Így próbálták tízmilliárdos hűtlen kezelésre kényszeríteni Csepel vezetőit

Csepel.info

A rezsibiztos Ábel Attila beszámolója után Kubatov Gáborig futott – legalábbis a Facebook oldala szerint

Németh Szilárd éveken keresztül, a lehető legváltozatosabb módon próbálta a csepeli közvagyon átadására bírni a Csepel vezetőit. Ábel Attila még a Lendvay utcában is állt a szőnyeg szélén, mert nem adták oda a rezsibiztosnak “azt a keveset”, amit kért – derül ki a dokumentumból, amit szerdán hozott nyilvánosságra a korábbi alpolgármester.

“Tudjuk, hogy ami a magyar „igazságszolgáltatás” gépezetébe kerül, az valamilyen formában nyilvánosságra kerül” – írta Csepel korábbi alpolgármestere, amikor a nevek letakarásával, de inkább maga adta közre Németh Szilárd Fidesz alelnök ellene tett büntető feljelentésének dokumentumait.

Hétfőn nyilvánosságra került, hogyan fordult saját korábbi barátai ellen a rezsibiztos, csak mert képtelen volt lemondani a polgármesterségről. Először 2019-ben próbálta megbuktatni Borbély Lénárdot, aki akkor még a Fidesz polgármester-jelöltje volt. A dokumentumokkal alátámasztott beszámoló szerint a következő években Németh Szilárd 30-32 milliárd forintos hűtlen kezelésbe akarta belerántani a csepeli önkormányzat vezetőit. Ebből 10-12 milliárd forint körül lehet a vagyoni jellegű követelése, míg a csepeli Jedlik gimnázium felújításánál 20 milliárd forintos hűtlen kezelést hajtottak volna végre, ha azt teszik, amit Németh követelt tőlük. Kedden Ábel Attila arról írt, hogyan omlott össze a magát Pókembernek tekintő Németh Szilárd 2014 tavaszán, majd változott gyakorlatilag korábbi önmaga ellentétévé.

A Lendvay utcában is állt a szőnyeg szélén

Szerdán Ábel Attila már arról rántotta le a leplet, hogy Németh Szilárd milyen módon próbálta a Csepeli Munkásotthon, a Laurencz László Sportcsarnok valamint a az önkormányzat sportegyesületeinek tulajdoni jogát megszerezni az alapítványának. A korábbi alpolgármester szerint a rezsibiztos 2019 nyarán kérte először, hogy önkormányzati tulajdonokat adjanak át neki:

“A csepeli Fideszen és a frakción keresztül folyamatosan támadás és nyomás alatt tart bennünket. Aztán jön a koronavírusos járvány, amit lehetőségnek tekint. Ám elszámítja magát. Azt hiszi, hogy a veszélyhelyzeti jogrend a kormányzatnak adja át az önkormányzatok irányítását. Még pontosabban: Szilárd úgy értelmezi, hogy végre ismét ő a polgármester. Még vezetői értekezletet is összehív a KIMBA-ba, természetesen már a demokratikusan megválasztott vezetés, a polgármester és az alpolgármesterek meghívása nélkül. A KIMBA lett volna a csepeli önkormányzat új központja, ám még aznap reggel kiderül, hogy teljesen félreértelmezi a törvényt. Az volt az egyetlen vidám pillanatunk a csepeliek vagyonának megvédéséért folytatott küzdelmünkben, amikor erről a vezetői értekezletről tudomást szereztünk.

2020 júniusában felhívnak a Lendvay utcából, hogy Kubatov Gábor szeretne velem találkozni. Sejtem miért hívnak be, olyan ideges vagyok, hogy i-vel írom be az utcanevet a naptárba. Június 15-én, reggel 8 órára megyek be Gáborhoz. Ott szegezi nekem a kérdést, Szilárd panaszára utalva: Attila, miért nem adjátok oda neki azt a keveset, amit kér? Akkor szóban elmondom, másnap, tehát június 16-án írásban is elküldöm neki, hogy Szilárd követeléseinek egyik fele Btk-s, vagyis kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát, másik fele pedig élesen ellentétes a Fidesz elveivel, csepeli ígéreteivel.

Azt gondolom, hogy Kubatov Gábor június 15-én, reggel 8 óra 05 perckor még nem tudta, hogy mit kér számon tőlem. De 2020. június 15-e óta tudja. Ennek ellenére végig segíti Németh Szilárdot a csepeli Fidesz szétverésében és megbuktatásában. Ő és Földesi Gyula biztosíthatták azt is Szilárdnak, hogy semmilyen valós információ ne jusson ki a Fidesz vezetésébe arról, hogy mi történik Csepelen.

