Másfél év után dobták Szenteczky egyik perét – az összes bíró elfogultságot jelentett

Április 10-én kezdődik az MSZP-s politikus első büntetőpere

Csepel.info

Szenteczky János csepeli MSZP elnök, frakcióvezető és a párt 2014-es csepeli polgármester-jelöltje

Elfogultság

“A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság összes büntető bírója úgy nyilatkozott, hogy elfogult az ügybe”

Huszonegy hónap nyomozást követő vádemelés majd újabb másfél év meddő várakozás után fordulat következett be Szenteczky János csepeli MSZP-elnök, frakcióvezető és polgármester-jelölt egyik büntetőügyében. De nem a tárgyalás időpontját tűzte ki végre a  XX., XXI., és XXIII. Kerületi Bíróság, hanem a bíróság összes büntetőbírója jelentett elfogultságot – értesült a Csepel.info.

A Fővárosi Törvényszék végzése alapján most a XVIII., XIX. Kerületi Bíróságnak kell lefolytatnia az eljárást. A három és fél éve húzódó ügy – melyben információink szerint érintett Wirsching Viktória, Gyurcsány Ferenc sajtósa is –  ezzel még tovább húzódik, és így már biztosan nem lesz vége négy éven belül. Szenteczky tehát másodjára lesz polgármester-jelölt, mióta a rendőrség és az ügyészség szerint a bűncselekményt elkövette. Sőt, jogászok szerint a bűncselekmény most már jó eséllyel el is évül, mire ítélet születhetne.

Elszámoltatás: totálisan impotens az igazságszolgáltatás?

Bár Szenteczky János már beállt abba a sorba, melyben Hagyó Miklós, Hunvald György és Molnár Gyula mellett ő is koncepciós eljárásnak nevezte az ellene folyó büntetőügyeket, a magyar igazságszolgáltatás nem csak független a kormánytól, de valahogy a politikusokat érintő büntetőperek esetében megdöbbentően rosszul is teljesít.

Eddig négy vádemelés és három jogerős bírósági ítélet született a csepeli MSZP-frakció volt és jelenlegi tagjai ellen, amit itt is erősen árnyal az a tény, hogy az ítéletekkel zárult ügyek többsége nem a szigorúan vett elszámoltatáshoz tartozik. A folyamatban lévő büntetőügyekben többnyire Szenteczky János az egyik gyanúsított, de “csak” három vádemelés született eddig ellene, a többi ügyben esetenként négy éve tart a nyomozás, és még mindig csak a gyanúsításig jutott el a rendőrség.

A lezárult ügyek közül az egyik a csepeli kettős gyilkosság volt, melyben Deme Gábor jogerős életfogytiglani büntetést kapott, amiből legalább 36 évet le is kell ülnie.Takács Krisztián 2010 óta tagja a csepeli MSZP-frakciónak, ő február 6-án, csütörtökön sikkasztás vádjával áll bíróság elé, de 2010-ben egyszer már szintén jogerősen elítélték magánokirat-hamisításért. Szenteczky Jánosról pedig eddig egy esetben, egy polgári perben mondta ki a bíróság jogerősen, hogy közpénzből fizette a magánügyvédeit  – erre egyébként 3.750.000 forintot költött a csepeli adófizetők pénzéből.

A Fidesz-KDNP szerint Csepelt és a csepeli közpénzeket gyakorlatilag prédának tekintették 2010 októbere előtt a kerület MSZP-s és SZDSZ-es politikusai és vállalkozói. A vádakat nem egyszer támasztják alá a jelenlegi vezetők azzal a ténnyel, hogy a kerület költségvetésében a kiadásokat a korrupció-gyanús szerződések felmondásával és a pénzügyek rendezésével évi kétmilliárd forinttal sikerült csökkenteni a 2010-es évhez képest. Mindezt ráadásul úgy érte el a jelenlegi, fideszes vezetés, hogy az önkormányzati szolgáltatásokat időközben még jelentősen bővítették is.

A bírónő nem aggódott, hogy Szenteczky eltüntetné a vagyonát…

Bár a csepeli önkormányzat megpróbált gondoskodni arról, hogy a büntetőügyekben érintett MSZP-s képviselők vagyonára vagyonzárat tegyenek a csepelieket ért kár megtérítése érdekében, az igazságszolgáltatás itt is szép példát nyújtott arról, hogyan tudja nevetségessé tenni magát.

Szenteczky vagyonzár végzés részlet

Bírósági végzés arról, hogy nem kell aggódni

Egy, a lapunk birtokába került 2013. január 4-i bírósági végzés szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította az önkormányzat azon kérését, hogy a Szenteczky János ellen folyó egyik büntetőügyben vagyonzárat tegyenek a politikus tulajdonában álló két gépjárműre. A végzés szerint “nem vonható le megalapozott következtetés arra, hogy Szenteczky János gyanúsított a polgári jogi igény kielégítését meghiúsítaná, illetve arra törekedne. …Arra utaló adat, hogy a gyanúsított a büntetőeljárás  alól saját magát kivonná avagy vagyonát elrejtené, elvonná  és ezzel a polgári jogi igény kielégítését meghiúsítaná nem merült fel.”

Szenteczky vagyonnyil részlet 2013

Részlet Szenteczky 2013-as vagyonnyilatkozatából, a gépkocsikkal…

Szenteczky vagyonnyil részlet 2014

…és ugyanaz a részlet a 2014-es vagyonnyilatkozatból, a gépkocsik nélkül

Bár a végzés egy olyan büntetőügyben született, amely időközben érthetetlen módon megszűnt, vagyonzárat ezek után már Szenteczky többi büntetőügyében sem tudott volna elérni az önkormányzat. Az érintett két gépjármű pedig – hogy-hogy nem, a bírónő jóslata ellenére – Szenteczky János 2014. januári vagyonnyilatkozatában már nincs benne.

Csepel.info

Kezdődik az MSZP-s politikus első büntetőpere

Kezdődik az MSZP-s politikus első büntetőpere

2014. április 10-én kezdődik Szenteczky Jánosnak, a csepeli MSZP elnökének, frakcióvezetőjének és polgármester-jelöltjének az első büntetőpere. Ebben két vádemeléssel kapcsolatban kell a politikusnak a bíróság előtt felelnie – értesült a Csepel.hu.

Az első tárgyalásra eredetileg 2013. december 6-án került volna sor, de a politikus ügyvédei akkor a Csepeli Járásbíróság kizárását kérték. Így tudták a választások utánra halasztani a büntetőper megkezdését.

Ezzel egy időben értesült a csepeli önkormányzat arról is, hogy a Szenteczky János ellen rágalmazás miatt indult büntetőügyben a  XX., XXI., és XXIII. Kerületi Bíróság valamennyi büntetőbírója elfogultságot jelentett be. Emiatt másfél évvel a vádemelést követően és az után, hogy a bíróság ennyi idő alatt sem tűzte ki a büntetőügy tárgyalását, a Fővárosi Törvényszék végzése alapján most a XVIII., XIX. Kerületi Bíróságnak kell lefolytatnia az eljárást. A feljelentés után 40 hónappal és a vádemelés után másfél évvel így ismét elkezdődött a várakozás a tárgyalás kitűzésére.

Szenteczky Jánost, a csepeli MSZP vezetőjét és 2014-es polgármester-jelöltjét eddig három bűncselekmény elkövetésével vádolta meg az ügyészség, de több büntetőügyben még zajlik ellene a nyomozás. Frakciótársa, Takács Krisztián 2014. február 6-án áll bíróság elé sikkasztás vádjával. Az ő ügyében csütörtökön a második bírósági tárgyalási nap lesz.

Azt állította, hogy tisztázza magát

„Akkor most én jövök” – írta még tavaly szeptemberben Szenteczky János az MSZP csepeli szervezetének honlapján és saját blogoldalán azzal kapcsolatban, hogy az ügyészség több vádiratot is benyújtott már ellene, de szerinte ezek alaptalan vádaskodások.

Akkor azt lehetett gondolni, hogy a csepeli szocialista pártelnöknek feltett szándéka saját maga tisztázása, és ezért – bár a nyomozások alatt mindvégig megtagadta a vallomástételt – a büntetőper nyilvánosságát a saját tisztázására használja fel. A bíróságnak decemberben benyújtott indítványa ugyanakkor ellentmond korábbi eltökéltségének. Abban ugyanis már nem csak a per elfogultság miatti elhalasztását, de azt is kérte, hogy a sajtó a per alatt ne készíthessen majd semmilyen kép- vagy hangfelvételt.

Forrás: Csepel.hu

50 hozzászólás “Másfél év után dobták Szenteczky egyik perét – az összes bíró elfogultságot jelentett” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Ettől ocsmány a politika.
    De az árát a nép nyögi – a mi pénzünket lopják, a mi pénzünket szórják, magukra, egymásra vagy éppen egymás ellen. Undorító bohóckodás, az adófizetők hülyének nézése…
    Magyarország, Csepel, Krimi, Pártok, Választás /2010-2014.

  2. grün szerint:

    Már régen mondtam:
    Egyre inkább tetszik ez az ember!
    Ha egy pszichopata gyógyíthatatlanul egészséges, akkor Ő a megfoghatatlanul becsületes! 😛

  3. Balos szerint:

    Ahogy én látom, a csepeli bíróság csak az újabb leégést akarta megelőzni az elfogultsággal, ugyanis, ha kitűzik a pert, a mi kis lándzsás elvtársunk jelent be elfogultságot. Tehát bármennyire vicc az egész, elvileg pozitív értelme volt, menti a menthetetlent, a másfél éves semmittevést.

    Ezzel együtt közröhej, hogy mennyire gagyi szar a magyar büntetőrendszer, ami így azt üzeni, hogy a drágalátos politikusaink azt csinálnak, amit csak akarnak. Szenteczky meg megint polgármester-jelölt lehet, és a Fidesz 2014 őszén ismét megnyeri vele a választást.

  4. szigetország szerint:

    Ha valaki télvíz idején pár kiló fát lop az erdőben, azonnal bilincs kerül rá, s rögtön viszik bíróság elé.
    Ez a végtelenül korrupt Szentecki bizonyítottan tízmilliókat lopott, de az igazságszolgáltatás szemet huny rá. De ennél is nagyobb baj, hogy a pártja védi, Szabó Szabolcs védi, nem egy kommentelő védi — ezt jelenti a baloldali értékek?

  5. "?!" szerint:

    Mi ez a bíróság elleni hangulatkeltés, Te alpolgármesteri fizetésért, valamint egy gépkocsi jogellenes használatért bértollnokként mocskolódó balfácán csepelinfos attila?

    A csepel.hun még mérsékletet tudtál tanúsítani, és csak Szenteczkyt mocskoltad, továbbá azt adtad hírül, hogy április 10-én kerül sor az általatok remegve várt tárgyalásra, amely eredményével csak akkor lennétek elégedettek, ha Szenteczkyt a feljelentésetek alapján minimum felköttetné a bíróság.

    Itt viszont már azért kezdtél hisztizni, hogy a bíróság nem úgy ugrál, ahogy a idióta narancsmérgezésben szenvedő bandátok szeretné, továbbá mindenkit hülyének nézve ismét bedobtad az alábbi rágalmazással kombinált ordenáré hazugságodat:

    “A Fidesz-KDNP szerint Csepelt és a csepeli közpénzeket gyakorlatilag prédának tekintették 2010 októbere előtt a kerület MSZP-s és SZDSZ-es politikusai és vállalkozói. A vádakat nem egyszer támasztják alá a jelenlegi vezetők azzal a ténnyel, hogy a kerület költségvetésében a kiadásokat a korrupció-gyanús szerződések felmondásával és a pénzügyek rendezésével évi kétmilliárd forinttal sikerült csökkenteni a 2010-es évhez képest. Mindezt ráadásul úgy érte el a jelenlegi, fideszes vezetés, hogy az önkormányzati szolgáltatásokat időközben még jelentősen bővítették is.”

    Mi fér még a mocskos pofádra azután, hogy néhányszor már világosan bizonyítottam, hogy a “kétmilliárd forintos kiadáscsökkentés”, ugyanolyan aljas hazugság részedről, mint az Vörös Csepel című könyv 77. oldalán leírt pofátlan hazugságod, miszerint “az Észak-Csepel eladásakor befolyt 11 milliárd Ft bevétel, 2010. október előtt, az utolsó forintig úgy eltűnt, hogy senki nincs aki meg tudná mondani, hogy a vegytiszta lopáson kívül az mire ment el”!

    A Vörös Csepel című könyvből fent idézett arcátlan hazugságoddal szemben, a Kt. élé beterjesztett 2012. évi T-25. számú tájékoztató alapján bebizonyosodott, hogy a gerinctelen cimboráiddal 3, 6 milliárd Ft északi-pénzt vettetek át 2010. októberben a szoci vezetőktől, de ezt letagadtátok, mert a 3,6 milliárd Ft-ot el akartátok lopni!

    Az általad visszatérően emlegetett “évenként kétmilliárd forintos megtakarítás” (amely már hatmilliárd forint megtakarítást jelentene, ha igaz lenne), szintén ugyanolyan aljas hazugság, mint az északi-pénzek teljes eltűnéséről szóló hazugságod!

    Az évenként 2 milliárd Ft megtakarítást, hazug módon, papíron úgy mutattatok ki az elmúlt 3 évben, hogy az önkormányzat költségvetésébe mindhárom évben tételesen beterveztetek kb. 2,5 milliárd Ft értékű kerületi felújítást és beruházást, de a tervezett 2,5 milliárd forint helyett, mindhárom évben csak kb. 20 % (kb. 0,5 milliárd Ft) értéket valósítottatok meg!!!
    Ezt a semmittevésetek eredményeként évente meg nem valósult kb. 2 milliárd Ft értékű betervezett kerületi felújítás és beruházás pénzmaradványát szoktátok évenkénti “kétmilliárd forint megtakarítás”-nak hazudni!

    Arról viszont pofátlanul mélyen hallgattok, hogy a kerületi felújítások és beruházások ilyen mértékű visszaesése miatt, az elmúlt 3 év alatt, az önkormányzat több mint 10 milliárd Ft vagyonvesztést szenvedett el, mert a megvalósult kerületi felújítások és beruházások értéke az önkormányzati vagyon értékcsökkenési leírásának a töredékét sem érte el!

    Tehát, a fentiek miatt tartsd féken a hazudozási hajlamaidat, Te balfácán csepelinfos attila, és ne nézz mindenkit olyan hülyének, mint amilyen Te vagy!

  6. Borka-Szász Tamás szerint:

    Az eszem áll meg! Ezek a csepeli bírók nem képesek megérteni, hogy a NER mit vár el tőlük?
    Hallatlan! Szilárd, te ezt hagyod??!! Ezek az arcodba vágták a kesztyűt… :-))))))))))))))

  7. elhallgattatni szerint:

    Az összes bírát felmenteni a hivatali állásából!

  8. grün szerint:

    elhallgattatni!
    És létrehozni egy pártatlan bíróságot!
    Most, hogy visszaadták a nyugdíjkorhatárt! 😛 😀
    .
    http://sphotos-a.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-frc1/p480x480/197677_541469625904028_1081164886_n.jpg

  9. Perspektíva? szerint:

    T. 16:07-es

    Az igazságszolgáltatás teljes csődje, hogy a Legfelsőbb Bíróság 2004-ben hozott jogerős ítéletét, a bíróságok nem akarják és nincs is szándékuk foganatosítani, az ítéletet végrehajtatni. Inkább minden marhaságra hivatkoznak, mint sem a Törvény szellemében cselekednének. Azt tárgyalják manapság is, azóta, hogy miképpen hogyan nem akarják végrehajtatni.
    Miközben folyik a pénz, rendületlenül. Mindez az illetékeseknek, de az OBH Elnök asszonyának is, asztalán hever. Nincsen reagálás!

    Az Igazságügyi Miniszter úrnak úgyszintén, bizonyítékokkal együtt. Ő sem tehet, tesz semmit? Menjünk tovább ki mindenki még…………?

  10. szigetország szerint:

    Borka-Szász és társai inkább arról daloljanak, hogy mit csinált Simon Gábor MSZP alelnök!

    Ugye, amikor évekkel ezelőtt már vizsgálódtak ellene, az MSZP és csepeli szervezete kórusban üvöltötték, hogy csupán a Fidesz lejárató kampányáról van szó….

    Ezek szerint mégiscsak a Fidesznek volt igaza. Akárcsak Deme Gábor, Szentecki, Takács Krisztián ügyében…

  11. grün szerint:

    szigetország!
    Egyetértek! 😛
    Szégyellje magát Simon Gábor!
    Negyedmilliárdos mutyival még 19-dik pályagondnok sem lehetne a felcsúti Puskás akadémián, nemhogy alpolgármester! 😛 😀

  12. Etikus szerint:

    Mi lesz itt még a választásokig? Egymásra való “köpködés,” de csak kis tételekben! ne higgyék, hogy kiadják egymást, nagy tételekben. Az, hogy ki hányadik a rangsorban, annak 25 év alapján már vajmi kevés köze van.
    Kérdés, kik azok akik kimaradtak a nagy lenyúlásokból?

  13. felix szerint:

    Mit csinált Simon Gábor?

  14. Etikus szerint:

    Ti tán tudjátok!

  15. robi szerint:

    Nem érdekel a címszereplő, de megállapítható: közel négy év után kezd kínossá válni a helyi ötletgyár feljelentő-showjának a pillanatnyi állása.

    Őszig illene valami eredményt kiizzadni. A gondolkodó csepelieknek aligha lehet tömegesen beadni az a mesét, hogy Deme a csepeli elszámoltatás eredményeként kapta meg ítéletét.

  16. felix szerint:

    Amennyiben tudnám nem kérdezném.?
    Szigetország tudhat valamit.

  17. Etikus szerint:

    Az ügy érdekessége, hogy 2002-ben éppen Simon Gábor kezdeményezett eljárást Orbán vagyonnyilatkozata miatt, mondván, hogy feltűnő aránytalanság állt fenn a miniszterelnök vagyoni helyzete és több vagyonnyilatkozatában megjelölt vagyoni állapota között.

  18. Etikus szerint:

    Most már sokat tudsz!

  19. Etikus szerint:

    A hvg.hu azt is írta, több politikustársa szerint volt felesége szivárogtathatta ki az adatokat Simon Gábor ausztriai megtakarításairól.

  20. ebihal szerint:

    Szombaton még nem tudta a Magyar Nemzet, hogy kiről van szó? Vagy csak hagyta,
    had szarjon be az összes szoci. Ilyen könnyű titkos banki adatokhoz jutni? Kocsis
    Máté tegnap már állította, hogy a hír igaz, mit ad Isten Rogán ma már arra szólította
    fel Simont és az MSZP-t, hogy bizonyítsa ártatlanságát /persze ha tudja/. Úgy tudom
    még nem változott az a törvénykezési gyakorlat, hogy a vádlónak kell bizonyítani.
    Vagy most már bevett gyakorlat, hogy a törvénykezést is a Fidesz fingja?

  21. ebihal szerint:

    Gondolom a volt feleség tisztában volt akkor azzal is, hogy esetleg a gyerekeik-
    – ha vannak- isszák meg részben a levét.

  22. szigetország szerint:

    Ez a Simon tipikus szoci féreg. Elbújik a nyilvánosság elől, ahelyett, hogy elmondaná az igazságot. Hová süllyed még az MSZP?

  23. Etikus szerint:

    Emlékszem, hogy fletó uralkodása idején mennyire tündökölt.

  24. szigetország szerint:

    Azt írja ebihal, hogy:

    “Gondolom a volt feleség tisztában volt akkor azzal is, hogy esetleg a gyerekeik-
    – ha vannak- isszák meg részben a levét.”

    Én meg azt gondolom, hogy ennek az egésznek a levét az ország issza meg, mert a pénzt a magyar adóhatóságtól titkolta el. A lopott pénz pedig visszajár, vagyis nem a gyerekeié.

    A gyerekeit annyiban sajnálom, hogy szégyellhetik a korrupt apjukat, aki hazudott reggel, este meg éjjel.

  25. felix szerint:

    Már majdnem oda ahová a fidesz.

  26. felix szerint:

    Bocs. Közbejöttek.
    Az előző a hova süllyed kérdésre volt válasz.

  27. szigetország szerint:

    Szegény félix! Összevissza hebegsz, dadogsz. Persze, megértelek, ennyi mocsokra tényleg nincsen szó…
    Az álbaloldal újra bizonyította, hogy tele vannak korrupciós ügyekkel.

  28. Bugi szerint:

    Azért aki mosdatni akarja Szenteczkyt, az magyarázza már meg, hogy miért emeltek ellene három ügyben vádat, miért döntött már egy polgári peres bíróság arról, hogy közpénzből fizette az ügyvédeit, miért késlelteti az ügyeit, és miért tiltja ki a sajtót a tárgyalásáról.

    Maradjunk annyiban, hogy az MSZP egy bűnbanda Hagyóstól, Molnártól Hunvaldig, Simonig, Szenteczkyig, és Csepelen is a fejétől bűzlik a hal. Ja, és a fej csak most Szenteczky, előtte Tóth (mutyi) Misi volt.

  29. szigetország szerint:

    Ez az álbaloldal nevezi magát “demokratikusnak”, a “szegények pártján állónak”, a “korrupció elleni küzdelem harcosának”, a “baloldali értékek képviselőjének”.

    Árulja el már valaki, hogy a köztörvényes Demének, Gulyás Gábornak, Szentecki Jánosnak, Takács Krisztiánnak mi köze a szociáldemokráciához?

  30. Etikus szerint:

    Etikus szerint:
    2014. február 04., kedd – 19:06
    Ezt ne feledjétek!

  31. felix szerint:

    Szigetország.
    Éppen most vagyok egy kegyetlen mutyi kellős közepén. A kormány éppen megfojtani készül egy több mint 20 éve sikeres céget. Az ebből adódó több milliárdos vesztességet meg közpénzből kifizeti.
    Nekem te ne papolj itt tisztességről, mert azt nálunk nem sokan ismerik.
    Oldaltól függetlenül.

  32. Etikus szerint:

    Eléggé lemaradtál, ezen már régen túl vagyunk.

  33. felix szerint:

    Mint írtam mostanában a kormány mutyijával vagyok elfoglalva.

  34. ebihal szerint:

    Bugi, szigetország!
    Tudtok valami konkrétumot, vagy csak megy a norma? Érdekes a pofátok zárva volt,
    amikor arról volt szó, miképpen ötszörözte meg a vagyonát 3 év alatt Mészáros.
    Az nektek természetes, hogy az állítólag tavaly szeptemberben a hatóság tudomására
    jutott ügy, miért pont most kerül elő? Ha vizsgálati szakaszban van a Magyar Nemzet
    hogy jutott hozzá? Kiszivárogtatták a csókosok a csókosoknak? Simon ezek után
    részletkérdés, amit az adóhatóságnak kell, vagy nem kell elintézni.

  35. szigetország szerint:

    ebihal!

    Ha téged nem zavar, hogy egy Simon Gábor nevű MSZP alelnök éveken át a becsületről, a korrupció és az eltitkolt jövedelmek elleni harcról beszélt, a baloldali értékekről papolt, miközben kijátszotta a magyar adóhatóságot, saját hazáját (plusz még a pártját is, bár ki tudja) és sutyiban 240 millát feltankolt Ausztriában — nos, ha nem érted, hogy ez miért felháborító és törvénytelen, akkor nincsen válaszom.
    Az pedig egy újabb kérdés, hogy honnan a fenéből szerezte a vagyonát, noha van rá tipp — hát a korrupcióból, amit gyaníthatóan államtitkárként, a hatalommal visszaélve vágott zsebre.
    Én nem ilyen Magyarországot szeretnék!

  36. fghfjhgkjhk szerint:

    A szétszerkesztett képek még hamisak is lehetnének. 🙂 Semmi adat hozzájuk. 😉

  37. ebihal szerint:

    szigetország!
    Te ismét nem jutottál túl a Simon pártfüggőségén. Simon ügye /már ha van!/, szinte
    mindennapos. Az adócsalás, adóelkerülés nálunk össznépi játékká vált. Az azért
    sokat elárul rólatok, hogy az ugyanakkor felmerülő törvényességi problémák nem
    zavarnak. hogy is van az a kettős mérce?

  38. "?!" szerint:

    Felesleges volt ide citálni, és felesleges itt is nyavalyogni Simon Gábor “szar kis 240 milliója” miatt, amelyből ráadásul kb. 40 millió Ft-ot az Orbán-Matolcsy duótól kapott ajándékba az által, hogy „tegnapi Euró-Forint árfolyamon számítva” 240 millió Ft a bankbetétje, amely azonban a betétbe helyezéskor érvényes árfolyamon csak kb. 200 millió Ft volna.

    Egyébként sem kell rögtön rosszra gondolni, mert vannak ilyen „szerencsés” emberek is, akik Orbánéknak is kb 40 milliót köszönhetnek, és olyan szerencsés fickók is, mint az alábbi fideszes képviselő, aki közel 1 milliárdot nyert a lottón, de csak 10 milliót vallott be a vagyonnyilatkozatában!

    “1 milliárdot nyert a lottón a fideszes képviselő:

    Mindig titokzatos ismeretlenek nyerik a milliárdos lottónyereményeket? Ennek örökre vége! Ismerje meg az első embert, aki a nyilvános vagyonbevallásában feltüntette, hogy ráragyogott a szerencse!

    Vannak emberek, akiket üldöz a szerencse, és Tóth Gábor fideszes képviselő, Bag polgármestere egészen biztosan ilyen.

    A vagyonbevallásából egy végigdolgozott élet során felépített tisztes egzisztencia képe rajzolódik ki, jól működő céggel, két kisebb szállodával, pármilliós kintlevőséggel, nulla forint tartozással, havi közel 1,3 milliós fizetéssel.

    Ahogy az ember görget lefelé a 61 éves Tóth úr vagyonbevallásában, szinte megelevenedik előtte a sikeres vállalkozásai mellett a települése és a haza ügyeit is a vállára vevő, felelős honpolgár képe. Ha van ember, akiről feltételezhető, hogy jó helyen lesz nála egy lottónyeremény, akkor az Bag polgármestere.

    Így láthatta ezt Fortuna istennő is 2013 márciusában. Ezt írja ugyanis Tóth úr a bevallásában (pdf): a 2013. év 11. heti 6/45-ös lottójátékban 8761034 sorszámú szelvénnyel nettó (adólevonás után) 10.000.000 Ft. nyereményem volt.

    Éjszaka a bevallásokat feldolgozó szerkesztőség egy emberként ordított fel izgalmában, a lelkesedés helyére azonban hamarosan a gyanú költözött: a nyereményösszeg túl kerek!
    Gyors ellenőrzés, és valóban: a Szerencsejáték Zrt. nyereménylistáján azon a héten tízmilliós nyeremény nem szerepel, de még hasonló sem.

    Az egyetlen telitalálatos szelvényre 954 és fél millió forintot fizettek, 5+1-es nem volt, a 72 négyes 277.410 Ft-ot ért.

    Arra gyanakodtunk, hogy Tóth úr mégsem a 11. héten nyert, de a megfejtésre reggelig várnunk kellett. Kilenc után felhívtuk Tóth Gábort, és ekkor jött az igazi megdöbbenés: a bagi polgármester a közel egymilliárdos főnyeremény nyertese!”

    http://jozanparaszt.info/cikkek/parasztvakitok/1-milliardot-nyert-a-lotton-egy-fideszes-orszaggyulesi-kepviselo.html

    A vagyonnyilatkozatát hibásan kitöltő lottó-nyertes fideszes képviselő (polgármester) esete mellett az is előfordulhat, hogy olyan balfácán a vagyonnyilatkozatot kitöltő személy, mint a mi polgármesterünk, aki ismét nem tudta hibátlanul kitölteni az saját vagyonnyilatkozatát.

    A vagyonnyilatkozat 1/d. pontjában, a balfácán polgármesterünknek a saját “lakóháza alapterületét” négyzetméterben kifejezve kellett volna beírni, de ez a tuskó, a lakóháza akárhány m2 alapterülete helyett, ismét azt írta be, hogy “udvar”!

    Akit érdekel, az alábbi linkre kattintva megtekintheti, hogy a vagyonnyilatkozat 1/d. pontjának a kitöltését sok év alatt sem volt képes megtanulni ez a címeres ökör, akit ennyi ésszel komolyabb helyen portásnak sem alkalmaznának!

    (Természetesen azt nem zárom ki, hogy helyes a hombárfejű polgármesterünk által „az épület alapterülete”-ként beírt „udvar” mennyiség, mert nem zárható ki, hogy a Fidesz már előkészítette a „udvar” nevű új terület-mértékegység bevezetését (csak mi még nem tudunk róla), amely új terület-mértékegység pontosan megegyezik a hombárfejű polgármesterünk lakóházának az alapterületével!)

    Összegzés: ha a vagyonnyilatkozatot sem a bag-i, sem a csepeli fideszes polgármester (és országgyűlési képviselő) nem tudta helyesen kitölteni, akkor mit vártok az mszp-s Simon Gábortól, aki nem is polgármester, hanem „csak” képviselő?!

    http://www.csepel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=498&Itemid=60

  39. felix szerint:

    A kormány a napokban vállalt magára 2-3 milliárd olyan kártérítést, ami saját maga okozott azért, hogy kinyírja a haveroknak konkurens céget.
    Mindenki lakoljon azért amit elkövet.
    De nem mindeni fog lakolni.

  40. bonifác szerint:

    Visszatérve Szenteczki elvtársra: emlékeztek még arra, hogy az EU visszaültette a bírói
    székekbe a lejárt mandátumú vén vörös bírókat? Most meghálálják cuci protektoraiknak,
    hogy tovább “bíráskodhatnak”. Mivel külön hatalmi ág, a kormány nem tud beleszólni.
    Az emberek hőzöngenek a szemét ítéletek miatt, a kormányt okolják, az elvtársak röhögnek a markukba. Nagy barátunk az Európai Unió! Köszönjük!

  41. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Végtelenül felháborító volt a tegnapi híradóban egy másik jómadár politikus dr. Józsa István cinikus vigyorú nyilatkozata is Pakssal kapcsolatban, ugye ő is az ellenzők soraiba ül és tiltakozik a beruházás ellen többször elhangzott, tegnap már másképpen nyilatkozott, köpönyeget fordított, hogy ő nem a fejlesztés, hanem az eljárása ellen tiltakozik, ja szegényke a haver Gyurcsány kormány megbízásából a Paks rendesen tejelt a cégének 6 milliárdot, aki akkor ilyen összegű megbízást kapott. Szegény demokratikus politikusok, idézek egy hozzászólóból, ami nagyon tetszett:
    Ez az álbaloldal nevezi magát “demokratikusnak”, a “szegények pártján állónak”, a “korrupció elleni küzdelem harcosának”, a “baloldali értékek képviselőjének”.
    Még folytathatnám olyan saját történetemmel is, (a nagy demokratikus politikusokról), hogy egy reprezentativ nagy szakszervezet vezető egyik munkatársaként dolgoztam hosszú évtizedig, aki a kisemberek tagdíjából is kapta a pénzét, de volt ő parlamenti képviselő is és több cégnél felügyelő bizottsági tag is, és bizony dőlt hozzá a pénz igen keményen.

  42. felix szerint:

    Annyira gyengék vagytok, hogy nem is érdemes vitatkozni veletek.

  43. grün szerint:

    Anikó (Krizantém utcából)

    “egy reprezentativ nagy szakszervezet vezető egyik munkatársaként dolgoztam hosszú évtizedig, aki a kisemberek tagdíjából is kapta a pénzét, de volt ő parlamenti képviselő is és több cégnél felügyelő bizottsági tag is, és bizony dőlt hozzá a pénz igen keményen.”
    .
    Te miből kaptad?! Bélyegnyálazásért?!
    Vagy mint a kedves vezető munkatársa a futó-szalag mellett nehéz nyolcórás, gerincrogyasztó munkával kellett előteremtened a zakkori bérek többszörösét meghaladó jövedelmedet?!
    Egy ilyen öntudatos hölgyet csak vénuszdomb vakargatásért nem fizethettek! 😛 😛 😛

  44. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    grün szerint-nek: nekem címzett válaszodhoz: elmaradt vagy, régen nincs bélyegszedés, bélyegnyalás (a bérből vonják le a díjat), semmilyen többszörösét a béremnek nem kaptam, mint személyi asszisztense (közalkalmazotti bérbesorolás mellett ) írd és mond 132,-eFt-tal jöttem el tőle, és találtam jobb munkahelyet, húha igazad van irígylésre méltó jövedelmem volt közel a nyugdíjamhoz, de az elnökünk, mint vezető több lábon kellett állnia és több forrásból kellett pénzhez jutnia nem kis pénzekről van szó, bár neki soha semmi
    nem volt elég de dolgozni azt nem szeretett.
    A gusztustalan utolsó mondatodat pedig visszautasítom, tartsd meg magadnak !
    Ugye Felix szerint gyengék vagyunk mert ellenpéldákat is fel tudunk hozni a demokratikus, hazudozó (kötelet,helyett börtönt ?) mszp-és politikusokra ?!

  45. grün szerint:

    Anikó (Krizantém u-ból)!
    .
    Mivel kérdést nem tettél fel ezért nem válasz volt!
    Csak szerény emlékidézés, mivel volt szerencsém közvetlen tapasztalatot szerezni az ilyen magas beosztású vezetők közvetlen környezetében zajló idegtépő és gerincgörnyesztő munkatempóról!
    Csak arra bátorkodtam célozni a magam gusztustalan módján, hogy Te is a kisemberek tagdíjából kaptad a fizetésedet, mint a főnököd, mivel termelőmunkát nem végeztetek, így eladható terméket nem állítottatok elő! 😛 😀
    Így már jobb?!

  46. Gordon szerint:

    “Őszig illene valami eredményt kiizzadni.” – írja robi.

    Azért a csepeli MSZP egykori politikusa (a bűncselekmény elkövetésének pillanatában az MSZP politikusa volt) 36 évet kapott jogerősen.
    Mi ez, ha nem eredmény?
    Ennyit egy etáns se kapott.

  47. fghfjhgkjhk szerint:

    Gordon, te egy papagájnál is rosszabb vagy. Elzsírosodott az agyad.

  48. Gordon szerint:

    Mééé’ nem 36 évet kapott a csepeli MSZP egykori politikusa, aki a bűncselekmény elkövetése közben még a csepeli MSZP politikusa volt?

    “Hivatali vesztegetés miatt négy év börtönre ítélte a bíróság első fokon Wieszt János egykori újbudai szocialista képviselőt, amiért kenőpénzt vett át egy vállalkozótól.”

    http://www.magyarhirlap.hu/tovabb-bovult-az-elitelt-mszp-sek-kore

    Deme, a csepeli MSZP egykori politikusa nem fog bent unatkozni. A zuhanyzóban még találkozhat a párttársaival. Egész börtönfrakció lesz bent.

Itt lehet hozzászólni !