Zsidó vád érte a csepeli Jobbik vezetőjét?

Csepel.info

Érik a csepeli zsidó jobbikos botrány

A Google keresőjénél a csepeli Jobbik elnökének, Lehmann Viktor nevének beírásakor a Google a “Lehmann Viktor zsidó” keresést ajánlja fel elsőként. Bár ez elsőre nem tűnik komoly dolognak, a Jobbikból kilépett forrásunk szerint nem lehet véletlen. Szerinte ez azt mutatja, hogy a politikusra zsidó származása vagy zsidó származással való gyanúsítása miatt keresnek rá mostanában a legtöbben. Ezek pedig csak a saját párttársai lehetnek, mást ugyanis a származás nem érdekel – állítja forrásunk.

Annyi biztos, hogy a Google keresőmotorja nem rasszista. Csak azt ajánlja fel, amire a legtöbb a keresés érkezik. Bárki leellenőrizheti. Ráadásul egy másik internetes oldal a Lehmann nevet a leggyakoribb zsidó nevek között említi. 

Lehmann_Zsido_google

Már évekkel ezelőtt szóbeszéd járt róla

– Voltam MIÉP-es, voltam jobbikos, ma is radikális jobboldali vagyok. Csurka már odafönn van, róla nem mondok rosszat. Maradjunk annyiban, hogy a csúcson kellett volna abbahagynia. Akkor lenne a Parlamentben egy normális radikális párt, ami jobbról támogatná a Fideszt. A Jobbik ezért kezdetben felemelő volt. A fiatalossága, tenni akarása olyan volt nekünk, MIÉP-eseknek, mint tespedtség után a frissítő zuhany. De sajnos hamar jöttek kiábrándító pillanatok. A MIÉP-ben volt zsidózás, de az a népi-urbánus vita következménye volt, nem faji vita. Ott nép-nemzeti értelmiségiek, olvasott emberek voltak. A Jobbikban viszont a proli zsidózás, cigányozás mantraként működik. Ha nem zsidóznak, akkor cigányoznak. Ha nem cigányoznak, akkor zsidóznak vagy fideszeseznek. Én meg radikális jobbos vagyok, büszke magyar, nem gyűlölködő. Még zsidó rokonom is van, bár nem felmenő ágon, hanem oldalágon. Tehát nem vagyok zsidó. Egy idő után elegem lett a vég nélküli, primitív zsidózásból és cigányozásból, és beszóltam. Fél éven belül nem csak zsidó felmenőkkel, de homoszexualitással is megvádoltak – mondta el lapunk forrása, aki néhány hónapos hezitálás után hagyta ott a Jobbikot.

Szegedi_Csanad

– Én már a Szegedi Csanád botrányát is félig kintről néztem végig. Egyébként amit ő tett, az is kiábrándító volt. De ebbe sem mennék bele. Egyrészt meghasonlott, másrészt tudom milyen durván támadják egymást a jobbikosok. Furcsa ilyet mondani, de egy jobbikos szájkaratéhoz képest egy cigánybalhé egyszerű kofalárma. Nem Csepelen voltam jobbikos, hanem személyes okok miatt a közelben. De már a Csanád botránya idején szóbeszéd járt arról, hogy a Lehmann is zsidó. Nem mintha nem terjesztenék el minden jobbikosról, hogy zsidó. Hülyén hangzik, de ez a Jobbikban megszokott. Viszont a Lehmannról többször mondták, hogy zsidó, mint amennyire ezt másokról mondták. Ezért egyáltalán nem lep meg, hogy a zsidó-szót ajánlja fel először a Google, ha rákeresnek Lehmann nevére. Egyébként azt is terjesztették, hogy gyakran vesz fel titokban telefonos vagy személyes beszélgetéseket – mondta forrásunk.

Lapunk egyik szerkesztője figyelte fel a “Lehmann-jelenségre”, amikor a politikus túlságosan is homályos életrajzának akart utánanézni. Kicsit sem mellékes, hogy a Kuruc.info is foglalkozott Lehmann nevű – állítólagos – zsidókkal. Mindez azonban szerintünk nem jelent semmi bizonyosat – legfeljebb azt, hogy a Jobbikon belül folyamatosan megy az áskálódás. Végtére is, Szegedi Csanádot sem azért közösítették ki a Jobbikból, mert zsidó volt – találtak rá más indokot.

Csepel.info

19 hozzászólás “Zsidó vád érte a csepeli Jobbik vezetőjét?” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    Ti is teljesen véletlenül foglalkoztok vele?! És pont most?

  2. Letiltatni szerint:

    rachel.

  3. Lovas szerint:

    Hülyeség az egész. Biztos, hogy leellenőrizték. A jobbikosok állandóan a másik farkát vizslatják a budiban.

  4. felix szerint:

    Ej de szép is lenne, ha csak a jobbikban lennének antiszemiták.
    Csak a nekem írogatókat kéne megnézni. 🙁

  5. Grün Izidor szerint:

    “Zsidó vád érte a csepeli Jobbik vezetőjét?”
    .
    Melyik zsidó mert itt vádaskodni?! Ez már rosszabb mint a Vezír lecigányozása! 😀 😀

  6. felix szerint:

    Jó ez a hír, mert épít az antiszemitizmusra.

  7. Lovas szerint:

    Ahol vár van, már nem kell építeni.

  8. felix szerint:

    Ezt te nem értheted. 🙂

  9. nagyapó szerint:

    Nem kell különböző világhálós keresőket “vallatni”. Ha valaki nem közli, hogy ő holokauszt -túlélő leszármazottja, vagy nem vallja magát zsidónak, kár erőlködni. Esetleg kérdezzék meg a MAZSIHISZ-t, ők tartják számon a zsidókat. (Érdemes Izrael tákolmányát figyelembe venni: zsidó az, akinek anyja zsidó.)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Tarjányi László szerint:

    Kedves Csepel.infó! Köszönjük e páratlan pártatlan bejegyzést! Az Ábel nem a leggyakoribb zsidó nevek között található? Vajon kedvenc színésznőnk is csak a tehetsége miatt lép fel a Heti Hetesben?

    Gecik vagytok, mint a főnökötök!

    A mutatványotok meg fingot sem ér, tízszer beírom ugyanazt a kereső szóösszetételt a google-ba, s máris a leggyakoribbak közé teszi!

    Jobb lenne ha engem zsidóznátok, legfeljebb öngyűlölő zsidónak kellene kineveznetek, ahogy leírtam, a METRANS elleni tiltakozásra én hívtam fel a jobbikosokat és Gergely Istvánon keresztül üzentem a többi ellenzékieknek is!

  11. Tarjányi László szerint:

    Kezdem érteni Simicskát! A Hírtv-ből sokan elmentek kormányközeli médiumokhoz, Simicska meg erre felvett egy csomó zsidót munkatársnak!

    Miért ne? Ők is alkalmasak arra, hogy ezt a fostalicska kormányt támadják!

  12. mutyi szerint:

    Ez a legnagyobb amit fel tudtok mutatni? 😀 Örülnétek ti ha olyan mutyik lennének a Jobbikban is mint a Fideszben, jól meglovagolnátok asszem. A sajátotokról meg kussoltok, bekebeleztétek a közmédiát is, hogy minél kevesebb szavazópolgárhoz jusson el a mocskotok. Szarházi banda.

  13. Tarjányi László szerint:

    Csepelinfó keressetek rá Németh Szilárdra! 😉

  14. fghfjhgkjhk szerint:

    ))) LOL (((

  15. fghfjhgkjhk szerint:

    Már nyomkodnak a székházban is. 😛

  16. Bugi szerint:

    Tarjányi büszke lehetne a csapatára, hiszen maga is zsidó fóbiás.

  17. Tarjányi László szerint:

    Bugi, nem fordítva írod te a neved? Bugi >> Gubi ; 😛 Persze csak 7 óra magasságában.

  18. Kuruc István szerint:

    Melyik Jobbikos nem zsidó … ? Beleértve Krisztina asszonyt.

  19. […] örökölte. Lehmannról korábban több pletykát terjesztettek jobbikos körökben: nem csak zsidó származással vádolták meg, de azt is rebesgették, hogy Svájcban rabbiképzőbe […]

Itt lehet hozzászólni !