Nyilvánossá kell tenni a nyilvános adatokat

Szenteczky nem titkolózhat tovább

Csepel.info

Ideje befejezni a bohózatot

Dr. Forgács Imre, a Magyar Köztársaság Igazságügyi és Rendészeti Minisztere írásban válaszolt Németh Szilárd országgyűlési képviselő kérdésére, melyben a csepeli képviselő arra volt kíváncsi, hogy “Nyilvánosságra kell-e hozni Csepelen a közpénzeket érintő szerződéseket?”

A miniszter válasza szerint “mivel az írásbeli kérdés alapján a Csevak Zrt. önkormányzati tulajdonban van, és teljes egészében közpénzekből gazdálkodik, az ezzel összefüggő adatkör is nyilvános. Az önkormányzatnak és önkormányzati feladatot ellátó társaságának – közfeladatot ellátó szervként – tájékoztatást kell adnia az önkormányzati vagyon kezelésével, az önkormányzati költségvetéssel, valamint a közpénzek felhasználásával kapcsolatos információkról, feltéve, hogy a nyilvánosság a fentiek alapján nem került korlátozásra.” (A nyilvánosság akkor korlátozható, ha az adatot az arra jogosult szerv úgy minősíti, ami jelen esetben nem állt fenn.)

A válasz arra is kitér, hogy “ha a közérdekű adatok nyilvánossága nem korlátozott, azok megismerése sem korlátozható. Az érintett kérésére lehetővé kell tenni, hogy a dokumentumok tartalmát megismerhesse és azokról akár másolatot is kérhessen.”

Mint ismert, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd pénzügyi és ellenőrzési bizottsági elnök valamint Ábel Attila lakásügyi bizottsági elnök személyesen is megpróbálták megtekinteni a Császár Mihály szociális bérlakás-bérléséhez és annak megvételéhez kapcsolódó Csevak-dokumentációt. Noha a Csevak Zrt. és aztán személyesen annak vezérigazgatója, Szenteczky János is azt állította, hogy egyáltalán nem korlátozza az iratok megtekintését, azt a képviselőknek mégis megakadályozták.

Németh Szilárd képviselő írásbeli kérdése innen, a teljes válasz  innen tölthető le.

Csepel.info

183 hozzászólás “Nyilvánossá kell tenni a nyilvános adatokat” bejegyzésre

  1. TI szerint:

    Szentecky sürgősen vegye elő az iratokat, hogy lássuk hogyan gazdálkodott a javainkkal. Egyébként ha ennyire nem akaródzik neki kiteríteni a lapokat az már eleve gyanús. Hazúg, csaló, tolvaj embereknek el kell húzniuk a közéletből, hűvösebb helyre.

  2. zed szerint:

    Ez így korrekt tájékoztatás, hogy N. Sz. kérdése és a miniszter úr válasza is elérhető (más kérdés, hogy rajtam kívül szerintem a kutya nem olvassa el). Számomra annyi jött le a kérdezz-felelekből, hogy N. Sz. már megint rossz ajtón kopogtatott. Vajon a hétköznapi életben is így intézi az ügyeit a a képviselő úr, pl. a patikába megy be kenyérért?.
    Mivel az igazságügy-miniszternek semmi köze a csepeli belügyekhez, ismertette N. Sz.-dal az adatvédelmi törvény vonatkozó passzusait. Ezeknek akár a képviselő úr is utánanézhetett volna a jogtárban. Ezért kár volt levelet írni.
    Vajon N. Sz. nem volt tisztában azzal, hogy jogorvoslatért az adatvédelmi biztoshoz vagy a bírósághoz van lehetősége fordulni? Ha nem, az bizony nagy baj. Ha tisztában volt vele, miért az IRM miniszternek panaszkodott? Tán csak nem azért, hogy lejárassa Avarkeszi államtitkár urat?

  3. "*" szerint:

    B o r b é l y Lénárd frakcióvezető úr
    N é m e t h Szilárd képviselő úr
    részére

    Tisztelt Frakcióvezető Úr!
    Tisztelt Képviselő Úr!

    A 2010. március 24-én kelt és elektronikus úton megküldött, majd 2010. április 1-én megismételt, hozzám címzett beadványukra április 1-én válaszoltam. Az elektronikus úton, illetve az Önök részére külön-külön térti-vevényes levéllel is megküldött válaszomban felkértem Önöket kérésük indoka, jogalapja megjelölésére.
    Felkérésemre a mai napig választ nem kaptam.
    A hatályos jogszabályok alapján – a válaszadásra megjelölt határidő betartásával – jelen levelemben az alábbiakban, tájékoztatásul megküldöm Önöknek a CSEVAK Zrt. által tárgyi üggyel kapcsolatos, felkérésemre készített választ.
    1.) Az ingatlan értékesítése milyen módon történt (nyílt, licitálásos vagy meghívásos, licitálásos vagy egyedi)?
    Az ingatlan értékesítésére az elidegenítéskor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint, a bérlő számára történő elidegenítés szabályainak alkalmazásával került sor.
    2.) Ki volt az önkormányzat részéről döntéshozó, ki írta alá az adásvételi szerződést, és ezt milyen felhatalmazás alapján tette?
    Az Önkormányzat részéről a döntéshozó (a vonatkozó helyi rendeletek megalkotásával, a költségvetés, illetve a vagyongazdálkodási irányelvek elfogadásával) a Képviselő-testület. Külön döntés az egyes ügyekben nem születik, hiszen, ha a bérlő által benyújtott – vételi szándékot kifejező – kérelem minden tekintetben megfelel a lakástörvény és a vonatkozó rendelet által támasztott feltételeknek és illeszkedik az előbb említett
    1/2
    lakásgazdálkodási irányokhoz is, akkor az elidegenítés egy jól szabályozott folyamat eredményeképpen szükségszerűen megvalósul.
    Az adásvételi szerződést a CSEVAK Zrt. vezérigazgatója írta alá, polgármesteri felhatalmazással.
    3.) Szerepelt-e az ingatlan az önkormányzat (CSEVAK Zrt.) által 2009-ben értékesíteni kívánt ingatlanok között?
    A kérdés értelmezhetetlen, mivel a Vagyonkezelő a költségvetési rendelet összeállításához a korábbi évek tapasztalatai alapján becsléssel meghatározva adja meg a várható elidegenítésre kerülő lakások darabszámát 2009-re az általunk tervezett lakás-elidegenítési darabszám 50 volt, ebből az év végéig 39 teljesült.
    4.) Mennyiért jutott hozzá a vevő?
    A vonatkozó helyi rendelet alapján került megállapításra a lakás vételára. Az adásvétel 2009. május 20-án jött létre 3.003.000,- Ft egyösszegű vételár megfizetésével. A vételár hivatalos értékbecslés alapján a Budapest-Csepel Önkormányzata tulajdonában álló, lakás céljára szolgáló ingatlanok elidegenítéséről szóló 32/2003.(XI.25.) Budapest-Csepel Önkormányzata Kt. Számú rendelet 4. és 5. §-ai szerint került megállapításra.
    5.) Volt-e az eladás előtt bérlője az ingatlannak? Ha igen, akkor ki, mióta és milyen jogcímen bérelte? Kinek és mely döntése alapján szűnt meg a bérleti jogviszony?
    A lakás bérlője az adásvételt megelőzően Császár Mihály volt, 2008. április 1-től. A jogcím az önkormányzat vonatkozó rendeleti szabálya szerint keletkezett. A bérlő piaci alapon bérelte a lakást az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 7/2006. (III.21.) Kt. sz. rendelet szabályai szerint.
    A lakás bérleti díjának havi összege: 31.264,- Ft volt.
    A bérleti jogviszony a bérlő döntése és kérése alapján, a vonatkozó helyi rendelet szerinti adásvétel létrejöttével szűnt meg.
    6.) Mikor és milyen módon kezdeményezte az önkormányzat az ingatlan eladását, illetve a vevő a megvételét?
    Az ingatlan elidegenítését a vonatkozó helyi rendeletben meghatározott szabályok szerint a bérlő kezdeményezte a Társaságunkhoz – 2008. november 24-én – benyújtott kérelemmel.
    B u d a p e s t, 2010. április 8.
    T ó t h Mihály

  4. "*" szerint:

    A bohózatot a Fidesz csinálja. A polgármestertől is kaptak választ és a Csevak is megadta nekik az időpontot, hogy mikor tekinthetnek be az iratokba. Erről miért nem írnak itt?

  5. TI szerint:

    Tisztelt Polgármester Úr!
    A fenti áron én is szívesen vásárolnék lakást. Szeretném, ha a gondoskodna arról, hogy az ilyen megvásárolható lakások listáját közzé tegyék a polgármesteri hivatalban, újságban stb.

  6. Hugi szerint:

    Vöröscsillag!

    Ez nem bolhacirkusz, hogy az MSZP-s Szenteczky meg Tóth hülye gyerekként ugráltassa az ellenzéki kipviselõket.

    Ha egy nyilvános adatot kér egy arra jogosult, akkor oda kell adni. Punktum. Ezt hívnák demokráciának.

    Ezt meg, amit csináltok sz@rrágásnak hívják, és a BKV-nál már próbálkoztak vele. Kérdés, hogy ha kiderülnek az ügyek, lesz-e itt csepeli vörös zed fórumozó?

  7. Gigi szerint:

    TI,
    előbb béreld ki piaci alapon, aztán egy idő után megveheted kedvezménnyel – feltéve, ha egy részét azonnal leperkálod. A’sszem, zanzásítva így lehet. Mellesleg szabályosan.

  8. Gigi szerint:

    “*”,
    a kérdésben a válasz. Sajnos. 🙁

  9. szigetország szerint:

    zed-nek:

    Mivel N. Sz. parlamenti képviselő, a kormány tagjaihoz kell és lehet fordulnia kérdésével pl. adatok kiadása ügyében. (Bírósághoz fordulni ostobaság, mert az lassú, s ez nem bírósági ügy, hanem hivatalos jogértelmezés.) Az igazságügyi miniszter hatásköre pedig nem szakad meg Csepel határánál, hanem az egész országra kiterjed. Miért lenne ez beavatkozás a csepeli belügyekbe? Csepelre is vonatkoznak az ország törvényei, rendeletei stb. Ja, és az Alkotmány is.

  10. zed szerint:

    szigetország:
    Adatvédelemmel összefüggő vitás ügyekben az adatvédelmi biztoshoz vagy a bírósághoz lehet fordulni, a bíróság soron kívül jár el.

  11. Ditte szerint:

    Ha nem volt jogos a miniszterhez fordulniuk Szilárdéknak, nem szabad lett volna válaszolni a minisztériumból, hanem a ket értelmében át kellett volna tenniük az illetékeshez. Szerinted zed?

  12. zed szerint:

    Olvasd el a választ, Ditte!

  13. Ditte szerint:

    Aha. De ettől maga az ügy még kicsit szagos.

  14. obama szerint:

    Zed csak tudja, Ő 3G!!!

  15. zed szerint:

    És te ki vagy, Obama? He???

  16. LB szerint:

    Egy hsz és a ráadott válasz a CsIP-en:

    egyszerü anya(pályázó) szerint:
    2010. április 15. csütörtök 18:14-kor
    Nézd zed! A rendőrkapitány úr azt nyilattkozta hogy ÁTMENETI lakhatási gondja volt ezért kérelmezett az önk.-tól bérlakást!Eddig stimmel…kapott is ,még válogatthatott is,most már tuddjuk,azért mert a rendőrök kedvezményezettek,eddig is stimmel…!Na most jön a bökkenő! amiről nagyon sokan nem tudnak itt a fórumozók közt az hogy ha “bárki” bemegy a CSEVAK-hoz ,akár kiscsecsemővel a kezében azzal a kérelemmel hogy bérlakást szeretne mert nincs hová mennie,és semmilyen esélye sincs arra hogy az albérletböl saját otthonba kerüljön,-mást sem hall a tisztelt csevakosoktól csak azt hogy sajnos nincs lakás,ha mégis pár darab akad,csak és kizárólag pályázat útján lehet NYERNI,stb,stb…ja és a legkedvesebb:ne az önkormányzattól várjon megoldást(az ügyfélszolgálaton mondta lekezelően egy hőlgy).Na most ezek után(tíz hosszú éve ezt hallgatom,azóta a csecsemő felcseperedett)és láttam amit láttam hogy kik és miért kaptak lakást és hogyan nyertek pályázatokon,nem tudom elfogadni hogy azt a kevés lakást ami még az őnk.tulajdonában van miért idegenitik el-(még az is stimmel hogy jogilag milyen árban,hisz nagyon sokan így vásárolták meg régóta lakott bérleményüket)-ráadásul olyan személynek aki nem rászorúlt.Ergo ha a mindenkori CSEVAK vezérigazgató úr azt mondaná a nem rászoruló lakásvásárlónak hogy nézd,itt a kerületben nagyon sok embernek szüksége van lakásra és évek óta vár,ezért ha már rendeződtek a dolgaid,van szép nagy házad,van hol lakjál,vissza kellene add a lakást hogy tuddjuk kiutalni más rászorulónak,akkor azt mondanám róla hogy igen!ez az ember valóban a kerületér,értünk van!De nem így történt.És ez saját tapasztalat,nem estem én áldozatul semelyik párt kommunikációjának !!Nem hiszek már a pártokban!

    zed szerint:
    2010. április 15. csütörtök 20:25-kor
    Kedves egyszerű anya!
    Szomorúan olvasom a történetét. Én ezidáig tökéletesen meg voltam elégedve az önkormányzat és a Csevak működésével, szolgáltatásaival, és az ügyintézők is mindig nagyon kedvesek, készségesek voltam velem, nem várakoztattak sokáig, egyszer még kávéval is megkínáltak. Ez nem jelenti azt, hogy ne hinnék Önnek. Az Ön konkrét körülményeit nem ismerem, ezért sajnos semmi okosat nem tudok tanácsolni. Úgy vélem, átfogó programara lenne szükség a rászorulók helyzetének megnyugtató rendezése érdekében. Úgy gondolom, hogy a nagyhangú Németh Szilárd vezetése alatt álló Fidesz nem alkalmas arra, hogy véghezvigyen egy ilyen nagyszabású programot. Az önkormányzat jelenlegi vezetésének eddigi teljesítményét ugyanakkor elismerem.
    A további pályázáshoz sok sikert kívánok!

  17. csepelino1 szerint:

    Ezek alapján az is látható, hogy milyen jogszabályokat alkalmaztak (lásd: bérlemény odaitélése, “piaci” ár megállípítása) a KITŰNŐ – HOZZÁÉRTŐ CSEVAKOS IGAZGATÓCSKÁK! Tóth Mihály ezt a választ adta: Az Önkormányzat részéről a döntéshozó (a vonatkozó helyi rendeletek megalkotásával, a költségvetés, illetve a vagyongazdálkodási irányelvek elfogadásával) a Képviselő-testület. – Kérdésem: Erről a képviselő testület miért nem tudott? Ha tudott, akkor meg mikor szavaztak erről?????

