A csepeli gyurcsányistáknak nem csak tubusos ragasztó kell

Mno.hu, Csepel.info

Avarkeszi Dezső volt MSZP-s és leendő DK-s képviselő-jelölt a Balcsitalcsin Dobák Istvánnal: szövetségbe forrtak, de külön pártba kérik a pénzt

Az átlátható pártpénzügyek érdekében arról is tájékoztatást adunk, „ha veszünk három Technokol Rapidot”. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének és alapítójának szavai ezek, amelyeket közvetlenül a Demokrata Párt átnevezéséről és átalakítása után jelentett be az egykori miniszterelnök.

Úgy tűnik azonban, hogy Csepelen nem csak tubusos ragasztó kell a „modern, balközép” formációnak: a csepel.info portál tudta meg, hogy a nyolcvankilencesek négy nappal az MSZP-ből való kiválásuk után pénzt és külön frakcióirodát követeltek a kerület vezetőségétől.

Németh Szilárd polgármester az MNO kérdésére elmondta, hogy valóban írtak egy ilyen levelet a gyurcsányisták, akik arra hivatkoztak, azon az alapon jár nekik a külön helyiség, hogy ha jár a többieknek, akkor jár nekik is. Németh ezt megdöbbentőnek tartja, mivel így egy olyan frakció jöhet létre Csepelen, amelyre nem adta szavazatát senki. Érdeklődésünkre hozzátette, hogy irányadó lesz az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői döntése, amely Gyurcsányék – saját megfogalmazásuk szerint „MSZP-ből kivált” – parlamenti frakciójáról foglal majd állást. (A bizottsági döntés értelmében Gyurcsányéknak várniuk kell – a szerk.) A polgármester azt is elmondta az MNO-nak: az önkormányzati testület csütörtökön szavazni fog a DK-sok kérelméről.

Nem csak adományra, közpénzre is szomjaznak

Feltűnő ugyanakkor, hogy a baloldali elválás Csepelen minden különösebb sárdobálás nélkül ment végbe. Sőt: a fentebb taglalt levél keletkezésének napján egy közlemény is napvilágot látott, amelyben arról tájékoztattak, hogy „Borka-Szász Tamás önkormányzati képviselő 2011. október 31-i hatállyal lemondott eddig betöltött MSZP-frakcióvezetői tisztségéről, egyben kilépett az MSZP csepeli képviselőcsoportjából. Borka-Szász Tamás a továbbiakban a Demokratikus Koalíció (DK) nevű párt képviselőjeként fogja folytatni önkormányzati képviselői munkáját”, és lett egy huszárvágással a DK önjelölt frakcióvezetője (Csepelen ugyanis egy fő is alakíthat frakciót). A közleményben – ezek után nem meglepő – beszámolnak arról is, hogy „a csepeli ellenzék tagjaiként természetes politikai szövetségesként tekintenek egymásra”.

Üvegzseb és Gyurcsány-könyv

Borka-Szász Tamás sem ebben, sem a városvezetőségnek elküldött levelében nem lát semmi szenzációsat. Előbbit azzal indokolja, hogy „mindannyian látjuk a jövőt és tudjuk, hogy 2014-ben egymásra leszünk utalva, és emberileg sem vagyunk rosszban”. Kérdésünkre elmondta, hogy a DK nevében nem követelt többet ebben az ominózus levélben (amelyet egyébként a vonatkozó önkormányzati határozatokkal egyetemben megküldött a részünkre), mint ami a többi csepeli frakciót megillet – ez egyébként egy frakcióiroda, és havi bruttó 10 ezer forint költségtérítést takar.


A csepeli rajongók közül Avarkeszi Dezső és Wirshling Viktória is bekerült az új párt vezetésébe

„A képviselőcsoportok munkafeltételeinek biztosításával kapcsolatos szabályok” című melléklet azonban már első mondatában leszögezi: a képviselői irodákat a 2010-es önkormányzati választások eredményének figyelembevételével biztosítja a kerületi önkormányzat, ezen pedig a DK értelemszerűen nem indulhatott. Borka-Szász azt is közölte az MNO-val, hogy ha megkapja/megkapják ezt az összeget, akkor annak felhasználásáról ugyanúgy tudósít majd a XXI. kerületi DK honlapjának üvegzseb rovatában, mint ahogy az eddigi rendezvényekhez kapcsolódó beszkennelt számlák és felajánlások is megtalálhatók.

„Szem- és gyomorforgatónak tartom azt, amikor egy aktív politikus pénzért árulja politikai beszédeit, és ebből több millió forintos családi jövedelemre tesz szert” – Gyurcsány Ferenc mindezt 2007-ben nyilatkozta, Orbán Viktorra célozva. Ehhez képest négy évvel később a DK elnöke ezt a módot választotta új pártjának egyik finanszírozási módszeréül. A formáció honlapján ugyanis az 5000 forintot felajánlók számára „színvonalas kiadványt” biztosít a DK: „a miniszterelnök úr korábban már kereskedelmi forgalomba került könyvét, illetve a 2011. február 18-án tartott évértékelő beszéde teljes felvételét”. Megrendelhető Borka-Szász Tamásnál is.

Forrás: Mno.hu

A Fidesz-KDNP kezdettől önmérsékletet gyakorolt

A Fidesz és KDNP szövetséges pártként vezeti jelenleg a kerületet. Bár a pártszövetségnek lehetősége lett volna két frakciót, ezzel együtt két irodát és dupla büdzsét kérni az önkormányzattól, ezt nem tették meg. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció a Fidesz-KDNP-hez hasonló pártszövetséget hirdetett meg, amikor Borka-Szász Tamás kivált az MSZP frakcióból, és egyedül frakciót alakított. Borka-Szász Tamás azonban – ahogy lapunkban azt korábban megírtuk – azonnal külön irodát és pénzt is kért pártjának.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a Demokratikus Koalíció csepeli országgyűlési képviselőjelöltje várhatóan Avarkeszi Dezső lesz, a polgármester-jelölti címért pedig a Tárnokon lakó Borka-Szász Tamás esélyes.

Csepel.info

63 hozzászólás “A csepeli gyurcsányistáknak nem csak tubusos ragasztó kell” bejegyzésre

  1. Zsonyo szerint:

    A demokráciában alapszabály a többpártrendszer működtetése!
    A demokrácia fenntartása miatt kéne a működési feltételeket biztosítani minden törvényes formációnak. Országosan és Csepelen is.
    Amikor megtagadják az új párt működéséhez járó törvényes támogatást, nem csak félelmüket, hanem antidemokratikus ösztöneiket is szabadjára engedik!
    A Fidesz KDNP pártszövetségnek azért nem kell pártiroda Csepelen, mert a diktatórikus, monolit társaság működtetéséhez nincs rá szükség! Ott gondolkodni nem kell, elég a vezérre figyelni.

  2. gyalog szerint:

    Efféle címeket faragatlan emberek “alkotnak”.
    Biztosak vagytok benne, hogy ha szelet vettek, akkor nem vihart arattok?
    Szeretettel, gyalog

  3. Manitu szerint:

    El tudom képzelni, hogy az előbbi hozzászóló elvtársak mit fröcsögnének, ha a Fidesz és a KDNP is külön irodát kérne.

  4. Borka-Szász Tamás szerint:

    Tisztelt olvasók!
    Mivel állandó hivatkozás van a levelemre, ezért szó szerint bemásolom ide a polgármester úrnak küldött levelemet (amely a csepeli DK honlapján is elérhető):
    Ezek alapján mindenki meghozhatja a maga értékítéletét, minden más ködösítés és hablaty.

    “Tisztelt Polgármester Úr!

    Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata SZMSZ-e 7. melléklet III.6 pontja alapján a következőkről szeretném tájékoztatni Önt:

    1) 2011. október 31-i hatállyal lemondtam MSZP frakcióvezetői tisztségemről, illetve kiléptem az MSZP csepeli képviselőcsoportjából. A továbbiakban a Demokratikus Koalíció nevű párt képviselőjeként fogok egyéni választókörzetem és Csepel érdekében politizálni.

    2) Tisztelettel kérem az önkormányzat vezetését, hogy Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 725/2010. (XII.16.)Kt, 726/2010. (XII.16.)Kt és 727/2010. (XII.16.)Kt számú határozatai szellemének, illetve az SZMSZ 7. mellékletében foglaltaknak megfelelően intézkedni szíveskedjen a következőkben:
    • Az SZMSZ 7. melléklete II. fejezetében foglalt feltételekkel a Hivatal számomra egy – a két Zrínyi utcai képviselői irodához hasonló alapterületű – képviselői irodát biztosítson.
    • Az SZMSZ 7. melléklete III. fejezetében foglaltak alapján 2011. november 1-től a havi bruttó 10.000,- Ft összegű, a képviselői munkához biztosított keretösszeget igénybe tudjam venni.

    Csepeli önkormányzati képviselőként nem kérek sem többet, sem kevesebbet, mint amit a Képviselő-testület a Fidesz-KDNP és az MSZP frakció tagjai, valamint az LMP (Tenk András) és a Jobbik Magyarországért Mozgalom (Pákozdy József) 1-1 képviselője számára – képviselői munkájuk minél színvonalasabb ellátása érdekében – már megszavazott.

    Konstruktív válaszában bízva kérem a fenti feltételek – lehetőség szerinti mielőbbi – biztosítását, illetve a szükséges döntések meghozatalát a Kt. következő rendes ülésén!

    Üdvözlettel,

    Borka-Szász Tamás
    képviselő”

  5. Borka-Szász Tamás szerint:

    “A Csepel.info úgy tudja, hogy a Demokratikus Koalíció csepeli országgyűlési képviselőjelöltje várhatóan Avarkeszi Dezső lesz, a polgármester-jelölti címért pedig a Tárnokon lakó Borka-Szász Tamás esélyes.”

    2011-ben ilyesmiket jósolni a 2014-es választásokat illetően a politikai idiotizmus kategóriájába tartozik… 🙂

  6. bugi szerint:

    Nem emlékszem olyan esetre, hogy mellélőtt volna az Info.

  7. gyalog szerint:

    Én sem emlékszem ilyenre. Mindig hasba lövi saját magát.
    Persze közelről könnyű…
    Szeretettel, gyalog

  8. Borka-Szász Tamás szerint:

    “A Fidesz-KDNP kezdettől önmérsékletet gyakorolt” :-):-):-)

    Ehhez néhány adalék:
    A csepeli képviselő testületben (a legutóbbi bizottsági átszervezések óta) a következő tisztségek és közpénz jövedelmek vannak:
    Németh Szilárd polgármester – havi kb. 1,8 millió Ft
    Borbély Lénárd alpolgármester – kb. havi 1 millió Ft
    Moróvik Attila, Ábel Attila alpolgármesterek – kb. havi 600.000 Ft
    7 fő fideszes tanácsnok (a frakció tagjainak fele kinevezett tanácsnok!) – csak ezért a funkcióért havi 200.000 Ft (ki-kinél az egyéb juttatások mellett)

    Összefoglalva: a csepeli Fidesz frakcióban jelenleg van 1 polgármester, 3 alpolgármester, 7 tanácsnok és – ezek szerint – 3 “lúzer”.

    Persze az erről döntő testületi ülésen szintén meghallgathattuk, hogy a Fidesz “dicséretes önmérsékletet tanúsított”.
    Hát hogyne. Csak egyre vigyázott: a bizottsági átszervezés eredményeképpen a polgártársak tiszteletdíja egy forinttal se csökkenjen…

  9. Királyerdei szerint:

    Nem éppenséggel egy politikushoz illő hozzászólás.(jobban mondva köpködés.)
    Persze a lúzer MSZ(M)P-sektől mit lehet várni?

  10. ... szerint:

    Az önkormányzati választáson a 14.sz választókerületben a többség Borka-Szász Tamásra vagy az MSZP-re szavazott? Nem ártana ezt kérdést tisztázni az ott lakók segítségével egy időközi választás keretén belül.

    Tisztelt Képviselő Úr!
    Nem fordult még meg a fejében, hogy lemondjon és újra jelöltesse magát a DK színeiben?
    Fontolja meg a lehetőséget. Ön lehetne az első megválasztott képviselője a DK-nak.

  11. bugi szerint:

    Borka nem lenne primitív alak, ha a polgármester valóban annyit kapna a polgármesteri munkájáért, amit amúgy fényévekkel jobban csinál, mint az elődje. De Németh ezért sokkal kevesebbet kap.

  12. bugi szerint:

    Borka elvtárs, maga hány tízmilliót húzott le a minisztériumból meg a fürdőből a családi cégeivel?

  13. Paul szerint:

    Ennyit a Borka- Avarkeszi összeborulásról.

    Több száz milliót vittek el Csepelről is. De nem felejtünk!!!!

    MSZP-s az igazságszolgáltatás kedvenc közbeszerzője

    „Alkotmányellenes volna, ha a piaci szereplők párthovatartozását figyelnénk” – reagált a HVG felvetésére Sátori János bíró, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala (OITH) közbeszerzéseket felügyelő osztályvezetője (valaha Györgyi Kálmán akkori legfőbb ügyész polgári helyettese).

    A hetilap azt tudakolta, összefér-e a hatalmi ágak szétválasztásának elvével, hogy az OITH közbeszerzéseit az MSZP csepeli önkormányzati képviselőcsoportját vezető, a helyi képviselőtestületnek – egyebek mellett a közbeszerzésekért felelős – pénzügyi bizottságában alelnök Borka-Szász Tamás bonyolítja. Az Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkárral barátságban lévő frakcióvezető – illetve a hozzá kapcsolható családi cégek – bíróságoknak is dolgoznak.

  14. Paul szerint:

    … szerint:
    2011. november 08., kedd – 13:17

    Az önkormányzati választáson a 14.sz választókerületben a többség Borka-Szász Tamásra vagy az MSZP-re szavazott? Nem ártana ezt kérdést tisztázni az ott lakók segítségével egy időközi választás keretén belül.

    Tisztelt Képviselő Úr!
    Nem fordult még meg a fejében, hogy lemondjon és újra jelöltesse magát a DK színeiben?
    Fontolja meg a lehetőséget. Ön lehetne az első megválasztott képviselője a DK-nak.

    VÁLASZ:
    Már nem. A hajléktalanszálló vezetőjétől, és a cigányoktól már nem kapna ajánlószelvényt se, nem hogy szavazatokat!!!!

  15. Ábel Attila szerint:

    Kedves Tamás!

    Ha már így alakult, akkor elküldöm a Csepel.info-nak a fizetések valódi jegyzékét. Már kikértem, hiszen várható volt, hogy ti, mint legdemokratikusabb és új párt, ugyanazt fogjátok csinálni, mint az MSZP-ben, csak még otrombább módon. Mindenki láthatja majd, hogy sokkal kevesebbet keresünk, mint az elődeink, miközben kb. kétmilliárd forintot megtakarítottunk a költségvetésből. Nagyjából ennyibe került az MSZP-s garnitúra Csepelnek évente.

    Mi fizetésként a törvény által adható legalacsonyabb fizetést határoztuk meg. Nem veszünk fel jutalmat sem. És ha ide keverjük az országgyűlési vagy fővárosi képviselőséget is, és rendesen összesítünk – nem úgy mint te -, még nagyobb lesz a mostani vezetés és az elődeink közötti összesített, fizetésbeli különbség. Még akkor is sokkal többe került ugyanis az MSZP-s garnitúra Csepelnek, hogy nem vesszük azt az kárt, amit okoztatok.

    Kedves Tamás!

    Viszont engem is érdekelne, hogy te mennyit kerestél az elmúlt években a családod cégeivel Avarkeszi minisztériumában? Ugye te is leírod az igazat? De kérlek ne olyan pontossággal, ahogy az én fizetésemet adtad meg. Kérlek, hogy add meg pontosan!

    Üdvözlettel:

    Ábel Attila

  16. Királyerdei szerint:

    Csak fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből távozó és a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló tíz képviselő az alkotmányügyi bizottság állásfoglalása szerint.

    A testület hétfőn 21 szavazattal – a kormánypárti és a jobbikos képviselők támogatásával – hozta meg döntését. A szocialista bizottsági tagok nem szavaztak, LMP-s képviselő nem vett részt az ülésen.

    Az érintett tíz – az állásfoglalás értelmében jelenleg tehát függetlennek tekintendő – képviselő az Országgyűlés állásfoglalását kérheti az ügyben.

    Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke – aki a frakcióalakításról október 23-án tájékoztatta Kövér Lászlót – a vitában azzal érvelt, hogy az alkotmányügyi bizottság korábbi gyakorlata különbséget tett a kilépő, illetve az új frakciót létrehozó képviselők között, és az utóbbiaknak nem kellett fél évre a függetlenek közé ülniük. Példaként a Magyar Demokrata Néppárt frakciójának 1996-os megalakulását hozta.

    A vitában felszólaló kormánypárti politikusok viszont Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető házelnöknek írt levelére hivatkozva vitatták az azonnali frakcióalakítás jogát. Hangsúlyozták, hogy a szocialista képviselőcsoport vezetője a tíz képviselő kilépéséről számolt be, a házvezetés pedig a frakcióvezetői bejelentések igazságtartalmát hagyományosan nem vizsgálja. A kilépő képviselőkre ugyanakkor féléves frakcióalakítási tilalom vonatkozik – érveltek.

  17. benfentes szerint:

    köpönyegforgató megélhetési macskajancsik

  18. TI szerint:

    Borka!
    Takarodj haza, otthon pofázz Tárnokon!!!

  19. aggódó szerint:

    T. Ábel úr!
    13:55-ös hozzászólásában azt írja:
    “miközben kb. kétmilliárd forintot megtakarítottunk a költségvetésből. Nagyjából ennyibe került az MSZP-s garnitúra Csepelnek évente.”

    Ez így nem igaz. Sorai azt a látszatot keltik, hogy kétmilliárd forintot költött ( pazarolt stb) feleslegesen a korábbi vezetés.
    Véleményem szerint, a kétmilliárdos megtakarítás egy része a működési költségek drasztikus redukálását, ” lebutítását” hozta magával.

    Nem kedvelem a korábbi vezetést ( halkan jegyzem meg, az elmúlt sok évnek nem Borka volt az első számú haszonélvezője), de a kétmilliárdos megtakarítás pozitívumaival csinján bánnék.
    A fiam pedagógus volt Csepelen, de – a kialakult helyzetet felmérve – magam is arra beszéltem rá, hogy hagyja itt ezt a szegény kerületet és keressen magának más – a végzettségével betölthető – foglalkozást.
    Szerencsére, a közelmúltban erőfeszítései sikerrel jártak. Csak a tanítványait sajnálja, mert utódjának ismeretében elmondta, jelentősen csökkent az oktatás színvonala. Nem hiszem, hogy a megtakarításokkal egyidejűleg a szakmai szinvonalat bármely területen is növelhetik. A megtakarítás és a szinvonalcsökkenés édestestvérek.

    Tisztelt Ábel úr!
    Nem állítom, hogy van más választásuk, de túlzottan büszkék sem legyenek rá. A kerület issza meg a levét az elvonásoknak. Nívótlanság térnyerése a következmény.

  20. gyalog szerint:

    Ki köpködik itt?
    Királyerdei, olvasd már el a cikk címét, légy szíves!
    Szeretettel, gyalog

  21. gyalog szerint:

    Kedves Paul! Egy év nem olyan nagy idő!
    Arra tán még lehet emlékezni, hogy az MSZP mennyire volt népszerű.
    Az egyetlen kerület volt Borka-Szász Tamásé, amit egyéniben a baloldal nyert meg.

    Nem létezik, hogy ezt el kell mondani…
    Szeretettel, gyalog

  22. Incike szerint:

    eza dobák milyen nőcis lett 🙂

  23. gyalog szerint:

    TI!
    Névtelenül ilyet csak nyomorult lelkű ember ír…
    Nyugodj meg!
    Szeretettel, gyalog

  24. Zoli049 szerint:

    Ez olyan nemzeti! Mind az írás, mind a hozzászólások.

    Magyar a magyarral már vérre megy? “Fasza ez az ország wazze'” (Belga)

  25. nagyapó szerint:

    T. aggódó! Csepel egyik kerülete a Fővárosnak, annak a Fővárosnak, amelyik baloldali vezetés alatt volt, úgy mint az ország. Feltételezem, a bevétel-kiadás egyenleg körül alakult, úgymint a többi 22 kerületben. Ezután kérdés, hová tünt 10 MFt, ha az Ön fia is elment.
    Zoli049-nek az alapvicc. Belgiumban soroznak, jobbra a vallonok, balra a flamandok. Középen marad Khon néhány társával. És mi belgák hova álljunk?
    Csak így tovább belga Zoli049!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  26. Zoli049 szerint:

    Tudod, hogy mi az a szó a zárójelben? Dehogy tudod…

  27. islander szerint:

    Magyar Nemzeti Hiphápott!

    🙂

  28. Zoli049 szerint:

    hungaropannonnépinemzetimagyarreppet! 🙂 😀

  29. szigetország szerint:

    Borka-Szász Tamás részéről én is azt tartanám korrektnek, ha a mai csepeli vezetők havi jövedelme mellé számszerűen írja oda a korábbi vezetők havi jövedelmét (jutalmakkal együtt). A többit döntse el az olvasó!

  30. aggódó szerint:

    Nagyapó megint mellébeszél, a betanított szöveget fújja.

    A kétmilliárdos megtakarítás kevésbé pozitív oldalára utaltam hozzászólásomban. Ezt a pénzt ugyanis csepelieken sikerült behozni, a kiadások redukálásával.

    A 10 milliárdról egyébként Ábel úr szót sem ejt. Ennek közvetlenül semmi köze a kétmilliárdhoz.

  31. jól értesült szerint:

    Színjáték az egész!

    Wirshling “Virsli” Vikike a Szenteczky vezette Csevakban végzett az MSZP-nek pártmunkát, természetesen közpénzen.

    A fenti képen Dobák elvtárs – aki egyébként a Szenteczky-féle MSZP frakcióban maradt – vajon miért oly’ jókedvűen árul egy gyékényről Gyurcsányos pólókat a DK-s Avarkeszi et.-vel?

    No pasaran?!? Ezek teljesen hülyének néznek mindenkit!

  32. CsepeliNo1 szerint:

    Én nem értem Borka-Szász Tamást!

    Kedves Tamás!
    Nem gondolja, hogy adhatna belépési könyvet Németh Szilárdnak, Borbély Lénárdnak, Ábel Attillának, meg még sorolhatnám a Demokratikus koalícióba?
    Már Én UNOM, hogy a DK honlapja nem foglalkozik ennyit a DK-val, meg Gyurcsány Ferenccel.
    Szerintem ezeknek a Fideszeseknek az a bajuk, hogy nem tudnak belépni.
    VAGY, KILÉPNI A SZ.R PÁRTJUKBÓL, MERT MÁR TUDJÁK, HOGY BUKNI FOGNAK. Csak az a kérdés, hogy mennyivel!

    Más ügy!
    A múlt héten vagy mikor, kihozták POFÁTLANUL, hogy az előző vezetés mennyi jutalmat vett fel! Én végeztem egy kis magán számítást:
    N.SZ.: 1.600.000
    B.L.: 1.100.000
    Á.A.: 550.000
    M.A.: 550.000
    1 hó összesen: 3.800.000
    1 év Összesen: 45.600.000 Ft

    T.M.: 550.000 (körübelüli érték, Á.A, és M.A fizetését vettem alapul)
    O.F.: 550.000 (körübelüli érték, Á.A, és M.A fizetését vettem alapul)
    H.Gy.: 1.200.000 (volt fővárosi képviselő, B.L. fizetését vettem alapul)
    1 hó összesen: 2.300.000
    1 év Összesen: 27.600.000

    45.600.000 – 27.600.000 = 20.000.000 Ft
    Látjátok a különbséget?! NAGYAPÓ, “?!”, stb… HAHÓÓÓÓÓ!!!!!
    Ez az önkormányzat 20 millával többet vesz fel évente, mint az előző!
    De nem leszek igazságtalan, mert van 2 Ogy. képviselő is!

    Ha belevesszük a volt Ogy. Képviselőket is (én nem tudom a fizetésüket, de mintha 500e Ft körüli összegről hallottam volna, amit most a Fidesz 750e Ft-ra akar növelni – Én 550000-vel számolok) akkor:
    Polgármester+Alpolgármesterek: 2.300.000
    P.Gy.: 550.000
    A.D.: 550.000
    1 hó összesen: 3.300.000
    Összesen: 39.600.000

    45.600.000 – 39.600.000 = 6.000.000 Ft

    Az előző ciklusbam még ÍGY is 6 millióval MÍNUSZBAN vannak az általatok úgy SZÍDOTT KOMMCSIK!
    HOGY IS VAN EZ?!

    És ha még mindez nem elég nektek, ITT VAN DEBRECENI JUTALMAK!!!!!
    http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/tobb-tizmillios-onkormanyzati-jutalmak-debrecenben-2846/
    KÓSA LAJOS 2002-2004 között EGYEDÜL 14 millát VÁGOTT ZSEBRE!
    Az maga (Borbély Lénárd) szerint NEM SOK? Vagy csak a Csepeliek nem érdemelték meg a jutalmat?
    Tudjuk, hogy Magyarország egyik legjobban eladósodott városa DEBRECEN. De Ő maga szerint ezt biztosan megérdemelte!

  33. CsepeliNo1 szerint:

    Én nem értem Borka-Szász Tamást!

    Kedves Tamás!
    Nem gondolja, hogy adhatna belépési könyvet Németh Szilárdnak, Borbély Lénárdnak, Ábel Attillának, meg még sorolhatnám a Demokratikus koalícióba?
    Országos szinten Kövér Lacikának, Orbánnak, meg a többinek!
    EZEK VAGY SZERELMESEK A GYURCSÁNYBA, vagy ennyire félnek tőle! Szerintem szerelmesek! :-))))
    Vagy az a bajuk, hogy nem tudnak belépni.
    VAGY, KILÉPNI A SZ.R PÁRTJUKBÓL, MERT MÁR TUDJÁK, HOGY BUKNI FOGNAK. Csak az a kérdés, hogy mennyivel!
    Már Én UNOM, hogy a DK honlapja nem foglalkozik ennyit a DK-val, meg Gyurcsány Ferenccel.

    Figyeljétek már, Ábelnek hogy sír a szája, ha szóba kerül az Ő fizetésük!
    Csak nem azért, mert po.átlanul hazudnak?!
    A múlt héten vagy mikor, kihozták, hogy az előző vezetés mennyi jutalmat vett fel! Én végeztem egy kis magán számítást:
    N.SZ.: 1.600.000
    B.L.: 1.100.000
    Á.A.: 550.000
    M.A.: 550.000
    1 hó összesen: 3.800.000
    1 év Összesen: 45.600.000 Ft

    T.M.: 550.000 (Á.A, és M.A fizetését vettem alapul)
    O.F.: 550.000 (Á.A, és M.A fizetését vettem alapul)
    H.Gy.: 1.200.000 (főv. képviselő volt, B.L fizetését vettem alapul)
    1 hó összesen: 2.300.000
    1 év Összesen: 27.600.000

    45.600.000 – 27.600.000 = 20.000.000 Ft
    Látjátok a különbséget?! NAGYAPÓ, “?!”, stb… 20MILLIÓ!!!!!!!!
    Ez az önkormányzat 20 millával többet vesz fel, mint az előző!
    És Én CSALTAM MOST A FIDESZ javára, mert nem tudom H.Gy. fizetését, meg O.F. meg T.M. fizetését sem! Átlagot próbáltam számolni (felfelé kerekítettem)!

    De nem leszek igazságtalan, mert volt 2 Ogy. képviselő is!
    Bár, Borbély Lénárd csak a helyi vezetők jutalmát sajnálta, ha következetes akarnék maradni, akkor ebbe az Ogy képviselők fizetése bele sem férhet!
    De megmutatom azt is! Nehogy, a Fideszesek, ezt rójják fel!

