Csepel.hu
Szabadidő és sportközpontot neveztek el a háromszoros olimpikon és Európa-bajnok Papp Margit ötpróbázóról a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ormosbányán.
A Csepelen élő legendás sportoló szüleivel és három testvérével gyerekként költözött a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Porcsalmáról Ormosbányára 1957-ben, ahol kislányként sportolni kezdett. Csepelre 1966-ban került, ahol végig a Csepel SC színeiben versenyzett.
A Papp Margit nevét viselő sportközpontot mintegy háromszáz millió forintos uniós forrásból újították fel. A létesítményben rendkívül szerteágazó munkát végeztek el, ami jelentős mértékben javítja a nem egészen kétezer lakosú Ormosbánya és a szomszédos településeken élők minőségi sportolási lehetőségeit. Megújult a futballpálya és a futópálya, készült egy kosárlabdapálya és egy csökkentett méretű kézilabda küzdőtér is. A meglévő helyiségekből új fitnesz- és edzőtermet alakítottak ki. Épült egy kültéri pihenő, ahol főzőhelyet és ülőpadokat is elhelyeztek, a gyermekeket pedig új játszótér várja. A nem beépített területeken fákat, örökzöldeket, díszcserjéket ültettek, a környéket füvesítették.
Papp Margit lapunk érdeklődésünkre ezt mondta: „Nem akartam kiváltságot, hogy rólam nevezzenek el egy létesítményt, mert az emberek egy része irigy. Az ott élők viszont mindig szeretettel fogadnak, amikor falunapokon meglátogatom őket, és találkozom az egykori osztálytársaimmal. Ormosbányán korábban nem létezett sportközpont. Örülök, hogy most van, s úgy érzem, az egész családom, különösen a meghurcolt édesapám megbecsülése, hogy a nevemet viseli a létesítmény.”
Cs. A.