotói is tudták, illetve tudják, hogy melyek lennének a következő lépések, csak ezekhez nem volt soha meg a közös politikai akarat. Aztán közbejött a válság, és 2008-ban meg kellett menteni a komplett globális pénzügyi rendszert.

“Sokan állítják, hogy a piacoknak mindig igazuk van, holott nagyon gyakran tévednek. Ugyanígy nem állja meg a helyét az a tétel sem, hogy a piac mindig egyensúlyra törekszik. Valójában létezik egyensúlyközeli, az egyensúlyhoz közelítő és attól távolodó állapota is. Ezért alakulnak és pukkadnak ki időről időre a különféle lufik, újabb válságokat idézve elő” – magyarázta Soros György.

Forrás: Origo

23 hozzászólás ““Kritikus ponton állunk” – Soros György az euró megmentéséről” bejegyzésre

  1. kiskovi szerint:

    “Márpedig a görög válság erősen érinti Magyarországot, és a Medgyessi-Gyurcsány-Bajnai kormányok idején felgyülemlett hatalmas államadósságunk miatt különösen nagy veszélyben vagyunk.”
    Csak pontosítás végett, mert így már megint ferdítésnek hat a dolog: “Medgyessi-Gyurcsány-Orbán kormányok idején felgyülemlett hatalmas államadósságunk miatt különösen nagy veszélyben vagyunk.”
    “Noha Soros nem említi Magyarországot a legveszélyeztetettebb államok között”
    Soros ebben a cikkben tényleg nem beszél Magyarország veszélyéről, mert kis falatok vagyunk, ellenben mindenki tudja, hogy az Orbáni intézkedésekkel gyakorlatilag a szakadékba ugrottunk.. csak reménykedhetünk benne, hogy túléljük – azaz végre elkezd a kormányzat a gazdasággal is foglalkozni, nem csak a zsebét tömi tovább..

  2. Manitu szerint:

    Csak a pontosítás végett: mindkét Orbán kormány csökkentette az államadósságot. A kakiban meg éppen nem a mostani kormány miatt van az ország.

  3. kilgore trout szerint:

    Csak a pontosság kedvéért: az Orbán-kormány nem vett fel további hitelt. A pénzügyi világ urai játszadoznak velünk, ezért ami tegnapelőtt 280 Ft/EUR árfolyamon X volt, az ma (304-310/280)-szor X. Ezért az államadósság állománya valóban nőtt, de Forintban!

  4. Jeniszej szerint:

    Pénzügyi világ urai a szemét haszonleső bankárok vesszőcsapásra idézik elő a válságot.
    Ha kapott puncit éjszaka a szállodában a bank-„kár”, akkor nem lesz vállság. Ha rossz kedvel ébred, mert hiányérzete van akkor csap egyet a vesszővel.
    Nincs kiút ebből az EU-s útvesztőből a “kis országoknak”. Reménytelen! Mert maga az EU. is bajban van.
    Csak a teljes “rabiga”!
    Az okos mindent meg igér, végrehajt és hajbókol, úgy mintegy tisztességes hűbéres alattvaló.

    Mi van akkor? Mi történik az adósággal, ha az ország nem tud fizetni, mert a meglévő még működő termelést is tönkre teszik a világ szemét urai.
    Lecsukják az országot? Talán a Magyar embereket kikergetik, száműzik a Kárpát medencéből, Európa szívéből?
    Mindenki tudja ezt a hitelt, amit ránk tukmáltak soha nem tudja vissza fizetni az ország. De ezt tudták a hatalmasok bankárjai is. Na ná, hogy tudták!
    Vagy ha netán mégse tetszik ez az egész, akkor a ruszkik helyett, most kik jönnek, megmagyarázni, hogy nekünk mi a jó. 😀

  5. Jeniszej szerint:

    A hányinger fog el mikor a pénzügyi mahinátorokat a brókereket meglátom. Sok semmit tevő léhűtők társasága.

  6. Jeniszej szerint:

    “az euróövezet nyilvánvalóan tökéletlen, befejezetlen modell, hiszen egy valuta mögött erős központi bank, kincstár és közös költségvetési politika kell, hogy álljon. Szerinte a megalkotói is tudták, illetve tudják, hogy melyek lennének a következő lépések, csak ezekhez nem volt soha meg a közös politikai akarat.”
    Igaza van, aki ezt mondta. Maga az EU. minden baj okozója, mert egy olyan modell, amiről még senki nem tudja, hogy igy hova vezet. )))) 😀 (((

  7. Jeniszej szerint:

    Szóval elég nagy szar az egész, ami most van. – még.
    Egy biztos Szabadok lettünk és ez nem is kevés!
    Mehetünk világgá, ha úgy tetszik. 😀

  8. Jeniszej szerint:

    Sokszor játszadozok és teszem fel a kérdést magamnak. Mi lett jobb az ujj világban és mi lett rosszabb, mint volt az átkosban.
    Szóval elég nagy szar az egész, ami most van. – még.
    Egy biztos Szabadok lettünk és ez nem is kevés!
    Mehetünk világgá, ha úgy tetszik.

  9. Nemmondommeg szerint:

    ” Hegedűs Zsuzsa szociológus 12 millió, Balogh Gábor öttusa-világbajnok 9 millió, Tellér Gyula korábbi fideszes képviselő több mint 7 millió forintot kap a kormányfőnek adott tanácsaiért évente ”

    “A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványt létrehozó Hegedűs Zsuzsanna a társadalmi felzárkóztatás, a társadalmi konfliktusok kezelése és az ezek megoldására szolgáló stratégiák kidolgozására ad tanácsokat hivatalosan a miniszterelnöknek.”

    Vicc, vicc, vicc…..

  10. Vátesz szerint:

    Jeniszej szerint:
    2011. november 04., péntek – 15:10
    Pénzügyi világ urai a szemét haszonleső bankárok vesszőcsapásra idézik elő a válságot.

    http://csepel.info/?p=16574#comment-104380 “Az államcsődről szavazhatnak a görögök”
    Vátesz szerint:
    2011. november 01., kedd – 20:16
    Az euró megy a levesbe! Aztán mit csinálhatnak a bankok, ha nem fizet Görögország? Talán megszállják vagy Izrael hadat üzen neki? Tudomásul kell venni, ez a mai világgazdaság bizonytalan lábakon áll, az első zsidót agyon kellett volna csapni, aki a derivatívokat kitalálta, a pénzvilágban 30-40-szer annyi pénz mozog, mint a világ összes anyagi termelése. Egy hatalmas lufi, amely ha kipukkan, vége a zsidó világuralomnak!
    A Trilaterális Bizottság meg a Bildenberg-Csoport kinyalhatják a világ népeinek a seggét!

    Vigyázz Jeniszej! Gordon, Manitu, Joságos és a többiek rövidesen téged is rasszista-fasiszta-antiszemita-stb. jelzőkkel fognak illetni! Hogy merészelsz te a bankárokba belekötni! BANKÁR=BANK KÁR!

  11. Vátesz szerint:

    “A Minden Gyerek Basszon Jól Alapítványt létrehozó Hegedűs Zsuzsanna a társadalmi felzárkóztatás, a társadalmi konfliktusok kezelése és az ezek megoldására szolgáló stratégiák kidolgozására ad tanácsokat hivatalosan a miniszterelnöknek.” 😀

  12. nagyapó szerint:

    Soros sok mindent mond, sokban igaza van, mert egy öreg pénzember. Főleg azon a területen kitűnő, ahol a bennfentes információk működnek.
    Magyarország helyzete hasonlatos Görögországhoz. Ott is egy szoci vezetés csődbe vitte az országot, most mindenkinek vakaródzik a kormányzás átvétele, mert mit tehetnek?
    A Gyurcsány(i)-Bajnai kormányok ugyancsak csődbe vitték az országot, a csődöt csak hatalmas hitel felvételével tudták elkerülni. Ezt a hitelt mostantól kell fizetnünk.
    Orbán-Matolcsi egyszer már emelkedő pályára tették az országot. Most újra ez a feladat vár rájuk, csak sokkal nehezebb helyzetben. A világgazdasági recesszió elhárítása hatalmas feladat, valamint ellenük dolgozik a szoci suttogó propaganda (20000 ember elbocsátása, nyugidíjelvonás, első éjszaka joga, stb.), valamint a többi ellenzéki vezető, akik minél nagyobbat akarnak mondani. Befulladt, megbukott, nem volt egyeztetés, az emberek, stb.
    Azért a többség, a 2/3 bízik!

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  13. kilgore trout szerint:

    Kedves nagyapó!
    A görögök már régóta küszködnek, trükkök százait vonultatták fel, amióta beléptek a Közösségbe. A dolog tehát nem új keletű náluk.
    Nálunk, való igaz, hogy a 2000-2001 körüli világgazdasági recesszió ellenére sikerült leszorítani az államadósságot. Azt azonban teljesen más gazdaságpolitikai irányelvek mentén tette a kormány.
    Én nem a Fideszre szavaztam 2010-ben, de titkon reménykedtem, hogy ezen a téren a régi, jól bevált “new deal”-es stratégiát követik. Sajnos nagyon nem.
    Épp ellenkezőleg: a gyurcsány-, bajnai-féle megszorító, neoliberális gazdaságpolitikát.
    Ennek pedig újabb recesszió lesz a vége, attól tartok. Ez nem propaganda, hanem logikus gondolkodás és tapasztalat kérdése.

  14. aggódó szerint:

    Nagyapó szerint a komcsi mind hazudik.
    Ebből az következik, hogy aki hazudik, az mind komcsi:http://nol.hu/velemeny/hoffmann_rozsa_hazudik

  15. kilgore trout szerint:

    aggódó!
    Az nem ugyanaz! Tudja: minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár!
    Úgyhogy a fenti következtetését gondolja át még egyszer!

  16. kiskovi szerint:

    Manitu: Mutasd már meg hol csökkentette az államadósságot? Azért mert a napi szarba ezt olvastad még nem kell elhinned. Tudod mi azaz akk – gondolom nem, mert akkor nem írnál hülyeségeket – próbáld meg olvasgatni, majd értelmezni.

    kilgore trout: Nem vett fel hitelt? Te is ugyan azt nézed mint a barátod? Lett felvéve, csak az, hogy nézne már ki, hogy verik a mellüket “nem kell hitel”.

    nagyapó: a 2/3 megbukott, mára már csak a beoltottak és a hülyék bíznak ov-ben, azokból pedig, jó ha 1/3 kijön..

  17. Manitu szerint:

    Nézz utána a GDP-arányos adósság alakulásának. Elég szégyen, hogy ekkora szád van, tudásod meg nulla.

  18. lolka szerint:

    “Orbán-Matolcsi egyszer már emelkedő pályára tették az országot.”-Akkor miért volt váltás…ha egyszer olyan jól csinálja egy kormány a “dolgát”, miért volt váltás?…miért volt váltás?…

  19. lolka szerint:

    …….ha kinyitja a száját, büntet, ha kinyújtja a kezét beszed….(ez lemaradt, pótoltam)

  20. Gordon szerint:

    “Akkor miért volt váltás…ha egyszer olyan jól csinálja egy kormány a “dolgát”, miért volt váltás?…miért volt váltás?…”

    Buta vagy lolka.

  21. lolka szerint:

    Gordon szerint:
    2011. november 05., szombat – 15:39
    -Ez így nagyon egyszerű…ha egy kicsit bővebben, ha lehetne…2002-ől van szó…tágra nyílt szemmel várom…

  22. Joságos szerint:

    nagyapó!Azt írta magáról,hogy 30 éves és 190 centi magas!Ha ez igaz nem értem önt.
    Persze lehet ,hogy iskola kerülés miatt jól elverhette az egyik felmenője és ezért utálja a
    kommunistákat,mivel az illető párt titkár volt!

  23. kiskovi szerint:

    Hmm az admin meg aktív volt és szépen kimoderálta a hozzászólásomat.. mind1. Késő bánat. Akkor is leírtam, hogy csak a mnyp-nek volt köszönhető.

    Manitu: Gondolom megnézted a jelentéseket – 82% -, elég baj, hogy vitorkád így kitágította a szádat.. de amíg a problémát nem oldjuk meg addig csak üres frázis, hogy szapulod a bikádat. Kérlek kezdj el gondolkozni..

Itt lehet hozzászólni !