Még két fontos pillanat van az aznapi beszélgetésünkből. Az egyik: akkor és ott beszélek neki először Németh Szilárd mentális állapotáról. Arról, hogy többen is attól tartunk, Szilárd pszichopata lett. Bővebben erről nem tudok beszélni, elég abszurd azért önmagában Szilárd Pókember-története is, amiről a második melléklet nyilvánosságra hozatalánál írtam. Ezt az egészet nem lehet röviden elmondani, így csak utalok rá, hogy Szilárd szerintünk már túl van azon a pszichés szinten, amit normálisnak lehet nevezni.

A következő évek a folyamatos háborúzás jegyében telnek. Mi mindent megteszünk, hogy valamilyen módon megbeszéljük a konfliktusos ügyeket, megértessük mindenkivel, hogy Szilárd követelései vagy Btk-s bűncselekmények, vagy erkölcsileg vállalhatatlanok. Nem sikerül. Erről a folyamatról az első mellékletben írok.

2021. március 22-én, reggel 8:55 perckor kapjuk meg Németh Szilárd körlevelét (8. dokumentum), amit Fürcht Nóra küld ki. Most már írásban is rögzíti, illetve megismétli a vagyoni követeléseit. A vagyoni követelések most egészülnek ki a Laurencz László Sportcsarnok ingyenes átadásának követelésével, illetve az önkormányzati sportegyesületek ingyenes átadásának követelésével. Németh Szilárd kezdeményezi, hogy frakcióhatározatban kényszerítsék Borbély Lénárd polgármestert a vagyonátadásra.

Mivel az önkormányzatban dolgozik Németh egyik embere, pontosan ismerik Borbély Lénárd napirendjét, programjait. Olyan időpontra teszik a frakcióülést, amikor a polgármesternek hivatalos, le nem mondható programja van. Emlékeim szerint ez a nap 2021. március 23-a, délután 3 óra. A frakcióülés a mellékletben leírt módon zajlik.

Szilárd szétveri alólunk a Fideszt és a Fidesz frakciót is, 2022-ben elveszíti a választást, és a vereséget természetesen ránk keni. 2022 májusában Szilárd úgy dönt, hogy előrehozott választást kényszerít ki Csepelen, hogy így buktasson meg bennünket. Júniusban nyilatkozom a médiában. Pár kisebb ügyet elmondok a konfliktusunkból. A célom az, hogy végre a Fidesz vezetésében is figyeljenek ránk. Ám marad a helyzet, hogy az elnökségből csak ketten tudnak a csepeli ügyek valódi hátteréről. Arról, hogy minden csak és kizárólag azért történik, mert nem Szilárd a polgármester, és mert nem vagyunk hajlandóak hűtlen kezelést és erkölcsileg elfogadhatatlan dolgokat tenni neki.

Németh Szilárd kezdeményezésére feloszlatják a csepeli pártszervezetet, és – zömében – a KIMBA dolgozóiból, a Németh Szilárdnak párton belül dolgozókból, a tőle függő helyzetben lévőkből, plusz néhány birkózó gyerek nagypapájából megalakul az új Fidesz. Ami alkalmatlan arra, hogy választási kampányban teljesítményt mutasson fel.

A feloszlatásunk után elkezdem a Fideszen belüli felvilágosító kampányomat. Több mellékletben, részletesen leírom mi történt, és hogy súlyos pszichés problémákat is vélünk felfedezni a rezsibiztos viselkedésében.

Borbély Lénárd és én úgy döntöttünk, hogy újra jelentkezünk a Fideszbe, hátha lehetőségünk lesz egyáltalán elmondani, hogy mi történt, mi történik velünk. De nem. 2023. márciusában ki is zárnak bennünket a csepeli Fideszből és Fidesz frakcióból. Morovik Attila alpolgármester társamat, aki nem jelentkezik újra, csak a frakcióból zárják ki. De azért most augusztusban a feleségét is felmentik az iskolaigazgatói állásából.

2023 decemberében Borbély Lénárd bejelenti, hogy újra indul a polgármesterségért. Szilárd ezért elkezdi támogatni a csepeli ellenzéki pártokat, akikkel közösen támadják a kampányban a polgármestert. Ez sem jön össze, június 9-én a csepeliek csattanós pofont osztanak le Németh Szilárdnak, Märtz József pedig prezentálja neki a Takarodót.

Szilárd nem adja fel, folytatja a sajtóban és a hátunk mögött a bosszúhadjáratát, felmentik alpolgármester társunk iskolaigazgató feleségét.”

– írja időrendi beszámolójában Ábel Attila.

A volt alpolgármester eredeti mellékleteit, amelyeket Németh Szilárd beadott a bíróságra, itt lehet elolvasni:

1. melléklet

2. melléklet

3. melléklet

A mellékletekhez tartozó dokumentumokat itt lehet letölteni.

Itt lehet hozzászólni !