A fővárossal ellentétben a kormányra továbbra is számíthat Csepel

 

Interjút közölt a minap a Magyar Hírlap Borbély Lénárd csepeli polgármesterrel. A témák között szó volt a főváros által lenullázott kerületi fejlesztésekről, a gerincútról és a csepeli HÉV-ről is.

A kerület első embere a helyi ellenzékről is elmondta a véleményét. Az írás alább teljes terjedelemben közöljük:

“Nem szeretnénk visszatérni a 2010 előtti időkhöz, amikor ez a városrész Budapest egyik lesajnált területe volt – közölte lapunkkal Borbély Lénárd polgármester.

Mintha Karácsony Gergely és csapata szándékosan büntetné a csepeli embereket – mondta lapunknak az elmúlt időszak pénzelvonásait és hibás döntéseit bírálva a városrész polgármestere. Borbély Lénárddal beszéltünk a csepeli gerincútról, az útfelújításokról és a HÉV-fejlesztés ügyéről is

 

– A főváros hibájából hiúsulhat meg a csepeli gerincút folytatása, olvashattuk a hírekben. Mi történt pontosan?

– A helyi lakosság és a gazdaság szereplői számára egyaránt kiemelten fontos, a belvárosunkat elkerülő, fővárosi kezelésben lévő főútról van szó, amely tehermentesítené a kerületet. Először 1993-ban hangzott el ígéretként Demszky Gábor részéről a megvalósítása, ám érdemi előrelépés évtizedekig nem történt. Kétségtelen, az átlagosnál is alaposabb előkészítést igénylő beruházásról van szó. Az első szakaszt aztán Tarlós István hathatós támogatásával 2012-ben adták át, a második szakasz tervezésére később négyszázmillió forint állt rendelkezése, szintén Tarlós István közreműködésével. Csakhogy végül az a döntés született, hogy az M0-ig tartó maradék részt már nem érdemes szakaszolni, így viszont ez a keret már nem bizonyult elegendőnek a folytatáshoz. Nem csoda: összességében legalább tízmilliárdos nagyságrendű projektről van szó.

– Ekkor került képbe egy uniós pályázat.

– Valóban, miután a kormány is a támogatásáról biztosította a fejlesztést, s feltette egy kifejezetten kikötőfejlesztésekre felhasználható pályázat projektlistájára, lehetőség nyílt további kilencszázmillió forint megszerzésére. Sőt, ez a forrás a kiviteli tervekre is elegendő lehetett volna.

– Ez a fejlesztés miért kikötőfejlesztés?

– Mert a nyomvonal érinti a csepeli szabadkikötőt, így ebbe a kategóriába is belesorolható az útépítés. Az immár új összetételű Fővárosi Közgyűlés szintén támogatta az elképzelést, februárban döntés is született, ennek nyomán a BKK beadta a szükséges pályázatot, amelyben azonban szerepelt egy szarvashiba. Nevezetesen elfelejtették „beikszelni”, hogy a beadvány a kikötőfejlesztésekre vonatkozó programhoz kapcsolódik. Ezért formai okokra hivatkozva, érdemi vizsgálat nélkül elutasították a dokumentumot az unió illetékesei. Ilyen egyszerű. Azért is sajnálatos a folyamat megakadása, mivel tényleg bonyolult konstrukcióról van szó, szükség lehet kisajátításokra is, körülményes jogi eljárásokra. Kár minden elvesztegetett időért.

– Egy korábbi nyilatkozatában szándékosságra utalt. Mire alapozza?

– A BKK-nál alighanem szakemberek dolgoznak, nehezen képzelhető el, hogy véletlenül ejt ekkora hibát a főváros. Ráadásul, amennyiben szándékos mulasztás történt, az illeszkedne is az elmúlt időszak fejleményeibe.

– Nevezetesen?

– Ha megnézzük, mi történt a csepeli emberekkel, mióta új főpolgármestere van Budapestnek, igen furcsa képet kapunk. Először is Karácsony Gergely a kerület központjába, pandémiás helyzetben akart hajléktalanszállót kialakítani, a helyiek megkérdezése nélkül. Az éj leple alatt kezdtek hozzá a munkálatokhoz, ezt először letagadták, majd miután kiderült az ügy, szívtelenséggel vádoltak meg minket, és lefújták az egészet. Aztán ugyancsak a járvány idején lenullázták a Csepelnek járó összes útfelújítási forrást. Volt olyan beruházás, amit konkrétan az utolsó pillanatban kellett emiatt leállítani. Aztán következett a dél-pesti kerékpárút ellehetetlenítése, amelyet két másik kerülettel konzorciumban készítettünk elő, s szereztünk rá meg a szükséges uniós forrást, 2,4 milliárdot. Ám a főpolgármesteri hivatal illetékese a Pénzügyminisztériumnál titokban kezdeményezte a hozzájárulás megvonását.

– A térség baloldali parlamenti képviselője az érintett kerületeket okolja a fiaskóért.

– Szabó Szabolcs egyszerűen hazudik. Kétségtelen, objektív okok miatt volt némi döccenő, ám a kerületek továbbra is képesek lennének határidőre lebonyolítani ezt a fontos, a főváros kerékpáros közlekedését jelentős mértékben javító beruházást. A minisztérium nem is volt hajlandó megvonni a forrást, új ütemtervet kért a projektgazda fővárostól, amely azonban a rendelkezésre álló pénzt inkább szétosztotta egyes balliberális vezetésű városrészek között. Ha mindezt egészében nézzük, az rajzolódik ki, mintha Karácsony Gergely és csapata szándékosan büntetné a csepeli embereket. Egy dolog, ha velem, mint kormánypárti polgármesterrel gondjuk van, de ez még nem ok arra, hogy azokat is nehezebb helyzetbe hozzák, akik például rájuk szavaztak. Nem velem, hanem velük szúrnak ki ezekkel az intézkedésekkel.

– Visszatérve a gerincút ügyére: hogyan tovább?

– A nyilvánosság előtt már jeleztem, javasoljuk, hogy a főváros a saját költségvetéséből pótolja ki az ő hibájából kieső forrást a tervezéshez. Erről konkrét előterjesztést is teszek majd a közgyűlésnek. Megjegyzem, ha tanácsadókra százmilliók jutnak a fővárosi önkormányzatnál, talán a csepeliek is megérdemelnék ezt a forrást. Válasz vagy magyarázat egyébként egyelőre nem érkezett Karácsonyék részéről. Pedig ez egy iszonyatosan fontos beruházás a kerület, az itt lakók és itt tevékenykedő vállalkozások számára.

– A kormány ötmilliárd forintos útfelújítási programot hirdetett a kerületeknek. Ebből Csepelnek mennyi juthat?

– Fontos, hogy ezt a lehetőséget válasszuk el a gerincút, illetve a földutak leaszfaltozását célzó, szintén kormányzati kezdeményezéstől. Utóbbi esetében egyébként Csepel számos alkalommal sikerrel pályázott, összességében milliárdos nagyságrendű támogatásért. Az említett ötmilliárd pedig arra ad lehetőséget, hogy kipótoljuk a budapesti vezetés által tőlünk elvett forrásokat. A terveink megvannak, fogunk pályázni. Egyelőre ennyit tudunk. Örömteli, hogy a fővárossal ellentétben a kormányra továbbra is számíthatnak a csepeli emberek.

– A helyi ellenzék kinek az oldalára áll ebben a meccsben?

– Egyfajta skizofrén állapotban van a többségük. A képviselő-testület nemrég megszavazott egy előterjesztést, amelyben a kerület nevében arra kértük a főpolgármestert, hogy az említett ügyekben változtassa meg a döntését, s ne diszkrimináljon bennünket érthetetlen módon. Nem szeretnénk ugyanis visszatérni a 2010 előtti időkhöz, amikor ez a városrész Budapest egyik lesajnált területe volt. Bár a helyi ellenzék elvileg lokálpatrióta politikusai is látják, mi történik, mégsem volt bátorságuk mindannyiuknak megszavazni ezt az indítványt. A helyiek érdeke helyett tehát alapvetően a pártközpontok parancsára hallgatnak. Ez szomorú. Sőt, a Momentum képviselője még azt is letagadta, hogy Karácsony elvonta volna az útépítési pénzeket, noha erről maga a Fővárosi Közgyűlés szavazott az ő javaslatára.

– Ilyen gondok nem adódhatnak a HÉV-fejlesztéssel, hiszen az teljes mértékben állami beruházás. Hol tart a projekt?

– Régi vágyról van szó ebben az esetben is, egyelőre a Kálvin térig való meghosszabbítás, illetve a teljes felújítás valósulhat meg. A tervezés folyamatban van, új, korszerűbb és gyorsabb szerelvények is érkeznek majd. Ugyancsak megvalósulhat a 2023-as atlétikai világbajnokságra tervezett csarnok a szomszédos kilencedik kerületben, valamint egy ahhoz kapcsolódó, hetven éve nem látott mértékű parkfejlesztés Észak-Csepelen. A kormány dolgozik a beruházáson, új dunai gyalogos és biciklis hidak is lesznek, továbbá szabadidős és sportlétesítmények.

– A baloldali politikusok szerint a kormány a vírus elleni védekezésre hivatkozva kivérezteti az önkormányzatokat. Igazuk van? Hogyan érintik az intézkedések Csepelt?

– Tőlünk a gépjárműadót vonták el, ami 220 millió forintot jelent. Csakhogy erre a hazánkat is sújtó koronavírus-járvány elleni védekezés miatt volt szükség, ami az államnak összesen több mint százmilliárdba került. Helyesnek tartom, hogy a költségeket közösen álljuk, a terhekből mindenki kiveszi a részét. A védekezés ráadásul nemzetközi összehasonlításban is sikeres volt, Csepelen például senki nem halt meg koronavírusban, a kormány tehát jól használta fel a forrásokat. Vagyis ebben az ügyben sem értek egyet Karácsony Gergelyékkel. A magyar kormánytól 2010 óta ez a városrész csak segítséget, támogatást kapott, ez a főváros jelenlegi vezetéséről nem mondható el.”

Forrás: Magyarhírlap.hu

12 hozzászólás “A fővárossal ellentétben a kormányra továbbra is számíthat Csepel” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Na menj a bánatba!

  2. Marika szerint:

    Na mi van Jani? A te hibád is hogy nem lehet a fővárosra számítani! Tuti erre fogyatékos főpolgármesterre szavaztál aki most van! Gratuálok! Amúgy én kussolnék a helyedben mert még valaki megtalál és hátulról leüt!

  3. pl szerint:

    részeg vagy?

  4. pl szerint:

    Amúgy ez a polgi egyre ótvarabb bohóc… Képein mindig keresem a madzagokat, amivel rángatják, mint a marionett figurákat…

  5. SamFüles szerint:

    Marika! Te tuti, hogy valami totál kielégítetlen pics@ lehetsz! 😀 Akárhányszor hozzászólsz valamihez és a nemtetszésedet fejezed ki, 1 az 1-ben ezt sugallják a hozzászólásaid! 😀

  6. Horváth János szerint:

    Semmi gond, az ilyeneknek is kell valami szórakozás! Egyébként Marika! Hátulról csak a sunyi
    patkány támad.

  7. concept szerint:

    Szerintem meg ha jön egy ilyen nem várt vészhelyzet,vírus,árvíz,földrengés akkor az a kormány felelőssége hogy kifizesse a számlát és nem jogos hogy behajtja a 100milliárdot a néptől az önkormányzatokon stb.keresztül.
    Ráadásul nem is az történt hogy besöpörték a kasszába a pénzt hogy csökkentsék a keletkezett hiányt hanem rögtön ki is osztották -még többet is-főleg fideszes vállalkozóknak, az ők üzleteiknek,vállalkozásaiknak “fejlesztésre”… (a múlt héten írták hogy még meg sem nyílt az épülőfélbe lévő fideszes haver szállodája de már kapott egy kis pénzt “fejlesztésre”…)
    Meg ugye nyitottak egy külön “számlát” a vírus elleni védekezésre,a többsége megmaradt,mit tettek a maradékkal-gyorsan elosztogatták.
    Nem fog hiányozni az összeg ha tényleg jön ősszel a második menet?
    Azokat is a kiadásokat is behajtják a néptől?
    Mint a vörösiszap katasztrófánál is,adakozásra kérték a lakosságot a károsultak számára,össze is gyűlt egy szép kis összeg,az állam meg lenyúlta a katasztrófavédelem,tűzoltók,mentők kiadásaira ami amúgy az állam kiadása lett volna.
    Ami rendben is lett volna de ha arra kérték volna…Legközelebb ne is kérjenek mert ki lesznek röhögve.

  8. Marika szerint:

    samfüles és h. janinak üzenem hogy mindenki magából indul ki, akár legyen az kielégítetlen picsa mint a samfüles vagy sunyi patkány mint a h. jani

    Boldog vagyok hogy legalább itt a 21. kerületben nem az ilyen gyurcsány meg kari félék győztek, ti meg költözzetek el a 13. kerületbe vagy a hős utcába mert ilyen mentalitással oda valóak vagytok!

  9. SamFüles szerint:

    Marika: Egyelőre kezdjük ott, hogy a maga kedves kis pártocskája telepítette be Csepelre a hős utcaiakat akik “fel lettek számolva”! Na ennyit erről! 🙂 De magácska se teszi ki a lábát nagyon, max a piacig aztán vissza haza, szóval nem tapasztalja a dolgokat! 🙂

  10. Horváth János szerint:

    Ez a szerencsétlen a saját maga által leírtakat sem érti.

  11. Nagyapó szerint:

    A zellenzék azért választotta meg Szabót, képviselje Csepel, Soroksár érdekét. Azon dolgozik!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Nagyapó szerint:

    concept átveszi az Index szerepét, gyártja a hazugságokat!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !