Mindent meg kell tenni az embertelen dugó megszüntetéséért!

Csepel.hu

Azonnali lépéseket és a forgalomszűkítések, elterelések felülvizsgálatát, a napi tájékoztatás javítását kéri az M0-s autóúthoz kapcsolódó útfejlesztésekkel kapcsolatban a csepeli önkormányzat. Csepel egyúttal elhalaszt több olyan fejlesztést, amely útlezárással vagy útszűkítéssel járna Budapest XXI. kerületében.

Sajnálatos módon Csepel önkormányzatával nem történt egyeztetés és megfelelő tájékoztatás az M0-s autópályához kapcsolódó, a kerület határához közel eső beruházásokkal kapcsolatban. Ezek a fejlesztések szükségesek és javítják majd az agglomeráció közlekedését, ugyanakkor jelen pillanatban egy időben folynak, és elfogadhatatlan fennakadásokat okoznak, amellyel megbénították teljes Csepel és Csepel-sziget közlekedését. Ráadásul, mivel sokan azt hitték, hogy a Csepeli út lezárásra kerül, minden eddiginél nagyobb és elviselhetetlenebb dugó, közlekedési káosz alakult ki a csepeli II. Rákóczi Ferenc úton, ami tovább terjedt a kerület összes fővárosba vezető útjára is.

A csepeli önkormányzat tájékoztatja a lakosokat, hogy az útfelújítások következtében az M0-s déli szakaszán az elmúlt napokban kialakult közlekedési helyzet miatt rendkívüli megbeszélést tartott a munkálatokat végző Magyar Közút Zrt., a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Szigetszentmiklós Önkormányzata, a kivitelező, a rendőrség, valamint a csepeli önkormányzat képviselőivel. A megbeszélésen elhangzott információkról az alábbiakban tájékoztatjuk a lakosságot:

Azonnali feladatok közül a ráckevei HÉV haladéktalan járatsűrítése mellett az érintett felek egyet értettek abban, hogy az építkezések ellenére csökkenteni kell a közlekedés akadályoztatását, és javítani kell a tájékoztatáson.

Az M0-s autópálya Csepeli úti lejáratánál körforgalom épül. A kivitelezés során, előre nem láthatóan egy vízvezeték cseréje vált szükségessé. Emiatt ezen a részen a következő négy-öt hétben nem lehet az M0-s autópálya Győr felé haladó oldalára ráhajtani. Fontos információ azonban, hogy a Csepeli útról továbbra is le lehet hajtani az M0-s autópálya Szeged felé vezető oldalára. A Csepeli útról érhető el emellett a legjobban Szigetszentmiklós és a Csepel-sziget több más települése is. A II. Rákóczi Ferenc út viszont túlterhelt: akiknek nem Győr irányában vezet az útjuk, a következő négy-öt héten jobb, ha elkerülik! A rendőrség az önkormányzatok kérésére várhatóan tevékeny részt vesz majd az M0-s autópálya szigethalmi felhatójánál a forgalomterelésben. A Csepeli úti körforgalomban négy-öt hét múlva ideiglenes megoldással lesz elérhető az M0-s autópálya Győr felé haladó oldala, a végleges átadás pedig októberre várható. Ezzel a legsúlyosabb és állandó jellegű torlódások megszűnnek.

Az M0-s autópályán előreláthatóan 2020 nyaráig tartanak a további, halaszthatatlan felújítási munkák. Az útpályaszerkezet ugyanis olyan rossz állapotban van, hogy kisebb forgalomkorlátozások emellett is bármikor előfordulhatnak. Ezért a Csepel-sziget déli részén élőknek ideiglenesen érdemesebb a Taksony vezér hídon keresztül Budapestre közlekedniük. Az érintett önkormányzatok emellett kérték az illetékes közlekedési szerveket, hogy javasolják a teherforgalomban is az M0-s dél-pesti szakaszának elkerülését.

A csepeli önkormányzat a további közlekedési dugók elkerülése érdekében 2019-re halasztja a Popieluszko utca felújítását, amely fél pályás lezárással jár. Halasztásra kerül továbbá a Táncsics Mihály utcában tervezett szeptemberi gázvezeték rekonstrukció is. A polgármester levélben jelezte a munkálatokat kezdeményező közüzemi cég részére, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel a kiadott engedély elhalasztása mellett született döntés, nem járul hozzá az út felbontásához.

Csepel önkormányzata a kialakult helyzet miatt a kötöttpályás közlekedés igénybevételét javasolja a lakosság részére. Egyúttal Borbély Lénárd Csepel polgármestere kezdeményezte a HÉV járatsűrítését a kritikus időszakban.

Csepel.hu

A témához kapcsolódó cikk:

Szigetszentmiklós tájékoztatása a felújítási munkákról

49 hozzászólás “Mindent meg kell tenni az embertelen dugó megszüntetéséért!” bejegyzésre

  1. Kkk szerint:

    Legyen 600 ft az üzemanyag, megszűnik a dugó.

  2. Tündér Ilona szerint:

    Legyen 1500 a kenyér a hús 20 000, és megszűnsz Te is.

  3. Tóth Kati szerint:

    És ha ma nem megy a polgármester a fővárosi közgyűlésbe akkor mi van?Minden épeszű ember tudja,aki a Csepeli úton hagyja el a kerületet,hogy dugó van.Akkorvis dugó van reggel és délután,ha nincs felújítás.De hetek óta tart a körgyűrű felújítása,hetek óta még nagyobb a dugó.Ma teljesen lezárták ankörgyűrűt,amit hetek óta mondanak.És akkor ma rájön a polgármester,hogy ez nem lesz jó?Most komolyan most szembesült vele?Hol vana Gerincút,amit 2014_ben megígért maga is Csepelnek?Tetszettek volna megépíteni a Gerincút!Pár kilóméter.Már a meglévő tervek ,engedélyek is lejártak.Így nem lesz jövőre megint polgármester.25 êve hülyítik Csepelt a Gerinc úttal.Minden polgármester 4 évente megígêri,de még nem építi.Aztán mutogatnak a Fővárosra,mintha ők ott sem lennének,mintha nem ők kampányolnának 4 évente a Gerinc út megépítésével.Felháborító!

  4. Kkk szerint:

    Kommunista vén hülye

  5. csak úgy ... szerint:

    Jövőre lesznek a választások, és az újabb ígéretek. pl. Gerincút folytatása.

    Ugye, Lénárdka?

    Hol van most a daliás “mester”, akinek minden szavát követik. Gondolom a birkózó csarnok időre elkészül, kérdés, hogy a napközis tábor is?

  6. Pilsner Urquell szerint:

    Most már csak azt magyarázza el nekem valaki, hogyan és hány nap alatt jutok el Csillagtelepről Martonvásárra autóval? (Gyalog tudom.)

  7. csak úgy ... szerint:

    Pilsner Urquell

    Helikopterrel, a Tejút oldalán le tud szállni!

  8. Kkk szerint:

    Szabo Szabina is beállhatna aszfaltozni, hogy hamarabb végezzenek.

  9. csak úgy ... szerint:

    Kkk

    Szerintem, inkább sziszinek tenne jót, egy kis fizikai munka.

  10. Lovas szerint:

    Szabina egy fűszálat se tudna odébb tenni.

  11. Jobban szerint:

    Hát, nem is teszi odébb…

  12. Strici2 szerint:

    Pontosan egy hete irtam elore hogy a dugokat megelozendo legyen rendori iranyitas.
    Egy hettel kesobb osszeul 30 fejes (miutan kaosz van) es eldontik rendori segitseget inteznek.
    Ennyi a kulonbseg a “kis ember” es a vezetok kozott.
    Mi latjuk a valo vilagot az igazi gondokat. Tudjuk mi lenne a megoldas.

  13. figyelő szerint:

    Jellemző, hogy a polgármester csak akkor figyel fel a közlekedési bajokra, ha maga kerül dugóba… Tán nem Erdélybe kéne rendszeresen piknikelni az ottani polgármesterekkel, hanem helyette egyeztetni rendszeresen a halásztelki, szigetszentmiklósi,szigethalmi polgármesterekkel a közlekedési dugók megoldásáról!
    Ja, és nem kellett volna Csepelnek a Metrans, hogy idezúdítsa a halom kamiont infrastruktúra nélkül.

  14. Tóth Kati szerint:

    Már rêg meg kellett volna építeni a Gerincútat,és ha átadták,akkor engedélyezni a kamionos terminalt a Salak utcában! .Kellett a pénz?Dugó nem számít,az illetékesek max.az Auchanba mennek.Hêtvégén a Rákóczin,akkor nincs ott dugó.A Csepeli útról esetleg azt tudják,hogy gyűlik ott egy szemét hegy.Felújíthatják,de ha továbbra is ott megy keresztül a kamionforgalom nagy része/90%\,akkor pár év és megint lehet kezdeni a felújítást.

  15. Pilsner Urquell szerint:

    Szerencsére az éterben közlekedő államtitkárunk is értesült már a dugóról polgármester úr posztjából. Kommentálni nem ért rá; bizonnyal annyi a dolga (mostanában nem is főz)… Pedig nem ártana a dugókba némi védőétel és védőital a haldoklóknak. Vagy legalább küldhetne pár helikoptert. (Ha a disszemlén úgyis itt bírtak börrögni fél nap a fejem fölött…)

  16. Pilsner Urquell szerint:

    Pardon: díSZSZemlén

  17. csepeli szerint:

    inkáb meg kéne szüntetni mert a hév csak behorgya a szegény vidékieket a városba

  18. Hozzászóló szerint:

    A jövőben 71-es busz vonalát is tovább lehetne fűzni az Üdölősoron. Menekülőútnak nagyszerű az ilyen esetekre.

  19. mind_the_gap szerint:

    Az is elgondolkodtató, hogy
    – miért 8-16ig csinálják a M0/Csepeli út körforgalmat. Lehetne tolni éjjel-nappal, vannak már mobil reflektorok.
    -miért nem csinálták meg korábban a Rákóczi út / M0 felhajtó körforgalmat? Miért a versenyszfére finanszírozza ezt?
    – miért nem kötötték rá a gerincutat az M0-ra, miért a versenyszféra finanszírozza ezt?
    – miért nem lehetett várni a M0 déli szektor rekonstrukcióval, amíg a M0 északi része is elkészül. Ma a kamionok jelentős része teljesen feleslegesen kerül a Csepel-sziget felé az M3-M1 útvonalon.
    – miért nem lehetett várni a M0 déli szektor felújításával, amíg a Galvani és/vagy az Albertfalvai híd elkészül?
    – Vajon az M0 nagy-Duna híd felszerkezeti cseréjére is sor kerül most vagy amiatt néhány év múlva ismét lezárják az M0-t több évre?

  20. Pilsner Urquell szerint:

    Micsoda naiv kérdések, mind_the_gap! Lehet, hogy te örökké fogsz élni, hogy mindezt megérd, de az M0 nagy hídja aligha. Most viszont biztos nem fogják még cserélni, mert akkor nem lehetne újra lezárni. Márpedig olyan nincs, hogy valami ne legyen feltúrva, elterelve, lezárva. – Hol éltél te eddig?!

    A körforgalmat egyébként a hivatalos nyilatkozat szerint azért nem építik délután 4 után, mert a betonkeverők éjjel nem dolgoznak. Igazán respektálhatnád az alvásigényüket. Nyilván álmos volna a beton, ha éjjel is kevernék.

  21. Strici2 szerint:

    Azert nem epul/epult a gerincut mert nem fontos.
    A fontos, hogy a kiralyerdo uton busz jarjon. Bar 100 meter setaval elerheto a szentmiklosi uton a busz.
    Ez alapjan a vihorlat utcaba is inditsanak jaratot.
    Milyen dolog a szentmiklosi ut mellett 2 utcaval lesz masik iranyban 2 utcaval nem.
    Meg fontos intezkedes lenne a kossuth l. utcaban legalabb 8-10 gyalogatkelo.***
    Es nehany szobor +emlektabla is elferne.
    “Hogy csak a lenyeges dolgokat emlitsem”

  22. figyelő szerint:

    Ideje volna elkezdeni az M0 csepeli elkerülő út lejárójának megépítését. (A csepeli elkerülő út teljes megépítéséről nem is beszélve) Sok felesleges emléktábla avatás, műfüves pálya átadás (max. két tucat gyerek használja) helyett erre kéne időt és pénzt áldozni. Ez 150 ezer embert érint. Az erdélyi hosszú hétvégék, hétköznapok helyett Halásztelekre menjen a polgármester és sleppje egyeztetni, na, arról nem is szólva, hogy ne Nagyszalontának ajándékozzanak milliókat közpénzből játszóterekre, hanem Csepelnek a közlekedésére. Hajrá Csepel!

