Ragaszkodik a három kérdéshez a Fidesz

Csepel.info

Pályák

A jelenlegi tervek szerint ezeket a pályákat
és a stadiont is lebontanák – és ez csak egy a három pont közül

Megtámadta a Fidesz a csepeli Helyi Választási Iroda vezetőjének döntését, mely szerint a Weiss Manfréd Kórház visszaigénylésének kezdeményezése kérdésében lejárt volna az aláírásgyűjtésre meghatározott idő – értesült a Csepel.info.

Három kérdésben adtunk be népszavazási kezdeményezést, és ezen mi semmit nem változtattunk. Nonszensz a Választási Iroda vezetőjének döntése, akit jogász létére már kétszer tett helyre a bíróság. Reméljük, hogy harmadjára is ez fog történni – mondta el kérdésünkre Németh Szilárd frakcióvezető.

Kis-Duna part: mi így szeretjük

Mint ismert, a Kis-Duna part és a Csepel SC megvédése valamint a csepeli kórház újraindítása érdekében kezdeményezett népszavazásunkat az MSZP az első pillanattól kezdve fúrta-faragta. Nem érdekelte őket a csepeliek véleménye, csak a „befektetőkkel” és majdani „privatizátorokkal” való összekacsintás hozadéka, a konc – állítja a frakcióvezető. Ennek szerinte ékes bizonyítéka, hogy dr. Szeles Gábor, a Csepeli Választási Iroda vezetője kétszer is kifogást emelt a benyújtott kérdések ellen.

Előbb azonban dr. Szeles Gábor kifogásait, majd az ingatlanokra vonatkozó, Losonczi Flórián, a Csepel SC volt neves sportolója által benyújtott kifogásokat is elutasította a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Dr. Szeles ezek után júliusban már azt állította, hogy a harmadik kérdésben, a kórház ügyében időközben lejárt az aláírások gyűjtésére a törvényben előírt időszak – emlékeztetett a helyi népszavazás elleni csepeli kampányra a frakcióvezető.

Mivel azonban a Pesti Központi Kerületi Bíróság már a legelső kifogás esetében is egybe vonta az eljárást a három, Fidesz által benyújtott kérdésben, és mivel természetesen a három kérdést mi magunk is az első pillanattól kezdve együtt kezeljük, dr. Szeles Gábor döntését most sem fogadtuk el – emelte ki Németh Szilárd.

Jahn Ferenc Kórház

A Jahn Ferenc Kórház sokak szerint nem tudja pótolni a Csepeli Kórház után maradt űrt

„Egyenként próbálják levadászni a népszavazási kérdéseket”

A Kis-Duna part ügyében már félig-meddig győzelmet értünk el, amiben nagy szerepet játszottak a civilek is. Olyan mértékben vonult vissza az MSZP-s vezetés a vízpart kiárusításának és beépítésének terveitől, amit egy évvel ezelőtt senki nem hitt volna el. Ennek azonban nem csak az az oka, hogy sokat dolgoztunk, és a civil szervezetek valamint a királyerdeiek is keményebb diónak bizonyultak, mint ahogy azt az MSZP várta. A valós okok közé tartozik, hogy így látszólag „megoldódott” a népszavazási kérdések közül egy, miközben a választási irodát vezető jegyző a maradék két kérdésből próbálta leválasztani a kórház újraindítását. Egy kívülállónak ezek után már csak egy valós tartalommal bíró népszavazási kérdés, a Csepel SC ügye maradt meg a háromból – hangsúlyozta lapunknak a frakcióvezető.

Azt látjuk tehát, hogy az MSZP bármi áron próbálja megakadályozni, hogy ezekben az ügyekben azok dönthessenek, akiket mellesleg képviselniük kellene. Először megakadályozták, hogy az EP-választással egy időben dönthessenek a csepeliek, most pedig egyenként próbálják levadászni a népszavazási kérdéseket. De azt meg senki ne gondolja, hogy az MSZP ezzel le is tett a Kis-Duna part beépítéséről! Az a színjáték, amit Szenteczky János polgármester-jelölt, vagyonvezér vezetésével előadott a párt, csak egy taktikai lépés volt. Amennyiben 2010-ben újra az MSZP-t hatalmaznák fel a csepeliek a kerület irányításával, azonnal folytatódna a Kis-Duna part kiárusítása, ismét felszökne a beépítési láz. Annál is inkább, mivel a part menti ingatlanok értéke a víz tisztulásával arányosan fog rohamosan növekedni – mondta el a népszavazás kezdeményezője.

Amikor még nem volt fontos: a csepeli MSZP távolmaradása mellett tartanak fórumot a Kis-Duna partról – még Tarlós István fővárosi frakcióvezető is élt az alkalommal

Németh Szilárd nem adja fel: mindenképpen lesz népszavazás!

Pontosan ez az oka annak, hogy nem adjuk fel. A csepeliek tudják, hogy a kórházunkat kik és hogyan zárták be, ennek milyen következményei lettek, és, hogy a csepeli Fidesz-KDNP ezt a katasztrofálisan rossz döntést ma is meg akarja változtatni. Amennyiben erős támogatást tudunk a hátunk mögött, én úgy érzem, hogy vissza tudnánk szerezni ezt a fájóan hiányzó intézményt. Egy Csepel-szigeti regionális kórház elindítása ráadásul közlekedési, egészségügyi és gazdasági szempontból is racionális lépés, még ha minden bizonnyal évekbe is telik majd megszervezni. De mindehhez még akkor is kellene a kerület lakóinak felhatalmazása, ha a Fidesz kerülne az önkormányzat élére – emelte ki Németh.

2010-ig biztosan sikerült megmentenünk a Kis-Duna partot. Na, de jó úgy a part, amilyen állapotban most van? Mindenki számára ismerős az a szoci stílus, hogy előbb hagynak lepusztulni valamit, majd a lepusztultságra hivatkozva eladják, mert „az önkormányzat rossz gazda” vagy mert „nincs pénz a fejlesztésre”. Hála a Kis-Duna parti civileknek, Csepel polgárainak, a part most már sokkal gondozottabb, mint korábban. De fel kell karolni ezt a páratlan környezetet, és fejleszteni kell, méghozzá úgy, ahogy a csepeliek akarják – ehhez pedig kell a véleményük. Ők pedig minden fórumon azt képviselték, hogy a Kis-Duna-partnak köztulajdonban kell maradnia, s közcélokat kell szolgálnia, a természetes állapot megtartásával, a zöld környezet fejlesztésével.

2010-ig nem fog megpecsételődni a Csepel SC sorsa sem, hiába is beszélnek több tízmilliárd forintos beépítési tervekről, toronyházakról, bevásárló központokról. A lámpaoszlopokat sporttanácsnokként sikerült megvédenem, és a stadiont ennek köszönhetően ma is lehet használni. Elmaradt hát a stadionbontás, és több meccs is igazolta, hogy szó sincs életveszélyes állapotokról. Egy hatvanmilliárdos beruházáshoz, amelynek keretében beépítenék az egykor oly nagyhírű Csepel SC-t toronyházakkal, nem elég egy Belize-szigeteki off-shore cég. Ehhez minimum 8-10 év és egy legalább közönyös, és semmiképpen sem akadályozó csepeli és fővárosi önkormányzati vezetés kell. Ez a minimum. És mivel hamarosan itt vannak a választások, komoly ember nem kezd bele ekkora beruházásba, sőt, a garantálható felháborodás miatt – reményeim szerint – nem merik megbontani az épületeket sem.

Az elmúlt nyolc év katasztrofális kormányzása miatt ugyanakkor Csepelen, amely az MSZP egyik legerősebb bázisa volt, különösen nagy a politikától való elfordulás. Nem adjuk fel a népszavazási kezdeményezésünket, de tisztában agyunk azzal, hogy itt emiatt nagyon nehéz egy érvényes és eredményes helyi népszavazást tartani. Ezért, és nem utolsó sorban anyagi okokból is a kezdeményezésünket, ha csak lehet, úgy szeretnénk megvalósítani, hogy az lehetőleg egy országos választással essen egy időbe. Megvárjuk tehát, mi lesz a mostani bírósági beadványunkkal, és akkor döntünk a lehetséges időpontokról.

Az biztos, hogy nem teszünk le a népszavazásról. Nem titok, arra is készülünk, hogy amennyiben a csepeliek felhatalmaznak rá, hogy kormányozzuk a kerületet, akkor egy Fideszes többségű képviselő-testület saját elhatározásából fogja kikérni a kerületi adófizető polgárok véleményét, amit a kórház, a Kis-Duna-part és a Csepel SC jövőjét tekintve ügydöntőnek fogunk elfogadni – hangsúlyozta lapunknak Német Szilárd frakcióvezető.

Csepel.info

62 hozzászólás “Ragaszkodik a három kérdéshez a Fidesz” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Folytatni kell a küzdelmet a szocialista és holdudvarukhoz köthető telek-, és ingatlanspekulánsok ellen.

  2. hugi szerint:

    Ilyenkor látszik, milyen hülyék tudnak lenni a szocik. Adtak a Fidesznek egy labdát, amit a választásokig pattogtathatnak.

    Ha elvakult MSZP-s lennék, akkor a fejemet fognám.

  3. pártatlan szerint:

    2002-ben még a Fideszre szavaztam, 2006-ban az mszp-re… és mindkettő óriási csalódás. Németh Szilárd egész politikáján is látszik, hogy más sem érdekli csak a hatalom megszerzése. Van néhány ügy és van néhány civil egyesület, akik mellé áll, mert jó kampányfogás és aztán ezeket hangoztatja éjjel-nappal. 100 cikket írat ezekben a kérdésekben, amik hangzatosak, amire sokan oda figyelnek. Minden mást ugyanúgy leszar a helyi fidesz is, mint ahogy tóthék… Nem egy csepeli ismerősömtől hallottam már, hogy problémájával nincs kihez fordulnia. Nem tesznek semmit sem a szocik, sem a fidesz. Csak akkor, ha elég hírértéke van az ügynek, ha sok emberhez el tudják juttatni áldozatos munkájuk hírét, egyébként mindenki le van szarva. Mi meg választók egyre többen mondjuk azt, hogy Tóthék is és Németh Szilárdék is húzzanak a picsába a kerületből. Remélem a választásokig lesznek új alternatívák, komoly esélye lenne egy új embernek a győzelemre.

  4. hugi szerint:

    Szóval a Fidesz olyan ügyekben nyomul ezerrel, amelyekkel sok embert képvisel, de egyéni kis mutyikban nem vesz részt…

    Ez is egy kritika, de nekem inkább tetszik! 😉

    Amúgy ismerek pár esetet, amikor egy-egy ember valós problémáit oldották meg!

  5. Gordon szerint:

    pártatlan. Azt írod, hogy 2002-ben a fideszre, míg 2006-ban az mszp-re szavaztál, és mindkét alakulatban telejsítményében csalódtál.

    Csalódásod azonban nem lehet egyforma, hiszen ahhoz, hogy valakinek a teljesítményében csalódhass elsődlegesen fontos, hogy az adott párt hatalmon legyen. 2002 és 2010 között azonban végig az mszp volt és van hatalmon az országban és Csepelen is. Szerintem nagy sietségedben elgépelted, és 1998-at szerettél volna írni, nemde!? Sanszos, hogy ezt benézted:)

  6. pártatlan szerint:

    Szerintem érted, amit írtam Hugi, nem azt mondtam, hogy az egyéni mutyikban nem vesznek részt. Abban egész biztos hogy részt vesznek. Nincsenek illúzióim. Nem egy helyről hallottam már, hogy az ország eladásából származó zsíros bevételekből a mindenkori kormánypárt 70%-ot, az ellenzék pedig 30%-ot kap. Így osztozkodnak a fiúk. Ami a választók előtt zajlik, az egy színjáték, annyira nem utálják ők egymást, mint ahogy előadják. A harc pedig azért megy, hogy kié legyen a 70%. Persze nem biztos, hogy ez igaz, de már három különböző helyről is hallottam. Simán el tudom képzelni, hogy így mennek a dolgok.

    Gordon, Neked meg igazad van. Tényleg jól elgépeltem. 98-ban szavaztam a Fideszre, 2002-ben el sem mentem, mert akkor nem tudtam volna kire, 2006-ban gondoltam egyszer legyen már végre valaki 8 évet, kapjanak még egy esélyt a szocik, hátha ennyi idő elég lesz felmutani valamit. Tévedtem. Köszi, hogy szóltál a hibáért! 😉

  7. Nagyapó szerint:

    Sajnálatos, hogy ezeken az oldalakon is sok trágár, bunkó, proli írogat, akiknek csak “derékon aluli” minősíthetetlen szavakkal sikerül kifejezni magukat.
    A 70-30%-ot el lehet felejteni, lejárt lemez, már Ibolyka sem mondogatja.
    A népszavazástól pedig nem értem, hogy a szocik miért félnek? Nekik is jobb lenne, ha a polgárok megerősítenék őket a három témában, hacsak nincsenek a háttérben titkos pénzmozgások, amikre nagy esély van. Ezt csak 2010 után lehet megvizsgálni, amennyiben polgári vezetése lesz Csepelnek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Gordon szerint:

    pártatlan! akkor ezek szerint csupán a 2002 és 2006 közötti szoci-szadesz kormányzással voltál elégedett?

  9. pártatlan szerint:

    Nem-nem, velük sem voltam. Csak tényleg azt gondoltam, talán azon múlik, hogy négy év nem elég, és egy kormányon lévő párt talán ha egymás után két ciklust tud végig kormányozni, majd akkor bontakozik ki igazán mire képes. De mondom, rájöttem hülyeség volt ezt elhinnem és még annyi minden mást is… 🙂

  10. Gordon szerint:

    Mikor ’98 után 2002-ben nem támogattad a fideszt, akkor miért nem gondoltad, hogy “négy év nem elég, és egy kormányon lévő párt talán ha egymás után két ciklust tud végig kormányozni, majd akkor bontakozik ki igazán mire képes.”?

  11. Csepel-sziget szerint:

    Nem szabad hagyni, hogy a Csepel SC területén bármit is építsenek. A csepeli sportélet az ország egyik gyöngyszeme volt és az is. Reméljük a jövőben is így lesz. Az már más kérdés, hogy az ország kiárusításában érdekelt parlamenti pártoknak ez legkevésbé sem érdeke…

  12. Manitu szerint:

    Csepel-sziget, akkor miért őket támogatod? Büszkék lehetnek rátok Podolákék…

  13. miska72 szerint:

    Hajrá Szilárd!

  14. miska72 szerint:

    Továbbá én is 2x helyretetettem a jegyzőt!
    2 Közigazgatási pert vesztettek!
    Szélhámos!

  15. Öreg halász szerint:

    Lehet, hogy taktikai okokból engedett az MSZP a Kis-Duna part ügyében, de olyan sikerélményt adtak a civilek kezébe, amely után nagyon nehéz lesz őket még egyszer lenyomni.

    Bármelyik észlény MSZP-s ötlete is volt ez, visszájára fordult. 😉

  16. Papi szerint:

    Pártatlan!
    Miért nem mindjárt 50 – 50%-ot írtál? Ha már hülyeséget írzs akkor írjál nagyobbat! Nem volt és nincs semmiem mutyi felezgetés a két párt között! Téged még az sem zavar, hogy az MSzP- SzDSz koalikció van hatalmon Csepelen meglehetősen régóta akkor hogy az ördögben csalodhattál a Fideszes polgármesterben Csepelen. Ilyen még nem volt ha jól tudom. Remélem 2010-ben változik ez a felállás. Egyébként jó lenne egykissé kulturáltabnak lenni és modorizálni!

  17. Papi szerint:

    “írsz” ezt akartam írni.

  18. miska72 szerint:

    Őreg halász nem is hagyjuk magunkat.

  19. médi szerint:

    A választásokkal egyidőben népszavazást is lehetne tartani, ha ezt megengedi a törvény. Így jelentősen olcsóbb, de hasznos.

  20. alajos-1 szerint:

    Pártatlan
    Ha lehetséges ne fitoktatsd alpári szókincsed a forumon. A te inteleganciáddal inkább a kocsmába oszd az észt, és különben is kit érdekel,hogy kire szavazol.

  21. Papi szerint:

    Médi!
    Most az Eu. választásokra ezt akarta az ellenzék itt Csepelen és ezt akadályozta meg az önkormányzat. Szerinted vajon miért nem akarják a népszavazást?

  22. Borka-Szász Tamás szerint:

    A cikket olvasva az ember mélyen elgondolkodik, hogy tud egy önmagát komolynak tartó politikus ennyi sületlenséget, ténynek álcázott ostobaságot és fantazmagóriát egymásra tetejére hányni…
    Az Ady lakótelep rehabilitációjához kapcsolódó minősíthetetlen Fidesz közlemény után itt az újabb gyöngyszem, ráadásul 1 héten belül.

    Kb. mondatonként lehetne cáfolni és megkérdőjelezni az “állításokat”, de teljesen felesleges – megtették ezt már százszor ezen a fórumon is. Ám aki az összeesküvés elméletekben hisz, annak felesleges bármit mondani….

  23. Gordon szerint:

    Kedves Borka úr! Azt írja: “Kb. mondatonként lehetne cáfolni és megkérdőjelezni az “állításokat”, de teljesen felesleges – megtették ezt már százszor ezen a fórumon is. ” Kik tették meg? Csak nem szép emlékű Red Bullra gondol? 😉

  24. infósferi szerint:

    T. Borka úr! Önök a mai napig nem mesélték el, hogya került a Csepel SC Alapítvány idegen kezekbe. Erről lehetne egy kicsit bővebben, ne a szokásos általánosságokat.
    Konkrétumokat!!!

  25. Demeter J. szerint:

    Tisztelt Borka -Szász Úr!

    Elkeseredett hangú sorait olvasva a következők jutnak eszembe:
    Csepel volt az a kerület, ahol a szocik a múltban akkor is győztek, ha Mari nénit indították volna. Az emberek feltétel nélkül mindent bekajáltak nekik.

    Ezért a feltétel nélküli bizalomért mit kaptak cserébe?
    – A kerületek között az egyik legelmaradottabb a fővárosban
    – Nincs infrastruktúra, nincs munkahely ( a válság előtt se volt), a környező települések sokkal alkalmasabb vezetőikkel, rengeteget fejlődtek ezalatt
    – A gerincút története a tehetetlen gépezet tükre. Tudom, elsősorban a fővárosi cimborák a ludasak, de együtt kalapoztak Demszkynek 20 éven át.
    – Az elmúlt éveket beárnyalták a laikusok számára átláthatatlan helyi ingatlan ügyek. A biztos szavazók a hírek hallatán meginogtak. Mi lehet belőle igaz?
    – A megitélésükön jelentősen rontott az Önök képviselői által maximálisan támogatott kormány “munkája”.

    Így jutottunk el a tavaszi választásokig, ahol úgy tűnik, sikerült a hosszú évek óta tartó bizalmat elveszíteniük. A lakosok a változásokat mástól várják.
    Ön persze, most csodálkozik és úgy érzi, az emberek egy része az ellenfélnek mindent elhisz. Lehet. De egykor Önöknek hittek el mindent,.

    Ma a többség nem vár már a szociktól mást, mint a tisztes búcsút.

  26. Prendick szerint:

    Vajon hányszor lehet megrágni ugyanazt a gittet?

  27. Öreg halász szerint:

    Ady ügyben csak azokat lehet becsapni, akik még soha nem mentek ki a kerület határain kívülre. Nincs Magyarországon olyan lakótelep, ahol ne lett volna már panelrehabilitáció. Csepel az egyetlen kivétel, itt egyetlen ilyen ház sincs. A csepeli panellakók lennének a hibásak, ők más emberek, mint az ország többi panellakótelep lakója? Aligha!

    A három népszavazási kérdésben eddig is durván hazudott az MSZP. Ezt még a legkeményebb híveik is a szemükre vetik.

  28. Gordon szerint:

    “Csak” 15 éve vezetik a kerületet a szocik. Valóban “van értelme” az ellenzékre mutogatni az elmaradottság miatt. 🙂 A hülyék a túloldalon vannak.

  29. Prendick szerint:

    ““Csak” 15 éve vezetik a kerületet a szocik. Valóban “van értelme” az ellenzékre mutogatni az elmaradottság miatt.”

    De akkor miért van ez a rettentő sírás, hogy nem hívták meg a Fideszt a panelrehabos bulira? Ugyebár ha ellenzékben nincs közük az “elmaradottsághoz”, nincs közük az eredményekhez sem. Nem igaz?

  30. Gordon szerint:

    Csak nem Szilveszet jár közöttünk álruhában?

  31. Öreg halász szerint:

    Prendick, te olyan nagyon nagy kritikus vagy, és egyetértesz azzal, hogy milliárdos közpénzt sajátítson ki magának egy párt. Akkor legalább mutass már felújított panelházat Csepelen!

  32. Gordon szerint:

    A mutogatásnak és a szoci szennyes ellenzékre dobálásának valóban nincs értelme.