    Tehát, ha belevesszük a volt Ogy. Képviselőket is (én nem tudom a fizetésüket, de mintha 500000 Ft körüli összegről hallottam volna, amit most a Fidesz 750000 Ft-ra emelt – Én 550000-vel számolok midkettőnél) akkor:
    Polgármester+Alpolgármesterek: 2.300.000
    P.Gy.: 550.000
    A.D.: 550.000
    1 hó összesen: 3.300.000
    Összesen: 39.600.000

    45.600.000 – 39.600.000 = 6.000.000 Ft

    Magyarul, éves viszonylatban ez is 6 millióval kevesebb, KEVESEBB A KOMMUNISTÁK fizetése! Ez egy marha nagy ÖNGÓL a mostani csepeli vezetéstől. Nem gondolják, hogy olyannal kell kijönni, ami igaz is?

    És akkor most jön az ÁSZ!
    Ígértem nektek, hogy kikeresem Debreceni fizetéseket! Örömmel mondom, hogy MEGTALÁLTAM!
    http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/tobb-tizmillios-onkormanyzati-jutalmak-debrecenben-2846/
    Tisztelt B.L, és Á.A!
    Maguk szerint, ugye Kósa Lajos megérdemelte a 2002-2004 közötti 14 milliót?!
    Abban Önök szerint semmi gyanús nincsen, főleg annak fényében, hogy Debrecen nemhogy rosszabbul áll mint Csepel, de Magyarország egyik legeladósodottabb városa!
    UGYE EZ A JUTALOM MÁS?!

  34. admin szerint:

    CsepeliNo1: olyan internetes címet, aminek a nevét a szerkesztőik lopták, nem fogad el a fórum automatikus moderációja. Ezt az internetes utalást kivettük a hozzászólásból. Kár, hogy lopás nélkül nem ment annak a bizonyos szerkesztőnek.

  35. gyalog szerint:

    Azon gondolkodom, mi lehet az oka annak, hogy a “Csepel Info” szerkesztői a portál kezdete óta szívesen vannak névtelenségben. Ugyanakkor vádaskodnak másokra, akik – őszerintük – nevet változtatgatnak, úgy tálalva fel, mintha többen lennének.

    Nem hiszem, hogy van még egy ilyen (elektronikus) sajtótermék, amelynek nem lehet ismerni a szerzőit.

    Az olvasókra bízom annak eldöntését, milyen jellem produkál ilyet.

    Ui.: kérek mindenkit, csak akkor mocskolódjon, ha engem ilyenen ért, ti. én még sohasem éltem vissza a jeligémmel: szeretettel, gyalog

  36. gyalog szerint:

    Az impresszum:
    Csepel.info impresszum

    Hírblog Csepelről, kendőzetlenül.

    A Csepel.info híroldalt egy kis baráti társaság szerkeszti, melynek célja az, hogy a Csepelről és a csepeliekről szóló közéleti, kulturális, közlekedési, politikai és sporthírek mindenki számára elérhetők, olvashatók legyenek.

    Internetes hírportálunk nyitott olvasóink felé: e-mailben is örömmel fogadunk helyi híreket, melyeket igyekszünk megjelentetni. Természetesen lehetőleg a fényképes, nem magánvéleményt tükröző hírekre vagyunk elsősorban kíváncsiak. Az utólagos szerkesztés, korrektúra jogát fenntartjuk.

    Magánvéleményt a hírek melletti megjegyzés rovatban lehet elmondani, de a sértegető hangnemű, durva megjegyzések esetében – amennyiben ilyet észlelünk – moderálunk. A rendszer az általunk ismert neonáci honlapokra mutató linkeket automatikusan moderálja.

    Címünk, melyen hírlevél-szolgáltatást is lehet kérni: csepel.info@gmail.com

  37. Királyerdei szerint:

    Amennyiben nem tetszik a Csepel.info,valaki kényszerít benneteket,hogy olvassátok?
    Vagy arra,hogy ide járjatok köpködni?

  38. gyalog szerint:

    Köpködtem?

    Ezt azért olvasd el, valaki köpködött, utána bocsánatot kért, viszont a bocsánatkérés a saját lapjában n e m jelentette meg.

    Íme:
    A csepel.info 2010. május 18. napján valótlan és sértő cikket jelentetett meg, mellyel kapcsolatosan Tóth Mihály csepeli polgármester és Szenteczky János, a Csevak Zrt. vezérigazgatója jogi lépéseket tett. Jogi képviselőjük útján sajtó-helyreigazítás iránti kérelmet küldtek hivatalosan az internetes hírportál részére, melyben kérték, a T. Szerkesztőséget, hogy tegyék közzé a következő tartalmú helyreigazító közleményt:

    “Helyreigazítás: a csepel.info a 2010. május 18. napján megjelent Kettősgyilkosság és lakásmutyi: titkos találkán egyeztettek? – című cikkében valótlanul állította, hogy titkos válságtanácskozást tartottak, a csepeli Hollandi úti horgásztanyán az MSZP helyi vezetői. Valótlanul állította továbbá, hogy a titkos megbeszélésen Tóth Mihály csepeli polgármester, MSZP-elnök, Szenteczky János, a Csevak Zrt. vezérigazgatója MSZP elnökhelyettes és polgármester-jelölt is részt vett. Ezzel szemben a valóság az, hogy a csepeli Hollandi úti horgásztanyán a cikk által említett időben semmilyen titkos válságtanácskozás nem volt, és mivel ilyen válságtanácskozás nem volt, ezen a titkos válságtanácskozáson nem is vehetett részt Tóth Mihály csepeli polgármester, MSZP – elnök, és Szenteczky János Csevak Zrt. vezérigazgató, MSZP elnökhelyettes és polgármester-jelölt. A cikkben leírtak miatt az érintettektől elnézést kérünk!”

    A csepel.info a helyreigízítási kérelmet közzétette, a valótlan tényállítást elismerte, és az érintettektől elnézést kért!

  39. gyalog szerint:

    Szóval, ki köpköd?
    Szeretettel, gyalog

  40. admin szerint:

    Kedves gyalog!

    CsepeliNo1-nak éppen úgy joga van a véleményének megírására, mint bárki másnak, így neked is.

    Ha a hozzászólást sértőnek érzed, az lehet magánvélemény de lehet jogos is. Ebben az esetben kérjük írd meg, hogy mi az amit sértőnek tartasz, és amennyiben úgy látjuk, hogy igazad van, moderálunk. Amennyiben mi nem tartjuk megalapozottnak a kifogást, csak a jogi út járható.

    Üdvözlettel:

    Csepel.info

  41. gyalog szerint:

    Továbbra is kérdezem:
    K I K Í R J Á K A C S E P E L – I N F O T ?

    Van ott egy (1) férfi?
    Szeretettel, gyalog

  42. admin szerint:

    Kedves Gyalog,

    ha erre a cikkre gondolsz:

    http://csepel.info/?p=9201

    Akkor szerintünk rosszul tudod, hogy bármilyen eljárás lett volna, és hogy visszavontuk volna a cikkben szereplő állítást, hogy ez a találkozó megtörtént.

    A találkozó megtörtént, erre tanúnk is van.

  43. gyalog szerint:

    “CsepeliNo1-nak éppen úgy joga van a véleményének megírására, mint bárki másnak, így neked is. ”

    Természetesen.
    Mi a kérdés? Mondtam az ellenkezőjét?

    Szeretettel, gyalog

  44. gyalog szerint:

    És ezt hogy kell érteni:
    admin szerint:
    2011. november 09., szerda – 12:13

    CsepeliNo1: olyan internetes címet, aminek a nevét a szerkesztőik lopták, nem fogad el a fórum automatikus moderációja. Ezt az internetes utalást kivettük a hozzászólásból. Kár, hogy lopás nélkül nem ment annak a bizonyos szerkesztőnek.

  45. admin szerint:

    Egy hazugság, kedves gyalog. Itt el is olvashatod, hogy miért:

    http://csepel.info/?p=10015

  46. gyalog szerint:

    Rendben, ez így teljesen rendben van, értem. Ezzel együtt ugyanilyen kedvesen meg tudod legalább azt mondani, hogy miért nem vállaljátok fel, kik írják a Csepel-infot?
    Szeretettel, gyalog

  47. admin szerint:

    A “titkos” jelzőért kért volna elnézést a Csepel.info azzal a feltétellel, ha Tóth Mihály polgármester, Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár, Szenteczky János Csevak-vezér, Gulyás Gábor ex-ügyvéd és Császár Mihály ex-rendőrkapitány elárulják, hogy miről volt szó azon a megbeszélésen.

    Mivel nem árulták el, hogy miről volt szó, ezért elnézéskérésünk se lett érvényes azért a “titkos” jelzőért, hiszen titokban tartották, hogy miről volt szó.

    Tehát egyetlen szó miatt kértünk VOLNA elnézést, de a történtek alátámasztották, hogy titkos volt a találkozó.

  48. admin szerint:

    Kedves gyalog!

    Szeretnénk felhívni a figyelmedet a Csepel.info impresszumára. “A Csepel.info híroldalt egy kis baráti társaság szerkeszti, melynek célja az, hogy a Csepelről és a csepeliekről szóló közéleti, kulturális, közlekedési, politikai és sporthírek mindenki számára elérhetők, olvashatók legyenek.”

    Hidd el, hogy igazat írtunk. Mint mindig.

  49. gyalog szerint:

    Kedves admin!
    Ugye érted! Tehát, hogy kik írjátok a lapot? – ezt kérdezem. Vagy legalább arra válaszolj, miért nem lehet megtudni, hogy kik írják e lapot.

    Tényleg, csak kíváncsi vagyok.

    Szeretettel, gy.

  50. gyalog szerint:

    Elhiszem. Csak miért anonim? (Már sírok, az a helyzet.)
    Sz., gy.

  51. Királyerdei szerint:

    Tudod mi jár a Net-en IRL-ezésért?

  52. miska72 szerint:

    Szánalmas ez a két b@lfasz. De ki vesz ilyan polót? Margit Nóóórmális?

  53. Vátesz szerint:

    Gyalog! Mit rugózol azon, hogy kik szerkesztik a csepelinfót, talán azt lehet tudni, hogy te ki vagy? A kommentelők jóval kevésbé pártatlanok, mint a szerkesztők. Itt a többség elbújik a névtelenség álarca mögé, s onnan lövöldöz. Egyébként javasoltam már, hogy ha valaki azt akarja hogy komolyan vegyék, akkor írjon a valódi nevén. Ettől függetlenül lehet nickneve is, arra annak megfelelő megbízhatóságú/komolyságú választ kaphat.
    Az meg becsületbeli ügy, hogy mindenki élő e-mailcímet adjon meg. Csepeli diákkal jártam úgy, hogy egy anyagot szerettem volna a csepelinfó szerkesztőségen keresztül továbbíttatni, amely érvénytelen cím miatt meghiúsult.

  54. Ditte szerint:

    Azért érdeklődik, mert a “pluszt” tudja ki szerkeszti és ezt is szeretné. Dicséretes a tudásvágy.

  55. Zoli049 szerint:

    Ditte szerint:
    2011. november 09., szerda – 22:20

    Kilyukad az oldalam…
    Nem ennek a szerkesztői érdekelnek, mert minden blogger anonim, itt és ott is.
    Mi a franc ez “csiplusz”, bagy mi? 🙂 Indexes?

  56. szigetország szerint:

    gyalognak és más kommunistának tanulságul:

    A csepel.infot mindannyian írjuk, valamennyi csepeli. Végre egy fórum, ahol bátran lehet véleményt alkotni. Az MSZP bármely lapjában — beleértve a korábbi Csepel újságot — szabad volt kőkeményen bírálni a hatalmon lévőket, vagyis a kommunistákat? Ugye, nem…

    Ezen az oldalon pedig lehet kritizálni, sőt köpködni is. Ugyan, említsetek egy MSZP sajtóterméket, amelyben helyt adnak, hogy a kommunisták szembeköpjük?

    Várom a választ!

  57. Zoli049 szerint:

    Ajánlom a blog.hu-t, ott akad egy-két már-már aberrált oldal. 🙂
    Fordítva is akad, szerencsére. 🙂 😀 😛

  58. Zoli049 szerint:

    Igen és az Index is megfordult, ugyan miért? Ott már kemény cenzúra van, mert oly demokratikus lett minden. 🙁

  59. CsepeliNo1 szerint:

    Nem értem, miért fontos, hogy kik írják a csepel.info-t?
    Az engem nem érdekel!

    Én a béreket, ha még netalántán rosszul is számoltam, azért tettem fel, mert engem nagyon dühít (ahogy itt már többször is írtam), hogy a Fideszesek jófiúknak próbálják beállítani magukat!
    Valós dolgot állítanak, állítottak, de az érme másik felét elhallgatják, mintha Ők milyen jófiúk lennének!
    Nem kell kéne szerintem ilyen dolgokba belekötni, hogy ez, meg az, mennyit keresett! Engem is marhára idegesítene, ha egy huszonéves mond véleményt a munkámról, arról az időről, amikor Ő még sehol nem volt.
    Útólag könnyű más felett pálcát törni, utólag MÁRTÍRNAK ki lehet jelenteni, TÓTH ILONÁT, meg WITTNER MÁRIÁT is. Egyik nőszemély sem jobb a másiknál, mindkettő MOCSOK!
    Tóth Ilona így is, úgy is megölt embert-embereket, egy orvosi intézmény ne kapja az Ő nevét! Különben hol van a HIPPOKRÁTÉSZI ESKÜ?????? Neki menteni kellett volna az embereket…
    De a fizetéses részekre kiváncsi lennék mit reagálnak a Fideszes bértollnokok!!!!!

  60. "?!" szerint:

    Ábel Attila írta 2011. november 08., kedden 13:55-kor, Borka-Szász Tamásnak:

    “Ha már így alakult, akkor elküldöm a Csepel.info-nak a fizetések valódi jegyzékét.
    Már kikértem, ……
    Mindenki láthatja majd, hogy sokkal kevesebbet keresünk, mint az elődeink, …….
    Mi fizetésként a törvény által adható legalacsonyabb fizetést határoztuk meg.
    Nem veszünk fel jutalmat sem. És ha ide keverjük az országgyűlési vagy fővárosi képviselőséget is, és rendesen összesítünk – nem úgy mint te -, még nagyobb lesz a mostani vezetés és az elődeink közötti összesített, fizetésbeli különbség.”

    Tisztelt Ábel Attila!

    Azt itt folyó sárdobálás megállítása, továbbá a sárdobálásból származó kétkedés megszüntetése érdekében nagyon hasznos lenne ha a fenti ígéretnek megfelelően a csepel.infó egyidejűleg közölné az önkormányzat előző és jelenlegi vezetőinek és közvetlen munkatársaiknak (titkároknak, tanácsadóknak, stb-nek) a díjazására és költségtérítésére vonatkozó adatokat nettó és bruttó értékben kifejezve.
    (Beleértve az előző és a jelenlegi országgyűlési- és fővárosi képviselők által felvett nettó és bruttó díjakra és költségtérítésekre vonatkozó adatokat is.)

    Ezek közlésével véget lehetne vetni a hasraütéssel megállapított számadatokra alapozott találgatásoknak és vádaskodásoknak, ezért javaslom a valódi adatok közlésre vonatkozó fent idézett ígéret mielőbbi teljesítését!
    (Megjegyzem, hogy a kerület lakosságának joga van arra, hogy a valódi adatokat megismerje.)
    Üdvözlettel: “?!”.

  61. CsepeliNo1 szerint:

    Látod, “?!”, itt különbözünk egymástól!
    Szerintem a kerület lakosságának SEMMI KÖZE ahhoz, hogy Németh Szilárd, Tóth Mihály, vagy bármelyik vezető, vagy vezetők mennyit keresnek!

    Az Én fizetésemet sem tudják, a közalkalmazottakét sem, az orvosokét sem tudjuk, a rendőrökét sem, stb… Akkor az övék mit érdekel egyeseket?
    Dolgozzanak, végezzék becsületesen a munkájukat, és ha valaki-valakik nem fognak velük egyet érteni (akárcsak a fizetés megállapításban, vagy választási ígéretek teljesítésében), a következő választáson majd nem rájuk szavaz!

    Itt szerintem az volt az óriási hiba, hogy Borbély Lénárd ezzel előjött! Ez minimum ARCÁTLAN volt, főleg akkor, amikor Ők sokkal többől működtetik a kerületet meg az önkormányzatot!
    Ez egy marha nagy öngól volt, és viszályára sült el!

  62. ebihal szerint:

    CsepeliNo1 ! Ez a dolog nem ilyen egyszerű! A fentebb nevezettek és társaik önjelölt
    Messiásként osztották és osztják az észt. Mivel mindezt mi fizetjük szerintem jogos a
    kíváncsiság. Az pedig hogy, valaki két vagy több “munkahelyen” is teljes értékű
    munkát tud végezni nem igaz.

Itt lehet hozzászólni !