  23. Larsen-Nielsen szerint:

    Figyelő: ott a pont!!!

  24. Katalin szerint:

    Ha már Szabó Szabinát emlegetnek, hogy nem tudna egy fűszálat sem arrébb tenni, akkor emlegessük Ábel Anitát is, szerintem ő sem tudna 😀 😀 😀

  25. admin szerint:

    A művésznő nem Csepelen lakik, kár felemlegetni.

  26. kérdés szerint:

    admin moderálhatja admint. 🙂 Esetleg kitilthatja. 🙂

  27. Katalin szerint:

    Admin, nem vagyok hülye, nem a művésznőre gondoltam😭😁

  28. Ragach szerint:

    A jövőbe látó, bölcs Csepeli Önkormányzat! Jól jött ez nekik is, és még jófejek is voltak, hiszen “A további közlekedési dugók elkerülése érdekében 2019-re halasztják a Popieluszko utca felújítását”….azt, aminek már majdnem kész kellene lennie, de el sem kezdődött. Pedig polgármesterünk ezerrel posztolta a fészbukon nyár elején, hogy hamarosan ott minden más lesz. Hát, nem lett, és mekkora mák, mert most nem tudnának mit elhalasztani, csak nagyobb lenne a dugó. Szóval, köszönjük! Esetleg tudják már az 5-ös lottó számait? Gondolom, ebbe a körbe tartozik a Királyerdő út tervezett felújítása, csapadékvíz-elvezetése, felvirágoztatása, arannyal borítása (de jelenleg sokkal inkább felsózása) stb. is, amire – Árpád vezér fiától, Szilárdtól – kaptunk 800 millát (nem győznek erre emlékeztetni), és a beígért első szakasz idénre tervezett kezdése még csak véletlenül sem valósult meg. Ennek oka, hogy előre nem tudták – volt rá pár évük -, hogy majd ide tervezik a buszjáratot, és ehhez egy szélesebb útszakaszra lesz szükség. Ezután meg arra hivatkoznak, hogy kezdetben a buszjárat a tervek között sem volt? Hát, itt meg hova tűnt a jövőbe látás?

  29. Brrr szerint:

    A METRANSOT megszüntetni,kriminális a sok konténeres kamion a II.Rákoczi Ferenc úton

  30. Pilsner Urquell szerint:

    Brrr! Csak nem gondolod, hogy a METRAS-ról mi döntünk? Vagy a csepeli önkori? Vannak magasabb szempontok is, kérem szépen. Azoknak mi csak a levét szoktuk inni. A Vörös Csepel országosan el van átkozva. Szemétlerakó, ipartelep, rozsdaövezet, hajléktalan-tábor, migráns-tábor, lepratelep: ilyennek képzelik-kezelik mindig, mióta Kossuth apánk zseniálisan kitalálta, hogy ipari kikötő kell ide. Pedig lehetne az ország legkiesebb ligete, villaövezete is (akkor persze nekünk nem volna pénzünk itt lakni).

  31. cybear szerint:

    A METRANS-os kamionok már a mostani felújítások előtt is óriási dugókat okoztak gyakorlatilag napszaktól függetlenül. Az M0 II.Rákóczi Ferenc úti felhajtójánál (M1-M7 felé) pedig hosszú hónapok óta éktelenkedik egy mély kráter..Valaki az illetékesek közül nem gondolja, hogy ideje lenne kijavítani a hibát? Ja, vagy abban az esetben lámpaváltásonként nem 1-2 kamion vagy személyautó jutna át a zöldön és csökkenne a torlódás? Elnézést kérek.

  32. Nagyapó szerint:

    Pénteken d.u. elmentem Miklósra és vissza, kellemes, kamion nélküli forgalom volt (kivéve az úthibákat). Ajánlom.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  33. kajakos szerint:

    Nagyapó igazán köszönjük akkor majd péntek délután fogjuk a gyerekeket iskolába hordani Nahát hogy ez eddig senkinek nem jutott eszébe 😃

  34. Strici2 szerint:

    Nagyapo olyan jol ismeri csepelt hogy valoszinu a szentmiklosi uton jart.
    Ott valoban nincs komoly forgalom.
    Ezert is kerdes a napi 50 auto felet miert kell majd atiranyitani a keszulo kiralyerdo utra?

  35. Strici2 szerint:

    A corvin csomopont is meger egy miset.
    Gyurcsany hazudott reggel, delben, este
    Most hajnalban, reggel, delelott, delben, delutan, este, ejszaka allnak az autosok a tolatgato vonatok miatt.

  36. Nagyapó szerint:

    kajakos! Nem is tudtam, hogy van iskola az M0-nál. Ha viszont nem a lakóhelyén jár a gyerek iskolába, akkor mi fizessük a kellemes utazását?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  37. Nagyapó szerint:

    Strici2! Mi lesz a Corvin csomópontban, ha megépül a csepeli gerincút?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  38. Strici2 szerint:

    Nagyapo!
    Ha az onkormanyzat emlektablat avat/koszoruz, szobrot allit akkor semmi nem lesz. Marad a mostani dupla vonat nezes.
    Ha borbulescu lenart csak 20 km-t szetnezne az erdi vasutallomasnal latna pozitiv kovetendo peldat.

  39. kajakos szerint:

    Nagyapó egy cinikus antiszociális pszichopata A csepeli Fidesz megtalálta a zsákjára a foltját. Szégyen!!!

  40. Nagyapó szerint:

    kajakos! Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
    U.i. Írása vetekszik Fekete Pákóval!!

  41. Johnny szerint:

    B@ssztátok volna ki az összes logisztikai céget Miklós külterületre a többi mellé.
    Nem, még telket is adtatok nekik, a félmilliárdért, így legalább mindenki megszopta. 🙁

  42. worm szerint:

    A II. Rákóczi Ferenc út is katasztrófa a HÉV vágállomás és a Tejút között. Folt hátán folt és a kamionok meg döngetnek rajta ezerrel. Ez jót tesz a foltoknak is, meg a környéken megforduló embereknek is. A járdán állva csak kiabálva lehet szót váltani másokkal. Esős időben meg sok helyen nincs menekvés a kamionok által felvert vízfüggöny elől. A közel lévő házak ablakáig felverik a vizet. Amíg nem lehet megoldani az út felújítását és a csapadékvíz elvezetést, addig legalább a sebességet lehetne valamilyen hathatós módon csökkenteni.

  43. Nagybátyó szerint:

    Worm,

    Ugyan már, hogy írhatsz ekkora marhaságot?? Hisz nagyapó szerint minden a legnagyobb rendben. 🙂

  44. Pilsner Urquell szerint:

    Bizony, Worm! És ha megcsinálnák, csak idecsődítené a forgalmat. Kell az neked? (Milyen jó is volt a nyolcvanas években, amikor még seggen csúszkált haza az ember a buckákon duplacsavartszaltókkal a pocsolyák és jégpályák közt a HÉV-től a Kossuthig! Kár, hogy Nagyapó akkor még nem védte a nyugalmunkat… Vagy igen?)

  45. cybear szerint:

    Nahát, nagyapó 1 napja csendben van, vagy talán a nem létező dugó fogságába esett? 🙂

    @Johnny,

    Az a fél milliárd apró pénz, ezért lett oda a csepeliek nyugalma? Legalábbis aki a II. Rákózi Ferenc u. környékén é(ne)l és közleked(ne).

  46. cybear szerint:

    II. Rákóczi Ferenc u. (mielőtt támadnak a trollok)

  47. Nagyapó szerint:

    kajakos! Pénteken, augusztus 31.-én melyik iskolába vitte gyerekét és a gyereknek mi a véleménye a zapjáról, aki szünidőben iskolába viszi?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  48. Pilsner Urquell szerint:

    Dehát épp Nagyapó ajánlotta a kajakosnak, hogy pontban 31-én, pénteken délután vigye azt a gyereket, mert akkor szabad az út!?! Most meg akkor az a baj, hogy vitte? És akkor ezen a héten vigye, vagy ne vigye?
    Mellesleg Csepelen csak iskolába szabad menni? Minden másra kijárási tilalom van?

  49. […] Mindent meg kell tenni az embertelen dugó megszüntetéséért! […]

Itt lehet hozzászólni !