Ismét helyén a Csepeli Országzászló

Csepel.info

Utolsó simítások

A tartórúd felújítását követően hétfőn délelőtt ismét a helyére került a Csepeli Országzászló – értesült a Csepel.info.

Az 1838-as nagy árvíz idején a régi Csepel-falu teljesen elpusztult. Az új község egy, az árvíz elől jobban védett területen épült fel. Ennek 100. éves évfordulóján tartották meg a Csepeli Ünnepi Hét rendezvényét 1938 június 26 – július 3 között. Az ünnepség első napján avatták fel az újonnan felépült Csepeli Országzászlót. Az eredeti országzászló 1944 nyarán, Csepel bombázása közben pusztult el. Az internacionalizmust hirdető, és a nemzeti érzést elnyomó kommunista hatalomátvétel után hosszú évtizedekig esély sem volt az újjáépítésre.

A helyzet akkor változott meg, amikor 2010-ben az MSZMP utódszervezete és Tóth Mihály egykori kommunista párttitkár elveszítették a hatalmukat. Az újjáépített ereklyés országzászlót 2012. július 18-án, Csepel jelképes születésnapján adták át egy ünnepélyes megemlékezésen

Az eredeti emlékmű zártabb kiépítésű volt, mint mai utódja – itt egy 1938-as levelezőlapon látható (Vezér Endre gyűjteményéből)

Vezér Béla fenti fotói 1938 nyarán, annak avató ünnepsége alkalmából mutatják az országzászlót és környékét. Jól látható, hogy az országzászló a községházával – későbbi tanácsházával, ma az önkormányzat épületével – szemben állt. Az országzászlót hat évvel a fényképek készítése után, az 1944-es nagy nyári angolszász bombázások közben, egy bombatalálat pusztította el. Az utcaképen látható rész az akkor Király utcának nevezett, községház melletti utca volt (ma Petz Ferenc utca). Ezek a fotók is Vezér Endre csepeli helytörténész gyűjteményéből valók.

Szent_Imre_50

Szent Imre tér az 1950-es években: a távolban ott a tanácsháza, de már nyoma sincs az országzászlónak (fotó: Budapestcity.org)

Szent Imre tér másodszor

Ábel Attila fenti képe 2006 nyarán mutatja az akkor átadott új szökőkutat és környékét. A 2006-os tavaszi választásokra épített szökőkút körül a parkot is átalakították: új padok, gyöngykavicsos ösvények kerültek kiépítésre. Azonban ősszel ismét választások voltak, és arra is át kellett adni valamit. Ezért 2006 nyarán felbontottak mindent amit addig megcsináltak, megcsinálták máshogy, és ősszel ismét átadták. Nem ez volt az egyetlen helyszín, amit átadtak, lebontottak, majd ismét kiépítettek abban az évben. Több százmillió forintot költöttek el feleslegesen, miközben utána a pénzhiány miatt évekig nem történtek felújítások, új beruházások a kerületünkben.

Szent Imre 2009

Panoramio.com képe 2009 október 20-án

Utolsó simítások, nem sokkal az átadó ünnepség előtt. Az ereklyés országzászlót Németh Szilárd polgármester kezdeményezésére, 2012-ben, Csepel újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából építették újra.

Az avató ünnepség meghívója

Az új országzászló avatása 2012. július 18-án, 74 évvel a lerombolása után volt: ezzel szimbolikusan lezárult a II. Világháború utáni helyreállítás.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő és csepeli polgármester az avató beszéde közben

Új fákkal gazdagodott a Szent Imre tér

Megérkeznek a tér új fái: a csepeli facsere programok és a fatelepítések során Budapesten Csepel gyarapodott a legtöbb fával a 2010-es állapothoz képest

2014-ben, a városrehabilitáció keretében lehetőség nyílt a tér kikorhadt, életveszélyessé vált fáinak cseréjére. A veszélyre már egy 2005-ös felmérés is rámutatott, de a felmérést az akkori vezetés nem hozta nyilvánosságra. Amikor azonban 2014-ben megkezdődött a 2005-2006-os tervek alapján a facsere-program, az egykori kormányzó politikusok tiltakoztak az eredetileg saját maguk által megrendelt és kifizettetett parkfelújítási tervek kivitelezése ellen.

flashmob6

Az Eötvös József Általános Iskola alsós és felsős kórusa, valamint a Zöldalma Zenede Kórus a Szent Imre téri templomban adott koncertet 2014. december 11-én. Ezt követően a Csepeli Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat tagjaival kiegészülve 6500 mécsesből formáztak karácsonyfát a Szent Imre téren. Az akcióban mintegy 250 csepeli iskolás és családja vett részt.

Utolsó fotónk 2019-ben készült.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !