Gyurcsányék csak folytatják a hazudozást – Márki-Zay Péter a Mandinernek

Mandiner

A volt baloldali miniszterelnök-jelölt keményen nekiment a DK-nak. A Gyurcsány-párt politikusai visszaszóltak, mire MZP a Mandinernek megerősítette korábbi véleményét.

„Gyurcsányék semmit nem cáfoltak abból, amit elmondtam vasárnap” – mondta a Mandinernek Márki-Zay Péter, a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje, miután bejelentésére többen is visszaszóltak a DK-ból. Az alábbiakban a Mandiner cikke olvasható.

Volt olyan, aki egyenesen futóbolondnak, illetve a Fidesz hasznos idiótájának nevezte a hódmezővásárhelyi polgármestert, aki a kormánypárt megbízásából bírálta a DK elnökét. De nem maradt csöndben Gréczy Zsolt sem.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, Gyurcsányéknál az verte ki a biztosítékot, hogy a Márki-Zay által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) vasárnapi elnökségi ülése után bejelentették:

nem fogják támogatni a DK jelöltjeit az elkövetkező időközi választásokon.

Ennek alapvető oka, hogy az MMM szerint a DK rendszeres ráindítja saját jelöltjeit az időközi választásokon az ellenzéki jelöltekre.

A vasárnapi bejelentés azonban tartalmazott még érdekességeket, hiszen Márki-Zay Péter – amellett, hogy egy lapon emlegette Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet – gyakorlatilag a DK-vezér nyakába varrta az áprilisi ellenzéki választási vereséget, mondván, eleve nem is akart kormányváltást. A volt kormányfő-jelölt felhánytorgatta a következmények nélkül maradt 2006-os eseményeket, az elszámoltatás elmulasztását, ahogy azt is, hogy „egy ellenzéki párt a saját képviselőivel zsarolja az ellenzéki polgármestereket, ahogy ez Hódmezővásárhelyen is történik”.

Ezt a véleményét most a Mandinernek is megismételte. Hangsúlyozta, nem érti annak logikáját, hogy ő a DK szerint épp a Fidesz megbízásából ment neki megint újra Gyurcsány Ferencnek. „Én csak tényekről tudok beszélni” – magyarázta Márki-Zay, aki szerint a Fidesz az előválasztási kampányban is Dobrev Klárát támogatta vele szemben.

Látható módon tovább hazudoznak, továbbra is mantrázzák, hogy ők a legerősebb párt

– utalt a szerinte „nem a megbízhatóságáról ismert” Idea Intézet felmérésére Márki-Zay, amely a biztos választók között 14 százalékra mérte a DK-t.

„Folyton azt mondják, hogy »készülünk«, de nem tudni mire. Nem látom, hogy Gyurcsány Ferenc akarna és tudna változást hozni ebben az országba” – fogalmazott Márki-Zay.

Arra a viszontvádra, hogy a szintén elvesztett VII. kerület időközi választásán épp Márki-Zayék indítottak ellenjelöltet a közös ellenzéki jelölttel szemben, azt mondta: ez nem igaz, semmilyen megállapodást nem szegtek meg, a helyi Kossuth Kör adott támogatást Sima Ákos Józsefnek, aki civilként egyébként is elindult volna a választáson.

Ahogy minapi cikkünkben is visszaidéztük, nem ez az első adok-kapok a hódmezővásárhelyi polgármester és Gyurcsányék között, ami lényegében azóta tart, hogy az előválasztási versenyben Márki-Zay lett az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

20 hozzászólás “Gyurcsányék csak folytatják a hazudozást – Márki-Zay Péter a Mandinernek” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    A választások után szétesett és egymásnak eső baloldali pártok mostanra szolgaian azt csinálják, amit Gyurcsány Ferenc mond nekik, és neki készítik elő a terepet. Európa a háború és a brüsszeli szankció következményeit szenvedi, háborús infláció, háborús gazdasági és energiaválság alakult ki.

    Ha a baloldalon múlna, ez a válság már elsöpörte volna Magyarországot, mert a baloldal háborúba akarja sodorni az országot, és a háború árát is teljesen az emberekkel fizettetné meg.
    A MAGYAR CSALÁDOKAT EURÓPÁBAN EGYEDÜLÁLLÓ INTÉZKEDÉSEK VÉDIK AZ ÁRAK, AZ ENERGIAÁRAK DRASZTIKUS EMELKEDÉSÉTŐL.

  2. László szerint:

    Európa és Magyarország orbán viktort szenvedi. Miféle egyedülálló intézkedések? Nem meri erre a jövedelmekre ráengedni az árakat mert tudja hogy akasztás lesz. A lánya életvitele van fizetve a lakosság által…

  3. bagoly szerint:

    László !
    Örülj, hogy n e k e d jut még oxigén, bár kár beléd !

  4. Gyula🔥 szerint:

    Belétek is kár ám… Ha már lemegyünk bájerzsótiba, te kutya!

  5. László szerint:

    A megmondóember zsótika nem kedveli ezt az amerikai nagykövetet. Jó munkát, sok sikert nagykövet úr! Megvan már a Budai várban lévő lakás? Pöffeszkednek oda rendesen. Nekik az jár.

  6. Nagyapó szerint:

    Ne bántsák szegény Gyurcsány(i)t, még el megy a kedve a politikától és akkor oda a biztos 2/3-unknak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. PáLoS TReND szerint:

    ELŐSZÓ az ÚJABB PARASZTVAKÍTÁSHOZ!!!
    Az biztos, hogy most egy iszonyatos átrendeződésnek maszkolt újabb cionista illúziót vagyunk kénytelenek elszenvedni.
    Semmi nem indokolja ezt az inflációt – ha csak az extraprofit/uzsorakamat fel turbózása nem.
    És ebben a magyarországi bábkormány fejbúbig benne van.
    Mindössze annyi különbséggel, hogy mivel Magyarmaton a jövedelmek/nyugdíjak direkt a béka formása alatt vannak tartva, hát lassan adagolják be a mérget!!!
    Mert azért az OrbánC félék rettegnek egy lázadástól…- bárhogy isPÁNkodik ez a bélpoklos vaddisznó!!!
    Addig viszont csakis a kívülről kapott segítségben bízhatunk…- ja, NEM!!!
    http://web.t-online.hu/apuska/media/8/03__Ordogera.mp3

  8. László szerint:

    Nagyapó! Senki nem bántja Gyurcsányt, csak ne emlegetnétek 12éve folyamatosan. Tudjuk hogy mindenért ő a hibás. Szidtátok MZP-t hogy azt tanácsolta hogy lejjebb is lehet tekerni azt a fűtést. Most már a gazdája mondja ugyanezt. Fűtsél amivel tudsz vagy keress többet. 👍👍

  9. PáLoS TReND szerint:

    HOL A PÉNZ ???!!!???

    HŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ !!!!!!!!!!!!!!
    HŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    A PÉNZ HOVA TŰNT ???!!!??? HŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ !!!!!!!!!!!!!!

  10. PáLoS TReND szerint:

    TURULTIMÁTUM ORBÁNNAK!!!
    A MAFFIA-KORMÁNY REZSIKRÍZIST GERJESZTŐ FELCSÚTI BÉLPOKLOSA és TOLVAJ KOMPÁNIÁJA az UTOLSÓ CSEPP VÉRÜNKET is KISZÍVJA BELŐLÜNK!!!
    Egészen meglepő összeállítást közölt az atlatszo.hu, ugyanis kiderült, lehet sokkal olcsóbban is gázt, valamint áramot beszerezni a világpiacon, mint amilyen áron számolni fogja itthon a kormány az augusztus 1-től a fogyasztásokat az átlag felett. Ugyanis a megváltozott rezsiköltség 242 forintos piaci árammal és 912 forintos gázárral számol.

    Nem kellett messzire menni, csak a szomszédos országokba, hogy lássuk, ott mennyibe kerül a piacon a gáz, illetve az áram. Áram esetén a cseh 184, a szerb 129, a román 128, a szlovák pedig 88 forintra jönne ki a 242 forintos magyar áram. A gáznál kWh-ba átváltva a magyar 91 forintra jönne ki, a cseh 66-ra, a román 56-ra, a szlovák 20-ra és a szerb 12-re.

    Ezekből az adatokból az is kiderül, hogy a kormány által hangoztatottnál sokkal olcsóbban kapnak a piaci szereplők áramot mindenhol, de a gáznál is csak Svédország és Hollandia lenne magasabb. Ráadásul bármelyik gáztőzsde oldalon is hasonlóak az árak, azaz alatta vannak a kormány által emlegetett árnak.

  11. László szerint:

    1 milliárd 625 millió forint osztalékot vett fel a honvédelmi miniszter a kaszinóbizniszből. A pénzt teljes egészében befizette a rezsivédelmi alapba. 👍👍

  12. Nagyapó szerint:

    Csodálatos zsenik vannak a dk-ban. Megoldották a mindenevő belsőégésű motor problémáját, mert “Nemes László, Pesterzsébet DK-s alpolgármestere nem egyszer benzint tankolt, miközben dízeles az autója, ráadásul többet, mint amennyi a tankba fér.”
    Vagy csak lop a DK-s???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. László szerint:

    Ezt mind meg lehet tenni bármelyik autóval, próbálja ki!!!

  14. Gyula🔥 szerint:

    Lop, Fater?
    Fizetés nélkül jött el a kútról?

  15. kormánypárti szerint:

  16. Gyula🔥 szerint:

    Nem nézem meg, ez a túlárazott szerb gáz, ugye? Igaz mi meg adunk el Ukrajnának, lehet kijön nullára. De akkor mi ez az erdőírtás, drága barátom? 😜

  17. László szerint:

    Szemet vetett valamelyik haver (Nagyapót idézem a “cápák”) egy természetvédelmi területre, ahol építkezne de sajnos tele van fával ami útban van. Semjén vagy a kocsismáté egy éjszaka alatt megalkotja a törvényt.

Itt lehet hozzászólni !