  18. anticsóka szerint:

    zed, a hsz-ed azt sugallja, hogy te is sorbanálló lakásigénylő vagy?
    Meg egy ócska seggnyaló, aki egy kávéért bárki letolt gatyájába nyakig beletúrja a búráját!
    Gyenge jellem vagy, nagyon gyenge és a folyamatos megnyilvánulásaidból ítélve bűnpártoló is.
    Be vagy szarva, hogy vége a lubickolásnak és ezután ell kell menni kőkeményen dolgozni a megélhetésért!!!

  19. Gigi szerint:

    Az egyszerű anya (pályázó) azt az egyet felejtette el, hogy a szociális alapon bérbe adott lakások (amelyekből kevés van, tehát pályázni kell, bár azt nehéz elképzelni, hogy tíz év alatt sem kerülhetett a lista elejére) és a piaci alapon bérelt lakások (mint amilyenért a rendőrkapitány havi 30 ruppót fizetett) nem ugyanazok.
    Ettől függetlenül teljesen igaza van, és bizonyára nincs egyedül, tehát az átfogó reformra szükség lenne. Például átsorolni szociális bérlakásokká a piaci alapúakat. Oké, hogy így a bevétel lehetősége csökken, de legalább nem lesznek üresen álló lakások, és az önkormányzat is gondoskodik a rászorultakról.

  20. LB szerint:

    Gigi!

    Ennél az ügynél több érdekesség is van.
    A Vénusz u-i lakás eredetileg szociális bérlakás volt, aminek a bérlője meghalt. Így került vissza a Csevakhoz.
    Vajon ki és mikor minősítette át piaci bérlakássá?
    Egyáltalán milyen szabály, rendelet írja le, mi ilyenkor az eljárás?

  21. Jeniszej szerint:

    Szemét dolog ez az átminősítgetések!
    Ha van kereslet a szociális bérlakásokra, akkor most igen nagy szükség van rájuk.
    Ezeket a lakásokat a szocik nagy vezíréi mind olcsó bérű bérlakásoknak építették.

  22. Gigi szerint:

    Most nincs időm utánakutakodni (zed majd “segít” talán 🙂 ), de nem rémlik, hogy ezt a kérdést feszegették volna NSZ-ék. Ergo TM-ék se válaszoltak erre. Javaslom megkérdezni az átminősítés módját, illetve az illetékesek (SZJ-ék) ha már úgyis ide-idejárnak olvasgatni, oszlassák el a kételyeket ez ügyben is!…

  23. LB szerint:

    Gigi!

    NSZ korábban ezt nyilatkozta:

    “Tóth Mihály polgármester és MSZP-s párttársa, Szenteczky János a Csevak Zrt. vezérigazgatója nem hozzák nyilvánosságra a bérlés és a megvásárlás körülményeit, sőt az aktát titkosították, abba önkormányzati képviselő sem tekinthet bele.

    Nem véletlen ez a nagy titkolózás, az ügy körülményeinek takargatása:

    A volt rendőrkapitány nem volt jogosult szociális bérlakás igénybe vételére, a Csevak Zrt. pedig nem volt jogosult annak paci alapúvá való átminősítésére. Továbbá a volt rendőrkapitány semmilyen pályázaton, versenytárgyaláson sem vett részt, de nem lehetett alanya semmilyen bérlő-kijelölésnek sem. A volt rendőrkapitány azt sem tudja igazolni, hogy életvitelszerűen lakott az önkormányzati bérleményben. Így a bérleti szerződésnek semmilyen jogalapja sem volt, tehát semmis.”

    Szerintem elsősorban az átminősítés alapján támadják az egész lakásbérlés, -eladás jogszerűségét!

    Azért kiváncsi lennék, melyik lakás volt az, amit először felajánlottak császárnak, de ő nem fogadta el, arra hivatkozva, hogy az neki túl nagy és drága! 🙁 Az vajon mikor került az önkormányzat tulajdonába, 1992 előtt vagy után?

  24. SzE. szerint:

    Szenteczky sürgősen vegye elő az iratokat, hogy lássuk hogyan gazdálkodott a javainkkal. Egyébként ha ennyire nem akaródzik neki kiteríteni a lapokat az már eleve gyanús. Hazug, csaló, tolvaj embereknek el kell húzniuk a közéletből, hűvösebb helyre. Csatlakozom ehhez a véleményhez, továbbá nem csak a lakás kérdésekben vannak a Csevak-nál problémák, hanem maga a gazdálkodásukkal is! Semmit nem tesznek a közös költség beszedése érdekében! Csak egy pénzbeszedő szervezet, ezt meg kellene már szüntetni! Minden évben emelik a díjat, de a szolgáltatásuk egyenlő a nullával! Sajnálatos dolog, hogy idáig jutottunk ebben az országban, hogy csak addig van érdek képviselet, ameddig beszedik a nagy összegeket, de semmit nem tesznek érte!!!!!:(:(:( Egyszerűen felháborító!!!!!! Továbbá, hiába reklamál a nem megfelelő szolgáltatásért az ember, figyelembe sem veszik! Ezt az érdektelenséget, túl egyoldalú a dolog!!!!!:( Nagyon jó lenne, ha már valaki ebben az ügyben intézkedne, nem csak válaszolgatnának a kérdésre! Tenni, tenni és tenni kell már valamit!!! Remélem, hogy változás fog bekövetkezni, mert ez nem mehet már így tovább!!!!!!! Nagyon, nagyon remélem!!!!!

  25. Screepy szerint:

    Ez a “szép” ember a Szenteczky?Ez akar ősszel a Tóth Misi helyett polgármester lenni?Hát nálam nem jön be!Biztos nem rá szavazok!

  26. Gigi szerint:

    Talán olvastátok már máshol ezt a mait, de bemásolom – csak a tisztánlátás kedvéért…

    A Csevak Zrt. minden adata nyilvános

    A Csevak Zrt. a közérdekű adatszolgáltatást minden megkeresés esetében a törvényességi határidőn belül teljesítette, és teljesíti a jövőben is

    Az utóbbi időben az online és elektronikus médiában számos helyen megjelent, Császár Mihály volt rendőrkapitány lakásvásárlásával kapcsolatban a Csevak Zrt.-t érintő hírekre reagálva az alábbi tájékoztatást adjuk.

    Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő azt állítja, hogy a Csevak Zrt. nem hozza nyilvánosságra Császár Mihály lakásvásárlásának adatait, mitöbb az aktát titkosította.

    A valóság ezzel szemben az, hogy a Csevak Zrt. a közérdekű adatszolgáltatást, minden megkeresés esetében a törvényességi határidőn, vagyis 15 napon belül teljesítette, és teljesíti a jövőben is.

    (például Origo, Helyi Téma, stb.)

    Németh Szilárd képviselő úr szóban 2010. április 2-án kérte először Császár Mihály lakásvásárlás adatainak megtekintését.

    Képviselő urat írásban arról tájékoztattuk 2010. április 9-én, hogy amennyiben megkeresését önkormányzati képviselőként tette, kérdéseivel az Önkormányzat illetékes tisztségviselőjéhez, illetőleg a Polgármesteri Hivatalhoz szíveskedjen fordulni, a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján.

    Tájékoztattuk arról is, hogy amennyiben megkeresését nem települési képviselői minőségében tette, és kérdéseit, illetőleg közérdekű adatigénylését a vonatkozó törvények szerint, valamint a Csevak Zrt. Közérdekű adatok közzétételéről szóló szabályzata alapján írásban, az arra rendszeresített adatigénylő formalapon megteszi, a Csevak Zrt. a törvényes határidőn, azaz legkésőbb 15 napon belül írásban tájékoztatja, illetőleg hozzáférést biztosít részére.

    (A formanyomtatvány megtalálható a http://www.csevak.hu weboldalon.)

    Ugyanezen levélben felajánlottunk Németh Szilárd részére egy iratmegtekintési időpontot (2010. április 16-át). Kértük arra is, amennyiben ez a dátum nem felel meg neki, javasoljon egy másik időpontot.

    Németh Szilárd képviselő erre válaszként azt írta, hogy még aznap szeretné az iratokat megtekinteni.

    Tudomásul véve képviselő úr válaszát, vártuk őt, de jelzése ellenére nem jött el.

    Így 2010. április 13-án írásban is tájékoztattuk, hogy az általa kért közadat megtekintését (Császár Mihály közjegyzői szerződését) biztosítjuk részére az adatkérő nyilatkozat aláírását követően, és munkaidőben várjuk tisztelettel.

    Németh Szilárd képviselő úr a mai napig, 2010. április 16-ig még nem jött el megtekinteni az általa kért, és számára erre a célra 2010. április 9-e óta összekészített iratot.

    Ismételten kérjük a politikusokat, hogy a Csevak Zrt.-t, mint közfeladatokat ellátó céget, hagyják ki politikai csatározásaikból, játszmáikból.

    A társaság tevékenységéről, és az általa kezelt közadatokról történő érdeklődést, miként eddig is, úgy a jövőben is bárki megteheti írásban, a Közérdekű adatok közzétételéről szóló szabályzatunkban található igénylőlap alapján, és arra választ fog kapni a törvényességi határidőn belül.

    Budapest, 2010-04-16

    Csevak Zrt.

  27. egyszerü pályázó szerint:

    LB:köszönöm,és még egyszer köszönöm!Most már úgy érzem nem vagyok egyedül,végre vannak hozzászólók akik mellém állnak!köszönöm mindenkinek!És zed!önnek is köszönöm azt hogy szépen szólt hozzám,hogy próbál megérteni,nyilván nem könnyü a másik oldalról úgy hogy nem ismeri a körülményeimet.Nem szeretnék senkit sem úntatni az én életem történetével,nem lenne helyes,a lényeg az hogy két gyerekkel egyedül maradtam,albérletből-albérletbe költözködve immár húsz éve!Tiz éve itt élek Csepelen,a második gyermekem születése óta,tudván hogy már nagyon nehezen fogom tudni kifizetni az albérleti díjakat,bátorkodtam kérni az önkormányzattól bérlakást!Hogy miért nem kaptam segitséget tiz év alatt?Pedig mindig próbáltam megfelelni a kiirásoknak,dolgoztam és nem volt rezsi elmaradásom akkor sem ha nélkülöztünk ez miatt ?Nem tudom a választ!Azt viszont tudom hogy mindig volt jó okuk rá hogy kimagyarázzák!Tíz éve még az volt a szigorú kikötés hogy 5 éves kerületben tartozkodást kellet bizonyítani,mostanra már mindenki pályázhat,és egy kalapba teszik a régieket az újakkal!Nincs sorbanállás!Hosszú évek alatt a bontások miatt a szociális bérlakásokat adták a volt tulajdonosoknak(sok önkényes lakásfoglaló újból és újból lakáshoz jutott,ráadásúl olyanokról is tudok akik tetemes adóságot halmoztak fel az önkormányzattnak!lásdAdy 100.Hát nekem viszont mindig azt mondták hogy NINCS lakás!Pedig még olyat is felmutattam nekik amit már régóta nem lakott senki,nem is eggyet,hiába kértem,nem addtak!2006-ban beszéltem a Sz.J-al,elvittem neki az összes kérelmem,pályázatom másolatát,felvázoltam neki az általam vélt igazságtalanságokat a pályázatokkal,lakáskiutalásokkal kapcsolaban,meg is értett!!??,azt mondta hogy várjak türelemmel,és pályázzak!!,pályázzak!!Azóta volt két pályázat,arra a válasz símán,egyszerüen:NEM NYERT! Hát ezért dúl bennem a keserüség,ezért mertem itt felszólalni. Elnézést kérek azoktól akik nem idevalónak értékelik hozzászólásomat,és az esetleges helyesírási hibákért

  28. "*" szerint:

    Gigi, erre biztos nem lesz semmilyen válaszuk.

  29. "*" szerint:

    Ezt olvastátok már?

    Politikai habverés volt csak, hogy a volt csepeli rendőrkapitány bérlakásának titkosak az iratai

    Borka-Szász Tamás: Németh Szilárd újabb hazugságára derült fény

    Kiderült, Németh Szilárdot egyáltalán nem érdeklik a volt rendőrkapitány bérlakásának papírjai, csupán kampányához használta fel az ügyet.

    Mint ismeretes a képviselő a sajtó jelenlétében rontott be a Csepeli Vagyonkezelőhöz, követelve, hogy azonnal mutassák meg neki a szóban forgó iratokat. Miután vélhetően Németh nincs tisztában az iratbetekintés törvényes menetével, tájékoztatták a hivatalban erről. A fideszes politikus valószínűleg nem értette meg, hogy csupán egy nyomtatványt kellene kitöltenie, ezért „elszaladt” gyorsan az igazságügyi és rendészeti miniszterhez, Dr. Forgács Imréhez is megkérdezni, hogy szerinte nyilvánosak-e ezek az iratok.

    Arról az egyáltalán nem jelentéktelen tényről, miszerint a Csepeli Vagyonkezelő eközben értesítette, hogy a közadat megtekintést biztosítják számára, elfelejtette értesíteni a sajtót. Sőt esze ágában nem volt elmenni és valóban átnézni a követelt iratokat.

    Megdöbbentő számunkra, hogy miután Németh Szilárd közleményeiben „lakásmutyiról”, „titokszobáról”, „közadatok eltitkolásáról” ír, a témában sajtótájékoztatókat tart, feljelentésekkel fenyegetőzik, eközben a hivatalos iratokra valójában egyáltalán nem kíváncsi.

    Feltételezzük azért, mert ő maga is tisztában van azzal, ha kiderülne, hogy minden jogszerűen, zajlott, fel kellene hagynia régóta tartó politikai habverésével.

    Kérem, hogy a képviselő úr a következő csepeli testületi ülésen –már amennyiben kivételesen megjelenik és számtalan pozíciója lehetővé teszi, hogy végig is ülje azt- adjon magyarázatot viselkedésére.

    Borka-Szász Tamás

    Csepeli MSZP frakcióvezetője

  30. Csepeli XXI szerint:

    És ki hisz a komcsiknak?
    Még az sem igaz,amit kérdeznek!

  31. Vica szerint:

    Kedves kiscsillag!

    Véletlenül aláírtad a hozzászólásodat…

  32. Ábel Attila szerint:

    A nyilvános adatokba való betekintést akkor kell biztosítani, amikor az ellenzék a helyszínen van.

    Az a fajta nagyon primitív stílus, hogy majd én megmondom mikor nézhetsz bele, ha majd ilyen-olyan módon külön kéred és elviseled, hogy heteket vársz előtte, nem demokráciába való.

    Közülünk nem felejtett el senki semmit. Szenteczky János felejtette el, hogy neki Csevak vezetőként kiszolgálnia kell az ellenzéket, nem pedig pattogtatnia.

    A csepeli MSZP elnökhelyetteseként Szenteczky olyan alpári kijelentéseket tehet, amilyeneket csak akar. A Csevak Zrt. vezetőjeként ugyanezt nem teheti meg.

  33. Ditte szerint:

    Nem tudom, hogy az ügylet törvényes volt-e, de a népet az érdekli, hogy nem volt jogos.

  34. "*" szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Kérem mondja meg, hogy milyen rendelet foglalja magában, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül be lehet menni bárhova és azonnal iratot követelni?

    De ennél jobban érdekel, hogy miután lehetőséget biztosítottak Önöknek arra, hogy megtekintsék a dokumentumokat, miért nem éltek ezzel a lehetőséggel? Eddig azt hangoztatták, hogy a csepelieknek joguk van tudni, mi van az iratokban. Hogyhogy nem siettek ezeket megnézni és nyilvánosságra hozni?
    Várom válaszát!

  35. zed szerint:

    Szerintem a Fidesz politikusai pótórákat vehetnének illemtanból. Hogyan gondolták, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül rátörik az ajtót Szenteczky úrra a munkahelyén?! A munkahelyen az emberek általában DOLGOZNI szoktak (megértem, ha a fideszes képviselők nincsenek egészen tisztában e szó jelentésével, lásd kivonulások a kt. ülésekről), méltányolható ha Szenteczky úr nem ért rá rögvest “kiszolgálni” Németh képviselő urat. Egyébként meg mit képzel magáról az a fajankó!? Szenteczky úr nem a csicskása N. Sz.-nak, aki úgy táncol, ahogy a gazdája fütyül neki. A demokráciának vannak bizonyos íratlan szabályai is. Kultúra, gyerekek! N. Sz. tanuljon meg viselkedni, akkor legközelebb hamarabb teljesítik az óhaját. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten!

  36. "*" szerint:

    zed!
    Te se legyél szűklátokörű. A csevakban nem csak Szenteczky dolgozik. Aznap mikor bementek NSZ-ék, a híradásokból is az derült ki, hogy nem is vele beszéltek. Pont ez a baj, hogy politikát csinálnak mindenből és a csevakban dolgozó olyan embereket is piszkálják Szenteczky miatt, akiknek semmi közük a politikához. Mindennek persze semmi köze az iratokhoz és a bérlakáshoz, NSZ-nek politikai ellenfel Szenteczky, ezért a cirkusz. És nem számít neki, hogy ebbe még ki mindenkit kevernek bele.
    Ha valóban az iratok és a csepeliek tájékoztatása érdekelné őket, már rég megnézték volna a papírokat.

  37. Ditte szerint:

    Azt nem tudom, miért nem lehet kirakni az iratokat mondjuk a csevak honlapjára, és ezzel megelőzni ezt a csúnya politikai habverést. Fújj!!

  38. "*" szerint:

    Ditte,
    Ebben lehet igazad van, minden intézmény oldalára az összes közadatot fel kellene tenni, teljesen elérhető és közzéférhető formában. De ez a legtöbb közintézményben nincs így. Most lesz a Fidesznek alkalma az intézményeket törvényekkel kötelezni a közadatok közzétételére. Remélem megteszik.

  39. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: itt a fő probléma az, hogy te az életedet arra építed, hogy majd az önkormányzat segít.

  40. Ditte szerint:

    Hát az “üvegzseb törvény” miről szól?

  41. Ditte szerint:

    Pedig egyszerű pályázó tudhatná, hogy az önkormányzat elsősorban kártyapartnereit segíti. Römizve könnyebben nyerhetne.

  42. Ditte szerint:

    Az üvegzseb törvény miről szól?

  43. egyszerü pályázó szerint:

    Ditte és kiscsillag:visszamenőleg is jó pár évre!!!

  44. egyszerü pályázó szerint:

    csepeli:a rendőrkapitány is arra épített,pedig ő könyebben ki tudta volna fizetni az albérletet,egyedül egymagába kiskorú gyermekek nélkül…milliókkal a zsebében…

  45. egyszerü pályázó szerint:

    csepeli:én tisztességes közalkalmazotti bérből(szuperbruttósitott,tehát még kevesebb) élő vagyok,a bankok nem adnak kölcsönt,hidd el már mindent megpróbáltam,másképp nem megy!Tuddtommal a hozzám hasonló cipöben járóknak találták ki a” szociális bérlakás”fogalmát,és nem a milliókkal,és lakással rendelkezőknek! Az ilyen kis lakásokat szokták amúgy szociális alapon kiutalni!Az hogy átminősitették piaci alapúra és igy kapta meg,az megint a “mutyi”része.Most ha a válaszod megint az hogy mennyek a versenyszférába dolgozni,hát tudd meg hogy azt is megpróbáltam,egy pár ledolgozott évem oda is lett,mert a végén kiderült hogy nem is jelentettek be,pedig nekem azt mondták,papirt kértem,de halasztgatták,igy hát visszajöttem a közalkalmazotti állásba,rendes adófizető vagyok és szeretem a munkám!!Csepeli!bármit mondhatsz,nem tiszességes az ahogy vélekedsz!

  46. egyszerü pályázó szerint:

    bocsánat:mennjek

  47. Ábel Attila szerint:

    Tisztelt Csillag!

    1. Szabad kérdeznem, hogy ki mondta, hogy nem fogjuk megtekinteni az iratokat?
    2. Nem birkák vagyunk, akiket lehet ugráltatni.
    3. Akkor adják oda az általunk kért iratokat, amikor kérjük. Ez már csak ilyen dolog. Önkormányzati képviselők vagyunk, én ezen felül még a lakásbizottság elnöke vagyok, Borbély Lénárd pedig a pénzügyi és ellenőrzési bizottság elnöke is. Szenteczky Jánosnak, ha elkérünk adatokat, dokumentumokat, azt kell tennie, amit kérünk. Ő ugyanis, amikor a Csevak Zrt. vezérigazgatója, nem az MSZP alelnöke, nem politikus, hanem egy valaki, akinek teljesítenie kell a kérésünket.

    Szenteczky sajnos láthatóan nem tudja elkülöníteni az MSZP-t a Csevaktól, és saját személyét, mint vezérigazgatót az MSZP alelnökétől. Szenteczky láthatóan nem tudja a helyén kezelni a közérdekű adatok nyilvánosságát sem. Mindezen felül – egyelőre csak a történtek miatt úgy tűnik – nem tudja kezelni a közpénzt és a csepeliek vagyonát sem megfelelően. Ha ugyanis valaki közpénz-milliókért felújíttat egy lakást, azt szociális bérlakásként rövid időre kiadja, majd hárommillióért eladja, miközben a felújított lakás legalább nyolcmillió forintot ér, akkor komolyan felmerül a kérdés: hol van az ilyen embernek a helye?

    Egy dolog biztos: nem a Csevak Zrt. élén. Ha nem láttuk volna mi történt Deme Gáborral vagy Gulyás Gáborral, azt mondanám, hogy megdöbbentő, hogy Tóth Mihály nem rúgta még ki páros lábbal Szenteczky Jánost a Csevak Zrt. vezérigazgatói székéből. Így viszont nem vagyok megdöbbenve, sőt, nem csodálkozom, hogy Szenteczky János az MSZP polgármester-jelöltje.

  48. csepeli szerint:

    Ábel Attila:

    “Képviselő urat írásban arról tájékoztattuk 2010. április 9-én, hogy amennyiben megkeresését önkormányzati képviselőként tette, kérdéseivel az Önkormányzat illetékes tisztségviselőjéhez, illetőleg a Polgármesteri Hivatalhoz szíveskedjen fordulni, a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján.”

    De a fideszes képviselő urak nem ismerik a törvényeket. Nem is érdemlik meg, hogy képviselők legyenek!

    Ezt elbaltáztátok, nem a jogszabályok által leírt módon jártatok el, és ezek után még nektek jár a pofátok?

  49. egyszerü pályázó szerint:

    Úgy látom hogy ezen az oldalon csak nekem van lakhatási problémám,ezért bátorkodom mindazok nevében véleményt nyilvánítani akik hasonló helyzetben vannak.Sajnálom hogy a személyes ügyemmel hozakodom elő,de csak így,a saját tapasztalataimból kiindulva tudom nyilvánosságra hozni a lakásügyi problémát amit az önkormányzat évek óta nem tud vagy nem”akar”rendezni.Jobb a mutyi!!Vagyunk éppen elegen,egy-egy ilyen jellegü pályázatra kb.300 jelentkező van,8-10 lakásra.Na ezért nem tartom magánügynek ha “valaki” bemegy és már kap is sőt megveheti is!Most dobd rám a sokadik követ csepeli,a lakáshalmozó meg hadd fusson…

  50. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: neked soha nem lesz lakásod, mert csak azzal foglalkozol, hogy másnak miért van, ahelyett, hogy a saját problémáddal foglalkoznál. A te életedért egyedül te vagy felelős.

  51. egyszerü pályázó szerint:

    EZ az én problémám csepeli!És az hogy hozzád hasonló gondolkodásuak vannak a közigazgatásban!Nagyon szúrom a szemedet,de vigyázz!!!még veled is történhet bármi amitöl nem leszel többé ilyen magabiztos.Lesz lakásom csepeli,méghozzá szociális bérlakásom.Egyszer,valamikor,amikor tisztességes emberek lesznek odafőnnt!

  52. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: gondolom, még büszke is leszel rá, hogy nem tudod magadat eltartani, és az állam támogat, segélyből tartod fenn a lakásodat.

  53. Pabar Lajos szerint:

    Kedves Vitatkozók!
    Az alábbi törvényi idézetekkel segítséget szeretnék nyújtani Gigi, Csepeli, Zed és “*” jogi ismereteinek a bővítéséhez, valamint a parttalan vita lezárásához.
    Idézetek a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényből:
    20.§ (1) A közérdekű adat megismerése iránt bárki – szóban, írásban vagy elektronikus úton – igényt nyújthat be.
    (2) Az adatot kezelő az igény tudomására jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül köteles az igényt teljesíteni.
    (3) Az adatokat tartalmazó dokumentumról, annak tárolási módjától függetlenül az igénylő másolatot kérhet.
    (5) Az adatigénylésnek közérthető formában és az igénylő által kívánt
    technikai eszközzel, illetve módon kell eleget tenni.
    (8) Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot ellátó szerveknek a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő szabályzatot kell készíteniük.
    21. § (1) Ha a közérdekű adatra vonatkozó igényt nem teljesítik, az igénylő bírósághoz fordulhat.
    (2) A megtagadás jogszerűségét és megalapozottságát az adatot kezelő köteles bizonyítani.
    (4) A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége.
    21/A. § (1) A közérdekű adatokat kezelő szervek az adatok megismerését személyazonosító adatok közléséhez nem köthetik.
    (2) Az adatigénylő személyazonosító adatai csak annyiban kezelhetők, amennyiben az az igény teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges. Az igény teljesítését követően az igénylő személyes adatait haladéktalanul törölni kell.

    Tehát mint látható, a közérdekű adat megismerése iránti igényét bárki bejelentheti. A bejelentést elég szóban megtenni és az adatkezelő az igénylőtől semmiféle adatlap kitöltését nem követelheti.

    A fentiek miatt Gigi és “*” a törvényi rendelkezésekbe ütköző irományokra hivatkozik amikor a CSEVAK-nál alkalmazott adatkezelést védelmezi.
    Gigi pénteken 17:19-kor beidézett CSEVAK közleményében – a törvény rendelkezéseivel szemben – az olvasható, hogy “Németh Szilárd urat tájékoztatták, hogy akkor biztosítanak hozzáférést a kért adatokhoz ha az adatigénylését a CSEVAK szabályzatának alapján adatigénylő formalapon megteszi”.
    “*” pénteken 19:41-kor beidézett, Borka-Szász Tamás úrtól származó levelében – szintén a törvény rendelkezéseivel szemben – az olvasható, hogy “Németh nincs tisztában az iratbetekintés törvényes menetével és nem értette meg, hogy csupán egy nyomtatványt kellene kitöltenie”.

    A fölényeskedés helyett Gigi-nek, Csepeli-nek, Zed-nek és “*”-nak azt javaslom, hogy kezdeményezzék a CSEVAK adatkezelési szabályzatának a törvényi rendelkezésekhez igazodó módosítását, még mielőtt az Adatvédelmi Biztos Hivatala kezdeményezné.

  54. zed szerint:

    Kedves Pabar Lajos!
    Ez így mind szép és jó, ugyanakkor Németh Szilárd az eredeti iratokat kívánta volna megtekinteni. Erre képviselői minőségében van lehetősége a Csevak szabályzata szerint egy előre egyeztetett időpontban a hivatal egy elkülönített helységben, miután kitölt és aláír egy nyilatkozatot, amely szerint a tudomására jutott személyes adatokat bizalmasan kezeli. Tekintve, hogy az eredeti dokumentumok személyes adatokat is tartalmaznak, azok nem nyilvánosak.
    Avtv. 4. § “A személyes adatok védelméhez fűződő jogot és az érintett személyiségi jogait – ha törvény kivételt nem tesz – az adatkezeléshez fűződő más érdekek, ideértve a közérdekű adatok nyilvánosságát (19. §) is, nem sérthetik.”

  55. Hugi szerint:

    Zed, a vak is látja, hogy hazudtok. Duma helyett március 24 óta már lassan egy hónapotok volt tisztázni magatokat.

    Mutyi van? Hol vannak az iratok???

  56. zeta szerint:

    csepeli:
    2010. április 16., péntek 23:22-kor
    egyszerü pályázó: gondolom, még büszke is leszel rá, hogy nem tudod magadat eltartani, és az állam támogat, segélyből tartod fenn a lakásodat.

    T. csepeli, szerintem te azt sem, tudod, mi az amikor egy család lakásra gyüjt. Hisz te, meg zed mindent megkaptatok szüleidtől. Lakást, kocsit, pénzt! Fogalmad sincs mi a pénztelenség. Kegyetlen mondatokat irtál az “egyszerű pályázónak”. Akinek nincs hátszele az már ne is éljen! Az az érzésem fel sem fogod mi az amikor szeretnél lakást, de reménytelen helyzetben vagy!

  57. Hugi szerint:

    Zeta, szerintem Zed meg Csepeli nem a szüleiktõl kapták a lakásukat, hanem tõled meg tõlem, ahogy a kapitány is.

  58. zeta szerint:

    Hugi: Nem véletlenül irtam, a szüleiktől!!
    Csak az a szomorú, hogy még ők beszélnek szociális érzékenységről!

  59. egyszerü pályázó szerint:

    T.csepeli!nem élek a segélyek adta lehetőségekkel már jó egy éve,pedig “járna”számunkra is a jövedelmünk kimutatása alapján!Inkább nélkülözünk!Leinformálható vagyok,állok rendelkezésedre ha már ennyire vádaskodsz!Számomra mindig is megalázó volt a segélykérés,sajnos volt idő amikor valóban kénytelen voltam kérni(pl.gyes),de gyülölöm,utálom ezt a megalázó megélhetési formát.Pontosan azért mert rengetegen visszaélnek vele!Az egész “szociális rendszer”egy nagyon(bocs)el@rt valami!A béreket kellene rendezni az államnak ahoz hogy a becsületes dolgozó ember ne kényszerüljön segélykérésre!Az állam szégyene az hogy segélyezettek órszága lettünk!Igen az ember felelős a saját sorsa alakulásáért,de csak 50%ban,a másik felében vannak a társadalom adta lehetőségek,és a sorscsapások,hidd el nekem!És én csak a kapzsi,”jó bizniszt elcsípő”,lakáshalmozók ellen berzenkedek,azok ellen akik elveszik íly módon a gyermekeim elől a lakhatási biztonsághoz való jogukat,esélyüket, senki mással nem foglalkozom!!!!Szégyeld magad csepeli!!nem tudom hogy ki vagy és mivel foglalkozól,de ha ezek után magadat”szociálisan érzékeny mszpésnek titulálod,na azzal szépen megbélyegezed,és minősited a saját pártodat!!!

  60. zed szerint:

    Hugi, zeta! Muszáj engem is egy kalap alá vonni csepelivel? Én nem kezdtem személyeskedésbe, egyszerű anya (pályázó) hozzászólásaira a CsIP oldalán kellő udvariassággal reagáltam. Magamról annyit, hogy évek, évtizedek alatt összeszedtem annyi pénzt (nem költöttem el lakásra, kocsira, etc.), amelynek a hozamaiból ha szűkösen is, de meg tudok élni, még akkor is, ha mellette nincsen semmi jövedelmem, 100 millió forintnál jóval kisebb összegű megtakarításra kell gondolni. Számoljátok csak ki, mennyi pénzt kell elhelyezni ahhoz a bankban, hogy a kamataiból teljen a számlákra és élelmiszerre, nem egy horribilis összeg. Míg egyesek megélnek a befektetéseikből, mások újabb és újabb hiteleket vesznek fel, és egy tapodtat nem jutnak előbbre, miközben persze a bankok is leveszik a maguk hasznát. Dehát így működik a kapitalizmus, ezt a rendszert nem én akartam megteremteni!

  61. egyszerü pályázó szerint:

    zeta!egyidőben jutott mindkettőnk eszébe a” szociálisan érzékeny”kifejezés,illetve annak HIÁNYA a magukat szocialistáknak nevezőknek!

  62. egyszerü pályázó szerint:

    zed:én nem teszlek egy kalap alá csepelivel. Udvarias és rendes embernek látszól,akinek megvan a pártállása,és kiáll a meggyőződése mellet,viszont el tudod fogadni (ha jól belegondólsz)mások véleményét is .Ez demokratikus.

  63. donquijote szerint:

    zed: akkor neked nyilván nem volt lakás problémád, ami persze nem baj, de megtakarítani meg úgy elég nehéz amikor az amúgyis zsebpénzszerű fizuból már a lakbérre is elmegy a 2/3. Biztos sokan voltak aki felelőtlenül vetek föl hitelt, de a nagyobbik fele akiknek anyu, apu, a párt nem tolt a feneke alá egy lakást, vagy házat, vagy nem tudta pénzé tenni a Kádár alatt ingyen v. fillérekért kapott lakást úgy gondolkodott hogy a lakbér helyett inkább már a sajátját fizeti, ez működött is egy ideig de a “kedves” bankok a gazdasági válság után az egészet ráhárították a hitelfelvevőre, valahol duplájára növelve a törlesztőt természetesen egyoldalú szerződésmódosítással és nem csoda hogy mindegyik uzsora szervezet rekordnyereséggel büszkélkedhet.

  64. zeta szerint:

    egyszerű pályázó: Tudod az a baj, hogy a hatalom közelében, egyesek, kettesek stb. elfelejtik, hogy honnan jöttek ők, vagy szüleik! Én és családom végigélte a lakáshoz jutás éveit, amikor forintot, forintra kellett gyűjteni, és nem felejtettem el!
    A meggyőződés meg nem jelenti azt, hogy ami nem igaz azon ne lehessen változtatni, ne lehessen a hibákat kijavítani és “megtisztulni” IGAZÁBÓL!

  65. zed szerint:

    Igen, valóban nem volt soha lakásproblémám, de nem azért, mert a Párt, vagy bárki a fenekem alá tolt volna egyet. Ugyebár mindannyiunknak 4 nagyszülője van, akik általában két külön lakásban élnek, továbbá valamennyiünknek 2 szülője van, akik ideális esetben a nagyszüleinktől külön egy lakásban élnek. Ez idáig 3 lakás. Ha van házastársunk is, vele szintén ugyanez a helyzet. Az öregek előbb-utóbb elmennek. Ennyi a titok.

  66. egyszerü pályázó szerint:

    Most néztem át a CsiP-re,sajnos nem értek hozzá hogy ide lemásóljam,(igen csepeli,számitógép analfabéta vagyok)Kedves zed!köszönöm a jóindulatú tanácsát,és elnézést hogy eddig tegeztem,ha Ön megtisztel a magázással,ezentúl én is kellőképpen válaszolok önhöz.Kérem segitsen megtalálni azt a fórumot ahol észrevételeimet a pályázatokkal kapcsolatban kúlturáltan elő tudnám adni.

  67. donquijote szerint:

    zed: ez is igaz és csak általánosságban írtam nem konkrétan rád, de sok helyen nem így van az öröklés sem, tudod ahol sok tesó van v. nem saját tulajdonú volt az ingatlan, v. ha vidéki ház annak az árából elég nehéz itt labdába rúgni ha egyátalán el lehet adni. (persze mielőtt megköveztek távol áll tőlem hogy felmenőim mielőbbi halálára “építsem” lakásterveimet)

  68. egyszerü pályázó szerint:

    Van olyan is akinek az élete úgy kezdődik hogy már nincsenek nagyszülők,sőt a szülőket is korán elveszti,vagy csak egy marad,az meg elkótyavetyéli a családi otthont,eleve semmi nélkül indúl,és a házastársáról is kiderül hogy megbízhatatlan link,de már késő,mert ott van egy -két gyerkőc akikről gondoskodni kell(nem az államnak csepeli,de az állam segitsége szükséges bizonyos mértékben ha már ilyen balsorsban részesültekről van szó)Mérlegelni kell,ennyi az egész,és nem azokon segíteni akiknek már eleve jól megy a szekere.Tisztelt fórumozók!Még egyszer szeretném leszögezni hogy nem panaszkodni kívánok a helyzetemről,csak példának szánom,tanulságnak,hátha jobb belátásra,tisztességesebb,átgondoltabb döntésekre lehetne rávenni az illetékeseket.

  69. zed szerint:

    Kedves egyszerű pályázó! Nem ragaszkodom a magázódáshoz. Amikor először írtam Önnek, eltérő nickneve miatt nem tudtam beazonosítani a másik fórumon. Ön magázó stílusban szólította meg Szenteczky urat, ezért választottam én is ezt a formát. Nem szeretném, ha felesleges köröket kellene rónia, ezért kérem, írja le, konkrétan mi a panasza, mit sérelmez az önkormányzat ill. a Csevak Kft. eljárásával kapcsolatosan, hogy a megfelelő fórumra tudjam Önt irányítani.

  70. egyszerü pályázó szerint:

    Kedves zed!Akkor tegeződjünk,a tiszteletett így is meg lehet adni,szóval most hirtelen ebédfőzés közben csak egy pár nagyon fontos észrevételt tudok felsorolni a szoc.bérl.pályázatokról:1)A sorbanállás-sokkal tisztességesebb lenne a sorsolásnál!(szociális ügyekben nincs helye a szerencsejátéknak,szerintem)Vegyék figyelembe hogy ki hány éve kérelmezett,és milyen más esélyei voltak,vannak az otthonteremtéshez.2)Igazolásokat követelni a közüzemektől,miszerint a pályázónak ,mondjúk az elmúlt x évben nem volt elmaradása(kivéve kizárólag betegség miatt)3)Az önkényes lakásfoglalók(lakástolvajok)VALÓBAN ne kapjanak újabb és újabb esélyt az

  71. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: soha nem állítottam, hogy szociálisan érzékeny mszp-s lennék, sőt, többször leszögeztem, hogy nem vagyok mszp-s, semmi közöm az mszp-hez, a szociális érzékenységről meg annyit, hogy sajnos Magyarországon rettenetesen magasak a szociális transzferek, ebbe rokkan bele a gazdaságunk, így úgy gondolom, ennél nagyobb szociális érzékenységre már biztosan nincs szükség (az más kérdés, hogy nem mindig jó helyre mennek a szociális transzferek, de több biztosan nem kell belőlük).

    Ha viszont megalázónak érzed a segélyeket, akkor miért arra alapozod az életedet, hogy majd neked az állam meg az önkormányzat segíteni fog? A szociális bérlakás bére azért olyan alacsony, mert lényegében segélyt kapsz a lakás fenntartásához: az önkormányzatnak jóval többe kerül fenntartani a lakást, mint amennyit te lakbérként kifizetsz érte. Aki szociális bérlakásban él, az segélyezett, az állam egy rakást pénzt költ rá. De rád miért kéne költeni? Hátrányos helyzetű vagy? Van netán valamilyen testi vagy szellemi fogyatékosságod, rokkant vagy? Ha nincs, akkor neked magadnak kéne megoldanod, hogy segélyek nélkül megélj és el tudd tartani magadat és a gyerekeidet. Ép, egészséges ember ne segélyből éljen már, ne a társadalmon élősködjön. Ez a véleményem.

  72. "*" szerint:

    “Hugi:
    Zed, a vak is látja, hogy hazudtok. Duma helyett március 24 óta már lassan egy hónapotok volt tisztázni magatokat.”

    Hugi, és akkor miért nem mentek be Szilárdék, mikor már várják őket egy ideje? Vajon hirtelen miért nem lett olyan fontos. Mikor ott vannak a kamerák, azonnal kell hogy lássák a papírokat, mikor mehetnének meg nem mennek. Tiszta vicc.

  73. egyszerü pályázó szerint:

    Szóval ne kapjon újból bérlakást,aki már kapott de nem becsülte meg(elidegenitette,bérbe adta,adósságot halmozott ,felgyújtotta,stb)az álljon a sór végére és várja újból ki a sort!!!! Továbbá a lakások címe legyen újból látható,és ne csak a nm-er és a komfórtfokozat..a lakások minősitése legyen mindenki számára egyértelmü,érthető és átlátható,a megüresedések bejelentése legyen nyilvános..stb,stbIlyen és ehhez hasonló dolgokról kinek referálhatok?Eddig nem igazán érdekelte azokat a személyeket akikkel próbáltam beszélni!Pedig kulturáltan adtam elő magam!Igaz, nem vagyok más csak egy” egyszerü pályázó”

  74. "*" szerint:

    Kedves Ábel Attila, ön ezt írja:

    “1. Szabad kérdeznem, hogy ki mondta, hogy nem fogjuk megtekinteni az iratokat?
    2. Nem birkák vagyunk, akiket lehet ugráltatni.
    3. Akkor adják oda az általunk kért iratokat, amikor kérjük. Ez már csak ilyen dolog. ”

    Egyrészt meglehetősen pökhendi és nagyképű hozzáállás. Másrészt ahogy már zed is írta, ha bárki betekint közadatokba akkor ki kell arról takarni a személyes adatokat. Ha képviselői minőségben teszik ezeket, akkor természetesen láthatják a személyes adatokat is, de ki kell tölteni hozzá egy nyomtatványt, hogy az adatokat bizalmasan kezelik. Önök ennyire nem voltak képesek. Ha valóban nem csak a felhajtás kedvéért csinálták ezt az egész ügyet, hanem azért mert tényleg érdeklik Önöket a papírok, akkor már rég megtekintették volna ezeket és nem egy ilyen választ adna, hogy azért nem tették még ezt meg, mert magukat nem lehet ugráltatni. Olyan messze laknak a Csevaktól, hogy nem volt még negyed órájuk beszaladni?

  75. egyszerü pályázó szerint:

    csepeli te egy nagyon beteg fazon vagy!nyisd ki a szemedet és ne csak olvass,értelmezz is!!ha nem megy akkor kezeltesd magad.

  76. donquijote szerint:

    Szerintem ha valaki egy közalkalmazotti fizuból két gyereket nevel semmilyen családi segítség nélkül azt a mai Magyarországon sajnos lehet nevezni hátrányos helyzetűnek(legalábbis én ezt olvastam ki e.pályázó szavaiból), és az államot és önkormányzatot ő is finanszírozza az adójából tehát még mindig több joga van a segítségre mint azok akik önkényesen foglalják el a lakásokat és akkor sem mennének dolgozni ha volna mit, továbbá az állam és az önkormányzat nem kizárólag az elvtársak jólétére vannak fenntartva és ha főleg az elmúlt 8 évben nem targoncával hordták volna ki a pénzt talán több maradt volna a közösben.

  77. egyszerü pályázó szerint:

    Szépen szoltál donquijote, csepeli viszont csak egy szélmalom.Hiába mondunk neki bármit,csak a saját pelyvályát őrli.Én már többet nem is veszek tudomást róla.Ezentúl moroghat bármit,el se olvasom.

  78. Vica szerint:

    Kedves csepeli!
    Nem vagy szociálisan érzékeny, és semmi közöd az MSZP-hez? A mondatod első felét el tudom hinni, a másodikat részben. Talán már nincs közöd az MSZP-hez…
    Ha nem lett volna a saját zsebére szociálisan érzékeny “egy-két rászoruló” nagy kutya, akkor több maradt volna azoknak, akiknek nem a saját úszómedencét, jakuzzit, a kacsalábon forgó családi ház kertjébe több milkós játszóteret, csili vili kocsikat és egyebeket akartak megvalósítani, csak épp emberhez méltó életet élni.
    Tudom, hogy számodra nem könnyű egyenlőre ebbe belegondolni, mert valószínűleg Te sohasem álltál a másik oldalon. Azért jó lenne időnként megerőltetni magad, hátha egy kis emberség mégis kifacsarodik belőled.

  79. csepeli szerint:

    Vica: soha nem volt közöm az mszp-hez, egyébként meg demagóg és ostoba dolgokat írtál le, fingod nincs a gazdaság és az állam működéséről.

  80. zed szerint:

    Kedves egyszerű pályázó! Azt szeretném még megkérdezni, hogy milyen fajtájú (szociális, piaci, stb. alapon bérbeadó) és milyen módokon (pályázás, versenytárgyalás, stb. úton) ill. mennyi ideje próbálsz önkormányzati lakáshoz hozzájutni?

  81. Vica szerint:

    Kedves csepeli!
    Az a szerencse, hogy Neked van fingod róla. Remélem, már nem sokáig gyakorlod ezeket a feladatokat, mert épp ideje kipróbálnod a másik oldalt, hogy arról is legyen fingod. Tudod, minél magasabbra kapaszkodik valaki, annál nagyobbat lehet esni. Csak meg ne üsd magad!

    Demagóg: görög eredetű szó, jelentése:
    – népcsaló, népámító; a demagógia eszközeit felhasználó politikus, főleg szónok
    – bujtogató, lázító

    Nem gondolnám, hogy az első jelentéstípusra gondoltál, ugyanis nem én vagyok a népámító, valamint nem vagyok politikus…
    Ezen a fórumon pedig bujtogatni, lázítani nem kell senkit ellened, annak a feladatnak Te magad eleget teszel.

  82. csepeli szerint:

    Vica: milyen feladatokat gyakorlok én, te ostoba liba?

  83. Vica szerint:

    Kedves csepeli!
    Ugye nem kifutófiú vagy egy pizzériában? Egyébként pedig a jelzőidet tartsd meg magadnak. Ne keseredj el, lehetsz még hasznos tagja a társadalomnak, ugyanis egy bunkóval pl. lehet szöget verni a falba.

  84. zed szerint:

    Vica! Ne vedd a lelkedre csepeli szavait! Mindössze annyit kívánt közölni veled, hogy bár részben igazad van, nem a lényegénél ragadtad meg a problémát.

  85. miska72 szerint:

    És az a polgármester jelüölt? Na ne 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 rörögtessetek.

  86. Pabar Lajos szerint:

    Kedves Zed!
    Elnézést, hogy a ma reggel 7:28-kor tett bejegyzésedre csak most válaszolok.
    Úgy látom, hogy igen jól ismered az Avtv. rendelkezéseit, ezért biztos vagyok abban, hogy azzal is tisztában vagy, hogy nincs igazatok. Megértem, hogy kampányidőben nehéz beismerni a hibákat, de abban bízva, hogy mégis belátjátok, hogy hazudozással többet lehet lehet veszíteni, mint a hibák korrekt beismerésével, ismét megpróbállak rávezetni a törvényes útra és az alábbiakban felvázolom, hogy miért nincs igazatok.
    A Gigi által tegnap 17:19-kor bemásolt CSEVAK közleményben, valamint a “*” által tegnap 19:41-kor bemásolt Borka-Szász Tamás féle levélben a következő szövegek olvashatók:
    1.) Képviselő urat írásban tájékoztattuk 2010. április 9-én, hogy amennyiben megkeresését önkormányzati képviselőként tette, akkor a kérdéseivel az Önkormányzathoz, illetőleg a Polgármesteri Hivatalhoz szíveskedjen fordulni.
    2.) Tájékoztattuk, hogy amennyiben megkeresését nem települési képviselői minőségében tette, és a közérdekű adatigénylését a Csevak Zrt. szabályzata alapján írásban, az arra rendszeresített adatigénylő formalapon megteszi, akkor a Csevak Zrt. a törvényes határidőn belül írásban tájékoztatja, illetőleg hozzáférést biztosít részére.
    3.) Borka-Szász Tamás szerint “Németh nincs tisztában az iratbetekintés törvényes menetével és valószínűleg nem értette meg, hogy csupán egy nyomtatványt kellene kitöltenie”.

    Akik a fentieket leírták azok jobb esetben nem ismerik Avtv. rendelkezéseit, rosszabb esetben megpróbálják szándékosan félre vezetni az irományaik olvasóit.
    Ugyanis az állításaikkal az alábbi törvényességi problémák vannak:
    1.) Az Avtv. 20. § (1) bekezdése szerint a közérdekű adat megismerése iránt “bárki” – szóban, írásban vagy elektronikus úton – igényt nyújthat be.
    A fent említett “bárki” fogalomba beleértendők az önkormányzati és országgyűlési képviselők is, ezért törvénybe ütköző volt a CSEVAK részéről Németh Szilárd urat az Önkormányzathoz küldözgetni.
    2.) Szintén törvénybe ütköző eljárás volt a CSEVAK részéről az a követelés, hogy ha az adatigénylést nem képviselői minőségében tette, akkor a CSEVAK-nál rendszeresített adatigénylő formalapon kell az igénylést megtennie, mert a fenti törvényi rendelkezésből egyértelműen következik, hogy az igényét “bárki” szóban is benyújthatja.
    3.) Borka-Szász Tamás úr véleményéből pedig az tükröződik, hogy éppen Borka-Szász Tamás úr nincs tisztában a közérdekű adatok megismerésének a törvényes menetével. Ugyanis a törvény semmiféle nyomtatvány kitöltéséhez nem köti az igény bejelentését.
    A fentieket összegezve az állapítható meg, hogy nincs összhangban a törvénnyel a CSEVAK szabályzata, ezért javaslom, hogy a törvénysértő gyakorlatot beismerő közleményeket távolíttassátok el az Önkormányzat honlapjáról, a CSEVAK honlapjáról, valamint Csepel Info Plusz-ról még az előtt, mielőtt az Adatvédelmi Biztos Hivatala felfigyelne rá, vagy valaki bejelentést tenne az Adatvédelmi Biztos 475-7186-os telefonszámán, vagy az adatved@obh.hu e-mail címen.

    A Zed ma 7:28-kor feltett írásában olvasható indoklás, miszerint “Németh Szilárd az eredeti iratokat kívánta megtekinteni és azok személyes adatokat is tartalmaznak”, azért nem szentesítheti a CSEVAK eljárását, mert az Avtv. 20. § (4) bekezdése világosan rendelkezik arról, hogy “ha a közérdekű adatot tartalmazó dokumentum az igénylő által meg nem ismerhető adatot is tartalmaz, akkor a másolaton a meg nem ismerhető adatokat felismerhetetlenné kell tenni”.

  87. egyszerü pályázó szerint:

    zed 15:25hsz-Kedves zed,elnézést hogy csak most tudok válaszolni!Nagyon sokszor leirtam már hogy 10 éve,pontosabban 2000 szeptember 20-a körül kérvényeztem krizishelyzet miatt bérlakást a Csevak-tól,akkor még Strich-né volt az ügyvezető igazgató,ő tájékoztatott arról hogy tekintettel az anyagi helyzetemre,szociális bérlakás pályázaton vegyek részt,abban az évben októberben hirdettek is egy ilyen pályázatot,részt vettem,de nem nyertem.attól kezdve2002,2003,2005,2007és 2009-ben pályáztam ,de eredménytelenül.Soha nem jött környezettanulmányra senki,pedig szó szerint könyörögtem a segitségért,akkoriban nagyon rossz környéken laktunk albérletben.A költségalapú lakások eleve kizárva hisz a minenkori jövedelmemböl nem tudtam volna kifizetni.Piaci alapú lakást senki nem ajánlott fel nekem,nem is tájékoztattak arról hogy létezik ez a lehetőség is.

  88. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: ha az utóbbi tíz évben is megvoltál valahogy szociális bérlakás nélkül, akkor ezután is megleszel.

  89. egyszerü pályázó szerint:

    A főv. önk.-től is kértem segitséget,eredménytelenül.Tavaly novemberben pályáztam volna az álltaluk meghirdetett piaci alapú, versenytárgyaláson ,meghatározott időre kiutalt lakásra,de kiderült hogy az a kis nm-es lakás amit még kitudtam volna fizetni és a közlekedés szempontjából is megfelelő lett volna számunkra,előre le lett foglalva!!!Az igazi megoldás számunkra viszont valóban a szociális bérlakás lenne.Sajnos.

  90. zed szerint:

    Kedves Pabar Lajos!

    1./ Az idézett levél előző mondata:
    “Németh Szilárd képviselő úr szóban 2010. április 2-án kérte először Császár Mihály lakásvásárlás adatainak megtekintését.” Azaz N. Sz. betekintést kért.
    2./ Semmi sincs ingyen. Amennyiben N. Sz. nem képviselői minőségében jár el, az adatigényléssel járó költségeket viselnie kell, ehhez meghatározott formanyomtatványt szükséges kitöltenie. Vagy N. Sz. azt várná el, hogy az ügyintéző (aki mellesleg valószínűleg nem is ismeri a személyi adatait) töltse ki helyette az űrlapot?
    Avtv. 20. § (3) “Az adatokat tartalmazó dokumentumról vagy dokumentumrészről, annak tárolási módjától függetlenül az igénylő másolatot kaphat. Az adatot kezelő szerv kizárólag a másolat készítéséért – legfeljebb az azzal kapcsolatban felmerült költség mértékéig terjedően – állapíthat meg költségtérítést, amelynek összegét az igénylő kérésére előre közölni kell.”
    Avtv. 21/A. § (2) “Igénylés alapján történő adatszolgáltatás esetén az adatigénylő személyazonosító adatai csak annyiban kezelhetők, amennyiben az az igény teljesítéséhez – beleértve az esetleges költségek megfizetését is – elengedhetetlenül szükséges. Az igény teljesítését, illetőleg a költségek megfizetését követően az igénylő személyes adatait haladéktalanul törölni kell.”
    3./ “Németh nincs tisztában az iratbetekintés törvényes menetével és valószínűleg nem értette meg, hogy csupán egy nyomtatványt kellene kitöltenie.” Korrekt megállapítás.

    1) Igen, bárki igényt nyújthat be közérdekű adatok megismerésével kapcsolatban, azonban egyes esetekben máshova kell benyújtania az igényét egy képviselőnek, és máshova egy magánembernek.
    2) A költségviselés szempontjából van szükség adatigénylő lapra. Pl. az igénylő akár ÁFA-s számlát is kérhet.
    3) Nincs törvénysértés.
    4) Betekintés = az eredeti iratok megtekintése a hivatal egy elkülönített helységében

  91. spam szerint:

    zed!

    4) pont akkor = TITOKSZOBA

    LÁTOD, TE IS BEISMERED.

  92. zed szerint:

    Kedves egyszerü pályázó!
    Hadd kérdezzem meg, milyen indokokkal utasították el az igénylését (mi szerepel az elutasító határozatban) ill. idáig hány alkalommal utasították el a lakásigényét a 10 év alatt? Addig is, amíg megírja a válaszát, én utánanézek a jogszabályban az eljárás menetének.

  93. anticsóka szerint:

    zed: mikor van a fogadóórád? bejelentkeznék!!! 🙂

  94. zed szerint:

    spam:
    Mivel a személyes adatok nem nyilvánosak, az ügyféltértől elkülönített helységről van szó (hivatali szoba), ahol betekintésre nem jogosult személy nem tartózkodik.

  95. Öreg halász szerint:

    Hiába az erőlködés Zed. Ha a Csevak kiadná a dokumentumokat, akkor megtette volna.

  96. zed szerint:

    A Csevak Zrt. minden adata nyilvános. Németh Szilárd máig nem ment el megtekinteni a számára 2010. április 9-e óta összekészített iratokat.

  97. zed szerint:

    jav.: A Csevak Zrt. minden közadata nyilvános.

  98. spam szerint:

    TITOKSZOBA, TITOKSZOBA, TITOKSZOBA… EZ VAN ZED, NE ERŐLKÖDJ

  99. zed szerint:

    HÜLYE VAGY, HÜLYE VAGY, HÜLYE VAGY… EZ VAN, SPAM, NE ERŐSKÖDJ!

  100. Hugi szerint:

    Úgy látom módosultak a dátumok. Pár napja mégáprilis 16-án lett nyilvános minden, most már április 9.

    Csak éppen akkor nyilvánosak az adatok, amikor a fideszes képviselõk megnéznék.

    Zed, mocsok egy banda vagytok, de bele fogtok bukni!

  101. Eva szerint:

    Kedves Pabar Lajos!

    Örömmel olvastam az összes válaszát!

    Erre van szükség a tisztánlátáshoz!
    Sokat jelent ha a törvény tiszta értelmezésével megláttatjuk a tudatos elferdítést, kiforgatást, szándékos félremagyarázását.

    Köszönöm!

    Eva

  102. LB szerint:

    Hugi!

    N.Sz levelében, amelyet a rendészeti miniszternek küldött, az szerepel, hogy március 26-án kérték az íratok megtekintését, amire azt a választ kapták, hogy április 16-án lesz rá lehetőségük, de semmilyen másolatot, feljegyzést nem készíthetnek.
    Mire kellett a Csevaknak 3 hét, amikor az adatvédelmi törvény kimondja, hogy a lehető legrövidebb időn, de max. 15 napon belül KÖTELES az adatgazda az adatok megtekintését biztosítani?
    Csak egyre tudok gondolni, hogy ez alatt az idő alatt akarták bepótolini a hiányzó dokumentumokat. 🙁

  103. egyszerü pályázó szerint:

    zed:2001feb.05Sajnálattal értesítjük hogy a Szociális-ésEgészségügyi Bizottság értékelése alapján,Ön a szükséges pontszámot nem érte el,így a megpályázott lakás bérleti jogát nem szerezte meg! 2002szept.20Sajnálattal étesítjük hogy a SZ.ésE.B.értékelése alapján, a megpályázott lakás bérleti jogát más nyerte el. 2003nov.20!!!Az Önkormányzat2003.éviszociális bérlakás pályázatára benyújtott kérelmét a Képviselő Testület Lakásügyi Bizottsága érvénytelennek nyilvánitotta.A kitöltött pályázati adatlapon,ill a pályázat benyújtásakor nem tudta hitelt érdemlően bizonyitani,hogy a pályázati kiirást megelőzően 5 éve életvitelszerüen Csepelen lakik!!!!(addig sem,ergo az előző két pályázatomat el sem olvasták????) 2005 július-A Csepel újságba irták ki a” nyerő”sorszámokat,értesitő levelet nem kapott az aki nem nyert!!!!!-tehát nem tudni mi volt az indok!! 2007okt:Nem nyert!ennyi 2009szep.10:Sajnálattal értesítjük,hogy a szociális bérlakások bérleti jogának elnyerésére kiírt 128.sorszámú pályázata a SzLEB döntése értelmében NEM NYERT Felhívjuk figyelmét,hogy a pályázatok elbirálásával és a Bizottság határozatával szemben-a pályázati felhívás értelmében-jogorvoslatnak helye nincs. Ezek voltak az indokok!!!Volt mit gyüjtenem évek alatt miközben albérletből albérletbe költözködtem” gyerekestül-mindenestül”Egész kis dossziém van,másolatokkal,ezen kívül külön kérvényekkel,-ja amikor külön kérvényt nyújtottam be hogy tájékoztassanak az indokokról mindig az volt a válasz hogy kevés a lakás és túl sok a jelentkező!

  104. zed szerint:

    Hugi! Semmilyen dátum nem módosult, valamit félreértesz. Ábel Attila bizonyára jelezte volna a hozzászólásában, ha nem stimmelne valamelyik dátum. Neki is lehetősége lett volna április 9. óta betekinteni az eredeti dokumentumokba. Kérlek, ne legyél ilyen elfogult! A Fidesz keveri a sz@rt.

    Éva! Kérem olvassa el az én válaszaimat is, Pabar Lajos jogértelmezése téves.

    LB! Ez baromság! Látszik, hogy semmit nem konyítasz az közokiratok kezelésének módjához.

  105. "*" szerint:

    Amikor mehetett volna a fidesz megtekinteni az adatokat, nem ment. Pedig korábban úgy tűnt egy percet nem tudnak várni. És 15-én felteszik ide a cikket, hogy most már aztán nagyon meg kellene nekik mutatni azokat az adatokat. Közben már napok óta várják őket a csevaknál. Kicsit komolytalan ez így.

  106. Ábel Attila szerint:

    Kedves csillag!

    Szeretném kiemelni azt, ami elsőre nem jutott el a tudatodig:

    – Nem birkák vagyunk, akiket lehet ugráltatni.
    – Akkor adják oda az általunk kért iratokat, amikor kérjük. Ez már csak ilyen dolog. Önkormányzati képviselők vagyunk, én ezen felül még a lakásbizottság elnöke vagyok, Borbély Lénárd pedig a pénzügyi és ellenőrzési bizottság elnöke is. Szenteczky Jánosnak, ha elkérünk adatokat, dokumentumokat, azt kell tennie, amit kérünk. Ő ugyanis, amikor a Csevak Zrt. vezérigazgatója, nem az MSZP alelnöke, nem politikus, hanem egy valaki, akinek teljesítenie kell a kérésünket.

    Szenteczky sajnos láthatóan nem tudja elkülöníteni az MSZP-t a Csevaktól, és saját személyét, mint vezérigazgatót az MSZP alelnökétől. Szenteczky láthatóan nem tudja a helyén kezelni a közérdekű adatok nyilvánosságát sem. Mindezen felül – egyelőre csak a történtek miatt úgy tűnik – nem tudja kezelni a közpénzt és a csepeliek vagyonát sem megfelelően. Ha ugyanis valaki közpénz-milliókért felújíttat egy lakást, azt szociális bérlakásként rövid időre kiadja, majd hárommillióért eladja, miközben a felújított lakás legalább nyolcmillió forintot ér, akkor komolyan felmerül a kérdés: hol van az ilyen embernek a helye?

    Egy dolog biztos: nem a Csevak Zrt. élén. Ha nem láttuk volna mi történt Deme Gáborral vagy Gulyás Gáborral, azt mondanám, hogy megdöbbentő, hogy Tóth Mihály nem rúgta még ki páros lábbal Szenteczky Jánost a Csevak Zrt. vezérigazgatói székéből. Így viszont nem vagyok megdöbbenve, sőt, nem csodálkozom, hogy Szenteczky János az MSZP polgármester-jelöltje.

  107. csepeli szerint:

    Ábel Attila, de igen, birkák vagytok! Hihetetlen pökhendiség árad a hozzászólásodból. Mit képzelsz te magadról? Ki a francot érdekel, hogy te képviselő vagy, meg a lakásbizottság elnöke? Adatigénylés esetén pontosan ugyanolyan jogaid vannak, mint bárki másnak! Ha a lakásbizottság elnökeként akarsz eljárni, akkor azt a lakásbizottság ülésén kell megtenni. Tartson ülést a lakásbizottság, és hivatalosan kérje át a dokumentumokat, az úgy rendben van. De az nincs, hogy te odamész valahova, vered a melledet, hogy te a lakásbizottság elnöke vagy, és ezért külön elbírálást követelsz! Ha már önkormányzati képviselő vagy, akkor tanuld meg, hogy jogállamban élünk, ismerd meg a jogszabályokat, és azok szerint járj el!

    Még neked sincs külön kiszolgálás, Ábel, még ha az atyaúristen vagy, akkor se!

  108. zed szerint:

    Hagyjad, csepeli, úgysem fogja fel: Ábeli zűrzavar uralkodik a képviselő úr fejében! A lakásbizottsági elnök úr sajnos nem ismeri ki magát a jogszabályok rengetegében, elveszett: Ábel a rengetegben. 😀

  109. Ábel Attila szerint:

    A Csevak Zrt. felügyelőbizottsági tagja próbálta először kikérni a dokumentumokat, de megtagadták neki. Utána a Csevak azt állította, hogy az adatok nyilvánosak, és senkitől nem titkolják őket. Ezek után mentünk el a Csevakba, és kértük a dokumentumokat. Megtagadták.

    Most meg azt állítják, hogy már régen megnézhettük volna, ha akartuk volna.

    Szerintem meg akkor kell odaadniuk a dokumentumokat, amikor kérjük azokat. Utólag azt állítani, hogy aztán már ott voltak, ugráltatni bárkit is, na az nem megy. A Szenteczky János vezette Csevaknak teljesítenie kellett volna a kérésünket, nem pedig politikai közleményeket kiadni munka helyett.

    Csepeli, mielőtt bárkivel is bunkó módon beszélsz, előbb nézz utána az előzményeknek!

  110. Ábel Attila szerint:

    Mellesleg a Csevak honlapján most is csak egy politikai közlemény olvasható, a dokumentumok nem. E-mailben sem kaptam semmilyen dokumentumot, semmilyen információt, és ha hétfőn bemennék a Csevakba, nagy valószínűséggel megint elutasítanának.

  111. csepeli szerint:

    Egyébként meg én előre megmondom, mi van a dokumentumokban!

    Bérleti szerződés:

    Szerződés jött létre a mai napon Császár Mihály mint bérlő és a Csevak mint bérbeadó között. A bérbeadó bérbe adja, a bérlő bérbe veszi a Vénusz u. 2. alatti ilyen és ilyen lakást. A bérleti díj x Ft. Blablabla, egyéb kérdésekben a Ptk az irányadó, blabla, dátum, aláírás.

    Adásvételi szerződés:

    Szerződés jött létre a mai napon Császár Mihály mint vevő és a Csevak mint eladó között. Az eladó eladja, a vevő megveszi a Vénusz u. 2. sz. alatti ilyen és ilyen lakást. A vételár x Ft. Blablabla, egyéb kérdésekben a Ptk az irányadó, blabla, dátum, aláírás.

    Ezt fogják látni kb. a képviselő urak.

  112. csepeli szerint:

    Ábel Attila: már ne haragudj, de az ilyen szóban előadott, szubjektív mendemondákban nem hiszek. Megtagadták? Mutass papírt, amiben leírták, hogy megtagadják.

  113. csepeli szerint:

    Ábel Attila: mutass jogszabályt, amely leírja, hogy ha a lakásbizottság elnöke bemegy a Csevakba és elkiáltja magát, hogy ide az x szerződést, akkor azonnal oda kell neki adni. Van ilyen jogszabály? Nincs ilyen jogszabály. Akkor meg ne csináld itt a fesztivált!

  114. Öreg halász szerint:

    Csepeli!

    Én is megmondom mi lesz a dokumentumokban: egy mocskos, gusztustalan lakásmutyi részletei. Akkor, amikor családok százai élnek elviselhetetlen körülmények között.

    Annyi erkölcsi érzéketek maradt csak, hogy érzitek, minden értelmes, normális ember kivágna benneteket az önkormányzatból és a Csevakból, ha kiderülne az igazság. Ezért titkolóztok ennyire.

  115. Öreg halász szerint:

    Tényleg, miért nincs kint az a szerződés a Csevak honlapján, ha nyilvános?

  116. csepeli szerint:

    Öreg halász: Próbálj csak meg engem kivágni az önkormányzatból! Arra befizetek!

  117. csepeli szerint:

    Öreg halász: azért nincs kint a Csevak honlapján, mert jogszabály nem írja elő, hogy ki kell tenni!

  118. "*" szerint:

    Kedves Ábel Attila!
    Nagyképű üzenetét elsőre is megértettem. A következőt jelenti: Önök baromira el vannak ájulva maguktól és azt várják, hogyha valahova oda mennek, akkor minden szabályt felrúgva, minden munkát félretéve maguk körül ugráljanak. Az Ön hozzászólása csakis önmagukról szól, hogy Önök milyen nagy emberek és milyen elvárásaik vannak. Ha a csepeliekről szólna valóban, akkor nem azt mondogatná még most is sértetten, hogy milyen nagy ember is maga és miért nem úgy van minden, ahogy szeretné, hanem bemenne és megnézné a papírokat.

    Arról ne is beszéljünk, hogy arra továbbra sem adott választ, hogy miután e-mailt kapnak arról, hogy mehetnek az adatokat megnézni, miért írnak itt még olyan cikket, hogy már a miniszter szerint is meg kellene mutatni önöknek ezeket az adatokat. Hülyének nézik az embereket teljesen.

  119. Öreg halász szerint:

    csepeli, te nem az önkormányzatban dolgozol, hanem a Csevakban, és bármibe lefogadom, hogy részt vettél a mutyiban.

    Vörös csillag!

    Nektek MSZP-seknek az a felfogásotok, hogy mindenki nagyképű, aki azt gondolja, hogy vannak jogai. Ezért volt felháborodva a Gyurcsány kormány is azon, hogy voltak, akiknek nem tetszett, hogy belelőttek a tömegbe.

    Szerintetek csak nektek vannak jogaitok. Csak akkor lehet megnézni iratokat, amikor utólag kijelölitek a napot. Közben röhögtök, és csináljátok tovább a mutyijaitokat.

    Bízom benne, hogy hamarosan vége lesz ennek a világnak, és a mutyi-elvtársi banda megy a börtönbe.

  120. zed szerint:

    Ábel úr feltételes módban fogalmazott, ezek szerint holnap sem ér rá bemenni a Csevakba. Gondolom a választási fórum előkészületeivel lesz elfoglalva. Megértem ha a csepeli Fidesz elnöke számára az előrébb való.

  121. Vica szerint:

    Kedves csepeli!

    Ez a mai világ már régóta valóban nem az emberségről, a tisztességről és a becsületről szól. Sok nagyképernyős, pökhendi alak jutott vezető tisztségekhez, akik úgy képzelik, élet és halál urai, és ebben a szerepben érzéketlenül, igazi féreg módon képesek eljárni. Ilyen a világunk, Mi vagyunk a felelősek azért, hogy ilyen lett, pontosabban személy szerint én is, ugyanis a mostanitól eltekintve a két utolsó választáson az MSZP mellett voksoltam. Megérdemlem. Az a sok szerencsétlen ember viszont, akikbe beletörlitek a mocskos lábatokat, nem érdemli meg!

    Végülis, akinek nics erkölcsi érzéke, annak teljesen fölösleges minden szó, hiszen nem lehet előcsalogatni, ami nem létezik. Őszintén írom, hogy szerintem az egyetlen jó dolog, ami történhet veled, ha valami csoda folytán lecsúszol azon emberek anyagi szintjére, akik fölött olyan szenvtelenül ítélkezel. Mivel egyáltalán nincs empatikus képességed, ebben a helyzetben esélyed lehetne egy emberibb életre. Az élet ugyanis szerintem nem arról szól, hogyan tudunk a másik fölött uralkodni, ítélkezni. Őszintén sajnállak, hogy nap-mint nap, percről percre egy szörnyeteget kell elviselned, és a tükör sem figyelmeztet…

  122. Öreg halász szerint:

    csepeli, a jogszabály nem tiltja, hogy kitegyétek a nyilvános adatokat a honlapra, tehát kitehetitek. Ha valóban rendben vannak azok a szerződések, és valóban nyilvánosak, akkor nosza, rajta, tegyétek ki!

  123. csepeli szerint:

    Öreg halász: Ugyanúgy befizetek arra is, hogy te engem kidobsz a Csevakból! A fogadást pedig állom, fogadjunk mondjunk tízmillió forintba, állod?

  124. csepeli szerint:

    Vica: ahelyett, hogy baromságokat hordasz össze, inkább fogd be a szád.

  125. zed szerint:

    Csepeli, ne bántsd Vicát! Egyszerű, de jólelkű. Hadd beszéljen!

  126. Vica szerint:

    Kedves csepeli!
    Olyan némán üldögélek itt a gép előtt, hogy Te olyan csöndet még nem hallottál nőtől 🙂 . Csak a billentyűk zörgése veri föl a csöndet… Hidd el, ki sem nyitottam a szám már legalább egy órája!

    Azért remélem, elgondolkodsz egy kicsit azon, amit írtam. Hidd el, nem azért írtam le mindezt, hogy megbántsalak, hanem azért, hogy fölébresszelek, mert hiszek abban, hogy az élet nem csupán feketéből és fehérből áll, és hogy nem lehet valaki velejéig gonosz, mert minden emberben van jó, s hiszek abban, hogy Benned is.

  127. Vica szerint:

    Kedves zed!

    Tudtam, hogy számíthatok Rád, ha bántanak :).
    Milyen kedvesen írtad, a haverodnak: “Egyszerű, de jólelkű.” Tudod mit, bóknak tekintem…

  128. egyszerü pályázó szerint:

    Kedves Vica!Szépen fogalmaztál!Én tegnap este elképzeltem hogy nézhet ki “tuddjukki”:apró termet,vörös kecskeszakállas fej két kis szarvacskával a szűk homlokán,patákkal és három ágú villával a kezében pötyögtetve a billentyüzetet.Jót nevettem és lefekvés előtt megbocsájtottam neki!!Ennél rosszabbat nem tehetsz vele!

  129. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó, úgysem kapsz lakást, add fel! Dolgozz többet, keress több pénzt, ne az államon akarjál élősködni!

  130. egyszerü pályázó szerint:

    Az ilyen szarházi alakok mint te élőskődnek a mi hátunkon!!A becsületesen dolgozók hátán.Honnan veszed hogy nem dolgozok eleget te mocsok?Volt hogy négy helyen is dolgoztam kimerülésig azért hogy tuddjam kifizetni az albérletet,és ellátni a gyermekeimet te mocskos gennyláda!Itt volt melletem a 10 éves fiam és elolvasta azt amit a mocskos újjaiddal mertél leirni!Leirtam már te te hányinger hogy semmilyen segélyt nem kérek,hanem teszem a dolgom!De nem jutok semmire ebben a rendszerben amiben te jól érzed magad!TE MIT TETTÉL A MAGAD ÉRDEKÉBEN???

  131. "*" szerint:

    Öreg halász,
    Ne beszéljetek mellé. A pártod március 15-én kirakott ide egy cikket, hogy most már aztán jaj de nagyon jogunk van az iratok betekintésébe. és kiírják, hogy “ideje befejezni a bohózatot”. Teszik ezt úgy, hogy hallgatnak arról, hogy már várják őket közben az iratbetekintésre. Hiteltelen.

  132. donquijote szerint:

    egyszerü pályázó: ajánlom olvasd el a linken szereplő cikket
    megéri, így nem húznak fel ilyen alakok mint a mi kis trollunk 🙂

    http://cotcot.hu/miez/cikk/5209

  133. egyszerü pályázó szerint:

    MIT TETTÉL A MAGAD ÉRDEKÉBEN???KEZET FOGTÁL AZ ÁLLAMON ÉLŐSKÖDŐ RENDŐRKAPITÁNYODDAL!!!

  134. "*" szerint:

    Kedves egyszerű pályázó! Szerintem ne idegesítsd fel magad. Nem ér az egész ennyit, mármint valakinek a véleménye, aki nem is ismer Téged. Úgyis Te tudod, hogy mi az igazság, és ha Te úgy érzed, hogy mindent megtettél azért, hogy az életetek jobbra forduljon -és ahogy olvasom soraidat ez így volt-, akkor nem szabad ezeket a provokációkat felvenni. Ne add fel a harcot, remélem a lakásproblémátok is hamarosan meg fog oldódni. Kíván

  135. "*" szerint:

    véletlen elküldtem
    Szóval: Kívánom, hogy így legyen!

  136. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: dehogynem kértél segélyt, már elmagyaráztam, hogy a szociális bérlakás, az SEGÉLY. Folyamatosan ezt kéred. Azonkívül nem dolgozhatsz olyan sokat, hiszen állandóan ide írogatsz. Internetre is jut még pénzed, szóval nem állsz te olyan rosszul. Vannak sokkal inkább rászorulók.

  137. egyszerü pályázó szerint:

    Köszönöm donquijote!Most már jobban vagyok.Kicsit.I won’t feed this troll any more!!

  138. egyszerü pályázó szerint:

    Köszönöm kiscsillagnak és mindenkinek

  139. anticsóka szerint:

    csepeli, te se rokkansz bele a munkába, ha abból indulunk ki, hogy éjjel-nappal, mint a vércse, lesed, hogy mikor és kibe vághatod bele azt az ocsmány csőrödet. szinte minden blogbejegyzésnél te vagy a legelső, aki hepciáskodik. Vagy többműszakos biztonsági őr vagy, aki netezéssel tölti az idejét?

    Miért nem röpködsz te is a csip-en?
    Itt te még normális, emberi hangon nem szólítottál meg senkit, a te fajtád oda való!

  140. Vica szerint:

    Kedves csepeli!
    Netán Te lennél a lakásosztály vezetője, netán az önkormányzat jegyzője, esetleg maga, a nagyhatalmú polgármester, hogy így eldöntöd, ki kaphat és ki nem önkormányzati bérlakást?

    Ó, te kedves kis “nagyhatalmú sündisznócska” azt hiszed, maradhatsz az új kormány alatt is, vagy már úgy megszedted magad, és az egyéb pozícióidból olyan jól megélsz, hogy ez már nem oszt, nem szoroz Neked?

    Olyan érzésem van Veled kapcsolatban, mint amikor meglát az ember pl. egy nagyon csúnya kiskutyát, amiben egyszercsak elkezd gyönyörködni, mert annyira ronda, hogy már szép.
    Te egyszerűen felszabadítod egyesekben az indulatokat, jól kidühöngik magukat, és megkönnyebbülnek. Látod, minden igyekezeted ellenére mégis jót teszel. 🙂

  141. zed szerint:

    Kedves egyszerü pályázó! Ha jól veszem ki a válaszodból, a pályázás során idáig egyszer sikerült eljutnod a végső rostáig, azaz a sorsolásos kiválasztásig. Ezt a sorsolásos eljárást egyébként magam is igazságtalannak tartom, már csak azért is, mert nincsen jogilag szabályozva a “nyereményjáték”.
    Megértem az elkeseredettségedet és a jogos felháborodásodat, azonban úgy vélem, hogy elsődlegesen nem az önkormányzat ill. a Csevak Zrt. felső vezetőit terheli a felelősség az eddigi sikertelenségedeiért. Sajnos számos honfitársunk van, akik ténylegesen nem rászorulók, azonban mindkét markukat tartják az állam/önkormányzat felé, és attól sem riadnak vissza, hogy büntetőjogi felelősségük tudatában valótlan adatokat közöljenek a szociális helyzetükre vonatkozóan. Ezeket a pályázókat elég nehéz kiszűrni bármiféle jogszabályi szigorítással. Bizonyára vannak olyan esetek is, amelyeknél valamilyen formában szerepet játszik a korrupció, de nem gondolom, hogy a szálak elérnének a Csevak Zrt. vezérigazgatójáig vagy a SzLEB tagjaihoz. Készséggel elismerem, hogy becsületes úton nagyon nehéz szociális bérlakáshoz hozzájutni, mivel sajnos sokan csalnak a pályázatokon. Ettől függetlenül szorítok, hogy mielőbb megoldódjon a lakásproblémád!

  142. kispajtás szerint:

    zed:

    Ideje volt beismerned, ami idáig is tudott volt.
    Ezt írod: “Készséggel elismerem, hogy becsületes úton nagyon nehéz szociális bérlakáshoz hozzájutni, mivel sajnos sokan csalnak a pályázatokon.”

    Hová kell benyújtani a pályázatokat? A Csevak-hoz!
    Akkor hol is zajlik a csalás, a korrupció? A Csevak-nál!

    Ha most miska72 azt írja, hogy ez egy bűnszervezet, egyetértek!

  143. Vica szerint:

    Kedves kispajtás!
    Lehet, hogy én értettem félre zed írását, de úgy értelmeztem, a pályázók hamis adatokat közölnek büntetőjogi felelősségük tudatában is azért, hogy önkormányzati bérlakáshoz jussanak, s ezeket a tisztességtelen pályázókat nem tudják kiszűrni…
    Hogy hoztad ki ebből azt, hogy a CSEVAK-nál csalás, korrupció zajlik???…

  144. Manitu szerint:

    Csepel tipikus szocialista önkormányzat. Itt 16 éve garázdálkodnak, itt már nincs uszoda, nincs kórház, a választások idejéig még döglődik a mozi. A sportélet Belize szigeteki offshore cég kezében van, a helyi vagyonkezelő a helyi MSZP mutyivilágának központja.

    Le kell őket váltani, aztán a még meglévő bizonyítékokkal bemenni a rendőrségre feljelentést tenni. Csak attól félek, hogy igazak a pletykák arról, hogy a Csevakban január óta egy háromfős csapat “fésüli át” a dokumentumokat, és újabban a Gulyás Gábor is oda jár. Ez nem jó ómen.

  145. kispajtás szerint:

    Vica:
    Nem kellett ahhoz zed írása. A pályázati anyagok kezelése a Csevak-nál a lakásbizottság elé terjesztése előtt eléggé megkérdőjelezhető, sőt…!!! – mint már erre korábban utaltam is.
    Nem robbant volna bombaként a volt rendőrkapitány lakásügye, ha minden a törvényesség szerint és nem az “uram-bátyám” viszony és kölcsönös baráti szivességek alapján zajlott volna. A sztori innen indult és érthető a lakásra várók felháborodása, nem utolsó sorban a tórvénytisztelő és jogkövető tisztességes csepeli polgároké is! Nem győzöm hangoztatni, hogy párttól és felekezettől függetlenül!

  146. egyszerü pályázó szerint:

    Kedves zed!Azokat terheli a felelősség akik a pályázati szabályzatokat eldöntik és jóváhaggyák át nem gondolva,hozzá nem értő módon!(vagy direkt kiskapukat hagyva).Márpedig ha jól tudom a SzLEB a kidolgozó,a polgármester az aláiró,a Csevak meg rostál úgy ahogy akar.Ezt azért tuddják megtenni büntettlenül mert a kerület népességéhez viszonyitva elenyésző százalékban vagyunk azok akik rászorultak:kb 80000 fős lakosból,200- 300 jelentkező vesz részt a pályázaton, és közülük többnyire képzettlen,igénytelen életvitelü,vagy a mély szegénység “fátyla”alól megszólalni nem merő,-ergo a feljelentés veszélyét magában nem hordozó kis csoport.Nekem sikerült a saját erőmből felkapaszkodni annyira hogy internet hozzáférésem legyen(ez is mobil)mert fontosnak tartom hogy akinek és ahol csak tudom elmondjam mennyire igazságtalannak tartjuk azt hogy megfosztanak minket(és itt csak és kizázólag azok akik becsületesen,dolgozva tartják el magukat,de nem jutnak egyről a kettőre) és a gyerekeinket egy alapvető jogtól:a lakhatáshoz való jog

  147. Vica szerint:

    Zed írásából ollóztam:

    “…a pályázás során idáig egyszer sikerült eljutnod a végső rostáig, azaz a sorsolásos kiválasztásig. Ezt a sorsolásos eljárást egyébként magam is igazságtalannak tartom, már csak azért is, mert nincsen jogilag szabályozva a “nyereményjáték”. ”

    Mindezidáig nem tudtam, hogy nyereménysorsolással választják ki a bérlőket… Mivel nem ellenőrzik a pályázók által megadott adatok valódiságát, és egyébként is viccnek tartom ezt a módszert, ez teljesen nevetséges.
    Maradjunk mégis annál, hogy ez van.

    A kérdéseim a következők:
    – A sorsolások helyét és idejét lehet-e tudni?
    – Kik vesznek részt a sorsoláson?
    – Ki ügyel a sorsolás tisztaságára?
    – Jelen van közjegyző?
    – Van sorsolási bizottság?
    – Ki a bizottság elnöke?
    – Nyilvános a sorsolás?
    – …Tényleg van sorsolás…?

  148. zed szerint:

    Íme a rendelet, Vicu:
    http://www.budapest21.hu/portal/server.pt/gateway/PTARGS_0_0_1755_0_0_43/http;/PORTAL03;7087/publishedcontent/publish/adatkorok/k%25C3%25A9pvisel%25C5%2591_test%25C3%25BCleti_adatt%25C3%25A1r/rendeletek/portlet_folder/vagyonnal_kapcsolatos_rendeletek/2006_07_1.pdf

    9. §
    (3) A pályázatok rangsorolásához szükséges pontrendszert a kezelő dolgozza ki.
    (4) A pontrendszer alapján az egyes pályázatok pontozásáról, a javasolt sorrendről kezelő javaslatot készít a Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság felé, amelyről a bizottság dönt. A döntésről a Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság elnöke értesíti a kezelőt.
    (5) Pontegyenlőség esetén a Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság sorsolással választja ki azt a pályázót, akinek a bérleti szerződés megkötésére ajánlatot kell tenni.

  149. kispajtás szerint:

    zed:
    Ugye azért azt te is tudod, hogy voltak-vannak prioritást élvezők, akiknek még súgnak is, hogy sikeres legyen a pályázatuk.
    Az állításom megalapozott, de nem blogtéma… máshova tartozik.

  150. egyszerü pályázó szerint:

    Kedves Vica,ez nem vicces,ez TRAGÉDIA!És ebben benne van mindkét párt!Ezért is maradok független,illetve meg van az aktuális véleményem,annak alapján szavaztam.Tissztességes hozzáértő ,tapasztalt szakemberekre van szükség ezen a területen is,és nem párt tagokra meg zöldfülü elnökökre.Egyébbként a tiz év alatt 3db Csevak ügyvezetö igazgatót,és 2db lakásügyi bizottság elnököt ismertem meg személyesen.Egytöl egyig meghozták a maguk döntéseit,de érdemlegeset nem tapasztaltam,sőt egyre rosszabb lett!Ha sorbanállás lett volna első perctől,rég rendeződött volna sorsunk.De még ráadásúl azt is kitalálta valamelyik nagyon nagyon okos az utóbbi években hogy minden pályázat kirásnál egyenlő eséllyel indúl a régi és az új pályázó,hát mit mondjak,nem hogy közelebb-egyre messzebb kerültünk a megoldástól.Szeretnék egyszer annak a szemébe nézni!

  151. zed szerint:

    Ábel Attila ezt nyilatkozta:
    “… egy hajléktalanná vált, három gyerekes, egyedülálló édesanyának szociális ágazatban dolgozó szakemberek hadával, öt hónapos levelezés és telefonálgatás után sem sikerült még egy fél évre sem krízislakást szerezni, pedig a gyerekek közül kettőnek is folyamatosan romlott az egészségi állapota.”
    Tényleg ennyire rossz a lakáshelyzet Csepelen? Akkor itt nagy baj van!

  152. kispajtás szerint:

    Bizony zed, itt nagy baj van!
    Ezen kell változtatni!

  153. csepeli szerint:

    Vica: Mi lenne, ha nem folyamatosan az én személyemmel foglalkoznál? Kurvára semmi közöd hozzá, hogy én hol, mit dolgozom, meg hogy miből, hogyan élek! Törődj a magad dolgával, ostoba liba!

  154. Pabar Lajos szerint:

    Üdvözletem az összes hozzászólónak!
    Kedves Zed!
    Úgy látom, hogy reménytelen eset vagy.
    A ma 08:08-kor beírt hozzászólásodba azt állítod, hogy “Amennyiben Németh Szilárd nem képviselői minőségében jár el, az adatigényléssel járó költségeket viselnie kell, ehhez meghatározott formanyomtatványt szükséges kitöltenie”.
    Az állításod azért sántít, mert Te magad is idézed, hogy az Avtv. 20. § (3) bekezdést amely szerint az adatokat tartalmazó a másolat készítéséért felmerült költségtérítés összegét “az igénylő kérésére előre közölni kell.”
    A magyarázkodásod azért elfogadhatatlan, mert ha Németh Szilárd nem kérte, hogy az előre közöljék összeget, akkor semmilyen címen nem követelhető tőle semmiféle nyomtatvány kitöltése.
    Ebből következik, hogy minden alapot nélkülöz a B.-Sz.T. leveléből citált idézetre vonatkozó megállapításod is.

    Azt elismered, hogy “Igen, bárki igényt nyújthat be közérdekű adatok megismerésével kapcsolatban”, de azt állítod, hogy “egyes esetekben máshova kell benyújtania az igényét egy képviselőnek, és máshova egy magánembernek”. Ezzel az állításoddal a tájékozatlanok előtt okosnak láttatod magad, de tájékozottak előtt butának, vagy hazugnak tűnsz, mert a “bárki” névmással behatárolt körből a képviselők sem zárhatók ki. Aki viszont mégis kizárja őket az törvénytelenül jár el.

    Részemről a vitát azzal zárom le, hogy elnézést kérek Öntől kedves Zed (Szenteczky János vezérigazgató úr) azért, hogy azt követően is tegeztem, miután rájöttem, hogy kivel vitatkozom. Ez nem fordult volna elő, ha Ön is vállalná a személyazonosságát és a saját nevén levelezne.

  155. Vica szerint:

    Kedves zed!

    Hát végigrágtam… Úgy érzem az eddigi írásaid alapján, hogy józan gondolkodású, a témában jártas, értelmes, sőt inteligens ember vagy, valószínűleg olyan pozícióban, hogy képes lennél, sőt! szándékodban áll segíteni a rászorulónak. Mindezek után, csekélyke jogi ismereteim és mindenféle hatalom hiányban talán nevetségesnek tűnik, hogy segíteni szeretnék, de próbáltam megoldást találni a rendelet alapján a mi egyszerü pályázónk problémájára. Úgy érzem azonban, nincs más lehetősége, mint a szociális bérlakás igénylése (még akkor is, ha ez csepelinek szúrja a szemét), ugyanis (ha jól értettem a rendeletet) az abban leírtak alapján Ők nem rendelkeznek akkora egy főre jutó jövedelemmel, amit egy piaci bérű lakás pályázatánál elvárnak. Egyébként – ha jól emlékszem – mintha azt írta volna egyszerű pályázó, hogy közalkalmazott, esetleg köztisztviselőként dolgozik. Erre vonatkozóan is olvastam pozitív elbírálására lehetőséget adó részt a rendeletben.

    Kérdéseim közül pontosan egyre kaptam az általad belinkelt rendeletből választ, mármint hogy kik vesznek részt a sorsolásban, valamint (ami nem volt kérdésem, de jó tudni), hogy ezt egy helyi rendelet szabályozza ezen a módon.

    Szóval ha már sorsolásnak hívják, akkor a sorsolásnak szabályai kellenek, hogy legyenek. Ezekre a szabályokra lettem volna kíváncsi.

    A 2. sz. mellékletben szereplő címeket nem tudtam értelmezni. Ezek esetleg a jelenleg kiutalható lakások listáját tartalmazzák?

    Aztán eszembe jutott, hogy a kedves kapitány úr annó bejelentette a számára megfelelő lakás megüresedését, és igényt nyújtott be rá (ha még jól emlékszem…)
    Megtehetné ugyanezt egyszerű pályázó is, ha megtudja, hogy megüresedett egy számára szobaszámban és komfortfokozatban megfelelő és kiutalható bérlakás?

  156. egyszerü pályázó szerint:

    Tisztelt Pabar Lajos:zed nem Szenteczky.Erre a CsiP-en jöttem rá,amikor Sz.J.-hez szoltam

  157. Vica szerint:

    No ide figyelj “kedves” csepeli!
    Az otromba hangvételed ellenére, amellyel mindenkibe belekötsz, és megpróbálsz megalázni, úgy érzem, finoman és nőiesen próbáltalak rábeszélni arra, hogy a felsőbbrendűségi tudatod ellenére talán kicsalogatok belőled valami emberi érzést. Nyugodtan vedd megtiszteltetésnek, hogy eddig figyelmet szenteltem rád, de úgy érzem, nem voltál méltó erre sem, így ezek után simán levegőnek foglak tekinteni. Ne izgulj, többször nem veszem a fáradtságot, hogy figyelemre méltassalak.

  158. csepeli szerint:

    Pabar Lajos: na te is kiállítottad magadról az unintelligencia-bizonyítványt, amikor leszenteczkyzted zedet! Te meg biztosan Napóleon vagy!

    Egyébként meg amit nem vagy képes megérteni: ha valaki adatot kér, nem mindegy, hogy azt egyszerű állampolgári minőségében teszi, vagy képviselői minőségében teszi. Utóbbira külön jogszabályok vonatkoznak!

    Az Avtv. sehol nem ír iratbetekintésről egy árva kukkot sem! Másolatot lehet kérni dokumentumokról, olyan nincs, hogy “iratbetekintés”!

  159. Pabar Lajos szerint:

    Csepeli!
    Nem ereszkedem le a Te színvonaladra, ezért veled nem vitatkozom.

  160. egyszerü pályázó szerint:

    Kedves Vica!csepeli egy troll,nem szabad vele még jóindulatuan sem foglalkozni(donquijote,ma 14:41) Egyébbként 2000-ben bejelentettem a Csevaknál egy komfort nélküli szerény lakást ami évek óta üresen állt,a szomszédok aláirásával igazoltam a tényt,kértem hogy utalják ki számunkra de azt mondták hogy csak pályázaton keresztül lehetséges.Rá egy évre kiutalták pályázaton kivül egy másik családnak.2004-ben ugyan abban az udvarban elhalálozás miatt megüresedett egy ugyanolyan lakás,kérvényeztem újra de Ábel Attila azt irta a válaszlevélben hogy a lakás nem a Csevakhoz tartozik hanem a Föv. Önk .-hoz,ezért nem addhattják,a lakásba beköltözött őnkényesen egy család,három évig ott éltek ingyen és bérmentve,a kutya sem nézett rájuk.Nem tudom hogy mi lett utána a lakással,elköltöztünk abbol az udvarból egy másik albérletbe.A lényeg hogy hiába jelentek be megüresedett lakást,azt csak úgy nem utalják ki,legalábbis számunkra.Egyébbként közalkallmazotti állásban dolgozom.Köszönöm hogy Te is próbálsz segiteni.

  161. csepeli szerint:

    Pabar Lajos: miért, te azt gondolod, hogy te színvonalat képviselsz? Nem leereszkedned, hanem fölemelkedned kéne a színvonalamra, de mindegy! Téged addig lehetett komolyan venni, amíg le nem szenteczkyzted zedet. Miután ezt megtetted, mindenki tudja, hogy csak bohóckodni jöttél ide.

  162. csepeli szerint:

    egyszerü pályázó: te tényleg úgy képzeled, hogy az üres lakásokat be kell jelenteni, mert egyébként nem tudja a gazdájuk, hogy üresek? És hol jelented be, a talált tárgyak osztályán? Rettentő naiv lélek lehetsz! Elképzellek, hogy járod az utcákat, nézed, melyik lakás üres, és ha találsz egyet, szólsz az önkormányzatnak, hogy “hahó! találtam egy üres lakást, mi lenne, ha beköltöznék? nekem ez pont jó lenne! na?” :DD

  163. zed szerint:

    Kedves Pabar Lajos!
    Azt a feltételezést, hogy szerény személyem azonos Szenteczky Jánossal sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánom. 😀
    A Csevak Zrt. ügyfélszolgálatán történő közérdekű adatigénylés szolgáltatásnak minősül, amelyet előre meg kell rendelni, és ami bizonyos költséggel is jár. Ehhez adatigénylő formanyomtatványt szükséges kitölteni, amely a számlázás alapjául is szolgál. Hogy miért ez az eljárási rend? Ha történetesen valaki egyszerre kikér mondjuk 50 db. szerződést, amelyek személyes adatokat is tartalmaznak, az ügyintézőnek először le kell fénymásolnia a kért iratokat, majd minden oldalt át kell néznie és ki kell satíroznia belőle a személyes adatokat. Mindez időbe telik, különösen akkor, ha az ügyintézőnek emellett egyéb munkája is van. Teccikérteni?
    A többit csepeli megválaszolta, a képviselők jogállása eltér a mezei állampolgárokétól.

  164. zed szerint:

    Kedves Vica!
    Igen, én ilyen vagyok, amilyennek leírtál. Azért némi hízelgést is elvártam volna! 🙂
    A sorsolás sajátos módon történik, mivel nincsen szabályozva a menete.
    A 2. számú mellékletben felsorolt címeken található szociális bérlakások lakbére 10%-kal alacsonyabb.
    Ha megüresedik egy szociális lakás, elvileg pályázatot kell rá kiírni. Mint említettem, úgy gondolom, vannak, akik nem megérdemelten jutottak lakásbérlethez. Szerintem az önkormányzatnak átfogó ellenőrizést kellene végeznie a lakásállományban, hogy kiszűrje azokat a bérlőket, akik nem életvitelszerűen használják a bérleményüket, esetleg jogellenesen albérlőknek adják ki. Mindjárt lenne üresedés! A gond az, hogy ez kapacitásigényes feladat.

  165. kispajtás szerint:

    admin:
    Lassan ki lehet javítani a cégtáblát “csepeli.zed.info”-ra!
    Ha már egy blogbejegyzés hozzászólásai rég nem a címben szereplő témáról szólnak, korábban is megtettétek, hogy bezártátok.
    Úgy gondolom, hogy nem azért tartjátok fenn ezt a felületet, hogy két mániákus alak itt élhesse ki a személyiségzavarát és a politikai perverzióit..
    A köz problémáira, a megoldásokra, az életünk és a környezetünk jobbítására fogékony csepeli polgárokból sokan vagyunk, akik kultúrált hangnemű, építő jellegű hozzászólásaikkal kifejezik azt az igényt, amire ezt a blogot létrehoztátok.
    Üdv,
    kispajtás

  166. zed_fan szerint:

    Na figyelj…
    Nemcsak az Általad leírt módon lehet visszaszerezni bérlakásokat,hanem úgy is, hogy a jogalap nélkül – csalárd módon- megszerzetteket is vissza kell szerezni.
    Neked mondjam mi az a jog?

  167. Manitu szerint:

    Csepeli és Zed a vesztüket érzik. Már nem tudják megakadályozni, hogy kiderüljön az igazság. Talán még egyszer-kétszer visszautasíthatják a különböző dokumentumokért érkező fideszeseket, de már az sem segít.

    Ők már tudják, hogy ez a vég kezdete.

    Hamarosan lesz valaki, aki az MSZP-ben veti fel Szenteczky felelősségét, vállalhatatlanságát. Ez a törvényszerű, hiszen kevés a hely a pártban, most úgy tűnik nagy baj lesz. Azt mondja majd az a valaki, hogy azonnal polgármester-jelöltet kell váltani, különben ősszel nem győzhet az MSZP, és minden elvész.

    És közben derülnek majd ki újabb ügyek. A Fidesz az egyik oldalon, Szenteczky belső ellenzéke a másik oldalon fűrészeli a vállalhatatlan mutyielvtársi munkaközösséget. Hiába kaphattak akár nagyon sokan is mutyilakást az elmúlt 16 évben, ez sem fog már segíteni Szenteczkyn. A saját elvtársai fogják először elgáncsolni, levenni a polgármester-jelöltségről.

    És az még mindig csak a kezdet lesz kedves Zed, és kedves Csepeli. Utána jön majd az igazi műsor. Szenteczky kapaszkodni fog a vezérigazgatói székbe, de már lesz egy újabb szoci, akinek odaadnák, egyre csak jön az őszi választás időpontja, de már talán akkor a rendőrség is naponta fog a Csevak kapuján belépni. Nem lesz elég a fonom kávé, amivel a nyomozókat reggelente megkínálják. Nem kávét inni mennek majd.

  168. Vica szerint:

    Kedves kispajtás!
    Szeretnék elnézést kérni Tőled, hogy időnként el-eltereltem az eredeti témát. Az egyik okra ígérem, többször nem kerül sor, a másik pedig segítő szándékkal történt az egyik fórumozó javára.

    A cikk szövegét és a válaszokat végigolvastam folyamatában, s úgy érzem, hogy a válaszokat teljesen korrektül megkaptátok.

    Nem értem, miért zavar Téged az, hogy egy MSZP-sről kiderül, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezik, kultúrált stílusban ír, segítőkész, és tisztességes. Szerintem sajnos a Csepeli MSZP-ben ez a típus erősen kisebbségben van, egyébként nem ott állna Csepel, ahol most…
    Tehát nem kell semmitől tartanod, egy fecske nem csinál nyarat.

  169. Vica szerint:

    Kedves Zed!

    Tudom, hogy nem rendelkezem megfelelő jogszabályi ismerettel, ugyanis nem vagyok és sohasem voltam sem önkormányzati, sem CSEVAK-os alkalmazott, sem képviselő, azért talán lehet olyan ötletem, ami nem ütközik semmiféle törvénybe, ill. helyi rendeletbe (utóbbi talán módosítható is).

    Szóval lenne egy javaslatom:
    Ha valaki kibérel egy lakást, veszi a fáradtságot, s utána néz, hogy az magántulajdonban van-e, esetleg önkormányzati bérlemény, utóbbi esetben pedig jelentkezik a Polgármesteri Hivatalban, mint bérlő, akkor – amennyiben megfelel az illető a szociális bérlakás bérlői feltételeinek – az Önkormányzat visszavenné az eredeti bérlőtől a lakást, és bérbe adná azt a valódi, lakást használó bérlőnek. Ha nem felel meg a feltételeknek, akkor piaci alapon vehetné bérbe az eredeti bérlővel kötött feltételek szerint.
    Úgy érzem, ez nem kerülne semmibe az államnak, s kicsit helyére tehetné a dolgokat. Talán lenne még néhány állampolgár, aki csekély díjazás ellenében a bérbeadás után néhány hónappal végigjárná az Önkormányzat által kiadott lakásokat. A bérlő, amennyiben nem használja rendeltetésszerűen a bérleményét, bukja a kaucióját, esetleg jól meg is lehetne még büntetni, amiből talán fizetni lehetne az ellenőröket…

  170. Vica szerint:

    Piszkosul hamar véget lehetne vetni ennek a – szerintem már értelmetlen – vitának.

    Fogjátok már végre magatokat, és menjetek be a CSEVAK-hoz az iratok másolataiért! Akkor meglátjátok, hogy megkapjátok-e. Ha nem, lehet lázadozni, ha pedig igen, akkor már továbbléptünk végre.

  171. Manitu szerint:

    Vica, te tényleg nem érted?

    Azokkal beszélgetsz, akik a mutyit csinálják. Nekik az az érdekük, hogy a rendszer soha ne legyen jó, mindig legyenek kiskapuk. Az ő hatalmuk ebből ered.

  172. Vica szerint:

    Kedves Manitu!

    Nem tudod elképzelni, hogy lehet közöttük rendes ember is? Nem tudom elhinni, hogy az egyik oldalon csupa angyalok, a másikon csupa elvetemült gazemberek ülnének. (Tény, hogy sajnos sok vann belőle közöttük…)

  173. Vica szerint:

    Egyébként ma van félfogadás a CSEVAK-nál, de (ha jól értettem) már régóta glédában állva várnak Titeket, hogy odaadhassák a papírokat. Menjetek már be érte!

  174. Manitu szerint:

    Vica, azok között rendes ember, akik a mutyit csinálták? Szerintem nincs.

    Itt az önkormányzati vagyon áron aluli privatizálásáról beszélünk. Egy-két millióért felújítanak egy lakást, amit szociális bérlakásként bérbe adnak fél évre, aztán hárommillióért eladják, miközben ennek több mint dupláját éri.

    Szerinted mennyi ilyen lehetett az elmúlt 16 évben vagy akár csak az elmúlt nyolc évben, amikor elhitték, hogy nekik mindent szabad?

  175. Vica szerint:

    Egyetértek abban, hogy erkölcstelen volt ez az eset, s biztosan nem egyedi, épp ezért, hogy kiderüljön az igazság, be kellene menni a papírokért. Ha többet is szeretnétek megnézni, hát kérjetek ki többet. Ha az adatvédelmi törvényben előírtak szerint adhatják ki azokat, akkor be kell látni, hogy az a kéréstől számítva néhány nap csúszással lesz kiadható.

  176. zed szerint:

    Manitu! Tudod, a SzLEB-nek fideszes tagjai is vannak. H1N1-ügyben sikerült több határozatot elfogadtatniuk a bizottsággal az intézkedések költségeinek fedezetét is megjelölve. Szociális bérlakások ügyében, a rászorulók helyzetének javítása érdekében idáig nem igazán hallottam a kiabálásukat, vagy csak rosszul füleltem? Pedig állítólag nagy a baj, hiszen Ábel Attila azt mondta, hogy egy hajléktalanná vált háromgyerekes egyedülálló édesanyát öt hónap utánajárást követően sem sikerült elhelyezni. Hogy nem szakad le az oldal tetejéről a Csepel.info cégtábla! Ábel úr sürgősen vegye az irányt a Csevak felé az általa megkért iratokért! Vajon a fizetésüket is ilyen reakcióidővel szokták felvenni a fideszes képviselők?!

  177. Vica szerint:

    Nyilvánossá kell tenni a hivatalos adatokat!

    Eszembe jut erről a cikkről, és a hozzáállásotokról egy vicc. Ha nem értetek egyet vele, nyugodtan töröljétek. 🙂

    A nyuszikának szüksége lenne egy ásóra, elindul hát a kis vakondhoz, hogy kölcsönkérjen tőle egyet. A nyuszika viszont út közben gondolkozik:
    – Fölöslegesen megyek. A kis vakond olyan irígy és rosszindulatú, biztosan nem adja kölcsön az ásóját…
    Tovább sétál a nyuszika, s egyre jobban hergeli magát:
    – Elmegyek megalázkodni ahhoz az irígy kis vakondhoz? Úgyse adja ide az ásóját.
    Végül odaért nyuszika a kis vakond lakásához. Mérgesen veri az ajtót.
    A kis vakond kinyitja az ajtót:
    – Szia nyuszika! Mi járatban vagy, segíthetek valamiben?
    Mire a nyuszika:
    – Te rohadt szemét kis vakond! Kend a hajadra az ásódat!!!

  178. Manitu szerint:

    Mi van zed, be vagy tojva?

    Be is lehetsz. Ha jól hallom valóban szociális bérlakásként bérelte a Császár a lakást. Nem mintha meglepő volna, hogy még itt is hazudtok, hiszen mást nem is csináltok.

  179. csepeli szerint:

    Manitu, ne hazudozz itt össze-vissza! Szégyelld magad!

  180. Gigi szerint:

    Vica, telitalálat megint! 🙂
    (Bár én durvább kifejezéssel ismertem a poént, de nyomdafestékre szépítve is o.k.!)

  181. zed szerint:

    Manitu!
    Ha szerinted ez így van, vedd rá a fideszes képviselőket, hogy végre menjenek be a Csevak irodájába megtekinteni az általuk megkért iratokat! Németh Szilárdot kísérik a bíróságra, ma azért nem érnek rá?

  182. Öreg halász szerint:

    Nyugi Zed, a Fidesznél vannak az iratok. Érik a mutyi gyümölcse.

Itt lehet hozzászólni !