Kiakadt az MSZP-s politikus, mert igazat mondtak róla

Csepel.info

Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP politikusát magánokirat-hamisítás, becsületsértés és korrupciós bűncselekmény, konkrétan hűtlen kezelés miatt ítélte el eddig a bíróság. Ám nagyon érzékeny a tényekre. Most azért akadt ki, mert egy civil szervezet jelöltje megemlítette múltjának eme nem túl fényesen csillogó foltjait.

A csepeli MSZP politikusa ezért a Facebookon próbál elégtételt szerezni magának azzal, hogy hazugságnak nevezi a jogerős bírósági ítéleteket. Mi inkább abban segítünk, hogy ne halványuljanak el a tények:

A csepeli baloldal inkább bűnszervezethez hasonlít

A csepeli baloldali politikusoknál “népbetegség” a büntető törvénykönyv kimerítése. Legyen szó gyilkosságról, sikkasztásról, hűtlen kezelésről, pedofíliáról, magánokirat-hamisításról vagy éppen becsületsértésről és rágalmazásról, a csepeli baloldal politikusai már gyakorlott mesterek.

Sokak szerint Szenteczky János az MSZP elnökeként valóságos szocialista maffiát működtetett

Aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás miatt ítélték el jogerősen Szenteczky Jánost, a csepeli MSZP korábbi elnökét. Szenteczky ellen korrupciós bűncselekmény miatt tart jelenleg is büntetőper. Főszereplőnk, Takács Krisztián sem marad ki a sorból. Őt becsületsértés mellett magánokirat-hamisítás és hűtlen kezelés miatt ítélték el jogerősen. A politikus korábban azzal is címlapra került, hogy egyik becsületsértési pere után nem fizetett időben, és végrehajtást indítottak ellene.

A csepeli szocialisták között emellett volt pedofil bűnöző és ügyfeleit átverő ügyvéd is. De a leghírhedtebb mind közül Deme Gábor: őt kettős emberölés és sikkasztás miatt ítélték életfogytiglani börtönre. A csepeli szocialisták közül utoljára Csaba Péter került a bűnügyi hírekbe. Ő azt felejtette el, hogy ittasan nem szabad kormány mögé ülni.

A Demokratikus Koalícióba átigazolt Horváth Gyula már finomabb természet. A frakcióvezetőt folytatólagosan elkövetett rágalmazás és folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétsége miatt ítélték el jogerősen, elmarasztalása még egészen friss.

A csepeli baloldali politikusok mindezt a bűncselekmény-cunamit bő egy évtized leforgása alatt érték el, és tucatnyi hűtlen kezelés miatt indított per tart még most is.

Nem zavartatják magukat

Szabó Szabolcsot, az Együtt és az LMP korábbi politikusát, aki a változatosság kedvéért most a Momentum és a Jobbik csepeli országgyűlési képviselő-jelöltje, mindaddig nem zavarta a csepeli baloldali  politikusok bűnözési hajlama, amíg őt támogatták a kampányokban. Csak akkor vált érzékennyé, amikor 2018-ban az MSZP és a DK már nem őt akarta képviselőnek. Rögtön szembesítette korábbi barátait azzal, hogy mennyi bűncselekményt követtek el.

Dukán András, a csepeli Momentum egyfős frakciójának vezetője pedig akkor akadt ki a szocialistákra, amikor a kompenzációs listán Szenteczky Jánost elé helyezték. Ki is lépett emiatt az összefogás keretéből. Ám amikor egy listahellyel előrébb tették, már szent volt a béke, eltűnt a zavaró bűnlajstrom a szeme elől, és onnantól nem csak Szenteczky, de Takács Krisztián bűncselekményei is elfogadhatóvá váltak számára. Azóta is rendre együtt fotózkodik Takáccsal, és talán arra sem emlékszik már, mennyire megvetette egykor a politikusok korrupciós ügyeit.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !