Az utolsó pillanatig küzd Németh Szilárd a szállodáiért

Csepel.info

Csepel vezetői és a szakemberekből álló Csepeli Tervtanács szerint a Kis-Duna partra tervezett “sportkollégium” – amiből már kettő is szerepelt egy egyik brosúrában – valójában szállodák

A legutolsó pillanatokban, pénteken és szombaton reggel is nekifeszült Németh Szilárd rezsibiztos a kormánypárti, ám a Fideszből az ő követelésére kizáratott Borbély Lénárd csepeli polgármesternek. Az ok prózai: Németh Szilárd azért küzd, hogy megvalósulhasson 18 méter magas “sportkollégiumi” fejlesztése a csepeli Kis-Duna-parton. Azért használunk idézőjelet, mert a Csepeli Tervtanács mérnök-szakemberei és Csepel vezetésének egyöntetű véleménye szerint a “sportkollégium” terve valójában egy szálloda terve.

Már csak azért is furcsa a “sportkollégiumhoz” való ragaszkodás, mert azt 2021. augusztus 31-én már átadták, 2022. február 4-én pedig Németh Szilárd közleményben mondott le arról, hogy a Kis-Duna-parton “még egyszer” megvalósítsák. Utóbbi közleményt azóta törölték a KIMBA oldaláról. Németh Szilárd a csepeli Ifjúsági Tábor helyét először megvenni próbálta, majd – úgy tudjuk – kisajátítani. Nem sikerült, az önkormányzat inkább újabb fejlesztéseket indított el a területen.  A Kolonics Györgyről elnevezett szabadidőközpontot szombaton 11 órakor avatják.

A csepeli Ifjúsági Tábor fejlesztése még 2014 előtt, Németh Szilárd polgármestersége idején kezdődött meg. Akkor azonban abban a szellemben, amit a Fidesz hirdetett a Kis-Duna-partról. Vagyis kizárólag sport- pihenő és szabadidős fejlesztések lehettek itt és mindenhol máshol is a csepeli Kis-Duna-parton.

A Kis-Duna-partra tervezett kollégiuma óriási vitát kavart, miután az önkormányzat képviselő-testülete a terület eladását elutasította, és ezzel meghiúsította az építkezést. A csepeliek által közkedvelt partra – más helyszíneken – korábban több lakóparkos, szállodai vagy wellness-szállós beépítési terv készült, de ezeket a lakosság többsége elutasította. Éppen Németh Szilárd polgármestersége idején sikerült a part nem sportcélú beépítését végképp megakadályozni. Az egyik ilyen cég – ők lakóparkot akartak a parton – kétmilliárd forintra akarta perelni az önkormányzatot a kudarc után, ám szerencsére csődbe mentek, mielőtt a per elkezdődött volna. Azt a telket az önkormányzat aztán visszavásárolta, és azon a helyszínen építették újra, adták át a Napközis Tábort tavaly a csepeli gyerekeknek

Az önkormányzat a sportkollégiumról szóló testületi döntés után közvélemény-kutatást készített, amiből kiderült, hogy a csepeliek többsége támogatja a megépítését, de nem a Kis-Duna-parton. A Kis-Duna parti helyszínt a csepeliek 84,4 százaléka elutasította.

Hamarosan az a szóbeszéd is elterjedt a kerületben, hogy a sportkollégium csak álca,  az alapítvány valójában szállodát akar a part mellett építeni. Ez tovább rontotta a tervek támogatottságát. A sportkollégium azonban egy másik csepeli helyszínen végül elkészült, és 2021. szeptember 1-jétől 87 vidéki fiatal sportoló költözhetett be.

Innentől vált világossá, hogy Németh Szilárd valóban szállodákat akar a partra, hiszen egyre vehemensebben küzdött a Kis-Duna-parti telkek megszerzéséért. 

A pontot Borbély Lénárd polgármester tette a vita végére, amikor úgy döntött, hogy további sportfejlesztéseket valósít meg a célterületen, és ezzel meghiúsítja a kisajátítási eljárást is. Egyre többen rebesgették ugyanis, hogy Németh Szilárd már kisajátítással akarja megszerezni a Kis-Duna-partot. Érdekesség, hogy a Kolonics Györgyről elnevezett szabadidőközpont megépítését a csepeli DK-MSZP-Momentum Németh Szilárd képviselőivel együtt próbálta megakadályozni.

Csepel.info

2 hozzászólás “Az utolsó pillanatig küzd Németh Szilárd a szállodáiért” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Gondoljátok, hogy fentről a NER, ha ezt kitalálta, akkor meg tudjátok állítani?
    Nem szokásotok kikérni a lakosság véleményét, ha van is telibeszarjátok.
    Egy alom.

  2. Nagyapó szerint:

    Azért kellett a csepeli Fidesznél egy puccs, hogy kinevezhessenek egy báb polgármester jelöltet, aki nem a csepeliek érdekét védi! (Á la Gyurcsány)
    Csepelen nem működik a szubszidiaritás elve!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !