A kormány megállapodása a Siemens Zrt.-vel Csepelen

Csepel.hu

siemens4

A magyar kormány és a Siemens Zrt. megerősítette azt a stratégiai együttműködést, amelyet 2013-ban kötöttek meg és sikereket értek el az utóbbi években – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója a Siemens csepeli telephelyén szeptember 8-án. A vállalat továbbra is a gazdaság fenntartható növekedéséért, új munkahelyek teremtéséért, valamint az innováció szerepének erősítéséért tevékenykedik. Az eseményen jelen volt Borbély Lénárd polgármester is.

Varga Mihály miniszter elismeréssel szólt a Siemens Zrt. magyarországi tevékenységéről, amely fontos szerepet játszik az ország gazdasági életében. A Siemens 1996-ban vásárolta meg a magyar gyárat, s azóta szép eredményeket ért el. A két évvel ezelőtt megkötött stratégiai megállapodás további ösztönzést adott a fejlődésre. A hazánkban működő nyugati nagyvállalatok hozzájárulnak a magyar gazdaság sikereihez. A Siemens csak a csepeli telephelyén kétszázzal növelte a foglalkoztatottak számát az utóbbi időben. Részt vett egyebek mellett a 4-es metró beruházásában és más fontos projektekben. Ennek is köszönhető, hogy a magyar gazdaság növekedése 3 százalékos, s ezt a szintet fenntarthatóvá kívánja tenni a kormány. A miniszter az eredmények között említette, hogy az országban csökkent a munkanélküliség. A jövőbeli kilátások is jók, ezt Varga Mihály és Dale A. Martin is megerősítette.

A Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója utalt rá, hogy vállalatának legfontosabb céljai között szerepel a gazdasági fejlődés fenntarthatóságának növelése, a munkahelyek számának bővítése és az innováció elősegítése. A kilencvenes évekhez képest húszszor több transzformátort gyártanak. Nagy hangsúlyt fektetnek a duális képzésre, amellyel a fiatalok és a felnőttek oktatását támogatják. Idén szeptemberben 95 diák kezdhette meg tanulmányait és a szakmai képzést a Siemens Zrt. vállalatán belül.

Csepel.hu

 

 

13 hozzászólás “A kormány megállapodása a Siemens Zrt.-vel Csepelen” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    No,no!

  2. Grün Izidor szerint:

    Gondoljunk arra, ha lesz elegendő, a magyarokéhoz hasonló szaktudású bevándorló munkaerő, majd bolond lenne nem otthon gyártatni a Mercit, Audit, Siemens trafókat stb. a saját polgáraival!
    A magyar ipar gerincét adó ágazatoknak akkor annyi! 😀

  3. nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! Megint egy ökörség, amiben nincs humor.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. fghfjhgkjhk szerint:

    Pár éve még a csepel.hu sárlistáját vezette a cég. Ennyi.

  5. felix szerint:

    Vajon mit tenne a Siemens az együttműködés nélkül?

  6. fghfjhgkjhk szerint:

    Köszönné, de jól lenne továbbra is, mert kisteljesítményű 20kV / 0,4kV-os transzformátorokat csak ő gyárt a közelben. De hülye lenne kihagyni a hülyéket. 🙂

  7. nagyapó szerint:

    Hülyéző hülye betűhalmaz! A Siemensnek fontos a magyar vasutak villamos fejlesztése!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Grün Izidor szerint:

    “A Siemensnek fontos a magyar vasutak villamos fejlesztése!”
    Sőt a vasúti szállítás többszörösen gazdaságosabb vízi útra terelése is! 😀

  9. ebihal szerint:

    A Siemens semmivel sem tesz többet, mint , ami érdekében áll. Majd egyszer, egy másik
    barom javaslatára, lesz Siemens utca.

  10. Lovas szerint:

    Mindenki csak azt teszi, ami az érdekében áll, legfeljebb ebihal olyan hülye, hogy a pártja miatt saját maga ellen szavaz. Akik viszont az érdekeiket összeegyeztetik, sokkal többre juthatnak. Ezt a redvás kommunisták soha nem fogták fel, mert ők csak gyilkolni és lopni tudtak.

  11. felix szerint:

    Lovas!
    Tudod te, hogy mennyit támadta a fidesz a szocik megállapodásait a multikkal?
    Ha rajtuk múlott volna akkor a fél ország ma állás és jövedelem nélkül lenne.
    Tudod a stratégiai szövetség csak vakítás. Attól még egy fillér sem jön az országba.
    A lényeg mindig a konkrét beruházáshoz adott kedvezményekben marad éppen úgy mint ahogy eddig is volt.

  12. ebihal szerint:

    Lovas!
    Agyi képességeidet nem minősítem, de áruld már el, honnan az …….. picsájából
    gondolod, hogy bármelyik pártnak is tagja lennék? A jelzőkkel pedig jobb vigyázni,
    mert könnyen kiderülhet, hogy volt a családban bőven redvás kommunista!

  13. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó szerint:
    2015. szeptember 09., szerda – 10:02
    A Siemensnek fontos a magyar vasutak villamos fejlesztése!
    Írja papi!
    A nagy alállomások 1 fázisú transzformátorait nem a Siemens gyártja, de a többi biztosan stimmel, oszlopot gyárt. 🙂 😀 😉

Itt lehet hozzászólni !