    Persze látható, hogy egyeseknél az elmaradottság csak idézőjeles. Jó látni, hogy vannak a szocialista vezetés munkájával elégedett csepeliek is, mint pl. Prendick.

  33. Prendick szerint:

    Öreg halász, engem teljesen hidegen hagynak a csepeli panelprolik hánytorgásai. De gusztustalannak tartom, hogy a fideszesek akkor szegény, tehetetlen ellenzékinek mutatják magukat, ha arról van szó, hogy a kerület szépen lerohadt 15 év alatt, de azonnal égig ér a sírásuk, ha nem említik meg őket, ha valami olyan történik, amiből pozitívan lehet kijönni.

  34. Gordon szerint:

    “engem teljesen hidegen hagynak a csepeli panelprolik hánytorgásai.” – írja Prendick.

    1. kérdés: Vajon hány jobbikos sorstársa él panelban?
    2. kérdés: Miért engem és a hozzám sorolt liberálisokat nevezi ő és a GÜSZ egyéb tagjai gaz népnyúzónak, emberellenesnek? A fenti megjegyzés nem volt túl emberbaráráti és együttérző.

    Prendick lassan olyan stílust vesz fel, mintha ő maga is egy zsarnok lenne. 🙂 Szegény ma bal lábbal kelhetett fel, mert hibát hibára halmoz.

  35. Prendick szerint:

    Gordon, vajon miről beszélsz? Kicsit mintha ködös lenne a felvetésed.

    Inkább arról mesélj, hogy miért van az, hogy ha a kerületben büdös van, akkor a Fidesz szegény, tehetetlen ellenzéki, ha eredmény, akkor melldöngető szupermen?
    Erre nem tudsz válaszolni, mi? 🙂

  36. Gordon szerint:

    A fidesz nem döngette a mellét, csak felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlesztés ellenére is az egyik leglepusztultabb kerület vagyunk. Ebben pedig igaza van, sajnálom, hogy te ezt nem így látod, és meg vagy elégedve Tóth Miska és Orosz Feri munkájával (Szenteczky úrról nem is beszélve).

    Az úgynevezett “melldöngetés” kifejezés mást jelent szerintem.

  37. Gordon szerint:

    Állapítsuk meg Prendick, hogy nem vagy jó formában. A szokásosnál is könnyebben lenyomlak. Mindjárt megjelenik Attila, Csepel-sziget és a GÜSZ (Gordon által Üldözöttek Szövetsége) egyéb tagjai, hogy kisegítsen szorultságodból.

  38. Prendick szerint:

    Már duplázol, Gordon. Pedig tudod, minek a jele. 😉

  39. Prendick szerint:

    Na, Gordon kinyúlt. 🙂
    Akkor visszatérünk az eredeti témához. Itt van két idézet.

    Fideszrinya 1. :

    “Németh Szilárd, a helyi ellenzék vezetője persze a polgármesterénél szürkébb képet fest Csepelről és a kerület vezetéséről. A HírExtra megkeresésére elmondta, hogy az általa vezetett Fidesz-frakció egyértelműen támogatta az Ady-lakótelep felújításának tervét, mégsem hívtak meg egyetlen ellenzéki képviselőt sem az ünnepélyes sajtótájékoztatóra.”

    Fideszrinya 2. :

    ““Csak” 15 éve vezetik a kerületet a szocik. Valóban “van értelme” az ellenzékre mutogatni az elmaradottság miatt.”

    Na most akkor a Fidesz tehetetlen ellenzék, vagy felelős kormányzati tényező? El kéne már dönteni. Ez a “hol szűz, hol nem”, roppant karcsú dolog.

  40. médi szerint:

    Ne szépítsünk kedves Prendick, Tóthék épp úgy félnek a tényektől, mint a Fidesztől, valamint vaj van a fejükön(talán a fülük mögött is), kerülnék a napot, de nem sokáig tudják.
    A Fidesz időnkénti gyenge teljesítménye nem ad felmentést a kerület egypárti tönkretétele alól, amit mindenki tudhatja, kinek köszönhetünk. Érdekesnek találom, hogy vaslogikád mindig kicsorbul, ha Fidesz kontra Mszp ügyben kell döntened.

  41. Prendick szerint:

    Médi, talán az lehet az ok, hogy engem már nem érdekel az MSZP és nem is beszélek róla. Tetem. Még rohadozik kicsit, de már vége. Hagyom, hogy ti rugdossátok, számomra ez már teljesen felesleges. Nem vetted észre?
    Én a növekvő fideszes arcok helyretevésében utazom, elég szép eredménnyel.

    Na, akkor ennek az ismeretében olvasd át újra a hozzászólásaimat.

  42. médi szerint:

    Azért én még nem fogadnék arra, hogy az MSzP földre kerül, arra meg végképp nem, hogy ott is marad. Nem rugdosni kell az mszpseket, hanem feltárni, hogyan tehettek tönkre annyi mindent. Ezek a bűnök nem évülnek el, kevés ehhez négy évre távozni a politikai hatalomból, számot kell adni a gaztettekről! Te úgy gondolod távoznak, és utánuk az özönvíz?
    Ne haragudj, de ez “Én a növekvő fideszes arcok helyretevésében utazom, elég szép eredménnyel.” kissé Gordonosra sikerült, öndicséret, mely büdös. Bízd az utókorra eredményeid elismerését!

  43. Prendick szerint:

    Médi, az MSZP egy teljesen más fronton van, mint én. Mit érdekeljenek engem egy fideszes pártfórumon? Üssék egymást a Fidesszel a koncért.
    Szoclib fórumon más a helyzet, de itt részemről ízléstelenség, sőt ostobaság lenne. Majd ha emeszpések kezdenek el basztatni, őket ütöm, de itt fideszesek próbálkoznak ezzel, hát ők a szenvedő alanyai a stilisztikai fegyvereimnek.

    Amik meglehetősen erőteljesek, ahogy itt a tapasztalataim mutatják. Emlékszem, olyannyira hatással lehettem a helyi elvbarátaidra, hogy pár hete bojkottot hirdettek ellenem, ami szép eredmény. Úgy tudom, szívesen ki is tiltanának innen, csak még nem engedi a felvett demokratikus póz /ami már szépen repedezik közben/.
    Ennek a felismeréséhez nem kell az utókor. Ez látszik.

  44. médi szerint:

    Nem tudom kik az én helyi elvbarátaim, azt sem, hogy milyen bojkottot hirdettek ellened, kedves Prendick. Az én vezérem bensőmből vezérel..József Attila után, szabadon.

  45. Prendick szerint:

    “Nem tudom kik az én helyi elvbarátaim, azt sem, hogy milyen bojkottot hirdettek ellened”

    Most már tudod.
    Olykor fárasztó régi törzstagnak lenni, mert az újabbak lusták visszaolvasni az előzményeket és állandóan meg kell nekik magyarázni az utalások értelmét. Látod, te is beszóltál, pedig az “utókoron” más túlvagyunk. 😉

    “Az én vezérem bensőmből vezérel”

    Ez természetesen nem zárja ki, hogy a megnyilatkozásaid alapján glatt fideszesnek tartsalak és az “elvbarátaid” katgóriát a többi fideszesre alkalmazhassam. Itt ugyanis mindenki az, amit ideír és nem az, amit közben gondol. Ez is egy sajátossága a fórumozásnak.

  46. médi szerint:

    Még mindig nem tudom, milyen bojkottot hirdettek Prendick ellen, de nyilván az én hibám. Nyilván fárasztó vagyok, hogy nem tudom mindig figyelni az eseményeket, de néha dolgozom, főzök vmit meg ilyen hülyeségeket csinálok.
    Nyugodtan taníts Prendick, örömmel veszem!

  47. Prendick szerint:

    Médi, itt nem tanít senki. De tanulni illik.
    Vannak finomságok. Például a szarkasztikus hozzászólásokra is lehet úgy válaszolni, mintha nem akarnám elérteni a célt.
    Pusztán az az ok ilyenkor, hogy elég pangás van legtöbbször ezen a helyen és tovább lehet csevegni akkor, ha szándékosan nem veszem a lapot, mintha venném. 😉

    Na, szóval nem kell feltétlenül tudnod, hogy milyen bojkottfelhívást sikerült elérnem, de azt nyugodtan elismerheted, hogy ha ennyire sikerült felbosszantanom a helyi fideszes menőket, egész joggal írhatom le az általad megreklamált mondatot. QED

  48. médi szerint:

    Na, akkor már hülyén fogok meghalni!

  49. miska72 szerint:

    GAZEMBEREK VEZETIK A KERÜLETET!
    MAFFIA AZ ÁLLAM!

  50. Papi szerint:

    Gordon!
    Prendick soha nem volt Jobbikos és most sem az csak a bélsárt keveri de amilyen tapló nem vesszi észre, hogy saját magára kenni! Ezért ömlik ki szájából annyi fekália.

    Borka-Szász Tamás “úr”!
    Őn inkább arra az egyszerű kérdésre válaszólna, hogy miért nem lehetett az Eu-s szavazással egyidőben megtartani a háromkérdéses népszavazást? Ezt a törvények engedték volna. Ezt csak azért írtam nehogy ezzel takarózon!
    Szebb jővőt!

  51. miska72 szerint:

    Papi na Borka se jön ide többet. 🙂 🙂 🙂

  52. Papi szerint:

    Tévedsz Miska72!
    Salynos fel bukkan rendszeressen ha nem ő akkor a kutyái csaholnak.

  53. Prendick szerint:

    Lesz egyáltalán népszavazás valaha? Mert frankón lehet vele rágni a gittet, viszont egyre jobban terelgeti mindkét oldal a témát.

  54. Olivér szerint:

    Már ne is haragudj Prendick, de az utolsó hozzászólásaidat olvasva elég nagyképű vagy.

    Úgy nyilatkozol folyamatosan, mintha te lennél itt a “tuti frankó” megmondóember, aki megmondja, hogy mi az irány, mi a helyes, és ezért téged itt mindenki üldöz, mert te ekkor igazságbajnok vagy.

    Lassan már a Chuck Norris vicceket át kell írni Prendickes viccekké.

    (pl) Prendick nem kérdezi meg senkitől, hogy mennyi az idő. Ő megmondja…

    Kicsit vegyél vissza azt tanácsolom, mert a stílusod rásüti a bélyegét a hozzászólásaid valós tartalmára.

  55. Prendick szerint:

    Olivér, nem üldöz itt engem senki. Harapdáljátok a bokámat.
    Ha majd valaki felnő itt legalább a vállamig, majd emberszámba veszem. Valamennyire biztosan. Nem igérek semmi konkrétat.
    Egyébként a régebbi hozzászólásaim is nagyképűek, nem csak a legutóbbiak. Mostanában majdnem olyan szerény vagyok, mint egy ibolya.

    Különben nosza! Én csak örülök neki, ha lenyomhatom Chuck Norrist is, a sok legázolt netlovag feje mellett jó trófea lesz. 🙂

  56. Öreg halász szerint:

    Népszavazást akkor érdemes tartani, amikor jó eséllyel érvényes és eredményes lehet vagy már ügydöntőként fogadja el az önkormányzat. Most egyik feltétel sem teljesülne, és az fáj Prendicknek, hogy nem hibbantak a csepeli fideszesek.

  57. Attila szerint:

    Papi!

    Mi lenne, ha a megmondás helyett szappant nyelnél és egy-két helyen átnéznéd a helyesírásod? Én is sok hibát ejtek, de amit te csinálsz az katasztrófa.

  58. Prendick szerint:

    Persze Öreg halász, terelgesd csak a kérdést. Mint a Fidesz. Akik természetesen taktikáznak, ahogy mindig is mondom. Egyáltalán nem hibbantak, hogy olyan butaságokkal foglalkozzanak, mint a csepeli emberek, elég melójuk van azzal, hogy úgy terelgessék a dolgokat, hogy a Fidesz jöjjön ki belőle jól.
    Mi itt a probléma? Lehet rágni ezt a gittet még évekig. Mi más célja volna az egész ügynek? 😉

  59. Öreg halász szerint:

    Őszintén sajnállak Prendick.

  60. Prendick szerint:

    Kölcsönös.
    És nekem még okom is van rá. 😉

  61. Prendick szerint:

    Attila! Papi teljesen egyetért veled. Már mondta is itt minap:

    Egyébként jó lenne egykissé kulturáltabnak lenni és modorizálni!

    /Én különben imádom a stílusát. A legtöbben itt betegre pózolják magukat, hogy eszesebbnek tűnjenek, mint amilyenek igazából, de Papi önmagát adja. Kevesen vannak ilyenek, meg kell becsülni őket. ;)/

  62. Márta szerint:

    Jön az Miska !!!:)

Itt lehet hozzászólni !