Csepeli ingatlanügyek: bontásra szólított fel a Kormányhivatal

(Képünk illusztráció)

Az eredeti állapot helyreállítására, vagyis akár visszabontást is magába foglaló munkák elvégzésére kötelezte Budapest Főváros Kormányhivatala egy Tárház utcai ingatlan tulajdonosait, mondván az épület szabálytalanul lett megépítve.

Folyamatosan küzd a csepeli önkormányzat az építési szabályok betartásáért, miközben óriási pénzekért megy a trükközés, ha pedig rászednek, kevés az esély peres úton keresni az igazunkat. Figyelemfelhívó cikk következik!

Úgy tűnik, nemcsak csatát, hanem háborút nyert az önkormányzat, amely határozott fellépéssel és aktívan segítve az illetékes építésügyi hatóság munkáját, most lehet, olyan precedensértékű ügyben érte el érdemi döntés megszületését, mely a hasonló ingatlanok esetében komoly figyelmeztetés lehet a tulajdonosok számára. Portálunk birtokába jutott dokumentum szerint ugyanis a Tárház utcai tulajdonosainak hat hónapja van az 559 négyzetméteres telken álló pince, a meglévő földszint és beépített tetőteres, a papírok szerint „kivett lakóház, udvar, gazdasági épület” megnevezésű ingatlanon arra, hogy az építési tevékenységet megelőző eredeti állapotot helyreállítsa. Erre a csepeli önkormányzat kezdeményezése után, a fővárosi kormányhivatal kötelezte a tulajdonosokat.

Hogy mi lesz hat hónap múlva, és vajon a tulajdonosok hajlandók lesznek-e milliókat költeni erre, nem tudni, mindenesetre információink szerint az elmúlt időszakban több ilyen esetre is fény derült. Érintett lehet többek között egy Katona József utcai ingatlan is.

Közben trükköznek máshogy is. Például úgy, hogy egyes építési vállalkozók a főépítészi konzultáción véleményezett terv szándékos módosítása során a szabályosan kialakítható lakásszám, általában egy, de legfeljebb két lakás helyett négy vagy több lakásos lakóépületeket építenek meg, így törekedve – jogellenesen – a profit maximalizálására.  Ennek jogkövetkezményeit viszont teljes egészében a vevőre hárítják.

Ezek kisebb-nagyobb átalakításokkal, vagy az épület építésnél végrehajtott módosításokkal történnek (pl. ajtók befalazása, válaszfalak áthelyezése) és általában ahatósági ellenőrzéseket, vagy a használatbavételi eljárást követően. Ez azt jelenti, hogy a kivitelező úgy építi meg az épületet, hogy kialakított lakások egy része hivatalosan nem is „létezik”, majd ezeket adja elegy vagy több tulajdonosnak. Ez akkor is problémás, ha a vevő ismeri a szabályokat és azok felett szemet hunyva megy bele a vásárlásba, hiszen ekkor aktív résztvevője a jogszerűtlen cselekménynek, így vele szemben is eljárhatnak a hatóságok. Ugyanakkor még nagyobb baj, ha a vevő nincs tisztában a helyzettel, erről laikusként nem tud, vagy nem is világosítják fel, majd csak az esetleges hatósági eljárás, vagy ingatlanügyi eljárás után szembesül a következményekkel, hogy egy közös tulajdonú közös lakásban lett résztulajdonos. Az ilyen jellegű, erkölcsileg is jogilag egyaránt elítélendő cselekmények áldozatai nehezen tudják utólagosan kárukat érvényesíteni, hiszen, ha a kivitelező levonult a területről (vagy esetleg felszámolásra került) a kár behajtása szinte ellehetetlenül.

Ha pedig perre megyünk, akkor sem lesz könnyű dolgunk. Egy esetleges polgári, vagy kártérítési perben ugyanis nehezedik a bizonyítás, hiszen építési engedély hiányában automatikusan az építtető és az ingatlantulajdonosok felelnek a jogkövetkezményekért, és amióta egyes építkezéseknél építési napló sem kötelező, így a szakszerűtlen építési munka tárgyi bizonyítása is problémás lehet. Ha pedig a lakás hivatalosan nem létezik, mivel az csak egy lakásban kialakított lakrészként határozható meg jogi szempontból, úgy az értéke is alacsonyabb így a vételár is túlzóan magas lehet ebben az esetben.

Tehát egy ilyen ügyben könnyen kerülhet akár a jóhiszemű tulajdonos is olyan helyzetbe, melyben egy rendezetlen jogi hátterű ingatlan tulajdonosa lesz és olyan kompromisszumokat kell kötnie a szabályosság érdekében, melyek betartása hatalmas életvitelbeli áldozatot követel, a jogi megpróbáltatásokról nem is beszélve.

Gyulai István, Csepel főépítésze szerint ilyen helyzetekben mindig célszerű elkérni a lakásokra vonatkozó engedélyeket és az ÉTDR-be, vagyis az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszerbe feltöltött terveket és azon ellenőrzi a lakásszámot. Ha a kivitelező nem adja át ezeket vagy ha az átadott terveken szereplő lakásszámban eltérést tapasztal, javasolt elállni a vételtől.

Az ilyen ügyekből egyébként számos hasonló akad országosan, a csepeli önkormányzat azonban a jelenség felbukkanása óta küzd a jogsértésekkel és prevenciós jellegű intézkedéseket is végrehajtott a lakosság érdekeit szem előtt tartva. Ennek érdekében, és számos szakértői egyeztetés után döntöttek arról, hogy figyelemfelhívó táblákat helyeznek ki az érintett ingatlanok elé, hogy az ottani (vagy majdani) tulajdonosok tisztában legyenek a helyzettel. A táblán lévő szöveg idézi a helyi építési szabályzat előírásait, mely szerint az adott területen 800 négyzetméteres telekméretig egylakásos, felette legfeljebb kétlakásos ház építhető. Ha pedig az építésügyi hatósági engedélytől eltérően ennél több „lakás” kerül kialakításra, azok nem minősülhetnek önálló ingatlannak, így a tulajdonosok osztatlan közös tulajdonában maradnak, továbbá a szabálytalanság miatt hatósági eljárást indítanak a tulajdonosok ellen, melynek eredményeként, a tervnek megfelelő, hivatalosan engedélyezett állapot helyreállítása is elrendelhető.

Ezt történt most meg a Tárház utcában. Egyébként a hírek szerint további ingatlanokat vesznek górcső alá, hogy kiszűrjék a szabálytalanságokat, ami – mint látható – akár súlyos következményekkel is járhat az érintetteknek. A csepeli önkormányzat ugyanakkor reméli, a Kormányhivatal jelenlegi döntése olyan precedens értékkel bír majd, mely visszaszoríthatja a hasonló jogsértéseket. Elengedhetetlen ugyanis, hogy az otthonként szolgáló lakás ne csak korszerű, kényelmes, szerethető és igényes épület legyen, de szabályos is.

Csepel.hu

10 hozzászólás “Csepeli ingatlanügyek: bontásra szólított fel a Kormányhivatal” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Mit lehet erre mondani? Jóreggelt! Ha nincs szakmailag felkészült építési osztály, akkor ilyenek történnek. Arról nem is beszélve, hogy egy ekkora épület esetében, kell legyen a háttérben egy “szakember”. A boldog békeidőben a jogszerű, engedéllyel rendelkező épületeket is rendszeresen ellenőrizték, az egyes területek előadói néhány hetente bejárták a területeket az engedély nélküli vagy szabálytalan építkezések feltárása érdekében. És még valami! Addig, amíg Németh Szilárd beépítheti az előkertjét, mert a lefedés is annak számít, miért várnak el többet az állampolgártól?

  2. Betke szerint:

    Szent István út 122. Évek óta ott áll a vadi új 6-8 lakásos 3 szintes épület lakatlanul, beszuszakolva egy akkora telekre, amit szinte az egész ház elfoglal. Szerintem oda kocsikkal csak kínkeservesen lehet beférni, pedig a földszinten garázsok vannak. Nincs lakhatási engedély, nem értékesithetik a lakásokat? Talán ott sem volt engedély ennyi lakás felépitésére?

  3. Nagyapó szerint:

    Régi trükk, hogy a tervtől eltérnek, aztán legfeljebb fizetnek némi bírságot. Sőt olyan tervet készítenek, mely szerint legyen lehetőség az utólagos átalakításra, pl. 2-ről 4 lakásra. Ilyenkor meg kellene vizsgálni a tervező felelősségét is!!!
    Kíváncsian várom Tordai Bence budai házának sorsát!
    Horvátországban az engedély nélkül épített (sok magyar) nyaralókat ledózerolták! Érdekes módon nem történt tiltakozás.😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. László szerint:

    Én is kiváncsian várom! Mint ahogy Mártha Imre házáról is. Csak a csend hangjai vannak. Ja nincs most választás ugye? Hatvanpusztán műemlék lovardát bontottak el, amit felhúztak helyette azonnal műemlék lett. Nincs itt semmi látnivaló.

  5. Gary Ridgway szerint:

    Küzdötök a lófaszt!
    Mindenki azt épített, amit akart, hagyjátok gyerekek, erőlködés ez és beszarás lesz. 🤣🧻

  6. azzal mi van? szerint:

    József Attila 56. szatmári saroktól 2. ház, a volt pékség. Azzal mi a helyzet? Ott is szinte az egész telek be van építve

  7. azzal mi van? szerint:

    Damjanich 32-ben egy atombunker van
    Azzal mi van?

    Ja, és egy haverom kérdezi, hogy a hollandin meg van egy birkózó akadémiának csúfolt tájseb, azt mikor bontják le a picsába és hintik be a helyét nyuljás pacallal, hogy a rezsidisznó ott túrjon élete végéig?

  8. Armageddon szerint:

    1. Ugatom már évek óta, hogy új építésű társasházakat húznak fel 200 négyszögölös telkekre, ahol eddig egy ház volt, egy család lakott. Ezekre mi a szabály, miért lehet? Ha lehet, miért nem módosítják a helyi Építési Szabályzatot? Lassan megfulladunk a sok kibaszott autótól.
    2. A szakmányban, munkásszállónak kiadott házakkal mit akarnak kezdeni? OTSZ, egyebek?
    Tele vagyunk olyan arcokkal, amit csak a Telekin meg a Rákóczi téren lehetett anno látni.
    Ennek folyományként az előkertemből (amiért én vagyok felelős és ha nem akarom, hogy Alsó-Braila legyen, én tartom rendben, én tisztítom) kilószám szedem a mocskot (sörösdobozok, nejonzacskók, stb.)
    3. Kémények illegálisan, kutyák illegálisan (3 egy telken, stb.).
    Mikor lesz már itt rend végre ebben a kibaszott országban?

  9. Gary Ridgway szerint:

    Jut eszembe, hogy így összeborultatok Putyinnal, meglátogattátok Lukasenkát, nem kéne lefesteni azt a falat?

  10. László szerint:

    Jön a kinai külügyminiszter. Ő segít rajtunk.

Itt lehet hozzászólni !