Továbbra is emelkednek az ingatlanárak Budapesten

Oc.hu

A megváltozott gazdasági környezetben továbbra is az ingatlan az egyik legbiztonságosabb befektetés, ezért döntöttek sokan a vásárlás mellett, a felpörgött kereslet pedig áremelkedéssel járt – írja az Otthoncentrum egy elemzésben. Budapesten az iroda első féléves adatai szerint az átlagos négyzetméterár 882 ezer forint, de Budán az átlagérték már átlépte az egymilliós határt is. Félév alatt 12,5 százalékkal nőttek az árak, de vannak olyan kerületek, ahol ennél markánsan nagyobb az áremelkedés.

Az Otthon Centrum közreműködésével a fővárosban az év első hat hónapjában értékesített ingatlanok átlagos négyzetméterára minden lakástípus és az összes városrész esetében emelkedett – ismertette a cég tanulmányát Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető elmondta, az idei árak alakulását jelentősen befolyásolta a háború és a romló gazdasági környezet. Ennek tudható be, hogy az érdeklődőknek sietős lett a vásárlás, ami fokozta a keresletet, melynek hatására csökkent az értékesítési idő, az eladók pedig a helyzetet kihasználva magasabb áron tudták ingatlanjaikat értékesíteni.

A használt téglalakások négyzetméterára 882 ezer forint volt az idei év első hat hónapjában. A városrészek közül Buda a legdrágább, itt először lépte át az átlagár az egymillió forintot (1,034 millió). Amíg a belvárosban 887 ezer forint a négyzetméterár középértéke, addig a külső pesti kerületekben 700 ezer forint az átlag. Ennek ellenére a legdrágábban az V. kerületben lehetett ingatlan vásárolni 1,15 milliós négyzetméterárral, azonban az élmezőny igen sűrű idén. Az I., a II., a III. és a XIII. kerület alig maradt le, ahol kerekítve 1,1 milliós négyzetméterár a mértékadó. Sőt, a budai oldalon a XI. és XII. kerület sem sokkal olcsóbb, így Buda nagy részén az átlagos négyzetméterár milliós; ettől egyedül a XXII. kerület tér el számottevően, ahol átlagosan 817 ezer forintba kerül egy négyzetméter idén.

A pesti oldal ezzel szemben jóval heterogénebb. Az V. és a XIII. kerület után a VI. kerület a legdrágább, ahol négyzetméterenként átlagosan 870 ezer forintért cseréltek tulajdonost a téglalakások. A legkedvezőbb árral a belváros VIII. kerületében találkozhattak az érdeklődők, az átlag itt 688 ezer forint. A többi kerületben 800 ezer forint körül alakult a fajlagos ár. A külső kerületekben a legdrágább Zugló, átlagosan 786 ezer forinttal, míg a legolcsóbb XX. kerület, ahol 520 ezer forint egy négyzetméter középértéke. A többi kerületben 600-700 ezer forint között alakult a négyzetméterár.

„Az árak átlagosan 12,5 százalékkal magasabbak a 2021. évi átlagnál. Ugyanakkor a kerületek többségében két számjegyű drágulás történt” – összegezte a tavalyi és az idei adatok közti különbséget a szakember. Soóki-Tóth Gábor kiemelte, a kerületek döntő részében 10-20 százalékkal nőttek az árak, de a III. kerületben 26 százalékos az emelkedés, míg a XV. kerületben a tavalyihoz képest 36 százalékkal kellett többet fizetni idén egy téglalakásért.

A panellakások továbbra is legkedvezőbb árfekvésű ingatlanok a fővárosban. A belváros és Buda között minimális különbség alakult ki, az átlagos négyzetméterár 761 és 769 ezer forint, de kicsivel ebben a szegmensben is Buda a drágább. A pesti peremkerületekben olcsóbb egy négyzetméter, az átlagár 642 ezer forint az első hat hónap statisztikái alapján. A XI. kerületben a legdrágább panelt venni (864 ezer forint/négyzetméter), amelyet a XIII. kerület (815 ezer forinttal) és a XXII. kerület (803 ezer forinttal) követ. A népszerű III. és XIV. kerületekben ennél alacsonyabb a fajlagos ár (700 ezer forint), míg a kerületek többségében alacsonyabb a középérték (600-700 ezer forint). A sort idén is a XX. és XXI. kerület zárja (575 ezer forint/négyzetméterrel).

A panellakások ára átlagosan 20 százalékkal emelkedett tavaly óta: a drágulás minden kerületben érezhető, a vevőknek általában 10-30 százalékkal kell többet letenniük az asztalra a sikeres tranzakcióhoz. A panelrekordot a XXII. kerület tartja majdnem 40 százalékos drágulással, de a XIX. kerületben is 32 százalékot nőttek a négyzetméterárak. A legkisebb, 10 százalék körüli árnövekedést a III. és XXI. kerületben mérte az Otthon Centrum.

A családi házak esetében sem alakult másképp a helyzet, az átlagos négyzetméterár idén 638 ezer forint, ami 18 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi átlagárhoz képest. De amíg az átlagár Budán 860 ezer forint, addig Pest családi házas, külső kerületeiben 550 ezer forint, ugyanakkor a drágulás mértékében nincs különbség a két városrész között. A legdrágább kerület a II., ahol kereken egymillióba kerül egy családi ház négyzetmétere, míg a III. kerületben 832 ezer, a XXII. kerületben 638 ezer forint a fajlagos ár. Ezzel szemben a pesti oldal legdrágább XVIII. kerületében átlagosan 615 ezer forintot kértek négyzetméterenként, míg a legkedvezőbb árú XX. kerületben 446 ezret. A többi kerületben 475-575 ezer forint között váltakozott a fajlagos ár. Figyelembe véve a házak heterogenitását, ez elhanyagolható különbségnek tekinthető.

A családi házak ára a kerületek többségében 5-15 százalékkal emelkedett egy év alatt: a XIV. és XIX. kerületben nem történt változás, míg felfelé a XVIII. és XXIII. kerület tért el, ahol 40 százalékkal emelkedett a használt házak átlagos négyzetméterára.

Oc.hu

 

4 hozzászólás “Továbbra is emelkednek az ingatlanárak Budapesten” bejegyzésre

  1. Gyula🔥 szerint:

    Egy év múlva már bukfenc lesz, mint a Covid után az arany.
    Szóltam… 🤣

  2. PáLoS TReND szerint:

    CIRKUSZT a NÉPNEK MINDENÁRON, HOGY NE VEGYE ÉSZRE az ELVÁGOTT NYAKÁT!?
    További esetleges létezésünk értelmetlen pedig a színház és a tettetés az, ami igazán kóros és mellőzhető, hiszen ami nem szükségszerű, az valójában minden fölösleges!!!
    Ugyanis a TE RAM TU = TEREMTŐ (t)ÖRVÉN(ye) mindennek meg van a maga rendeltetése.
    A zsidóké mindörökre az isteni ellenére lenni míg MAGyaroké az ÉLET és tudás őrzése és átörökítése!!!
    Miért kell különbséget tenni, tehát? Mert a zsidó=dózis soha nem lehet MAG(yar)-ból eredő, s aki magyar mivolta ellenére elzsidósodott, annak sorközösség –vállalásban is osztozkodnia kell ezzel a parazita programmal!!!
    http://web.t-online.hu/apuska/media/6/01__Mandragora.mp3

  3. László szerint:

    Az MTI emlékeztet: az Eurostat adatai szerint a 2015-ös átlagárhoz képest az EU országai közül Magyarországon volt a legmeredekebb az áremelkedés, a bázishoz képest a használt lakások ára 2,3-szorosára, az újaké csaknem 2,5-szörösére nőtt, ami 234 százalékos nominális és 185 százalékos reálértékű növekedés. – Legek vagyunk mindenféle drágulásban, egy maffia lehet rátelepedve erre az országra…

  4. Gyula🔥 szerint:

    Most a házban hírdetnek egy snassz 55m3-t 38,5MFt-ért…
    Remélem, hogy a recesszió ezt mielőbb rendezi.

Itt lehet hozzászólni !