Németh Szilárd Csepel ellen fordult

Csepel.hu

Németh Szilárd új frakciója „turbóellenzékként” mutatkozott be az április 24-i csepeli képviselő-testületi ülésen. Olyan előterjesztéseket sem támogattak, melyek leszavazása fideszes kerületekben nem fordulhat elő. A DK-MSZP-Momentum korábban 18 alkalommal szavazott együtt Németh Szilárd embereivel Csepel vezetésével szemben, de ez a sorozat most „csak” kettővel növekedett. Ezért kezdődhet el a Csepeli Munkásotthon tetőzetének javítása, ezért lesz idén is napközis táboroztatás. Ezért nem épülhetnek magasházak a Kis-Duna-parton, és szintén ezért marad önkormányzati fenntartásban a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat.

A testületi ülés megkezdése előtt Borbély Lénárd, Csepel polgármestere gratulált dr. Busa Gabriella háromszoros kick-box világbajnok, ökölvívó fővárosi kitüntetéséhez. A képviselőtestület ez után vita nélkül fogadta el a rendőrség és a tűzoltóság beszámolóit, a Csepeli Rendőrkapitányság és a védőoltások támogatását. A csepeli rendőrséget évek óta támogatja az önkormányzat, melynek fejében plusz járőrszolgálatot látnak el a kerület problémás környékein. Fővárosi összesítésben Csepelen jónak tekinthető a bűnügyi helyzet, ami az elmúlt évben még javult is. A szavazások során még a kerület településkép-védelméről szóló rendeletnél sem volt probléma.

A Németh Szilárd frakciója először a közterületek rendjéről szóló előterjesztést nem fogadta el. Ezt követően a frakció a nyári napközis táboroztatást sem fogadta el, ami teljes mértékben ellentétben áll a Fidesz országosan és az önkormányzatokban elfogadott családbarát politikájával. Így csak azért mehetnek a csepeli gyermekek idén napközis táborba a Kis-Duna-partjára, mert az előterjesztést a polgármester és az alpolgármesterek mellett Kovács Dávid (független), Tóth Sándor (LMP) képviselők és a DK, a Momentum valamint az MSZP képviselői is elfogadták.

Hasonló jelenet zajlott le a csepeli járóbeteg-szakellátás további működtetésével kapcsolatos döntésénél. Információink szerint pártállásra való tekintet nélkül minden budapesti kerület vezetése ragaszkodik a járóbeteg-ellátás saját kézben maradásához. Csepelen ezt az önkormányzat külön is finanszírozza, ami az orvoshiány miatt fontos. Németh Szilárd frakciója vélhetően lemondott volna az önkormányzati fenntartásáról, az előterjesztéshez ugyan nem szóltak hozzá, de azt egyedül ők nem támogatták.

Még nagyobb vitát váltott ki a Csepeli Munkásotthonról szóló előterjesztés. Korábban a Németh Szilárdot támogató képviselők a DK-MSZP-Momentum politikusaival együtt vették le a napirendről a Munkásotthon felújítását. A helyzet azonban mára halaszthatatlanná vált, az épület ugyanis beázik. Most Bercsik Károly frakcióvezető javasolta ismét az előterjesztés levételét a napirendről, ám az ellenzéki képviselők ezúttal nem voltak ebben partnerek. Ebben szerepet játszhatott, hogy a Munkásotthont képviselő Takács Mónika és Nagy József is kiálltak érveikkel a testület elé. A tetőfelújítást végül 12 igennel szavazták meg. A Németh Szilárdhoz kötődő hat képviselő – vélhetően tiltakozásból – inkább kikapcsolta a szavazógépét, így ők ezt sem támogatták.

A napirend 16. pontja a Csepel építési szabályzatáról szóló rendelet volt, ami megakadályozza, hogy magasépületek épülhessenek a csepeli Kis-Duna parton. A csepeli önkormányzat vezetésének véleménye ebben egyértelmű: elleneznek minden ilyen jellegű építkezést a csepeli Kis-Duna-part Daru dombtól délre fekvő szakaszán, ahol az elmúlt 13 évben a partvonal teljes megújítása történt. Ezt az előterjesztést ismét a Németh Szilárdot támogató képviselők nem szavazták meg. Mint ismert, Németh Szilárd és a csepeli városvezetés közötti viszony azért romlott meg, mert a politikus a Munkásotthon és a Kis-Duna-part egy részének átengedését követelte az alapítványa számára, utóbbi helyen magas épületekkel akarta beépíteni a partot. Ezeket a kerület vezetői visszautasították.

A legnagyobb vita a csepeli gerincútról szóló előterjesztésnél volt. A gerincút tervezése és megépítése a fővárosi önkormányzat feladata. Három szakaszából az elsőt Demszky Gáborék tervezték, és 2012. november 12-én Tarlós István főpolgármester adta át. Tarlós idején döntöttek arról, hogy a gerincút második és harmadik szakaszát egyben építi meg a főváros. Borbély Lénárd polgármester kilobbizott 400 millió forintot is a tervezési munkákra. Ez az út átadását legalább tíz évvel hozta volna előre. Az előkészületi munkák azonban megakadtak 2019-ben, mert az új fővárosi vezetés többször elrontotta a pályázatot, majd kerek perec elutasította, hogy megtervezze a gerincutat. A testületi vita során az ellenzéki pártok megpróbálták a tervezés főváros általi leállítását a kormányra kenni. Az előterjesztést, amely tisztelettel felkéri Karácsony Gergely főpolgármestert a csepeli gerincút előkészítésének folytatására, végül 12 szavazattal fogadták el. A DK, az MSZP és a Momentum politikusai nemmel szavaztak.

A Németh Szilárdot támogató képviselők és a DK-MSZP-Momentum közötti „nagykoalíció” a testületi ülés végére állt össze, amikor két előterjesztést 12 szavazattal utasítottak el. Ezzel húszra emelkedett az olyan esetek száma, amikor együtt próbálták meg a csepeli önkormányzat munkáját leállítani vagy lassítani.

Csepel.hu

14 hozzászólás “Németh Szilárd Csepel ellen fordult” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Ennyire kártékony az ellenzék?

  2. pl szerint:

    Jájj de csodálkozom, nyomorultak…
    Csakxolok, Borbély, Ábel, Morovik, Pákozdi is fideszes. Lehet csodálkozni, és úgy tenni, m aki nem érti…

  3. PáLoS TReND szerint:

    Budaházy Gyuriék szabadok végre!!!
    A köztársasági elnök kegyelemben részesítette őket!
    Nem az ítéletet törölte, de felfüggesztette, így az összes hazafi végre szabad ember!
    Sokat és sokan küzdöttek a magyar patrióták ezért minden látható és nem látható fronton.
    https://www.sandorpalota.hu/hu/sandor-palota-kozlemenye

  4. László szerint:

    Mérlegeltek, osztottak-szoroztak. Nyerünk-e ezzel bármit is? Ezek szerint… Persze az is lehet a béke és a szeretet nagykövet asszonya megszakértette a dolgokat: “Itt írd alá! – Jó rendben…

  5. kerdes szerint:

    Rossz párttag lennék (bármelyik pártról is lenne szó), mert nem érdekelne, hogy az aktuális kis vagy nagy vezetőnek mi az érdeke, hanem a logikus, gazdaságilag, erkölcsileg elfogadható javaslatokat szavaznám meg. Kíváncsi lennék, hogyan szavazott volna itt kormánypárti és nagyapó? Illetve kivel?

  6. PáLoS TReND szerint:

    Tisztelt Honfitársam!

    A hatalom már a vizeinkre, sőt a fúrt és akár nagyapáink által ásott kutakra is rátenné a kezét. A kormány egy globális tervet próbál végrehajtani, amelyet mi megpróbálunk megakadályozni. Erről a tervről (amely új adókat, áremelkedést hozhat) beszélek a legújabb videómban, amelyet szeretettel küldök:

    Üdvözlettel: Toroczkai László
    https://youtu.be/zy-6GWWBr58

  7. László szerint:

    Kormányos és Nagyapó még azt sem döntötte el kihez húzzon. Csendben szemlélik az eseményeket, elemzik a történéseket

  8. Gary Ridgway szerint:

    Azt mondták, hogy holló a hollónak nem…, vagy mégis? 🤣👍

  9. Nagyapó szerint:

    Miután magyar és keresztény vagyok. biztos, hogy a magyarok érdeke szerint a békére szavaznék!
    Miután 76 éve Csepelen élek, mindig Csepel érdeke szerint szavaznék Nem szavaztam volna/nem szavaznám meg:
    – az É-i terület eladását.
    – a Csepel SC eladását..
    – a Munkásotthon privatizálását
    – a Duna part eladását, beépítését!
    Viszont megszavaznám:
    – a bölcsődék, óvodák, iskolák építését, karbantartását,
    – az utak felújítását,
    – – az egészségügy átvételét
    – a Duna part további parkosítását.
    – az É-i terület visszavételét!

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. László szerint:

    Kicsit mellé de egyenes beszéd…👍

  11. Gary Ridgway szerint:

    Fater, nem ezt kérdezték baszdmeg!
    Te képtelen van fidernyák módon 1 bites választ adni? Gondolok itt a sok fasz YouTuberetekre. Csúsztatsz, mint egy retkes kommunista, de hát az vagy. 🤣

  12. Gary Ridgway szerint:

    Nem láttam még sehol:

  13. csaba péter szerint:

    Az senkit nem érdekel hogy valójában mi folyik itt. A fővezér kilövési engedélyt adott a tisztelt vezetésre . És N Sz ezt meg is teszi . Kegyvesztettek lettek, ők tudják miért. Ez a FIDESZ láthatják akinek van szeme . Rosszabbak mint anno a kommunisták voltak .
    Igazi feudalizmust alakítottak ki . És a feudalizmus már csak ilyen . És lám a kártékonyak még hálásak is

Itt lehet hozzászólni !