Zseniálisan verte át az MSZP Szabó Szabolcsot

Csepel.info

Az MSZP-s “kémfotó” készítőjének remeghetett a keze a nevetéstől (a mi fotógalériánk itt látható)

Nem akármilyen előzmények után készült az a kémfotó, amit Szabó Szabolcs, az Együtt csepeli-soroksári jelöltjének választási gyűléséről tett ki az MSZP – derült ki egy elszólásból. Az MSZP úgy szívatta meg Szabót, hogy egy 460 fős termet adtak oda neki, miközben szimpatizánsokkal, aktivistákkal és Szabóval együtt sem voltak húsznál többen a rendezvényen. Ez után már csak egy fényképezőgép kellett…

Szabó Szabolcs az elmúlt hónapokban azzal kampányolt a médiában, hogy ő az egyetlen olyan politikus, aki nyerni tudott eddig Csepel-Soroksáron a Fidesz ellen. Mindezt úgy tette, mintha nem segítette volna őt korábban mindenben az MSZP, a DK és a Párbeszéd helyi szervezete. Csak emlékeztetőül: amíg Szabó 0,6%-kal nyert 2014-ben, 16 éven keresztül 25%-osnál is nagyobb előnnyel nyertek ugyanitt a szocialisták.

Ezek után nem csoda, hogy az MSZP-nél kiverte a biztosítékot a politikus öntömjénezése. Szenteczky János helyi pártelnök még közleményt is kiadott azért, hogy a helyére tegye Szabó Szabolcsot. Hiába. Amikor az Együtt Csepelen, az MSZP által lenyúlt és balliberális pártházként működő Munkásotthonban tartotta kampánynyitóját, felelőtlen hülyeségnek nevezték Karácsony Gergely és az MSZP választási ígéreteit.

De ezt is lehetett fokozni. Miközben Bangóné Borbély Ildikó lassan már térden állva könyörög azért, hogy visszaléphessen Szabó Szabolcs javára, az Együtt csak teljes kapitulációt fogad el. Azt, hogy az MSZP neve ne legyen ott Szabó Szabolcs mellett a szavazólapon. Ezzel először fordulna elő olyan megalázó helyzet, hogy Csepelen egy választáson semmilyen formában sincs MSZP-s jelölt.

Trükkös szívatás

Szabó Szabolcs ilyen előzmények után tartotta meg hétfőn a “jelölőgyűlését” – persze ismét a “Pártmunkás Otthonban”. Az intézmény gazdasági vezetője, az MSZP-s önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Takács Mónika egy soroksári Facebook oldalon írta le a történteket:

“A pontos és hiteles tájékoztatás végett csak annyit, hogy Szabó Szabolcs fóruma helyhiány miatt kényszerült a színházterembe, ami óriási (460 fő befogadó képességű).”

A húszfős társaságot tehát helyhiányra hivatkozva beterelték a 460 fős színházterembe, ahol 440 szék üresen maradt. Ezek után osont fel a karzatra egy MSZP-s aktivista, hogy lefotózza a tragikomikus látványt. Még a keze is remeghetett a nevetéstől, hiszen a fotó elég elmosódott lett. De arra azért elég volt, hogy nem sokkal később egy helyi MSZP-s blogon lehozzák, és élcelődjenek vele.

Azért az Együtt sem volt rest 🙂

Az Együttet sem kell félteni. Noha Bangóné szerdán bejelentette, hogy leadta a képviselő-jelöltséghez szükséges ajánlásokat, nagy meglepetésre nem született ilyen jellegű elfogadó döntés a helyi választási bizottságban.

Bangóné másodikként adta le a jelölőíveit, de valószínűleg nem lett érvényes a jelölés

Ráadásul Szenteczky János, Bangóné aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélt kampányfőnöke csütörtökön újabb csomaggal érkezett az önkormányzatba. Ez azt jelenti, hogy kevés volt a szerdán leadott aláírások között között az érvényes ajánlás. Vagyis sokan – feltehetően Szabó Szabolcs támogatói – aláírtak ugyan Bangónénak, de szándékosan rossz adatokat adtak meg.

Csepel.info

Előzmény:

Fotógaléria: így pukkant ki az Együtt-lufi Csepelen

Teljes kapitulációt várnak Csepel-Soroksáron az MSZP-től

Együtt: az MSZP és Karácsony Gergely ígéretei felelőtlenek

 

2 hozzászólás “Zseniálisan verte át az MSZP Szabó Szabolcsot” bejegyzésre

  1. […] Szabó Szabolcs az MSZP által lenyúlt egykori művelődési házban, a Csepeli Munkásotthonban tartotta jelölőgyűlését. Takács Mónika MSZP-s politikus, az intézmény gazdasági vezetője a jelölőgyűlést […]

  2. Burián Mária szerint:

    Szerencsétlen Bangóné, hogy teljesíti a csepelieknek tett igéretét.?

Itt lehet hozzászólni !