Itt van a teljes igazság a pihenőpark ügyében

Hetek óta folyik az álhírterjesztés a csepeli önkormányzat által a Kis-Duna-Part mellé megálmodott pihenőpark körül. Miközben Németh Szilárdék és baloldal Borbély Lénárdot tették felelőssé a leállt fejlesztés miatt, a megszerzett iratok szerint a „bűnöst” egészen máshol kell keresni. Bizonyító erejű papírokat mutatunk, miként bánt a közpénzzel és hogyan hajthatta saját malmára a vizet a projektért egyszemélyben felelős Sárosi Tibor, a rezsibiztos legújabb embere, a Csepeli Városgazda volt munkatársa, aki minden értelemben megkapta a fizetségét. Sárosi legutóbb egy Fideszes csepeli hírportálnak adott interjút, csak néhány fontos dolgot elfelejtett elmondani. Megtudtuk azt is, hogy a pihenőpark ügyében a csepeli önkormányzat feljelentést tervez.

Mielőtt belevágnánk a történetbe, egy megjegyzés: a sztori kapcsán óhatatlanul eszünkbe jut, hogyan próbálta annak idején Németh Szilárd a strand felújítását, a Napközis Tábor megépülését és a Csillagtelepi városrehabilitációt ellehetetleníteni. Elég hosszú a történet, nem is írjuk le, mindenesetre a mostani helyzet kísértetiesen hasonló az akkori eseményekhez. A célok itt sem változtak, ez pedig nem más, mint a polgármester megbuktatása – bármi áron. Ehhez viszont elvtelen szövetségesek kellenek. Ahhoz viszont, hogy megértsük a történetet és megismerjük a teljes igazságot, vissza kell mennünk az időben.

Újabb beruházás a családoknak

A csepeli önkormányzat 2022 tavaszán határozta el, hogy 2023 nyarára teljesen megújítja a csepeli Kis-Duna Ligetnél található, korábban elhanyagolt erdős területet. Egy különleges, családi pihenő parkerdő lett volna a terv, színvonalas zöldövezettel. Az önkormányzat Magyarország leghosszabb, közel 1 km hosszan kacskaringózó mezítlábas tanösvényét is szerette volna létrehozni a területen, hogy a csepeli családoknak, gyerekeknek újabb természetközeli kikapcsolódást biztosítsanak a Kis-Duna-parton.

A munkálatok felelőse egyszemélyben Sárosi Tibor, a Csepeli Városgazda Faipari Főosztályának vezetője. Nem kis projektről volt szó, mindenesetre Sárosi vállalta a munkával járó összes feladat elvégzését, a teljes bonyolítást, beleértve a különböző engedélyek beszerzését is. Ezért a projektvezető elsőként személyes egyeztetést folytatott az érintett hatóságokkal, ahol információink szerint részletesen tájékoztatta a hatóságot a tervezett munkálatokról, amivel kapcsolatban pozitív visszajelzést kapott és zöld utat – legalább is erről tájékoztatta a vezetőit. Minden adott volt tehát, hogy kezdjenek a munkákkal, 2023 áprilisában el is indultak a munkagépek. A problémák mindjárt az elején kezdődtek.

A faipari főosztályvezető a kezdetek során jelezte, hogy a mocsaras talaj miatt fel kell tölteni a területet földdel – erről azonban, mint utólag kiderült, a  hatóságokat nem tájékoztatta és a szükséges engedélyeket sem szerezte be. A feltöltésre egyébként azért volt szükség, hogy a területre tervezett épületeket, egyáltalán az embereket elbírja a talaj. De honnal lesz új termőtalaj? Lapunk úgy tudja, a polgármester ekkor jelezte Sárosi Tibornak, nem engedélyezi, hogy más cégektől súlyos milliókért rendeljenek földet az adófizetők pénzéből, mivel az önkormányzat egy szerződés értelmében ingyen tudja biztosítani a szükséges termőtalajt.

Így is lett. A föld megérkezett – de csak azután, hogy a főosztályvezető-projektvezető személyesen, egy másik cégvezető jelenlétében a helyszínen ellenőrizte a föld minőségét, amelyet megfelelőnek talált -, Sárosi Tibor viszont a Németh Szilárdhoz közel álló portálokon megjelent írásokban utólag azt állította, mindkét alkalommal rossz minőségű beton-és tégladarabokat tartalmazott az ezzel megbízott cég által ide szállított talaj. Mindez azért furcsa, mert Sárosi hagyta jóvá a föld szállítását.

Visszatérve, mindezek fényében különösen érdekes és meglepő, hogy Sárosi Tibor, mint a projektért felelős személy, nem emelt kifogást a szállított föld minőségével kapcsolatosan. Az meg már csak hab a tortán, hogy a megfelelő talajállapotot utólag a Pilisi Parkerdő Zrt. is megerősítette. A Zrt. szerepére még visszatérünk, itt legyen elég annyi, hogy az önkormányzathoz juttatott szakvéleményből levonható konklúzió alapján a szétterített anyag a területen akár hagyható lett volna, tekintve, hogy a minták laboratóriumi vizsgálata megállapította: a talajanyag szétterítése inkább pozitív irányba hatott a talajra. A minták a Pilisi Parkerdő Zrt. Bajnai Erdészetének Talajlaboratóriumában kerültek bevizsgálásra.

A hatóság közbelép

De térjünk vissza a történethez. A munkálatok elindulása után néhány héttel ismeretlen bejelentés érkezett, hogy természetkárosítás zajlik a területen. Az ismeretlen bejelentők talán pont azok a fideszes képviselők lehettek, akik a szomszédban egy csepeli vállalkozót is feljelentettek. Az illetékes hatóság vizsgálódni kezdett és megállapította, hogy az egyébként évtizedek óta elhanyagolt és gyakorlatilag használhatatlan területre, ahova hajléktalanok életvitelszerűen beköltöztek, olyan hatósági szabályok vonatkoznak, amely miatt a Pest Vármegyei Kormányhivatal nem engedélyezte, hogy a pihenőpark az eredetileg tervezett formában készüljön el. Hogy miként jutott erre a meglehetősen furcsa megállapításra a hatóság, nem ismeretes, mindenesetre a kormányhivatal kötelezte az önkormányzatot, hogy a csepelieknek szánt új közpark „rönkből készült esőbeállítóit, azok berendezését és az építmények alapját képező murvaszórásos alapot távolítsa el, a talajt lazítsa fel.” A határozat azt is kimondja, hogy a felső mintegy 30 cm-es ráhordott, talajréteget el kell távolítani.

Sáros(i) ügyek mentén

Közben kiderült az is, hogy a volt faipari főosztályvezető saját szakállára két tételben közpénzből, mintegy 7 millió forint értékben szállíttathatott  új földet a pihenőparkhoz. A dolog pikantériája, hogy egy olyan halászteleki cégtől jött a szállítmány, ahol állítólag Sárosi Tibor, mint alvállalkozó dolgozott. Hogy miért volt szükség milliókért új földet rendelni, miközben a korábbi is jó minőségű volt és ráadásul ingyenes, megválaszolhatatlan kérdés.

Ez a halászteleki cég egyébként többször is feltűnik a dokumentumok között. A pihenőpark kapcsán számos munkát kaptak. A vélhetően Sárosi  által beszervezett cég által elvégzett faipari feladatok összértéke jelentős. Felmerül a gyanú, hogy alvállalkozóként ebből kaphatott Sárosi Tibor több mint 9 millió forintot, aki faipari főosztályvezetői beosztása mellett, mint szintén faipari vállalkozó elvállalta a terület bejárataként szolgáló egyedi rönkkapu megépítését. Információink szerint a kapu elkészítését annak ellenére, hogy etikailag megkérdőjelezhető módon feltehetően alvállalkozóként vállalta el, mégis a Városgazda faipari szakembereinek közreműködésével gyárthatta le.  Így az a döbbenetes helyzet fordult elő, hogy a volt faipari főosztályvezető teljesítési igazolást állított ki gyakorlatilag saját maga számára, holott a szerződés nem teljesült, a kapu a mai napig nem lett szerződésszerűen leszállítva. Sőt, a pénzt azelőtt felvehette, hogy a teljesítést leigazolta volna.

A Városgazda, mint munkáltató januárban megvált Sárosi Tibortól, aki mindezek után állítólag Németh Szilárdon keresztül kapott informatikusi állást. De nem csak a volt főosztályvezető kaphatott mentőövet. Portálunk úgy tudja, Sárosi közeli családtagja a közelmúltban – Németh Szilárd segítségével – több milliós fizetéssel járó állami megbízatást nyert el. A szívességnek pedig mindig ára van.

A munkaszerződés felbontásának oka információink szerint az volt, hogy Sárosi nem az első alkalommal vállalt el magánvállalkozóként olyan munkát, ahol az önkormányzati cég eszközeit és alkalmazottait használta a teljesítéshez – tudtuk meg a volt kollégáitól. Legutolsó munkáját Ausztriában vállalhatta el – talán részben az önkormányzat kontójára. Információink szerint azonban ezt a munkát nem tudta már befejezni, mivel a munkaszerződése megszűnésével a beosztottjait sem tudta utasítani.

Mindenesetre a csepeli pihenőpark ügye még nincs lezárva. Az önkormányzat nem ért egyet, de tiszteletben tartja a kormányhivatal határozatát, és garantálta, hogy az eltávolításra került szabadtéri rönkházikók nem vesznek kárba. Azóta ezek átkerültek a Napközis Táborba és a mezítlábas ösvény is ott épül meg. Az erdős rész peremén azonban megmaradhat a gyerekeknek szánt erdei szabadtéri tanterem és nyilvános, vandálbiztos wc-vel bővül a Kis-Duna-part ezen szakasza.

Itt lehet hozzászólni !