Megmarad a Szárcsa, új utcanevek a kerületben

Csepel.hu, Csepel.info

Bajáki népbiztos le, Mansfeld Péter csepeli ipari tanuló, 1956-os mártír fel – több közterület neve megváltozhat a kerületben

Komoly közlekedési torlódások várhatók a Kossuth Lajos út környékén a gerincút építése miatt hétfőtől, a kaotikus állapotok szeptemberig eltarthatnak. A Jahn Ferenc Kórház nem tartja másodrendű polgároknak a csepelieket, az egyéni panaszokat pedig kivizsgálják. A kerület közbiztonsági mutatói jók, de a szubjektív biztonsági érzeten javítani kell. Iskolabezárások nem lesznek, a Szárcsa megmarad.

Új nevet kaphat a Tanácsház és a Ságvári Endre utca, s megváltozhat az Áruház tér elnevezése. Egyebek mellett ezekről a kérdésekről tárgyalt a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amely végül már pénteken, nyolc és fél órás tanácskozás után, éjjel 1 óra 30 perckor ért véget.

Borbély Lénárd alpolgármester közölte, hogy a gerincút építését végző kivitelező rendre késve vagy egyáltalán nem tájékoztatja az önkormányzatot a várható közlekedési változásokról, amit azért tehet meg, mert a másfél évvel ezelőtt megkötött szerződésben a kommunikációs kötelezettségek nem szerepeltek egyértelműen és hangsúlyosan. Most is az utolsó pillanatban értesült az önkormányzat arról, hogy hétfőtől megváltozik a forgalmi rend Csepel belterületén. A közlekedési eltereléseket a fővárosi önkormányzat, a BKV és a Volán intézi. Minden bizonnyal közlekedési torlódások lesznek a Kossuth Lajos és a Táncsics Mihály út környékén. A csepeliek folyamatosan számíthatnak forgalmi korlátozásokra, útlezárásokra egészen szeptemberig, amíg a gerincút építése tart. A kivitelező ígéretet tett arra, hogy javítják a lakók tájékoztatását.

Dr. Gerő Gábor, a Jahn Ferenc Kórház főigazgatója először számolt be a képviselő-testületnek a kórház működéséről, noha már 2003-ban, a csepeli kórház bezárásakor jelezte, hogy szívesen megosztaná a tapasztalatait. Erre azonban nem tartott igényt a korábbi önkormányzat. A főigazgató elmondta: a kórház pénzügyi helyzete stabil, ami főleg annak köszönhető, hogy jókora lélekszámú terület betegeit látja el.

Dr. Gerő Gábor

Az intézményhez négy budapesti kerület és a környező kistelepülések tartoznak. A korábbi kormányok azonban nem fordítottak kellő figyelmet a kórház fejlesztésére, noha az intézmény vezetői folyamatosan szorgalmazták azt. Például az emlőszűrés megszervezését is igyekeznek elérni, mivel az emlőt érintő betegségek súlyos gondot jelentenek. Az volna célszerű, ha a térség önkormányzatai összefognának a fejlesztések elérése érdekében.

Képviselői kérdésekre válaszolva dr. Gerő Gábor elmondta, hogy a Jahn Ferenc Kórház nem tekinti másodrangú polgároknak a csepelieket. Erre bizonyíték, hogy a csepeli betegek többsége szabad belátásukból az intézményt választják gyógyításuk végett. A konkrét panaszokat, amiket a lakók juttattak el a képviselőkhöz, megvizsgálják.

Nagy András alezredes, csepeli rendőrkapitány a rendőrség működéséről számolt be. A kerületben csökkent a bűncselekmények, főleg a rablások száma. A statisztikák szerint Csepel az egyik legbiztonságosabb kerület. Ugyanakkor javítani szükséges a lakók szubjektív biztonsági érzetén, mivel nem minden esetben érzékelik a rendőri jelenlétet. Ennek érdekében két hónapja bevezették a gyalogos járőrözést a Királyerdőben, de a terület nagysága miatt nem jutnak el mindenhová. Ha új rendőrök érkeznek a kerületbe, megerősítik a körzetrendszert.

Nagy András alezredes

Nagy András elmondta: A lakásbetöréseket többnyire délelőtt követik el, és egyaránt érintik a családi házakat és a panellakásokat. Minden hívásra reagálnak; ha éppen nincsen szabad kapacitás helyben, a központi bevetési egységtől kapnak támogatást.

Tenk András (LMP) felvetette a kerékpáros járőrözés lehetőségét, amit a kapitány egyelőre nem tart kivitelezhetőnek. Pákozdi József (Jobbik) a térfigyelő kamerák, és a forrónyomos bűnüldözés fontosságát említette. Nagy András azt felelte, hogy a kamerákkal főleg a szabálysértéseket tudják kiszűrni, a bűncselekményeket kevésbé.

Balogh Ernő (Fidesz) Háros közbiztonságára hívta fel a figyelmet. Utalt arra, hogy hamarosan polgárőrség is megalakul a körzetben. A rendőrkapitány szerint Hároson nem követnek el több bűncselekményt, mint máshol.

Terítékre kertült a közoktatási intézmények jövőbeni működése, amiről az a döntés született, hogy nem zárnak be iskolákat. A témához szülők is hozzászóltak, akik garanciát kértek arra, hogy a Rákóczi telephely tanulóit felveszik bármely más csepeli iskolába. Németh Szilárd polgármester természetesnek tartotta ezt, s kérte a szülőket, konkrétan jelezzék, ha törvénytelenséget észlelnek.

A polgármester statisztikák alapján mutatta be, hogy az általános iskolák kihasználtsága 81, a középiskoláké 69 százalékos. A Szárcsában ez az arány 71, a Rákóczi telephelyen 39, a Csete Balázs Középiskolában 46 százalék. Az utóbbi intézményben a nem csepeliek aránya kiemelkedően magas, 72 százalék. A Rákóczi telephely megszüntetéséről 2008-ban döntött az önkormányzat a szocialista képviselők szavazataival. A Szárcsa utcai iskolát is be akarták zárni. A mostani önkormányzat azonban a Szárcsa fenntartása mellett van, ezért hosszú távra szóló döntést hoztak a képviselők. Az épület nem eladó, csak közcélra szabad használni. Tervet dolgoznak ki arra, hogyan működtethető az iskola gazdaságosan.

A Csete Balázs Középiskola tulajdonjogát átadják a fővárosi önkormányzatnak azzal a kikötéssel, hogy az épületet oktatási célra használják, és a tantestület egyben marad. Borka-Szász Tamás, az MSZP frakcióvezetője ellenezte a Csete Balázs tulajdonjogának átadását, mert szerinte bármi megtörténhet az átadás után. Akár az iskola is megszűnhet, ami nem lenne jó.

Élénk vita bontakozott ki a közterületek elnevezéséről. Németh Szilárd emlékeztetett rá, hogy már korábban javasolta néhány utca átnevezését, de a szocialisták leszavazták a javaslatát. A Tanácsház, a Ságvári Endre és a Bajáki Ferenc utcákról van szó. A tanácsháza név rossz emlékeket idéz jó néhány magyar emberben, akik megszenvedték a szovjet típusú tanácsi rendszert. A kommunista Ságvári Endre nem említhető a történelmi dicsőségtáblán, akárcsak Bajáki Ferenc, aki népbiztosként szolgálta a diktatórikus Tanácsköztársaságot. Csepel szabadulni kíván a rá erőltetett nevektől. A Fidesz ígéretei között szerepel, hogy átkereszteli a kommunizmusra emlékeztető utcákat. Külön érdekesség, hogy a gyár területén létezik egy Munkásőr nevű utca, ami minden GPS rendszerben megtalálható.

Eddig egy wasabi-t és két sushi-t kérhettünk a Munkásőr utcába

Borka-Szász Tamás amellett érvelt, hogy ne nevezzék át az utcákat. Csepel komoly munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkezik, történelmünknek pedig része a múlt, amit nem lehet eltörölni. Szerinte a Tanácsház és a Ságvári Endre utcaneveket is meg kell tartani. Takács Krisztián (MSZP) közölte: a Tanácsház utcában lakók aláírásukkal nyomatékosították, hogy ragaszkodnak utcájuk nevéhez. Az embereket nem érdekli a napi politika, és megszokták utcájuk jelenlegi nevét. Pákozdi József (Jobbik) a névváltoztatás mellett kardoskodott, mert elfogadhatatlanok a kommunista nevek. Emlékeztett arra, hogy az egykori “Tanácsháza” udvaráról több tucat csepeli polgárt törvénytelenül hurcoltak el. Tenk András (LMP) a Tanácsház utca helyett javasolta a Városház nevet.

Németh Szilárd kezdeményezésére a képviselő-testület többsége elfogadta, hogy a Tanácsház utcát a tudós magyar reformátorról, Károlyi Gáspárról nevezzék el. Az indok között szerepel, hogy az utcában található a csepeli reformátusok temploma és központja.

A Ságvári Endre utcát az erőszakmentességet hirdető, ám gyilkosság áldozatául esett Jerzy Popieluszko nevére változtatják. A Varsóban százezres tömeg előtt tavaly boldoggá avatott lengyel katolikus papot a kommunisták ölték meg 1984-ben.

Jerzy Popieluszko

Popieluszko atya halála előtt járt Magyarországon is, internetes források szerint különös kapcsolat fűzte hozzánk. A róla elnevezett múzeumban több hazánkkal kapcsolatos tárgy is megtekinthető, köztük az a magyar nemzeti színű szalag, melyet az íróasztala mögötti polcon tartott.

A Bajáki Ferenc utca új neve Mansfeld Péter lenne. Az Áruház tér az 1848-as szabadságharc tábornokának, a csepeli kötődéssel is rendelkező Görgey Artúr nevét venné fel. A képviselő-testület egyhangúan szavazta meg, hogy a Munkásőr utca legálisan nem létezik Csepelen. Az utcanevek változásairól a fővárosi önkormányzat hozza meg a végső döntést.

Csarnai Attila – Csepel.hu

A tervezett utcanév változásokról szóló előterjesztés vitájában az önkormányzat illetékese bejelentette, hogy az érintett lakosok lakcímkártyájának cseréjét az önkormányzat soron kívül és ingyenesen végzi el.

88 hozzászólás “Megmarad a Szárcsa, új utcanevek a kerületben” bejegyzésre

  1. zoltan szerint:

    Nem csak a lakcímkártya cseréje jár költséggel!

    A forgalmi engedélyben, illetve törzskönyvben beállott változás nyilvántartásba vételéhez szükséges:

    ˇ Kérelem nyomtatvány kitöltése
    ˇ A járműhöz korábban kiadott forgalmi engedély
    ˇ Amennyiben a változás a törzskönyvet is érinti, a jármű törzskönyve
    ˇ A megváltozott adatról szóló okirat, ha igazolása szükséges
    ˇ Amennyiben a változás igazolásához szükséges, eredetiségvizsgálatot igazoló járműkísérő lap (60 napnál nem régebbi)
    ˇ Kötelező biztosítási kötvény vagy fedezetigazolás

    ˇ A cserére kerülő okmányok illetékének befizetése (forgalmi engedély 6.000,- Ft törzskönyv, 6.000,- Ft)
    ˇ Az ügyfél személyazonosságát igazoló okmány (képviseleti eljárás esetén meghatalmazás)
    ˇ Amennyiben a jármű hátsó rendszámtábláján még nincs érvényesíthető címke, akkor szükséges a címke díjának befizetését igazoló postai feladóvevény és a hátsó rendszámtábla
    ˇ Cég esetén mellékelni kell még: 3 hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést, aláírási címpéldányt, cég ügyintézőjének megbízását, illetékmentesség esetén az Illetékhivatal igazolását
    ˇ Ha a forgalmi engedély nem kerül kicserélésre akkor 1.500,- Ft az egyéb adatváltozás illetéke.

    A lakcímet az útlevél is tartalmazza, így annak megváltozásakor az útlevelet is cserélni kell!

    Ezzel a lista közel se teljes, a vállalkozóknak akár több százezer Ft-os költséget is jelenthet!

    A szükségszerűen felmerülő költségeket ki állja? Ha az önkormányzat, akkor a költségvetésben hol szerepel erre fedezet? Ha a lakosok illetve vállalkozók, akkor hol és hogyan tudják jóvá írni?

  2. Zolika szerint:

    Mond! Nem szégyelled magad?

    “Ezzel a lista közel se teljes, a vállalkozóknak akár több százezer Ft-os költséget is jelenthet!”

    Eddig kb. 1500 forintos költséget tudtál bemutatni.

    Lássuk már azt a több százezer forintos listát!

  3. Manitu szerint:

    Kár, hogy Zoltán hazudik. Bármibe lefogadom, hogy az MSZP-frakció tagjaként az egyike azoknak, akik ezekkel a rémhírekkel próbálják leplezni az őszödi beszédüket:

    http://csepel.info/?p=13220

  4. zoltan szerint:

    Zolika!

    A vállalkozóknak a cégbíróságon módosítaniuk kell a cégbejegyzést, ami ügyvédi ellenjegyzéshez kötött. Az ügyvédek nem ingyen dolgoznak!

    Az utca lakosainak “csak” pár ezer Ft-os költséget és rengeteg utánjárást jelent!
    Pl. az ÖSSZES pénzintézethez személyesen kell bemenni és bejelenteni a címváltozást!

    Manitu!

    Tévedsz! Semmi közöm se a jelenlegi, se az előző MSZP frakcióhoz!

    A névváltozás miatt felmerült költségekről a számlát neked küldhetjük?

    Admin!

    Jól sejtem, hogy azért volt ez a nagy kapkodás, hogy az április 6-i ülésén a fővárosi közgyűlés már jóvá is hagyhassa?

  5. grün szerint:

    Kezdem érteni, miért kell a taxisoknak ötévente helyismeretből vizsgát tenni!
    Mert a zönkoris választások ötévente vannak!
    Egy őslakos lassan már a saját városrészében GPS-el kell közlekedjen!
    No, de az Ocsmány-irodában is kell valami munka a zaktakukacoknak!

  6. földhözragadva szerint:

    “Az embereket nem érdekli a napi politika”…a média legnagyobb bánatára…:) Nem lehet kaszálni…:)

  7. ... szerint:

    lehet olyat, hogy grünnek ne állja az önkormányzat a lakcímkártya cseréjét és sorba is kelljen állnia érte?

  8. Ditte szerint:

    Milyen érdekes, hogy ugyanazok az emberek a szocialista városvezetés idején komoly tisztviselők, most meg zaktakukacok az ocsmányirodában, “grün” szerint. Jellemző.
    Azért az Áruház téren és a Tanácsház utcán én nem változtatnék, de kétségbe sem esem tőle.
    Kérdezzük már meg a hajdani Cservenka utcaiakat, hogyan élték túl, a Kossuth utcaivá válást és okosabbak leszünk!

  9. szigetország szerint:

    Grün!

    Írod: “”Mert a zönkoris választások ötévente vannak!”

  10. szigetország szerint:

    Grün!

    Írod: “”Mert a zönkoris választások ötévente vannak!”
    Javítalak: az önkoris választások négyévente vannak.

    Csepelen több száz utca van, ebből most hármat megváltoztatnak, erre “grün” egyből eltéved, és GPS-szel közlekedik gyalogosan is. Mit tettél, “grün”, amikor még nem volt GPS? Térképpel e a kezedben kóvályogtál Csepelen, hogy hazatalálj? Elég rövid lehetett az eszed…

  11. Gordon szerint:

    Vagy be volt rúgva. 🙂

  12. Gordon szerint:

    Egyébként támogatom a nevek megváltoztatását.

    Tűnjenek el az arra nem méltó nevek a csepeli utcákból.

  13. Ditte szerint:

    Az önkoris választások 5 évente LESZNEK reményeim szerint.

  14. grün szerint:

    szigetország!
    Voltak!
    Az új tákolmány szerint már ötévente!!! Esetleg fogadhatunk?!

  15. islander szerint:

    voltak ott fontosabb döntések is, mint az utcanév változtatások…

  16. Suttogó szerint:

    2011 – rendszerváltozás Csepelen.

    Örülök hogy megéltem ezt a napot.

  17. Márk szerint:

    Alapvetően nagyon is egyetértek a képviselő-testület döntéseivel, amelyek az utcanevekre vonatkoztak. Az Áruház teret nem értem, nem volt az sose Görgey tér, mindenki megszokta az eddigi nevét. A Popiizé utca elég érthetetlen viszont, nem laknék abba naz utcában, kimondhatatlan neve van. Ságvárinak mik a pontos bűnei? Annyit tudok róla, hogy a szélsőjobboldaliak fejbe lőtték (javítsatok ki, ha nem). Az tetszett az ellenzéktől, hogy Tenk Városház utcát javasolt, megfontolandó lehetett volna. Az MSZP viszont gyalázatos volt, inkább nem minősíteném a bandájukat.

    A Szárcsa megmenekül, ez nagyon jó hír, főleg, hogy az MSZP egyszerűen bezáratta volna.

  18. szigetország szerint:

    Grün!

    Az önkoris választások eddig négyévente voltak, ezután lehet, hogy ötévente lesznek.

    Ha egy őslakos — miként írod — saját városrészében is GPS-szel közlekedik, mert nem talál haza, akkor kb. annyi esze lehet, mint neked, vagy részeg, vagy tájékozódási rendellenességben szenved, ami viszont gyógykezelést igényel.
    Melyik kategóriába tartozol?

  19. Gordon szerint:

    Ha grün a kocsmából se talál haza akkor igyon inkább otthon.

  20. hitetlen szerint:

    Úgy látom, itt is vannak “keresztapák” , uram bocsá’ ; NÉVADÓ apók .

    Lehet hogy új nevet kell adni a FIDESZ-nek is ? Hajrá-hajrá !!!

    Nincs már sok idő !

  21. Toth Kati szerint:

    Gerő Gábor elvtárs a rendszerváltás előtt a Fővárosi Tanács egészségügyi osztályát vezette.A 2002-es kormányváltás után került a Jáhn Ferenc kórház élére,mint igen jó káder,ama hírhedt Gerő leszármazottaként.Ennek ellenére jól is végezhette volna a munkáját,de mint ahogy a jó kommunistához illik sikerült teljesen szétvernie egy jól működő,kiváló orvosokból álló gyógyító közösséget.szinte minden osztály élére a saját nem túl képzett haverjait tette és a kórház színvonalát kritikán aluli szintre züllesztette.

  22. balla bianka szerint:

    A Szárcsa megmarad, de milyen áron?
    A Hermant úgy karcsúsítják, hogy egy épületrészt bezárnak, vagy esetleg lebontanak.
    (A lebontást nem tartom célszerűnek)
    Ezzel a fűtési költség kb.20%-át lehet megtakarítani.
    Jó lenne a kapkodás helyett valami ésszerű koncepciót látni már.

  23. szigetország szerint:

    Ki tud valamit “grünről”? Órák óta nem jelentkezett be, ami azt is jelentheti, hogy hazafelé eltévedt az utcanév-változások miatt. Én láttam egy csöves alakot kószálni a Béke téren — lehet, hogy ő “grün”?
    Vagy besz@rt “grün” GPS-e útközben? Elvesztette a térképét, iránytűjét? Netán részegen fetreng valahol?
    Ha tudtok róla közelebbit, szóljatok, mert “minden élet fontos”. Én holnaptól már a rendőséggel is kerestetném.

  24. roberto szerint:

    Németh Szilárd!!!! Köszönjük hogy kirúgattad Balogh Zolit a Csepel Fc Csapatkapitányát!!!
    Köszönjük, hogy támogatod a csepeli sportot, megtaláljuk neki a munkahelyet, neked pedig kívánok hasonló kellemes élményeket!!!!!!!

  25. roberto szerint:

    Nyugodtan derítsd ki a ip címem, de inkább gyere ki a Csepeli sportpályára és szívesen körbeviszlek, mert régen jártál ott!!

  26. Gordon szerint:

    Ha régen járt ott akkor nem sokat veszített, mert gyalázatos állapotban van. Köszönjük az alapítvány senki által soha le nem ellenőrizhető kommancsainak.

    Rendnek kell lenni. Vissza a Csepel SC-t a csepeli emberek tulajdonába! A megélhetési kurátorok meg menjenek el dolgozni. Kezdhetnék a kerítés megjavításával.

    Vagy büdös a meló?

  27. grün szerint:

    szigetország!
    Nem tudom mire vélni a hozzám való nagy fokú ragaszkodásodat, hogy akár képes lennél Rendőrséggel is kerestetni, de jól esik! Ha feltennél egy képet esetlrg?!
    A részegségről csak annyit, aki a felcsúti kordonbontótól hülyül meg annál a mámor akár egy évig is elhúzódik!
    Mi normális szeszkasztlik másnapra kijózanodunk!!!

  28. kilgore trout szerint:

    Márk! Ságvári egy komcsi -mai szóval élve – “terrorista” volt. A csendőrökre rálőtt, azok meg lelőtték. Ennyi.

  29. csapos szerint:

    Mai udvarias szavakkal élve kilgore trout füllent, vagy nincs tisztában a TÖRTÉNELMI tényekkel. Ságvári Magyarország szabadságáért, a II. világháborús pusztítás mérséklésért, a nácik és kiszolágálóik ellen harcolt.

    A derék csendőrök több mint 400 ezer magyar állampolgár meggyilkolásához járultak hozzá.

  30. szigetország szerint:

    Idézet a wikipédiából:

    “1944. július 27-én Budapesten, a Budakeszi úti Nagy cukrászdában (ma Remiz étterem) találkozott egy másik kommunistával; ide érkezett négy csendőr az őrizetbe vételükre. Társa ellenállás nélkül megadta magát, Ságvári viszont hamis igazolványt mutatott fel, majd pisztolyt rántott a csendőrökre és hármójukat megsebesítette. A kibontakozó tűzpárbajban Ságvári megpróbált elmenekülni, kiürült pisztolyát eldobva kifutott az utcára, ám ott az egyik csendőr rálőtt és halálosan megsebesítette.”

    Csapos! Nem tudom, hogy Ságvári az adott szituációban miféle harcot folytatott Magyarország szabadságáért, de az világos, hogy a csendőrök (rendőrök) igazoltatásakor illik megmutatni a személyi igazolványt (a valódit), s nem a pisztolyt előrántani, és lövöldözni. Képzeld el a szituációt a mai viszonyok között!

  31. Bugi szerint:

    Ságvári kommunista volt. Azért küzdött, hogy kommunista diktatúra lehessen Magyarországon, és a nekik nem tetszõ embereket tarkón lõhessék, felakaszthassák, lágerekbe küldhessék. Végül õ csak egy szerencsétlen rendõrt lõtt orvul agyon. Ságvári mai kifejezéssel egy rendõrgyilkos volt.

  32. Nlaca szerint:

    Érdekelt valakit a Tnácsház utcai lakosok aláírása az önkormányzatban ?
    Nekem is, ha nem épen 100 000 Ft-ba , de legalább 20-ba fog kerülni, ld legelső beírást, nem beszélve, hogy hány hivatalban, OTP-ben. stb kell még átiratni mindent … Rokonok, ismerősök … Bele sem merek gondolni.
    Ez volt most a legfontosabb …

  33. Manitu szerint:

    Szerintem a hülyítés kevés embert érdekelt. A lakcímkártyát ingyen átírják, a jogosítványban, útlevélben meg eddig se volt benne a lakcím. Hazugság, hogy ki kell cserélni. A bankoknál sem kell kicserélni semmit, aki ilyet állít, az is hazudik. Nem kerül semmibe, nemhogy százezerbe.

    A rokonokat meg az ismerősöket se kell kicserélni. Húsz évig kiviszik a levelet a régi címre is. Hagyjuk már a komcsi hülyítést!

  34. zoltan szerint:

    Manitu!

    Újra megkérdezem: A számlát neked küldhetjük?

    Forgalmi engedély: 6000 Ft
    Gépkocsi törzskönyv: 6000 Ft
    Felnőtt útlevél: 10000 Ft
    Gyerek, nyugdíjas útlevél: 5000 Ft

    Minden pénzintézetbe személyesen be kell menni az új lakcímkártyával, ami pénzintézetenként legalább fél óra.

    Egy 4 fős családban, ahol van 2 gépkocsi, ez legalább 50000 Ft!

    Másrészről ha előzetesen felmérték volna az utca lakóinak véleményét, és a többség a névváltoztatás mellett szavaz, akkor azt tudomásul veszem, de itt nem erről volt szó.

    Azt sem értem, hogyha a református egyházat zavarta, hogy a templom a Tanácsház utcában van, akkor miért nem volt számára elegendő, hogy a Tanácsház utcának azt a részét (a Táncsics Mihály utca és a Kiss János altábornagy utca közötti szakasz, ahol nincsenek lakóházak) ahol a templom található nevezzék át, pl. Károli Gáspár térnek.

    Ez az utca lakói számára elfogadható lett volna, ahogy jeleztük is az önkormányzat vezetőinek.

  35. Ditte szerint:

    Kedves zoltan!
    A gépjármű törzskönyvek és az útlevelek emlékezetem szerint nem tartalmaznak lakcím adatot, ezért cseréjük nem szükséges. A forgalmi mellé szerintem elég, ha a lakcím változásról szóló határozatot magaddal hordod, akkor emiatt biztosan nem lesz kellemetlenséged, és az aktuális cserénél átírják a változást.
    Biztosan kellemetlenségekkel jár a változtatás, ezt nem elismerni dőreség lenne.

  36. Bugi szerint:

    Az asszonyt is le lehet cserélni, vagy azt csak akkor, ha bele van tetoválva a lakcím? Egy haver az anyósát nem ismeri meg, mióta nem a Ságvárin lakik 😉

  37. nagyapó szerint:

    Csodálom azokat az embereket akik képesek egy Spitzer (Ságvári) utcában lakni. Milyen ember az aki szeret ott lakni? Az új név nem nehezen kiejthető. Fonetikusan Popjeluskó. Képzeljék el mit szenvednek a soroksáriak Grassalkovich utca leírásával. Ők nem panaszkodnak.
    Ugyancsak nem értem azokat, akik ragaszkodnak a szovjet – tanács – elnevezéshez. Külön csodálom azt, aki kioktatott mindenkit, hogy az új utca igazi neve Károli, míg a tájékoztató lapon Károlyi is szerepelt. A hittudós (Nagy)Károlyban született, így nevét a katolikusok Károlyinak, a protestánsok Károlinak írják. Mivel az utcában van a reformátustemplom, így helyes a Károli Gáspár elnevezés.

  38. Princess szerint:

    Kedves Bugi!

    Van még benned bugi, hogy asszonyt szeretnél cserélni?

    El kell, hogy keserítselek, hogy pasit is lehet 😉 ….de biztosan ezt akarjuk! 😀

  39. Mónika szerint:

    Lehet változtatni utcaneveket. De az Áruház tér számomra felfoghatatlan, hogy miért kell megváltozzon például? Mi a gond vele? mert hogy nem szocialista az biztos. Egy teljesen semleges átlagos név.
    A pop..izé utcanevet azért nem könnyű leirni, kiejteni, megszokni. Lehetett volna egy magyarról is elnevezni, ha már annyira nevezgetni akarunk.
    Lehetett volna megkérdezni a lakókat. Szerintem ez nem létkérdés !
    Na de hamarosan a Moszkva tér sem Moszkva tér lesz, pedig sztem annyira senkit sem zavar a neve, de mindegy.

  40. zoltan szerint:

    Nagyapó!

    Caroli/Károli/Károlyi Gáspár nevének írásával kapcsolatban valószínűleg igazad van.
    Én csak azt nem értem, hogy ezek közül miért a Károlyit választotta a polgármester úr?
    Károli Gáspár református lelkész volt, a köztudatban is ez a neve vált ismertté.
    Akkor miért kellett a katolikus egyház által használt nevet javasolni, miért nem volt jó, ahogy a reformátusok írják?

    A kioktatásról. A hölgy senkit nem kívánt kioktatni, csak arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy a bedobott értesítésen kétféleképpen írták a nevet.

    Engem nem zavar a Tanácsház utca elnevezés, de megértem azokat, akiket igen.
    Én csak azt nem tudom elfogadni, hogy ismét a fejünk felett, a megkérdezésünk nélkül, sőt akaratunk ellenére döntöttek a tisztelt képviselő urak/hölgyek.
    Talán nem meglepő, hogy az alábbi vélemény alakult ki az utcában:
    Ezek sem jobbak az előzőeknél, csak addig voltunk fontosak számukra, míg a szavazatunk kellett! Most már nagy ívben ……nak a fejünkre!

    Ditte!

    A törzskönyvet illetően igazad van, de az útlevelekben van lakcím.
    Ahogy a felsőfokú képzésben résztvevők diákigazolványán is!

    A cégek, vállalkozók számára jelentkező plusz terhek fölött mindenki nagyvonalúan átsiklik! Pedig őket sújtja igazán az utca nevének megváltozása!

  41. szigetország szerint:

    A Károlyi-Károli névvitát lehet orvosolni.

    A Tanácsház utca nevét illetően mgjegyzem, hogy nem csak az ott lakóknak lehet erről véleményük, hanem minden csepelinek. Az utca ugyanis nem magántulajdon, hanem köztulajdon: egész Csepelé, sőt, minden magyaré. Ezért kissé álságosnak tartom arra hivatkozni, hogy az ott élők ragaszkodnak a névhez.

    A Fidesz maflán tette, hogy csak az utcában élőket kérdezte meg a névváltoztatásról, mintha ez az ő belügyük volna.

  42. csapos szerint:

    A Fidesznél tudja valaki, hogy amit az átkeresztelési kényszer alatt álló Tanácsház utcaiak és a Ságvári utcaiak mondanak:

    “Ezek sem jobbak az előzőeknél, csak addig voltunk fontosak számukra, míg a szavazatunk kellett! Most már nagy ívben ……nak a fejünkre!”

    ez most a kezdet végét vagy a vég kezdetét jelenti?!
    Tessék választani!

  43. Gordon szerint:

    “ez most a kezdet végét vagy a vég kezdetét jelenti?!”

    Szerintem ne szaladjunk ennyire előre.

  44. Manitu szerint:

    Ságvárinak akkor volt a vég kezdete, amikor részegen elkezdett rendőrökre lődözni. Akkor ez már a vég vége 😀

  45. ksinter szerint:

    csak gratulálni tudok! szánalmas, szánalmas!
    elvis tér, liszt ferenc repülőtér, jerzy kimondhatatlan nevű lengyelek. Ennyire unatkoztok?
    Fizessétek ki a lakosoknak és a BKV-nak nagy unalmatokban pl.: a az új megállótáblák, táblák ,programozás, felmondás, csere, menetrendek, új térképnyomtatás díját, amit persze az összes budapesti megállóban ki kell cserélni ahol van térkép
    ennyit erről

  46. ksinter szerint:

    egy metrómegálló átnevezése belegondolnak mennyibe kerül (ferenc körút helyett corcin-negyed)? saccper..
    Tudom a választ, de ők nem.

  47. hitetlen szerint:

    Hülye, félkegyelmű átnevezős banda. Mától ez a nevük, ehhez tartsa magát mindenki !Oszt jó napot !

  48. szigetország szerint:

    Ha valakinek gondot okoz Jerzy Popieluszko nevének megjegyzése, vessen magára, hogy rövid ésszel áldotta meg az ég, és memóriazavarokkal küszködik. Ha a kiejtése okozza a bajt, keresse fel bizalommal logopédusát.

    Popieluszkót azt különbözteti meg Ságváritól, hogy sosem lövöldözött rendőrökre (és másra sem), és az erőszakmentességet hirdette. Ságvári gátlástalan és erőszakos volt — máskülönben miért hordott magánál csőre töltött pisztolyt? Gondolom, nem magát akarta főbe lőni…

  49. Jobb Csepelért szerint:

    ,,Gondolom, nem magát akarta főbe lőni…” Bár úgy lett volna!

  50. Gordon szerint:

    Én az akadékoskodók helyében nem dicsekednék vele hogy nem tudom kimondani a Popieluszko nevet.

    A Jerzy-t is csak azért tudják, mert a Való világból művelődnek.

  51. Gordon szerint:

    Megjegyzem Józef Zachariasz Bem-ről sem azért vannak közterületek elnevezve, mert a neve könnyen kiejthető.

    Ezzel az erővel az aradi 16-okról sem lehetne közterületeket elnevezni? Vagy csak azokról nem, mint például Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Schweidel József akik neve vélhetően meghaldja az egyes csepeli utcákban élő “ksinter”-ek képességeit?

    Jól néznénk ki ha ez döntene.

  52. grün szerint:

    Milyen gubanc lesz, ha egyszer majd Mária néniről neveznek el utcát?!
    Weiss báró már aggódhat?!

  53. csaba péter szerint:

    Hát ez az egész cirkusz elég silány szinvonalú fantáziátlan, átgondolatlan ,pótcselekvésre sikeredett .
    Ennél fontosabb dolga nincs is az illetékeseknek!
    Dejó ! akkor egyébként minden rendben!

  54. csaba péter szerint:

    A Lelkes bérhozzászólók igyekezete és nyalása , meg töretlen!
    Ja és mi volt az hogy azonnal bezárjuk a Szárcsa sulit , azután meg mégse?

  55. Gepetto szerint:

    Szerintem pedig minden komcsi takarodjon a térképről, de még a köztudatból is! Köszöntem.

  56. Gepetto szerint:

    Elvtársak! Az idei április 4-i Disszemle rendsztrvátás miatt, valamint a csepeli közterület átnevezések költségei miatt, költségmegtakarírás céljából elmarad. Megértésüket köszönjük.

  57. Tamási Juli szerint:

    Kedves Zoltán!

    Az én útlevelem NEM tartalmazza – és eddig még sohasem tartalmazta – a lakcímemet. A félrevezetést és a pánikkeltést a törvény bünteti 😛
    Azért választottuk azokat a képviselõket, akiket választottunk, hogy ne kelljen minden öblítésrõl külön népszavazást tartani. Ezek a döntések abban a politikai szellemben születtek, amire a megválasztott képviselõtestületi összetétel következtetni enged…

    Más: a Koltói Anna utca marad????? Igen, tudom, mártír. De evvel együtt is egyetértek az elõttem szólókkal: az ország- és nemzetrontó kommunisták takarodjanak a térképrõl!!! A “Tanácsköztársaság” tisztviselõi ne élvezhessenek hírnevet!

  58. lb szerint:

    Azért van némi különbség Bem apó és Pop..akárki között!
    Bem apó része a magyar történelemnek, a lengyel papnak viszont semmi köze hazánk történelméhez! Ráadásul azt sem értem, miért az egyházhoz köthető személyekről KELL az utcákat elnevezni?! Valahogy van egy olyan érzésem, hogy a papírgyár melletti utcának nem lesz a végleges neve.

  59. Gordon szerint:

    “Ja és mi volt az hogy azonnal bezárjuk a Szárcsa sulit” –

    Ez sem igaz. Az intézményhálózat vizsgálatáról volt szó.

    A fenti hazugságot az a csaba péter mondja, aki Lelkes bérhozzászólóknak nevezni a hozzá képest eltérő véleményen lévőket. Azt elfelejti megjegyezni hogy bavaria néven ő is Lelkes bérhozzászóló volt. A baj csak az hogy azzal egyidőben csaba péterként azt állította, hogy aki nicknéven szól hozzá az gyáva.

    Ez a kis hazugsága csak úgy derült ki, hogy Gordon sokadjára fenékbe rúgta egy vitában, amire olyan ideges lett, hogy sokadik oktondi válasza elküldésekor elfelejtette átírni a “név” mezőt.

    Muhaha. 😀

    Szánalmas egy alak.

    Vesztesnek hívják az ilyet?

    Azt hiszem igen. 🙂

  60. Gordon szerint:

    “lb” is azért választotta a nicknevét, mert egy három betűből állót már nem tudna megjegyezni. 🙂

    Javalom a másolás-beillesztés funkciót.

    Vagy azt sem tudja?

    Leírjam a munkafolyamatot? 🙂

  61. Gordon szerint:

    “Ráadásul azt sem értem, miért az egyházhoz köthető személyekről KELL az utcákat elnevezni?!”

    Görgey és Mansfeld mióta köthető az egyházhoz?

    A másik kettő meg ilyen téren “belefér”. Eddig a vörösökfasisztákhoz köthető személyekről és intézményekről voltak elnevezve a kérdéses közterületek (Tanácsház utca, Ságvári, Bajáki, kivétel az Áruház tér).

    Most végre méltó nevük lesz.

  62. Gordon szerint:

    Meg az “Áruház” térnek is méltó neve lesz. Főleg hogy az áruház már nem is a régi áruház. Lehetne Kaiser’s tér is? 🙂 Akkor már inkább Görgey.

    A Lágymányosi hidat is át kellene keresztelni. Hogy méltó neve legyen. Szerencsére van kiből válogatni bár az elvtársak végképp el- és kitörölték volna az 1919 előtti történelmünket.

    Nem sikerült.

  63. Gordon szerint:

    Kérem admint hogy törölje a 09:57-es hsz-em azt a részét ami már korábban felette megjelent.

    Köszönöm.

    Bár az sem zavar ha a csaba bavaria péter féle vesztesek kétszer olvassák el. 🙂

  64. lb szerint:

    Gordon!

    Ti meg a ’48 és ’90 közötti történelmet szeretnétek kitörölni. Nektek se fog sikerülni!

    Csak egy egyszerű kérdés? Szerinted Ságvári vagy Horthy felelős több ember haláláért?

    Jelenleg két utca átnevezéséről van szó, mindkettőt az egyházhoz köthető személyről kívánnak elnevezni, akik közül az egyiknek ismereteim szerint SEMMI köze nem csak Csepelhez, de még a magyar történelemhez se!

    Másrészről ha az önkormányzat vezetése kiemelt projektként kezeli az utcák átnevezését, akkor miért nem egy lépésben, egyszerre kezdeményezte azokat, az új névről egyeztetve az ott lakókkal! EZ LETT VOLNA A KORREKT ÉS DEMOKRATIKUS ELJÁRÁS!
    Tarlós azon érve, hogy a korábbi vezetés alatt se követték ezt a gyakorlatot, számomra csak azt bizonyítja, hogy a mostani vezetés se különb az előzőnél!

    Nyugodtan lehet ezt csinálni úgy országos, mint fővárosi és kerületi szinten, és nagyon nagy meglepetés ér(het) benneteket 2014-ben!

    Ui: Jártál már Spanyolországban, a Madrid melletti polgárháborús emlékműnél?
    Úgy gondolom, róluk kell(ene) példát vennünk és megbékélnünk saját magunkkal és történelmünkkel.

  65. Jobb Csepelért szerint:

    lb!

    A ’48 és ’90 közötti történelmet nem kitörölni kell a magyar emberek tudatából, hanem emlékeztetni őket egy idegen megszállásra épülő diktatúrára, amiben jó pár semmirekellő, semmihez nem értő alak úgy lett vezető, hogy jelentéseket írogatott a kollégáiról, vagy a szomszédjairól… Valószínűleg te is ebbe a kategóriába tartozol, azért vagy ennyire felháborodva.

    Ságvári (Spitzer) Endre pedig egy terrorista volt! 1944. július 27-én a Budakeszi úti Nagy cukrászdában találkozott egy másik kommunistával; ide érkezett négy csendőr az őrizetbe vételükre, mert Ságvári egy kőrözött felforgató volt. Társa ellenállás nélkül megadta magát, Ságvári viszont hamis igazolványt mutatott fel, majd pisztolyt rántott a csendőrökre és hármójukat megsebesítette.

    A 2010. június 6-án boldoggá avatott Jerzy Popieluszkot a kommunista politikai rendőrség (vörös terrorista különítmény) parancsára ölték meg, majd holttestét a Visztulába dobták.
    A varsói Kosztka Szent Szaniszló egyházközség plébánosa vértanú volt, ezért jogos, hogy közterületet nevezzenek el róla. Egyébként meg azt írod, hogy semmi köze nincs Csepelhez. Lehet, de ha nem tudnád, a szintén mártírként meghalt Mansfeld Péterről is van utca elnevezve Lengyelországban.

    Csepelről ki kell söpörni a régi rendszer őskövületeit, a kommunizmusnak az írmagját is ki kell irtani, ezért jogosnak tartom, hogy Németh Szilárd meghozta ezt a döntést.

    Ha rajtam múlna, karikás ostorral kergetném ki az elvtársakat az országból, megmutatva nekik, hogy mi is az a magyar virtus 😀

  66. Gordon szerint:

    “lb”!

    Örülök hogy sikerült megjegyezned a nickemet. Már ez is előrelépés. Hamarosan a Popieluszko is menni fog, csak egy kicsit gyakorolnod kell. Vegyél elő egy lapot és írd tele. Rögzülni fog, bár sokkal többet ne várj magadtól… (pl.: a lengyel pap életéről akkor se fogsz tudni semmit).

    Vicces amit írtál:
    “Csak egy egyszerű kérdés? Szerinted Ságvári vagy Horthy felelős több ember haláláért?”

    Majd kérdezd már meg “?!’-től, hogy Gordon mikor vette védelmébe Horthyt. Esetleg visszaöolvashatod a kapcsolódó hsz-eimet több évre visszamenőleg is.

    Szegény. Ha tudnád hogy milyen nagy butaságot írtál, mikor Horthy-val akartál visszavágni Gordonnak. 🙂

  67. Gordon szerint:

    A döntés meg korrekt volt és demokratikus. Volt vita, a lakók (pár ember akit érdekelt annyira hogy odajött) elmondhatta a véleményét – az mszp vezetés által hozott szabályokban rögzített időkeretet is bőven túllépve – a testületi ülésen.

    A képviselők szavaztak, a döntés a javaslatra a főváros felé megszületett.

    Mi a gond?

    A nap hsz-e:

    “Gordon szerint:
    2011. április 04., hétfő – 01:57

    Én az akadékoskodók helyében nem dicsekednék vele hogy nem tudom kimondani a Popieluszko nevet.

    A Jerzy-t is csak azért tudják, mert a Való világból művelődnek.”

  68. szigetország szerint:

    “lb” írja, hogy Popieluszkónak semmi köze a magyar történelemhez.

    Popieluszko sokat tett azért, hogy erőszakmentesen, de ellenálljon a kommunista rendszernek a 80-as évek elején. Hatása nemcsak Lengyelországban, hanem Magyarországon (és a többi kommunista országban) is érzékelhető volt. A magyar kommunisták is kínos magyarázkodásra (és hazudozásra) kényszerültek, amikor Popieluszko meggyilkolása nemzetközi botrány lett 1984-ben.

    Egy másik adalék: Mansfeld Péterről már korábban utcát neveztek el Lengyelországban tiszteletük jeléül. Nem azért, mert Mansfeld Lengyelországban harcolt, hanem azért, mert tisztelet illeti azt, aki szembeszállt a népnyúzó kommunistákkal.

  69. Gordon szerint:

    “Lehet, de ha nem tudnád, a szintén mártírként meghalt Mansfeld Péterről is van utca elnevezve Lengyelországban.” – írja Jobb Csepelért.

    Bizony ám! A lengyeleket miért nem zavarja? Gondolom nekik is idegen lehet a Mansfeld név. A helyi utcáért (sőt Poznanért) se tett sokat Péter, mégis róla lett elnevezve.

    Ok: magyar és lengyel két jóbarát, együtt harcol és issza borát.

    Nagyon egyszerű ez, de tudatlan savanyúságéknak (csaba péter, zoltán, ksinter, “lb” stb.) ez felfoghatatlan.

    Javaslom számukra a magyar és lengyel történelem tanulmányozását.

  70. Márk szerint:

    Popiizé utca helyett tisztességesebb lett volna II. János Pál pápáról vagy Mindszenty bíboros úrról elnevezni a Ságvárit, aki – mint mondtátok – tényleg csúnya egy alak volt.
    Ha lett volna egy lengyel testvérvárosunk, aki mondjuk Szent Erzsébetről nevez el egy közterületet, akkor tisztán értettem volna a tisztelt átnevező szándékát.
    Jobb, ha tudjátok, hogy Popievuszko-nak kell ejteni, mivel áthúzott l-el van eredetileg az atya neve. Úgy, mint Lódz le Lódz, hanem Vúdzs.

  71. munkásököl szerint:

    zoltan, Te melyik állam útlevelével rendelkezel, hogy a Tiédben van lakcím? 😉
    Az enyémben nincs, és nem is 10.000 Ft-ba került. “Szépemlékű” előző kormányzatunk ugyanis megemelte az útlevél díját, ami 10 évre érvényes útlevél esetén 14.000 Ft, 5 évesnél pedig 7.500 Ft. Lakcím nincs benne, de van egy chip, amiben benne van az ujjlenyomatom. Azt viszont nem változtatja meg az önkori, mert nem volt rátetoválva az ujjamra, hogy “I love Ságvári Endre”. Szóval útlevelet nem kell cserélni. 🙂

    http://www.jogiforum.hu/hirek/20954#axzz1IY4BWJbP

  72. munkásököl szerint:

    Márk, a lengyelek az “sz” betűt s-nek ejtik, ha jól tudom. Az áthúzott “l” betűvel kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, abban igazad lehet. Ezek alapján “Popjevusko” lehet a helyes kiejtés. Lehet, hogy kellene szervezni egy ingyenes önkoris gyorstalpalót a helyben lakóknak, mert azt hiszem itt a legkülönfélébb módokon fogják kiírni a kapukra a tulajok. Olyan táblák lesznek majd, mint a kínai boltok kirakatában a feliratok… 😀

  73. lb szerint:

    Gordon!

    Horthyt csak azért kérdeztem, mert tudtommal neki még szobrot is állítottak, igaz – egyelőre(?) – nem Csepelen! Ez szerinted belefér! Az, hogy a háború ellen, a náci megszállás ellen küzdő “terroristáról” utca legyen elnevezve, az nem. Neki egyetlen “bűne” volt, hogy baloldaliként mert szembeszállni az akkori hatalommal!

    Szerinted “a döntés meg korrekt volt és demokratikus”.
    Nyilván a korrektség része volt az is, hogy a Fidesz frakció nem támogatta, hogy a napirendi pontot “emberi” időben tárgyalják, hogy minél több érintett lakos jelen lehessen. Ezért volt az, hogy hajnali fél egykor már csak páran tartottak ki, míg du. 6 óra körül még tele volt a terem!

    szigetország ezt írod:
    “tisztelet illeti azt, aki szembeszállt a népnyúzó kommunistákkal”

    Én meg azt mondom, hogy tisztelet illeti azokat is, akik 70 évvel ezelőtt szembe mertek szállni a nácizmussal és kiszolgálóikkal! Az én szememben mind Ságvári, mind Masfeld a magyar történelem pozitív személyiségei, akik a maguk korában a fennálló rendszerrel szemben egy új, egy jobb rendszerért küzdöttek, és ezért mindketten az életüket adták.

  74. lb szerint:

    Az enyém még nem chipes, és abban van lakcím.

  75. munkásököl szerint:

    lb, ugyanezen az elven ugye tisztelet illeti azokat is, akik szembe mertek szállni a hazánkat külföldieknek kiszolgáló kormányokkal. Vagyis nevezhetünk még el utcát Budaházyról is? Mert a korabeli jog szerint Ságvári bűnt követett el, igazoltatásakor hamis igazolványt adott a csendőröknek, majd fegyverrel támadt rájuk. Ha ezért utcanév jár, akkor Gyurinak is van még esélye. 🙂

  76. szigetország szerint:

    “lb” írja:

    Ságvári Endre… “egy új, egy jobb rendszerért küzdöttek”.

    Komolyan beszélsz? Lehet, hogy neked jó volt a kommunizmus, de engem ne sorolj közéjük.

  77. munkásököl szerint:

    lb, és milyen színű az útleveled? Kék, vagy bordó?

  78. lb szerint:

    Kék :), de készséggel elhiszem, hogy a mostaniakban már nincs lakcím.

    szigetország!
    Magyarországon sohasem volt “kommunizmus”!
    Volt egy elvetélt kísérlet ( “szocializmus” ) a kommunista társadalom megteremtésére, de mivel az egy utópia, így nem is sikerülhetett. Mindazon által azok számára, akik a 60-as, 70-es években születtek illetve nőttek fel, nem volt az olyan rossz. Azért is van akkora nosztalgia a Kádár-rendszer iránt.

  79. lb szerint:

    munkásököl!

    Hibás a logikád! Mert aszerint Mansfeld is bűnt követett el, amikor az alábbi tetteket elkövette: robbanóanyag rejtegetése, fegyver- és lőszerrejtegetés, lopás, gyilkosságra való szövetkezés, rablás, hatósági közeg elleni erőszak, személyes szabadság megsértése, fogoly szökés, veszélyeztetés, lopás.

    Nem elég azt nézni, hogy mi volt a konkrét cselekedet, azt is vizsgálni kell, hogy mi volt a végső cél.

    Csak ismételni tudom magamat:
    Ideje lenne végre megbékélni saját magunkkal és történelmünkkel!
    Amíg erre nem leszünk képesek, az építés helyett csak a rombolásra fordítjuk energiáinkat, addig nem számíthatunk felemelkedésre.

  80. Jobb Csepelért szerint:

    Idézet lb-től: Magyarországon sohasem volt “kommunizmus”!

    Biztos nem, csak egy idegen kommunista állam hadseregére épülő szovjet mintájú diktatúra volt, amit a magát kommunistának nevező Rákosi (Rosenfeld) Mátyás képviselt…

  81. Jobb Csepelért szerint:

    1956 után pedig Kádár (Csermanek) János…

  82. szigetország szerint:

    “lb” írja:

    “Ideje lenne végre megbékélni saját magunkkal és történelmünkkel!”

    Ez így elég ostobán hangzik, mert pl. Németország sem boríhatott fátylat a II. világháborús szerepére, mintha mi sem történt volna. A németek szembenézése a náci múlttal a mai napig tart…

    Oroszország, a Szovjetunió legnagyobb utódállama sem boríthat fátylat a kommunista múltjára, mintha mi sem történt volna. Az oroszok szembenézése a kommunista múlttal, noha akadozva is, a mai napig tart…

    Szinte kizárólag a nácik és kommunisták, vagyis a hóhérok szónokolnak megbékélésről. Megbékélést azonban csak az áldozatok ajánlhatnak fel.

  83. lb szerint:

    szigetország!

    Köszönöm a “megtisztelő” címeket, de egyikre se tartok igényt!

    Mésrészről én nem azt mondtam, hogy borítsunk fátylat a múltra, hanem azt, hogy békéljünk meg egymással és történelmünkkel, aminek része úgy a Horthy-korszak mint a Kádár-korszak, és úgy a Tanácsköztársaság, mint a fehér-terror és a nyilas-terror!
    Ha erre nem leszünk képesek és erőinket/erőforrásainkat az egymás elleni harcra fecséreljük el, végleg lemaradunk nemcsak a nyugat-európai, de a környező országok mögött is!

    A történelmünket és a benne résztvevőket nem a politikusoknak kell napi érdekeik szerint értékelniük, hagyjuk meg ezt a történészeknek!

  84. Jobb Csepelért szerint:

    lb!

    Te valójában mit értesz az alatt, hogy fehér terror? Mert ezt a megnevezést 1945 után a kommunisták kezdték előszeretettel alkalmazni…

  85. munkásököl szerint:

    lb, bizony vizsgálni kell a végső célt is. A kommunizmus, mint végső cél nálam nem elfogadott, így Ságvárit nem tudom tisztelni, sajnálom. Azokat, akik utána idegen hatalmat szolgálva építették az éppen aktuális izmusukat, szintén nem.

    Az asszony kék útlevelében sincs lakcím. Valószínűleg az is számít, hogy mikor adták ki. De elhiszem, hogy lehetnek még lakcímesek is forgalomban. Mindenesetre semelyik határőr nem ellenőriz lakcímet, szóval nem kell cserélni, maradhat a Ságváris. 🙂

  86. munkásököl szerint:

    A történelem értékelése a történészek feladata, de ha valamelyik nem úgy értékeli a történelmet, ahogy azt a hatalom szeretné, akkor az bűncselekményt követ el a szájzár törvény alapján. Így aztán biztos jól fog menni az értékelés…

  87. lb szerint:

    Wikipedia:

    Horthy deklarálta, hogy nem tartozik felelősséggel a budapesti Friedrich-kormánynak, ennek ellenére rendszeresen részt vett a kormányüléseken. A Dunántúlon saját katonai igazgatást vezetett be, körzetparancsnokai teljhatalommal bírtak. Kemény cenzúrát vezettek be, ellehetetlenítették a polgári igazgatás kiépítésére irányuló törekvéseket és az igazságszolgáltatásba is beavatkoztak.[14] E körülmények között zajlott a többek között Prónay Pál, Ostenburg-Moravek Gyula és Héjjas Iván nevével fémjelzett fehérterror,[14] amelynek kegyetlenségeit az antant képviselői is szóvá tették (igaz, ezzel ellentétes vélemények és jelentések is születtek).[14] A fővezérség az akciókat népítéletnek vagy egyéni kilengésnek titulálta (való igaz, hogy parancsot sosem adott ki a megtorlásokra).[14] Horthy emlékirataiban elismeri, hogy bűntettek történtek, de utólag is a körülményeket, a háborús világ kifordult törvényeit tartja igazi felelősnek.

    Sokak szerint a Nemzeti Hadsereg főparancsnokaként Horthy Miklóst felelősség terheli a különítményesek kegyetlenkedéseiért [21] – az úgynevezett fehérterror egyesek szerint több száz, mások szerint több mint 1000 főre (Böhm Vilmos, a Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosának erős túlzása szerint mintegy 5000-re[22]) becsült áldozatáért, akik főként nem a kommunista rémtettek (a vörösterror) elkövetői, hanem a Tanácsköztársasággal rokonszenvező közemberek voltak. Emellett gyakran a Tanácsköztársasághoz nem köthető zsidó származású személyek is áldozatául estek a megtorlásoknak.[23] Ennek fő oka az volt, hogy a különítményesek előszeretettel azonosították a zsidóságot a Tanácsköztársasággal azon az alapon, hogy vezetőinek döntő többsége és sok kommunista is zsidó származású volt.[22] A fehérterror bűncselekményei folytatódtak a budapesti bevonulás után is. A Nemzeti Hadsereg tagjai kereskedőket fosztogattak, a nyílt utcáról hurcoltak el embereket, akiket a különítmények szállásain kínoztak, sokukat meg is gyilkolták. Számos nemi erőszakot is elkövettek.[24]

    Horthy budapesti bevonulása után nyolc nappal, 1919. november 24-én a keresztényszocialista Huszár Károly vezetésével új kormány alakult, melynek gerincét a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja politikusai alkották, de részt vett benne például a Keresztény Földmíves Párt, továbbá a parasztdemokrata Nagyatádi Szabó István és a szociáldemokrata Peyer Károly is. E kormányt ‑ a Tanácsköztársaság bukását követően első ízben ‑ az Antant haladéktalanul elismerte, és december 1-jén felszólították a miniszterelnököt, hogy küldje el képviselőit a békekonferenciára. Ez a konszolidáció fontos lépése volt, mivel megszűnt az ország nemzetközi helyzetének teljes bizonytalansága. A belső helyzet stabilizálásához szükséges következő két lépés a nemzetgyűlési választás és az államfő kérdésének rendezése volt.
    Az első ügy, a nemzetgyűlési választás megrendezése volt a viszonylag egyszerűbb. Az ehhez szükséges jogi hátteret már az előző, a Friedrich-kormány megteremtette 1919. novemberében kiadott választójogi rendeletével, mely Magyarországon korábban soha ‑ és majd 1945-ig ismét ‑ nem látott demokratikus alapokon nyugodott. Titkos, egyenlő, kötelező és a nőkre is kiterjedő választójogot adott, és a 24 év feletti felnőtt lakosság 74 százalékára terjedt ki. A választást 1920. január 25-26-ára hirdették meg. A kormány elkötelezett volt a választások tisztességének és a pártok szabad működésének biztosítása mellett. Azonban az egyetlen szervezett fegyveres erőt vezető Horthy különítményesei és az általuk meg nem fékezett különböző jobboldali szervezetek a fehérterrort folytatva ellehetetlenítették a kormány szándékát, emiatt Peyer Károly január 15-én távozott a kormányból és az SZDP bejelentette, hogy nem indul a választáson. Részben ennek volt köszönhető, hogy a körzetek közel negyedében “egyhangú” volt a választás, vagyis csak egyetlen jelölt indult, az érvénytelen szavazatok aránya pedig meghaladta a 10 százalékot.

    A Nemzetgyűlés februárban ült össze, elfogadta az állami főhatalom ideiglenes gyakorlásáról szóló törvényt, mely a közepesen erős köztársasági elnökökéhez hasonló jogkört adott a leendő kormányzónak. Horthy ezzel elégedetlen volt, ezért jelölésekor ragaszkodott a hatáskörök későbbi kiszélesítéséhez. A választásra 1920. március 1-jén került sor, mely a különítményesek utolsó politikailag jelentős tette is volt egyben: Horthy a biztonság kedvéért fegyvereseinek jelenlétében rendeztette meg a szavazást.[31]

    Azaz Horthy színrelépésétől a kormányzóvá “választásáig” tartó időszakot.

  88. Ditte szerint:

    Sem a Köztársaság, sem a Népköztársaság kék útlevelében nincs lakcímadat. Ezért van az, hogy az útlevél is csak lakcímkártyával alkalmas személyazonosság igazolására.

Itt lehet hozzászólni !