Alpolgármester az akasztófa alatt: elindult a Demokratikus Koalíció kampánya

“Beteg lélekre utal az ellenfelek ilyen ábrázolása”

Csepel.info

Részlet a Demokratikus Koalíció honlapjáról: a Vörös Csepel szerzője akasztófa alá került

Akasztófa alatt álló fideszes alpolgármester, Hír TV-t lökdöső karatés Gyucsány-fan, a Fidesz képviselőinek leköpésében reménykedő pártaktíva, valamint az igazságügyi tárca ex udvari bonyolítója a sztárjai a csepeli Demokratikus Koalíció  új honlapjának.

A  párt ellenfelei minimum rendkívül előnytelenre kimerevített videók képével, de előfordul, hogy kivégzésre utalóan, akasztófával vagy halottakra jellemző felakadt szemmel és leesett állal jelennek meg a honlapon. A bemutatkozás stílusa alapján már csak remélni lehet, hogy a párt választási programjába nem kerül bele a politikai ellenfelek likvidálása. A lapunk által megkérdezett szakértő mindenesetre kiemelte: beteg lélekre, gyűlölködő jellemre utal az ellenfelek ilyen jellegű ábrázolása – de azokban is minimum jellemhiba van, akik ezt megengedik.

Alpolgármester az akasztófa alatt

A kampánykiadványok egyszerű alapelvekre épülnek. A párt saját politikusait a lehető legjobb formájukban, pozitívan mutatják be, az ellenfeleknek pedig minimum a buta és hozzá nem értő, de leginkább a gonosz és rosszindulatú szerep jut. Az ilyen kiadványok, honlapok azonban ritkán mutatják a politikai ellenfelek fotóit – legfeljebb karikatúrák segítségével nevettetik ki őket – de az azért minimum, hogy messzire kerülik a halálra vagy kivégzésre utalást, pláne az ilyen ábrázolást. Ezt a hagyományt sikerült most a Demokratikus Koalíció csepeli honlapjánál “űberelni”. A pártpropagandistákat ugyanis nem akadályozták holmi kispolgári szokásjogok. A fideszes ellenfeleiket akasztófával vagy legalábbis a halottakra jellemző leesett állal, felakadt szemekkel mutatják be.

A csepeli alpolgármester fotója a párt honlapján: ilyen mélyre még a szélsőséges szervezetek honlapjai sem süllyednek le

A polgármester és az alpolgármesterek ábrázolása a Demokratikus Koalíció honlapján

A sajtóban is megjelentetett magyar rendőrségi fotók ismeretlen azonosságú holttestekről: nem kétséges, hogy a csepeli vezetőkről mi alapján készítették a kimerevített képeket

Az akasztófa ez esetben Ábel Attila alpolgármesternek jutott, aki fontos szerepet vállalt az előző, MSZP-s önkormányzati vezetés által elkövetett törvénytelenségek, korrupció-gyanús ügyek valamint a csepeli kettős gyilkosság elhallgatott részleteinek nyilvánosságra hozatalában. Az önkormányzat tavaly év végén jelentette meg a tényfeltáró “Vörös Csepel” című könyvet, melynek már a bemutatásakor hangsúlyozták: a csepelieknek éves szinten kétmilliárd forintjukba került az MSZP-s vezetés körül kialakult “mutyivilág”. És tény: az új, fideszes vezetés 2010-hez képest már az első évben úgy tartotta fenn, esetenként pedig még úgy növelte is az önkormányzat szolgáltatásait, hogy az végére várható hiányt kétmilliárd forinttal csökkentették.

Beteg lelkek, tömény hazugságok

Beteg lélekre, gyűlölködő jellemre és megszállottságra utalhat az ellenfelek ilyen jellegű ábrázolása – mondta el a Csepel.info-nak egy lapunk által megkérdezett orvos-szakértő. A többek között bűnözők kezelésével is évekig foglalkozó szakember szerint az ilyen jellegű ábrázolás egyfajta “képi mágia”, beteljesülésre vágyódás, olyasmi, amit a filmekben a vudu-bábuk átszurkálásakor láthatunk.
– Politikusokkal nem foglalkoztam, de lehet ez a politikai paranoia egyik megnyilvánulása. A halálra utaló képek annak a nyilvánvaló vágynak a megtestesítése, hogy ellenfelüket holtan szeretnék látni – emelte ki a szakember.

Az akasztófa és a hulla-szerű ábrázolás mellett már szinte lábjegyzetbe illő apróság, hogy a honlapra feltöltött cikkek között olyan is akad, amelyik annyira meghamisítja a tényeket, hogy egyenesen az ellenkezőjét állítja a valóságnak. A Demokratikus Koalíció internetes propagandistái ugyanis nem elégedtek meg pusztán a fényképes gyűlölködéssel. Noha Csepel új önkormányzati vezetése megelégedik a törvényben előírt legkisebb fizetéssel – és ez jóval kevesebb, mint a hiányt és adósságot halmozó korábbi MSZP-s vezetésé volt – a párt honlapján igyekeznek úgy tenni, mintha mindez pont fordítva lenne. A pártlap által idézett cikkben a jelenlegi testület tagjainak nem Csepelről kapott jövedelmeit is hozzászámolják a csepeli jövedelmekhez, míg az előző, MSZP-s testületnél mindezt nem veszik figyelembe. A tények elferdítésével így már nem csoda, hogy a kevesebb már többnek látszik. (A honlap számításai éppen olyan nagyvonalúan eltekintenek Podolák György korábbi parlamenti képviselő, Avarkeszi Dezső korábbi parlamenti képviselő és államtitkár valamint Horváth Gyula alpolgármester és a többi MSZP-s képviselő máshonnan kapott jövedelmeitől, mint a szintén az MSZP-s politikai vezetéshez tartozó Polgár György “csepeli főcenzor” milliós jutalmakkal megspékelt, irigylésre méltóan kimagasló jövedelméről.)

A karatés Gyurcsány-fan, az udvari bonyolító és a “csulás elvtárs”

A Demokratikus Koalíció csepeli szervezetének új honlapja már egyértelműen az országgyűlési választásokra készült. A Fidesz-KDNP ígéretének megfelelően 2014 tavaszán jelentősen csökken a parlamenti politikusok száma, ezért Csepel Soroksárral együtt fog egy választási körzetbe tartozni. A csepeli pártaktívák láthatóan lecsaptak a 17-es országgyűlési körzet honlapjára. A nagy sietség vélhetően annak köszönhető, hogy így – talán stipi-stop alapon – ők adhatják a jelöltet is, no meg sokan érzik úgy, hogy a korábban erős baloldali fellegvárakban komoly esélye lehet a volt miniszterelnök új pártjának.

Borka-Szász Tamás “DK-szervező” (középen) Deme Gáborral a jobbján, amikor még az MSZP üdvöskéi voltak

Azt ugyan még nem tudni, hogy a parlamenti posztra ki fog pályázni, de máris a honlap egyik főszereplője Borka-Szász Tamás ex-MSZP-s ex-frakcióvezető, aki jelenleg a Csepeli Demokratikus Koalíciónak – így a párt honlapjának is – a főszervezője. Borka-Szász korábban azzal szerzett magának országos hírnevet, hogy saját és családi cégeivel az igazságügyi tárca   “kedvenc közbeszerzési bonyolítójává” vált. A politikus bevallása szerint ebben természetesen semmilyen szerepet sem játszott az a körülmény, hogy az igazságügyi tárca akkori államtitkára véletlenül pont az az Avarkeszi Dezső volt, aki szintén Csepelen indult a parlamenti választásokkor az MSZP jelöltjeként, és akinek Borka-Szász kampányfőnökként segített. A HVG által csak udvari bonyolítónak nevezett politikus cégeinek a lap szerint a közbeszerzések végkimenetelére is hatásuk volt: a bonyolító dolgozta ki ugyanis a bírálati szempontokat, a kiírásban szereplő követelményeket, így aktívan részt vett az előkészítésben.

A Paál család és a pártalapító

Paál Géza, mint Gyurcsány testőre…

…és mint a Hír TV  lökdösője (kattints a videóhoz)

A Demokratikus Koalíció új honlapján azonban más személyek is megjelentek. A Hír TV nézői már ismerősként köszönthetik a küzdősportokban jártas Paál Gázát, aki Gyurcsány csepeli Pa-Dö-Dős buliján testőrként is segédkezett. Paál úr a Hír TV operatőrét lökdösve jutott kétes hírnévhez, a párt honlapját a felesége szerkeszti, és mind a ketten Gyurcsány legnagyobb csepeli rajongói közé tartoznak.

Nagy Szilveszter, amikor még nem Gyurcsány volt a példaképe…

…és amikor már igen

A csepeli közéletet jól ismerők számára szintén régi arc Nagy Szilveszter is, aki a csepeli kettős gyilkosság után a Csepel.info fórumán abban reménykedett, hogy az áldozatok temetésén a fideszes képviselőket majd leköpködik. Bár ezzel a nagy lendülettel azonnal “beköpte magát” az MSZP képviselő-jelöltjei közé, a temetésen szerencsére senki nem teljesítette a politikus vágyát, így elmaradt a botrány. 2011-ben már a Fidesz-KDNP-s vezetésű önkormányzat biztosította az áldozatok síremlékének felállítását, de úgy tudjuk, hogy fideszes körökben Nagy Szilvesztert azóta is csak “csulás elvtársnak” hívják. (A Csepel.info fórumán közismert volt, és Nagy Szilveszter sem cáfolta soha, hogy ő használta a “Szilveszter” nick nevet.)

Csepel.info

37 hozzászólás “Alpolgármester az akasztófa alatt: elindult a Demokratikus Koalíció kampánya” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.

  2. mamus szerint:

    Hogy miért nem lehet békességben élni végre Csepelen???- mire ez az össze-visszaság.
    Az új vezetés szerintem ugy tudna minden ember szívébe becsempészódni, ha nem hátra és mindekire mutogatva élné mindennnapos életét, hanem dolgozna értünk, Csepelért , és látszatot is láthatnánk… Inkább erre kéne az energiát feccőlni, és a többiek meg csinálják a dolgukat, és majd kiderül ki győz, kinek lesz nagyon megbecsülése.

  3. Manitu szerint:

    Gratulálok a “baloldalnak”. Megint sikerült megmutatni milyenek valójában.

  4. ebihal szerint:

    Manitu! Milyen baloldalról beszélsz? Ezeknek a baloldalhoz semmi közük!Tudod milyen
    szar lenne, ha jobboldalt a te beírásaid szerint minősítenék?

  5. Bugi szerint:

    Ebihal, mi a baloldal szerinted? Ha nem az MSZP, nem a DK, akkor mi vagy ki? Egyébként szerintem sincs Magyarországon baloldali párt.

  6. Rend szerint:

    Ezek a kirakatba egymást szívatják, az asztal alatt meg egyetértésben eladták az egész országot. Az a különbség, hogy a komcsik az elvtársaknak, fideszesek meg a családjuknak adták el. Ne dőljünk be neki!! 20-év alatt szétlopták az egész országot és kizsákmányolták az embereket. Takarodjon a közéletből az elmúlt 20 év összes politikai szereplője!

  7. Királyerdei szerint:

    MEGHÍVÓ

    2012. február 21. kedd, 11:25

    Tisztelt Csepeli Polgárok!

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a kommunizmus áldozataira emlékezve 2012. február 24-én 13 órakor koszorúzást tart a polgármesteri hivatal falán elhelyezett emléktáblánál.

    Tisztelettel hívjuk és várjuk az emlékezőket!

    Komcsikra nincs szükség!

  8. prof. em. Dr. islander szerint:

    Bugi

    “Egyébként szerintem sincs Magyarországon baloldali párt.”

    …talán az LMP

  9. Katka szerint:

    Ja ezek az obcén atrocitások csak az előző kormány idején a fidesz által voltak elfogadhatóak. A gyalázkodás, mocskolódás volt a lételeme Orbánéknak és a fideszt támogató csőcseléknek a nap minden percében, minden másodpercében.

    Éljenek a fideszes komcsik, ők részt vehetnek a koszorúzáson!

  10. Királyerdei szerint:

    A maroknyi komcsi hőbörgő a csőcselék.
    “Állatok” ahogy a lengyelek megfogalmazták.
    Az egész ex-szovjet blokk egy nürnbergi pert követelnek ellenük.

    http://www.nytimes.com/2012/02/21/world/europe/poland-leads-wave-of-communist-era-reckoning-in-europe.html?pagewanted=1&_r=1&hpw

    És ne felejtsétek el,hogy már nem állomásoznak itt a “felszabadító” szovjet csapatok.

  11. Királyerdei szerint:

    Kik is vagytok,söpredék komcsik?

    “Kulcsár Gergely (Jobbik) a sárándi polgármester kommunista rendszer bűneit tagadó kijelentéseiről kérdezi a kormányt. A település szocialista vezetője a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafán lecseréltette a feliratot „az ötvenes évek áldozataira”. Amikor a képviselő testület jobbikos tagja neki szegezte a kérdést, hogy szerinte a kommunizmusnak voltak-e áldozatai, határozott nemmel válaszolt. “

  12. Vátesz szerint:

    Sajnálom azokat, akik baloldali kötődésük folytán ilyen hihetetlenül alacsony színvonalú emberekre kénytelenek pazarolni az energiáikat, legyen az MSZP vagy DK!
    Tarjányi László szerint:
    http://csepel.info/?p=18339#comment-118942 “Baloldali győzelem: elítélték Magyarországot”
    2012. február 16., csütörtök – 19:34

  13. Dr. grün szerint:

    János bá!
    A biciklijén se cickaszem, se csingilingi?! Megbüntetem ezer forintra!
    Biztos úr! Ott jön a sógor! Büntesse meg Őt! Neki még biciklije sincs! ))) 🙂 (((
    http://www.origo.hu/gazdasag/20120221-varga-az-eu-peldat-statual-magyarorszagon.html

  14. Királyerdei szerint:

    Most nem akasztgatják,de már (szokás szerint) marják egymást. 🙂

    http://index.hu/belfold/2012/02/21/a_kommunistak_is_csapkodjak_a_kerekasztalt/

  15. olvasó szerint:

    ez a párosítás….. halott emberekkel…!!!
    nem volt túl jó ötlet, nem tudom mire volt ez jó.

  16. Tóth Kati szerint:

    A kommunisták nem tesznek mást,mint ami létük alapja.Gyűlölködnek,köpködnek,hazudoznak.Ne várjunk tőlük mást,erre képesek,ha máshoz is értenének már nem lennének kommunisták.Fogjunk össze,hogy soha többet ne kerülhessenek Magyarországon hatalomra.Bárki jobb náluk!

  17. ... szerint:

    A dk fizetett jogdíjat a CSÚ-nak a képek felhasználásáért amit ők a Csepp TV videóiból merevítettek ki?

  18. "?!" szerint:

    Kedves „Manitu” és Társai („Bugi”, stb.)!

    A tegnap feltett első két kérdésem esetében megértem a hallgatásotokat, mert azok számotokra nagyon nehéz kérdések, de a harmadik és negyedik kérdéseimre még a Ti tudásotokkal is tudni kellett volna válaszolni.
    Ehelyett Ti úgy viselkedtek, mint az a dacos diák, aki válaszadás helyett konokul hallgat, miközben másoknak bizonygatja, hogy a szerinte kétszer kettő akkor is öt, ha a tanár bárhogy szemlélteti részére, hogy kétszer kettő csak négy.

    Figyeljetek!

    A válaszadás megkönnyítése érdekében, a korábbitól eltérő csoportosításban felsorolom részetekre mégegyszer a Csepeli Önkormányzatnak az utóbbi 5 év könyvvizsgáló által jóváhagyott évenkénti „mindösszesen” kiadási adatait, valamint az évenkénti „működési kiadási” adatait.

    Évenkénti kiadások „mindösszesen”:

    2007. évi kiadás mindösszesen: 19.278.023.000,- Ft. (szocik eredménye)

    2008. évi kiadás mindösszesen: 21.005.418.000,- Ft. (szocik eredménye)

    2009. évi kiadás mindösszesen: 18.318.229.000,- Ft. (szocik eredménye)

    2010. évi kiadás mindösszesen: 20.486.705.000,- Ft. (szoci + fideszes közös eredmény)

    2011. évi kiadás mindösszesen: 20.015.026.000,- Ft. ( fideszesek eredménye)

    Évenkénti „működési kiadások”, a fenti mindösszesen kiadáson belül:

    2007. évi működési kiadás: 14.226.067.000,- Ft. (szocik eredménye)

    2008. évi működési kiadás: 14.448.296.000,- Ft. (szocik eredménye)

    2009. évi működési kiadás: 14.065.053.000,- Ft. (szocik eredménye)

    2010. évi működési kiadás: 14.185.190.000,- Ft (szoci + fideszes közös eredmény)

    2011. évi működési kiadás: 14.447.117.000,- Ft. ( fideszesek eredménye)

    A kisegítő pótkérdéseim az alábbiak:

    1.) Szerintetek tényleg magasabbak voltak-e 2 milliárd Ft-tal a szocik által teljesített fenti évenkénti kiadások, mint a fideszesek által 2011-ben teljesített kiadások?

    2.) Bizonyítják-e a fenti tényszámok egyrészt azt, hogy korábban a szocik évente elloptak 2 milliárd forintot, másrészt azt, hogy a szocik évenkénti kiadásaihoz viszonyítva, a fideszesek 2011-ben megspóroltak 2 milliárd forintot?

    3.) A fenti hivatalos tényszámok ellenére, mire alapozva írtok Ti a mai napig, évenként 2 milliárd forintos mszp-s lopásról, illetve évi 2 milliárd forintos fideszes spórolásról?

    A kérdéseimre más is válaszolhat!

  19. "?!" szerint:

    Kedves „Manitu” és Társai („Bugi”, stb.)!

    Nem válaszoltatok az állítólag teljesen eltűnt észak-csepeli bevételt érintő kényes kérdéseimre sem, ezért egy kicsit kibővítve és pontosítva megismétlem a kérdéseimet.

    I.) Az észak-csepeli területek eladásából származó 9,1 milliárd Ft bevételről egyesek azt állítjátok, hogy ”Az a sok pénz elment, eltűnt örökre, miközben senki nincs aki meg tudná mondani, hogy – a vegytiszta tovajlásokon és pénzszóráson túl – mire költötték el”.

    A fent idézett állítással szemben, a Képviselő-testület 2011. április 28.-án, az észak-csepeli bevétellel kapcsolatban, a 286/2011. (IV.28.) számú határozatban az alábbiak szerint döntött:

    1.) Budapest XXI. kerület Csepel Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az előző évről áthúzódó pénzmaradványt 2.717.548.000,- Ft-tal hagyja jóvá, amelyből

    a) felhalmozási célra fordítható északi bevétel maradványa 2.710.568.000,- Ft,

    b) intézmények előző évi pénzmaradványa 6.980.000,- Ft.

    2.) Budapest XXI. kerület Csepel Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2.710.568.000,- Ft felhalmozási célra fordítható északi bevétel maradványát a következő előirányzatokkal hagyja jóvá:

    Oktatási Szolgáltató Intézmény …Felújítás ……………………………… 420.866.000,- Ft,

    Csepeli Szociális Szolgálat ……… Felújítás …………………………..…………..1.213.000,- Ft,

    Polgármesteri Hivatal ….Dologi kiadás (pl. autó vásárlás) ……..…..43.949.000,- Ft,
    Út-, járda-, parkoló felújítás …………….…..279.541.000,- Ft,
    Polgármesteri Hivatal felújítás ………….….……2.755.000,- Ft,
    Csepel Kapuja projekt támogatása…. ..…222.494.000,- Ft,
    Kerületi beruházások ……….…………………..…820.295.000,- Ft,
    Felhalmozás célú támogatásértékű kiadás 86.239.000,- Ft,
    Felhalmozás célú pénzeszköz átadás állam-
    háztartáson kívülre (társasház felújítás)…593.986.000,- Ft,
    Felhalmozás célú támogatási kölcsön……….61.000.000,- Ft,
    Felhalmozási céltartalék északi-bevételből 187.755.000,- Ft.

    II.) A fentieken túl, az északi-bevétel eltűnésére vonatkozó állítással szemben, a 2011. évi gazdálkodás adatait tartalmazó, most közzétett 50. számú előterjesztésben, az északi bevétellel kapcsolatban (az előterjesztés nagyvonalú átnézése során) az alábbi érdekességeket találtam:

    – Az előterjesztés 17. oldalán olvasható, hogy az eltűntnek minősített északi bevételből most fog átcsoportosítani a Képviselő-testület 23.000.000,- Ft-ot a Szent Imre tér „országzászlós felújítására”.

    – Az előterjesztésben olvasható, hogy az eltűntnek minősített északi bevételből a felhalmozási céltartalékba helyezett 2011. év-végi pénzmaradvány 151.245.000,- Ft.

    – Az előterjesztés 54. oldalán olvasható, hogy az eltűntnek minősített északi bevételből, államháztartáson kívülre átadott pénzeszközként, 760.516.000,- Ft-ot költött az önkormányzat 2011-ben társasházak energia megtakarítást eredményező felújítására és egyéb célra.

    Ismét kérdezem tehát:

    1.) Hogyan fordulhatott elő az, hogy miközben az északi-bevétel majdnem 1/3-ával (30 %-ával) 2011-ben a jelenlegi önkormányzat gazdálkodott, és még 2012-ben is rendelkezésükre fog állni a pénz egy része (például a Szent Imre téri országzászló lecserélésére most átcsoportosítandó 23 millió Ft, valamint a céltartalékba helyezett 151.245.000,- Ft év-végi pénzmaradvány), akközben Ti folyamatosan azt szajkózzátok, hogy „az északi bevétel eltűnt örökre, és senki nincs aki meg tudná mondani, hogy – vegytiszta tovajlásokon és pénzszóráson túl – mire költötték el a szocik”?

    2.) Ugye ennek a 2.710.568.000,- Ft északi-bevételnek a meglétét eddig nem azért tagadtátok, és a Vörös Csepel című könyv megírásakor sem azért lett letagadva, mert valakik ezt a pénzt el akarták lopni, vagy el akarták sikkasztani?

    A kérdésemre más is válaszolhat, ha tudja a választ!

  20. "?!" szerint:

    Kedves „Manitu” és Társai („Bugi”, stb.)!

    A valóság iránti érdeklődésetek felkeltése érdekében, röviden rákérdezek a lassan másfél éve folyamatosan emlegetett 10 milliárd Ft-os önkormányzati vagyonvesztésre, amelyet egyesek a 2005-2009 közötti mérlegadatokra alapozva híresztelnek.

    Az Önkormányzat 2005-2009 közötti Egyszerűsített mérlegének a „Pénzeszközök” megnevezésű 10. sorában az alábbi látszólagos vagyonvesztésre utaló év-végi adatok találhatók:

    2005. december 31.-én ebben a sorban záró összegként 12.109.233.000,- Ft szerepelt, amely összegben benne volt az év végén beérkezett északi bevételnek a 2.274.000.000,- Ft összegű ÁFÁ-ja is, melyet 2006. január hónapban kellett befizetni.

    2006. december 31.-én ebben a sorban záró összegként 7.317.592.000,- Ft szerepelt. (Az ebben az évben bekövetkezett 4.791.641.000,-Ft csökkenésből, 2.274.000.000,- Ft az északi bevétel utáni ÁFA befizetés volt, 2.517.641.000,- Ft pedig önkormányzati felújításra és beruházásra költött összeg.)

    2007. december 31-re, ennek a sornak a záró összege 6.978.858.000,- Ft-ra csökkent. (Ez annak az eredményeként következett be, hogy évközben az északi bevételből 338.734.000,- Ft-ot felhasználtak felújításra és beruházásra.)

    2008. december 31-re, ennek a sornak a záró összege 6.097.467.000,- Ft-ra csökkent. (Ez azért következett be, mert évközben az északi bevételből 881.391.000,- Ft-ot elköltöttek felújításra és beruházásra.)

    2009. december 31-re, a záró összeg 5.043.037.000,- Ft-ra változott. (Ez azért következett be, mert év közben 1.054.430.000,- Ft-ot használtak fel felújításra és beruházásra.)

    Számokhoz értő emberek számára az egyszerűsített mérleg fenti adataiból az állapítható meg, hogy a 10. sorban szereplő 2009. évi záró pénzvagyon (pénzeszközök) összege, a 2005. december 31-i állapothoz viszonyítva, 7.066.196.000,- Ft-tal csökkent, de ebből 2.274.000.000,- Ft kiadás az északi-bevétel utáni ÁFA befizetés volt.

    Így, a 2005. évi és a 2009. évi záróösszeg között bekövetkezett látszólagos vagyonvesztés, a közel másfél éve hangoztatott 10 milliárd Ft-tal szemben, csak 4.792.196.000,- Ft volt, de mint többször hangsúlyoztam, csak látszólagos vagyonvesztésről van szó, mert ezt a látszólagos vagyonvesztést majdnem teljes egészében kompenzálta az elköltött északi bevételből megvalósított felújítások és beruházások eredményeként, az Egyszerűsített mérleg 3. sorában nyilvántartott „Tárgyi eszközök” összegének a növekedése, amely a 2005. december 31.-én nyilvántartott 37.865.537.000,- Ft-ról, 2009. december 31-ig 4.614.893.000,- Ft-tal, 42.480.430.000,- Ft-ra növekedett.

    Tehát a tárgyi eszközök értékének a 2009. december 31-ig bekövetkezett 4.614.893.000,- Ft összegű növekedése, majdnem teljes egészében megegyezik az északi bevételből származó pénzeszközöknek a 2009. december 31-ig bekövetkezett 4.792.196.000,- Ft-os csökkenésével, ezért csak 177.303.000,- Ft gazdálkodástól függő vagyonvesztésről beszélhetünk, amely viszont körülbelül megegyezik az értékcsökkenési leírásokból eredő veszteséggel.

    A fentiek miatt feltételezhető, hogy a 10 milliárd Ft-os vagyonvesztésről szóló rémmese, csak valami hozzá nem értő személy tévedése miatt kelt szárnyra.

    Kérdezem, hogy szerintetek érdemes-e egy ilyen rémmesével továbbra is folyamatosan borzolni a csepeli lakosság idegeit, és mérgezni a mindennapi problémák miatt egyébként is meglehetősen feszült légkört?

    A kérdésemre más is válaszolhat!

  21. Zsonyó szerint:

    Istenem!
    Már megint a ferdítés! Erről a Tanú című film egyik híres kiszólása jut eszembe!
    “Bástya elvtársat, már senki sem akarja lelőni!”
    Mivel sem a Hír tévét, sem a Csepel Infot nem akarja bántani senki, hát kreálnak maguknak egy precedenst. (érdekes, hogy a Hír tévét nem lökdöste senki 2006-ban az általa egyedül közvetített TV székház feldúlásnál)
    Összekeverik a szezont a fazonnal A Csepel Újságot a Dk honlappal. A rendőrségi nyilvántartást az újság fotókkal. Aztán ebből a katyvazból létrehoznak egy koncepciót a vélt ellenséggel szemben.
    Bántják a Fideszt! Bántják a Csepel.info-t!
    Remélem, hogy ez után a forradalmi kétharmad nem a koncepciós perekhez folyamodik.

  22. Bugi szerint:

    Gratulálok irásjelnek. Az őrültség láthatóan csak mélyülni tud. Zsonyónak meg javaslom, hogy nézze meg a Terror Házát.

  23. robi szerint:

    Bugi!
    Mit szólsz a tegnapi ügynöklistás parlamenti szavazás eredményéhez?
    Kiknek áll érdekében a tények eltussolása?

  24. "?!" szerint:

    Kedves ” Bugi”!
    Köszönöm a gratulációt!
    Ugyanakkor őszintén szánlak azért, mert mint írtad, az őrültség láthatóan mélyül rajtad!

    Feltételezve, hogy egy kis agytorna csak javíthat a szörnyű állapotodon, arra kérlek, hogy próbálj meg válaszolni az alábbi kérdéseimre:

    A 2010. október 3.-án este tartott fideszes győzelmi ünnepségen Te is hallottad (hiszen ott voltál) Németh Szilárd frissen megválasztott polgármesternek az elszámoltatásra vonatkozó alábbi szó szerint idézett kijelentéseit:

    „Mindent közzé fogunk tenni.

    Minden szerződés megtekinthető lesz a világhálón.

    Az érdekesebb szerződéseket pedig az újságokban is megjelentetjük.”

    A kérdéseim:

    1.) Tudomásod szerint, mikor, hol, és hány olyan szerződést tett közzé a világhálón, vagy az újságban az önkormányzat, amelyekkel bizonyítani lehet a Ti állításotokat, miszerint a szocik évente elloptak 2 milliárd forintot?

    2.) Ha véletlenül elfelejtették közzétenni ezeket a problémás szerződéseket, nem kellene-e pótolni ezt a mulasztást annak érdekében, hogy a vádjaitok ne tűnjenek megalapozatlan olcsó rágalomnak?

    A “Bugi”-nak feltett kérdésekre más is válaszolhat!

  25. Manitu szerint:

    Kérdőfelkiáltóféleszű: nem vetted még észre, hogy minél hosszabban írsz baromságokat, annál inkább csak te olvasod el?

    Egyszer, amikor majd az utolsú erőddel nyalod ki a csepeli kommunisták alfelét, gondolkozz csak el, hogy milyen érzés lenne mindezt a tükörből nézned.

  26. Lakó1214 szerint:

    Zsonyó szerint:
    2012. február 21., kedd – 18:33

    “Remélem, hogy ez után a forradalmi kétharmad nem a koncepciós perekhez folyamodik”
    Ezek??? Ha az IP címeket vadásszák, én mindent kinézek belőlük. Aki akar, az meg nézzen csak utána, hogy ki pénzeli ezt az oldalt. Csak egy domain kereső kell hozzá!

    http://www.nlgsys.net/

    Ez a poszt meg egy gyermeteg hiszti. Egyik oldal hülyébb, mint a másik.

  27. "?!" szerint:

    Kedves “Manitu”! Minden Indiánok Nagy Büdös Szellentése!

    Ne aggódj amiatt, hogy azért nem olvassák el az írásaimat, mert a Te maximum négy sor befogadására képes indián bélgáz agyadhoz viszonyítva túl hosszú az írásaim terjedelme! Jegyezd meg, hogy vannak témák, amelyeket nem lehet a Te szellemi képességedhez igazodva leírni!

    A kommunisták alfelének nyalását illetően, pedig felhívom a figyelmed arra, hogy engem ne tévessz össze a tükörben látott önmagaddal, amint szokásod szerint éppen nyalod valakinek az alfelét!

    Biztos vagyok abban, hogy ha lenne annyi eszed, hogy az általam leírtakat képes lennél felfogni, és lenne benned egy szikrányi becsület, akkor az általam leírtak elolvasása után leégne a bőr arról a patkány képedről a korábbi megnyilatkozásaid miatt, de szerencsédre neked a korábbi hazugságaidért lelkiismeret furdalásod sem lesz, mert neked se lelkiismereted, se becsületed nincs.

    Az értelmi képességedhez viszonyítva ez az írásom is túl hosszúra sikerült, de remélem, hogy részletekben elolvasva mégis képes leszel felfogni a tartalmát!

  28. Manitu szerint:

    Lakó-Zoli-könyvhordozó-kommuna-kommunista, te kis elvtelen: az itteni múltadból kiindulva lefogadom, hogy egyike vagy azoknak, akik ebben a cikkben is főszereplők.

    Írásjel: biztos lehetsz abban, hogy nem csak én, de más sem olvassa el, amit írsz. Idiótákkal senki nem foglalkozik. Még ha nagyokat is szellentesz.

  29. Lakó1214 szerint:

    Manitu!

    Anyád nincs köztük? Te kis köcsög!
    Írtam már, hogy koccanj le rólam…

  30. Bugi szerint:

    Milyen generált alakok vagytok ti lakó, hogy normálisnak tartjátok az ilyen képeket! Hogy nem sül le a lépésekről a bőr!

  31. Vátesz szerint:

    Jelentem, én elolvastam ?! hozzászólásait, mintahogy a többiekét is el szoktam olvasni!
    Szerintem addig nincs semmi baj, amíg jegyzőkönyvekben is megtalálható adatokkal próbáljátok meggyőzni egymást! Remélem egyszer eljutunk addig, amikor magyar emberek képesek lesznek összefogni, mert Magyarországot csak a magyarok tudják kihúzni a gödörből! Akár az Únióban maradunk, akár nem!
    Ezek után még kíváncsibb vagyok, ki is valójában ?!, azonkívül hogy jeles ejtőernyős volt vagy ma is az! Remélem csak fizikálisan az, átvitt értelemben nem “ejtőernyős”!
    Egyébként meg az a véleményem, lejárató képek arra ütnek vissza, aki felhasználja azokat!

  32. tóbiás szerint:

    Bár már látnám lógva ezeket a Nemezt Szörnyeket! Remélem hamarosan lesz elszámoltatás!

  33. Vátesz szerint:

    Remélem tóbiás, Te nem az a Tóbiás vagy (József), aki az egyik tótumfaktum az MSZP-ben! A Tóbiás hébereredetű bibliai férfinév, jelentése: Jahve jó.

  34. Lakó1214 szerint:

    Bugi szerint:
    2012. február 21., kedd – 23:27

    Még egyszer, a gyengeséged kedvéért:

    Lakó1214 szerint:
    2012. február 21., kedd – 22:36
    “Egyik oldal hülyébb, mint a másik.”

    Akkor, mint a dedóban? OK!
    Nem normális ez a képgyártás, de egyik oldal részéről sem. Nem normális, hogy ezt csinálja az egyik marha, a másik meg ezen csámcsog. Kövér is kötelezett, nem? PIMF ez az egész.
    Közterület takarítás lesz valamikor? Kátyúzással egybekötve?!

  35. Lakó1214 szerint:

    Jah, meg van még egy hete kidölt elsőbbségadás kötelező tábla a Bajcsy és Széchenyi sarkon… Valakinek nincs kedve visszarakatni, valakivel, hogy ne kelljen később egy posztot írni? Köcce!

Itt lehet hozzászólni !