Pedagógusnap a Csepeli Strandon

Csepel.hu

 

Csaknem másfél ezer csepeli pedagógust ünnepeltek a Csepeli Strandon június 2-án. A nyár elején immár negyedik alkalommal megrendezett eseményen Morovik Attila alpolgármester köszöntötte az óvodai és iskolai pedagógusokat. „Ez a nap az önöké” – mondta az alpolgármester, aki maga is 27 évet töltött a pedagógusi pályán. A csepeli önkormányzat által rendezett ünnepségen megjelent Tóth János tankerületi igazgató és Tóth Endre tankerületi igazgató-helyettes.

A tanév végén igazán szép nyári napon köszönthették a nagy számú pedagógust, akik a csepeli óvodákból, általános iskolákból és a Jedlik Ányos Gimnáziumból érkeztek. Morovik Attila köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy férjként, apaként, egykori testnevelő tanárként állítja: a pedagógusok tiszteletet érdemelnek az év minden napján, de a mai alkalom különösen az övék. A nemzet háláját fejezi ki irántuk, mert tevékenységük a jövő generációjának nevelése, oktatása, amelyet nagy odaadással végeznek.

Ki az árnyákba húzódott, és kollégáival beszélgetett a napi munkáról vagy a kikapcsolódás öröméről. Ki megmártózott a medencékben, mert jól esett úszni vagy csak üldögélni a vízben. Ez a nap tényleg róluk szól szólt. Kora délután ebéddel várták őket; babgulyást és lekváros buktát szolgáltak fel. A hozzátartozó gyerekek pedig élvezték a strand által kínált játékokat. Az ugrálóvárban másztak, csúsztak, bukfencet hánytak a kicsik. A csúszdákon is folyamatos volt a forgalom, mert egymást érték a fiúk, lányok. Kora délután Mészáros Árpád Zsolt operett énekes ismert musical dalokat adott elő. Az ünneplés, kikapcsolódás este hét óráig tartott.

Cs.A.

Csepel.hu

 

 

3 hozzászólás “Pedagógusnap a Csepeli Strandon” bejegyzésre

  1. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    Nagy felelősség nehezedik napjaink vészterhes időszakában a pedagógusok vállára, amikor Soros György mindenféle fondorlatokkal próbál beférkőzni az emberek fejébe, megtelepedni a fiatalok tudatában, a saját érdekeinek megfelelően átprogramozni az ifjak elméjét.

  2. robi szerint:

    Sz&r lehet annak, aki Sorossal “tölti” a nap 24 óráját.
    Forduljon kezelőorvosához.

  3. robi szerint:

    u. i: a pedagógusok megérdemlik, hogy legalább egy évben egyszer méltó módon ünnepeljék áldozatos munkájukat ( nem vagyok érintve).

Itt lehet hozzászólni !