Csillagtelepen kilenc társasház újul meg

Csepel.hu

Az Európai Unió a magyar kormány támogatásával komplex szociális rehabilitációs programot indított Csillagtelepen 2018-ban.

Sajtónyilvános helyszín bejárást tartott Borbély Lénárd polgármester a VEKOP-6.2.1-15-2016-00006 „Csillagtelep szociális célú rehabilitációja” projekt keretében november 20-án a Nap utcában és a Vénusz utcában.

A komplex projekt részét képezi tizenegy lakóház energetikai felújítása, melyből két háznál a kivitelezés négy éve már elkészült. A fennmaradó kilenc ház esetében a munkálatok idén augusztusban kezdődtek meg. A felújítás során az épületek homlokzati hőszigetelése és színezése mellett a lapostetők hő- és vízszigetelésére is sor kerül.

Borbély Lénárd polgármester a helyszíni bejáráson elmondta, az Európai Unió és a magyar kormány 1,6 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatást biztosított a projektre. A program részeként két házat teljes egészében sikerült energetikai szempontból felújítani 2019-ben, vagyis megkapták a külső homlokzati és lapostető hőszigetelést. Az építőipari áremelkedés miatt azonban hosszabb időre megtorpant a program, ezért Csepel önkormányzata az eredeti 1,6 milliárd forintos összeget saját költségvetéséből, – a lakóktól egy forint hozzájárulást nem kérve – további 665 millió forinttal egészítette ki. Ugyanakkor még 99 millió forint tartalékot is elkülönítettek a projekthez – hangsúlyozta a polgármester.

„A szigetelési programban összesen tizenegy ház vesz részt. A mostani befejező szakaszban kilenc darab négy, illetve tízemeletes ház készül el. Uniós nyílt közbeszerzés folyamán több kiviteli szerződést kötöttünk. A projekt megfelelő ütemben halad, határidőre befejeződnek a munkálatok. A műszaki tartalmat némileg csökkenteni kellett, ellenben az önkormányzat saját forrásból szintén kiírt egy pályázatot ablakcsereprogramra. Ha valaki nyílászárót szeretne cserélni és megfelel a rászorultsági feltételeknek, ezt az önkormányzat pályázatával megteheti” – mondta Borbély Lénárd. Hozzá tette, ezzel a beruházással a lakások értéke megközelítőleg 3 millió forinttal növekszik. A mostani kilenc ház teljes szigetelése közel 1,348 milliárd forintba kerül. A csepeli önkormányzat saját erőforrásból egy 100 millió forintos pályázatot is kiírt, amiben kisebb-nagyobb jellegű, energetikai célú felújításokat támogatnak szintén vissza nem térítendő támogatással.

Takács Ferenc, a Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. részéről elmondta a kivitelezők nagy erőkkel dolgoznak, november végére teljesíteni tudják a tervezett munkálatokat, ezt követően pedig sor kerülhet az átadási-átvételi eljárás lezárásra. Kiemelte, a kilenc épület 15 cm-es homlokzati hőszigetelést kap, illetve a tetőszerkezeten átlagosan 25 cm-es hőszigetelést helyeznek el, körbe burkolva az épületeket. Az energia megtakarítás hozzávetőlegesen 30-35 százalékkal lesz hatékonyabb a korábbiakhoz képest. „Folyamatosan járjuk a házakat és érdeklődünk, az itt élők hogyan vélekednek a projektről. A lakossági visszajelzések eddig pozitívak” – tette hozzá Schuller Henrietta, a polgármester munkatársa.

A tájékoztatót követően a résztvevők közösen nézték meg a projekt aktuális állását a Nap utcában és a Vénusz utcában.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !