Kivándorolt a csepeli Jobbik vezetője – állítják forrásaink

Utoljára még tiltakozott 200 új csepeli munkahely ellen

Csepel.info

Érik a csepeli zsidó jobbikos botrány

A csepeli Jobbik előbb az MSZP-vel, utóbb a DK-val tartott fenn jó kapcsolatot – ebben Lehmann új színt vitt a politikába

Svájcba vándorolt ki családjával Lehmann Viktor, a csepeli Jobbik elnöke – állítja a Csepel.info több forrása. Informátoraink szerint Lehmannt a rokonai segítik a beilleszkedésben: ő múlt héten utazott ki a gyerekekkel, a felesége pedig már hónapokkal ezelőtt kiköltözött.

A csepeli Jobbik elnöke gazdasági bevándorlóként, valószínűleg a svájci életszínvonal miatt kíván családjával hazát cserélni. Önzetlennek azonban aligha mondható: utolsó csepeli politikai akcióján Gyurcsányék helyi pártszervezetével karöltve éppen azt próbálták megakadályozni, hogy Csepelen 200 új munkahely jöhessen létre. Ezek a munkahelyek ráadásul magasan az átlagbér felett nyújtanak majd biztos megélhetést azoknak, akik valóban Magyarországot tekintik a hazájuknak.

A zsidózás is közrejátszhatott

Lehmann igyekezett mindig fegyelmezett jobbikos lenni, de így sem kerülhette el, hogy zsidó felmenőkkel vádolják meg a párttársai. Hiába állt pártja élére, amikor a csepeli zsinagógát bírálták, hiába volt ő az, aki elsőként próbált Szegedi Csanád még ki sem hűlt helyére ülni: mégis újra meg újra felröppent, hogy harciasságával csak származását próbálja rejtegetni.

2014-ben országgyűlési képviselőjelölt volt – talán majd svájci színekben is próbálkozik

– Már a Csanád botránya idején szóbeszéd járt arról, hogy a Lehmann is zsidó. Nem mintha nem terjesztenék el minden jobbikosról, hogy zsidó. Hülyén hangzik, de ez a Jobbikban megszokott. Viszont a Lehmannról többször mondták, hogy zsidó, mint amennyire ezt másokról mondták. Ezért egyáltalán nem lep meg, hogy a zsidó-szót ajánlja fel először a Google, ha rákeresnek Lehmann Viktor nevére. Egyébként azt is terjesztették, hogy gyakran vesz fel titokban telefonos vagy személyes beszélgetéseket – mondta korábban erről egyik forrásunk.

A csepeli Jobbik-MSZP-DK háromszög

Lehmann Viktor úttörő szerepet játszott a balliberálisokhoz való jobbikos közeledésben. Ez informátorunk szerint annak köszönhető, hogy a politikus maga is MSZP-szavazó volt “megtérése” előtt. A csepeli Jobbik először a 2010-es országgyűlési kampányban fogott össze az akkori MSZP-vel. Akkor úgy tüntették el az aktivisták a többi párt plakátjait, hogy a sajátjaik mindig épen maradtak.

MSZP-jobbikos közös plakátozás 2010-ben: egymás plakátjait meghagyták, a többi párt plakátját letépték vagy leragasztották

A hallgatólagos – de a gyakorlatban jól működő – kapcsolat 2014 után erősödött fel. A Jobbik két meghatározó vezetője, Lehmann Viktor és Pákozdi József ekkor már úgy jártak együtt az MSZP vagy a DK vezetőivel tüntetni, mintha csak koalíciós társak bulijába mennének.

Ovodai tuntetes partok

MSZP-s, DK-s, jobbikos, Együtt-PM-es közös tiltakozás a csepeli óvodai fejlesztések ellen: összenőttek

Lehmann a csepeli Jobbik utolsó akcióját a METRANS csepeli konténer terminálja ellen, Horváth Gyula DK-elnökkel karöltve szervezte, a fórumon pedig a gyurcsányista politikus volt a szószóló. A tiltakozás érdekessége, hogy Csepelen a veszélyes anyagokat felhasználó és gyártó Weiss Manfréd gyár mellett az 1930-as évektől kezdve komoly logisztikai központok is működtek, például a Csepeli Szabadkikötőben. Egy konténeres kikötő megnyitását éppen Horváth Gyula alpolgármestersége idején támogatta az akkori városvezetés. Most azonban, amikor 200 új munkahelyet hoznának létre a befektetők, a Jobbik és a DK “rájöttek”, hogy az ilyen terminálok nem nagyvárosokba valók – még akkor sem, ha nem csak Budapesten és azon belül Csepelen, de Nyugat-Európa összes nagyvárosában is van ilyen.

Csepel.info

60 hozzászólás “Kivándorolt a csepeli Jobbik vezetője – állítják forrásaink” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Nem vándorolt ki!
    Csak élt a szabad póógárok szabad lakó és munkahely választásának Gányolmányba foglalt szabadságával!
    Majd ha rájön mit csinált hazatántorog mint a filmügyi kormánybiztosunk! 😀

  2. Lovas szerint:

    Jó is az a svejci életszínvonal, nem olyan, mint ahová Rákosi, Kádár, Horn, Megyó, Fletó, Bajnai vitték az országot. Még ha rájuk is szavazott a drága jobbikos et.

  3. felix szerint:

    Azért ez mégsem villamos vagy veszélyes hulladék.

  4. joságos szerint:

    Lovas figyelmébe ajánlanám! Svájcban már Horthy Miklós alatt is az életszínvonal messze meghaladta a mienket! Ahhoz nem kellettek a maga által felsorolt vezetők.

  5. felix szerint:

    Lovas!
    Ha egy villamos vonalról miden második szerelvény kétpercenként elkanyarodik, akkor hány percenként közlekednek a villamosok az adott vonalon? Csak egész percekkel számolj.

  6. GONDOLKODÓ! szerint:

    Gányolmányba foglalt szabadságával!” Az a “Gágolmány” még egy magát nevező tanárnak is, Alkotmánya. Na persze, ilyen tanároktól tanult akkoriban az ifjúság. Ma meg csodálkozunk, hogy fletó féle képződmények “fejlődtek ki,” tömkelegével.

  7. GONDOLKODÓ! szerint:

    Most akkor a csepeli Jobbikosoknak nincsen vezérük?

  8. Lovas szerint:

    A svejci életszínvonal már Horthy idején is jobb volt, de fényévekkel jobb csak akkor lett, amikor a háború után nem polgári kormány, hanem hazaáruló kommunisták lettek az ország vezetői.

  9. Nagyapó szerint:

    Várjunk még, mert a zeszes parasztgyerek még fogalmaz!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Nagyapó!
    Kérem ne tessék utánozni a Z betűs oktondi tanár szóhasználatait, mert az csak visszavezet a múltba, negatív értelemben.

  11. Gyémántszem szerint:

    Na és mennyibe fogadjunk, hogy Svájcban már nem magyarként, hanem magyarországi kisebbségiként mutatja be magát?

  12. Grün Izidor szerint:

    Gyémántszem!
    Nálunk van svájci kisebbség?! 😀

  13. Gyémántszem szerint:

    Sváb és zsidó is van.

  14. Grün Izidor szerint:

    Gyémántszem!
    Az általad említettek a zegyéb kategória! 😀
    https://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/timeline/b31efd24a163d88ecc32ffc92c3c90a8.png

  15. Lovas szerint:

    Lehet, hogy rabbi lesz? Voltak már Lehmannok rabbik 😀

    http://www.huffingtonpost.com/rabbi-daniel-lehmann/

  16. Tarjányi László szerint:

    A semmit ragozzátok! Lehmannt zsidózó cikknél már írtátok hogy Lehmann Viktornál a zsidó szót kínálja fel a google kapcsolt kifejezésként, hát persze mert a cikk írója beírta keresőkifejezésnek! Akkor én beírtam Németh Szilárdnál ugyanezt, s láss csodát a google azóta is felajánlja Németh Szilárdnál a zsidó kapcsolt kifejezést!

    Az a hülye segg aki ezt a cikket írta, nem vállalja a saját nevével a köpködését! Én mindig vállalom a kommentjeimet a saját nevemmel! Ennyi a különbség köztünk, nekem van gerincem!

    Ami meg a Metrans ügyet illeti, én borítottam január 8-án este. A Wass Albert esten még gratuláltam Vida Istvánnak és Borbély Lénárdnak a jól sikerült előadáshoz, nem tudtam, meglepetés ér amikor este bekapcsolom a számítógépem! Akkor olvastam először hogy a konténerátrakó terminálon veszélyes anyag kezelés is lesz. Nagyon felháborított. Én szóltam Vagy két-három nappal később Pákozdi Józsefnek és Lehmann Viktornak. A másik oldalnak meg üzentem Gergely Istvánon keresztül, mert csak az ő telefonszámát ismertem/ismerem.

    Ezt már többször leírtam, a fideszes firkászok meg DK-Jobbik összeborulásról firkálnak, MERT EZ A POLITIKAI ÉRDEKÜK!

    Leírtam többször, nekem adósom Orbán Viktor és Kövér László 14 éve (!) a gázár-kampányötletem kapcsán, valamint a csepeli MSZP és csepeli Fidesz amiért 3.8 Milliárd Forintot spóroltam Csepelnek a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződés felbomlasztásával! Dokumentálhatóan én voltam az egyetlen Csepelen aki tevékenyen fellépett a Wallis-szerződés ellen! Soha egyetlen fillér elismerést nem kaptam egyik ügyben sem, míg Orbán nagylelkű az általános iskolát végzett Habony Árpáddal meg a nemzet gázszerelőjével, Mészáros Lőrinccel! Nem fogom be a számat, addig kiabálok amig meg nem bukik a csepeli fideszes városvezetés, s amig el nem takarodik a hatalomból Orbán Viktor!

    Nekem tök mindegy ki jön utánatok Csepelen! Ha a Jobbik nem rúg labdába az sem baj, én senkinek nem tettem hűségesküt! De ti menni fogtok!
    Dixi, Tarjányi László.

  17. Tarjányi László szerint:

    Lovas, hány Németh nevű rabbit keressek neked?

    RABBI EMIL Nemeth (deceased) – Genealogy – Geni
    http://www.geni.com/…/RABBI…Nemeth/6000000001000859...

    Dr. Abraham Nemeth – Inventor and Mathematician – Rabbi …
    blog.rabbijason.com/…/dr-abraham-nemeth-inventor-an…

  18. Lovas szerint:

    A Lehmann azért a csepeli szocikat, gyurcsányistákat meg bajnaistákat is rendesen leápolta – persze politikai értelemben. Azért elég érdekes, hogy jobbikosok liberális óvodarendszer mellett tüntettek. Csoda, hogy Lehmann, az a Szabó meg Szenteczky nem kéz a kézben mentek. Ez volt szerintem a csepeli Jobbik történetének legalja.

  19. Tarjányi László szerint:

    Az óvodaügyet majd meg kell egy kicsit vakargatni! Utána kell nézni, nem ugyanaz a cég újította-e fel a csepeli óvodákat, amely Szekszárdon korrumpálta a fideszes városvezetést, lásd Hadházy Ákos-ügy! Mindenki tudott róla, hogy miért emelték a 60 milliós bekerülési összeget 120 millióra! Érdekes, a fideszes képviselőknek és a fideszes polgármesternek nem volt kötelessége feljelentést tenni, csak Hadházy Ákosnak, aki akkor fideszes képviselő volt, ma meg LMP-s!

    Milyen érdekes, Csepelen van olyan óvoda amelyet több mint 260 millióért újítottak fel!
    S mi van a Bajnokok Klubja/Dagi csárdával, amit Németh Szilárd 240 millióból szeretne felújíttatni? Miért is? Meguntátok a Pusoma Étterem kosztját? Régebben oda jártatok!

  20. felix szerint:

    Gyémantszem!
    Magyarországon nincs zsidó kisebbség.

  21. GONDOLKODÓ! szerint:

    T László, és “buktatni akarók, szeretnők”
    Lehet, hogy Csepelen sikerülhet a koncepció, (1.1/2-szer már sikerült), de az egész országban, nem valószínű, szerintem igen kicsi az esélye. Miért? Azért mert a szoclibek az összes becsületüket a hatalomban eljátszották. (Tisztelet a kivétel) Tehát a nép nagyon jól tudja már, hogy gyarmati sorba taszították őket, igen hosszú időre. Az, hogy ehhez ki és kik asszisztáltak, az már nehezebb kategória. De miután a hatalomban felelősek elsősorban az országban történtekért, az asszisztálók szerepe csekély, ha csak, a konspiráció nem volt teljesen kiiktatva.
    A lényeg, hogy olyan vad kapitalista politikát folytattak, teljes volt a káosz szinte minden szinten az országban, annak érdekében, hogy a nemzet vagyonát+ az óriási kölcsönöket “elsíbolhassák.” Miközben a nép 1/3-a nyomor szintre süllyedt, itt maradt ellátás és munka nélkül családostól együtt.
    Embertől életidegen, mocskos gyarmatosító politikájuknak következményeit valósították meg, erőltették a népre, mindenkire, úgy, hogy a nyugatot minden szinten kiszolgálták.
    A Nyugat súlyosan elhibázott politikájának vagyunk szemtanúi, elhibázott hódító háborús költségeiket, “még viszonylagosan meglévő jólétüket” fizettetik meg a népekkel. Nem véletlen Cameron szigorítása, s lám! Mi a reakció? Merkel, az osztrákok részéről? Nekik is fontolóra kell venni! Sőt a németek már hónapok óta lebegtetik a nyugdíjak és a keresetek 20-25%-os csökkentésének a bevezethetőségét!
    Bár én nem vagyok jövőbe látó, de azt mondhatom, hogy a hibái ellenére, ha mégis bukna ez a kormány, ami elképzelhetetlen, akkor ennek az országnak teljesen vége lesz. Teljes anarchia, és ennél is súlyosabb helyzet állna elő.
    Üdv mindenkinek.

  22. Gyémántszem szerint:

    Ha a magyar gárdába nem is, a svajci gárdába még beléphet 🙂 🙂 🙂

  23. Orsós Rodrigó szerint:

    Az, hogy esetlegesen “200 új munkahely létesül” a veszélyes hulladék lerakón, az nem azt jelenti, hogy ennyi csepeli lakos mérgezheti magát munkaidőben, hanem, hogy ennyi embert fesznek esetleg fel. Bárhonnan is jelentkezzen. Viszont a mérgező anyagok biztos itt lennének, hála a maffiajobbnak.

  24. Tarjányi László szerint:

    T. Gondolkodó! Nem a ballib fogja leváltani Orbánt, hanem a NÉP!

    Ilyen pofátlan rablás még nem volt ebben az országban! A szocik is loptak, de egyénileg! Nem hálózatot alkotva! Alkalom szüli a tolvajt, tartja a magyar mondás. A szocik éltek ezzel a lehetőséggel, ki ahol volt! Mint annak idején az átkosban, volt aki a 6-os csavart vitte haza, más meg a géppapírt.

    A Fidesz más, náluk nem az alkalom szüli a tolvajt, HANEM A TOLVAJ AZ ALKALMAT!
    A TÖRVÉNY VÁLTOZTATTÁK MEG ÚGY HOGY HOZZÁFÉRJENEK A KÖZMEGRENDELÉSEKHEZ, AZ UNIÓS PÉNZEKHEZ, A TRAFIKOKHOZ, AZ ÁLLAMI FÖLDEKHEZ, A KASZINÓKHOZ, ÁRULHATTÁK A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYEKET MILLIÁRDOS HASZONNAL, STB.

    Ráadásul megdöntötték a demokratikus államrendet az Alaptörvényükkel meg a választási törvényükkel! Ami ma van az parlamenti diktatúrának hívják!

    Ami meg a csepeli ügyeket illeti, a Csepelinfó szerkesztői Szabó Szabolcsot gyulainak minősítik, holott 15 éve Csepelen él, de arról nem beszélnek, Borbély Lénárd 17 nem csepeli tanácsadójának mi köze van a csepeli ügyekhez? Érted ugye, nem csepeliek beszélnek bele a csepeliek ügyeibe! Egy biztos, én 1982 óta Csepelen lakom.

  25. GONDOLKODÓ! szerint:

    Te is tudod, hogy az MSZMP-t belülről verték szét, de ezt felix is tudja, hiszen köztük volt. Két év fórom van.

  26. Nagyapó szerint:

    DK- kerület vezető akar átigazolni a Jobbikba. A Jobbik közölte MSZP-s, Munkáspárti, SZDSZ tag nem léphet be. A DK-ról elfeledkeztek. LMP-s, Együtt tag, beléphet? Róluk sem rendelkezett az Alapszabály. Ennyit a Jobbik előrelátásáról, igaz Tarjányi nem súgott nekik!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. Tarjányi László szerint:

    A Fideszt is belülről fogják szétverni! Vannak fékezhetetlen ambíciójú emberek, akiknek Orbán az útjukban van! Én is ismerek egy ilyen TRÓJAI FALOVAT! 😀 😛 (Trójai Fallosz? 😀 )

  28. Koleszterin szerint:

    Tisztelt Tarjányi László! Bár nem mindenben értek egyet önnel, de egy civil csepeli összefogás nem ártana már Csepelen. Nem gondolkodott még ilyesmin? A környezetemben annyian vannak rosszul a régi és mostani vezetéstől, hogy nem véletlenül nevezte “aljasságnak a csepeliekkel szemben” Ábel Attila a csepeli népszavazási kezdeményezést. Azonnal egy ötlet a mostaniaknak: Orbán Ráhel legyen díszpolgára kerületünknek! Olvastam a röhejes szakdolgozatát és teljesen alkalmas rá, hogy Schmitt Plagizátorné vagy a lőfegyverével rendszeresen játszadozó Zámbó Jimmy mellett ott legyen a tablón.

  29. Demokratikus ellenzéket! szerint:

    Nem tudom mi a baj azon, ha a demokratikus ellenzék összefog. A Jobbik semmivel sem rosszabb, mint az MSZP vagy a DK vagy az Együtt: ott is demokratikusan gondolkozó magyar emberek vannak. És a Fideszt csak közösen lehet leváltani.

    Javaslom, hogy a demokratikus ellenzék egyezzen meg Csepelen is egy közös jelöltben, és javaslom ehhez Horváth Gyulát. Horváth bebizonyította, hogy képes a tisztességes együttműködésre az MSZP-vel, a PM-mel vagy az Együtt-tel, maga mögött tudhatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr támogatását, és a jobbikosok is elfogadják olyan politikusnak, aki kizárólag Csepelért, a csepeliekért küzd. Szép együttműködés volt a Metrans elleni kiállás. Csak így tovább!

    Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr már bizonyított, ő az egyetlen, aki le tudja győzni Orbánt. Ezt látja Tarjányi úr, és ezt látta Lehmann úr is. Győzzék meg Vonát, hogy álljon Gyurcsány mögé, és nem lesz akadály a demokratikus összefogás előtt!

  30. Demokratikus ellenzéket! szerint:

    Közel az összefogás, a Jobbik is érzi, hogy a mostaninál liberálisabb oktatás kell: https://www.facebook.com/JobbikMagyarorszagertMozgalom/photos/a.484403621404.297553.287770891404/10153866863936405/?type=3&theater

    Már csak a miniszterelnök személyével lehet vita, de szerintem a jobbikosok is megértik, hogy Gyurcsány az egyetlen, ki Orbánt le tudja győzni.

  31. GONDOLKODÓ! szerint:

    Fletó annyira leamortizálta magát, hogy már soha sem lesz esélye visszatérni a csúcsra. Ráadásul, “külföldről” sem engednék, mert jó nagyokat rúgott beléjük, s elárulta őket is.
    Fletóban ne ábrándozzatok.

  32. ebihal szerint:

    GONDOLKODÓ!
    Szépen átsiklottál Tarjányi megjegyzésén! Ég és föld a különbség, hogy valaki él az
    alkalommal, vagy megteremti az alkalmat a lopásra. Nem mindegy, hogy az átnyúló
    ágról leveszed a gyümölcsöt, vagy áthúzod az ágat, hogy levehesd!
    Egyébként pedig, hogy ki játszotta el a becsületét, vagy amortizálódott le, nem olyan
    egyszerű mint ahogy te képzeled, sőt még igaznak sem igaz!

  33. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. László!
    Akkor a NÉP, vagy belülről a trójai faló? Aki nálad is volt?

    Érdemes rákeresni 2011.-ben a Bakács féle cikkre, amikor “?!” írta a véleményét. Visszaolvasva, nem kis szélkakas. S ma?! Tudjátok az a bizonyos szalámi ügy, akinek a húga, tudomásom szerint ma is alpolgármester egy városban. Férje a Dél-Pestiben altató orvos.

  34. GONDOLKODÓ! szerint:

    Tudod függetlenül attól, hogy kinek melyik szekerét gondolja tolni, porszemek vagyunk a gépezetben. Talán még annyi sem! Azért írtam a napokban,
    “Hatalom előtt néma a szó,
    és egyszerű kep együgyű nevet.”

    Tudni kell helyén kezelni a dolgokat, ne hogy azt higgye valaki is, számít valamit. 1.1/2. Mert Tóthék megbuktak, azt gondoltátok, hogy N. Szilit is megbuktatjátok. Nagyot tévedtetek! Győzött a FIDESZ (kerületben), de Szilit a “surranó pályán” bevitték, mert szavazatokat, s nem keveset hozott, a rezsicsökkentés szószólójaként. Minden éra amelyik a hatalomba készül, már jó előre leosztja a lapokat! Nem akarok utólag okoskodni, miután szinte kivétel nélkül mindegyiket 26-ik éve személyesen ismerem, csak nem kivétel nélkül tudtam, hogy kinek mi lesz a funkciója, még a szavazások előtt. Ugyanis mindenki tudta, hogy nagy fölénnyel fog nyerni a FIDESZ. Egyéb más személyes dolgokról meg nem illik írni, sem előre, sem utólag. Remélem érted, miről akarok írni. Mint ahogyan minden ember gyarló, miért lenne bármelyik Hatalom a saját maga ellensége? Mutass egyet a történelem soraiból!

  35. Gyémántszem szerint:

    Pákozdi Józsi nagyon elcsendesedett. Pedig illene megmagyarázni a bizonyítványt. Vagy megvárja, hogy Lehmann rabbi lesz-e valamelyik kantonban?

  36. ebihal szerint:

    GONDOLKODÓ!
    Az a baj ezzel az eszmefuttatással, hogy elfogadhatóvá teszi a megalkuvást, a helyezkedést
    vagy a kollaborációt. Megette a fene azt a társadalmat, ahol a futottak még kategória jut
    vezető szerephez. Amit leírsz, az tipikusan a maffia működése, a mint ilyen, mindig
    öncélú, soha nem a közösséget szolgálja.

  37. fghfjhgkjhk szerint:

    Gyémántszem!
    Felnőtt ember Pákozdi és Lehmann is. Nem vagyok Jobbikos, sőőőőőőőt! 🙂 Azonban mit kellene egy másik felnőtt ember privát döntését magyaráznia? Magyarázza Lehmann. Tehát rossz a címzés! 😉
    II. Lehmann mitől is lenne zsidó?

  38. GONDOLKODÓ! szerint:

    Nem akarom ismételni magamat a 21:43-ban a lényeget leírtam, elmondtam. Szerintem nagyon sok minden amiben éltünk, élünk benne van. A jövő?Remélhetőleg nem következik be, (úgy), de az sem rajtunk múlik, mert a fejünk felett döntenek, folynak az események. A háborúkban is előre “bekalkulálják a veszteségeket,” s aztán megy minden tovább, a döntést hozók akaratai szerint.
    Mj.: Az oroszok és az amik megállapodtak, hogy befejezik a szíriai harcokat. Miért kellett elkezdeni? Nos? Mi lesz az Ukrán földön? Nem kellene előtte megállapodni?!

  39. Tarjányi László szerint:

    Nem az én dolgom eldönteni, kit kellene közös jelöltként indítani Csepelen! Viszont többször leírtam, amit úgy látszik észrevettek kedves csepeli honfitársaim, EGYETLEN JELÖLTET KELL ÁLLÍTANI CSEPELEN A FIDESSZEL SZEMBEN! Nem kellenek önjelöltek, létre kell hozni a jelölő egyetlen választási pártot, a NÉPNEK meg ki kell kényszeríteni, hogy csak egyetlen jelölt legyen!
    Javaslatot bárki tehet, de jelölt csak az lehet akit mindenki elfogad! Így valószínűleg nem valamely párthoz tartozó személy lenne a jelölt.

    Véleményem szerint az országos listát az együttműködésben közreműködő pártok állítanák össze, véleménykülönbség esetén SORSOLÁSSAL (!), s a rájuk jutó kvóta alapján szabadon dönthetnének az általuk a listára jelölt személyéről. Ezt kapnák cserébe azért hogy az egyéni jelölteket a választókerület lakosai pártoktól függetlenül állíthatnák!
    Dixi, Tarjányi László.

  40. felix szerint:

    Itt már mindent lehet!?
    http://444.hu/2016/02/23/balhe-van-a-nemzeti-valasztasi-bizottsagnal
    Pusztul a jogállamiság.

  41. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Sőt még többet is!
    Hamarosan közvetlenül a Groupama stadion pénztárainál vagy Kubatov honlapján igényelhetők kopasz kigyúrt sorban állók bérletpénztárakhoz, kormányablakokhoz! 😀

  42. Nagyapó szerint:

    Csepelen már sikerült a zellenzéki összefogás, az eredmény Szabó!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  43. Grün Izidor szerint:

    Öreg Pöcs!
    Ahhoz elég sok embernek kellett a hombárfejűből kiábrándulni!
    Úgy látom most is megtesz érte mindent, hogy így maradjon! 😀

  44. felix szerint:

    Na látod.
    ennyire szemét a rendszeretek, hogy minden ellentétet félre rak az ellenzéke.
    Tudod van ok és okozat.
    Hajrá fidesz.
    Vajon meddig élhettek még Csepelen?

  45. Tarjányi László szerint:

    Én a csepeli fideszes képviselőkön csodálkozom! Van közöttük rendszeres templomjáró is! És segédkezet nyújt a szavazatával ennek a kontraszelektált bandának az ámokfutásához?

  46. felix szerint:

    Lehet, hogy annyira keresztények, mint amennyire demokraták.

  47. Tarjányi László szerint:

    Én őszintén sajnálom a hölgyet, mert az, hogy tudott ezekkel egy társaságba kerülni!

  48. Nagyapó szerint:

    Milyen érdekes, hogy a nem keresztények próbálnak oktatni kereszténységből. Persze ugyanaz, mint amikor komcsik oktatnak demokráciából!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  49. felix szerint:

    Nincs ebben semmi érdekes, mert a nemkeresztények lettek a keresztények.
    Az sokkal érdekesebb, hogy a keresztények miért nem tudnak keresztények lenni.

  50. Tarjányi László szerint:

    Szerintem a szóban forgó hölgyet nem lehet egy lapon említeni Nagyapóval, pedig mind a ketten képviselők és tanácsnokok is egyben! 😉

  51. Bugi szerint:

    Tarjányi, örülök, hogy a lényeget te is leírtad, hogy össze szeretnétek fogni Szenteczkyvel, Horváthtal és Szabóval. Ennyi szerintem elég. Ezzel bemutattad a csepeli Jobbik és saját magad valódi énjét is.

  52. Bugi szerint:

    Kihagytam a Kál Károlyt. Azt az embert, aki talán az egész csepeli Jobbikot irányítja a háttérből. Ha a jobbikosok maguktól vonzódnak hozzá, a Szabóhoz, Szenteczkyhez meg Horváthoz, az ugyanaz a színvonal.

  53. Koleszterin szerint:

    Bugi: Hát nem egészen ezt írta Tarjányi, de mindenki annyit ért meg belőle amennyit a párt vagy a képességei engedi.:) Talán az egyetlen ember aki saját néven ír a sok elfogult között!

  54. fghfjhgkjhk szerint:

    Koleszterin!
    Önálló gondolatok nélkül csak az agitprop dumát lehet olvasni, de mindenütt. 🙂

  55. Bugi szerint:

    “Viszont többször leírtam, amit úgy látszik észrevettek kedves csepeli honfitársaim, EGYETLEN JELÖLTET KELL ÁLLÍTANI CSEPELEN A FIDESSZEL SZEMBEN! Nem kellenek önjelöltek, létre kell hozni a jelölő egyetlen választási pártot…”

    Tehát szerinted amikor azt írta Tarjányi fogjon össze a Jobbik, a DK, az MSZP, a PM meg az Együtt, nem azt írta, hogy fogjon össze a Jobbik, a DK, az MSZP, a PM meg az Együtt. Értem Koleszterin, ügyes vagy.

  56. fghfjhgkjhk szerint:

    Nem, Bugi! Nem ezt írta! 🙂

  57. Bugi szerint:

    Csak nem indult meg valami a szinapszisok között, Betűsor? Ritka pillanat lehetett. 😉

  58. Koleszterin szerint:

    Bugi: Amennyit a párt vagy szerény képességei engednek.:) Valakit zavar a sok trágya valaki csak kötözködik. Én csak a rendkívül tehetséges (ellentétben Gyurcsány Fefe és Schmitt másolok Pállal) Orbán Ráhelt szeretném díszpolgárnak Csepelen. Megérdemli mert csinoska.:)

  59. Tarjányi László szerint:

    Bugi, bűnbánó fideszesek is jöhetnek, feltétel köpni kell a piszkos ügyekről! Rád is várunk! 😀

    Ki ellen kellene összefogni? Csak az ellen lehet, aki hatalmon van! Aztán rohadtra nem érdekel, mit kombináltok ki a résztvevők köréről, mert egyénekben gondolkodunk, nem pártokban!

    Ahogy írtam, az egyéni jelöltek jelenlegi pártoktól független jelöltek lennének, a választási párt színében indulnának. Mindenki a saját választókerületének megfelelő érdekeket jelenítené meg.
    A választási párt listáján kapnának helyett az összefogást vállaló pártok listás jelöltjei, egymás közötti arányuk a közvéleménykutatások eredményét tükrözné. Azért kell őket indítani a listán, hogy vállalják el, nem akadályozzák meg egyetlen közös egyéni jelölt indítását!

    Ez nem értékközösség, hanem érdekközösség! A célja a demokrácia helyreállítása, amelyet a Fidesz megszüntetett az általa tákolt Alaptörvénnyel és választási törvénnyel!

  60. motherless.video szerint:

    american, dadfrancine, garciafrancine, hentaifrancine, huge, fuckable, titsfrancine,
    jordi, hotfrancine, met, artfrancine, nakedfrancine,
    pangelinanfrancine, peladafrancine, piaiafrancine, piaia, nuafrancine, piaia, peladafrancine,
    piaia, playboyfrancine, playboyfrancine, pornfrancine, pornofrancine, prieto, boobsfrancine,
    prieto, hotfrancine, prieto, naked, photoshootfrancine, prieto, nude, photoshootfrancine, prieto, pornfrancine,
    prieto, pussyfrancine, prieto, scandalfrancine, prieto, sexfrancine, prieto, sex, video2francine, prieto, sexyfrancine,
    smith, and, haleighfrancine, smith, and, lois, griffinfrancine, smith, and, steve, smith,
    cartoon, pornfrancine, smith, cartoonfrancine, smith,
    fucks, robo, stanfrancine, smith, hentaifrancine, smith, hotfrancine,
    smith, nacktfrancine, smith, naked, picsfrancine, smith,
    pornfrancine, smith, sexfrancine, smith, sex, videofrancine, smith,
    sexyfrancine, smith, xxxfrancinee, deefrancini, tettefranciqfrancisfrancis,
    cannon, penthouse, petfrancis, chairezfrancis, dazzling, momperrfrancis, deefrancis, fake, taxifrancis, ford, copulafrancis,
    gayfrancis, girlfrancis, hillfrancis, incestfrancis, is, bornfrancis, leroifrancis, lewafrancis, magundayao, scandal, gayfrancis, maryfrancis,
    massagefrancis, maupinfrancis, momfrancis, movies, fullfrancis, muttifrancis,
    pornfrancis, pornofrancis, restrepofrancis, sexfrancis, sweet, lesbians, having, fun, with, strapon,
    and, dildo5francis, xxxfrancisa, le, fuckfranciscafrancisca, carranzafrancisca,
    dicapriofrancisca, feet, solofrancisca, grandifrancisca, jamesfrancisca, jasminefrancisca,
    jimesfrancisca, lachapelfrancisca, lachapellefrancisca, undurragafrancisca, undurraga,
    free, porn, moviesfrancisca, undurraga, nudefrancisca, undurraga, xxxfranciscanfranciscan, sistersfranciscofrancisco,
    comfrancisco, dicapriofrancisefrancise, pronfrancise, sexfranciskafranciska,
    facellafranciska, jaimesfranciska, jainfranciska,
    jamiefranciska, jizzfranckfranck, balardfranck,
    chapuisfranck, cocu, 2004franck, et, manonfranckyfrancmomfranco, algeriennefranco,
    anal, bathfranco, arabefranco, branciarolifranco, caprafranco, dasa, nude, pinoy,
    actorfranco, del, torrofranco, duranfranco, fucks, blondefranco, lo, casciofranco, massagefranco, moviefranco, nerofranco,
    noriegafranco, noriega, nakedfranco, noriega, peladofranco, rocaforte, vintagefranco, rocca, fortefranco, roccafortefranco,
    roccaforte, analfranco, roccaforte, and,
    amirahfranco, roccaforte, cuckoldfranco, roccaforte, jamaica, darafranco,
    roccaforte, pornfranco, roccaforte, rinjob, ffmfranco,
    roccaforte, sandrafranco, roccaforte, sandra, russofranco,
    roccaforte, small, teensfranco, roccaforte, tiffany, diamondfranco,
    roccaforte, trannyfranco, roccofranco

Itt lehet hozzászólni !