Semmelweis-nap alkalmából polgármesteri elismerésben részesült Holl Lászlóné, Ildikó titkárságvezető

Csepel.hu

Ildikó 1984. szeptember 1-én kezdte meg munkáját a Csepeli Kórházban, mint adminisztrátor és titkárnő. A Szakorvosi Rendelőben 1995. óta dolgozik. Munkája túlmutat a titkársági feladatok elvégzésén, hiszen jól ismeri a kerület minden orvosát és az egészségügyben dolgozó munkatársakat.

Kivételes türelme és diplomáciai érzéke nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az intézmény működése hatékony és harmonikus legyen.

„Pesterzsébeten a Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskolában tanultam. Ez egy jó hírű, erős iskola volt, sorban álltak a munkáltatók a végzős diákokért. Rám a harmadik évfolyam után egy külkereskedelmi vállalatnál vártak. Az osztályfőnököm azonban jelezte, hogy a Csepeli Kórház főigazgatóságán egy ilyen végzettségű munkavállalót keresnek. Az akkori főigazgató felesége is tanárnő volt az iskolánkban. Kérte, hogy csöngessek be hozzájuk, ha arra járok. Éppen strandolásból tartottam haza a barátnőmmel, udvariasságból eleget tettem a kérésnek. A tanárnő jelezte, hogy jó lenne, ha azonnal be tudnék menni a kórházba. Mivel nem éppen állásinterjúra készültem, ezért sortban, fapapucsban jelentem meg, sőt az ezt megelőző Duna-parti gyaloglás eredményeként még a lábam is koszos volt. De ettől még alkalmaztak, azóta is itt vagyok. Furcsa volt, hogy az egészségügybe kerültem, de beleszerettem ebbe a világba. Mindig ragaszkodtak hozzám a főnökeim, megbecsültek, a kollégáimmal jó a kapcsolatom. Nagyon megtisztelő a díj, nagyon örülök, jóleső érzés, hogy elismerik a munkámat.”

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !