Megnyitott a Csepeli Jégpark

Csepel.hu

A megszokott helyen, a Szent Imre téri Csepeli Szurkolói Aréna melletti területen megnyílt a Csepeli Jégpark, amely három hónapon át lesz látogatható.

Az érdeklődők már a megnyitó előtt fél órával hosszú sorokban álltak, hogy az idei télen elsőként korcsolyázhassanak a pályán. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere az ünnepélyes megnyitón elmondta, a Csepeli Jégpark az ország egyik legkülönlegesebb jégpályája, amely országszerte jó hírét viszi kerületünknek.

Borbély Lénárd kitért arra, hogy több változás is történt tavalyhoz képest. Korábban mindig az advent előtti pénteken nyitották meg a pályát, idén azonban egy héttel előbbre hozták a megnyitót, valamint nagyobb lett a jégpálya felülete, és változatosabb a gasztronómiai kínálat is, ennek ellenére a belépők árai nem változtak: a csepeliek továbbra is 40 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe a pályát. További változás, hogy az idei télen már reggel nyolc órától lehet korcsolyázni. A pálya február 29-éig biztosan nyitva áll, és ha az időjárás engedi, tovább is. A polgármester hozzátette, ha rajta múlik, a Csepeli Jégpark az elkövetkezendő években is várni fogja a téli sportok hódolóit.
A beszéd után a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Team Passion nevű csapata tartott félórás jégtánc bemutatót.
A látogatókat több mint kétezer négyzetméteren két gyakorlópálya (25×30 méter illetve 10×20 méter alapterületű) egy tanulópálya (10×15 méter) valamint egy exkluzív jégfolyosó (2,5×150 méter) várja gyönyörűen megvilágított fényekkel és palánkba épített hangszórókból áradó zenével. Tavalyhoz képest bővült az öltöző-melegedő területe és a jegypénztárak száma is. Ahogy a polgármester is utalt rá, idén nemcsak 14 órától, hanem a nyitvatartási idő egésze alatt lehet korcsolyázni reggel 8 órától 21 óráig. Fontos, hogy ez nem érinti majd hátrányosan a csepeli iskolásokat, akik az oktatópályán továbbra is ingyenes korcsolyaoktatásban részesülnek.

Jegyárak:

Csepeli lakosok: 1.200,- forint/fő
Nem csepeli lakosok: 2.000,- forint/fő
Korcsolyakölcsönzés: 1.000,- forint/fő
Korcsolyaélezés: 1.500,- forint/pár

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete csepeli szervezetének tagjai számára nyújtott kedvezmények:

Belépő: 600 Ft
Korcsolyakölcsönzés: 600 Ft
Korcsolyaélezés: 700 Ft

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !